Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-05 / 234. szám
Járdaépítés Üllő idei fejlesztési tervében jelentős összeget, 100 ezer forintot terveztek szilárd járda építésére. A munkák jól haladnak, szeptember végéig már ezer folyóméter járdát készítettek el, a Diófa és a Magló- di utcában. A járdaépítést ebben a hónapban befejezik az Ady Endre út egy szakaszának járdásításával. Ügyeletes orvos Gyomron: dr. Lányi Péter (egészségház), Monoron: dr. Kövesi László (Táncsics u. 7.), Üllőn. <dr. Koncz Lajos, Vecsé- sen: dr. Nagy Lajos tart ügyeletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen a Halmy-telepi. MOMOB'Vmftl ma s ®•& x. évfolyam, 234. szám 1968. OKTÓBER 5., SZOMBAT Jól jövedelmez a melléküzemág Negyven mázsás átlagtermés burgonyából - Befejeződött a szüret Mi újság a gyömrői Petőfi Tsz-ben? Rubes Kálmánnal, a gyom- erőgépeket mustrálgatja, ami- A gabonából a várt termést lem Ötfordulós vetélkedő rői Petőfi Tsz elnökhelyettesével a gazdaság udvarán találkozom. Éppen az udvaron levő kor odaérek. Készségesen válaszol kérdéseimre. — Elég jól zártuk a nyarat. A RÓZSÁK ATYJA Virág- és gyümölcskiállitás Vecsésen Vecsésen sokan szeretik a virágot, arról meggyőződhettünk, amikor a József Attila Művelődési Ház előcsarnokában összesereglett kíváncsi vendégek között a gyümölcsös virágkiállítás megnyitását vártuk. A kiállítást a helyi népfrontbizottság kezdeményezte, s összeállításába besegített szinte mindenki, a szakmaközi bizottság, a kertszövetkezet mellett — bármilyen hihetetlenül is hangzik — még a bélyegszakkör is. Virágok és édes gyümölcsök illata keveredik a levegőben. Számokkal jelzett különleges példányok, impozáns elrendezésben sorakozva, nehéz helyzetbe hozzák az öttagú szakmai zsűrit. Míg a döntés megszületik, elgyönyörködve ismerkedünk a kiállítás kiemelkedő példányaival. A kiáUított tárgyakat számok jelzik, hogy a zsűri pártatlan tudjon maradni. Mi azonban egyik-másik gazdáját kinyomoztuk. A 91-es, lencsevégre kívánkozó gyümölcstál, szőlő-alma kompozíció tulajdonosa inkognitóban kívánt maradni, de az 57-es számú almatál gazdája, amikor látta, hogy többet szeretnénk tudni a gyönyörű gyümölcsről, odajött hozzánk. — Ez a „Jancsi-Pista”, neve nincs még, Vecsésen született, már illetékes helyen elismerték, de még nem jegyezték be — mondta a „szülők” /Örömével Báli István. A gyönyörű, nagyszemű Attila-szőlő Kocsis Pál, neves kertész nemesítése, 12 éves fajta. Aztán továbbmenve egészen komoly gyümölcsszakértőkké váltunk. Gazdáiknak kifejeztük elismerésünket, érdemes lenne nevüket is felsorolni. A virágok ízléses csoportosítása lenyűgözően szép, elrendezése nagy-nagy szeretetet árul el. Itt is szerényen háttérben maradtak a nevek. A Béke-rózsa, a legelterjedtebb fajta, három szál pompázik a napfény színeivel. De nem marad le mögötte az erős illatú, lilás- kék Majzer, vagy a Szuper Sztár sem. Gyönyörű a Cardi- nál, pompás a Royal Gold, állandóan nyíló, futó, sárga, szép hosszúkás bimbójú a Cirkusz. Ha lehet valakit a rózsák atyjának nevezni, akkor az Kalocsai István. Mi nem kérdeztük, ő nem mondta, s mégis a szeme ragyogásából megtudtuk, melyik az övé. Megcsodáltuk a kaktuszritkaságokat is, s akkor meg Szabó Sándor bácsi árulta el magát. Ügy emlegeti kapásból latin nevén kedvenceit, mint akit még soha nem szúrtak meg ezek a kis gonosz tüskés kaktuszok. A dísznövények ilyen gazdag változata sem volt még soha felvonultatva Vecsésen, pálmaóriások, fi- kusz, citrom, narancs, a trópusok és sivatagok minden nálunk meghonosítható növénye. No de soraink elején kissé meghökkentő dolgot írtunk le, az anyagösszeállítók között a SPORT A járási labdarúgó-bajnokság eredményei Monor II—Maglód II 1:3 (0:1). Vezette: id. Hatlacky. A két tartalékcsapat közül Maglód II bizonyult jobbnak. Monor II csak a 90. percben szépített 11-es révén. Monori-erdő—Mende 3:2 (1:2). Vezette: ifj. Hatlacky. Mende az első félidőben sokkal jobb volt. Félidő után az erdeiek lelkes játéka alapján megérdemelten nyertek. Gyömrö—Üllő II 4:1 (2:1). Vezette: Ripp J. Gyömrő az őszi idény legszebb mérkőzését játszotta ebben a fordulóban. Csévharaszt—Pilis II 1:8 (0:5). Vezette: Trecsényi. A nagy gólarány ellenére kemény mérkőzés volt és Csévharaszt az utolsó percekig küzdött. Vasad—Tápiósáp 2:0 (0:0). Vezette: Nagy 1 ai. A forduló meglepetése volt ez a mérkőzés. Az utolsó helyen álló Vasad együttese tartalékosán állt ki, és lelkes játékával megérdemelten érte el a győzelmet. Gomba—Káva 5:2 (2:1). Vezette: Zlinszky. Igen jó mérkőzés volt, bár Gomba egy 11-est kihagyott, de jó játékával ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet. A két szomszédvár találkozójából a lelkesebben játszó gombai együttes került ki győztesen. A tabella állása 1. Gyömrö 2. Mende 3. Üllő n. 4. Monori-erdő 5. Tápiósáp 6. Pilis n. 7. Monor II. 8. Káva 9. Gomba 10. Maglód II. 11. Vasad 12. Csévharaszt 18 16 18 11 18 18 11 18 10 18 8 9 S 2 88:14 32 3 68:23 26 4 54:33 23 7 43 :37 22 7 50:56 21 1 9 41:43 17 3 8 28:50 17 1 10 40:46 15 3 9 44:58 15 1 10 32:47 13 2 15 24:61 8 2 14 23 :69 7 A HOLNAPI FORDULÓ MENETRENDJE Pilis II—Gyömrő délelőtt 10.30, Üllő II—Monori-erdő 11 órakor, Mende—Maglód II, Káva—Vasad, Tápiósáp—Csévharaszt, Gomba—Monor délután 15 órakor kezdődik. Monor II ifi—Gyömrő ifi 8.30 és Mende ifi—Maglód II ifi 13.30 órakor kezdődik. helyi bélyegszakkör. A művészet jegyében gyümölcs- és virágsorozatokat állítottak ki. A válogatott színpompás bélyegek mellett a tablón érdekességként négylevelű lóheréket láthattunk. A kedves, örökifjú Fenyvesi Bernát bácsi, a szakkör elnöke dicsérendő ezekért. — Legyen a szerencse mindenkié — mondotta. Közben a zsűri meghozta a döntését. A gyümölcs- és szőlőkategóriában első lett a Jancsi-Pista alma, Báli István termesztése, második: az Attila szőlő (Németh Ernő), harmadik: Star- king alma (Völgyesi Nándor), negyedik: Róza-Maria szőlő (Janovics Sándorné), ötödik: papkörte (Pataki Mátyás). A virágok kategóriájában: 1. Kalocsai István, 2. Horváth Boldizsár, 3. Rigler Gyuláné, 4. Mondok Gyuláné, 5. Fodor Imréné. A dísznövények kategóriájában: 1. Hollósi Sándor, 2 Geringer Jánosné, 3. Kormos István, 4. Kovács Miklós, 5. ifjú Rigler Gyuláné. Fekete Józsefné arattuk, s ezt bíztató jelnek tekintettük a jövőt illetően. — A kertészet? — Sajnos nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Évek óta gyengélkedik ez az üzemág, s bizony többet vártunk a kertészettől. Több nehézség merült fel a kertészettel kapcsolatban, reméljük, hogy ez a jövőben megszűnik. — A szüret? — Már befejeztük. Mintegy 25 holdról szedtük le a szőlőt. A sok eső miatt a szemek rothadásnak indultak, ezért volt e korai szüret. — Az őszi munkák? — Folyik a burgonya szedése, mintegy 50—55 holdról. Az eddigi eredmény 42 mázsas átlagtermést mutat, ami jó eredménynek számít. Reméljük, hogy ez az eredmény a befejezéskor is megmarad. Felkészülten várjuk a kukorica törését, s nem titkoljuk, jó termésre számítunk abból is. Jól halad a vetés, s erőgépeink készen állnak az őszi mélyszántás megkezdésére. — A melléküzemág? — Ma már hetvenen dolgoznak itt — Tóth István vezeté- vezetésével. örvendetes, hogy jó néhány asszonykéznek is tudtunk munkát biztosítani. A Transzformátor Ktsz-nek dolgozunk, s elégedettek a munkánkkal. — A házi építőbrigád? — Jól dolgozik. Vezetőjük — Szikszai László — hozzáértő agilis ember. Akad dolguk itthon is és szerte a járás területén is. Reméljük, hogy ők is nyereséggel zárják majd az idei évet. Nagy a forgalom a tsz udvarán, szorgalmasan dolgoznak az emberek, hogy az év végén ne érje csalódás őket... Gér József A Tanácsköztársaság 50. évfordulója tiszteletére a járási művelődési ház és a járási KISZ-bizottság ötfordulós vetélkedőt rendez. Az első forduló témája a VIT, a másodiké az olimpia, a harmadiké a polgári demokratikus forradalom és a KMP, a negyediké az ifjúsági mozgalmak, s az ötödiké a Tanácsköztársaság. Az első fordulót tegnapelőtt este rendezték Gyömrőn. Első helyezést ért el a gyömrői honvédség csapata, második a vecsési gimnázium, a harmadik helyet pedig a gyömrői ifjúsági klub érte el. Az értékelés az ötödik forduló után történik. Az elsődíjasok rádiót, tv-t, vagy magnetofont kapnak. A második helyezettek könyvjutalmakban részesülnek. Az a csapat, amelyik harmadik helyezést ér el, ingyen látogathatja a művelődési ház ösz- szes táncos rendezvényeit. Telefont kap Tornyoslöb és Kostelep Ócsa felé, a kanyargó kövesét mellett egész a Kostelepig, hét kilométer hosszan nyújtózkodik ez a keskeny, 80 centi mélyen ásott árok, útközben bekukkant Tomyoslöbre, a babádiak híres-nevezetes baromfitenyésztő telepére is. Mélyre, homokra, ágyazva, fényes bőrű kábelt fektetnek, fölé óvatos kezek téglát helyeznek, nehogy megsérüljön a műanyagba burkolt vezeték, amelyen majd a sok-sok örömteli hír mellett, bizonyára néha bánattal terhelt beszélgetés is fut: A község belterületén az árokásást társadalmi munkában végzi a lakosság, azon túl SZ—100-ast fognak a mélyen- szántó eke elé, amely gyorsabban halad, mint a keskeny, hó- jagot húzó, nyúzó ásó. Az elvégzendő társadalnr munka értéke 28 ezer forint, a „norma” személyenként 25 méter, ami azt jelenti, hogy ilyen hosszúságban kell a szikkadt, kemény földet kiásni, csákányozni, kábelt fektetni és a kiásott földet visszalapátolni. Bizony nem kis teljesítmény ez, hiszen a nyolc köbméter földet naponta kétszer kell megmozgatni. A posta 108 ezer forint értékű kábelt, felszerelést áldoz, hogy Üllőnek ez a két, távolfekvő nagy települése bekapcsolódhasson az ország telefonhálózatába. K. S. MAI MŰSOR MOZIK Gomba: Keresztelő. Gyömrő: Bolondos vakáció. Maglód: Telemark hősei. Mende: Big beat. Monor: Hivatás kockázata. Nyáregyháza: Melyik úton járjak? Péteri: Diplomaták összeesküvése. Pilis: Ellopott léghajó. Tápiósáp: Csavargók köztársasága. Úri: Rita, a vadnyugat réme. Uílő: Kalandorok. Vecsés: Fekete tulipán. A GIMNÁZIUMBAN SZÍNES KULTURÁLIS PROGRAM A monori József Attila Gimnázium kulturális programja mindig is gazdag volt. Most is bérleti előadásokat rendeznek, nemcsak a tanulóknak, de minden érdeklődőnek. A legközelebbi programból adunk most ízelítőt. November 18-án Jancsó Adrienn és Béres Ferenc tartanak előadóestet, közreműködik Szalai József (cimbalom) és Arató Pál (zongora). December 16-án a bérleti előadások második programjaként világjáró előadóművészek címmel rendeznek hangversenyt. Közreműködik Kocsis Albert hegedűművész, Szabó Csilla zongoraművész és Lehoczky Éva. Január 27-én a KISZ szimfonikus zenekara látogat el a gimnáziumba, műsorukon Haydn, Mozart és Beethoven művei szerepelnek, Simon Albert vezényel. Február 23-án a Pege- együttest és Kovács Katit látják vendégül. A beat-zene kedvelői valószínűleg örülnek annak a hírnek, hogy az Omega együttest is várják decemberben, vagy januárban. Jegyek korlátozott számban és elővételben kaphatók az iskola igazgatóságán. A négy előadás bérleti díja 30 forint, két részletben is fizethető. Az előadásokra a gimnázium igazgatósága szeretettel hívja és várja az érdeklődőket. KISZ-hírek — Kibővített KlSZ-bizott- sági ülést tartottak kedden Monoron, ahol az ifjúság erkölcsi, politikai arculatával kapcsolatos felméréseket tárgyalták meg. — Most folynak mindenütt az új KISZ-tagok felvételei. Csévharaszton tíz fővel emelkedett a KISZ-alapszerv létszáma, s új tagokat vettek fel a sülyi, az üllői, a sápi alapszervekbe is. — KISZ-taggyűlést tartottak tegnap, a pilisi szabó ktsz-ben. A fő napirendi pont az ifjúsági szocialista brigádok megalakítása volt. — Októberben tartják taggyűléseiket a mezőgazdasági KISZ-alapszervek, ahol a KISZ KB 1966. december 20-i határozatának értelmében két éves tevékenységüket értékelik. — Az októberi KlSZ-gyűlések napirendjén szerepel az úttörő—KISZ testvérkapcsolat kérdése. Minden úttörőrajnak szükségé van egy ifivezetőre, ez azt jelenti, hogy körülbelül 400 KISZ-tag ifivezetőt várnak. Monori diákok - albertirsai szüreten (Tudósítónktól) Bőven hullott az* eső Albert- irsán is, repedt hát a héja kadarnak, szlankának egyaránt, s ha nem igyekeznek a szedéssel a tagok, bizony üresen maradnak a hordók. Jókora darab pedig ez a szőlő itt Irsa határában, jótorkú kiáltás is alig-alig éri be. Szedték, kapkodták hát fáradhatatlan szorgalommal a Dimitrov Tsz tagjai, ilyenkor azonban amikor már hideget, havat károg a gyászruhás var- júsereg, száz kéz is kevés. A monori József Attila gimnázium II/c. osztályának 30 tanulója sietett hát segíteni. Gyorsan teltek a csörgő, zörgő vödrök, izzadtak a legények a tömött puttonyok alatt. Nyi- korgott a szőlőzúzó, recsegett a prés, teltek a tisztára mosott öblös hordók a mézédes lével, amely nem is volt olyan kevés. Két nap alatt 56 mázsa szőlőt szedtek le a gyors kezű diákok, s délben, amikor megérkezett a tsz ízes falatokkal megrakott autója, mondogatták is: ide bizony máskor is szívesen jövünk. Nó, nemcsak az ebéd miatt, hanem mert az iskolába a sok szép és hasznos tudomány mellett, a munka szeretetét is megtanulták. Kiss Tibor Monológ — konyakkal Tulajdonképpen nem csináltam semmit. Azaz, hogy mégis csináltam, de azt rosszul. Hát figyelj, öregem. Hülye vagyok. Iszol még egy konyakot? Ünnep volt, este lődörögtem, elegánsan (legalábbis én úgy éreztem), fehér ing, nyakkendő, sötét ruha. Olyan intelligensnek éreztem magam. Bementem a presszóba, egy konyak, még egy konyak. Egyedül voltam. Lány sehol, és ez most fájt. összehajtó fejek, halk suttogás. Miért nincs nekem senkim? Hagyd, hülye, mondtam, te úgysem tudsz szeretni. Ekkor lépett be ö. Egy sereg srác kísérte, a zenekar asztalához ültek. Hogy megváltozott! Azelőtt másnak ismertem. A katonaság előtt. Néha akkor is láttam, a falu elismert szépfiúja kísérgette. A zenekar lassú számot játszott. Akkor mentem oda. Fölkértem, egy-két szót váltottunk, a szívem a torkomban volt, pedig elismerten jó dumás srác vagyok. Ne mondj semmit... Pincér, még egy konyakot! Kicsit magamhoz húztam. Aztán gyors szám jött, azt nem bírom, visz- szaültem. Odajött két srác a társaságból. Kihívtak. Mit akarsz tőle? Láttam, hogy az egyik ütni fog. Ütött is. Nem védekeztem. Jólesett. Lám, mégis törődik velem valaki, ha üt is. Pedig tudod, hogy elbántam volna vele, hisz együtt tanultunk dzsú- dózni. Keresztbe tettem a karom, megkérdezte, ez miért volt? őérte, apafej, hogy ne kezdj ki vele. Gyáva vagy, komám — mondták. Aztán visszamentem. Záróra élőit még egyszer felkértem. A sarkon vártak. Középen a lány. ö nevetett a legjobban. Ketten jöttek egyszerre. Lábkaszálás, csuklófogás és készen voltak. Megigazítottam a kabátomat. Jól csináltad — nevetett a lány. Szó nélkül otthagytam. Azóta többször is voltam a presszóban, láttam őt, mosolygott rám. (kútvölgyi)