Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-05 / 234. szám

* Epp ideje volt... A múlt heten a városi tanács kereskedelmi osztálya azonnali hatállyal bieizáratta a Ceglédi úti Fasor vendég­lőt és a Szellő-házi italboltot. Mi tette szükségessé ezt az intézkedést? — kérdez­tük dr. Nagy Bélát, az egészségügyi osztály főorvosát. — Tűrhetetlen állapot volt mindkét italmérő egység­ben. A mellékhelyiségek egyáltalán nem feleltek meg az egészségügyi előírásoknak. A Ceglédi úti italbolt udvaron levő mellékhelyisége esős időben megközelíthetetlen volt és a fekália csaknem az egész területet szennyezte. A Kossuth Lajos utcai italboltnál még súlyosabb volt a helyzet. Az udvarban levő lakástól nyolc méternyire van a mellékhelyiség, pedig azt ebben a megoldásban legalább 15 méternyire kellene elhelyezni. De a vízszol­gáltatás sem volt megoldott. Hajdú Lajostól, a Róna Vendéglátó Vállalat igazgató­jától kérdeztük: mit tesz a vállalat, hogy ezek az egysé­gek ismét üzemelhessenek? — Azonnal megszüntetjük a városi főorvos által föl­vetett hiányosságot. A Ceglédi úti italbolt mellékhelyisé­gét már le is betonoztuk, az italboltot kifestettük, és hét­fő óta ismét üzemel. A Kossuth Lajos utcai egységünknél az átalakítás során megoldjuk a vízszolgáltatást, és meg­felelő mellékhelyiséget építünk. Az italbolt söntéséből nyíló, jelenleg raktárnak használt helyiséget is átalakítjuk, kifestetjük, és a vendégek rendelkezésére bocsátjuk. Mii n O LOM KIAPA 'SÄ XII. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM 1968. OKTOBER 5, SZOMBAT Négy és fél millió tégla Bár a téglagyártás szezonja lassan végéhez közeledik, de még október első napjaiban is élénk a forgalom a gyár terü­letén. A gépházban még szele­telik az anyagot, és a szárító­színekhez is odapöfög 9—10 megrakott csillével a kisvon­tató. A kemence körül teljes az üzem. Egyik oldalon a kész A műszaki berendezések jól beváltak Késnek a 21-es építők — A rekonstrukció tapasztalatai Mühl Jenőtől, gyár műszaki a konzerv- főmérnökétől aziránt érdeklődtünk, hogy az Botrányos részegség - háromezer Életbe lépett az új szabálysértési törvény Október elsején életbe lé­pett az új szabálysértési ren­delkezéseket egybefoglaló és a büntetéseket megszigorító törvény. Az eddigi bírságolá­sok helyett büntetéseket ír elő és szabályozza, hogy mi­lyen ügyek tartoznak a taná­csi, illetve a rendőrségi sza­bálysértési eljárási hatáskör­be. Az új szabálysértési törvény rendelkezéseiről megkérdeztük Boros Albert városi szabály­sértési főelőadót, aki elmon­dotta, hogy az 500 forint érté­kig elkövetett lopás, csalás, sikkasztás, orgazdaság, hűtlen kezelés, árdrágítás, szándékos rongálás ezentúl 5000 forin­tig terjedhető büntetéssel sújt­ható. Ugyancsak 5000 forintig lehet büntetni a nyilvános helyen verekedő­ket és garázdálkodókat, vala­mint azokat, akik tiltott sze­rencsejátékot űznek. 3000 forintig büntethető a nyilvános helyen észlelt bot­rányos részegség, s a polgári védelmi kötelezettség (légolta­lom, stb.) elmulasztása. Szin­tén 3000 forintig büntethetik azokat, akik italboltokban 18 éven aluli fiataloknak szeszes italt szolgálnak ki, vagy ilye­neknek szeszes italt rendelnek, úgyszintén akik bárkit leré­szegítenek, vagy részeg egyén­nek szeszes italt adnak. A ki­szolgáló mellett az üzletveze­tőt is büntetik. 3000 forintig terjedhető büntetés jár továb­bá azoknak, akik lakott terü­leten olyan zajt okoznak, amely mások nyugalmát sérti, akik engedély nélkül légpus­kát használnak, s akik ellen­szolgáltatásért jósolnak, vagy hasonló tevékenységet folytat­nak. — Az új törvény alapján 1000 forintig büntethetők azok, akik közterületen lovat, vagy más állatot botrányt okozóan, durván bántalmaz­nak, akik nyilvános helyen kéregetnek, az utcai parkokat rongálják, kutyájukat szájko­OSZI VÁSÁR A fogyasztási szövetkezet nagy sikerű lakberendezési árubemutatót és vásárt rende­zett a sportotthonban. A kiál­lítás egyik szép része volt a Mohács nevet viselő, szép szín- árnyalatú bútoregyüttes ★ Űj profilja Nagykőrösön a fo­gyasztási szövetkezetnek a rá­dió és tv árusításai Átmeneti­leg a vasbolt áll a vevők ren­delkezésére ezekkel a cikkek­kel. Ez évben először értékes tárgyjutalmakat nyerhetnek azok a szövetkezeti tagok, akik meghatározott összeg erejéig vásárolnak a szövetkezet üzle­teiben. Íme néhány a nyere­ménytárgyakból Nagy sikert aratott a Kanizsa típusú szobaberendezés is Foto: Kiss sár nélkül kiengedik, személyi biztonságot fenyegető tárgya­kat dobnak az utcára, úgyszin­tén akik mások földjén jogta­lanul legeltetnek. Szivacskosztüm a tanyavilágban — Szabálysértési ügyünk a múlt esztendőben 514 volt — mondotta a főelőadó — és az idén már 466-nál járunk. A legkülönbözőbb esetek fordul­nak elő. Sok bajunk van a ti­losban legeltetőkkel. Volt olyan szabálysértő, aki azzal védekezett, hogy több mint 20 jószágja van, és nincs semmi takarmánya. Nemrégiben a tanyavilág­ban üzérkedőket fogtak el, akik Jugoszláviából szerzett szivacskosztümöket és kabá­tokat árultak. Most feljelen­tés érkezett hozzánk, a nö­vényvédelem elhanyagolása miatt is. Megrögzöttek... — Az iskolai mulasztások terén is sok a panasz. Van olyan, aki három év alatt 15 alkalommal 2330 forint sza­bálysértési bírságot fizetett már, de gyermekét mégsem járatja rendszeresen iskolába. Legutóbb, a 16-ik esetben 800 forintra büntettük. — A fiatalkorúak által el­követett szabálysértési esetek városunkban csak szórványo­san fordulnak elő. Ezeket leg­inkább iskolai fegyelmi eljá­rás követi. A gyerekeket nem a szükség viszi rá a lopásra. Például az önkiszolgáló bol­tokban inkább csínytevésből tulajdonítanak el csokoládét, vagy hasonlót. A szülőkre igyekezünk hatni, hogy értes­sék meg gyermekeikkel, hogy ilyen néhány forintos csínyte­vésekkel ne veszélyeztessék jóhírüket és jövőjüket. — A szabálysértési határo­zatok és ítéletek meghozata­lával arra törekszünk, hogy azok az elkövetőkre nevelő hatással legyenek. Határoza­taink jogosságát és igazságát általában a szabálysértők is elismerik, amit bizonyít az, hogy csak mintegy 10 száza­lékban nyújtanak be felleb­bezést. (kopa) MIT liTUNK MA A MOZIBAN? Nagymenő. Szenzációs ke­rékpárverseny 1901-ben. Szí­nes francia—olasz filmbur­leszk. Főszereplők: Robert Hirsch és Bourvil. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Indián trófea. Előadás kezdete: 5 és fél 8 órakor. ez évben végrehajtott re­konstrukció során üzembe he­lyezett műszaki létesítmények hogyan vizsgáztak? — Számottevő probléma egyik berendezésünknél sem adódott. A konzerv egyes üzem üvegmosó és sterilező ré­sze különösebb fennaka­dás nélkül dolgozott a szezonban. A gyümölcslévonal eddig megépült technológiai sora hasonlóképpen . jól vizsgázott. Állta a próbát és a megnö­vekedett igényeknek is eleget tett az új paradicsomvonal. Az idei szezonra néhány új sűrítőt szereltünk be, ezekkel nem volt problémánk. A konzerv egyes üzem pa­dozata azonban részben tervezési, részben kivite­lezési hibák miatt több helyen feltört, meggödrö- södött. Legnagyobb problémát az olajtüzelésű kazánok üzembe helyezésének határidő-elcsú­szása jelentette. A mai napig sem tudtuk üzemeltetni eze­ket. Pedig nagy szükség lett volna rájuk a főszezonban, hi­szen a meglevő kazánjaink elavultak, gyakran szorulnak tisztításra, és a késedelem miatt néhány napig kénytelenek vol­tunk csökkentett ütem- - ben termelni, mert kormoznunk kellett egy- egy régebbi kazánt. Remél­jük, hogy a Láng-gépgyár fi­gyelembe veszi az építőipari vállalat késését, és még ez év­ben üzembe helyezi az olaj- tüzelésű kazánokat. Legnagyobb gondot ugyan­is a 21-es sz. Építőipari Válla­lat határidőtlen munkája je­lenti számunkra. Az építőipar lemaradása miatt ugyanis késik a technológiai berendezések felszerelése és üzemének megindítása, ez pedig számottevő kiesést je­lenthet a gyár termelésében. Általában viszont elégedet­tek lehetünk az idén először üzemelő műszaki berendezé­sekkel. Annak ellenére, hogy a feldolgozás ez évben koráb­ban indult meg — a beren­dezések általában jól működ­tek és beváltották a hozzájuk fűződő reményeket. (—ara—) S ií p m O ^ R T A hét vége műsora ASZTALITENISZ Sportotthon, vasárnap, 9 óra 30 perc: N. Kinizsi—Dunake­szi Mechanikai Labor férfi és ifjúsági megyei csb rangadó mérkőzés. ATLÉTIKA Gödöllő, szombat—vasárnap: megyei összetett bajnokság. BIRKÓZÁS Sportotthon, szombat 16 óra és vasárnap 9 óra: Miskei Ár­pád Emlékverseny (csütörtök estig 182 versenyző nevezett) kötöttfogásban, felnőttek ré­szére. Bp., szombat—vasárnap: 14—15—16 évesek orsz, vál. versenye. Cegléd, vasárnap: megyei ifj. csb. KÉZILABDA Ceglédbercel, vasárnap 10.30: Cb. VSE—N. Kinizsi jár. bajn. fii. mérk. KOSÁRLABDA Nagykáta, szombat 17.20: N.-kátai Gimn.—N.-kőrösi Ki­nizsi II megyei női bajn. mérk. Sportotthon, vasárnap 10.30: N. Kinizsi—Kiskunfélegyházi Vasas NB Il-es női bajn. mérk. Monor, vasárnap 9 óra: Mo- nori Gimnázium—N.-kőrösi Gimn, megyei női bajn. mérk. LABDARÜGÄS Törtei: TKSK—N. Kinizsi II jár. bajn. mérk. MOTORSPORT Szabadság tér, vasárnap 9 óra: motoros túra indul Szarvasra, az arborétum meg­tekintése a cél. SPORTLÖVÉSZET Tormási lőtér, vasárnap 9 óra: kispuskás városi MNK 2. fordulója. ÖKÖLVÍVÁS Gyulai MEDOSZ—Nagykő­rösi Kinizsi 10:10. A Gyulán lejátszott területi csb-mérkőzésen a körösiek győzelmeit Balogh és Fehér el­lenfél nélkül, Farkas ponto­zással, Flórián és Gombai ki­ütéssel szerezték. ASZTALITENISZ Vasárnap Vecsésen játszot­tak a VIZÉP ellen a Kinizsi asztaliteniszezői. A felnőttcsa­pat 12:4-re győzött. Erdei 4, Czagány és Pusztai 3—3, Ná- nási 2 győzelmet aratott; Az ifik 5:4-re nyertek, Vass-And­rási 3, Királyfalvi J. 2 győzel­met aratott, Királyfalvi E. nem nyert. Sulyok Zoltán téglát hordják ki, a másik ol­dalon éppen a törmeléket rak­ják kocsira. A kemence tetejé­re drótkötél húzza a fűtéshez szükséges, szénnel megrakott csilléket. Briglovits Antal telepvezető tájékoztat az eredményekről. — Az ez évi nyersgyártási tervünket időarányosan több mint 90 százalékra teljesítet­tük. Az égetési tervünknek már jobban eleget tudtunk tenni, csaknem 95 százalékot értünk el. Mindez azt jelenti, hogy szeptember végén négy és fél millió téglát gyártottunk eb­ben a szezonban. Ha az idő engedi, a nyersgyártással ok­tóber 20-ig szeretnénk foglal­koztatni az embereket. A téli időszakra 1 millió 600 ezer nyerstéglát tárolunk, amelyet a hideg hónapokban fogunk égetni. Februárban a kemence javítása következik, és márciusban már megkezdő-, dik az új szezon. — Sok tégla szárad a sza­bad ég alatt. Nem tesz kárt bennük az időjárás? — Sajnos, kevés a szárító­színünk. Ezért kénytelenek vagyunk ideiglenesen a szabad ég alatt tárolni a nyerstégla egy részét, bár ilyen körülmé­nyek között is gondoskodunk a védelméről. (fehér) Tej és kenyér a Rákóczi utcában A piaci zárlat miatt a fo­gyasztási szövetkezet Rákóczi utca 19. szám alatti boltjában vasárnap reggel 6—9 óra kö­zött tejet és kenyeret árusít. A. sikeres mestervizsgákért A KIOSZ városi vezetősége mestervizsga-előkészítő tanfo­lyamot szervez. Jelentkezni a KIOSZ irodájában lehet októ­ber 10-ig, ahol az érdeklődők megkapják a szükséges felvi­lágosításokat; TARLATVEZETES A MÚZEUMBAN A városi múzeumban vasár­nap délután 5 órakor dr. Ba- lanyi Béla előadást tart tele­pülésünk történetéről és egy­úttal bemutatja a látogatók­nak Nagykőrös múltjának tár­gyi és írásos dokumentumait. FELHÍVÁS A SALÁTATERMELŐKHÖZ A MÉK nagykőrösi telepe értesíti a salátatermelőket, hogy megkezdi az 1969-re szóló salátatermelési szerződések kötését, a következő helyeken és időpontokban: ALSZECEN (a Szabadság Tsz klubjában), BOKROSON (a Petőfi Tsz klubjában) és A MEK TELEPÉN (a Rákóczi úton, a volt Benedek telepen) OKTÓBER 4-ÉN, PÉNTEKEN, 5-ÉN, SZOMBATON ÉS 7-ÉN HÉTFŐN REGGEL 8-TÖL DU. 4 ÓRÁIG. Azok a termelők, akik ezeken a napokon nem tudják megkötni szerződésüket, a MÉK Rákóczi úti telepén a továbbiakban is, folyamatosan megköthetik. A SZERZŐDÉSEK MIELŐBBI MEGKÖTÉSE A BIZTONSÁGOS TERMELÉS FELTÉTELE! A salátán kívül egyúttal más termékeire is szerződést köthet. Forduljon tájékoztatásért hozzánk a szerződéskötésre kijelölt helyeken. MÉM - Mag

Next

/
Oldalképek
Tartalom