Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-27 / 253. szám

1968. OKTOBER. 37., VASÁRNAP 11 UFCYF.I L'/l/»*frtJJ Kardos siker párbajtőrben Kádár János távirata a magyar olimpiai csapatnak Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára az alábbi táviratot küldte Mexikóba a magyar olim­piai csapatnak: Kedves Barátaim! Az ország egész sportszerető közvéleménye nagy figye­lemmel követte küzdelmüket a világ legjobb sportolóinak minden eddiginél magasabb színvonalú olimpiáján. Őszinte örömünkre szolgál, hogy a magyar sportolok e nagy verseny­ben becsülettel helytálltak és nagy sikereket értek el. A XIX. nyári olimpiai játékokon résztvevő csapatunk küzdőszellemével, eredményeivel újabb barátokat és dicsősé­get szerzett a magyar sportnak, s ezen túlmenően hazánk­nak, a Magyar Népköztársaságnak. Szívből gratulálunk az elért kiváló eredményekhez. Min­den jót kívánunk sportolóinknak, olimpiai csapatunk veze­tőinek, minden tagjának. Kádár János A magyar párbajtőrvívó csapat tagjai boldogan emelik magasba az ezüstserleget, a győ­zelmi emelvény legmagasabb fokán. Balról a második helyezett szovjet, jobbról a harma­dik helyezett lengyel együttes A magyarok eddigi legered­ményesebb olimpiai vívószáma a kard volt, amelyben gyakor­ta mindkét aranyérem — egyé­ni és csapat — versenyzőink­nek jutott. A magyar párbaj­tőrözők most kardos sikert ér­tek el. Kulcsár Győző egyéni olimpiai bajnoksága után, a vívóversenyek fináléján pár­bajtőrcsapatunk is első lett. Bravúrjuk a hetedik mexikói magyar aranyérmet jelentette. Magyarország—Szovjetunió 7:4. Győztesek: Fenyvesi (3), Nemere (3), Schmitt (1), Kul­csár (0). Leírhatatlan Volt az őröm, PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLA.NY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. S. II. em. Kiadóhivátal: Budapest, VIII., Biaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343-100, 143-330. Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140-449, 18 órától 31 óráig 140-445. Titkárság: 131-348. Egyéb számok: 141-463. 141-338. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 35 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézhesitöknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., .József nádor tér 1. sz.j. Előfizetési díj 1 hónapra 15 (orint. szinte a legnagyobb ellenféllel ! kaiak óriási iramot diktáltak, szemben sikerült elhódítani az aranyérmet. Tokió 10 arany­érmese közül péntekig a pár­bajtőr csapat volt az egyetlen, amely megvédte elsőségét. Ha a kardvívásban nem is sikerült olimpiai bajnoki cí­met nyerni, mégsem lehet pa­nasz a magyar vívókra. Mind a nyolc számban ott voltak a legjobbak találkozóján, illetve a pontszerzők között, össze­sen 38 pontot gyűjtöttek össze a férfi és női vívók. Kulcsár és a párbajtőr- csapat arany, Kamuti Jenő dr. és a női tőrcsapat ezüst-, Pé- zsa Tibor, Rejtő Ildikó.és a kardcsapat bronzérmet nyert, a férfi tórválogatott pedig 5. lett. Hetedszer elsők Huszonháromezer néző tom- bolása közepette lépett pályá­ra a Szovjetunió és Brazília kosárlabda válogatottja, hogy megküzdjön a 3. helyért. Kez­dettől fogva a szovjet együttes irányította a küzdelmet és már az első félidőben 13 pont előnyhöz jutott. Szovjetunió— Brazília 70:53 (39:25). Az Egyesült Államok—Jugo­szlávia döntő csak az első fél­időben hozott szoros küzdel­met. Változatos, látványos já­tékban az amerikaiak 7:4-re, majd ll:6-ra vezettek, a jugo- szlávok azonban mindig fel tudtak zárkózni. A második félidő elején a 19 éves Hay­wood vezérletével az ameri­egymás után hullott a jugo- szlávok kosarába a labda, s végül is 15 pont különbséggel 65:50 (32:29) arányban győzött az Egyesült Államok váloga­tottja. Így folytatódott az amerikaiak bravúrsorozata ebben a sport­ágban, 1936 óta megszakítás nélkül, hetedszer szerezték meg az olimpiai bajnoki címet és olimpián 32 esztendő alatt egyetlen mérkőzést sem vesz­tettek el. Házasságsorozat A mexikói olimpiai Játékok záró­akkordjához tartozik négy. házias­ság, amelyet a falu lakói kötnek. A sort a kanadai George Jiris Bruce 26 éves diszkoszvető nyitja meg, aki egy svéd balett-táncosnőt vesz feleségül. Vera Caslavska, a négy arany­érmes csehszlovák tornásznő, hon­fitársához, Josef Odlozilhoz, a csehszlovák középtávfutóhoz megy férjhez. Mint Caslavska mondot­ta, azért kötik a házasságot Mexi­kóban, hogy ezzel fejezze ki hálá­ját a mexikói nézőknek a sok tap­sért. A harmadik pár: Dick Beaver, az olasz úsizócsapat amerikai edzője és a sportolók mellé kirendelt egyik mexikói tolimácsnő, Nora del Paso. A sort két mexikói sportoló zárja: Manuel Mateos de la Rosa i súlyemelő és Rosario Briones tor- j I násznő. I Kozma István a nehézsúlyú bajnok Az AFP jelentése szerint szombaton a kötöttfogású bir­kózó-döntők során a nehézsú­lyú Kozma István olimpiai bajnokságot nyert, és ejízel megismételte tokiói elsőségét. Ezzel nyolcra emelkedett a magyar aranyérmek száma. Bajkó bronzérmes lett vTál- tósúlyban, s ugyancsak bronz­érmes a magyar vízilabda­válogatott is: 9:4-re nyert Olaszország ellen. Fürdés az „aranyvízben” Az olimpiai falu 20-as épü­letének — ez a magyar csa­pat szálláshelye — bejárata előtt furcsa látvány fogadta a látogatót. A park füvén csu­romvizes nadrág, ing, puló­ver száradt. Az előzménye­ket a kajak-kenusok az épü­let negyedik emeletén mond­ták el. Granek István a versenyek előtt azzal biztatta többek között fiait, hogy ha nagy eredményeket érnek el, ke­rékpárral hajt Xochimilcólm a csatorna vizébe ... Kerék­pár ugyan nem volt kéznél, de ott voltak a kenus és ka­jakos legények, akik a nagy öröm még túláradó percei­ben vidáman számonkérték a vállalást. Bár hideg volt a csatorna vize, de nem lehe­tett semmit tenni: Granek István vezető edző és Pheel József edző a csatorna vi­zébe került. A versenyzők magasra dobták őket, s úgy pottyantak be a vízbe. Egy ügyes fotoriporter elkapta azt a pillanatot, amikor Gra­nek ijedt arccal, kezét, lábát az ég felé nyújtva repül a xochimilcói „aranyvízbe”. egy jö férj segít­...mert tudja, hogy október 1-től november 9-ig minden 5 KG HÁZTARTÁSI RONGYÉRT — az ellenértéken felül kapott ajándéksorsjeggyel — NYERHET fMJEM SKODA autót, külföldi IBUSZ-utazásokat, DELTA LUX televíziókat, 10 000, 1000, 500 lés 200 forintos vásárlási utalványokat RONGYGYŰJTŐ HETEK Bagi bravúr a szomszédvárban A labdarúgó NB III szombati megyei rangadóján Bag biztosan győzött a szomszédvárban, s ezzel a sereghajtó Gödöllő sorsa megpe­csételődött. Minimálisak bennma­radás! esélyei. Bag—Gödöllő 4:1 (4:1). Gödöllő, 400 néző. V: Badacsonyi. B. TSZ SK: Gergely J. — Boda, Karátosondi, Katona M., Nagy Je­nő, Dame M., Gendur I. Katona J., Varga L., Gergely L., Gódor I. G. Vasas: Dudás — Bara, Laukó,-Krs- sai II (Szabadi), Ülés, JávomJzki, Kassai I, Gergely, Fritz, Nagy J. Gödöllő szerezte meg a vezetést, ezután felülkerekedett a tartalékos, minden részében jobb vendégcsa­pat, és biztosan győzött. G: Gendur I (2). Varga L., Gódor I, ill, Bara. Jó: Gendur I (a me­zőny legjobbja), Karátcsondi, Nagy Jenő, Varga L., Gódor I, ill. Já- i vorszki, Nagy J. Csiba József G. Bíró nyeretlen maradt A férfi asztalitenisz NB II el­maradt mérkőziésén meglepetésre a Ceglédi Vasutas otthonában 9:7-re kikapott a dorogiaktól. Ennek fő oka, hogy a ceglédiek kulcsembe­re, G. Biró, enerváltan, lélek nél­kül játszott, pedig a korábbi ta­lálkozókon az együttes legjobbjá­nak bizonyult. Farkas négy győ­zelmet ért el, a fiatal Csomós ket­tőt. Nyírinek sem kedvezett a do­rogiak stílusa, és csak egy ellen­felét győzte le. A tervek szerint jövőre harminc­hat csapat helyett csupán húsz sze­repel majd az NB Il-ben. A benn­maradás érdekében a ceglédieknek tartózkodniuk kell az ilyen kisik­lásoktól. Váltóbajnokság Múlt vasárnap rendezték meg az atlétikai KISZ-kupa megyei döntőjét. Immár har­madszor, 74 ponttal, a Váci SE bizonyult a legeredményesebb­nek, és ezzel a serleg végleg a birtokába került. A további sorrend: Gödöllői Spartacus 41, Dunakeszi Vasutas 40. GEAC 36, Abony 26, Dunaha- raszti 23 ponttal. Ma újabb atlétikai esemény következik, Cegléden rendezik a megyei váltóbajnokságot. Bírótanfolyam A Pest megyei Labdarúgó Szö­vetség játékvezetői tanfojyamot rendez. Jelentkezni a lakcím és életkor feltüntetésével írásban le­het október 31-ig a szövetség cí­mén (Bp. V., Steindl Imre u. 12.). Ráckevei foci Ráckevei járási labdarúgó­bajnokság. XIX. forduló. Ma­josháza—Áporka 3:0, Duna- varsány II. kér.—Kiskuniac- háza II. kér. 2:2, Kiskunlachá- za I. kér.—Szigetcsép 1:1, Ráckeve II—Szigetbecse 2:1. Az anyagi mérleg Lassan csendesedik az olimpiai I falu élete. Péntekig kétezer spor- j toló hagyta már el a falut, és egy- 1 re többen csomagolnak, a rende­zőség gyorsmérleget is készített az olimpiai játékok anyagi eredmé­nyéről. Mint közölték, a játékok megrendezése 1200 millió pesóba (OS millió dollárba) került, de eb­ből eddig 800 millió peso meg is térült. UHU Végleg elkészült a mai záró­ünnepély programja, amely a jelek szerint szintén igen szín­pompás lesz, akárcsak a meg­nyitó volt. Csupán egy kérdés­ben nem döntöttek még vég­leg: a részt vevő sportolók or­szágonként külön hatos cso­portban vonulnak-e fel, vagy együttesen. A rendezők ugyanis valószínűleg tekintet­be veszik a sportolók elégedet­lenségét, akiknek nagy része éppen a barátkozást jelképező együttes felvonulást tekinti a záróünnepély legvonzóbb pont­jának. Ezek szerint valószínű­leg Mexikóban is megismétlő­dik a tokiói „Bábel”, azzal a különbséggel, hogy ezúttal kö­rülbelül csupán hat-hétszá* sportoló vesz részt benne. Egyébként a XIX. olimpiai játékok mai, utolsó napján csak egy verseny lesz, magyar idő szerint 15 és 19.30 órai kez­dettel rendezik meg a lovasok díjugratóviadalát a nemzetek nagydíjáért, majd éjjel egy órakor kerül sor a záróünne­pélyre. APRÓHIRDETÉSEK Az EIVRT Vákuum­technikai Gépgyár Budapest IV., Szilágyi u. 26. FELVÉTELRE KERES Esztergályos, marós, géplakatos, mechanikai műszerész, villanyszerelő, kőműves szök­és betanított munkásokbt, továbbá segéd­munkásokat, hat órára fiatalokat, gépész­mérnököket, gyors- és gépírókat, önálló bér­elszámolókat, csökkentett munkaidőre fényezőket, galvanizálókat, öntvény­tisztítókat. Női betanított munkásokat. JELENTKEZÉS naponta 8—Móráig. Közlekedés 43, 47, 84, 96 autóbusz, 12, 12/A villamossal. Felvételre keresünk képesítéssel rendel­kező konurozó köny­velőt, valamint gyors- és gépírni tudó, jól számoló munkaerőt. Uj kiét Mg. Tsz. Gse­mó, Telefon: 16. _______ K iadó ház. Nagykui\,a VII., Baross Gaoor a. 18. sz. _____________ F érfi segédmunkást felveszünk egy mű­szakra motorkerékpár pótalkatrészek export­csomagolására, havi 1700,— Ft fizetéssel. Vidéki részére mun­kásszállást biztosítunk költségtérítéssel. Je­lentkezni lehet telefo­non: 429—796, 729—5 óráig. _________________ Classic szaxofon kitű­nő állapotban, leg­újabb mechanikával eladó. Érdeklődni a m on őri Viga dó étte­rem zenekaránál este lehet.__________________ Tonnásban ikerház- helynek is megfelelő, eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Rózsa u. Tormás, Kőházi Pálné. A MÁV Gépjavító tízem azonnali belé­pésre felvesz esztergá­lyos, hegesztő, lakatos, festő-mázoló szak­munkásokat és segéd­munkásokat, valamint női dolgozókat takarí­tói munkára. 41 órás munkaidő, MÁV uta­zási kedvezmény és üzemi étkezés van. Cím: Budapest XIV., Tahy út 97—101. Bejá­rat: Tatai út és Fáy út sarokról. Dísznövények, rózsa- tőújdonságok, dísz­hagymák. Kérje ár­jegyzékemet. Koller Károly dísznövényker­tészet«, Budapest ül­őt. 22 Fogsorjavítás, megvár­ható, VIII., József kör­út 77. Üllői útnál. 331 —628. Szövetkezeti tagnak felveszünk víz-gáz­szerelőket. betanított segítőket és segéd­munkásokat. Csak Bu­dapest területén, egy műszakban dolgozunk. Vidékiek közlekedési költségét fizetjük. Sza­bad szombat. Jelent­kezni lehet Bp. V., Arany János ti. 18. sz. Legszebb rozsafajták. jácint, tulipán kapha­tó Palkó kertésznél, Budapest XV., Csillag­fürt u. 8. Kérje díjta­lan árjegyzékem. Rózsatövek, magasiör- zgű futó- és bokor, márkás virágújdonsá­gok kaphatók: Gánti Vilmos, Vác, Petőfi u. ti. sz. Elcserélném szegedi szoba, konyhás, élés­kamrás lakásomat vá­ci vagy Vác környéki­ért. Érdeklődni: Vác. Kálvin u. 5. Roba. Kertes, 4 szobás, 2 konyhás, beköltözhető ház, sürgősen eladó. Vác-Deákvár. Hanusz utca 21. Móró. Nagyméretű pince ki­adó. Nagykőrös, IV.. Bocskay u. 13. _______ 15 0-es MZ motor eladó Cegléd, Jászberényi u. 1. Középső lépcsőház. III. em. 12. Kazincbarcikán a vá­ros központjában 2 szoba összkomfortos lakást Cegléden bár­hol levő egy szoba konyhás lakásért cse­rélek. Családi okból kifolyólag sürgős. Vá­laszokat „Jó elhelyez­kedési lehetőség” jel­igére kérem a ceglédi hirdetőbe. Postafiók: 86. • ______ N agykőrös, Tormás u. 7 számú ház eladó. Felerészben 2 szoba. 2 konyha beköltözhe­tő. Érdeklődni: Szé­chenyi tér 8. alatt. Angolmechanikás pia­nínó bérelhető, eset­leg eladó. Monor, Kos­suth u. 72. Tanyára áramfejlesztő aggregát eladó. Ceg­léd. XIV. kér. 322. Végh Sándor. Cifra­kerti Állami Gazdaság. IZS motorkerékpár. PENTINA F. M. fény­képezőgép. MINILUX vaku eladó. Cím a Ceglédi Nyomdában. Nagyméretű, kétaknás SALGÓTARJÁNI és cserépkályha eladó. Kazinczy utca 25. alatt. Cegléd._________________ ESKÜVÜIRUHA-KUL- CSÜNZÉS új árukész­letből: Bpest XIV . Kerepesi út 76/b. (Lu­mumba utcai megálló­nál.) Tel.: 630—107. Azonnal beköltözhető tanya eladó bekerített udvarral 200 n.-öl sző­lő, 600 n.-öl szántóval. Nagykőrös, Tázerúő dűlő 34/a. Az Agrártudományi Egye­tem Gödöllő, gondno­ki osztálya VIRÁGKERTÉSZET- BE KERES 1 fő kertészeti techni­kumot végzett technikusi, 4 fű kertészeti szakmunkást JELENTKEZÉS az egyetem gondnoki osztályán. Házgyár» épületek szereléséhez buda­pesti ....házgyárakba f elveszünk kubikos­brigádokat, férfi, női segéd­munkásokat, kőműves, ács, vaskezelőket, éjjeliőröket. Vidékiek részére, szállást biztosítunk. Állandó jelleggel szakmunkásképző tanfolyamokat indítunk. Pest megyéből cso­portos napi szállí­tást szervezünk. Jelentkezés: szem elvesen. 13. sz. A ÉV Budapest XI., Dombóvári út 19. (4-es. 41-es. 43-as, 47-es villamossal.) Söripari Vállalat azonnal felvesz férfi seged* és be­tanított munkáso­kat. 44 órás munkaidő, Pénzbeni kereseten felül természetbeni lutta tás. Munkásszállást, kedvezményes ét­keztetést. munka­ruhát biztosítunk. Útiköltség hozzájá­rulást térítünk. Jelentkezés: Budapest X,. Mag­lód« út 17., munka- erőga/dálkodás. 1. sz. AKÖV KERES fŰtcl.Sl Gödöllői Főnökségre. JELENTKEZÉS: GODÖLLÖ, Dózsa Gy. út 65. Külön bejáratú búto- rozott szoba fürdőszo­bahasználattal kiadó. Cegléd II., Széchenyi úti sorház 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom