Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-27 / 253. szám

12 n st UECrEI '^Kírím / I9ő8. OKTOBER 27., VASÁRNAP Nagyobb lehetőség — kevesebb juttatás HASZNOSITATLAN PÉNZÖSSZEGEK A dolgozok élet- és munka- körülményeinek javításával foglalkoztak a fogyasztási szö­vetkezeti elnökök és a szak- szervezeti titkárok a KP VOSZ Ő h IpíU. Alii megyebizottságán. Felhívták a figyelmet arra, hogy a gazda­sági vezetők munkájukban tá­maszkodjanak a szakszerveze­ti bizottságokra és az éves ter­vek elkészítésébe vonják be a dolgozókat is. Nem általános még a nagykőrösi és péceli szövetkezetek vezetőségének módszere, ahol a boltegységek maguk ál­lítják össze egész évi fel­adataikat. Nem kielégítő a munka ver­senyben részt vevők megbe­csülése és támogatása. A ren­delkezések lehetőséget adnak a vállalásukat teljesítők 10 százalékának erkölcsi, anyagi elismerésére, mégis a megyé­ben a KPVDSZ-hez tartozó dolgozóknak csak 3,5 százalé­kát részesítették ilyen megbe­csülésben. Óvatosak a vezetők az ösztönzőbb bérezésben is. A munkavédelmi berende­zések elhanyagolása miatt emelkedett a balesetek száma. A MÉSZÖV felhívással for­dult a szövetkezetek vezetői­hez, hogy tervet dolgozzanak ki az egészségvédelem és a biztonságosabb munka feltéte­leinek megteremtésére. Karácsonyi előzetes MIT AJÁNDÉKOZZUNK7 MÚZEUMI VASÁRNAP A Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat bemutatta az év végi ajándékozási szezonra szánt legújabb divatcikkújdon­ságait. Nagy a választék divattáskákból és esernyőkből. Az abonyi képzőművészeti szakkör kiállítása ma délelőtt 11 órakor nyílik meg a helyi falumúzeumban. Ugyanekkor az aszódi Petőfi Múzeumban „A KMP megalakulása” című vándorkiállítás nyílik meg. A bagi művelődési házban dél­előtt 10 órakor szintén ván­dorkiállítás nyílik: „Remb­randt rajzai”. A dömsödi Pe­tőfi emlékmúzeumban ma Pe­tőfi dömsödi szereplésének je­lentősége és emlékei” címmel tartanak tárlatvezetést. Az isaszegi falumúzeum ma ün­nepli egyéves fennállását. Ez alkalomból a múzeumnak az elmúlt esztendőben ajándéko­zott új tárgyait ismerteti dél­után 2 órakor Szathmáry Zol­tán. Nagykőrösön Arany János halálának 86. évfordulója al­kalmából emlékünnepséget tartanak a költő szobránál, délelőtt 11 órakor. Délután 17 órakor pedig a körösiek a mú­zeum baráti kör értekezletén zárják a múzeumi hónapot. A nagytarcsai falumúzeumban ma délután 16 órakor Molnár Lajosné tart előadást: „Népi gazdálkodási módok falunk­ban” címmel. Az előadást kö­vetően a helyi termelőszövet­kezet életét színes diapozitíve- ken mutatják be. A kosdi mű­velődési házban délelőtt 10 órakor kerül sor Kösd, Rád, Penc és Csővár általános is­kolai tanulóinak hatodik hely- történeti vetélkedőjére. Tápió- szelén Dinnyés István mú­zeumigazgató a Blaskovics múzeum távlati fejlesztési terveiről tart előadást délután három órakor. Zebegényben pedig a Szőnyi István emlékmúzeumban dél­után 16 órakor irodalmi mű­sor keretében a múzeumi hó­nap ezredik látogatójának át­adják a megyei múzeumok lá­togatására érvényes egyéves bérletet. rrmvats 1968. október 27, vasárnap, Szabina napja. A nap kél: 6.20, nyugszik: 16.30 órakor. A hold kél: 13.11, nyugszik: 21:01 órakor. 1968. október 28, hótfő, Si­mon napja. A nap kél: 6.21, nyugszik: 16.35 órakor. A hold kél: 13.47, nyugszik: 22.22 órakor. A százhalombattai szerencsétlenség áldozatainak temetése Szombaton nagy részvéttel kísérték utolsó útjára a száz­halombattai szerencsétlenség hat áldozatát. Molnár Ferencet, a székes- fehérvári sóstói temetőben, Márki Jánost, a pusztaszabol­csi községi temetőben, Pozso­nyi Jánost, az ercsi községi te­metőben helyezték örök nyu­galomra. Ugyancsak szomba­ton temették Dunaföldvárott Tanú Jenönét, Szőnyben, Ha­lász Lászlót, Százhalombattán pedig Mészáros Sándort. A tragikus körülmények kö­zött elhunyt munkásokat a Dunai Kőolajipari Vállalat saját halottainak tekintette, temetésükön részt vettek a vállalat képviselői, valamint a munkatársak, ismerősök szá­zai. Sírjaikat elborították az emlékezés és a munka hősi halottainak kijáró kegyelet koszorúi. Vörösmarti Lajost vasárnap kísérik utolsó útjára a nagy szokolyi temetőben. Felhős, hűvös idő, legfel­jebb néhány helyen eső. Mér­sékelt, keleties szél. Hajnal­ban néhány helyen talajmenti fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. Rendőrségi közlemény A Pest megyei Rendőrfő­kapitányság értesíti a megye lakosságát, hogy 1968. no­vember 1-től a járási és vá­rosi rendőrkapitányságokon szombaton délelőttönként is van félfogadás. — Megyei tanácstag fo­gadóórája. Molnár Jánosné hétfőn délután 18 órakor Budakalászon, a Lenfonó- és Szövői páti Vállalat kul­túrtermében fogadóórát tart. — Véradónapot rendeztek szombaton Szajolban, az ÁFOR telepén. Száz olaj­ipari munkás 30 liternél több vért adott a százhalombat­tai olajfinomítóban történt robbanás égési sérültjeinek. Negyvenen bőradásra jelent­keztek. — A Cegléd felől érkező személyvonat halálra gá­zolta Budapesten, a Sze- mere-telepi vasúti átjáró­ban Szeleczky István 71 éves nyugdíjast, aki a lezárt sorompót megkerülve akart átmenni a vasúti síneken. — Dr. Csicsay Iván, a megyei tanács vb-elnökhe- lyettese hétfőn délelőtt 9 órától 12 óráig hivatali he­lyiségében fogadóórát tart. — Termelőszövetkezeti ak tivák részére tartott teg­nap előadást Nagykőrösön dr. Balanyi Béla: „1918— 1919-es események Nagy­kőrösön” címmel. — A harmadik magyar vadásznapok hazai és kül­földi vendégel ma vadá szaton vesznek részt. Stafétabot nyereményekkel Olajkályhától csemegecsomagig Egy ötös — 154 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 43. játékhéten 1 darab öttalálatos szelvény érkezett, nyereménye 1 698 961 forint. Négy találatot 154 fogadó ért el, nyereményük egyenként 11 032 forint. Három találata 9025 fogadónak van, nyere­ményük egyenként 188 forint. A kéttaláldtos szelvények száma 185 330 darab, ezekre egyenként 11 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nye­reményilleték levonása után értendők, az adatok tájékoz­tató jellegűek. HÉTFŐN 1024 Ijttátírgynyeremény A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn Nádor ut­cai központjában rendezi a lottó októberi tárgynyere- mény-sorsolását. A húzáson a 41. játékhét szelvényei vesz­nek részt s közöttük össze­sen 1 024 tárgynyereményt sorsolnak ki. Ezúttal is négy főnyeremény — egy három­szobás és egy kétszobás örök­lakás, valamint két Wartburg személygépkocsi — jut a leg­szerencsésebb lottózóknak. Már megjelentek a plakátok is, amelyek jelzik, hogy az OTP Pest megyei Igazgatósá­ga ismét nagy akcióra készül. Mint jeleztük, a legalább 200 forintos betétkönyvet váltók lepecsételt stafétabotot kap­nak, amelyek betűket, számo­kat rejtenek magukban. A november 2-án öt nagy településünkön megtartan­dó találkozókon bontják fel, s ott derül ki, milyen' nyere­ményt kap a szerencsés. Po­gány Miklós igazgató most ar­ról számolt be, mi szerepel a listán. — A Mechanikai Művek olajkályhát, az Ipari Műszer- gyár kávéőrlőket, a Nagykő­rösi Konzervgyár újabb ter­mékeiből nagy választékot, a Budai Járási Háziipari Szövet­kezet egy elektronikus Mikro- mat játékot és két, zseblámpá­nak is használható porszip- pantót ajándékoz. — Más érdekességek? — Valamennyi az, s így csak folytatni tudom. A Pest me­gyei Vegyi és Kézműipari Vál­lalat három elegáns export- retikült ad, a Pest—Nógrád megyei Húsipari Vállalat váci és ceglédi üzeme hús-csemege- kosárral kedveskedik, az új- hartyáni tszcs nagyhírű szür­kebarátjukból ajánlott fel két demizsonra valót, a Váci Kö­töttárugyár két garnitúra kö­töttárufélével, a zsámbéki Ve­gyesipari Ktsz két sakk-kész­lettel jelentkezik. És a sort mé;: nem zártuk le. Az újabbakról rövidesen beszámolunk. ostabontAs Éhező juhász (Kertész László rajzai) A kemencei tsz-ből, ahol ju­hász vagyok, vasárnap szállí­tottuk a pecsenyebárányokat a drégelvpalánki vasútállomás­ra. A munkát korán reggel kezdtü’.:. délután háromkor vé­geztünk. Négykor nyitott az Utasellátó, gondoltuk, itt biz­tosan kapunk valamit. A ve­zető megígérte, ha a vonat el megy és kevesebb lesz a ven­dég, hoz gyulai kolbászt, mer: más nincs. Űjabb fél órai vá­rakozás után már türelmetle­nebbül mentem érdeklődni: ad-e valamit. Felelet: Most már azért sem adok! Külön­ben is a kolbász nem az enyém. Elkeseredésünkben a panaszkönyvet kértük kolbász helyett, de azt sem kaptuk meg. Kemencén, az italbolt veze­tője hazament kenyérért, hogy farkasétvágyunkat csillapítsa. Köszönet érte. Az Utasellátó alkalmazott­jának magatartásán azóta is gondolkozom. Gembolya János MÁV Utasellátó Üzemi Vállalat, Kulányi Ferenc, ki­rendeltségvezető: A drégely- palánki söntésünk vezetőjét, Csizmadia Jánost fegyelmi úton felelősségre vontam, és megrovásban részesítettem megengedhetetlen magatartás miatt. Elnézést kérek a sé­relemért, remélem, a jövőben nem lesz okuk hasonló pa­naszra. ,Ne verd rám a balhét!.. Egymás ellen vallott a két testvér — Papa, ide a pénzt! — kiáltott a földre tepert öregre a férfi és nyomatékül hozzá­tette: — Nehogy kiabáljon, mert itt fojtom meg rögtön! Majd kirántotta a vergődő em­ber pénztárcáját és elsza­ladt. Késő este, Dunakeszi kihalt részén zajlott le ez a jelenet. A kirabolt áldozat, Udvari Gábor 61 éves segédmunkás másnap a rendőrőrsön mesél­te el az elmúlt este történetét. A Pavilon étteremben sö- rözgetett egyik barátjával, mikor két férfi telepedett asz­talukhoz, akiket ismerőse testvéreiként mutatott be ne­ki. Később már csak hármas­ban iszogatott a két testvér­rel, akik meghívták lakásuk­ra. Dunakeszi elhagyatott vi­dékén, erdőben jártak már, mikor az egyik férfi eltűnt, a másik pedig hirtelen fejbe vágta, leteperte, bolta. két testvér után. Eközben a község egyik háza előtti só­derhalomban megtalálták a tárcát — pénz nélkül. Hogyan került oda? Foton bukkantak rá az egyik test­vérre, Bangó Gyulára, aki szerint így: a sok ivástól már tántorgó Udvarit éppen a ló­versenypályánál támogatták, mikor testvére — Bangó Ede — összeverekedett az öreggel. Közbe akart avatkozni, de Ede őt is megötütte, ezért gyorsan eltűnt a helyszínről. Később találkozott Edével, aki kezében hozta a tárcát, amit aztán eldobott. Pestről egy-kettőre előkerí­tették Bangó Edét is. Vallo­másában szóról szóra így írta le az eseményeket — csak ép­pen a főszereplő szemé­lyét cserélte fel. , Ö akarta megakadályozni majd kira- i Gyula és Udvari veszekedé- ! sét, őt ütötte meg Gyula, x Megkezdődött a nyomozás a | látta a tárcával testvérét stb. stb. Mindketten ártatlannak vallották magukat. Nem hozott eredményt a szembesítés sem. — Ne verd rám a balhét, nem haragszom rád, hogy miattad ülök itt, mondd meg az igazat — mondta Gyula testvérének. — Nem haragszom rád Gyula, hogy engem is a rend­őrségre juttattál, de kérlek te ne verd rám a balhét — vá­laszolt szelíden Ede. Ki volt hát az igazi rabló? Erre csak az alapos nyomozás adhatta meg a választ, s ha­marosan összegyűltek a bizo­nyítékok a valódi tettes ellen. Kiderült többek közt: Udvari ellopott óráját Ede értékesí­tette. S hiába magyarázko­dott, változtatgatta vallomá­sait: az öreg segédmunkás Edében ráismert támadójára. A Váci Járásbíróság Bangó Edét jogerősen 3 évi szigorí­tott börtönben letöltendő sza­badságvesztésre ítélte. A vádlott belenyugodott az íté­letbe. — Szít. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom