Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-08 / 211. szám

1968. SZEPTEMBER 8., VASÄRNAP

</i itiao

í*

Vita az olvasásról

Miért kell olvasni?

GYŐRÉ LÁSZLÓ

nem biztosít állandó helyet a tudás csarnokába, hanem oda csak belépőjegyül szolgál. Az állandó helyet folytonos továbbtanulással, tájékozódással, a műveltség széles-körű fejlesztésével lehet biztosítani. És még valamit: a komplex műveltség a világ megismerésének egyik fontos és nélkülözhetetlen eszköze.

Miután lapunk eddigi vitaanyaga csak az olvasással foglalkozott, én is arra a kérdésre, hogy* miért kell olvasni, kísérlem meg a válaszadást.

Az irodalom az emberiség nagy portréképtára. Aki ismerni akarja az embereket, az látogasson el gyakran ebbe a kiállítási csarnokba. Megtalálhatja ott az elvetemült törtetők, vagy a romlott társadalom sodrásának engedő képmását, de ott vannak a tudományt, az emberi haladást mindennél többre becsülő Max Gottlie- bek, vagy a hazaszeretet őszinte pátoszától fűtött Baradlay Ödönök. Es ott vannak a nyárspolgári örömöknek hódoló Helmer Thornwaldok, vagy a halottakkal is üzletelő, kapzsi üzletemberek, a Csicsikovok is. Irodalmi jártasság nélkül nem ismerhetjük meg az embert, de a társadalmi, politikai vagy történelmi valóságot sem. Az író egész életét szenteli a fenti témák megfigyelésére és ábrázolására; az olvasó már kész konklúziót kap,

SZEPESI ATTILA:

Augusztus

Röppen a zab augusztus messzi mezőkön a gyermek játszik a búzavirág-mosolyú aratókkal aki voltam a gyermek homloka mennybolt lába a rét jaj aki voltam most a szivem kő arcom a város játszhatok itt már nem lelem azt aki voltam a lengő zöldtűzű tájakon át aki villámlott falovacskán lobban az év rőt augusztus vas-szeptember s örök-álmos október nem ahogy rég szánka-november s betlehemes tünde karácsony a felnőtt homloka horgad gyermek-e még vagy már csak az álomi órák ébresztik szívében a kőfolyosóra a kongó messzi szobába suhant kis kölyköt akit ott keresek minden mosolyomban teste a testem mégis homloka mennybolt lába a rét s most arcom a város. §

Libatömő

(Móré Mihály metszete)

\AZ ELET KATONAI

5

harmincötén jöttek össze. A Kádár-beszéd másnapján megalakult az érdi pártszervezet, amelynek egyhangúan ő lett a választott titkára. A Nemzeti Bizottmány ugyanabban a házban még egy hétig tartotta magát, aztán eltűntek. Náluk pedig egymás kezébe adták az emberek a kilincset. Nem mindenki párttagnak jelentkezett, de mivel náluk érezték az erőt, •ölük kértek orvoslást minden bura-bajra a nehéz viszonyok között.

És most? A látogatók ma sem fogynak ki a repkénnyel futtatott villa falai közül. A pártbizottság napi ügy eletet tart, sokan azonban inkább kilesik, hogy mikor lehet az „öreggel” beszélni. Húsz percnyire lakik a pártháztól, de este-reggel jó időbe kerül az útja. Mert folyton elfogják. A vasárnap délelőttjei gyakran úgy telnek el, mint hajdan Lajos királyé a francia udvarban. Jóformán még ingben-glóriá- ban van, amikor már meglepik a kopogtatók. Legutóbb népes kísérettel egy cigány kereste: — Laci bácsi, intézze el, hogy mehessek muzsikálni. De ezek az egyszerű ügyek. Amikor ott toporog a háztulajdonos, át- kozódik a lakóra, s ugyanakkor hasonló céllal benyit a lakó. Mégsem lett verekedés, pedig iigy indult. Okos szóval még egyezséget is kötöttek. Nyugdíj, állás, családi ügy, birtokháborítás, mindez szerepel a listán. Mostanában, ha szabad ideje van, egy épülő szép házhoz siet. A fiáé lesz s a kis- unokáé. A tető, a vakolás, a konyhakövezés a két keze munkája.

REGGELTŐL DÉLIG benm

ültünk a pártbizottságon a telefonok és a legyek ostromában. Most pedig itt gyalogolunk a kietlen Simonpusztán.

— El kellett hogy kísérjen itt vártak. Tavaly kezdtük és 1970-ig felszámoljuk ezt a régi települést. Harminchat helyett már csak tizenkét család lakja, de míg itt vannak, kell a bolt. S alig szállítanak nekik kenyeret, zöldet, sört. Mellettük volt a martonvásárhelyi gazdaság ifjúsági tábora. Azok is zúgolódtak, hogy nem kapnak üdítőitalt, semmi édességet, tisztálkodószereket. Itt a szeptember, meg kell oldani az iskolások dolgát. Idén kisiskolás is lesz közöttük, nem gyalogolhatnak napi kilenc kilométert oda-vissza be a faluba. El keli érni, hogy a munkaadó állami gazdaság legalább ősztől-ta- vaszig kocsit adjon alájuk.

— A jó pártszervezet nem vörös drapériákban lebeg a fejek felett, nem arra hivatott, hogy zordonan szentenciákat harsogjon. Ma már az üzemi és a kerületi alapszervezetek megtalálták a helyüket és közösen alakítjuk a párthatározatok szellemében a tennivalókat. Szerintem az a legfontosabb, hogy megtanultunk Érden egy nyelvet beszélni. Biztosan nem érti, miért mondom én ezt. Azért, mert ez a be- hemót falu a legutóbbi évekig csak a térképen volt egységesen Érd. A valóságban Öfalu. Parkváros, Liget, Tusculánum és így tovább. Mindegyik csak a magáét mondta. Pedig nekünk közös a gondunk és nem azt kellett nézni mit kap a másik, hanem együtt hogyan lehet?! Jöttek az emberek; hogy most szem előtt kell tartani, Parkvárosról, vagy a negyedik kerületről van szó, úgy döntsünk. Mindig azt mondtuk: — Nem elvtársak, itt Érdről van szó ...

MEGKÉRDEM, OLVASSA-E

a lapban az „Élet katonái” sorozatot.' Megfenyeget, hogy ne sértegessem, archívumban gyűjtik az Érdről szóló cikkeket is. Megjegyzem, hogy amit itt elmondott, szeretném megírni a sorozatban.

— Lehetni lehet. Végeredményben a közlegény is katona. S abból kell, hogy sokkal több legyen ...

Komáromi Magda

örültek, amikor bekerült az üveggyárba, a gyerektestet emésztő forró pokolba! Közben egy kicsit tágabbra nyílt a kapu. Megindult a hadikészülődés, amit a munkásefnber inkább csak sejtett, mint tudott. De ennek révén lett több munkaalkalom. Felvették segédmunkásnak a gépgyárba. A negyvenes évek elején ácsokhoz került, kitanulta a szakmát, felszabadult és álláshoz jutott a Mátravidéki Erőműben. Nagy volt már a fejetlenség, amikor meglépett. Ha éjjel keresték a németek a munkásokat, azt mondták: nappalosak. Ha nappal találkoztak velük, azt mondták, éjjeli műszakba mennek. Csakhogy ezt nem lehetett sokáig csinálni, mert azoknak sem kóeból volt a fejük. — Gyere, fiam, menjünk az erdőre — adta ki a jelszót az apja. A bükki faóriások között sokat töprengtek a világ folyásáról, eszmél- kedtek a katonaság, német elől bújkálók.

DECEMBERBEN, hogy fel- szabadu 1 tak, félve-reménykedvé ment vissza az üzembe. Néhányan már tettek-vettek, először is fegyveres őrséget alakítottak. Közéjük állt, majd Baglyasalján szervezte, vezette a fiatalokat.

— Hát ez megvolna, fiam — mondta az apja. — Csak hát, valamiből élni is kellene. Akkoriban Tarjánból és a környező falvakból egymás után mentek építőmunkások Jugoszláviába, ahol jó pénzt kerestek. Hivatalosan kellett jelentkezni a szakszervezetnél. Ő is rászánta magát. Leszerződik egy évre, hogy könnyebb legyen otthon. Pestig jutott csak. Ottragadt, a szakmában. Egyszer- csak azt javasolták, elviszik üzemegység-vezetőnek a Mező- hegyesi Állami Gazdaságba. Egyre mondta, hogy ő meg a kápa nem ismerik egymást, végül fhajd tövivel'felfelé ülteti a kukoricát, de nem tágítottak. Testét-lelkét gyötörte a nehéz feladat, Állandóan bizonytalankodott: azt teszi-e és jól teszi-e, amit kell? Amikorra belejött volna, elküldték nyolchónapos vezetőképző iskolára. Fogott az ágim, mint a vaj, végül ott tartották Zsám- békon előadónak.

__ Legényembereskedtem,

a

kkor még nem volt „oldalkocsim” — mondja elmélázva. De aztán utolérte a nemezis, a szerelem. Alig várta, hogy nősülhessen. S amikor volt már asz- szony, s útban a trónörökös, valami mégsem stimmelt. Egyszer csak rájött, hogy micsoda. Nyomasztották a vastag falak, vágyott ki a mindig változó feladatok, az emberek közé.

— az érdi gépállomás

jó lesz-e? — kédezték. S most augusztusban tizennégy éve, hogy először leszállt a vonatról , Érden, és gyalogolni kezdett a porban. A következő évben községi, majd járási pártbizottsági tag, s mind többen felfigyelnek a mozgékony, jóízű humorral telített emberre, ötvenhatban már közismert alakja a községnek, nála keresett menedéket Meggyesi Al- bertné, a község akkori párttitkára, aki nemrég a pilisvö- rösvári tanácstól ment nyugdíjba.

— Na, de rám is rámjárt a

rúd — emlékezett tovább. — Sikerült fegyvereket szereznünk. Azt hittük, jól elrejtettük nálam, senki sem tud róla. Nem a fenét. Még aznap kerestek, ahogy indulóban voltam a mieinkhez. — Csakhogy elkaptuk — így a főnökük. — Hol vannak a fegyverek, adja elő! — Hát mi vagyok én, raktáros? — kérdeztem vissza. De láttam, baj van, ezek mindent tudnak, nem viszem el szárazon. így is történt. Körbefogtak, ráncigáltak. Közben jött valaki az utcán, odakiabál nekem. hogy ni csak, hová mén? — Mondom, ahova visznek. — De ne menjen már — kiabált vissza. — Itt vannak a műúton a szovjet tankok ... >

Aznap este a postamester belső szobájában hívás nélkül

$ MOKÄNY, SŰRŰ BARNA

J HAJŰ fiatalembert szólítot- 5 tam meg jó tíz évvel ezelőtt § az érdi buszmegállónál: mer- ^ re van a pártbizottság? —

^ Én is oda tartok — válaszolta.

| A harmadik mondat után ki- i 5 derült, pontosan őt, Győré i ^ Lászlót, a pártbizottság titká- < rát keresem. Azóta sokszor 1 ^ nevettük, hogy a már akkori ; ^ húszezer lakosból éppen tőle : ^ érdeklődtem — utána. i

^ A nyáron a könyvtáravatá- ' í> son ismét láttam. Csak néz- S tem, mi is olyan más a jól is- | mert arcon. Egy kicsit fárad- ,

5 tabb lett? Aztán felfedeztem:

^ a sötét hajú fiatalember de- . $ resedő, meglett férfivé vált. : ^ Férfi, aki több mint évtizede [ :5 az ország legnagyobb közsé- ‘ ;> gének párttitkára. Akkor ar- : j ról beszélt, hogy fenemód ne- , § héz, ebben a falunak város, , § városnak falu közegében. Ha § lépésmérőt szerelnének a Iá- • ^ bára, lepipálná az összes pos- ^ tást — állapította meg ön- . ^ sajnálkozás nélkül.

^ — Most — legyintett fölé- ;

^ nyes-viccesen — nagyon jó i § nekem. — Kaptam egy mo*

^ tort. Ha megberregtetem, a I tizenegy hónapos Annamáriám mutatja: elmegy a nagy- ^ apa... Még az a szerencse,

^ hogy olyan jó anyósom van. ;

Sokszor ő véd meg, ha a fe- ^ leségem megsokallja, hogy napokig ebédelni se járok ' ^ haza. — Hagyd már a Lacit, i ÍJ Biztosan dolga van, azért nem ^ jön. Pedig ma már minden- ; ^ képen istenes. Voltak itt % olyan évek, hogy. Teszem azt,

| ötvenhat után, amikor a szét6 ugrott tsz újra összeállt.

^ Nyolc forint volt egy munka- : ^ egység. Jöttek az emberek:

^— tessék mondani, mit csinál- ' junk. Maradnék, de éhezik a ^ család. — Tudtam én, hogy S így van. Győzködtem, magvast rázkódtam, csakhogy abból S nem lett kenyérrevaló. Akkor ' ^ gondoltuk ki, hogy felváltva § menjenek a városba építő- ;5 munkásnak. A legtöbben visz- ^ szajöttek. Egy kicsit rende- $ ződíek, tartalékot gyűjtöttek ■ ^ és már újra ott voltak a sző- ;

vetkezeben. Minden rcndbe- í jött, lábraálltunk, amikor jött $ a tsz-szervezés. Azt mondták 5; az elvtársak, nektek itt Érden ^ különösen nehéz dolgotok ;! lesz, a legjobb erőket ide ad- ^ juk. Csak forgattam magam- | ban, tényleg jó lesz-e? Tud- | tam én, hogy egytől egyig ki- $ váló ember, aki jön. Ez azon- $ ban nem elég. Ismerni kell a ^ helyi körülményeket. A tsz- ^ szervezők elmennek, mi meg ^ itt maradunk. így történt,

^ hogy végül külső segítség nél- ^ kül, az érdiekkel létrehoztuk í a Barackvirág csoportot. Én $ mondom, csillag járna minde- $ gyikük gallérjára, aki akkor ^ közreműködött. A Barackvi- ^ rágnak ma nyolcvanholdas ^ közös gyümölcsöse van. Vagy ^ a másik. Nálunk alakult elő- S szőr termelőszövetkezeti ki- S segítő üzemág, a Búzavirágék $ építőbrigádja. Mennyit hada- $ koztunk érte, hogy létrejöhes- § sen és egyáltalán fennmarad- ^ hasson. Kígyót-békát össze- ^ hordtak ellene, mégis az idő ^ nekünk dolgozott. Kiderült,

S ha okosan űzik, szükséges a $ termelőszövetkezetnek, a ta- | goknak és a népgazdaságnak.

^ Volt, hogy szemhunyásnyit ^ sem aludtam. Olyankor min- ^ dig apámra, a régi életünkre S gondoltam, s ..

^ Győré László sem bíborban ^ született, még csak nem is ^ tisztes szegénységit polgári ^ házban. Salgótarjánban, a bá- S nyász kolónián látta meg a 5 napvilágot. A „nincs” úgy ^ hozzánőtt az életéhez, nem is ^ tudta, hogy másképpen is le- ^ hetne. Leáll a bánya, beteg- ^ ség, baleset, munkanélküliség.

^ Megszokott fogalmak voltak § számára, gyermekkorában er- S ről hallott a legtöbbet. Aztán S bedugták az elemibe, kényte- $ len-kelletlen megtanulta, amS ^ egy munkásgyereknek a tu- ^ dásból jutott. Néha pofon ^ árán, az élet is csiszolta. Még ^ jóformán ki sem nőtte a rövid- nadrágot, máris azon töpreng- $ tek, hová lehetne tanoncnak | elszegődtetni? Nem ment, nem | bírták erővel. Kellett a so- $ ványka pengő, amit a többi ^ mellé tehetett a konyhaasztal- . ra. — Micsoda szerencse —

kész eredményt. Csak egy kis; fáradságot kell vennie, ki- * nyitni az író valamelyik mű- > vét és kitárul előtte az élet. > Ezért kell sokat, nagyon so- • kát olvasni!

A műveltség a világ meg-; ismerésének egyik nélkülöz- \ hetetlen eszköze. Végigrág-! hatja magát valaki sok vas-: kos történelemkönyvön, de a-j napóleoni idők egy részét,: vagy a korabeli orosz életet,; annak társadalmi, politikai \ törekvéseit „éíetközelből” | csak a Háború, és békéből is-1 merheti meg. Vagy ha valaki: az orosz forradalomban ide-: oda hányódó értelmiségről: szeretne valóságos képet kap-: ni — olvassa el a Golgotát.'[ Ha a zárt rendben, a különle-! ges cári kiváltságokat élvező kozákságról akarja .megtudni az igazat — vegye kézbe a Csendes Dont. Vagy ha az iparilag fejlett, de erkölcsileg gyenge lábon álló, a „gazdasági csoda” társadalmáról akar jelzéseket kapni, üsse föl a Gruppe 47 írójának műveit. I

Mindez nemcsak a világra, hanem szűkebb pátriánkra is érvényes. Mi, akik benne élünk bonyolult, ellentmondásokkal teli, s fejlődő' életünkben, lehet, hogy ösztönösen utálkoztunk a hábetlereken, de kellett jönni egy írónak, aki megírja a Rozsdatemetőt, hogy mindazt, amit zavarosan éreztünk, világosan, pontosan megfogalmazza. Vagy nem segített-e a Húsz óra bennünket, i hogy egv korszak sok vélt, vagy valódi igazsága között eligazodjunk? Aki elolvasta Sánta Ferenc könyvét, min- , den bizonnyal tisztábban lá- I tott, jobban el tudta helyezni ! a dolgokat a maguk helyére, i Ezért kell sokat, nagyon sokat i olvasni!

.. .

Vajon jó vezető lehet-e az az igazgató, tsz-elnpk, vagy. főmérnök, aki egyéb parancsnoki poszton teljesít szolgálatot, ha nem ismeri az „anyagot”, az embert, akivel dolgoznia kell? Eredményesen és hatásosan csak úgy tudnak vezetni, ha ismerik az embert. Ezért kell sokat, nagyon sokat olvasni!

„Haladni kell. és a haladás a mai tudós világban tanulásból, a nemzeti közműveltség emeléséből áll, mert kiművelt emberfőkre van szüksége a hazának” — írta 1773-ban Bessenyei György, a testőríró. Szavai ma is igazak, intelmére ma is figyelni kell!

Karácsonyi István

Lapunk hasábjain vita folyik arról, hogy mennyit és mit olvassunk. A kérdés ilyen megfogalmazásával nem értek teljesen egyet, mert — véleményem szerint — az olvasás csak része egy komplex fogalomnak: a műveltségnek. Tehát a helyes kérdés az, hogy miért és hogyan művelődjünk?

Olvasni rangos irodalmat nem tud az, aki nem konyít a képzőművészetekhez, de egy műalkotásban sem tud gyönyörködni az, aki teljesen járatlan az irodalomban. És így tovább. (A szépnek, mint esztétikai kategóriának élvezetéhez nem elég az ösztönösség, hanem a szépet tudatosan kell felismerni.)

Természetesen sántít az olyan műveltség is, amely egyoldalú; csak humán, vagy csak műszála tartalmú. Csakis a kettő együtt, a humán és a természettudományos ismeretek adják a műveltség alapját.

Mai iskolarendszerünk tesz bizonyos erőfeszítéseket a korszerű követelmények kielégítésére, de ez nem elég. Bogdán Sucholdolsky lengyel irodalom- és népművelő professzor 1957-ben Varsóban az UNESCO kulturális ülésszakán mondott beszédében megállapította, hogy a mai rohanó, fejlődő élet megértéséhez nem elégséges az iskola által adott képzettség, mert az időbelileg véges és állandóan csökken frissesége. Tehát a diploma megszerzése