Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-15 / 217. szám
I 1968. {SZEPTEMBER 15., VASÄRNAP rear UECVEt 9 Vita az olvasásról Nem dísztárgy! AZ ÉLET KA TONÁI RAKUSZ JÓZSEF A Közelmúltban, a televízú egy: k műsorának kereté ben a modern lakások berendezéséhez adtak jótanácsokat Szeretem az ízlésesen berendezett modem lakást. Ha például választanom kellene variabútor és koloniálbútoi között, mindenképpen azj első mellett döntenék. Hogy mi köze van mindennek az olvasáshoz? Sajnos, sok. Illetve nagyon kevés. A műsor előadója ugyanis számomra meghökkentő jótanácsokkal szolgált a nézőknek, a könyvfal vagy a könyvszekrény, berendezését illetően. Például ilyenekei: ha van már zöld és sárga színű könyvünk, jól mutat mellettük a piros színű. Vagy: polconként elég, ha hat-nyolc könyvet helyezünk el, a többi helyet töltsük ki modem kerámiatárgyakkal. És így tovább. Vagyis: ennek a lakberendezőnek a ' könyv csupán szobadísz és semmi más. Sajnos, nem ő az egyetlen, aki ezt az elvet vallja. Elég gyakran megfordulok falusi házakban. — nem régimódi, nádfedeles kunyhókra gondolok, hanem nemrég épült, modern, manzárdtetős épületcsodákra —, amelyekben a rádió, a televízió és a különböző háztartási gépek mellett egyre több könyv is található. Ez feltétlenül dicsérendő dolog. Még akor is, ha ezeknek a könyveknek nagy részét ez- ideig nem olvasta tulajdonosuk. A napokban az egyik termelőszövetkezet főkönyvelőjének a lakásán jártam. Modern ház, modernül berendezett szobák, majdnem pontosan olyanok, ahogy a televízióban szereplő lakberendező tanácsolta. Kék, piros, sárga, kék könyvek sorakoztak egymás mellett a polcokon, kitűnő színhatást keltve. Akaratlanul is megjegyeztem: — Látom, szereti a könyveket ... — Ugye, jól mutatnak? — kérdezett vissza büszkén házigazdám. Aztán, bizalmasan megsúgta: — A feleségemnek kitűnő ízlése van. Remekül össze tudja válogatni a legszebb könyveket. Aki eljön hozzánk, megcsodálja ezt a könyvfalat. Én ugyan nem kedvelem túlságosan, de nem bánom, ha az asszony összevásárolja őket, mert ez a fal „feldobja” az egész szobát... A könyvvásárlásról készített statisztika az ilyen példákról nem beszél. Pedig nem a főkönyvelő ismerősöm az egyetlen, aki a könyvet elsősorban szobadíszként vásárolja és nem azért, hogy elolvassa ezt vagy azt a könyvet. Én mégsem törnék pálcát az ilyen könyvvásárlók felett. Bízom abban, hogy előbb vagy utóbb, életének unalmas óráiban majd a kezébe is veszi valamelyik aranyozott díszítésű könyvét, s ha egyszer beleolvas, rá fog jönni arra, hogy a könyv nem szobadísznek készül. Természetesen csak a véletlenre bízni ezt a fordulópontot nem lehet és nem is szabad. Jó propaganda. Ez az, ami szükséges ahhoz, hogy a könyv — legyen az regény, versgyűjtemény, útleírás vagy akárcsak szakkönyv — betölthesse eredeti hivatását: tanítsa és szórakoztassa azt, aki elolvassa. De vajon hogy is állunk mi a könyvek propagálásával? Az igazság az, hogy nincs túlságosan sok dicsekedni valónk. Még a hivatásos propaganda sem áll feladata magaslatán. A Magyar- országon megjelent könyvek többségéről elsősorban csak a folyóiratokban és a szaksajtóban jelenik meg kritika, recenzió. A folyóiratok és a szaksajtó pedig meglehetősen szűk kört ölel fel. Az átlagolvasó ezeket az újságokat nem vásárolja. Maradnak a napilapok, amelyek azonban helyszűke miatt csak egyes könyvekről közölnek kritikát vagy recenziót. Hogy mely művekről, az a legtöbb esetben esetleges. A kérdés azt hiszem jogos: hogyan vásárol ma könyvet egy átlagolvasó? Az egyik módja: ismerőseitől véleményt hall erről vagy arról a könyvről; megveszi. A másik: a napilapok szűkszavú kritikáira bízza magát s annak alapján dönt, hogy melyik könyvet veszi meg. A harmadik: bemegy a könyvesboltba s a már általa ismert és jónak tartott szerzőtől kér könyvet. A negyedik: rábízza magát a könyvüzlet eladójára s csak témájában jelöli meg, hogy milyen könyvet szeretne. Az ötödik: találomra belelapoz a pultra tett könyvekbe és amelyikben a legérdekesebb részre bukkan, azt vásárolja meg. És sorolhatnám még hosszan a könyvvásárlás ma még elég gyakori módjait. v Mi a megoldás? A feladat kétoldalú. Az egyik: rendszeresebbé, átfogóbbá tenni a napilapok könyvkritikáit és recenzióit. Ez a dolog köny- nyebb oldala. A másik: a nem hivatásos propaganda fokozása. Mire gondolok? A népművelőktől a pedagógusokon át mindazokig, akik szeretik és olvassák a jó könyveket, adják tovább barátaiknak, ismerőseiknek, munkatársaiknak és tanítványaiknak: milyen könyveket olvastak, mit miért érdemes megvenniük. Nemcsak a jó bornak kell cégér, a jó könyvnek is, különösen napjaink magyar és külföldi irodalmának. Mert Mikszáthot, Móriczot, Jókait és a külföldi klasszikusok egy részét töb- bé-kevésbé ismerik már az emberek. A mai vers-, próza- és drámairodalom azonban még mindig nem találta meg érdeme szerinti helyét az átlagolvasó körében. Pedig elsősorban ez az irodalom az — vagy legalábbis kellene, hogy az legyen —, amely segít eligazodni napjaink sokszínű világában és segít megismerni önmagunkat. A könyv jó barát, amely szórakoztatva tanít mindannyiunkat. A jó könyv, maradandó élmény. A szép könyv segít maradandóvá tenni az olvasás élményét De a könyv soha nem lehet dísztárgy! Prukner Pál •s/sssssssss//s//sssssssss/ssssss/ss/sss/ss. HOGYAN TALÄLKOZ- I ZUNK? No, igen... A dolog i nem is olyan egyszerű, mini • ahogyan először gondolná az | ember. i — Talán — mondta az el- ! nők a telefonba —, talán az i volna a legjobb, ha Budapes- : ten találkoznánk. Úgyis me- ! gyek egy szívspecialistához, ■ akkor... Jó? : Elgondolkoztatott később, : amit mondott. Mert mi az, ! hogy szívspecialistához kell ; mennie? Hiszen Rakusz Jó- ! zsef fiatal ember. Mennyi le- ! hét? Negyven éves? Nem lát- I szik többnek. Persze — ez az : igazság —, mindennek ára i van. Kiváló szövetkezeti el- i nőknek tartják, akik ismerik ; valamennyire a megye mező- ; gazdaságát; tehát nemcsak I az otthoniak ismerik el a ve- : zetői képességeit, hanem má- ! sok is... Ezzel azonban I együtt jár sok-sok csonkig j szívott cigaretta, számtalan j kávé. Reggeltől estig megy, ; szervez, tanácskozik, vitatko- ! zik ... Szóval nem kell ma- ! gyarázni. Aztán jön az éjsza- ; ka, amikor lefekszik az em- | bér, s tudva tudja, hogy alud- ; nia kell, mert holnap megint : ezernyi tennivalója lesz; s ek- ! kor meg — ne adj isten —, | nem jön az álom ... i BIZONYÁRA EZÉRT kell ; hát a specialista. Amikor i azonban végül találkozunk, I nyomát sem látom rajta sem- ; milyen betegségnek: friss, í mosolyog, egészséges — pon- i tosan, mint máskor. — Az orvos? — kérde- : zem, ahogy meglátom. j — Áfa — legyint, nevet —, I majd máskor... Elhalasztót- ; tam, más dolgom volt... Fiatal koromban sokat spor- I toltam, abból maradt egy kis szívnagyobbodásom ... igazán nem komoly. — Int ismét, s egészen úgy tesz, mintha maga is elhinné, amit mond. Jó, legyen; beszéljünk másról. —. Mi újság otthon? — Semmi különös. Dolgozgatunk. Az őszibarack ára leesett a piacon, de nekünk hál’istennek már semmi gondunk vele ... Több mint egy hete eladtuk az egészet, egy szemig... Tudom, hogy ez nem Ms dolog, s meg is értem az elnök elégedett mosolyát. Az Egyetértés Termelőszövetkezetnek — amely Tök és Perbál község határában 4500 holdat birtokol — 330 hold őszibarackja van. Az ország legnagyobb „őszibarackos szövetkezete”. Nagy megkönnyebbülést jelent, hogy elkelt a termés. Az elnök szívesen beszél róla, hogy miképpen kereskedett a barackkal, hogyan szállították az árut mindig annak a cégnek, amelyik adott pillanatban a legtöbbet fizetett érte... Erről jut eszembe a kérdés, amely meggondolkoz- tatja Rakusz Józsefet: — Tulajdonképpen mi kell ahhoz, hogy valaki jó szövetkezeti elnök legyen? Kereskedelmi érzék? — Ma már ez is elengedhetetlen, a kereskedelmi érzék — mondja eltűnődve. — Tegnap, s azelőtt más követelmények voltak, miint ma.. Mindig a körülményekhez, s a lehetőségekhez kell alkalmazkodni ... TEGNAP... Egyszerre tudni szeretném, hogy miképpen indult el ezen az úton, amelyen most jár. Nemrég egy mezőgazdasági szakmunkásképző iskolában jártam, ahol mosolyogva mesélték a tanáriban, hbgy az egyik gyerek azt kérdezte a tanárjától: „Tessék megmondani nekem: hogyan lehetek én tsz-elnök?” Nos, nem is olyan mulatságos kérdés ez. Hátha a Rakusz József életútjában megvan rá a felelet. — Közigazgatási ember voltam — mondja, ahogy faggatom. — Jegyzőgyakornok Nagy- kátán 1942-ben, majd 1944-től 1947-ig Tök községben, aztán különböző falukban irodatiszt, segéd jegyző, főjegyző. Végül: tanácstitkár, tanácselnök ... 1954-től 1957-ig éppen Tök községben voltam tanácselnök ... — Nehéz időkben ... — Igen, nehéz időkben — hagyja rá, aztán folytatja: — Ezután kerültem a Miniszter- tanács tanácsszervek osztályához... Hogyan is mondjam? Referens lettem. Továbbra is kint laktam Tökön, s úgy jártam be Budapestre, egészen 1960-ig, vagyis amíg meg nem választottak tsz-elnöknek... — Ez hogyan történt? Úgy értem: ez a megválasztás ... — Nekem eszembe sem jutott, hogy elnök legyek — mondja és nevet rajta, hogy mennyire távol állt tőle még csak a gondolat is. — Én tulajdonképpen a szervezésben sem vettem részt itthon: Somogybán és Tolna megyében működtem. Mégis, egy szombat este, amikor hazajöttem, felkeresett egy küldöttség, hogy elnöknek szeretnének, s hogy menjek velük az egyik borpincébe, mert ott várnak a többiek, akik ugyancsak ezt akarják velem megbeszélni... Ismerős, rendes emberek voltak, kértek, hát kimentem a pincéhez... Itt beszélgettünk sokáig, míg végül azt mondtam: rendben van, emberek, de beszéljék meg mással is ezt a dolgot... Elég az hozzá, hogy eljöttek egész a Minisztertanácsig... Ennyi az egész: végül hazajöttem... — Dehát mit gondol: mi indította el ezeket az embereket, hogy ezt az elnöki tisztet felajánlják? — Mindig szerettem, becsültem ezt a szorgalmas, dolgos népet... Mit mondhatnék? Megbíztak bennem ... TEHÄT MEGFOGALMAZHATOM magamban, amit Rakusz József nem hajlandó kimondani, hogy tudniillik^ ismerték már abból az időből, amikor még jegyző és tanácselnök volt a községben, s ezért bíztak meg benne.,. Szóval, a; munkájáért, s bizonyára az emberségéért... — Hogyan kezdte az elnökséget? — ez a következő kérdés. — Megmondtam az embereknek, hogy türelmet kérek tőlük, Megmondtam világosan, hogy máról holnapra nem megy a dolog... Egyelőre dolgoznunk kell, aminek évek múlva látjuk a hasznát... — Megértették? — Meg hát — mondja az elnök. — Az első évben 9 forintot fizettünk egy munkaegységre, s 250 ezer forint mérleghiányunk volt, mégis két napig tartott a zárszámadási mulatság, hogy olyan azóta sem volt.;. Nevetünk, hogy milyen optimista volt ez a toki nép. — Persze, nem lehetett ez azért könnyű korszak. Ugye! — Nem bizony — ismeri el az elnök. — De ismétlem, hogy lem az emberekkel, úgy ér- :em: nem a tagokkal volt nejem bajom. Ha az én életem- oől elvettek valamit az akkori gondok, állítom, hogy többnyire a felsőbb szervek egyik-másika benne a ludas ... — Hogyan érti ezt? — Mondok egy példát. A szervezés előtti ősszel még mindenki magának vetett. NTyáron szanaszét a búzák; kijelentettem tehát, hogy aki ve- ;ett, arat, s hozzá felesben ... Rohantak ki mindjárt a járásól, ahogy ezt meghallották: ,Mit csinálsz te itt, Rakusz.” Megmondtam, hogy ez csak gy lehet igazságos. És nem engedtem az elképzelésemből... ízóval ilyen és ehhez hasonló larcokat kellett megvívni az emberekért... , — Minden szövetkezetben roltak kezdetben lopások, fegyelmezetlenségek; itt ilyes- nik nem fordultak elő? — Előfordultak. És nagyon reményen felléptünk ellenük. Furcsa, s el 'is mondom Ra- cusz Józsefnek, hogy mire gon- iolok: — Számos szövetkezetben áttam, hogy az elnök mindent ókövet a fegyelem megszilár- lításáért, a jó szándék vezeti, imikor szigorú intézkedéseket íoz; ezekkel azonban éppen ólenkező hatást vált ki, mint zeretné. Támadják érte, (ellentábora alakul... Egyéniség- kérdése volna ez, hogy kitől fogadják el, s kitől nem — a szigorúságot? — Egyéniség kérdése? — gondolkodik az elnök. — Nem hiszem. Egy azonban biztos: vezető csak feddhetetlen, tisztakezű ember lehet. Mondhatnám úgy is, hogy példaadás kell. Én például állami támogatással mentem el szövetkezeti elnöknek, vagyis: az akkori rendelkezés értelmében járt nekem a fizetésem, amit a Minisztertanácsnál kaptam, valamint az elnöki munkaegység a szövetkezettől... Nos, ezt az elnöki munkaegységet csak részben vettem fel... Érthető! Nem? Túlzottan magas lett volna a jövedelmem a tagságéhoz viszonyítva. Nem mintha én ellensége lennék a pénzemnek ... De így legalább senki sem mondhatta, hogy azért beszélek, mert jól megfizetnek. DERŰS, KEDÉLYES, &mo-. lyan emlékezgető beszélgetés ez. Az arckép, az elnöki portré formálódik közben. Egyre jobban értem, hogy ennek az Egyetértés Tsz-nek ma 40 millió forint értéket képvisel a közös vagyona, hogy az emberek napi átlagos keresete 100 forint, s hogy ... hogy ott tartanak, ahol tartanak... Mert azt mondja az elnök: — öt évvel ezelőtt vezettük be a garantált bérezést, szóval azóta készpénzt fizetünk a tag-: Ságnak, alkalmazottaknak. Azt hiszem, ebben mi voltunk az elsők a megyében ... Bátorság kellett hozzá. EZ A MONOLŐG egyben a szervezettséget bizonyítja. Nem, az elnök nem mondja azt, hogy’ a szövetkezet eredményei neki köszönhetőek. Ez ellen a leghatározottabban tiltakozik. A munkatársainak és a dol- gozó embereknek tulajdonít-: ja a sikereket... De akarat-: lanul is előbukkan az ő ér-; deme, hogy tudniillik a műn: katársait is maga választotta. Amikor pedig azt kérdezem tőle kissé aggályoskodón: — Nem sok azért egy ilyen 4500 holdas szövetkezet élé-: re 56 függetlenített vezető? Nevet: — Évente 60 millió forint a termelési értékünk. Töbfa mint egymillió „esik” egy íróasztalra. Közgazdasági számításokkal bizonyít, közben nekem azon jár az eszem, hogy ez az ember még nemrég az őszibarackkal kereskedett, s mint mondta volt; egy esztendeig agronómuskodott is a szór vetkezetten ... Mi mindent kell hát tudni egy szövet-r kezeti elnöknek? Ráadásul ekkor a következőket mondja: — Még mindig sokat kel) bosszankodni, hadakozni. Most jelent meg nemrég a mezőr gazdasági alkalmazottak bér rezéséről szóló rendelkezés, amelyről mint jogász ember — s megjegyzi közben, hogy csupán fél éve hiányzik a diplomához —, szóval mint jogász is azt kell mondanom, hogy ez a rendelkezés rossz. Nálunk eddig a gépkocsivezetők nem szövetkezeti tagok voltak, hanem alkalmazottak. Igen ám, de a rendelkezés szerint a gépkocsivezető, ha alkalmazott a szövetkezetben, nem kaphat csak 8 forintos órabért. A segédmunkás kaphat 12 forintot, a betanított munkás 14 forintot, a szakmunkás 16 forintot; és a gépkocsivezető órabére 8 forint lehet... Hát ki hallott már ilyet? — Szenvedéllyel beszél, őszinte felháborodással, majd legyint: — Persze, hogy felvettem szövetkezeti tagnak a kocsivezetőket. így annyi fizethetek nekik, mint eddig. — És már nevet is a dolgon. TUDTA, HOGY MIT KELL rENNIE, mert végtére jogász is.;. ha kell... De min- lenképpen érző, gondolkodó ímber... Dékiss János táviratát szórták a nép közé Mosolygó Antal szervezte ezi az akciói. Később a gödöllő: járási tanács elnöke lett.. Kezembe kerül egy korabeli bér- kimutatás. Mosolygó Antal neve mellett kétezer koronái tüntettek fel. Ez akkor kevés pénz volt. Egy bejegyzést is Látok, ezt írták ceruzával: „A fronton van.” Aztán Horthyék nyolcévi börtönre ítélték. A fogolycsere révén került' később Moszkvába, ahol tevékenyen részt vett a magyar emigráció munkájában, bár nagyon beteg volt. Tüdőbajái gyógyíttatni pedig elküldték magaslatra s délre, de nem szenvedte az üdülőhelyi, szanatóriumi életet. A moszkvai, novogyevicsi kolostor kertjében temették el, ahol Gogol. Csehov, Majakovszkij, Fagye- jev is nyugszik. — Helyt kap vizsgálatukban a többoldalú elemzés, a kritika is? Kutatásuk kiterjed részterületekre? — Igen. A Tanácsköztársaság agrárpolitikáját eddig általában sommásan elmarasztalták: a polgári köztársaság a föi.dreformtörvényt már nem haji háttá végre — a Tanácsköztársaság pedig elmulasztotta a földosztást. Ez azért nem ilyen egyszerű. Megyénkben földosztó bizottságok alakultak s földosztó határozat született például Gödöllőn, Kartalon, Isaszegen. Az aszódi munkástanács felosztotta a Schossberger- és a Hatvan y-birtokot. Törökbálinton tudunk egy szövetkezetről. Aztán itt voltak a mezőgazdasági műszaki hivatalok, . amelyeket szervezettségük, tervszerűségük, a távolabbi jövőt méregető ambíciójuk, képzett szakemberhálózatuk — a járási mérnökbiztosok — után a Tanácsköztársaság egyik legkitűnőbb intézményeként ítélhetünk. Józanságra, pontosságra, felelősségre és fegyelemre valóban kiváló példát szolgáltat az utókornak az az irat is, amelyet a kezemben forgatok. A járási mérnökbiztosok kinevezésük után rögtön szerkesztettek egy kérdőívet, és azt elküldték az összes földműves-, munkás- és katonatanácsnak. A következőket mérték fel: a vízszabályozás állását; a víz alatti területeket; a vasutakat és gazdasági vasutakat; hogy hol volna szükség új gazdasági vasútra; hogy a hidak elbírják-e a gazdasági gépeket; a magtárak, kutak, itatok, műhelyek számát; hogy milyen hiányok nem javíthatók a helyszíni műhelyekben; a tűzbiztonságot; a tűzoltásra kiképzett egyének számát; hogy hány méter tömlő kell; a haltenyésztésre alkalmas tavakat; hogy milyen építésre használható anyagok vannak a környéken; vannak-e házhelyek biztosítására alkalmas telkek; van-e felesleges munkaerő? — Micsoda friss szétpillantás! A levéltári anyag tanúsága szerint a megkérdezett száznyolcvan körzettől három héten belül százharminc válaszolt. A megye pár hét múlva azt is tudta, hány méter tömlőt kell kiutalni a tűzoltóknak! Szó kerül még a honvédelemről. Hogy a választásokig a hatalom ideiglenes gyakorlásával megbízott megyei direktórium alá tartozó öt ügyosztály között — sajnos egyedül a mi megyénkben — a hadügyit is felállították: az később nagy szerepet vitt a toborzásoknál... A kulturális ügyekről. Hogy a közművelődésügyi osztály analfabétaiskolákat, mezőgazdasági szakoktatást szervezett. S kulturális emlékekről szólván, a beszélgető egy levelet említ, mely szintén megyei vonatkozású kultúrhis- tóriai érdekesség. Bartók Béla, ki az idő tájt a Pest megyei Rákoskeresztúron élt, írta Wlassich Gyulának, a fehérterror idején a vallás- és közoktatásügyi minisztériumi vizsgálatokat lefolytató fegyelmi bizottság elnökének. Bartók Bélának tudomására jutott, hogy a bizottság foglalkozni kezdett i Kodály Zoltán, nemrégi ze- i nei direktóriumi tag ügyé- i vei. A direktóriumban Bar- I tők is közreműködött; mél- i tánytalannak tartja, hogy a | fegyelmi bizottság nem tér-; jeszti ki vizsgálatát annak j valamennyi tagjára, így a' levél írójára is... De lehetetlen volna be- i számolnom mindarról, ami a i beszélgetésben elhangzott. Az; anyag gazdag, súlyos, mint a j levéltári polcok rakománya. \ S könnyen szétesik a hall-1 gató emlékezetében. De hi- i szén az anyag egésze is még; csak részletekben él itt: ak- i tákban, bizonylatokban. A: januártól folyó jubileumi j munka, a kutatás összegezé- ; se, az aratás ezután követ- i kezik. Feltérképezés, össze- j állítás, rendszerezés — ilyen j száraz szavakkal érzékeltet-: hető leginkább az itteni te-1 vékenység. De sem az ak- i ták nem szárazak, sem a i tárgyilagos, ám ugyanakkor i élő, mai hévtől érdeklő-; dóstól vezetett munka nem j az. ; A levéltári kutatás számá-: ra fenntartott helyiségekben, | mint a könyvtárban, kötele-: ző a csend. Ezt a csendet az| előbb megzavarta egy felkiál- j tás. Egy aktaköteget rendező; fiatal nő, egyik munkatársuk ! ajkát hagyta el önkéntele-j nül: „Mindent vártam, csak; ennyi báli engedélykérelmet i nem. Mennyit táncoltak a I forradalom idején!” i Padányi Anna
