Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-15 / 217. szám

1968. SZEPTEMBER 15., VASÄRNAP s Magyar—délszláv barátsági estek Szombat este Pomázon volt az első kulturális rendezvény, amely része annak az ünnep­ségsorozatnak, amelyet a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt, a Magyarországi Délszlávok De­mokratikus Szövetsége, vala­mint a Hazafias Népfront ille­tékes járási bizottságai rendez­nek szeptember 14-től 17-ig. Ma, vasárnap 14 óra 30-as kezdettel Szigetesében és ugyancsak ma este 19 órakor Tökölön, 16-án, hétfőn 19 órai kezdettel pedig Százhalombat­tán rendezik meg a magyar— délszláv barátsági esteket. A rendezvények során beszédet mond Ognyenovics Milán, a délszláv szövetség főtitkára. Az ünnepségeken a battonyai nemzetiségi együttes is szere­pel, amely augusztus 20-án a kalocsai nemzetközi folklór­fesztiválon nagy sikert aratott. Az együttes bemutatja majd a színes délszláv és magyar népi táncokból, népdalokból és jele­netekből összeállított műsorát. Hol született Pomázon túl, a dobogókői műút mentén, a sűrű fák között romantikus kis kastély rejtezik: 1931-ben vásárolta dr. Radnai Miklós, az Operaház akkori igazgatója. A csendes tuszkulánum sok nagy művészünknek nyújtott felüdülést. Kodály Zoltán is gyakori vendége volt. Nevezetes kultúrtörténeti emlék: itt komponálta a világhírű magyar mesejátékot: a Háry Jánost. (Gárdos foto) kisebb a rezsi, és miután a for­galom növekedésében legin­kább a gebines érdekelt, min­dent elkövet, hogy minőségi szolgáltatást nyújtson. Sőt. Hajdú Endre ötlete volt, hogy a gebinesek feltehetően magas kihasználatlan tőkéjét bevonja az üzletbe. A dologból vizsgálatok lettek, sokan az igazgató fejvételét követelték. Mi is történt? — Azt mondtam a gebine- seknek: Építsenek fel egy kis­vendéglőt. Ebben ők lesznek a gebinesek, a helyiségért pedig a vállalat bért fizet. így aztán kettős a haszon: Hozzájutot­tunk egy épülethez, és nyer­tünk bele egy olyan gebinest, aki nagyon vigyáz, mert szer­ződése szerint a legkisebb sza­bálytalanság után elveszítheti üzletét, és a továbbiakban már csak a helyiség bérét kapja. Ki bolond hát, hogy kizárja magát a paradicsomból? így jutott több falu és ellá­tatlan terület hangulatos, jól vezetett kisvendéglőkhöz. Vagy itt van a ceglédi ,,Bcck torta” — Nem tudtam mit kezdeni a cukrászaimmal. Egyforma tö­megárut készítettek. Ekkor el­határoztam, hogy konkuren­ciát csinálok nekik. Megegyez­tem egy Beck nevű emberrel, aki valaha cukrász volt, ma az áruházban eladó. Naponta 50 kitűnő minőségű tortaszeletet készít otthon, a saját konyhá­jában ... — Becket állományon kívüli béralapból fizetem. Ö nagyon vigyáz, mert tudja, hogy erre a pluszjövedelemre csalt addig nyílik lehetősége, amíg tartja a minőséget. A cukrászdánk­ban eggyel növekedett a vá­laszték, a cukrászüzemeinkben pedig megindult a versengés, íme,' még egy eset, amikor mindenki jól jár. Vezetni csak nagyvonalúan lehet. íme Hajdú Endre egyik „húzása”; Carai Attila országos, sőt Európai-hírű jazz-zongoramű- vész. Jelenleg a ceglédi Ven­déglátóipari Vállalat alkalma­zottja. A történetet az igazga­tó így mondja el: — A műsor és zeneszolgál­tatás nem könnyű dolog. Szak­értelem kell hozzá. Garayval az a szándékom, hogy az ösz- szes üzletben ő legyen felelős a zene minőségéért, instruálja őket, rendezzen színvonalas műsorokat... Hetenként két­szer egy-egy órára valamelyik presszóban, vagy étteremben hangversenyt ad. Ezenkívül jázz-koncerteket szervez, me­lyekre — amellett, hogy fellép —, vendégként elhozza a mű­faj legnagyobbjait. — Garay közismerten jól ke­reső ember, aki szinte az egész világot bejárta. Hogy tudja itt fizetni? Hajdú mosolyog: — Több a fizetése, mint ne­kem. Egyszer kap fizetést azért, mert a vállalat művé­szeti vezetője, aztán szerződ­tem vele a heti két fellépés­re... — És ez megéri? — Ha a pillanatnyi helyze­te.! nézem, talán nem. De gon- uolni kell a jövőre is. Lehet, hogy pillanatnyilag még ez Plakát ürügyén... Balogh László bennszülött. Ahova mások törekednek, év­tizedes munkával küzdenek: az odatartozásért, a megbecsülő „szentendrei művész” elő- és utónevéért, az emberek, a ház­mester, a közértes, a pincér barátságos biccentéséért, az neki valóságos légköre, termé­szetes, és „nem lehet más­ként”, ugyanúgy, mint az, hogy fest, hogy festő. Saját bevallása szerint jóval a harmadik x-en túl, kamaszos, rövidre nyírt hajjal, fesztelen, fiús mozdulatokkal. Egy ala­csony sámlin kuporogva be­szél. Nem szívesen, mint mondja, mert minek, miért ér­dekes az ő élete, a hogyan in­dult? Nézzem meg a képeit, a régieket és azt, ami a háta mö­gött a fehérre meszelt falnak döntve áll, nézzem meg az il­lusztrációit és a vázlatait, és nézzem meg Szentendrét. Új szemmel és innen, a Bükkös­partról, akkor mindent tudni fogok róla. A festőről és az emberről is. Minden olyan közeli itt, a mé­retre nem, de látszatra hatal­mas műteremben. A kopott áll­ványos félig kész kép, kereső vonalak, a fal mentén, az ala­csony asztalon könyvek, folyó­iratok, a sarokban hintaszék. Rend a rendetlenségben. Nyu­galom. A tárgyak nyugalma, a formák és az ember harmóniá­ja. A háznak csodájára járnak. Minden vendéget elcipelnek ide. — Nem értem, talán az im­ponál, hogy ma már építhet nálunk ilyet egy művész? A pénz? Nem került többe, mint egy átlagos családi ház. Kifakult kék trikó, festékes nadrág. Erős akaratú áll. Hol sebes, hol elakadó, töprengő beszéd. Gyerekesen nyílt öröm, mikor kézbe ad valamit, ami jól sikerült, „itt az valósult meg, amit akartam”. A munka, a munkája, a sikerek és kudarcok és a vá­ros, Szentendre. Gondjaival, meg nem valósult álmaival, el­hibázott és mégis megvalósított ötletekkel. A kettő elválasztha­tatlan. összefonódik mindab­ban, amit mond. — Szentendrei nem lehet „csak úgy” az ember. Pedig kényelmesebb lenne. Sokszor megkérdeztem már magamtól, minek idegeskedem, most ebbe miért szólok bele, mikor úgy sincs foganatja, miért bánt ez álomnak hat, de remélem, hogy a ceglédi jazzkoncertek és találkozók országos esemé­nyek lesznek. Már egyezke­dem az IBUSZ-szal, hogy amint indít „disznótoros”, „borkóstoló” buszokat, úgy in­dítson különjáratokat a ceglé­di hangversenyekre is. De ha csak azt nézem, hogy Garay jelenlétével megoldódott a pesti énekesek zongorakísérő­problémája, ez is több ezer fo­rintos megtakarítás. Amit Hajdú Endre tesz, nem kockázatmentes, hiszen a mai vezetőt már nem vezetik kézen fogva a felügyeleti szervek. Szabadon jár-kel, vállalnia kell a buktatókat is. A gya­korlat azt bizonyítja, hogy csak az mehet kötéltáncosnak, akinek nincsen tériszonya. Ma csak az lehet gazdasági veze­tő, aki a kockázatoktól nem riad vissza, aki az ügy társa­dalmi hasznosságát mérlegeli és aszerint dönt. Hajdú Endre — úgy látom — ilyen ember. Döntéseinek helyességét a vállalat eddig soha el nem ért hétmilliós nye­resége, a mostoha lehetőségek ellenére történő fejlődése iga­zolja. Helyzete nem könnyű. Sokszor kell megbirkóznia a maradisággal, a rosszindulattal és néha a vádaskodással is. Dehát — sajnos — ez is hoz­zátartozik a szakmához. Azért is írtam a „rázósabb” esetek­ről, hogy érzékeltessem: ma­napság itt emelkedik fel, vagy bukik el egy vezető. Hajdú Endrének én a továb­biakban is szurkolok... Ősz Ferenc vagy az. De mit csináljak, úgy látszik, ez már mindig így lesz. Az eredmények újra felhajíta­nak, és kezdődik minden élői­ről. A harc a városért, a mű­emlékekért, az atmoszféráért. A szerb templomok ügye már rendeződött. Folyamatosan res­taurálják őket. De mennyi mindenért kell még idegölő vi­tákat folytatni! Itt a Bükkös­part, hogy ne vágják ki a fá­kat, aztán a meghitt, hangula­tos kisvendéglőkért, az üresen kongó, hodály önkiszolgáló ét­termek helyett, a változato­sabb, igényesebb programo­kért, hogy a helyiek ne is akar­janak Pestre menni innen, és még sorolhatnám. — Nem a hivatal tesz ilyenné — négy éve tanács­tag —, hanem mert ilyen va­gyok, kaptam mellé egy kis hatalmat is. Hatalmat a cselekvésre, a segítsére. Egyébként nehogy azt higy- gye, szentet, vagy fehér hol­lót fogott. Itt mindenki ilyen. Ezért értjük meg egymást. Vitázhatunk a művészetben, ízlések, ítéletek eltérhetnek, de a gondunk és az örö­meink ugyanazok. De mit is magyarázok erről annyit. Hogy itt mindenki barát, még az ellenség is. Egyívá- súvá teszi az embereket a táj, a környezet. — Azért persze mindenki másként él. Az én „konstruk­tivizmusomat” Barcsayéval rokonítják, képépítési mód­szeremet vitatják, de egy­ben mindenki egyetért. Szent­endre és az ember iránti me­legség, tisztelet, s valami megmagyarázhatatlan féltés az eredő és a domináló. Beszéd közben feláll, kéz­bevesz valamit, hosszan né­zi, aztán másra terelődik a figyelme, magyaráz, lelkes. Kimegy, hogy behozzon egy finn lapot, megmutassa az interjút, amit egy onnan idelátogató művészettörténész készített vele. Aztán egy könyvet: Resetnyikov: Hajó­vontatók. A párizsi könyv­kiadók nívódíjával tüntették ki ezért a munkáért. — Melyik a legkedvesebb az illusztrált könyvek közül? Az első, Alekszej Tolsztoj I. Pétere, vagy az utolsó, Szeberényi Lehel: Jeromos, a kőfejű? — Mindig az utolsó. Az van legközelebb, még nem lá­tom másként az eltelt idő távlatában, nem látom a hi­báit. Azért persze mindegyik az enyém. És még egyet. Szentendre nélkül ezek sem lennének azok, amik. Még az I. Pétert lapozom. — Nézze csak ezt a pópát? S végül, az adatok — mond­ja kicsit ráncolt homlok­kal —, itt jártam gimná­ziumba, és Pesten végeztem a főiskolát. Festő grafikus szakot. 1957-ben. Mindig ál­lítottam, nem az iskola szá­mít. A fiatal művészek klubjában volt a kiállítá­som, később itt, Szentendrén, segítettek, nem támadtak, valahogy elismertek. Sok pró­bálkozás, töprengés, kis ké­pek ..., de ez a múlt. Beszél­jünk inkább a máról. Erről a nyárról. A váci tárlatról, a Salamon-toronyban rende­zett dunai műhelykiállítás- ról, és végül, most a szent­endrei napok alatt nyitó tár­latról, a helyi művészek al­kotásaiból. Megáll a széles, hosszan futó ablak előtt, hirtelen fordul vissza — egy távoli rádióból orgonaszó zúg idáig. — Látja, ez is. Zene. De az irodalom, a versek, a színház, a film is, kell minden az élethez. Az, amit csak úgy lehet elmondani, ahhoz, hogy elmondjak sok mindent, amit meg csak így lehet... A Ku­bikosokat nézem, a talicska nyelét tartó kerek öklöt, a lényeget kiemelő, erőteljes, emberformáló vonalakat. A nap csúszdázik a tetőkön, kiterített ruhát szárít a ker­tekben, a szél még segít is neki; emelgeti a köteleket. A valóságos színek helyett a műteremben látott színeket látom, vagy, azok a való­ságosak? Igen. S minthá ösz- szeesküdött volna bizonyíta­ni a festő és a kisváros test- vérségét, a nyártőrző falak­ról a szentendrei napok pla­kátjai kiabálnak a műterem­ben látott formákkal, a szí­nek bensőséges, Szentendre lelkét kifejező harmóniájá­val. S csak ekkor jut eszem­be, tulajdonképpen a piacát ürügyén kerestem fel Ba­logh Lászlót. — varga — Haldokló A szakmai utánpótlás érde­kében a kisiparosok az új tanévre 81 szakmában 6203 ipari tanulót szerződtettek, valamivel többet, mint az előző évben. A szerződtetett fiataloknak 29 százaléka lány, és közülük 747-en helyez­kedtek el a női szabó szak­mában. Hét szakmában egyáltalán nem volt jelentkező. Ezek a szakmáit: bronzműves, do­k közvagyon Manapság több rendőrségi, bírósági hírt, tudósítást közöl­nek a lapok, mint a korábbi esztendőkben, sőt a nagyobb közérdeklődést kiváltó bűn­ügyekre töbször is visszatér­nek, a bűntett felfedózésétől egészen a jogerős ítéletig. Eze­ket a híreket olvasva sokan azt hiszik, hogy nálunk növek­vőben van a bűnözés. E köz­hiedelemmel szemben azonban legtöbb bűnözési kategóriában jelentékeny csökkenést mutat a statisztika. KüL .,en szem­betűnő, hogy 1962 és 1967 kö­zött, vagyis öt év alatt 200 mil­lió forintra csökkent a közva­gyon sérelmére elkövetett bűn­tettekből származó kár. Természetesen vannak még sötét foltok. Még elég sok az olyan bűncselekmény, amikor egyesek hosszú időn át űzhetik visszaéléseiket, s nagy károkat okoznak. Érdekes utalni egy nemrég leleplezett bűnügyre. A Pannónia Szőrmeipari Vál­lalat egyik csoportvezetője csaknem félmillió forint érték­ben lopott ki márkás szőrmé­kéi a csepeli telephelyről. A büntető eljárás során derült ki, hogy a csoportvezető 1960 óta folyamatosan fosztogatta a telepet, annak ellenére, hogy a leltározó bizottság ha­vonként, illetve negyedéven­ként rendszeresen megtakarí­tást, nem pedig hiányt muta­tott ki. Megállapították, hogy a bizottság tagjai és az ellen­őrzéssel megbízott vezetők nem játszottak össze a tolvaj csoportvezetővel. Egyszerűen hanyagok voltak. Előfordul, hogy az emberek, akik látják ugyan a környeze­tükben a károkozást, nem pró­bálják megakadályozni azt, sőt mások segítségét sem igénylik a bűnügyek felderítéséhez. El­sősorban a gazdasági vezetők kötelessége a területükön ész­lelt bűncselekmények felderí­tése. E vonatkozásban is sok javulás van az utóbbi időben, különösen az új gazdaságirá­nyítási rendszer hatására. A kereskedelemnél például a szó- banforgó esetek 70 százaléká­ban az illetékes vezetők tet­ték meg a feljelentést. A vá­sárlók megkárosításának az eseteiről is nagyobbrészt a vállalat ellenőrzése tesz felje­lentést. Az üzemeknél, gyárak­nál, intézményeknél koránt­sem ilyen kedvező a helyzet. Nem ritka az olyan gazda­sági vezető, aki szerint, ha nem önös szándék, csak meg­engedhetetlen mulasztás van a közvagyonban keletkezett kár mögött, lehetőleg mellőzni kell a büntetőjogi felelösségrevo- nást, mert ez — úgymond — csökkenti a vállalkozó kedvet, visszaszorítja a kísérletezési szabadságot. A közelmúltban az Alföldön építettek egy víz­Veresegyház—Gödöllő Utasszámlálás (Tudósítónktól.) Hatnapos utasszámlálás tar­totta izgalomban a Veresegy­ház—Gödöllő vasútvonal uta­sait, amely ma fejeződik be. A környező vidék lakosai már évek óta várják, hogy a jó ko­csik elé gyorsabb mozdony: „fognak” s jelentősen megja­vul e vonalon a vasúti közle­kedés. Tizenhatos brigád vé­gezte az utasszámlálást, adat­gyűjtő lapjaik értékelése gép úton történik. Az utasok remé­lik, hogy e gép valóban figye­lembe veszi óhajaikat... Csiba József szakmák boz- és tokkészítő, nap- és esernyőkészítő, kesztyűs, pa- pucsos, zománcozó és takács. Több száz kisiparos jelentkező hiányában nem tudott ta­nulót felvenni. A KlOSZ-vezetők a szerző­déskötések alapján megállapí­tották, hogy több szakmában fennáll a „kihalás” veszélye, és megoldást kell találni en­nek megakadályozására. biztonságáért tornyot, amelynek betonját a tervtől eltérő módon tömöri­tették, s ezért a toronyból cl- szivárog a víz. Az ügyészség megkereste a kivitelező válla­lat felettes szervét és kérte, hogy tegyen büntetőfeljelen­tést. S noha a jelentős kivite­lezési hibák nyilvánvalóak voltak, az illetékes gazdasági vezetők nem tettek feljelen­tést. Végül is az ügyészségnek kellett elrendelnie a büntető- eljárást. Nagy károkat okoz a társa­dalmi tulajdonban a szándé­kos bűncselekmények, a csa­lások és sikkasztások takarga- tása is. A közelmúltban letar­tóztatták a Hídépítő Vállalat szekszárdi kirendeltségének vezetőjét, aki másfél év lefor­gása alatt 240 ezer forintot sikkasztott. Mint a rendőrség, vizsgálat megállapította: a csaló kirendeltség-vezető kor­rupt kapcsolatot épített ki az építkezésen; vezetőknek és munkásoknak egyaránt rend­szeresen adott ajándékokat, akik mindezt nemcsak termé­szetesnek vették, hanem el is várták. Következésképpen a visszaéléseket nem tárták fel, hanem fedezték. Egyébként a bűnös szándékú embereknél ma -már általános módszer, hogy kitapintják a beosztottak — gyakran a felettesek — gyenge pontjait, hogy aztán felhasználják a bűncselekmény elkövetésében vagy leplezésé­ben. Sokan nincsenek tudatában, hogy a társadalmi tulajdon védelmében nemcsak a veze­tőknek, hanem minden állam­polgárnak vannak törvényes kötelességei. Persze, erre a kötelességre erőszakkal nehéz lenne ráébreszteni százezreket és milliókat. Minden állampol­gár akkor lesz igazán a köz­vagyon hű őre, ha felismeri az ő egyéni érdeke és a társadal­mi vagyon közötti szoros ösz- szefüggéseket. Ezzel kapcsolat­ban nem árt ismételten utalni a Pannónia Szőrmeipari Válla­lat példájára. Mondottuk, hogy a lefülelt csoportvezető fél­millió forint értékű szőrmét ■ lopott. Közvetve ennyi kár érte a népgazdaságot. De a vállalat dolgozóit közvetlenül is meg­lopta a csoportvezető, mert mintegy ötvenezer forint jöve­delemtől elestek. Az ilyen összefüggések felis­merésén dől el a népvagyon védelme, akármilyen jelentő­sek is a rendőrség, az ügyész­ség és a bíróság feladatai a bűncselekmények megelőzé­sében és felderítésében. A bűn­üldöző szervek, akármilyen jól is látják el dolgukat, a társa­dalom egészének aktív közre­működésével még többet lehet tenni a társadalmi tulajdon megkárosítói ellen. Kőszegi Frigyes t i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom