Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-23 / 197. szám

1968. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK t/itfrfaP A román nép ünnepe Huszonnégy esztendővel ez­előtt, 1944. augusztus 23-án a kommunisták vezetésével kirobbant a bukaresti népi felkelés, amely új korszakot nyitott a román nép törté­netében. A szovjet hadsereg győzelmes előrenyomulása Romániában visszavonulásra kényszerítette a fasiszta csa­patokat és az így kialakult kedvező történelmi helyzet tette lehetővé a népi erők harcba indulását a reakciós rezsim elsöprésére, egy új társadalmi rendszer felépíté­sére. A felszabadulást követő majdnem két és fél évtized alatt a román nép nagy sike­reket ért el hazája építésé­ben. A dolgozók hősi erőfe­szítései és nagyszerű munka­teljesítményei nyomán az elmaradott Románia fejlett iparral és szocialista mező- gazdasággal rendelkező or­szággá küzdötte fel magát. Nagy eredmények születtek a kulturális élet fellendítése te­rén is. Románia szocialista köz­társaság. Polgárai méltán le­hetnek büszkék sikereikre. Eredményeik elérésében, épp úgy, mint valamennyi szo­cialista országban, jelentős része volt annak az együtt­működésnek, és testvéri ba­rátságnak, amelyet a szo­cializmust építő román nép a szovjet néppel és a többi testvéri szocialista országok népeivel kialakított. Továb­bi felemelkedésének is ez az elengedhetetlen biztosítéka. Felszabadulásának 24. év­fordulóján, nagy nemzeti ün­nepén, népünk legjobb kí­vánságait küldi a testvéri román népnek és kíván to­vábbi sikereket hazája fel­virágoztatása érdekében vég­zett munkájához. Magyar államférfiak távirata román államférfiakhoz Nicolae Ceausescu elvtárs­ira k, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága fó­ti tkárána)k, a Román Szocia­lista Köztársaság Államtaná­csa elnökének, Ion Gheorghe Maurer elvtársnak, a Román Szocialista Köztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének, Bu­karest. Románia felszabadulásának 24. évfordulója, a román nép nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa, a magyar forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány, a magyar nép és a ma­gunk nevében üdvözletünket küldjük Önöknek és orszá­guk minden dolgozójának. Kí­vánjuk, hogy a Román Szo­cialista Köztársaság újabb eredményeket érjen el a szo­cialista társadalom építésében, a népgazdaság fejlesztésében és a kulturális élet fellendíté­sében. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkárai, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányának elnöke. Az évforduló alkalmából Péter János külügyminiszter táviratban üdvözölte Comeliu Manescu román külügyminisz­tert A Szakszervezetek Országos Tanácsa üdvözlő táviratot kül­dött a Romániai Szakszerveze­teik Általános Szövetségének. Szakfelügyelők tanácskozása Az alsó- és középfokú okta- ] tási intézmények közismereti tárgyainak tanítását irányító vezető szakfelügyelők részvé­telével kezdődött csütörtökön országos értekezletsorozat a Művelődésügyi Minisztérium­ban. Itt tartották a tanácsok iskolai csoportvezetőinek és a testnevelési vezető szakfel­ügyelőinek együttes tanácsko­zását, amelynek napirendjén a honvédelmi ismeretek okta­tásának bevezetése szerepelt. A tanácskozássorozat —, amelynek egy részét vidéken bonyolítják le — augusztus 30-án zárul. Aranykezű“ emberek Az Országos Szakipari Válla­lat 18-féle építkezési szakmun­kát vállal, többek között az aranyozást is. A műemlék al­kotások, középületek és egyéb helyek aranyozását a vállalat „aranykezű-’ szaltemberei vég­zik. A Nemzeti Múzeum dísz­termében Lenkei Rudolf 22 karátos aranylapokkal díszíti az oszlopfőket. A belkereskedelem az őszi vásáron Minta utáni vásárlás - Házhoz szállítás A hazai ipar gyártmányai­nak első nagyarányú sereg­szemléjén a Budapesti őszi Vásáron a belkereskedelem, mint vevő és mint eladó egy­aránt részt vesz. Különösen a vidéki ke­reskedelmi vállalatok kép­viselői fogadták öröm­mel a vásárt, ahol egy területen több part­nert, ipari vállalatot találnak, széles keresztmetszetét lát­hatják a belföldön készülő fogyasztási cikkek kínálatá­nak, közvetlenül elmondhat­ják észrevételeiket, kívánsá­gaikat. A kereskedelmi vállalatok egy része egyúttal mint eladó jelentkezik, lehetővé teszi, hogy a vásáron bemutatott cik­keket a közönség meg is vásárolhassa. A Centrum áruházak mintegy | 600 teljesen önkiszolgáló, ün- kiválasztó rendszerben kon­fekciót, cipőt, divatárut, hír­adástechnikai cikkeket és egyéb iparcikkeket — kizáró­lag a vásáron is kiállított ter­mékeket — árusítanak. A BÜTORÉRT az Áruházi Vál­lalattal közös akcióban, a KERAVILL, több gyárral kö­tött megállapodás, alapján, megszervezte a helyszíni min­ta utáni árusítást és a házhoz szállítást. A kereskedelem és a ven­déglátóipar gondoskodik ter­mészetesen „a vásárfiáról” s a kiállítás látogatóinak ellá­tásáról is. i Az élelmiszerpavilonban korszerű ABC áruházat nyitnak. Berendeznek egy poharazót is, ! ahol az állami gazdaságok kü­lönleges borait mérik, s pezs- [ gőt árusítanak. Sáriközi Andor Sárközi Andor, az Eszakmagyarország főszerkesztője, Rózsa Ferenc-díjas újságíró, a Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége választmányának tagja, súlyos beteg­ség után, 49 éves korában elhunyt. Az MSZMP Rorsod- Abaúj-Zemplén megyei Bizottsága és a Magyar Újság­írók Országos Szövetsége saját halottjának tekinti, te­metéséről később intézkednek. Biksíí Sárközi Anditől Tegnap halt meg, 49 éves korában ragadta el közülünk a kegyelmet nem ismerő halál. Nagy fa dőlt ki, mond­hatni állva. Hiszen néhány hónapja még, talán éppen májusban, együtt ültünk, vicceltünk, szeilemesked- tünk a Dunakanyarban, Horonyban mi húszán me­gyei lapszerkesztők. De ő — ha kellett — azonnal komolyra — okosra váltot­ta a szót. Es akkor mind­annyian odafigyeltünk, mert Bandi mindig tudott újat, kollégái száméra is újat, érdekeset mondani. Senkit sem sértünk, őt sem becsüljük azzal túl, ha a fájdalmas búcsúnál ki­mondjuk; Sárközi Andor a fölszabadulás utáni ma­gyar kommunista újságírás legkulturáltabb képviselői leözé tartozott. Ezt fémjel­zik magas kormánykitün­tetései, ezt a nemrégen ka­pott Rózsa Ferenc díj, ezt minden kolléga elismerése. Érett férfi korára min­dent tudott, amit a mi szakmánkban tudni kell, tudni lehet. Tanárember volt, a betű, a szó, a gon­dolat szerelmese, varázsá­nak tudója, terjesztője. Iróember volt és lapszer­kesztő, ízig-vérig lapcsiná­ló. Igaz, nem maradtak utána vaskos kötetek, pe­dagógus-újságíró volt, min­dennap megtartotta az „óráját”, de óravázlatait, előadásait nem gyűjtötte egybe. „így építsük, így védjük a szocializmust, elvtársak, emberek, így könnyebb...” Irta, szerkesztette minden­nap e gondolatot sokféle­képpen az írás, az újság­írás ezernyi változatában, színével, sajátos egyéni stí­lusban, a meggyőződéses meggyőző erejével. Min­dig, mindennap, rendület­lenül, mindig csak ugyan­azt: a szocializmus eszméit, tehetségesen, szépen. Ezért tanult, olvasott egy életen át, ezért tanította környezetét. Irt, szerkesz­tett, tanított, éjszaka a nyomdába járt dolgozni. Készítettem vele lapot egy nyomdában, Miskolcon. Bátorította a kezdőket, ta­pintatosan, finoman. Szí­vesen javította kéziratai­mat, és közben elhitette velem, hogy amit beírt so­raim közé, azok az én gon­dolataim. Jártam vele Párizsban, szívesen, kellemesen töltöt­tem vele az órálcat, napo­kat, mert kulturáltsága, embersége ott is idegenve­zetőm volt. Es minden hó­napban találkoztunk az or­szág valamelyik sarkában és elmondta, hogy mi újság Borsodban, Miskolcon és mesélte az új szerkesztősé­gi sztorikat. Mert Sárközi Bandi jókedélyü, vidám fhi volt és tudott nevetni akkor is, ha vele évődtünk. Es vitatkoztunk vele so­kat és vitatkozott velünk sokat. Egyengettük egymás elveit, hogy izmosabbak le­gyünk, nagyobbak a hit­ben. S mindig, a legnehezebb időben is esze a helyén volt, szíve baloldalt do- ' bogott. Pedig volt idő, ami­kór mellőzték. Visszament a gimnáziumba tanítani, és amikor hívták, ismét visz- szatért a kommunista új­ságíráshoz. Sértődés nél­kül, vidáman, tele új, friss gondolatokkal. Mint ahogy élete utolsó pillanatáig szellemileg friss, kommunista, huma­nista gondolkodó volt Sár­közi Andor, a nagyszerű elvtárs, a kitűnő kolléga, a tiszta szívű jóbarát. Suha Andor Színes úttörőélet Látogatás a szentendrei vizitelepen — Húsz éve nem volt Szent­endrén ekkora víziélet! — mondta elégedetten, mellet­tem egy bennszülött a rév­nél. Szemből, a szigetről egy­másután rajzottak ki észak felé tányérsapkás, tengerész- trikós evezőseikkel a- csó­nakok. Valóságos ílotta. „Ráby Mátyás vízitelep és úttörőtábor” — hirdeti a fel­irat a szigeten, a révkikötő szomszédságában. Kerítés, ka­pu, őrbódé. Gyep, fák, virá­gok, épületek, sátrak, csóna­kok. Kevés általános iskolai ta­nár, tanító van a megyében, aki ne ismerné hallomásból a szentendrei, Rákóczi úti ál­talános iskola Ráby Mátyás­ról elnevezett úttörőcsapa­tát. Vízi, közlekedési, ter­mészetjáró egységeikben szí­nes, vonzó, fegyelmezett, mégis kalandos, romantikus, egyszóval gyerekekre sza­bott az úttörő tevékenység. 1965-ben egy téli úttörő­táborozáson Rétéi Lajos ta­nár, az úttörőcsapat veze­tője, és a táborozó kislá­nyát kísérő Szabó István hajóskapitány vetette fel a gondolatot: mivel Duna is van, és gyerekek is vannak, ki kéne vinni a gyerekeket a vízre. S az idén nyáron már összesen 300 gyerek tá­borozhat vendégként a saját telepükön. Az iskola Hunyadi János úttörő vízi szakosztályát 1966 nyarára alakították meg. Még egy csónakjuk sem volt, de telket már szereztek ak­korra: a Vízművek a sa­ját területéből átengedte ne­kik az addigi városi stran­dot, amely mindenképp ki­telepítésre várt. Hajó akadt kölcsönbe. Felvették a mat- rózgallért, tányérsapkát, és készültek lelkesen, hogy, ele­get tudjanak tenni az úttörő matróz próba követelményei­nek. Például ilyen feladatok­nak: „Ismerd a folyómeder­rel, a vízhozammal, sza­kaszjelleggel, vízmozgással kapcsolatos legfontosabb tud­nivalókat”, „Gyakorlatban al­kalmazd a dupla, az egy­szerű kettős, az ívelt kettős, a halász, a kötélrövidítő, a szorító nyolcas, a hajós cso­mót”, „Folyamatosan írd és olvasd az egység titkos írá­sát és a magyar rovásírást”. „Ismerd a vízi mestersége­ket, a hajósoknál a kapi­tány, az első és második tiszt, kormányos, fedélzet­mester, gépész, gépkezelő, fűtő, hajókezelő, matróz, se­gédszolgálatosok feladatát" stb. S a továbbiakat tekintve — bár aktív módon — a szerencsére hagyatkoztak. Nem kellett sokáig vár­niuk. A következő nyárra már felépülhetett a inai telep és tábor. A városi ta­nácstól 25 ezer forintot, a szentendrei KlSZ-bizottság- tól is sok támogatást, de ma­gától a várostól, üzemeitől, lakóitól rengeteg segítséget kaptak. A helyi termelő- szövetkezet ingyen elvégezte a földmunkát, parkosított. A cementgyár fiataljai elké­szítették a sátrak beton alap­ját. A kocsigyár faanyagot adott, a kéziszerszámgyár dolgozói, s a városbeli ipari tanulók pedig társadalmi munkát. Kucs Béla szent­endrei képzőművész szobrot készített a tábor bejáratá­ba... S most már 19 csó­nakjuk ' van. A MAHART- tól, a járási testnevelési sportszövetségtől a Láng Gépgyártól kiselejtezett vízi járműveket és egyéb felsze­reléseket kaptak, azokat az­tán maguk hozták rendbe. Az idén pedig kajak-kenu szö­vetség, két új, 32 ezer fo­rint értékű kenut adományo­zott. (Az utóbbiakat éppen havas esőzések idején adták át: de rögtön vízre szálltak velük.) Ma már 50 tagot számlál az úttörő- szakosztály. Azok közül, akik az eltelt 3 év alatt kinőttek az úttörő korból, sokan meg­maradtak körükben, mint if­júsági vezetők. Mások sport­egyesületekben jeleskednek. Négyen közülük hajózási szakközépiskolába mentek. De a nyereség ennél jóval több... Tevékenységük természete­sen sok felnőtt törődést is kíván. Az úttörőmozgalom­nak az az újabb célkitű­zése, hogy a gyerekekkel való foglalkozásba arra haj­lamot érző, nem. pedagógus felnőtteket is bevonjanak, iit már megvalósult: vezetőik között találunk hajóskapi­tányt, hajóácsot, technikust, nyugalmazott folyamőr őr­nagyot. Tavaly tették az első túrát: kétszer megkerülték a szent­endrei szigetet. S kicsit meg­sértődnek, amikor ezt kicsi­nyellem: hiszen ez két tízna­pos táborozást jelentett! És egy csomó ismerkedést, falu­járást, városnézést, hiszen, mint az egyik vezetőjük mond­ja: „Nem akarunk szakbarbá­rokat, illetve semmi más iránt nem érdeklődő, kitenyésztett sportolókat, hanem színes, te­vékeny, fogékonyságot fejlesz­tő ifjúsági életet.” Az idén már 12 napos túrára mentek Du­naújvárosba. Jövőre meghí­vást kaptak egy Varsó környé­ki vízi telepre. E meghívás története is há­rom évre nyúlik vissza. Tele­pünkön, táborunkban ugyanis az idén harmadízben láttak vendégül egy 12—15 éves len­gyel fiatalokból álló csoportot, varsói cserkészeket, akik a „magyar csapat” nevet vise­lik. Mint említettük, Duna-par- tl telepükön ezen a nyáron mintegy 300, az ország külön­böző részeiből jött gyerek ven­dégeskedik. Cserébe majd ők is elmennek más vízi szakosz­tályok táboraiba. A tábor anyagi hasznot is hajt: a ven­dégek naponta személyenként 8 forintot fizetnek. Étkezést az iskola napközi konyhája biz­tosít napi 17 forintért. A jelenlegi turnusban orszá­gos víziőrsvezető-képzés folyik. Így, a sportág népszerűsítésé­vel, a vízi jártasság terjeszté­sével is szeretnének minél több helyen életre hívni a szent­endreihez hasonló szakosztá­lyokat. A táborban alkalmam volt beszélgetni a mostani csoport vezetőjével, Kiss József buda­pesti, XII. kerületi úttörőtit­kárral és Tekauer Péterrel, az Országos Úttörő Szövetség munkatársával. (Mindketten azoknak az ifjúsági vezetők­nek sorába tartoznak, kik azt vallják, hogy vonzó úttörőéle­tet sem lehet „csak úgy álta­lában” teremteni sehol: a sok­féleség kialakítására van szük­ség. Ezt szolgálják az egyre népszerűbb természetjáró-, közlekedésrendészeti, határör- és vízi szakosztályok is. Kis­sé meglepődve hallottam, hogy az utóbbiak csak pár éves múltra tekintenek vissza or­szágszerte. (De megyénkben már több helyen akad párja a szentendreinek, így Vácott, Ráckevén.) A mozgalom ter­jedésének akadályai főként anyagiak. S kevés a vállalkozó kedvű pedagógus. Az utóbbi megérthető: az úttörőcsapat-vezető tanárnak az iskolában mindössze óra­kedvezmény jár. Külön anya­gi dotációban nem részesül. A szentendrei Ráby Mátyás út­törőcsapat vezetője, Rétéi La­jos, például heti 10 órai ked­vezményt kap. Ennyi időből valóban „csak úgy általában” lehetne úttörőéletet teremteni. Egy igazán jó csapatban leg­alább két-három szakosztály működik. Több száz gyerek szervezését, szakkörök moz­gatását még más tanárok és „külső” felnőttek segítségével sem lehet heti 10 órából meg­oldani, nem beszélve a nyári elfoglaltságáról. Rétéi Lajos például a szünidőben szinte reggeltől-estig felelős — de milyen felelős! — szolgálatban van itt, a szentendrei vízi te­lepen. Persze, szívesen teszi, hiszen a pedagógushivatást szenvedéllyé fejlesztett embe­rek közé tartozik: ők azok, akik akkor is csinálnák, ha nekik kellene fizetniük érte. De annyi vállalkozó kedvű ta­nár, tanító jelentkezése, amennyire szükség volna az ilyen és hasonló szakosztályok valóban széles körű elterjesz­téséhez — hogy minden faluba jusson belőlük —, úgy tűnik, csak több elismerés, s ne szé­gyelljük leírni, bizonyos fokú anyagi ellenszolgáltatásért volna várható. (Elvégre napi több órai pluszmunkát senki nem vár ingyen mondjuk egy mérnöktől vagy szakmunkás­tól. Miért legyen éppen a ta­nár kivétel?) Az egyéb akadályok, minta szentendrei példánál is láttuk — bár nem könnyen, de át­hidalhatók, ha van elég egész­séges patriotizmus a városban, községben. Padányi Anna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom