Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-14 / 190. szám

nsr HEGYEI ^ZCírlao 1968. AUGUSZTUS 14., SZERDA AZ IGAZGATÓNŐ idege­sen dobolt ujjaival az íróasz­talon. — Miért nem érti meg már végre, hogy nincs pénzünk?! Nincs és nincs! — fakadt ki, elvesztve önuralmát. A kereskedelmi osztály ve­zetője higgadtan bólintott: — Kár kiabálnia, tökélete­sen értem, amit mond. — Hát, akkor? — Szóval ott hagytam abba, hogy értem, amit ordítani méltóztatik, csak éppen nem hiszem el. És , nem is lehet egyik napról a másikra csök­kenteni a reklám-keretet. — Igenis, lehet! — Kedves elvtársnő, ne te­kintse személyi kultusznak szerény megjegyzésemet, de most megint hülyeséget csinál. — Elsősorban kikérem ma­gamnak, hogy . pimaszkodjék velem. Másodsorban mi az, hogy megint? — Igaza van. Nem kellett volna azt mondanom, hogy megint. Ha nem vagyok ilyen megalkuvó, kijelentem, hogy a baklövések sorozatát követi el. — Micsoda hang ez, ké­rem?! —t Ugye, maga is észrevet­te? Szerintem rikácsoló. Igen, azt hiszem, ez a legjobb meg­határozása. De, hogy a lényeg­ről is szóljak, ide vette Pálo­sit osztályvezető-helyettesnek. — Nagyszerű szakember. — Ilyen szakember tucatjá­val található nálunk Is. Ez az alak, ahogy a franciák mond­ják, wirtigli ellenforradalmár. — Leülte a büntetését. — Na és? Most már rögtön osztályvezető-helyettesnek kell lennie? Menjen el utat építeni. — Alihoz nem ért. — Csak az ellenforradalom­hoz? Ne kábuljon el tőle, ez piff-puff legénynek is kontár. — Mondja, mit akar maga tőleim?! — Te, jóisten, mivel gyanú­sít?! — Tehát mindenáron ki akarja készíteni az idegei­met?! — Ostoba pletyka. Néhá- nyan mesélik és maga elhiszi. Maga a mindentelhisz nagy­mama. — Most aztán kifelé! — Pénz? — Nincs! — Pálosi? — Marad! — Gratulálok. — Mihez? — A konokságához és száz­ezredik melléfogásához. — Mars ki! AMIKOR AZ AJTÖ BE­CSUKÓDOTT, az igazgatónő töprengett, hogy a nagy he­rendi virágvázát vágja-e a falhoz, vagy csak egysze­rűen sikítson. Végül kime­rültén legyintett. Egyetlen ember a vállalatnál Kardos Géza, a kereskedelmi osz­tály vezetője, aki így mer be­szélni vele. Százszor is el­határozta már, hogy meg­szabadul valamilyen úton- módon tőle, bolond lenne hagyni kikészíteni az idegeit. Szent meggyőződése volt, hogy Kardos úgysem nyug­szik addig, amíg komplett idegroncsot nem csinál belő­le. Túl is adott volna raj­ta, ha nem lenne a kisujjá­ban a szakma. Ráadásul ez a nyegle, felvágós alak párt­tag is. Mégpedig 1945-ös párttag, akárcsak ő maga. Ügy viselkedik azonban, mint­ha ő alapította volna a pá­rizsi kommünt. És csak vele, pont az igazgatójával szem­ben ilyen pimasz, hányaveti. Mindenki máshoz kedves, elő­zékeny, óvatosan, észrevétle­nül javítja ki beosztottjai hibáit. Az igazgatónőnek bez­zeg az első adandó alkalom­mal nekitámad. A taggyű­lésen is. Bártfai elvtársnő, az igazgató súlyos hibát kö­vetett el, amikor Pálosit felvette — mondta kenettel­jesen és ő hallgatni kénysze­rült, mert nem mondhatta meg, hogy ki kérte a minisz­tériumból Pálosi pártfogását. Ilyesmit nem tálalhat ki az ember, pedig legszívesebben a képébe vágta volna, hozzátéve: §s most ugrálj, öregem! De 5 csak hallgatott és közben arra gondolt, hogy ezt a Kar- dosit és a nyavalyás Pálosit egyaránt elvihetné már az ördög. Kardos különben is egy dög. Dísztáviratot kül­dött a születésnapjára, ilyen szöveggel: „Fennállásának 50. évfordulójára minden jót kívánok a kereskedelmi ősz­A sut tály nevében.” Közben na- gyonis jól tudta, hogy mind­össze 45 éves, hiszen beszél­gettek már erről. Igaz, ez még régen történt, akkoriban, amikor még hozzá akart men­ni^ az osztályvezetőhöz. Volt idő, amikor imponált neki a férfi magabiztos fölénye. Jól­esett volna oltalomra szo­ruló, védtelen nőnek lenni mellette. Lehet, hogy ezt a naiv szerepet csak nehezen játszhatta volna el 76 kiló­jával, na, de Kardos se egy Mastroianni. Pocakos és ko­paszodik. Néhány év múlva szabályos biliárdgolyó feje lesz. örülni kellene a sze­rencsétlennek, hogy ilyen asszonyt kaphat, de tökéle­tesen süketnek tettei magát a legenyhébb célzásnál is. Le­hetetlen alak... Andikor mindezt így ala­posan végiggondolta, becsön­gette a titkárnőjét: — Juci, adjon nekem egy Karilt és legalább egy hétig ne engedje be ezt a Kardost. A VÁLLALATNÁL futó­tűzként terjedt el a kereske­delmi osztály vezetőjének kegyvesztettsége. Juci bizal­mas körben még azt is el­mondta, hogy az igazgatónő aranyba foglalná azt, ati megszabadítja őt Kardostól. E bizalmas körhöz tartozott Jolán, Kardos titkárnője is. Szívből egyetértett az igaz­gatónővel, aki különben egy undorító satrafa, dehát min­denkinek lehetnek néha jó meglátásai. Most spéciéi na- gyonis igaza van. Kardostól meg kell szabadulni. Ez egy lelketlen fráter. Ügy csinál félórás késésért, mintha vég­képp lemaradnának a szocia­lizmus felépítéséről. Ráadá­sul hiába tesz finom meg­jegyzéseket az éjszaka rö­vidségéről, más férfiaknak ilyenkor lángba borul a fü­lük, ez meg csak unottan legyint: Jolán, engem nem érdekelnek az éjszakái, de ha legközelebb 8 helyett fél 9-kor jön be úgy. kirúgom, hogy á lába se éri' a földet. Ettől az alaktól felveheti a legde- koltáltabb ruháját, mások­nak kiguvad a szemük, hi­szen a vállalatnál mindenki tudja, hogy sohasem hord melltartót, Kardos azonban rá sem figyel. Döntött. Jól beszélt a múmia, Kardosnak mennie kell! Elővette tükrét, néhány pil­lanatig sajnálkozott, aztán gondosan letörölte a szájáról a rúzst. Elszántan nyitott be Jucihoz: — Jelentsél be a nagyasz­szonynál. — Nem jönnél egy kicsit ké­sőbb, mert most nagyon fáj a feje. — Máris késő. Az igazgatónő az íróaszta­lán levő iratok közt matatott, fel sem nézett, amikor Jolán belépett. — Juci azt mondta, hogy sürgős jelenteni valója van. — Elvtársnő, én nem is tu­dom, hogy kezdjem. — Akárhogyan, csak rövi­den. — Rendben van, megpróbá­lom. — Szóval, elvtársnő, engem megerőszakoltak. Az igazgatónő elhülten né­zett rá. — Mit csináltak magával? — Megerőszakoltak. — Kicsoda? — Kardos elvtárs. Bártfainé hápogott, mint a partra vetett hal. Ordítani szeretett volna, de csak sut­togni tudott. — Az aljas!... Percekig tartott, amíg ma­gához tért. — Jolán, maga itt marad, el nem mozdul. Azonnal ösz- szehívom a fegyelmi bizottsá­got. A BIZOTTSÁG tagjai egymást előzve siettek az igazgatónő irodájába. Ilyen pikáns ügy ritkán történik. Jolán szemlesütve állt előt­tük és nagyon is jól tudta, hogy most mindannyian irigy- lik Kardost. — Mondjon el mindent az elvtársaknak! — csattant az igazgatónő hangja ellentmon­dást nem tűrőn. Jolán engedelmesen bólinr tott. — Tetszik látni, így van ez, ha valaki húszéves és nincs, aki megvédje. Én saját maga­mat tartom el, árva lány va­gyok. Kardos elvtárs az apám lehetne. Én legalábbis mindig úgy tekintettem rá ... — Most ne erről beszéljen! — vágott közbe az igazgató­nő. — Azt mondja el, hogyan történt ez a disznóság. — Ha lehet, minél részlete­sebben — tette hozzá Sramek, a főkönyvelő. — Tegnap este történt — kezdte megtört hangon a tra­gédia elmondását Jolán. — Amint tetszenek is tudni, mu­latság volt a klubban. A KISZ-isták rendezték. Tán­coltunk, ittunk, remekül szó­rakoztunk. Ügy tíz óra tájban felmentem a szobámba, mert otthagytam a retikülömet. Ki voltam melegedve, gondoltam, kicsit rendbehozom magamat. Kardos elvtárs utánam jött. Azt hittem, hogy ő is fent- hagyta a holmiját. Nem gon­doltam én semmi rosszra. Még meg is kérdeztem, amikor be­lépett, hogy haza tetszik már menni? Erre se szó, se beszéd, nekem esett, feldobott az író­asztalra, azután... — Az istenért, mondja meg már, hogy mi történt azután — kérlelte izgatottan Sramek. — Te jó isten, tényleg meg­erőszakolt? — kérdezte elhűl­ve Juci, aki mindeddig az aj­tóhoz lapulva hallgatott. — Nagyon — felelte komo­ran Jolán. — Nekünk itt ne vágjon fel! — reccsentett rá az igaz­gatónő, Jolán azonban tágra nyílt, ártatlan szemekkel né­zett: — Elvtársnő, én nem dicsek­szem, panaszkodom. — Rendben van, elmehet. Küldje fel a főnökét. FÉL ÓRA MÜLVA Kardos bambán vigyorogva támoly- gott ki az igazgatói irodából, kezében a felmondó levéllel. Egyszerűen nem tudta elhinni, ami történt vele. Hetek múlva a területi egyeztető bizottság előtt is ügyefogyottan védeke­zett. Nem is adtak volna helyt a fellebbezésének, ha nem áll mellé a vállalat öt dolgozója, az a társaság, amellyel már 9 óra előtt együtt távozott a mulatságról. Sze­rencsére Jolán' is elég .7 bűién ' viselkedett a tárgyaláson. Megkérdezték tőle, hogy miért nem kiabált segítségért, hi­szen abban az időpontban több mint százan is tartózkodtak az épületben. Azt felelte, hogy nem akarta elrontani mások mulatságát. Ott tolta el az ügyet végképp, amikor licitál­ni kezdett Kardos mérhetetlen aljasságára. Váltig állította, hogy a volt osztályvezető fel­ment a lakására és ott is meg­erőszakolta őt. — És maga megint nem kia­bált segítségért?! — kérdezte a területi egyeztető bizottság elnöke, most már tűkön ülve, visszafojtott indulattal. — Én, kérem, albérletben lakom, kirúgnának a háziak, ha megtudnák, hogy ilyesmi történik a lakásukban. Kény­telen voltam hallgatni — fe­lelte Jolán. Kardost rehabilitálták, s a vállalatot teljes kártérítésre kötelezték. A tárgyalás után való napon fel is vette a fize­tését és mintha mi sem tör­tént volna, elfoglalta az irodá­ját. Jolánt, természetesen, még aznap kirúgták. A vállalati jogtanácsos azonban, az igaz­gatónő utasítására, ugyanek­kor még egy felmondó levelet fogalmazott — Kardos címé­re. Átszervezési okokra hivat­kozott. — Mert azt mégsem írhat­juk a területi egyeztető bizott­ság döntése után, hogy szatí- rokkal nem dolgozunk együtt — oktatta ki a jogtanácsost az igazgatónő. KÜLÖNBEN nem is ez a legérdekesebb az egész ügy­ben, hanem, hogy mindez va­lóban megtörtént. Sólyom József KÖNYVESPOLC Szabó László — Mikó Lajos — Szabó István: Bőrtömlőtől a repülőhídig A harcban előnyomuló csa­patok útját keresztező vízi­akadályok a célul tűzött fel­adat végrehajtását nehezebbé, bonyolultabbá teszik. A társadalom sok évezredes története során a tudomány, a technika — benne a hadmű­vészet és a haditechnika is — mindig az1 adott kor igényei­nek megfelelő harceljárási módokat és haditechnikai esz­közöket alkotott. így van ez az átkelések — a folyóakadá­lyok leküzdésével egybekötött harctevékenységek — terüle­tén is. A kérdés: hogyan jutott el a folyóátkelés hadimestersége arra a szintre, amikor a fo­lyók a támadás ütemét többé már nem befolyásolhatják? A szerzők könyvükben ké­pet adnak az átkelés módjá­nak és eszközeinek fejlődésé­ről, a legkezdetlegesebbektől a jelenleg legkorszerűbbnek tartott átkelőeszközökig. Mondanivalójukat három gondolatcsoportba foglalják. „A múlt” címet viselő rész átfogja a fo­lyóátkelések történetét és esz­közei fejlődését a legrégibb időktől a második világháború befejeztéig. A háború rabszolgatartó korszakában a hadvezérek hadjárataik során tartózkod­tak a folyók átlépésétől. Ha erre nem volt mód, gázlókon keltek át, vagy igyekeztek a meglevő hidakat birtokba ven­ni. Majd jelentkezik az erő­szakos átkelés igénye is. En­nek legkezdetlegesebb eszkö­zét — a tömlőt — az asszírok i. e. XIX. században alkal­mazzák. Xerxes katonái már úszóaljazatos hídon kelnek át a Hellészponíoszon, Julius Caesar> pedig cölöpaljzatos hi­dat ver a Rajnán. Trajánus al-dunai hídjának emlékét emlékoszlop örökíti meg. A háború kézműipari kor­szakának folyóátkeléseire a tűzfegyverek elterjedése és a tüzérség, mint fegyvernem" el­terjedése a jellemző. A kor hadművészetének eredménye nyomán elsőként a hollandok, majd a franciák és velük csak­nem egyidőben I. Péter cár haditechnikusai kialakítják a pontont és a pontonaljazatű úszó' hídszerkezeteket. Az átkelőeszközök és híd- rendszerek további fejlődése szempontjából az osztrák Bi- rago tevékenysége meghatáro­zó jellegű. Egészen az első vi­lágháború befejeztéig a had­seregek nagyobb részének át­kelőeszközei a Birago-rend- szerű hídanyag valamelyik jellegzetességét magukon vi­selik. Az átkelőeszközök további fejlődésének alapja egyrészt az első világháború tapaszta­latainak értékelése, másrészt a csapatok egyre fokozódó gé­pesítésének hatása az átkelő­eszközök kialakítására. A második világháború át­kelési módjainak és techniká­jának egyik alapvető tenden­ciája, hogy az erőszakos fo­lyóátkelés elemeit a deszant- átkelés, a kompátkelés és a hídátkelés képezik, kifejezve az átkelés intenzitásának nö­vekedését is. A másik, hogy az átkelőeszközök teherbírá­sával kapcsolatos követelmé­nyek egyre nagyobbak és dif­ferenciálódnak is (hadosztály- híd, nehézkomp stb.). „A jelen” című részben a második vi­lágháború tapasztalatait, vala­mint az atomfegyverek létét és elterjedését alapul véve a szerzők az erőszakos folyóát­keléssel kapcsolatos korszerű nézetekre és eszközökre irá­nyítják figyelmünket. Abból indulnak ki, hogy a magas fo­kú mozgékonyság, a manőve­rező képesség és 'a korszerű háború hadművészetének alapvető követelményei. Ezért olyan átkelési módra és tech­nikai eszközökre van szükség, amelyek alkalmazása esetén a támadás irányát keresztező folyók a támadás ütemét nem csökkentik. Ilyenek a külön­böző kétéltű járművek, az úszó gépkocsik, az önjáró kompok, továbbá a hídrakó gépkocsik, a hídvető harcko­csik és a hadihidak új típusa, az ún, szalaghíd. Az átkelés módját illetően a menetből való átkelés egyeduralkodóvá válik és a víz alatti átkelés­nek is mind nagyobb a sze­repe. „A jövő” mint a szó is kifejezi, a fej­lődés várható perspektíváira utal. Itt a szerzők figyelmüket két alapvető tendenciára irá­nyítják. Az egyik: olyan mód­szerek, olyan átkelőeszközök létrehozása, amelyek lehetővé teszik a víziakadályoknak szé­les arcvonalon, az eddiginél rövidebb idő alatt történő le­küzdését. Ez az önjáró komp- és hídkészletek fejlesztése és az eddiginél szélesebb körű elterjedése felé mutat. A má­sik: az átkelőeszközök légi úton történő szállítása. Itt a helikopterek szerepe kiemel­kedő. A Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában megjelent, 308 oldal terjedemű, gazdagon és ízlésesen illusztrált könyvet olvasóink figyelmébe ajánl­juk. Szabó Sándor VÁC VASTORONY A karcsú, felfelé keske- nyedő vasoszlop első látásra is rádióadóra emlékeztet. S valóban az is. Nemrégen bukkant fel az ÉDÁSZ vá­ci irodaházának udvarából, s magasra nyúlva szinte ural­ja a terepet. Tekintélyes a magassága: harminc méter, s nem meg­vetendő a súlya sem: méte­renként mintegy két mázsa, vagyis összesen hat tonna. Milyen célt szolgál? Rö­vidhullámú adó-vevőállomás lesz belőle. Az Észak­dunántúli Áramszolgáltató Vállalat váci üzemvezetősége URH-gépkocsit is kap, s így meggyorsul a hibaellenőr­zés. Nem kell esetenként visz- szatérniök a kiindulás He­lyére: menetközben kapják rövidhullámú rádión az újabb feladatot. A rendőrségnél a közbiz­tonságot, a mentőknél az életmentést, a tűzoltóknál a vagyonvédelmet szolgálja az URH adó-vevőállomás. Most az ÉDÁSZ-nál is megépült a karcsú, szemre is tetsze­tős vasszerkezet, hogy biz­tosítsa a közvilágítást, az áramszolgáltatás zavartalansá­gát. A vigéc és a rendőr Egy venezuelai élelmiszer­kereskedőt Barcelona közelé­ben igazoltatott a rendőrjárőr. Amikor kiderült, hogy a mo­toros vigécnél semmiféle do­kumentum nem volt, büntetés készpénzben történő kifizetése helyett egy kecskét, két tucat tojást és több sajtkorongot ajánlott fel a rend éber őré­nek — aki mindezt jószívvel el is fogadta. ABONV Baj van az utánpótlással Máshol több pénzt kapnak — Kevés a jelentkező A ceglédi iparitanuló-inté- zet abonyi kihelyezett is­kolájában az új tanévre ké­szülnek. — Az iskola már régi szakmunkásképző intézmény. 1882-ben alakult, sok szak­munkást nevelt. Akik most itt szerzik meg képesítésü­ket, megállják helyüket a munkában — mondotta Csupák Gáspár, az iskola megbízott igazga­tója. Az elmúlt évben két olyan végzős tanulójuk is volt, akik jó és közepes eredménnyel szerepeltek a szakma kiváló tanulója országos versenyén. De hasonló és még jobb eredmények is születtek a korábbi években. Az igaz­gató mégsem elégedett a község szakmunkás-utánpót­lásával. Két okból: egyrészt, mert a végzett szakmunká­sok elmennek Abonyból, mond­ván, hogy másutt több bért kapnak. Az általános iskolákból ki­kerülő fiatalokkal is baj van. Sokan közülük csak azért, hogy azonnal kere­sethez jussanak, inkább el­mennek segédmunkásnak, mint hogy néhány év után biztos szakma legyen a ke­zükben. — Hányán jelentkeztek a következő tanévre? — Egészen pontos adatot még nem tudok mondani, de körülbelül 30—40 fiatalt tudunk felvenni az első év­folyamra. Nagyon örülnénk, ha a létszám még bővülne. (gy- t.) ÓRIÁS HALO Az Atlanti-óceán északkele­ti részén az NDK nyílt tenge­ri halászatának 33 hajóból ál­ló csoportja újfajta halfogási módszert próbált ki. Az új módszer lényege az, hogy a vándorló halrajokat 600 méter hosszú és 140 méter széles hálókkal körülzárják, és a hajók fedélzetére emelik. A tíz hajó által vontatott óriás háló segítségével egész hering- rajok halászata válik lehetővé. Az új módszer alkalmazásá­val az NDK halászhajói már napi 200 tonnás heringhalásza- ti eredményt érnek el. FELVESZÜNK budapesti telephelyünkre gyakorlat nélküli segédvezetőket Katonaságtól leszerelt, autójavító szakmabeliek előnyben. A gyakorlat megszerzése után jó kereseti lehetőség. Gyakorlott gépkocsivezetőket és rakodómunkásokat Vidékiek részére munkásszállást és utazási költségtérítést adunk. JELENTKEZÉS: ÉPÍTŐIPARI SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT I. SZ. ÜZEMEGYSÉGE (1. ÉPFU1 Budapest XIII., Rozsnyai utca 6. (Forgalmi Osztály) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom