Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-11 / 161. szám

PÁRIZS A tizenkettedik előzetes megbeszélés Szerdán, magyar idő szerint néhány perccel fél 11 után, a párizsi nemzetközi konferen­ciaközpontban megkezdődött a vietnami—amerikai előzetes megbeszélések 12. ülése, amely 13.35 órakor ért véget. A pá­rizsi megbeszélések következő, 13. ülését jövő szerdán tart­ják. BERLIN Magyar villanyújság Kedd este kezdte meg mű­ködését a Neues Deutschland új magyar gyártmányú vil­lanyújságja. A berlini Fried­rich Strassét átszelő vasúti hí­don elhelyezett 4400 égővel működő villanyújságot köz­vetlenül a Neues Deutschland szerkesztőségéből, távgépíró segítségével vezérlik. \ legdrágább vesszőhiba Az Egyesült Államokban 1962 novemberében követték el a legdrágább vesszőhibát. Az elektronikus számítógép programjából kihagytak egy vesszőt, s az űrrakétát, amelynek pályaelemeit így hibásan programozták, meg kellett semmisíteni, nem ér­hette el úticélját, a Vénust. A rakéta előállítása 18 millió dollárba került. ENSZ-bélyegek New York és Genf után Ausztriában is forgalomba kerülnek az ENSZ bélyegei. A filatéliai különlegesség egyelőre csak a gyűjtők örö­me lesz, a bélyegek bérmen­tesítésre nem használhatók fel. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Hí AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 161. SZÁM ÁRA 70 FILLÉR 1968. JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK Masszer Moszkvából Brioni szigetére érkezett Szovjet—egyiptomi közös köziemény Moszkvában szerdán befeje­ződtek a szovjet—egyiptomi tárgyalások: Deonyid Brezs- nyev, Nyikolaj Podgomij és Alexej Koszigin még egyszer találkozott Nasszer elnökkel. A megbeszélésen, amely szívé­lyes és baráti légkörben folyt le, a két felet érdeklő kérdé­sekről volt szó. Szerdán Nasszer elnök befe­jezte hivatalos moszkvai láto­gatását, és elutazott Jugoszlá­viába. Kádár János fogadta a koreai néphadsereg küldöttségét Kitüntetések átadása a Parlamentben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szerdán fogadta a ko­Nemcsak a nyereségen osztoznak... A minap az egyik nagyüzem karbantartó műhelyé­nek vezetőjével beszélgettem. Többek között szóba ke­rült, hogy bajok vannak a társadalmi tulajdon védel­me körül. Mint a művezető elmondta: néhányan már odáig mentek, hogy munkaidőben, a gyár anyagából kávédarálót csinálnak maguknak és vörösrézből gyár­tott házi pálinkafőzőket. Ezekről elítélően nyilatkozott az üzemvezető. — Az ilyen emberek sokat ártanak. Miattuk kell hozni a sok szigorú intézkedést — mondta a műveze­tő, de aztán így fordította a szót: — Az viszont ter­mészetes, ha itt valamelyik munkásnak egy darabka lomezre van szüksége, nem megyünk a sarki cukrász­hoz, vagy a maszekhoz. Megcsináljuk itt, és kész. El­végre egy darab lemez nem a világ. Sajnos, nemcsak a szóban forgó művezető véleke­dik így a közvagyonról. Elítélik a nagyobb lopásokat, de szemet hunynak az apróságokon. A közelmúltban olvashattuk az egyik budapesti ügyész nyilatkozatá­ban, hogy a felügyelete alá tartozó kerület egyik gyá­rában 300 forintos lopást társadalmi bíróság elé vit­tek. A társadalmi bíróság megszüntette az eljárást, az­zal, hogy kis ügy, lopnak ennél többet is. Nem jó ez a kétféle szemlélet. Az ilyen engedékeny­ség, a helyi vezetők gyakori jószívűsége az egy darab lemeztől a vörösréz pálinkafőzőhöz vezet. Törvényeink szerint senki sem dézsmálhatja büntetlenül a társa­dalmi tulajdont. Se nagyban, se kicsiben! Mi történ­ne, mondjuk, ha a hajógyárban ahol több ezer ember dolgozik, mindenki mindennap hazavinne egy darab lemezt. Alighanem gyorsan kiürülne a raktár, s aztán törhetnék a fejüket, hogy miből építsenek hajót. Azért is káros az engedékenység, mert biztatást, bá­torságot ad az enyveskezűeknek, a harácsoló tolva­joknak, akik, a lemezek példáján felbuzdulva, kilop­nák a gyárból a még fontosabb értékeket, alkatrésze­ket, műszereket. A művezetőnek arra kell szoktatnia a munkatársakat, hogy mint sajátjukat, őrizzék a köz­vagyont, s akinek lemezre van szüksége a ház körüli munkához, vegye meg az üzletben. Elvégre egy darab lemez — de csak ilyen alapon — igazán nem a világ. Világos, hogy a társadalmi bírósági tárgyalásoknak is ezt a felfogást kellene erősíteni az üzemi, gyári közvéleményben. Ha valahol, akkor a társadalmi bíró­ság fórumain szemléltetően lehet tudatosítani, hogy minden kár, amely egy-egy üzemben, műhelyben ke­letkezik — következzék az lopásból vagy hanyagság­ból —, most már közvetlenül is érinti az ott dolgozók zsebét. Mert mi volt korábban? A társadalmi tulajdon veszteségeit rendszerint az állam, a népgazdaság fi­zette meg. Most más a helyzet: a kár közvetlenül a gyárat terheli, a gazdasági eredményeit rontja és csök­ken a nyereség, a kifizethető részesedés. S a gyár alatt érteni kell az igazgatót is, a művezetőt is, meg a segéd­munkást is, akik ezután nemcsak a szorgos munkával létrehozott nyereségen osztozkodnak az állammal, ha­nem a könnyelmű gazdálkodás okozta veszteségen is. K. F. reai néphadsereg hazánkban tartózkodó küldöttségét, a de­legáció élén Kim Csang Bong hadseregtábornokoit, a Koreai (Munkapárt Politikai Bizott­ságának tagját, miniszterel­nök-helyettest, nemzetvédelmi minisztert és a küldöttség he­lyettes vezetőjét, O. Dzin U hadseregtábornokot, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottsá­gának póttagját, nemzetvédel­mi miniszterhelyettest, politi­kai főcsoportfőnököt. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a szocializ­must építő magyar és koreai nép barátságának és testvéri együttműködésének, valamint a béke, az emberi haladás, a szocializmus igaz ügyét védel­mező magyar néphadsereg és koreai néphadsereg fegyverba­rátságának ápolása és fejlesz­tése terén sokoldalú és ki­emelkedő tevékenységük elis­meréséül kitüntetéseket ado­mányozott a koreai néphadse­reg hazánkban tartózkodó kül­döttsége tagjainak. A kitünte­téseket szerdán a Parlament deiegációs termében Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke nyújtotta át. A kairói lapok értesülése szerint Abdel Moneim Riad tábornok, az EAK vezérkari főnöke nem utazott el Nasz- szer elnökkel, hanem még egy időre Moszkvában maradt, hogy befejezhesse tárgyalásait Grecsko marsallal. Grecsko az egyiptomi tá­bornokkal folytatandó megbeszélései miatt elha­lasztotta algériai látogatá­sát. Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke Moszkvá­ból megérkezett Brioni szige­tére, ahol megbeszéléseket folytat Tito jugoszláv elnök­kel. Az EAK elnöke két napot tölt a szigeten. Szerda este Tito elnök dísz­vacsorát rendezett vendége tiszteletére. A hivatalos meg­beszélések ma reggel kezdőd­nek. Nasszer elnök hivatalos moszkvai látogatásáról szer­dán közös közleményt adtak ki, amely egyebek között meg­állapítja, hogy e látogatás elő­segíti a Szovjetunió és az Egye­sült Arab Köztársaság sokol­dalú kapcsolatainak még na­gyobb arányú fejlődését és el­mélyülését. Baráti és szívélyes légkörben őszinte eszmecsere folyt a két ország sokoldalú együttműködésének tovább­fejlesztéséről, továbbá a közel- keleti helyzetről, az izraeli im perialista agresszió követkéz ményeinek felszámolásához ve­zető utakról. Végül eszmecse­rét folytattak a kölcsönös ér­deklődésre számot tartó más nemzetközi problémákról is. A Szovjetunió és az Egye­sült Arab Köztársaság újra hangsúlyozza, hogy a közel­(Folytatás a 2. oldalon.) Ma összeül as országgyű A Népköztársaság Elnöki Tanácsa ma délelőtt tizenegy órára összehívta az ország- gyűlést. Az előreláthatólag három napig tartó ülésszakon a kép­viselők meghallgatják a pénz­ügyminiszter jelentését az 1907. évi állami költségvetés végrehajtásáról. Ehhez a na­pirendi ponthoz, amelynek parlamenti vitája - során nép­gazdaságunk időszerű kérdé­seit vitatják meg és szó lesz az új gazdaságirányítási rend­szerre való áttérés kezdeti tapasztalatairól is, csaknem 30 képviselő jelentkezett hozzá­szólásra. Az ülésszak másik fontos, szintén nagy érdeklődésre számottartó napirendi pontja a külügyminiszter beszámolója lesz hazánk külpolitikájáról, s a nemzetközi helyzet alakulá­sáról. Ehhez kapcsolódik a legutóbb megkötött magyar— lengyel barátsági szerződés törvénybe iktatása. Mindig érdeklődéssel kíséri a közvélemény a képviselői interpellációkat; ez alkalom­mal 9 interpellációt jegyeztek be az országgyűlés irodáján. Mint ismeretes, az interpellá­ciókra az illetékes miniszter köteles azonnal, vagy később — írásiban — válaszolni, s megszavaztatják a képviselő­ket: elfogadják-e a miniszteri választ. Az országgyűlés ülés­szakáról a rádió és a televí­zió több alkalommal számol majd be. ,-t Az MHSZ alsógödi telepén repülő-, hajó­I flDOr és rakétamodellező úttörők táboroznak. Szorgalmas munkájuk jutalmául a foglal­kozásokon továbbfejleszthetik ismereteiket. Az úttörők háziversenyeken mérik össze tudásukat. Vezetőjük Sza- lontai György. Finálé előtt az aratás * Buda környékén Tűz a búzatáblán Megmozdult végre a levegő — s ha nem is hullott kedden éjjel csapadék — tegnap a szellő már elviselhetőbbé eny­Öt órát élt a pozsonyi új szívű asszony J Kedden a késő éjszakai órák­ban meghalt az 50 esztendős Horváth Józsefné, aki kedden kapott új szivet. A hat órán át végzett műtét után a megoperált asszony mellkasát nyitva hagyták, mert belső vérzés támadt. Mindazonáltal az operációt kö­vető első jelentések kedvező­nek mutatkoztak. Az új szív megfelelően működött. A mű­tét után Horváthné agyműkö­dése szabályos volt. Később a kezdeti vérzést is sikerült el­állítani, s a vérnyomás is meg­felelő ,volt. A halál pontos okát még nem állapították meg. A halál öt órával a műtét után követ­kezett be. A Kuzela László professzor vezette sebészkollektíva a műtét közben. hitette a tikkasztó forróságot. Buda környékén szerdán reg­gel újult erővel folytatták a gabona-betakarítást a gépál­lomása és a termelőszövetke­zeti kombájnosok. Budakalá- szon már learattak, ma végeznek Budajenőn, a hét végére a toki Egyetértésben és a Sós- kút-Zámori Tolbuchin Termelőszövetkezetben is pontot tesznek a nyár legna­gyobb munkájára. Pátyon a Petőfi Termelőszövetkezetben ugyan kisebb zavar támadt, a kombájnok alacsonyabb telje­sítménnyel dolgoztak. Antal Imre, az Érdi Gépjavító Ál­lomás igazgatója viszont azon­nal intézkedett. Ha tegnap délutánra nem érkeztek meg a kisegítő kombájnok, legké­sőbb ma délelőtt táblába áll­nak a gépek. Nagy szüksége van a gyors segítségre a pátyi termelőszövetkezetnek, hiszen nem tudni, hogyan alakul az időjárás és több mint 500 hol­don áll lábon a termés. A toki Egyetértés Tsz-ben már túljutottak az aratás ne­hezén, de ezekben a napok­ban is féltve őrzik a még kint levő gabonát. Megvan rá minden okuk, mert Papp Lajos tinnyei trak­toros éberségén múlott a minap, hogy nem tudott komolyabb kárt okozni a szövetkezet gabonatáblá­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom