Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-04 / 155. szám

1968. JÚLIUS 4., CSÜTÖRTÖK réat JM fCVKI hírlap 3 Önként — a ÚJTELEP MAGÁNAK AD Albertirsán olyan nagy be­ruházásokba kezdtek, ame­lyek 1970-ig lekötötték a köz­ség bevételeit. Ahogy látták az irsaiak, hogy pezsdül az élet náluk, jöttek kívánságaikkal. Ez természetes igény, de miből elégítsék ki? A lehetőségeket számba vé­ve, támadt az a gondolat, hogy beszélni kellene azokkal, akik új házat építettek, és ezért éve­kig adómentességet élveznek, illetve nem fizetnek község­fejlesztési hozzájárulást sem — az idén támogassák közsé­güket. Bizottság alakult, s tag­jai megvizsgálták az érintett családok szociális helyzetét, hogy csak azoktól kérjenek, akik elbírják ezt a megterhe­lést. Kétszáz család jöhetett számításba. Ügy tervezték, hogy egyszerre nagyobb cso­portot hívnak meg beszélge­tésre. A tanács vezetői is izgalom­mal várták, hogyan sikerül az első találkozás. Barcza Sándor Baross utcai lakos, aki a név­sorban az első volt, napokkal előbb kimentette magát, nem jöhet a megadott időben. Ami­kor megtudta, miről van szó, mindjárt felajánlotta a két­száz forintot. Ö volt tehát a községben is az első. A tanácsteremben gyülekez­tek a négy órára meghívottak. A vb-titkár, Kása Attila, rö­viden ismerteti a községfej­lesztés eredményeit és felada­tait. — Az idén két új orvosi ren­delővel gazdagodunk. Elké­szült a 15 ezer kötetes könyv­tár is. Ennek udvarára szabad­téri mozit tervezünk. Egymil­lió 600 ezer forintért felújít­juk a művelődési otthont, hoz­zájárulunk a földművesszövet­kezeti áruház építéséhez is; bő­vítjük a villanyhálózatot. Azt is tudjuk, hogy Albertirsán na­gyon kevés még a szilárd bur­kolatú út. Az évi 900 ezer fo­rintból azonban nem telik többre. A párttitkár, Ménesi Árpád, elmagyarázza a jelenlevőknek a bevétel felosztását, majd hozzáteszi: — Sok mindennel szebbé, kulturáltabbá tehetnénk köz­ségünket, de anyagi lehetősé­S' Panasz a MEK-re Néhány év óta a MÉK sa­ját kezelésében nyitott zöld- ség-gyümölcsboltokat a Duna­kanyarban, viszont a bal par­tot mostohagyerekként ke­zeli. Egyforma a panasza az üdülőknek és az állandó lako­soknak, hogy a boltokba a nap különböző szakában ér­kezik az áru, de déli harang- szó előtt csak nagyon ritkán. Ami zöldséget, főzelékfélét, gyümölcsöt pedig leraknak, nagyon sokszor az is fonnyadt vagy egyszerűen használhatatlan és még így is kevés. A lakosság jogos zúgoló­dása arra késztette a Szobi Községi Tanácsot, hogy szer­dai ülésén foglalkozzon a zöldség- és gyümölcsellátás kérdéseivel. Meghívta erre az alkalomra a MÉK váci kirendeltségének vezetőjét, aki viszont maga helyett a körzeti ellenőrt küldte el. Az pedig közölte, hogy a hallot­takról tájékoztatta a vezetőt és az ellátás megjavítását ígérte. Ilyen ígéret azonban el­hangzott már az idén, sőt tavaly is. Nemcsak a lakosság pa­naszkodik a MÉK-re, hanem a szobi Határcsárda vezetője is. Romlott, fonnyadt 'árut kap és nem a rendelt meny- nyiségben, időben. Furcsa. Mintha Váctól északra, a szobi járásban, leg­alábbis a gyümölcs-zöldség- kereskedelemben még nem lenne hatályos az új mecha­nizmus. Gépbemutató Szerda reggel különböző gépek vonultak fel a vámos- mikolai Vörös Csillag Tsz leszüretelt epertáblájára és a környék tsz-vezetői, szakem- emberei előtt géphasználati bemutatót tartottak. A be­mutatót az AGROTRÖSZT és a Szobi Járási Tanács mező- gazdasági osztálya rendezte az Észak-Pest megyei Terület Tsz- Szövetsége, az AGROKER és növényvédő állomás részvéte­lével. A megjelentek érdeklő­déssel nézték a gépek mun­káját és hasznosnak, tanulsá­gosnak találták a gépekre vonatkozó felvilágosításokat. BiRKACSÁRDA Vendéglő nyitására készül az ipolytölgyesi Ipolygyöngye Tsz. Birkacsárda lesz a neve a 12. főútvonal mentén fekvő Ganádpuszta vendéglátóhe­lyének. Konyháját éppen ezért friss hússal az Ipolygyön- gye saját nyája látja el na­ponta. De mert sertései is vannak a tsz-nek, akinek a birkahús ellenszenves, az is találhat a csárdában szájaízé- nek megfelelő ételt. Ezenfelül — és ez szinte egyedülálló a megye vendéglátóiparában — gyümölcsöt, mégpedig szamó­cát és málnát, mindegyiket a maga idejében, szintén fel­szolgálnak a csárdában. Azonnal IFJÚ SZAKMUNKÁSOKAT, akik most kaptak szakmunkásbizonyítványt, változó munkahelyeinkre, kőműves, ács, épületasztalos, víz-, fűtés-, gáz- és csőszerelő, vasszerkezeti lakatos és hegesztő munkakörre. Teljesítménybér. Szállást és napi háromszori étkezést adunk. Jelentkezés személyesen vagy levélben a 26. sz. Állami Építőipari Vállalatnál DUNAÚJVÁROS, Kenyérgyár u. 1. geink korlátozottak. Segítsenek bennünket... Méhész János, a helybeli tollüzem vezetője, azok közé tartozik, akik új házat építet­tek. Megkérdi: — Az adómentesség tovább­ra is megmarad? Csak a köz­ségfejlesztéshez járuljunk hoz­zá? Mert akkor én befizetem a kétszáz forintot. Kérek egy csekket. Meg is indokolja: — Ha egy özvegyasszony, aki sa­ját vityillójában lakik, fizet, miért ne adnék én is, akinek szép új lakása van ...? Kiss József is szó nélkül alá­írja a nevét, majd azt mondja: — Én úgy érzem, hogy ez reális kérés ... A vb-titkár megjegyzi, hogy lehet részletekben is törleszte­ni az összeget. Dankó János vasutas, az Újtelepen lakik, ahol mosta­nában épített kétszobás csalá­di házak sorakoznak egymás mellett. Mindjárt tolmácsolja az ottaniak kívánságát: járdát kémek a lakók, társadalmi munkát is adnának hozzá. — Ismerik a község gazdál­kodását — mondja Kása Atti­la. — Láthatják, hogy nem te­lik mindenre. Ha hozzájárul­nak ia bevételhez, akkor ha­marabb készül el a jó út, min­denhova eljut a villany. Mind- annyiunk érdeke ... Ficsur János, K. Varga Já­nos és mások gondolkoznak. Látszik, hogy az érvek nem maradnak hatástalanok. Egyi­kőjük megszólal: — Hazamegyünk, megbeszél­jük a családdal, aztán vissza­jövünk ... Duhaj Károlyné kétgyerme­kes édesanya, késve érkezik. Újtelepi ő is( az utakra panasz­kodik. Még ennél is nagyobb gondjuk viszont, hogy a kör­nyéken nincs egyetlen üzlet sem. Mindenért kilométereket kell gyalogolniuk. — Ha ott építenének vala­mit, én az utcánk nevében mondhatom, hogy mindenki befizetné a hozzájárulást. A vb-titkár megígéri, amit az Újtelepről kap a tanács, azt ott is használja fel. A hozzájárulás önkéntes. Aki nem közömbös környezetével szemben, és maga is résztakar vállalni lakóhelyének gondjai­ból, bajaiból — segíthet. Az albertirsaiak szeretik községü­ket: nemcsak társadalmi mun­kát végeznek, hanem anyagi áldozatot is hoznak azért, hogy kulturáltabban élhessenek. Az első beszélgetések tehát meghozták a várt eredményt. Soós Ibolya Brigádok - aranykoszorúval A Börzsöny festői völgyé­ben, árnyas fák alatt öblös söröskorsók koccannak össze. Asztalonként hat-nyolc. Négy asztal, harminc pihenő mun­kásember. Az Ikarus-gyár négy aranykoszorús szocialista brigádjának tagjai. — No, fiúk, gondoltátok-e kilenc esztendeje, amikor megalakultunk... — teszi le az asztalra az üres korsót Durzák László brigadéros, a Május 1. brigád vezetője —, hogy egyszer még idáig elju­tunk? — Hát... ami azt illeti... — simogatja a füle tövét Ba­bits János —, hogyugymond- jam ... akkor még más dol­gunk volt, mintsem ennyivel előbbre gondolkoztunk volna. — Ügy, úgy... — konitrá- zik Tóth Kálmán —, szorí­tott a napi munka és nem a holnapi. Derűsen idézik az együtt töltött kilenc esztendő vidám és gondterhelt nap­jait, emlékeit, ők hatan: Durzák László, Lénárt Lajos, Babits János, Bene László, Mészáros Miklós és Tóth Kál­mán, a brigád alapító tagjai. — Hát, munka az van, elég... — szól át a Kinizsi-brigád asztalától Kálmán Gyula. — Ma már hajnali négykor ra­kodtuk a vagonokat... — Persze, aki szalad a pénz után... — tréfálkozik Durzák László —, és még egy ilyen remek nap előtt is dolgozni akar... No, de azért megihatsz velünk egy korsóval, Gyula. — Hát... ami az akaratot illeti... — ül át a Május 1 brigád asztalához Kálmán Gyula —, aludtam volna én. is szívesen reggel Hatig, mint egyesek — kacsint a megter­mett brigadéros Durzákra —, csakhogy én akkor már a dolgommal végeztem, szokás szerint... — Maszek munka... — kötő­dik Durzák. ............... • — Az... de kérdezd csak meg a Kossuth-brigádot, a rakodóikat, milyen szívesen veszik mástól is az ilyen ma­szek munkát. És nemcsak haj­nalban, de műszak után, sőt vasárnap is. — Ami igaz, az igaz, ke­restek is becsülettel — fogja komolyra a szót az ellen,lábas Durzák. — Nem is panaszkodom — bólint rá Kálmán Gyula. — Ezerhat a fizetésem, hozzá megkeresek ezerötöt vagon- rakodással és még ezen túl is engedélyezve van havi harminc túlóra. Néha még a három- ezerötszázat is hazaviszem el­sején. Ehhez még hsak annyit: Kálmán Gyula csoportvezető a Kinizsi-brigádban, Ötvenöt éves, tizenhét esztendeje dol­gozik az Ikarusban. Hozzá, képest Durzák László, a maga harminckilenc évével még fiatal ember, igaz viszont, hogy ő már két évtizede a gyár dolgozója. Erős, középtermetű férfi áll meg az asztal mellett. Csen­desen szól: — Kevesebb sört, fiúk! — Jól van, „Baráti kapi­tány” — nevetnek rá s az egészségére ürítik a frissen töltött, habos korsót. — in­kább azt mondd meg, mi lesz délután? „Baróti kapitány4' nem más, mint Tóth Miklós, a Petőfi-brigád negyvenkét éves művezetője és egyben lelkes focista és focirajongó egyszemélyben. Ö szervezte a délelőtti meccset is, amely mindenki legnagyobb megelé­gedésére négy-négy arányban, eldöntetlenül végződött, s most ennek örömére ürülnek a söröskancsók. De a figyel­meztetés is indokolt, hiszen ebéd után visszavágó követ­kezik a zöld gyepen. — Győz majd a jobbik — veszi elejét a készülő vitának Fenyővári Károlyné, a Béke­brigád tagja, s ebben vala­mennyien egyetértenek. — Fenyő mamával nem jó vitatkozni — súgja halkan Durzák s később okát is adja véleményének: — Amikor öt esztendeje Moszkvában jár­tunk jutalomüdülésen, mindig oda kellett mennem, amit ő akart megnézni. Ö pedig min­! dent látni akart Moszkvából, I csak éppen focimeccset nem. — Azért a délutáni vissza- I vágót megnézem ! — szól fe- ! nyegetően Fenyő mama, el- | árulva, hogy érti ő még a csendes szót is. Igaz, tizen­nyolc esztendeje dolgozik a gyárban, volt ideje kiismerni Durzák Lászlót, meg a töb­bieket. Aztán megint komolyra for­dul a szó. Végh Sándor, a gyá­ri szakszervezeti bizottság tit­kárhelyettese kapcsolódik a beszélgetésbe: — Négy aranykoszorús szo­cialista brigád dolgozik ma már az Ikarusban. Nagy do­log ez, hiszen az aranykoszorú megszerzése azt jelenti, hogy a brigád nyolcszor nyerte már el a szocialista címet! Most ebből á négy brigádból hoz­tuk el ide, Verőcére, az alapí­tó tagokat. Egynapi jutalom­szabadságra. A vállalat pén­zén és természetesen Ikarus autóbuszon. Az Ikarus ott áll, nem messze a fák alatt. Kék-fehér, farmotoros buszcsoda. S amire talán a legbüszkébbek a brigádtagok: az ő kezük munkája is „ben­ne van" ebben az autóbusz­ban, amelynek testvérei a vi­lág legkülönbözőbb országai­ban és városaiban róják az utakat, viszik-hozzák az em­bereket. Ezúttal a alkotókat hozta el egynapos, megérde­melt pihenőre a Börzsöny fes­tői völgyének árnyas fái közé. Prukner Pál A Rákospatakról Július 1-én 150 középiskolás és szakmunkástanuló kezdte meg a Rákospatak rendezését. A Mező Imre ifjúsági építőtábor fiataljai 2—2 hetes turnus­ban dolgoznak. A rosszcsont Réme az egész környéknek. A ma­mák fagylalt- és strandtilalom terhével tiltják meg csemetéiknek, hogy barát­kozzanak vele. A kislányok rémülten menekülnek előle, ha fölviharzik köze­lükben, mert rettenetes dolgokat művel velük. Kitépi hajukból a pántlikát, és szoknyájuk alá kíváncsiskodik. Egyszó­val: elviselhetetlen rosszcsont. Ez róla a régen kikristályosodott közvélemény. A személyes tulajdon iránt nincs érzé­ke. Gátlás nélkül elszedi pajtásai játék­szerét, eleszi uzsonnájukat, és úgy el- száguld rollerükön, hogy órákig színét sem látják. Aztán rettenetes szája van. A Ferenc József-i korszak huszár őr­mesterei, vagy fuvaros kocsisai bizonyo­san elpirulnának egy-egy cifra jelzőjé­nek hallatán. A felnőtteket, persze, nem tiszteli. Legfeljebb tízéves, de az is lehet, hogy kilenc sincs. Viszont nagyszerű esze van. Ha kn- miszságával nem haragította volna ma­gára annak a szerencsétlen iskolának egész nevelőgárdáját, amely növendé­kének kénytelen mondani, nemcsak sa­ját osztályában, hanem az egész isko­lában ő lenne a legelső. Többet tud és mindent jobban tud a többieknél. A legjobb tornász. Vakmerő mutatványok­kal borzongatja állandóan környezete idegrendszerét. Nemcsak gátlásai nin­csenek, de úgy látszik, a félelem érzé­sével sem ismerkedett még meg. Rá­adásul valóságos muzsikuszseni. Zene­tanítója csudákat mesél róla. Beethoven és Mozart a kedvence. Es mindezek tetejébe nagyon jóképű kölyök. Égő, fekete szeméből szipor­kázva ragyog az értelem. Vagypedig ezer ördög kajánságával a pajkosság és a konokság. Alakja nagyon formás, és arcát akármelyik gyereksztár megiri­gyelhetné. Apja néhány évvel ezelőtt meghalt. Eléggé bohémtermészetű anyjának egyetlene. A szomszédok elég gyakran tapasztalhatták, hogy a nagyon szűkös körülmények között élő asszony élete igen súlyos és igen komoly problémáit úgy tárgyalja meg a legénykével, mint­ha az érett felnőtt lenne. A gyerekben így elég pontos kép alakulhatott ki a való életről, de arról föltétlenül, hogy mit jelent az, ha nincs pénz a háznál Ezt mind el kellett mondani ahhoz, hogy értelmet kapjon a jelenet, amely­nek tanúja voltam a minap. A gyerek édesanyja ismerősére lesett az utcán, hogy állandósult pillanatnyi pénzzavarában kölcsönt kérjen tőle. Is­merősei már messzire elkerülik, ha meg­pillantják, mert elég gyakran rendez ilyen vadászkirándulásokat, ami talán nem is lenne baj. ha a kapott kölcsö­nök visszafizetéséről következetesen meg nem feledkezne. Most véletlenül mégis puskacsőre került egy áldozatje­lölt. Nem vehette észre Nimród leányát, amikor pedig észrevette, már nem ke­rülhette el. Bőséges indokolás és a helyzet natu­ralista ecsetelése után előállt kívánsá­gával. Kétszáz forintot kért huszonnégy órára és természetesen becsületszóra. A zsákmányjelölt őszinte sajnálkozással közölte, hogy nincs pénze. A vadász, akinek bőséges tapasztalatai vannak és nagyszerű emberismerete ezen a téren, rögtön tudta, hogy meddő a kísérlete, mert kiszemelt áldozatának valóban nincs pénze. Most már önzetlenül pa­naszkodott tovább Együtt mentek egy darabig. A legkö­zelebbi sarkon fölbukkant a gyerek. Lelkendezve futott az anyjához és bol­dogan újságolta, hogy talált az utcán egy vadonatúj ötvenfillérest. A fényes pénzdarabot gyanús tisztaságú marká­ban szorongatta. A másik kezével ott­honosan benyúlt anyja táskájába, ki­vette a lapos pénztárcát és a pénzt be­letette. Az asszony szemét hirtelen elborí­totta a könny. Meghatotta a jelenet az ismerőst is, aki meglepetten figyelte a. fejleményeket. A gyerek futni akart tovább, de az anyja visszaszólította. — Itt van, fiacskám, egy forint, ve­gyél magadnak fagylaltot — mondta rekedtes hangon és kutatni kezdett a kopott pénztárcában, de a gyerek öt- venfMérésén kívül egyetlen vakgarast sem talált benne. Az ismerős szeme szintén felhösödni kezdett. Tárcájából hirtelen előkotort egy kétforintost és odaadta a gyerek­nek. — Ezért vegyél fagyit. Meg se köszönte. Szorosan az anyja mellé lépett és ott ballagott komoly képpel tovább. — Hát menj, kisfiam, mert bezárják a cukrászdát. A gyerek nem mozdult, ellenben ügyes kézzel kilopta ismét anyja táská­jából a bugyellárist, és belecsempészve a kétforintost, visszacsúsztatta a helyé­re. A vásott, az elvetemült, a javíthatat­lan akasztófavirág. Magyar László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom