Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-21 / 170. szám
1968. JULIUS 21., VASÁRNAP ríja • MtGíEl kJCímHop 5 A 600 éves város Aki végigrobog az új házsor előtt, hiába keres százados emlékeket. Ez a legmaibb Nagykőrös. S ha megkérdezzük lakosait, az eddiginél sokkal több ehhez hasonló képpel szeretnének találkozni tekintélyes korú településükön. (Foto: Gábor) RAJT *7 ehéz. Az akadd- L » lyoknak se szeri, se száma. A külvilágban és benne magában is. Egy műfajt kell elfogadtatnia, egy műfajnak kell „professzorává” válnia. Az új mindig a legnehezebb. Tanulni jóformán csak önmagától tud. Kemény az anyag, a vaslemezen uralkodni kevesen próbáltak, kemény szerszámok. és kemény akarat kell hozzá. Az idő, evés, alvás, nem lehet gond. Az első kiállítás, a bemutatkozás lámpaláza, a fogadtatástól való félelem, a félszeg öröm, az elhul- lajtott dicsérő szavak. A felismerés: őszinte. A figyelő arcok, az értő tekintetek, barátságos, biztató mosolyok. Művésszé avatták. (?) A kérdőjelet ő tette hozzá. Munkás volt. Rajzolt, festett, egy barátja segítségével hívatlan, de később szívesén látott vendégként ott volt az Iparművészeti Főiskola óráin. Miért kellett az illegalitás? Nem volt biztos magában. Fizikai munkát végzett, inkább érezte, mint tudta, mit akar. Lakatos. Furcsán állt kezében az ecset. Jól festett, rajzolt. Azt mondták tehetséges. De ez nem az igazi. „Lemezszerű”. Ez volt a bűvös varázsszó, amelyre „feltárult” Szezám. Borsos Miklós mondta ki. Kétszer. És ez elég volt. A plakát. Tánczos Kálmán lemezdomborításai. És aztán a fehér falak a művelődési ház termében. Amint megtörnek és életet varázsolnak rá a lemezlcépek. Sokáig állt ott mindenki. Pedig nem volt sok. Talán tizenöt. Bivaly és Ikon, Pelikán és Cervantes. Az anyag és a fantázia szépsége. A megmunkálás és a gondolat. A lehetőség és a megvalósulás. Szentendre. Önként és sok áldozattal választott hazája. Levegő. „Itt nem fullasz- tó — ez hiányzott nekem”. Most már ide köti minden. Az első birkózások a hajlít- hatatlannak látszó lemezzel, az első kiállítás, az indulás, a: első barátok, segítőtársak. Az újra-meg- születés. Már mindez réginek, régen elmúltnak. hat. Ma ez természetes, másképp nem lehetne. Pedig négyszer sem szilveszterezett a kezdés óla. 7 smerik, egyre többen. Becsülik, biztatják. Dolgozzon. Dolgozik, változik, küzd. Sok mindent nem tud még, amit szeretne. De a kezében ott van. Keresik. Hívják. Legutóbb Visegrádra, az Irodalmi Presszó falaira kölcsönözte szeptemberig munkáit. Csonka már az anyag, jó részét megvásárolták. Pedig kezdő. Nincs neve. Ma még. Varga Vera Az ÉVIG ösztöndíjasa volt A pálya elején Középtermetű, arcán a nyílt emberek barátságos mosolya, öltözéke fehér ing, barna nadrág. Az öreg üzemépület szerény ebédlőjében ülünk le, az asztaloknál a késői ebéde- lők most esznek. Szabályos, nagyon is hivatalos válaszokat ad az első kérdésekre. Faragó Gyulának hívják, 1966 qktó- berében kezdett el dolgozni az Egyesült Villamosgépgyár ceglédi gyáregységében, ketten vannak villamosmérnökök az üzemben, ő technológus és fejlesztő mérnök, egy személyben. a Válaszai — legalábbis az első kérdésekre — szabályosak, élete azonban nem az. Mert: elvégezte a gimnáziumot, s onnét nem egyenesen az egyetemre ment, hanem — dolgozni. Az Egyesült Villamosgépgyárban négy esztendőt húzott le, s csak akkor kezdte az egyetemet. Azután: az ÉVIG ösztöndíjasa volt, s amikor végzett, beléphetett volna az ÉVIG bármelyik fővárosi gyárába, ő mégis — Ceglédet választotta. Miért? — Ne várjon tőlem valami szép választ. Azért választottam Ceglédet, tehát a vidéket, mert itt talán olcsóbb a megélhetés. Márpedig végzős mérnöknek nem nagy a fizetése, fiatal házas is voltam, s gyakorlatilag semmink nem volt. Elég indok ahhoz, hogy minden forintot megfogjon az ember? — Elegendő. — Most bizonyára arra gondol, hogy csakis racionális indokok alapján az ember nem rendezheti be az életét? — Nagyjából. — Igaz. De nem is hányhat fittyet a racionalitásnak. Különben sem hiszek az olyan embereknek, akik hasonló helyzetben azt mondanák: azért választottam a vidéket, mert úgy éreztem, hogy nekem küldetésem ott van ... — Csalódott, amikor Ceglédre került? — Nem. Ezt őszintén mondom. © Kezdőfizetése 1800 forint volt, mert — becsületes gesztussal — beszámították az egyetem előtti négy esztendői. Azóta emelkedett a keresete, anyagilag — mint mondja — elégedett, kezdőként nem is számított többre. Felesége a városi tanácsnál kapott állást, most szülési szabadságon van, mert „már” háromhónapos a Faragó-család harmadik tagja, Zsuzsi, Albérletben laknak, igen szerény körülmények között, egy tíz négyzet- méteres helyiségben, amely konyha, szoba, gyereknevelő, fürdő- és mosdóhelyiség ... Faragó Gyula, aki valamikor tanár akart lenni, s családi helyzete húzta át terveit, hogy a bölcsészkarra menjen — akkor kezdett el dolgozni az EVIG-ben —, nem tett le a tanításról. Persze, most már másként: tavaly fogadott tanítványokat, akiket szívesen oktatott. Néhány hétig. Azután be kellett látnia, hogy a tenyérnyi, lakóhelyiségnek kinevezett nyárikonyhában, képtelenség fogadni bárkit is. Azóta sok dologról le kellett mondania, hiszen a néhány lépés hosszú valamiben mozdulni sem lehet, s hiába szeretne ő szakirodalmat forgatni, jegyezgetni, terveket készíteni... Most, mint fuldokló az utolsó szalmaszálban, úgy kapaszkodik meg abban az ígéretben, amit a gyárvezetéstől kapott: a szövetkezeti lakások elosztásánál gondolnak rá. Ez az utolsó mentsvár: ahol most vannak, ott a gyerekkel a telet bevárni nem lehet. o — Keserves tehát a pályakezdés? — A dolog anvagi oldalát tekintve nehéz. És furcsa is. Az orvost ház várja ... Félre ne értsen, nem azt reklamálom, miért nem vár minden értelmiségit tálcán kínált előnyök garmada. Csak maga az indulás sem egyforma; a folytatás még kevésbé. — A gyárban bedobták a mély vízbe, vagy törődtek önnel? Egy „aktatáskával“ mentek el...? Valamikor régen, ha a bérlő I rossz gazdálkodásába fulladt, és a esőd szélére került, azt j mondták rá: „egy aktatáskával j ment el.. De mivel távozott sokévi működés után Pándról Lőrincz Sándor termelőszövetkezeti elnök, Dudok Pál főagronómus és Szommer József főkönyvelő? Talán nem is lényeges, mivel távoztak, inkább mit hagytak maguk után? Lőrincz Sándor két évig volt a pándi Egyetértés Tsz elnöke, elődje Demény László volt. Dudok Pál 1964 óta töltötte be a fontos főagronómusi tisztet, Szommer József pedig nyolc esztendeje tudója a termelőszövetkezet ügyeinek mint főkönyvelő. Mit hagytak hátra maguk után? ... Az utolsó három év alatt 586 ezer forint mérleghiányt, amit az államnak kellett dotálnia, azaz kifizetnie. Hátrahagytak 1 millió 500 ezer forint leltárhiányt, 2 millió 510 ezer forint hitelt, amivel a termelőszövetkezet tartozik a népgazdaságnak. Takarmány nélkül az állatokat, túlfizetve az embereket, s csaknem min- ; den termésátlagot messze a lehetőségek fölé tervezve.. . Tüzetes, a részletekbe menő vizsgálatnak kell majd kiderítenie, mennyi volt ezektől a szakértelem hiánya, mennyi a hűtlen kezelés, ki meddig s milyen mértékben hibás? A mi feladatunk, hogy — az új gazdasági mechanizmus szellemében — a vezetés megerősítésére irányítsuk a figyelmet, a vezetés módszerére. Lássuk először a pándi Egyetértés Tsz kórlapját. A termelőszövetkezet 2456 holdon gazdálkodik, ebből 1691 hold a szántó, a többi rét, erdő, legelő. A tsz-nek 267 darab szarvasmarhája és 300 sertése van, gépekkel, épületekkel jól ellátott majorsága. Földje közepes, kellő művelésre líellő ~éf?dmurmyei “ válaszol. A falu dolgozó lakossága innen remél, vár és kap megélhetést, a tsz dolgozó tagjainak száma 268. A faluban sem ipari üzem, sem más kereseti lehetőség nincs. Sokan a környék üzemeibe járnak. A falu népe dolgos nép. A fenti tények ismeretében I törvényszerű-e, hogy egy ilyen adottságokkal rendelkező termelőszövetkezet — Az egyéb nehézségeket ez enyhítette. Segítettek, megkérdezték, milyen problémáim vannak, hogyan érzem magam. — Jólesett? — Persze. Enélkül hamar megkeseredik az ember. — A munka? — Egy vidéki, kisebb gyárban, mint a mienk, sok mindent megtanulhat a kezdő. Ez jó. És fantázia van termékeinkben. Az elektromos kéziszerszámok lényegében most' lesznek tömegessé. Építeni is kezdünk, új üzemrész jön létre, s ehhez — mint a gyártásfejlesztés egyik emberének — nekem is van, lesz némi közöm ... — És az emberek? — Olyanok, mint mindenütt. Szorgalmasak és lusták, kényelmesek és az újat örömmel fogadók. Van, amikor vitára kerül sor, így volt például a forgórészek tekercselésénél bevezetett változtatásoknál. Az asszonyok egy része mindenáron azt igyekezett bizonyítani, hogy az új módon nem lehet... Van azután némi nyugtalanság, mindig a féléves terv zárása előtt... Gond az is, hogy nem minden ember szereti egyformán a munkáját, van, akinek az itteni kereset csak „pótlás” a föld adta pénzhez. Az ilyen típusú ember azután nem kíméli a szerszámot, az anyagot, könnyen áthágja a technológiai előírásokat és így tovább. A kétlakiságért a vidéki üzemek borsos árat kénytelenek fizetni. — A kollégák? A többi műszaki ? — A technológiai csoportban jól kijövünk egymással. Általában azt keressük, ami a megoldáshoz vezet, s nem azt, ami szembeállítana bennünket. 1968-ban ilyen kellemetlen helyzetbe jusson? — Egyáltalán nem, Ennek ellenére a tervezettel szemben a következő termésátlagaik vannak: árpából 16 mázsás termést terveztek holdanként, helyette 12,3 lett. Búzából 500 hold átlagában 17 mázsára számított a régi vezetőség, 11,6 mázsa termett. A hozamok elmaradtak a várakozástól, de aki azt hinné, hogy a tsz tagjai nem kapták meg kellő bérüket, csalódnának, mert a tsz kész- pénzfizetésre rendezkedett be, és az egy munkanapra jutó kereset elérte a 70 forint 55 fillért. Mitől...? — kérdezhetné bárki. A szövetkezet egyre jobban rohant a esed felé, gazdálkodásának ingatagsága megalapozatlansága következtében 1968-ra már csak 52 forintot terveztek fizetni egy munkanapra. — Csak egy epizódot mesélek el — mondja Zentai Tibor, a Nagykátai Járási Tanács mezőgazdasági szakfelügyelője. — Dudok Palinak egy másik tsz adott kölcsön idén tavasszal négy vagon takarmányt. Meghallotta, hogy van nyugatnémet táp, elcserélte érte, pedig a táppal csak ősszel etethette volna az állatait. Nem lehetett lebeszélni róla. — Májusban jöttünk ide — Németh Sándor, a termelőszövetkezet új főkönyvelője, éppen a leltárt nézi át —, májusban Kiss Lajossal, az új elnökkel. Én Bajáról kerültem ide, de ha tudtam volna, mi van itt, nem vállalom. Félmilliónál több mérleghiány, több mint kétmillió hitel... miből gazdálkodjak ezt ki? És a számvitel... ? Nem is tudok mit mondani. Csupán alomszalmából van 700 ezer forint hiány. A leltárban szerepel 45 mázsa vörösheremag, a tényleges készlet 86 kilogramm. Csaknem 90 mázsányi gázolaj nincs meg. És sorolhatnám tovább ... Itt kérem tételeket nem könyveltek le, mindenki vitt, amit látott. Bizonylati fegyelem?... Ugyan...?! — Két évvel ezelőtt volt egy népi ellenőrzési vizsgálat, azon én is részt vettem — mondja Szabó László, a járási tanács mezőgazdasági osztályának he•— Nem fél attól, hogy egy vidéki gyárban, kezdő műszakiként — ne haragudjon a kifejezésért — begyepesedik? — Ha a lakáskörülményeim megváltoznak, akkor nem. Mert érdeklődés, szellemi nyughatatlanság függvénye a szakmai megrekedés vagy haladás. A pálya elején meg a közepén egyaránt. o Faragó Gyula, erősáramú karon végzett mérnök személyi lapján minden bizonnyal még valami áll; 1966-ban kezdett el dolgozni, technológus lett, majd megbízást kapott a gyár- és gyártásfejlesztéssel összefüggő kérdések egy részének intézésére. Kollégáival jól kijön, a műhelyekben az emberek megismerték, többségük megszerette a dolgát értő, csöndes, szerény fiatalembert: a több mint másfél esztendő rövid története. A személyi lapra nem lehet föl- irni, hogy a csöpp Zsuzsival kínlódó asszonyka napról napra azzal fogadja a férjét: a lakásról semmi új hír? Azt sem, hogy ez a fiatal mérnök. nem tört le a nehéz életkörülmények miatt, hogy nem adta föl terveit, hanem vár, vár türelemmel, mert hisz abban, hogy a pálya elején állónak segítenek azok. akik valamikor maguk is örömmel fogadták a segítséget. Vidéki értelmiségi? Föl sem merül benne így a kérdés; ezt vállalta, ezt csinálja. — Tervei? — Sokat és jól dolgozni. — Más? — Ha lakást kapóit, tíz esztendő múlva öreg ceglédi leszek... Mészáros Ottó lyettes vezetője, közgazdasági csoportvezető. — Akkor már felfigyeltünk a hibákra, emlékszem, bizonyos bírságolás is volt... _ Négy évig, amíg beérett e z a csőd, senki sem vette észre, hogy Pándon baj van? — kérdezem a járási tanácson, ahol négyen hallgatják a kérdést. — Mi majdnem valameny- nyien újak vagyunk — válaszolja Zentai Tibor szakfelügyelő. — Nem is volt Pánd 1967 előtt rossz tsz — veszi át a szót Szabó László, és grafikonokat, térképeket mutat, ahol a közepesek piros satíro- zásával vonalazták be a pándi Egyetértést. — Egy év alatt robbantak le. — És a mérleghiány? Azt mondják, nagyon sok tsz-ben probléma a bizonylatolás. Az emberek idegenkednek a „papírmunkától”. A járási tanács pénzügyi csoportja is csak rövid ellenőrzéseket tud tartani, s így hosszú időn át nincs a tételes ellenőrzésnek lehetősége. Pándon az embereket készpénzben fizették, megkapták jó keresetüket. Ha a munkaegység értéke csökkent volna a rossz gazdálkodás következtében, akkor bezzeg kiabáltak volna, így nem tudták a vezetőket ellenőrizni. — Egy év alatt a járás termelőszövetkezetei 15 százalékkal növelték termelési értéküket. Pánd 0,9 százalékkal. Nem tűnt ez fel önöknek? — kérdezem. Csend. Tóalmáson, a járás egyik legjobb termelőszövetkezetében Palkó Vera főkönyvelőtől érdeklődöm, vajon „ördöngős” dolog-e a jó és hibátlan elszámolás, a bizonylatolás, a pénzügyi fegyelem. — Különösen a trigádveze- tőktől, az üzemvezetőktől, a raktári dolgozóktól követeltük meg — mondja a főkönyvelőnő —, hogy mindent írásban fektessenek le. Az ellenőrző bizottság tagjai mellé mindig könyvelési szakembert adtunk, aki tisztában volt az adminisztratív munkával. Leltáríveinken öt aláírás szerepel. Nálunk éves szinten 4—6 ezer forint többlet vagy hiány mutatkozik csak évek óta. Ha valaki nem hajtja végre a bi- zonyl a tolást, bírságolunk. Kezdetben nehéz volt, de amikor 100 forintot fizettettünk a hi- bázóval, hozzászoktak az emberek. A vagyon közös, aki károsítja, fizetnie kell. Még öt cső kukoricáért is, amit valaki lovának elvitt — bírságot szabtunk. Tóalmáson is készpénzfizetés van, az egy munkanapra jutó összeg 92 Ft. A vezetők premizálást nem a forgóalap növekedése után állapították meg, s így nem késztették arra a vezetőket, hogy forgóalap-növelést hajtsanak végre, amit a munkabérek nem reális növelésével, a készletek duzzasztásával érnek el egyes helyeken. Mint mondták, a belső ellenőri beosztás betöltése — létesítése — kifizetődik, és segíti a pontos pénzügyi gazdálkodást, az ellenőrzést. Ki járt itt rosszul a rossz gazdálkodás, a hanyag pénzügyi gazdálkodás következtében? — kérdeztem Pandan Németh Sándortól, de nem felelt rá. A régi vezetők, mint mondani szokás, elmentek, „aktatáskával”, majd máshol talán szerencsésebbek lesznek. A tagság megkapta pénzét, „csak” az állam nem. Csak a népgazdaság fizetett és fizet rá, a hitelével, az óriási mérleghiánnyal. Persze, később a tagság is megérzi majd ezt a hanyagságot, mert a pándi Egyetértés szénáját nem köny- nyű rendbehozni, s három év is beletelik, amíg az új vezetőség kiköszörüli a csorbát. Addig a tagoknak szerényebb jövedelemmel kell megelégedniük. Pándon most gyors és nagy segítséget keLl adni az új vezetőknek, nehogy ők is „aktatáskával” távozzanak. SzUts I. Dcnes
