Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-16 / 165. szám
1968. JÚLIUS 16., KEDD '"%'JCfi'tníi „Kivételek" között... KINEK ÉPÍTÜNK? Rejtett díszvilágítás a Mátyás templomban ,,Csillagok“ a szentélyben 1968. május 20-án az aszódi fogyasztási szövetkezet konfekcióüzeméből 40 varrógép új, friss és jókedvű kattogása | hallatszott ki az utcára. A i munkaruhákat készítő üzem vezetői jó gazdasági eredményeket, pénzt, nyereséget, az 50 asszony és lány pedig az új munkahelyen jó keresetet remélt. Szinkó Istvánná 47 éves, csökkent munkaképességű asszony — a továbbiakban Piroska néni — is nagy reményekkel bicegett az üzemecs- kébe. Aznap férje, a leszázalékolt építőipari munkás és fogadott lányuk, a nyolcéves Évike is elkísérte: „Csak bátran, szorgalmasan és mindig nézd meg, a másik hogyan csinálja” — mondta a férje. — „Sok pénzt hozzál édesanya” — így Évike. Piroska alacsony kis homloka egyetlen ráncba futott, és igyekezett idegességét leplezni. A szalag egyik tagjaként Piroskának a nadrágok stráf- ját kellett gépével bevarrni és a „beilogot” betűzni. 1968. június 17-én a háromhetes próbaidő lejárta előtt három nappal, egy rendőrőrmester feleségével együtt Piroskát is elbocsátották. Piroska — mint állítja végigbőgte az utat, ettől megnyugodott, de amikor egyik reggel Évike megkérdezte: „Anya, te nem dolgozol?” — és csak nézett szép kis szemével, Szinkóné tollat ragadott: „ __szeretném — írta — ha az ú j mechanizmus áldásaiból nekem is jutna, mert eddig csak bánat volt az életem” — a mondat második felét vastagon aláhúzta. Kérte ügyének vizsgálatét, mert szerinte bonyolult nagy ügy az, pedig Piroska ügye nagyon is egyszerű és egyértelmű. Ez derül ki mindjárt Dévényi Lajos üzemvezető szavaiból is: — Nem haragszunk mi Piroska nénire (barátságos mosoly és bátorítás a széken ülő érdekelt felé) de Piroska néni nem tud a szalagnál dolgozni. Piroska bólint, egyetért. Palya László szalagvezető: — Nálunk szoros norma van, egy munkafolyamatra 40 fillér jut. Tessék ezt kigazdálkodni. Piroska ébredez I ják. „Lelenc vagy, nem igazi I apád, anyád” — s ezért Piroska szép ruhákat, cipőket vesz neki, „Hadd lássák!”. Később pityereg, a próbaidőben keresett 180 forint is adósságba ment. Földmunkás szüleitől egy házacska maradt rá, 300 négyszögöles telekkel. „Nincs más semmink” — mondja és sűrűn pislog. A tanács vb-elnöke a tsz | párttitkárával megegyezik, ha a tsz-ben lesz varrási lehetőség, felveszik az asszonyt. De addig ... ? Az üzem vezetőinek igazuk van, a gyár nem szociális otthon. A terVek teljesítéséhez erős, egészséges emberek kellenek A televízió elmúlt heti programját jobbára ismét a nyári súlytalanság, a könnyű műfajjal való eljegyzettség jellemezte. Csütörtökön egy elég jó francia krimit láttunk: az „O” ügynökség aktáiban, most A zenész letartóztatása került sorra. Klasszikus krimitörténet: a színhely egy francia lokál, a főszereplők a mulató körülrajongott sztárja, egy keleti szépség, aztán a csinos, de vagyontalan dzsessz- , muzsikus, valamint egy gazdag és részeges dél-amerikai, az áldozat, és a fondorlatos gyilkos, akinek fondorlatossága csak azt nem akadályozza meg, hogy már megpillantásakor ne őt gyanúsítsuk — hja, akinek ilyen durva modora és ennyire sötét tekintete van —, bár a gyilkosság pillanatában csak a lábai láthatók. Szombaton Ábrahám Pál Hawaii rózsája című operettjének dzsesszesített változatát közvetítették a szolnoki Szigligeti Színházból. Az előadás, a színészek, a szép mozgású tánckar produkciója főként j mértékletessége miatt tetszett. A mértékletesség azonban, önmagában nem erény — kár, hogy a darab modernizálása során nem merészkedtek be jobban az igazi dzsessz terű- | és a többiek sem kerülhetnek hátrányba Piroska néni miatt. Még rendelet is van arra: a gyárak nem kötelesek csökkent munkaképességűeket alkalmazni. Abban a városiban, ahol erre kijelölt üzem van, meg is oldható problémájuk. Mi legyen azonban Aszódon, ahol nincs foglalkoztatási lehetőség? Piroska néni az a kivétel, aki a rendelet és a lehetőség határesetének demarkációs vonalán áll... ? És marad ... ? Ki mozdítja el onnan ... ? A gazdasági jogos meggondolások közepette, ki segítsen rajta, ha nem mi? Igazgatók, üzemvezetők, tanácstagok, vagy újságirók, ha nem értük is élünk — s többek között új üzemeket építünk — miért élünk... ? Kinek építünk ... ? Szüts I. Dénes leiére. Egy aktualizálóbb. pa- rodikusabb — elvégre ezt a mesét senki nem veszi még csak negyedkomolyan sem — dramaturgiai beavatkozás különben a szövegre is ráfért volna. A szolnoki előadógárda alkalmas lenne egy igazán jó dzsessz-musical színrevitelére is. Vasárnap este a Fiatalok című zenés, táncos angol filmet láttuk Cliff Richard főszereplésével. Ahogy az előző esti operett kikerülte az igazán jó dzsesszt, úgy ez a film sem váltotta be reményeinket. Mert egy fiatalokról szóló zenés, táncos produkciótól, mely még ráadásul angol, vérbeli beat zenét várnánk. De ezt a zenét, amelyet kaptunk, a kétségtelen felkészültség mellett inkább a jól fésültség, a profizmus jellemezte — holott az igazi beat muzsikában épp a fésületlen spontaneitás a vonzó, no meg az őszinteség ... Ráadásul nem is ma készült ez a film, valamikor a rock and roll idejében forgathatták^ bár ez nem lenne baj, hiszen most ismét divatos a I rock and roll stílus ... Még | angol humort sem kaptunk, | pedig az angol derű meg j szokta menteni általában a gyenge filmjeiket is. P. A. A Mátyás templomban dísz- világításhoz szerelnek fel lámpákat, fényszórókat a Villanyszerelőipari Vállalat dolgozói. Dr. Lantos Tibornak, a budapesti 'Műszaki Egyetem adjunktusának tervei szerint és közvetlen irányításával párkányok, oszlopok és épületdíszek mögé rejtik a lámpákat, hogy a fény ne zavarja a látogatókat. A gondosan megtervezett fényhatások kiemelik, hangsúlyozzák a freskók, a szobrok, oltárok és épületszerkezetek művészi értékét. Négy mellékoltárnál már korábban, most pedig a főoltár szentélyében is befejezték a munkát. A főoltár fölötti falban húsz lámpát helyeztek el. A besüllyesztett fényforrások a csillagok ragyogására emlékeztetnek. A szentélyben a díszítő festők, az Országos Szakipari Vállalat restaurátorai is befejezték a falak szépítését, így sor kerülhetett a templom legnagyobb restaurálási feladatára, a főhajó mennyezetéBalaton szépe: Drótszőrű magyar vizsla A Balaton déli partjának kiemelkedő eseménye volt vasárnap a balatonföldvári nemzetközi kutyakiállítás, amelyre több mint 370 kutyát neveztek be a tulajdonosok. A magyarokon kívül NDK-beli, csehszlovák és jugoszláv ebtenyésztők is részt vettek a bemutatón. A „Balaton szépe” nagydijat a székesfehérvári Simon István drótszőrű magyar vizslája nyerte el. Csesznek—-Hollókő—Diósgyőr A várak területére lépni tilos Az Országos Műemléki Felügyelőség kéri a turistákat és a kirándulást szervező egyesületeket, iskolákat, hogy a Veszprém megyei Csesznek várát, a Nógrád megyei Hollókő várát és a diósgyőri várat ne látogassák, mert a feltárási munkák miatt a várak területére lépni veszélyes és tilos. nek helyreállítására. Az állványokat felállították, s a villanyszerelők, díszítő festők megkezdték a munkákat. A főhajó mennyezetébe hatván lámpát rejtenek. Fényterelő fények szinte a beszüremlő napsugár hatását keltik. Az oszlopfejeknél felszerelt lámpákkal a fő- és mellékhajó boltozatos íveit, hordáit világítják meg. A villanyszerelők októberben végeznek a díszkivilágítási munkákkal, a mennyezetrestaurátorok pedig az év végére fejezik be a helyreállítást. 1970-ben Budapesten Á'latvércsoport-kutatók világkonferenciája Az állatvércsoport-kutatók európai társaságának varsói konferenciájáról hazaérkezett a magyar szakemberek háromtagú küldöttsége. A konferencián 32 ország 160 kutatója vett részt, akik a tudomány legújabb eredményeiről tanácskoztak. Az állatvércsoport-kutatók legközelebbi konferenciáját — ezúttal már nemcsak az európai, hanem a világ minden részéből érkező szakemberek számára — 1970- ben Budapesten rendezik meg. Fr-/iff i/V ló : KÖNNYŰ HÉT VÉGE BOLOND NYÁR Farkas Pál szalagvezető már közelebb megy, szerinte a néninek tudnia kell, ez új üzem. A néni jó magaviseletű, de lassú. (Mosolyog ő is. Piroska Is.) A két felvágásra öt percet adunk. Maga nem bírja... Simon Istvánná személyzeti rezető is emberségesen kísérli meggyőzni Piroskát, hogy az épület, a gépek sok pénzbe kerültek. Csak egészséges, a tempót bíró embereket tudnak alkalmazni. A néni félre is vezette őket, állítva, tud gépelni ... Piroska piros lesz. A műhelyben Kiss Gyuláné varrónő mutatja, hol ült Piroska. Három brigád „elbírná” a nénit? — érdeklődöm. „Hát... ?” — „A kéznek kapkodni kell, az ujjnak fürgén járni.” — És a szalag végére? vasaláshoz, gombvarráshoz? — „Nincs helyünk”. Ádám Imre a fogyasztási szövetkezet igazgatója az utca túlsó oldalán, a központban dolgozik. Míg várok rá, nézem a vitrin képeit, Lenint ábrázolja, amint beszél a munkásoknak, egy pedig Kun Bélát 1918-ból. — Én azt ajánlom — mondja az igazgató —-, menjen el Szinkóné mosogatni a vendéglátóhoz. „Hogy nem tud állni?” — Hát kérem, sajnos nem tudunk a problémán segíteni. Az új üzem mellett magasodik Széchényi gróf régi kastélya, Ä bejáratnál két egyszarvú kecske tartotta címerrel, ott vár rám Piroska. Kérdi, mit sikerült intézni, mondom, menjünk gyalog egy kicsit. Mesél. A kastély most iskola, s erről szóba jön Évike, akit hathetes korában vett a menhelyről magához. Az iskolában csúfolVégre! Lábai előtt a tó moccanatlan tükre. Felhő sehol, szellő sem rebben. Csak kékség és csend. Körülnéz, lassan kigombolja virágos blúzát és ledobja a sportszatyor mellé, a homokba. A szandál pántját nem oldja ki, csak lerúgja lábáról, esik ahova esik. A szűk farmerral vesződik kicsit, de aztán az is lekerül róla. Jó, hogy a fürdőruhát még otthon magára vette, így nincs gondja tovább a vetkőzéssel-öltözéssel. Tétovázva indul, élvezi, ahogy a forró homok simogatja meztelen talpát. Közvetlenül a víz előtt megáll, belemartja nagyujját s mert érintése kellemes, nekilódul, si- kongva paskolja a vizet maga körül. Játékosan-bolon- dozva ugrándozik addig, mígnem derékon felül ér a tó, akkor megáll, alámerül és sokáig marad a víz alatt, mintha így akarná lemosni testéről a teherautó sofőrjének kezenyomát. Természetben kérte a fuvardíjat s ő megpróbálta bizonyos engedményekkel elodázni a végső fizettséget. Ez sikerült is addig, míg a tó csücskéhez nem értek. Akkor kikéredzkedett, s nem ment vissza, pedig még sokáig hallotta a hívó dudaszót. Számára fontos csak az volt, hogy eljusson a tóig. Zoliék itt táboroznak az első falu szélén, gyalog is eljut hozzá fél óra alatt. Csak éppen úszik egyet s máris megy tovább. Időnként megáll, előveszi a levelet, figyelmesen nézi a filctollal odavetett vázlatot, aztán körültekint. „A nagy fától huszonöt lépésnyire a nádas felé..ismétli magában az olvasott sorokat, s az arca felderül. Igen, ott, a bokrok között fehér zsebkendő leng egy száraz bot tetején. Olyan, mintha integetne. „A sátor csúcsán a te fehér zsebkendőd lesz a jel...” Már nem bánja az otthon mondott hazugságot: Veráék meghívtak a nyaralójukba, az- apja visz le kocsival, ne izgulj, anya, három nap csupán, ígérem, hogy nem veszek el... Az ősztől már negyedik gimnazista leszek. Futni szeretne vagy inkább repülni a fiúhoz, de valami különös szorongás keríti hatalmába: Zoltán hívta, ő eljött, eddig rendben a dolog, de mi következik ezután? Amikor megkapta levelét, nem gondolkozott ezen. De miért gondolkozik rajta most, amikor már csak néhány lépés választja el tőle? A sátor, akár egy indián wigwam, rejtőzik a bokrok között. Kicsi, kúp alakú s két meztelen lábfej kandikál ki fakó vászna alól. — Szia! — kiált oda hangosan és állva várja, hogy Zoltán előbújjon. A két lábfej moccan, megnyúlik, aztán egy kócos fej is megjelenik a sátor nyílásában, de ez a fej nem Zoltáné. Döbbent arccal bámulja az idegen fiút, aki közben előbújik egészen. Zoltánnal egy idős lehet, napégett, izmos. — Szia! — a hangja kellemes. — Jutka vagy? — Honnan tudod? — csodálkozik rá. — Zoltán mondta, hogy jösz. Megkönnyebbülten felsóhajt. Ha Zoltán mondta, akkor jó, kár volt úgy megijedni. Biztosan elkószált valahova, s addig a haverja őrzi a sátrat. — Hol van? — Hát... — kezdi a fiú, de aztán elhallgat. — Persze, szokása szerint csatangol megint... — segíti ki a fiút. — Addig fürdők egyet — mondja még s választ sem várva vetkőzni kezd. A fiú nézi. nem szól s hallgatása most jólesik, mert gondolatban már Zoltánnal beszélget: „Szép kis fogadtatás, mondhatom! Nem ezt ígérted a leveledben. Csak jöjjek, ne törődjek semmivel és vár a mesesátor meg minden ...” Már a vízből szól vissza a fiúnak. — Nem jössz? Egy ideig szótlanul úsznak egymás mellett. Később, amikor már nem érzik a tó lágy iszapját a lábuk alatt, a fiú váratlanul alábukik s csak sokára kerül elő ismét. Kapkodja a levegőt, úgy kérdezi: — Megijedtél? — Mit hősködsz? — korholja csendesen. — Félsz a víztől? — Miért kellene félnem? Nem... — tovább azonban nem folytathatta, mert a fiú erős karja a derekára fonódik s úgy merülnek együtt a víz alá. — Várj, ezért megfizetsz! — fenyegeti, amikor feje kiemelkedik a víz alól, s üldözőbe veszi a menekülő fiút, de az kitűnően úszik s csak partközeiben éri utói, amikor már úszni nem lehet, csak a vizet taposni fáradhatatlanul. Ráugrik, leteperi a vízbe, a fiú kis ideig hagyja, hogy győzedelmeskedjen, aztán lerázza magáról s most ő fekszik a süpedő iszapban. Amikor nevetve feltápászkodik, hátán- mellén csurog a sáros lé. Úszni kell megint, kergetőzni és bolondozni, hogy gyorsabban teljen az idő Zoltán érkezéséig. — Miért nem mondtad mindjárt? — kérdezi, szipogva gubbasztva a sátor előtt. Két meztelen térde közé rejti a fejét, mintha megalázottságát akarná titkolni így a fiú előtt. — Én akartam ... Nem engedtél szóhoz jutni... Sokáig hallgatnak mind a ketten. — És most— mi lesz? — Nem tudom. Zoltán csak annyit mondott mielőtt elment, ne haragudj. — Kedves tőle — kapja fel a fejét. — Idehív, közben elmegy egy nővel és én még csak ne is haragudjak. — A sátrat itthagyta neked. Csak arra kért, vidd majd haza... — És te?... — Megalszom másutt... — Hol? — Nekem könnyebb. — Persze. A férjük villájában unatkozó asszonyokat te is találsz ... — Most miért mondod ezt? — Ne haragudj... A legszívesebben hazamennék. Van negyven forintom, az vonatra elég. De mit mondanék otthon? — Mit mondtál? — A barátnőm hívott. Náluk leszek három napig ... Minden kitudódna ... Ezen megint csak hallgatni lehet. — Nem vagy éhes? — kérdezi később a fiú. — Hát... — Gyere. Van a sátorban kaja. Májkonzerv, téliszalámi, kenyér, bor. Egy ideig nem mernek beszélni. Kis kortyokban iszik, de akarata ellenére nagyon gyorsan. És amint kiürül pohara, a fiú újra tölti. A sátorban meleg van és a bor feloldja feszességüket. Már semmi sem tiltakozik benne, mégis, amikor a fiú ki akarja kapcsolni a blúzát, eltolja kezét és maga vetkőzik le. — Félsz? — Nem félek... — suttogja. — Muris vagy. Muris vagy — ismétli ujjongva a fiú. — Tetszel nekem... Behunyja a szemét, elengedi magát... Ilyen hát egy kaland? — tűnődik később. Eddig természetesnek tartotta, hogy szerelemmel és nem kalanddal kezdi az ember. Mit tett? Elárulta önmagát? És őt nem árulták el? Zoltán most kinek a karjaiban fekszik? — Jó veled, Jutka... — súgja halkan a fiú és a vállához dörzsöli az arcát. Most döbben rá, hogy ő még csak a nevét sem tudja a fiúnak. Kérdezné, de előbb behúzza lábfejét, amely eddig kilógott a kicsiny sátor alól. Prukner Pál (Gadosné fotója) BARÁTOK
