Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-13 / 163. szám

# 1968. JULIUS 13., SZOMBAT “‘TÄir-tap Vásárhét sorsolással — Hol s mikor? — Cegléden rendeztük és 12-től 20-ig tart. — Különlegességek? A Pest megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi .Vállalat igazga­tója Örsi Ferenc ezeket sorol­ja: — Minden szakboltunkban vásárló egy-egy szelvényt húz­hat, na a vásárolt áruk értéke meghaladja az ötven, száz, illetve ezer forintot. Ezeket aztán kisorsoljuk, s az elké­szített háromezer szelvényből minden tizedik, összesen há­romszáz nyer. — Nyeremények? — A lakberendezési szaküz­letben kisbútort, a vegyi szak­mában kozmetikai csomagot, mosószereket, a játékboltban játékokat, papírszakmában is­kolaszert. Szerepel még virág­váza, kerékpár, kávéfőző és csillár. Cjsszesen 25 ezer forint értékű tárgyat sorsolunk ki. — Üzleti rendezvények? — Bútor és lakberendezési kiállítás, villany-kávéfőzőgé- pek bemutatója kóstolóval, alumínium edányvásár és így tovább. Hétféle plakáttal, röp­cédulával, nagyméretű megál­lító táblákkal kívánjuk tájé­koztatni vásárlóinkat kedvez­ményeinkről és kínálatunkról. Jól halad megyeszerte az Iskolák felújítása, festése, il­letőleg a tantermek belső ja­vítása. Sok helyen az iskolák apróbb javításait a szülők tár­sadalmi munkában végzik el, A remete betörő és két mackós Alig másfél év leforgása alatt öt jelentősebb betörés történt. Pes.. megyében. A ceg­lédi vasútállomáson kezdő­dött: 1967. január 23-án éjjel ismeretlen tettesek feltörték és kifosztották a resti páncél­kasszáját, amelyben 15 ezer forint készpénz volt. Kevés­sel ezután, február 2G-ra vir­radóra — az iméntihez ha­sonló módon — eltűnt a Pest —Nógrád megyei Húsipari V;'"alat ceglédi gyáregysége dolgozóinak, félhavi fizetése, mintegy 18.i ezer forint, ame- 1—et előző nap borítékoltak, illetve zártak a páncélszek­rénybe. A Pest megyei Kéz­műipari Vállalat ceglédi és dabasi telepét is „meglátogat­ták” a betörők. Az előbbi te­lephelyen nyolcezer, az utób­binál kétezer forintot találtak a felfeszített páncélszekrény­ben. Miközben a rendőrség nagy apparátussal kereste a betöré­sek tetteseit, hasonló bűncse­lekményt jelentettek Vácdu- káról. Itt a postahivatal és az italbolt kasszáját fosztották ki. A rendőrség néhány náp múl­va elfogta a betörőt, a több­szörösen büntetett előéletű Kalla Lászlót, aki beismerte, hogy a postáról és az italbolt­ból lopott 17 ezer forinton lo­vat és kocsit vásárolt. Kalla egyébként korábban Bonyhá- don élt, majd amikor ott a legkülönfélébb bűncselekmé­nyek miatt már nem mert mutatkozni, Vác környékén, egy csőszkunyhóban ütött ta­nyát. Innen indult éjszakai betörő portyáira, itt bújkált a postahivatal és az italbolt ki­fosztása után. A nyomozás során Kalla számos bűncse­lekményt magára vállalt, de — amint kiderült — a ceglé­di resti, a húsipar és a kézmű­ipar páncélkasszáját nem ő törte fel. A minap azonban a páncél­kasszák fosztogatói is rendőr­kézre kerültek. Egyikük, .az alig 20 éves Valkai László se­gédmunkásként dolgozott a ceglédi Utasellátónál, majd a kézműiparnál volt kocsikísérő. Valkai és Lukács mind a négy páncélkasszát beismerte, sőt kiderült, egyéb bűncselekmé­nyekben is részük van. A veszedelmes betörők szer­teágazó bűnügyének felderíté­sét a Pest megyei Rendőr- főkapitányság folytatja. Brutális verekedés Danyi Gyula 18 éves szent- mártonkátai segédmunkás kártyázás közben összeve­szett Varga Gyula szent- lorinékátai lakossal, s a szó­váltásból hamarosan vereke­dés lett. A segédmunkás úgy meg­ütötte ellenfelét, hogy az a földre zuhant. Danyinak azonban ez sem volt elég: védtelen ellenfelét fejbe rúg­ta. Varga Gyula súlyosan megsérült. A kórházban egyik szemét ki kellett operálni. A brutális verekedő ellen bűnvádi eljárást indított a rendőrség. Heti témánk: az építkezés (4.) A pénz beszél... Az állam legjelentősebb se­gítsége a magánerőből építke­zőknek, hogy kezdeményezé­süket hosszú lejáratú kölcsön­nel támogatja. A kölcsönügy­leteket a nagy „népbank" az OTP bonyolítja. Őszintén bevallom, itt számítottam a legnagyobb bürokráciára, itt sejtettem a legtöbb kompli­kációt. Végülis súlyos tízez­rekről van szó, sok a vissza­élési lehetőség. Gyakorta megtörténik, hogy az OTP kénytelen visszavonni a köl­csönt, mert azt nem rendel­tetésszerűen használták fel. Érthető, ha megfelelő biztosí­tékát keresi a visszafizetés za­vartalanságának. Várnagy Béla, az OTP váci fiókjának vezetője igyekszik eloszlatni aggályaimat: — Ha megvannak a szüksé­ges papírok, nincs akadálya a kölcsönnek. Nálunk a leg­hosszabb ügy is két hét alatt elintéződik. Gyanakszom: — Milyen papírokat kér­nek? — Csak olyanokat, amikkel az építtető már kell, hogy ren­delkezzék, tehát: építési en­gedélyt, telekkönyvi szemlét és jóváhagyatott tervrajzot. Ezután kitölti a megfelelő formanyomtatványt, amely fi­zetőképességének megállapí­tására szolgál. Ezen tudakol­juk meg az illető fizetését és az igényelt kölcsön összegét. Ha minden rendben, ha meg tudunk egyezni, akkor két hét múlva megvan a pénz. — Mit jelent az, hogy meg­egyezni? ‘ A válaszokból kiderül, hogy itt nincsenek merev szabályok Az OTP-nek módja van a mérlegelésre. A szociális hely­zet figyelembevételével az ar­ra rászorulóknak nagyobb összeget adhat, míg azoknál, akiknél úgy találják, hogy a fizetésük, anyagi helyzetük nem indokolja a nagyobb köl­csön folyósítását, kisebb ösz- szeggel „szállnak be” az épít­kezésbe. Szempontjaik, hogy az illető mennyi ideje dolgo­zik — tehát biztosított-e a za­vartalan visszafizetés —, hány gyereke van, jelenleg milye­nek a lakáskörülményei. Ki­tűnő dolog, hogy a differen­ciált hitelpolitika következté­ben a valóban rászorultak na­gyobb segítséget kaphatnak. — Mennyi a maximális összeg? — kérdezem ... Várnagy Béla kitér a válasz elől: — Ez esetenként változó. Van, hogy húszezer forint, máskor ötvenezer. Ezt a kö­rülmények döntik el. — És van elég keretük? — Van. Mindenki számára tudunk kölcsönt nyújtani... Ö. F. DÜSSELDORF-BUDAPEST LÉGIJÁRAT A Lufthansa péntektől Ma­gyarország és az NSZK között új légijáratot indított Düssel­dorfból. Az új járat Düssel­dorf-Budapest—Belgrád kö­zött, Münchenen át közleke­dik. A járat megnyitása alkal­mából Düsseldorf főpolgár­mestere Sarlós Istvánnak, a Fővárosi Tanács vb-elnökének, üdvözletét küldte. mert a helybeli javítóvállala­tok nem szívesen foglalkoz­nak ilyen munkákkal. A közelmúltban kezdték el a nagykőrösi Arany János gimnázium és a ceglédi Tán­csics Mihály általános iskola felújítását. A körösi gimná­zium a tatarozás során köz­ponti fűtést is kap. Augusztus végére fejezik be a solymári általános iskola javítását, viszont Pilisszent- lászlón még nem kezdődött el a karbantartási munka — ki­vitelező hiányában. Pedig is­kolát tatarozni nyáron, az is­kolában tanítani és tanulni ősztől tavaszig kell. A sorrend nem cserélhető fel! VÁGYÁLOM — Ha egyszer én is így ki nyithatnám a számat.., (Kertész László rajza) VÍZBE ÉtJEEABT Dunaharaszti és Taksony között csütörtök délután a Duna—Tisza csatornába ful­ladt fürdés közben Németh János, 47 éves dunaharaszti lakos. — Vihar a Balatonon. Csü­törtökön a késő délutáni órákban és este erős vihar tört a Balatonra, a szél se­bessége helyenként megha­ladta az óránkénti 70 kilo­métert. Négy ember a vízbe fulladt, több mint 60 sze­mélyt életveszélyes helyzet­ben mentettek ki a tajtékzó hullámok közül. Értesítjük tiszteit ügyfelein­ket és a társvállalatokat, hogy vállalatunk 1968. július 1-töl rö­vidített munkaidőre tért át. En­nek megfelelően minden páros naptári hét szombatján szüne­tel a termelés, az anyagkiadás és az anyagbevételezés. Kérjük, hogy szállítás'aiknál erre szíves­kedjenek tekintettel lenni. GYAPJÚMOSÓ ÉS SZÖVŐGYÁR Budapest XIII., Kárpát u. 9—11, rrmim Marat halála 1968. július 13, szombat, Jenő napja. A nap kél: 4.00, nifugszik: 19.39 órakor. A hold nyugszik: 7.39, kél: 21.55 órakor. Időnként fclhősiidés, legfel­jebb néhány helyen kisebb esővel. Az élénk, helyenként még erős északnyugati, északi szél fokozatosan mérséklődik. Hűvös éjszaka. A nappali fel­melegedés lényegesen nem változik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 21—25 fok között. 175 éve, 1793. július 13-án gyilkolták meg Jean-Faul Marat traneia forra­dalmárt. Svájci tanító fia volt, orvosi tanulmányait Párizsban végezte, majd Angliában folyta­tott orvosi gyakorlatot. Egy jár­vány leküzdésében tett nagy szolgálataiért Newcastle angol város díszpolgárává választotta. Az elsők egyikeként ismerte fel az elektromosság alkalmazható­ságát a gyógyításban. 1777-től Párizsban telepedett le és or­vosként tisztelt nevet szerzett. 17S9-ben indította meg „Népba- rát’* címmel a francia forrada­lom legnagyobb hatású lapját, melyet kiváló publicistaként jó- részében egymaga írt. Nagy be­folyásra tett szert, különösen az iparosok, a párizsi szegény nép­rétegek és a felkelő parasztok között. A konvent tagja, a hegy­pártiak és a jakobinusok klub­jának egyik legkövetkezetesebb vezéralakja lett. A tőle rettegő udvar, a nemesség és a nagy­burzsoázia üldözte és ádáz düh­vei rágalmazta, míg céljukat el­érve megölették. A lottó nyerőszámai: 3,7,30,33,83 — A Tököl és Szigetújía­lu közötti műút Nagy-Duna , (előli oldalán rendezik meg vasárnap délelőtt 9 órakor a ráckevei járási szántóver­senyt. — A Pilis-hegységbe ren­dez gyalogtúrát vasárnap a Ganz-MÁVAG természetba­rát szakosztálya. — A vidék legnagyobb szövetkezeti áruházának, a „nyolcmillió forintos” ceglé­di áruháznak ünnepélyes megnyitójára vasárnap ke­rül sor. — A Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kísérleti In­tézet ceglédi telepén idén 110 ezer különböző dísznö­vényt nevelnek. Az intézet feladata ez évben Lajosmi- zse parkosítása és fásítása is. — A Nagykőrösi Konzerv- t gyár fúvószenekara e hét vé­gén Kassán vendégszerepei. — Propán-butáti gázpa­lack robbant fel csütörtökön reggel Őrszentmifclóson, a Táncsics Mihály utca 19. szám alatt. A palack felsze­relés közben „begyulladt" s meggyújtotta a konyhabe­rendezést. A tüzet a helyi önkéntesek oltották el, Kiss Árpádot, a lakás tulajdono­sát égési sérüléssel kórház­ba szállították a mentők. Az anyagi kár kétezer forint. HARKAKOTONY Családi tragédia Megdöbbentő családi tragé­dia történt a Bocs megyei Harkalcötöny községben. Mé­száros Ignác 37 éves traktoros egy szóváltás után lakásán ka­lapáccsal fej beütötte 27 éves feleségét és 7 éves fiát. Bűnös cselekménye elkövetése után a lakást bezárta, az erdőbe me­nekült, ahol öngyilkosságot kísérelt meg. Az asszony sérüléseibe a helyszínen belehalt, a gyer­meket és Mészáros Ignácot életveszélyes állapotban szál­BALESETEK Szabálytalanul haladt át az úton Veresegyház községben Baranyi József, s egy motor- kerékpáros elütötte. Könnyeb­ben megsérült. Dunakeszi határában Me- nich Pál motorkerékpárjával szabálytalanul kanyarodott és összeütközött egy motorkerék­párossal, amelynek vezetője, Lengyel István, súlyosan meg­sérült. Pilisvörösvár belterületén Sádli Lajos személygépkocsi­jával , összeütközött egy vele szembe közlekedő személy­autóval. Ennek vezetője, Si­mon Ferenc, súlyos sérülést szenvedett, lítottálc kórházba. A rendőrség a családi tragédia ügyében vizsgálatot indított. * Operaelőadás — Kirándulás Becsbe a Duna menti napok programjában Gazdag programot állított össze a nyárra a Ráckevei Já­rási Művelődési Ház. A Duna menti napok keretében a Sa- voyai kastély szabadtéri szín­padán július 14-én este tűzik műsorra a Fantom a nyaraló­ban című, háromfelvonásos bűnügyi vígjátékot. Július 27-én este ugyancsak a sza­badtéri színpadon a Scampolo együttes beathangversenyt tart. Augusztus 20-án opera- és operettestet rendeznek ne­ves fővárosi művészek közre­működésévei. Ugyancsak a nyári programba tartozik a július 18 és 22 között meg­rendezésre kerülő bécsi ki­rándulás-. Július 20-án és 21-én az Agrárszakemberek Járási Klubja a szegedi sza­badtéri játékokra viszi el tag­jait. Augusztus 4-én autóbusz- kirándulást rendeznek Sop­ronba. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár AZONNALI BELÉPÉSRE KERES központi telephelyére esztergályos, marós, lakatos, motorszerelő, hegesztő, asztalos, kőműves szakmunkásokat, mérő- és szabályozó körök üzembe helyezéséhez technikusokat, kazánkezelőket. kompresszor-kezelőket, férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás munkahét van, MINDEN MÁSODIK SZOMBAT SZABAD. Felveszünk továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre, külszolgálatos munkakörbe csőszerelő, központifűtés-szerelő, hegesztő, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. A vidéki munkahelyen 44 órás munkahét van, MINDEN SZOMBAT SZABAD. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Budapest XVIIL Gyömrői út 79/83. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.16: Lányok, asszonyok. S.40: Világhírű előadóművészek leme­zeiből. 9.34: Orvosok a mikrofon előtt. A törésről. 9.39: Verőfény. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 11.35: Útikalauz üdülőknek. 12.15: Kedvelt régi melódiák. 13.05: Jú­lius 14. 13.35: Népi zene. 14.00: Kathleen Ferrier és Dietrich Fi- scher-Diskau énekel. 15.10: Csak fiataloknak. 16.00: Kapcsoljuk Ber­lint és a budapesti Citadellát. Szó­rakoztató zenei hangverseny. 18.03: Rákos Sándor irodalmi levele. 19.25: Hangképek a Magyarország —Anglia úszóviadalról. 19.36: Le­hár Ferenc: Víg özvegy. Operett. 22.20: Táncoljunk. PETŐFI RADIO 10.00: Micimackó. 10.23: Rossini operáiból. 11.20: Fejcsere. Koralós János műsora. 12.00: Udvardy Ti­bor énekel. 12.15: Két trió. 14.08: Daloló nagyvilág. 14.46: Orvosok a mikrofon előtt. 14.51: Eúvóspol- kák. 15.00: Régi magyar énekesek albuma. 16.10: Fültörő. 17.15: Egy hír a mikroszkóp alatt. 17.30: Én vagyok a kunsági fi. Vetélkedő. 18.05: Kíváncsiak klubja. 18.55: Könnyűzene. 19.26: Egy év a vi­déki színházakban. 19.41: Kórus- j dalok. 20.30: Hangverseny Moszk- | vából. 22.01: Népdalok, népi tán­cok. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19,00: A Phobeus és Pán közötti viszály — kantáta. 19.43: Kamarazene. 20.13: Vígoperákból. 20.51: Brahms-est. 21.54: A dzsessz kedvelőinek. 22.07: Debussy-művek. TELEVÍZIÓ 9.00: Tíz hét Vietnamban. Ró­bert László és Kecskés László filmsorozata. 1. Iió apó országa (ism.). 9.30: Cook kapitány nyo­mában. Magyarul beszélő olasz filmsorozat. 2. rész (ism.). 10.15: Nótaszó (ism.). 10.35: Piros sap­kák. Magyarul beszélő lengyel film (ism.). 12.10: Ami gondot okoz. Vita az építőanyag-ellátás­ról (ism.). 15.08: Újdonságok, ér­dekességek a mezőgazdaságban. 15.15: Tüskevár. Ifjúsági tv-film- sorozat (ism.). 15.50: A Magyar Hirdető műsora. 16.00: Úszás és atlétika. Kapcsolásos közvetítés a Magyarország—Anglia úszóver­senyről a Margitszigetről, és az NSZK—Magyarország atlétikai via­dalról, Hannoverből. Közben: Hí­rek. 18.30: A Magyar Hirdető mű­sora. 18.40: A tv jelenti. Aktuális riportműsor. 19.25: Cicavízió. 19.35: Tanácskozik az országgyűlés. 20.00: Tv-liíradó. 20.20: Abrahám | Pál: Hawaii rózsája. Dzsesszope- ’ rett három felvonásban. A szol­noki Szigligeti Színház előadása, felvételről. 23.00: Tv-híradó — 2. kiadás. 23.20: Jó éjszakát, felnőt­tek. Gusztáv, a takarékos. Budapesti telephelyre felveszünk segédgépkocsivezetőket (gyakorlat nélkül) A katonaságtól leszerelt autójavító szakmabeliek előnyben. A gyakorlat megszerzése után jó kereseti lehetőség. Ugyanitt gyakorlott gépkocsivezetőket és rakodómunkásokat is felveszünk. Vidékiek részére munkásszállás és utazási költségtérítés. JELENTKEZÉS: ÉPÍTŐIPARI SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT 1. SZ. SZÁLLÍTÁSI ÜZEMEGYSÉGE (1. EPFU) Budapest XIII.. Rozsnyói utca 6. (Forgalmi Osztály) J Szünidőben - iskolákról

Next

/
Oldalképek
Tartalom