Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-13 / 163. szám
t * 1968. JÜLIUS 13., SZOMBAT hu NlCVfl .1 Uj szarvasmarha-telep Alsógedön Korszerű, háromszáz fejőstehén tartásaira alkalmas szarvasmarha-telepet épít az alsógödi Egyesült Dunamenti Termelőszövetkezet. A kombinátot 120 férőhelyes boriú- nevelő, tejház és szociális létesítmények egészítik ki. Lobogás, őszinteség, miniszoknya, farmernadrág Divattervezőink már a télen f vatnak: úgy tűnik, semmi baj megjósolták: az idén hosszabb nincs mar a népszaporulattal, lesz a női divat. Tévedtek. A J Tévedés. Annyi történt csu- szoknyák még rövidebbek let- | pán, hogy a kismamaruha lett tek. Ami új, vonása az idei di- 1 az idei nyár legnagyobb divatja. Es a beatzene? Egyre inkább „kimegy a divattól'’, és átadja helyét a rock-and-roll- nak. Változnak az idők. A 2500 holdas nagykőrösi Arany János Tsz-ben korszerű takarmánykeverőt állítottak üzembe. Kipréselt paradicsomot, almát, szőlőtörkölyt és lucernát tartósítanak, s takarmánykeverékként használják feL Legényavatás dicsért. Engem ez boldoggá tett. Körülnéztem: a iákon madarak énekeltek, a lucernavirágokon méhek döngicsél- tek, mintha minden azt dúdolta volna: tudok kaszálni. Szépen teltek el ezek a napok. Pedig alig akadt egy perc szabad időm. Zokszó nélkül, vígan dolgoztam. Szüléimhez csak hét végén mentem haza fehérneműt váltani, és már mentem is vissza a tanyára, és minden kezdődött elölről. Egyik reggel kijött hozzám Szőke Imre, az öreg béres, és azt mondta: — Na, fiú! Ma megyünk a Gatályra lucernát gyűjteni. Kaszálni már megtanultál, most pedig megtanulod, hogyan kell a szekeret megrakni szénával. Előbb petrencébe gyűjtöttük a száraz lucernaszénát, majd a petrencéket a szekérre adogattam. Hosszú nyelű villával nyújtogattam a szénát. A villát beléakasztot- tam a petrencébe, majd a villanyéi végét a földre eresztettem, lábammal megtámasztottam, hogy ne csússzon, és így emeltem egyenesre a szénacsomót, és dobtam fel a szekérre. Amikor végeztünk, Imre bátyám elindította a lovakat, majd ideadta a gyeplőt: — Vigyázz rájuk, fiam! — mondotta, azzal végighevere- dett a szénásszekér tetején, a kalapját szemére húzta, és már aludt is. Én pedig hajtottam a lovakat, amelyek már ismerték az utat, és a falu szélén, a Kati kör előtt, szó nélkül megálltak. A csendre Imre bátyám felébredt. Leszállt a szekérről, és engem is hívott, hogy menjek vele. Bementünk a Kati körbe, az udvaron ünneplőbe öltözött emberek kugliztak. Éppen áldozócsütörtök volt. Imre bátyám hozatott két pohár bort, koccintottunk, majd azt mondta: — Na, Sanyi, mától kezdve legény vagy! Aki tud kaszálni és meg tud rakni egy szekeret szénával, az már megihat egy pohár bort, az már legény! Ezzel a vállamra ütött, megölelt, és nagy, lapáttenyerével megragadta az én kis kezemet. Istenesen megrázta. Én visszaszorítottam, majd egy hajtásra megittam a pohár bort. A kuglizók megtapsoltak. Ekkor múltam tizennégy éves. Az első „kereszttűzön” átestem. A legényavatás sikerült. Gáli Sándor Regi történet. Éppen harminc éve, hogy kisbéresnek izegődtem Rikasi Jánoshoz. Az eszterói tanyára kerültem, ahol a gazda idős édesanyjával laktam egy szobában. Furcsa, szokatlan volt minden: az öregasszony, a sok munka. Hajnalban keltem, előbb a malacokat, majd a libákat etettem meg. Rengeteget dolgoztam. A gazda csak hetenként egyszer nézett ki a tanyára, az öregasszony meg már nem tudott dolgozni semmit. Lassan azért kitavaszodott. A madarak gyönyörűen énekeltek. a bimbózó, virágzó fákon daluk belopódzott kicsi szívembe. Az öreg Klára néni pedig biztatott, hogy énekeljünk együtt. Sok szép dalt tanultam tőle, nagyon szeretett énekelni. Sajnos, nem sokáig, mert egyik reggel hiába szólítottam, nem szólt többé. Egyedül maradtam a tanyán, gondoztam a jószágot. Azt sem tudtam, mihez kezdjek, egyszerre annyi felé kellett szakadnom. Dolgoztam, ahogy tudtam. A gazda ezután sűrűbben meglátogatott, mutogatta, mit hogyan csináljak. Eljött a május, kivirágoztak a gyümölcsfák, majd elérkezett a lucernakaszálás ideje. Egyik reggel a gazda kivitt a lucemaföldre, megfogta a kaszát, és megmutatta, hogyan kaszáljak. Ma is emlékszem erre a napra. A kétméteres kasza mellett szinte elvesztem. A kaszálás a legnehezebb paraszti munka, még a felnőttet is kifárasztja, hát még a gyereket! De jó, hogy ma már főleg kombájn aratja a búzát. De hát akkor még falun nem volt ilyen gép. Meg kellett tehát tanulni a kaszálást. — Nézd csak, fiam, így kell megfenni a kaszát, ha az éle tompul — mondotta. Majd szépen földre támasztotta a kasza nyelét, és elővette a derekán lógó fenőkövet: a kaszakövet úgy húzzuk végig a kaszán, hogy az élét ki ne üsse, mert a kasza éle addig jó, amíg a sodra, az éle látszik. Körülbelül ezeket mondhatta, majd átadta a fenőkövet, és hagyta, hogy próbálgassam a kaszafe- nést. Vékony gyerek voltam, fura lehettem, ahogy ott álltam a térdig érő zöld lucernában az öles kaszával. Egész délelőtt próbálgattam a kaszálást, nehezen ment, de a végén már csak ki tudtam kanyarítani, és olyan szép rend maradt utánam, hogy még a gazda is megÉs a fiatalok? — Miért kellene megváltoznunk? — kérdez vissza Skri- bek Sándor, az isaszegi művelődési ház ifjúsági klubjának titkára. — Mi az, ami bennünk rossz? Amiért meg kellene változnunk? Mert néha hangosak vagyunk? És a felnőttek? A különbség legfeljebb annyi, hogy mi a Kisstadionban kiabálunk, a felnőttek pedig a szomszédban, a Népstadionban. Őket a focimeccs hozza tűzbe, vagy legalábbis hozta, amíg jó foci volt a pályán, minket pedig a tánczene. — Nem szégyellem megmondani, én is kiabáltam, amikor legutóbb Ray Philipsék játszottak a Kisstadionban — ismeri be őszintén Homok Teréz, a tagi művelődési ház ifjúsági klubjának tagja. — Ki így fejezi ki tetszését, lü úgy — ez a véleménye Hegedűs Istvánnak, akivel a pi- lisszentiváni bányász művelődési ház ifjúsági klubjában találkoztam. Tizenévesek valamennyien. Középiskolások, ipari tanulók. Pilisszentivánon nyolcvanan gyűltek össze, Isaszegen százan, Bagón hetvenen, hogy beszélgessenek, vitatkozzanak mindarról, ami őket érdekli és foglalkoztatja. Amit mondanak, arra oda kell figyelni. Kiabálás és kiabálás között különbség van. Az a kérdés: ki miért kiabál ? Lehet kiabálni azért, hogy a társadalom felfigyeljen és megbotránkozzon. A megbot- ránkoztatással is ki lehet fejezni a meg nem értettséget... — A kiabálás lehet egyszerre érzelmi szükséglet és biológiai kényszer. Másként elenyészik a fiatalok hangja a gyárak, a nagyvárosi forgalom tömérdek zajában és a félelmetesen közömbös nagyváros kőrengetegében... — De a kiabálás lehet egyszerűen csak energialevezetés is, amely után az embernek kevésbé van szüksége tényleges cselekvésre... — Én azt hiszem, a mi kiabálásunk nem több egyszerű energialevezetésnél. Ezt pedig meg kell érteniük a felnőtteknek. Ők is voltak fiatalok. Tizenéves korban pedig nagyon sok energia halmozódik fel az emberben. Érvek és ellenérvek. Csak a neveket jegyzem közben: Szabados Tibor egyetemi hallgató, Heusz János a napokban szerzett gimnáziumi érettségit, Tóth László lakatos, Kovács László ipari tanuló, Nagy László cipész, Gödrös Sándor bányagéplakatos ipari tanuló. — Azt hiszem, beszélni kell arról is, hogy ne legyen nálunk irigyelt életforma az, amit a nyugati lázadó fiatalok öltözködésüktől dalaikig, egész magatartásukkal és minden eszközzel tagadnak. — Mi nem azért kiabálunk, mert szembe akarunk helyezkedni a fennálló társadalmi renddel. Minket nem fenyeget sem a munkanélküliség, sem a kilátástalan élet. A mi kiabálásunk nem egyenlő a lázadással vagy a tagadással. Az öltözködésünk? A farmer olcsó és praktikus viselet. Egy a fontos, hogy tiszta legyen. Egyébként is az állami ipar gyártja ... — Miniszoknya? Higgye el nekem, hogy a felnőtt férfiak hamarabb utánamfordulnak, mint a tizenéves srácok. A kismamaruha? Egyszerű hóbort. De úgy is mondhatnám: ma ez a divat. Hogy holnap milyen lesz? Majd meglátja, ha felvesszük. Közben gitármuzsika csendül. Bachtól a beatzenéig sokszínű változatos zenei program. Azon senki sem lepődik meg, hogy Bach zenéje legalább olyan sikert arat a fiatalok körében, mint a beatzene. — Nem igaz az, hogy minket csak a tánczene érdekel.-=- Szeretem a muzsikát, ha jó, legyen az klasszikus vagy modern. — Egyes felnőttek beskatulyáznak minket, fiatalokat, csak azt tudnám, miért? A hosszú haj, a farmer, a miniszoknya és a táskarádió alapján mondanak rólunk véle ményt. Pedig ezek csak külsőségek. A vágyaink, az elképzeléseink, az életről alkotott véleményünk már kevésbé érdekli őket. — Ha pedig meghallgatnak, azt mondják, hogy cinikusak, meg erkölcstelenek vagyunk. Pedig csak őszinték szeretnénk lenni. Ami a szívünkön, a szánkon. Miért baj ez? Mi nem akarunk úgy megtanulni élni, hogy mást mondjunk és | mást cselekedjünk. Szerintem az őszinteség sohasem lehet felháborító. Annál inkább az a képmutatás. — Ha valami bajunk van, megmondjuk kereken. Nekünk még nincs mit vesztenünk, sem íróasztalt, sem jobb munkahelyet, sem az autó rezsiköltségét, sem a negyedévi prémiumot. Hosszú, tartalmas beszélgetések, meghatározott életcélok, igaz elvek és őszinte vélemények. Fiatalos lobogással és hevességgel párosulva. Két-három óra múlva sem lankad a figyelem. És bőségesen jut energia még a klubesteket záró táncra is a tizenéveseknek. E sorok írója azonban a mai táncokból már kiöregedett. Nem szégyen ezt bevallani. Még a fiatalok társaságában sem. Ők sem lesznek mindig tizenévesek. Prukner Pál Szóból ért az ember Szóbúl ért az ember; olyannyira természetes ez, hogy kár is szót vesztegetni rá. Azaz, álljunk meg egy kicsit. Nem mindegy, nem mellékes ugyanis, milyen szóból ért az ember?! Keressünk példát egy olyan gyárban, ahol joggal kapott rang — a szocialista munka vállalata cím kétszeri elnyerése — és hitel társul a szavakhoz. A gyár a nagykűrösiek kcnzerv- hatalmassága. A szavak pedig; nos. következzenek úgy. ahogy látszatra összevissza, följegyezte az újságíró. Az igazgató, a műszaki konferencián: „kérem, hogy valameny- nyi üzemben, műhelyben gyűjtsék össze a dolgozók kérdéseit, mert arról szeretnék beszélni a tanácskozáson, ami érdekli, foglalkoztatja az embereket”. A szakszervezeti bizottság titkára: „A gyár maga neveli ki vezetőit, valamennyi ma dolgozó vezető ún. régi konzervgyári ember. Ugyanakkor másféle utánpótlás is van, évente 100—120 fővel növekszik a mérnökök, technikusok, közgazdászok, szakmunkások száma.” A termelési főmérnök: „Az üzemek önelszámoló rendszere, a differenciált nyereségrészesedési rendszer szilárd alapja a mérhető munkának; mindenki előtt világossá teszi, mit kell teljesíteni, s mit kapnak érte.” A konzerv ötös üzem munkásnője: „Ha két óra után öt perccel észreveszem, hogy négy fej nem tölt, az kinek a hibája? Az előző műszak vezetője miért tűri el, hogy így adják át a gépeket? ök úgy vélik: ilyen kis időre már nem érdemes szerelőt keresni, s aki vétlen, az fizet érte.” A dobozüzem munkása: „Igenis, még mindig van spekuláció a norma körül, mert attól tartanak, hogy túl jó teljesítés esetén levesznek belőle. Nem jó ez senkinek, a bérezésnek igazodnia kell ehhez.” Nem folytatom, talán ennyiből is érthető, milyen szavakból ért az ember. Először is: a nyílt, a lényeget — rosszat, jót — nem takargató szavakból. Azután: a tényekkel érvelő szavakból. Mert az említett példák esetében is lehetett volna másként nyilatkozni, szólni, s beszélni akkor is beszéltek volna ezek az emberek, csakhogy mondani is mondtak volna valamit? Végül: azokból a szavakból ért az ember, amiknek hitelét a nyíltság, a konkrétság mellett az is megadja, hogy mindenki a „maga asztaláról” beszél. Az olvasó jogos türelmetlenkedését megértem: hová is akarok kilyukadni? Oda. hogy manapság megint divatos kissé — vagy nem is kissé — a szópatakok útnak indítása, s ezekből azután folyók, majd folyamok lesznek, igen sűrűn fuldoklókkal egyetemben. Akiket elönt a szófolyam, akik hallgatnak, de érteni nem értenek semmit, vagy ha értenek, annál rosszabb, mert halálra unják magukat. A lerendeztük a problémákat, a megtettük a kellő előkészületeket, a minden erőfeszítésünk a mechanizmus sikerét célozza típusú-stílusú beszédek, a gyári, vállalati, de nem ritkán még rangosabb gyűléseken \ általánosságukkal, tényeket nélkülöző hangzatos- ságaikkal joggal sértik azokat, akik a hallgatóság padsoraiban ülnek, s egyben az előadóról is — enyhén szólva — kedvezőtlen képet adnak. A gazdasági reform magában a termelésben véget vet a mellébeszéléseknek. Ez, sajnos, még nem tükröződik eléggé abban, amit a reformról beszámolókká szűrnek: ideje tehát, hogy ebben is megértsük az új Idők — szavát. M. O. Ősi magyar hangszerek a Citadellán Múlt hét végén, szombat este a budapesti Citadellán ősi magyar hangszerek szólaltak meg: tárogató, nád-duda, csőrfuvola, koboz, lant, olyan hangszerek amelyek hangja már alig ismert, csupán nevük cseng fülünkben. A művészek, Bige József és dr. Nyúl István másfél órás műsorukban az általuk rekonstruált hangszereken régi magyar muzsikát adlak elő, kuruc dalokat, Tinódi Lantos Sebestyén krónikáinak kísérőzenéjét, toborzókat, a Duna menti halászok és révészek dalait. A bemutatónak nagy sikere volt. A műsort a nyáron minden szombat és vasárnap este hallhatják a Citadella vendégei. A golyóütötte kabát szerkesztője magyaráz. Teázunk. Óceánváros, óceánnép alattunk, a folyó bélcsíkja, csengés, trolik vezetéksülése. Raszputyin arcú portás a Moszkva hotelben s az étterem közepén szökőkút. Bőségesen rossz, idegen zamatú ételek. Eljön az este, nyom az ágy, kilopózom. Őrségváltás, Szpaszkij óraütés. Mit várok? ... A misztériumot? Itt állt valahol a sildes sapkájában s beszélt a frontra induló lcatonáknak, akiknek hátizsákjában lőszer és egy-egy cső kukorica volt. Apám lábát akkortájt lőtték el Isonzónál s anyám hosszú, ódivatú ruhában ment a kórházba. Meg sem születtem, amikor Lenin meghalt. Nem írnék, de mit nem tettem volna még, ha ő nincs? ... És mégis csak történelem. Fogalmazások: „Materializmus és empiriokriticizmus”. Mindent értek, szinte mindent tudok róla. Majakovszkij, Sepburn, Wels. Tisztelet, hála, csodálat. Még az ellenfele is fogcsikorgatva hajt fejet: Ez a hunyorgó szempár mindent látott, ez az agy mindent tudott, felmért, jelzett. Egy katarizis anyaméh szülte a világnak. Megkinlódtak érte. Nézem a régi filmet róla, gerendát hord. a pénzügyi népbiztossal a Kreml udvarán. Kézzel forgatott felvevőgép, izgatott tempójú mozgás. Viszi az üszkös gerendát, megáll, mosolyog. így már jobb. Könnyebb. Mindig is féltettem a csodálattól. Nem Napóleon, nem proletár isten — ember volt. Verescsaginénál nagyobb vászon a múzeumában. Lenin beszél. Ő nagy, kicsi a tömeg. Rossz festmény, hamis festő! Családi fényképek, apró lábacskák, szőke hajacska, akár egy kislányé. A nagyobb fiú, akit agyonlőttek a cár elleni merénylet után. Mellette Lenin. Szép fiatalember volt, de túl gyorsan kopaszodott. És raccsolt. Az egyik vitrinben a ruhája, alatta cipői. Az esetlen, genfi suszter foltozta, magas szárú, buta kis cipők, amelyekben a British Museum termeit járta és amelyben utazott a forradalomba. A cipők „vigyázz”- állásban. A ruha kopott, fekete öltöny. A bizományiban ötvenest sem adnának most érte. A ruhán három stoppo- lás. Itt lőtt bele a merénylő. Három lyuk, Krupszkaja stop- polása. Egyik helyen elszaladt a cérna, az öltés nagyobbra sikerült. Biztosan mondták Leninnek, ne hordja ezt a kabátot ... 200 milliós nép elnöke ... külföldiek jönnek ... Nem dobta el. Talán kicsit úgy ült, észre ne vegyék Állok a vitrinnél, búcsúzom. Nyugodt vagyok. Kapcsolatunk tiszta, átlátszó pohár víz. Ha élne és odajutnék, elmondanám neki, mi bántott egy tegnapelőtti esetben. — Szüts — Arany hagymakupolák, magas csipke várfalak s az ormok ölében, a Vörös tér öreg kockakövein gellert kapott az óarütés. Egy autó tűnik fel, az a csosszanó zaj, amikor a gumi meg a kopott kő találkozik, aztán csend. „Tisztelegj, fordulj!” őrségváltás. Egyforma magas, tipp-topp katonák. Fénysugár a mauzóleum homlokán. Éjfél. Kétszer álltam sort. „Külföldi? ... menjen!” Márvány koponya. Revolúció az agyban ... Áprilisi tézisek ... Négy nyelven írt, beszélt. Summa cum laude élet ...36 kötet... millió levél. Sárgás bőr a homlok finom erekkel átszőtt, vér-apadt folyócskái fölött. LENIN. Csend. Édeskés szag. Kandeláberek, szobor-őr. El nem múló gyászérzés s az üvegkoporsó körül: oroszok, üzbégek, kalmük anya egy tízéves fiúcskával... Apró villanykörték a térképen. Előtte állt huszonegyben: „Kommunizmus egyenlő szovjethatalom plusz az egész ország villamosítása.” A szálloda halijában képeslap Bratszkról. — Krisztus és Buddha csak a szenvedést elviselni, ö örülni tanította az emberiséget — az „Ukrajna” szálló harmincadik emeletén a Novaja Vremja
