Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-13 / 163. szám

res? •in; 1968. JÚLIUS 13., SZOMBAT Folytatta munkáját az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) összefüggésben az idei gaz­dálkodás volt napirenden, újra meg újra előtérbe ke­rültek a gazdaságirányítás bevezetésének eddig: legfőbb tapasztalatai. Éppen ezért különösen nagy figyelemmel hallgatta az országgyűlés dr. Csikós Nagy Béla államtit­kárnak, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének be­számolóját. Az élet alapjai­ban máris igazolta a reform- elhatározásokat — jelentette ki az államtitkár —, erre vallanak a kibontakozó tár­sadalmi kezdeményezések a gazdaságban, az ésszerű mun­ka erősödő tendenciája, vala­mint a termelés és a keres­let kibontakozó egészséges kölcsönhatásai. Ami a meg­valósult árreformot illeti, an­nak ellenére, hogy ez mint­egy 2 millió termékfajtát érintett, s időközben is ha­vonta 15 ezer termék cseré­lődik ki, nem mutatkozik különösebb eltérés az ipar tervezett és ténylegesen meg­valósuló nyeresége között. A fogyasztási cikkek piacá­ról szólva elismerően szólt az államtitkár a mezőgazda- sági üzemek és a kiskereske­delem, valamint az ipar és a kiskereskedelem közvetlen kapcsolatainak bővüléséről. Felszólalt az ülésen Bondor József építésügyi és városfej­lesztési miniszter is. Őszinte szavakkal elemezte az építő­ipar nehézségeit, a rendkívüli igényeket, amelyek egyelőre még nemigen teszik lehetővé, hogy az építési piacon igazi verseny bontakozzék ki. Mégis igen pozitív jel, hogy az idei első félévben az állami építő­ipari kivitelezés több miint 10 százalékkal bővült. Nőtt a munkások száma, ami más ágazatokkal ellehtétben az építőiparban elsőrendű kapa­citás meghatározó tényező. A Lakásépítés is kedvezőbben alakul, mint a múlt évben. El­ismerte az építőanyagokkal s a kivitelezés minőségével kap­csolatos panaszok jogosságát, s a gazdasági ösztönzők szere­pének növekvő fontosságát. Felhívta a figyelmet az új ce­mentgyár, csőgyár, üveggyár, valamint további házgyárak létesítésével kapcsolatos kor­mányelhatározás nagy jelen­tőségére, amely fokozatosan enyhíti majd az építési igé­nyek és lehetőségek között mutatkozó aránytalanságokat. A vitában felszólalt Baskay Tóth Bertalan egyetemi tanár, Pest megyei képviselő is. Baskay Tóth Bertalan Pest megyei képviselő felszólalása Megyénk képviselője utalt arra, hogy tavaly a felsőfokú oktatási intézmények kiadá­saira 1,4 milliárd forintot köl­tött az ország. Ebből majd­nem 75 millió forint jutott a gödöllői Agrártudományi Egyeljemnek. Az egyetemen — ahol több mint háromezren ta­nulnak —, a most zárult év­ben 341-en agrármérnöki, 175-en pedig gépészmérnöki oklevelet szereztek. A képviselő helyesléssel idézte azt a rendelkezést, amellyel a kormány öt évre emelte a gépészmérnök-képzés idejét. A gödöllői egyetem me­zőgazdasági kara, továbbá a debreceni, a keszthelyi és a mosonmagyaróvári agrártu­dományi főiskolák már el is készítették javaslataikat az ötéves képzés tantervére. Hangsúlyozta, hogy a korsze­rű képzéshez elengedhetétle- nek a modern műszerek és gépek. A rendelkezésre álló műszaki eszközök helyzete je­lenleg nem teszi lehetővé, hogy minden elavult műszert, gépet rövid időn belül telje­sen kicseréljenek, feltétlenül szükséges azonban a műszer- és gépállomány évenkénti rendszeres kiegészítése. Java­solta, hogy erre a célra — ha lehet — már 1969-től megfe­lelő összeget irányozzanak elő. ★ A vita befejeztével az or­szággyűlés az 1967. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot álta­lánosságában és részleteiben, benyújtott eredeti szövegében egyhangúlag elfogadta. Ezt követően az interpellá- I ciókra került sor. Az országgyűlés ma délelőtt i 10 órakor folytatja munkáját. ROMA Leone bizalmat kapott Az olasz képviselőház csü­törtök este 263 szavazattal 252 ellenében, 88 tartózkodás mel­lett bizalmat szavazott Leone kisebbségi, kizárólag keresz­ténydemokrata miniszterekből álló kormányának. A kormányra egyedül a ke­reszténydemokraták szavaztak. öt éven belül ez a második alkalom, hogy Leone sikerrel alakított átmeneti kormányt: 1963 nyarán ugyancsak hasonló kabinet élén állt. NEW YORK GÉPPISZTOLY SOROZAT Csütörtök este New York I ban lakó Robert Rodgers fiatal Bronx nevű városnegyedének j néger férfi- adta le a lövése- egvik forgalmas utcáján az ! két, aki nemrégiben szerelt le egyik házból fiatal férfi lé- ; az amerikai hadseregből. El- pett ki, kabátja alól géppisz- j rendelték körözését, tolyt vett elő, és mielőtt tet­tében megakadályozhatták vol­na, fegyveréből sorozatot adott le a járókelőkre. Négy ember véresen terült el a kövezeten, a merénylő visszafutott a ház­ba, és bezárta maga mögött a kaput. Mint később kiderült, a golyók két embert azonnal megöltek, a harmadik később halt bele sebeibe, a negyedik járókelő kisebb sérülésekkel megúszta. A merénylet hírére kétszáz rendőr és detektív sietett a helyszínre, köztük golyóálló mellényeket viselő mesterlövé­szek, körülvették a négyeme­letes épületet. A házat később lakásról lakásra átkutatták, de a tettesnek nyoma veszett. A szemtanúk leírása alapján megállapították, hogy a ház­HIDEG ZUHANY A Krasznaja Zvezda pénteki számában a Lengyelország, Csehszlovákia, az NDK és a Szovjetunió területén lezajlott közös parancsnoki és törzs­vezetési hadgyakorlatok ered­ményeit kommentálva, a kö­vetkezőket írja: Az öt szövetséges hadsereg parancsnokai és törzsvezetői a hadgyakorlatok során megálla­pították, hogy növekedett tak­tikai-harci képzettségük szín­vonala, összehangoltan és szer­vezetten tudnak együttműköd­ni, pontosan össze tudják han­golni és mozgósítani az em­beri erőket és a haditechnikát az ellenség szétzúzására, alkal­mazni tudják a modern harcá­szat különböző formáit. A testvéri országok dolgozói meleg fogadtatásban részesítet­ték §, szovjet katonákat épp­úgy, mint a szövetséges had­seregek tagjait. Ez a fogadta­tás hideg zuhanyként érte a szocializmus ellenségeit, mind­azokat, akik barátságunk és harci szövetségünk megingatá­sára törekednek. A nyugati szovjetellenes ele­mek a közös hadgyakorlatot megkísérelték úgy feltüntetni, mintha ezzel a Szovjetunió rá akarná erőszakolni saját stra­tégiai elképzeléseit szövetsége­seire. Ez a provokációs csel­fogás nem új. Mégis ehhez fo­lyamodnak azok, akik álmuk­ban „repedéseket” látnak a szocialista közösség, a Varsói Szerződés szervezetének falán. A Varsó Szerződés szervezeté­ben nincsenek nem egyenjogú partnerek, egyetlen kérdésben sincs helye a diktátumnak. A Krasznaja Zvezda végeze­tül leszögezi, hogy a parancs­noki és törzsvezetési gyakor­latok az állandóan erősödő fegyverbarátság jegyében zaj­lottak le. Ez a barátság híven tükrözi a szocialista hadsere­gek viszonyának lényegét. Koszigin Stockholmban MADRID FRANCO ÁLMA A Reuter madridi tudósító­jának értesülése szerint Fran­co spanyol államfő hivatalosan, is trónörökösnek akarja elfo­gadtatni a Boirrbon-házból származó 30 éves Juan Carlos herceget. Lebukott a Csombe-zenekar A párizsi rendőrség egy nagyszabású csalási üggyel kapcsolatban letartóztatta Em­manuel Csombét, a volt kongói miniszterelnök 24 éves unoka- öccsét és annak 11 tagú dzsesszzenekarát. Csőmbe ze­nekara számára hangszereket szerzett be. és értéktelen vál­tókkal fizetett. Koszigin szovjet miniszterelnök Erlancler svéd miniszterelnök kíséretében elhalad a díszszázad előtt. CSAK RÖVIDEN... AZ NSZK KORMÁNYA nemtetszését nyilvánította ki amiatt, hogy a Szovjetunióban nyilvánosságra hozták az 1967. október 12-én keltezett és az „erőszaklemondás” kérdésével foglalkozó szovjet emlékiratot. FRANCIAORSZÁG több mint 100 millió dollár érték­ben adott el aranyat az elmúlt hetekben az Amerikai Egye­sült Államoknak 35 dolláros unciánkénti hivatalos áron. SÁGI AGNES: Ih bairla, bairta III, Látogatás a biokombinátban A SONGINOI BIOKOMBI­NÁT építése mái- az új iparo­sodó Mongólia jelképe. Ottjár- tunkkor 23 gyárrészleg épít­kezési munkái folytak. Ezek körül tizennyolc magas, öt mély építésű épület. Idén még 46—48 ezer légköbméter kerül beépítésre, hogy télen zavar­talanul folytathassák a-mun­kát. 1966 szeptemberében kezdték az előkészítést, de lé­nyegében 1966 novemberében kezdődött a régi kis kapacitá­sú biokombinát mellett, illet­ve helyén a nagyarányú épít­kezés. Először úgy tervezték, hogy a régi biokombinátot korszerűsítik. Közben módosí­tották a tervet: ma mór a ré­ginek a falai sem állnak. S az új kombinát befejezésére 1970-ben kerül sor. Hogy ez sikerülhessen, jövőre 56 ezer légköbméter területet építe­nek be, s megdupláznák a benne dolgozók létszámát. Kis, egyszerű, dísztelen szo­bában, amely inkább egy fel­vonulási épület ideiglenes iro­dájára hasonlított, fogadtak a biokombinát építőinek, majd későbbi üzemeltetőinek veze­tői. Itt ismertették a terveket, a tennivalókat, mennyi kísér­leti állat lesz, milyen antibio­tikumot készítenek. Itt hall­hattuk ismét az elismerő sza­vakat a magyarok munkájáról. Mert itt is magyarok a szak- tanácsadók, magyarok szállít­ják a gépeket és magyarok ta­nítják a még képzetlen mon­gol munkásokat. Télen elmé­leti, nyáron inkább a gyakor­lati oktatás folyik. Megtör­tént, hogy egy sor előre nem látott szerkezetre volt szükség az építkezésnél. Míg hazulról megrendelik, itthon legyárt­ják és leszállítják — sok idő veszett volna kárba. Inkább nekikezdtek és helyben elké­szítették. Magunk is láttuk a „gyártó üzemet”. Sok kezde­ményezésre, leleményre van itt szükség. Természetesen exkavátort, dózert, szállítósza­lagot, nehézigépeket nem gyárthatunk helyben, s ezeket a legszükségesebb gépeket ha­zulról szállítjuk mongol meg­rendelésre. A KIS SZOBÁBAN, ahol rövid időre összezsúfolódtunk, dr. Varga Imre főszaktanócs- adó tájékoztat. Varga fiatal, csendes ember. Saját érdemei­ről nem is szólna, ha mongol kollégái nem figyelmeztetnék, hogy már megint elfelejtett beszámolni valami fontos do­logról. Varga Imre inkább csak a gépeket sorolja: augusz­tusra újabb magyai- szakmun­kások érkeznek, így 75-re emelkedik a számuk. Ezenkí­vül van tíz gyárkéményépítő, gépszerelő, műszaki tolmács, szakács, augusztustól 110 ma­gyar dolgozik itt. A kinnéiők között tizennégyen párttagok. Kiss József, az épületgépészet vezetője, főmérnök. Népszerű ember, akár Varga Imre. Ök nemcsak azzal törődnek, hogy jól haladjon az építke­zés, időben kezdődjék a tech­nológiai szerelés — amely to­vábbi három év munkáját je­lenti —, hanem intézkednek a munkások jobb lakásellátása érdekében, kijárják, hogy jobb legyen az élelmezés, mert azzal néha baj van. VÉGIGJÁRTUK AZ ÉPÍT­KEZÉST. Velünk a mongol elvtársak. Megálltunk egy-egy munkacsoportnál, érdeklőd­tünk, hogyan érzik magukat. Gödör János zsámboki vasbe­tonszerelő két esztendeje él itt. Az ÉM 23-as vállalat dol­gozója volt és két hónap múl­va, ha hazatér, újra ott foly­tatja. Rábai László Békéscsa­báról indult. Egyszer már volt otthon, de visszatért. Gonda András egy évre kötött szer­ződést. Valamennyien jól ér­zik magukat. Talán csak a szabad idő eltöltésére panasz­kodtak. Nem lehet mindig ol­vasni, nincs mindig új film vagy színdarab. Látták már a múzeumokat és hiába, nem le­het mindig névnapot, születés­napot sem tartani — akinek nincs itt a családja, olykor unatkozik, s az unatkozás egy­két napra kedvét is szegi az itt dóiig, ozófcnak. Ideig-óráig, mert, a pártszervezet, a'z építés vezetői is résen vannak. Tud­ják, hogy a munka sínylené meg, ha magukra hagynák az embereket. Varga és Kiss csa­ládostul él itt. Kiss Józsefnét magunk is megismertük, vi­dám asszony. Ahol megjelenik, otthonra talál a jókedv. Az ő lakásuk mindenki előtt nyitva áll és a dolgozók élnek is a le­hetőséggel, szívesen járnak oda. \ Az építkezésen az idegen nem igazodhat el, csak ha fi­gyelmeztetik, ez a nagy helyi­ség tornaterem lesz vagy kul- túrszoba, akkor kap észbe: itt már előre gondolnak a hol­napra. Nemcsak ötezer kísér­leti állatnak készítik a helyet vagy a diagnosztikai konyhá­nak, az antibiotikumok, széru­mok, gyártásának, hanem az itt dolgozók kényelmét, kul- turálódását is szolgálják majd az emelkedő faliak. AZ ÉPÍTKEZÉSEKTŐL TÁ­VOLABB, fenn a hegyen em­lékmű áll. Minden darab kövét innen lentről cipelték fel. Szinte emberfeletti munkát kívánt ez. A biokombinát építkezésén dolgozó mongol és magyar munkások emelték ezt az emlékművet társadalmi munkában. Mementója az együttes alkotásnak. (Folytatjuk) A KELET-PAKISZTÁNI MONSZUNNAK 90 halálos ál­dozata van. ELUTAZOTT Moszkvából Caglayangil török külügymi­niszter. A FOKVÁROSI DR. BLAI- BERG állapota oly nagy mér­tékben javult, hogy ezentúl csak kétnaponként adnak ki róla orvosi közleményt. HANOIBAN megalakították az amerikai néppel való szoli­daritás vietnami bizottságát. NÉGYES IKREK születtek Olaszországban, Viterbo váro­sában. Az ikrek közül kettő nem sokkal születése után meghalt. „Filmezés" Palermóban Három álarcos szicíliai ban­dita csütörtökön 60 000 dollár értékű ékszert rabolt el egy Palermo központjában levő ékszerüzletből. A banditák „nem kell megijedni, filme­zünk” kiáltással törtek be az ékszerüzletbe. BOMBAY GYERMEKÁLDOZAT Az indiai bíróság csütörtö­kön életfogytiglani börtönre ítélt egy 28 éves tisztviselőt, mert ötéves gyermekét felál­dozta egy hindu istennek. A rendőrség a tisztviselő házában rögtönzött oltáron találta meg a megfojtott gyermek meztelen holttestét, mellette 101 rúpiás áldozati összeg hevert. Szuper atom-tengeralattjáró Clifford amerikai hadügy­miniszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok hozzálát egy, a jelenleginél ' kétszer gyorsabban haladó nukleáris atom-tengeralattjáró megter­vezéséhez. A tervezés 22,5 millió dollárba kerül. A RIASZTÓPRÓBA SIKERÜLT... Az Iowao ál­lambeli Muscatine nevű városkájá­nak rendőrségén megszólalt a tele­fon. Udvarias fér­fihang közölte az ügyeletes tiszttel, hogy a város köz­pontjában levő egyik kereskedés tulajdonosa, üzle­tében új risztóbe- rendezést szerel­tetett fel és sze­retné ellenőrizni annak működését. Ezért kéri a rend­őrséget, figyeljék, működésibe lép-e az ügyeletén elhe­lyezett riasztó- csengő. Néhány perc múlva a csengő csakugyan meg­szólalt. Röviddel utána újból csen­gett az ügyeletes tiszt telefonja. Az érdeklődésre a rendőrtiszt közöl­te, hogy az új riasztóberende­zés kiválóan mű­ködik, mert szo­bájában megszó­lalt a csengő. A vonal másik vé­gén erre megkö­szönték a rendőr­ség figyelmessé­gét és letették a kagylót. Negyed órával később az ügyele­tén újból megszó­lalt a telefon. Most már az üzlet igazi tulajdonosa jelentkezet, áld kétségbeesetten közölte, röviddel ezelőtt banditák hatoltak üzletébe, megkötözték és több ezer dollár értékű zsákmány­nyal távoztak. Kö­telékeitől csak most szabadult meg és nem érti, a rendőrség miért nem lépett köz­be, amikor pedig új riasztóberende­zést szereltetett fel boltjában. Az ügyeletes rendőr­tiszt ekkor értette meg, hogy tulaj­donképpen mi történt... L

Next

/
Oldalképek
Tartalom