Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-06 / 131. szám

Jó szakemberek - jó utánpótlás Ha ruhát szeretne varratni valaki, ha szén frizurára vá­gyik, ha házat építtet, elekt­romos berendezést szereltet, nem mindig állami vállalat munkáját veszi igénybe. So­kan keresik fel a város jó ke­zű kisiparosait is. Cegléden 320 kisiparost tar­tanak nyilván. Egy részük idős, jó hírű szakember. Öt­venéves munkásságáért eddig 18 kisiparos kapott kormány­kitüntetést, 46-an pedig a szakma kiváló kisiparosa cím elismert tulajdonosai. lESYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XU. ÉVFOLYAM, 131. SZÁM 1968. JÚNIUS 6., CSÜTÖRTÖK Sok szeretettel, A KIOSZ-hoz tartozó ipa­rosok a szakember-utánpót­lás neveléséből is részt vál­lalnak, minden évben. Jelen­leg több, mint 160 ipari ta­nulót oktatnak, hogy azok a szakma minden csínját-bin- ját elsajátítsák, s elismerően emlegessék őket is, épp úgy, mint mestereiket. A követke­ző tanévre eddig nyolcvan kezdő tanulót szerződtetett a KIOSZ. Több kisiparos már elismerő kitüntetésben része­sült azért, mert kiváló ipari tanulót nevelt. Az új áruházban kapható lesz Siker az ARTEX-bemutatón / ,Hazajönnek" az itt készülő bútorok //■ A tavasszal egy kép jelent meg lapunkban. A Ceglédi Fa­ipari Ktsz stílbútorkészítőiről készült, éppen egy kolóniái­A köztulajdon védelmében A minap a Ceglédi Hú> lapban „Szülők figyelmé­be’’ címmel cikk jelent meg, amelynek írója aggo­dalmát fejezte ki amiatt, hogy a „környező házak” gyermekei birtokba vették a régi tűzoltólaktanyát. Egyik este 7 óra tájban is 6—8 gyermek ugrált ki­be a volt parancsnoki szo­ba ablakán a Kossuth Fe­renc utcára. Az esettel kapcsolatban elgondolkoz­tató, hogy a város közepén egy pár hete lezárt és át­adott középület hogyan válhat a környék gyerme­keinek grundjává? Honnan kerülnek sze­mélygépkocsik a volt lak­tanya udvarára és kik azok a felnőttek, akik a torná­con üldögélnek? Az illetékesek, akik át­vették az épületet, miért nem állítanak egy őrt oda, amíg az épület sorsa eldől? Vagy annak az épületnek már minden mindegy? Le­het. Ügy érezzük, hogy a gyermekek testi épsége mellett nem kevesebb ag­godalomra van ok a tár­sadalmi tulajdon védelme szempontjából! (peres ztegi) berendezés csavart faoszlopait készítették. Azóta már sokan érdeklődtek: tényleg, hol le­het vásárolni ennek az elis­merten jó árut készítő ktsz- nek a bútorait? Mert Ceglé­den, a helyi boltban ilyet nem árusí íanak. Valóban, ez a helyzet. Az ARTEX és a Bútorértékesítő Vállalat foglalkozik a Ceglé­den készült remek bútordara­bok értékesítésével. Aki sze­rencsés, hát Budapesten vá­sárolhat néhány darabot gyártmányaikból. Ott kapha­tó például a bárszekrénnyel kombi­nált sarok-könyvszekrény, a célszerű, olcsó gyermek- rekamié. A külföldről kapott megren­deléseik száma sem kevés. Er­re az évre 2 millió forint ér­tékű stílbútort rendeltek a Faipari Ktsz-től, főleg sötét diószínű kolóniáit, barokkot. VAN-E SZEBB FELADAT? MEGÉRTÉS, TÜRELEM, TAPINTAT A társadalom hasznos tagjai lesznek Jókedvűen éneklik az udva­ron a legújabb slágereket, de kissé megilletődötten néznek rám, ahogy belépek a frissen festett kapur Az irodát kere­sem. Udvariasan eligazítottak, s örömtől sugárzik az arcuk, hogy valakin segítettek. Ök azt szokták meg, hogy rajtuk segítenek. Lénárt József igazgató, 214 gyerek kedves Józsi bácsija, éppen telefonál: — Megadjuk, kedves, meg­lesz. Mi örömmel vállaljuk. Kicsi az iroda, de itt nagy a szíve mindenkinek. A felira­tot olvasom: „Embert nevelni, formáim, van-e ennél szebb, nagyobb feladat.” — öt tanulónk is betöltötte már a 16. évét, de még nincs meg a 8 osztályuk — mondja, ahogy elköszönt a telefonba. — Mind az öt gyerek szülei azt kérték, hogy még egy évet hadd járjanak, engedélyezzük a tankötelezettség meghosz- szabbítását. Azt szeretnék, ha gyerekük befejezné az általá­nos iskolát, mert terveik van­nak vel ük... — ? — Jól szervezett közösségi életen keresztül akarjuk a társadalom hasznos tagjává nevelni tanulóinkat. Ez a cé­lunk. A nálunk végzettek kö­zül sokan kerültek már külön­böző tsz-ekbe, a kísérleti gaz­daságba, sőt a szakmunkás­tanuló-intézetbe is. Itt az utóbbi években 8—10 tanu­lónk sajátított el egy-egy szak­mát ségét. A lehetőségek mind jobban emelték a szelektálás mércéjét, s ezzel szaporodnak a gondok is. A nevelők min­den gyerekért harcolnak, mindegyiken segítenek. Itt sem fogyhat el a türelem. Egész nap van tennivalója Józsi bácsinak. — Egy napom? Nem köny- nyű elmondani. Szeretem a munkámat, s alig veszem ész­re, hogy dolgozom. Legelsőnek szeretek megérkezni reggel, akkor vagyok nyugodt. Ma már megbeszéltük a heti munkatervet, a nyári úttörő­táborozást, megszerveztük a balesetbiztosítás megkötését, összesítettük a takarékbélyeg- gyűjtés eredményeit, órám is volt a 4. osztályban. Délután megvizsgáljuk a tápiószőlösi kérelem ügyét. Az egyik szülő Tápiószelére, a kisegítő osz­tályba szeretné járatni gyer­mekét Tápiószőlősről. Azt hi­szem, nem lesz akadálya. 15 körzeti tanulócsoport van vi­déken, s az is hozzám tarto­zik. Ha este nem lesz gyűlés, vagy más program, családot látogatok, olvasok, sétálok, s készülök a másnapra. Szeretné elérni, hogy három napközis csoportja legyen az iskolának. Olvas, tanít, képzi magát. Negyven éve tanyai iskolában kezdte, Sá­rospatak mellett: Harminc éve igazgató, ebből 20 éve már kisegítő iskolában. 1959-ben került Ceglédre. A pedaigőgus- napon sok virággal halmoz­ták el tanítványai. Ahogy ki- kísór, még az ebédlőből is kö­szöntik a nyitott ajtón. Né­hány hét múlva már csak a tablóról mosolyognak rá. Ag­godalom és bizakodás tölti el: megállják-e a helyüket? Kell a társadalm segítsége is, a megértés, türelem és tapintat. Szabó Alfréd Az ARTEX legutóbbi — csak külföldi rendelők számára tartott — bemu­tatóján ezzel arattak nagy sikert. Még többet is készíthetnének, ha erejükből futná — megren­delésben nincs hiány. A hónap végén megnyíló ceglédi áruház vezetőivel most folytatnak tárgyalásokat. Va­lószínű, hogy az új áruház minta bútorosztálya árusít majd először itt, helyben a ktsz szép termékeiből — me­lyeket eddig csak külföldön, vagy a legjobb esetben Buda­pesten lehetett megkapni. (-es) Bronzkoszorű Vácról Több mint 200 kilométert utazott vasárnap a Ceglédi Vasutas Vegyeskar, hogy részt vegyen a Vácott meg­rendezésre kerülő Dunaka­nyar Dalostalálkozón. A délutáni — erősebb — mezőnyben szerepeltek. A gépipari technikum díszter­mében helyet foglaló közön­ség nagy tapssal köszöntötte a dobogóra lépő együttest. A népes, 50 tagú kórusban fel­lépett a fiatal korosztály, együtt a deres hajú, idős éne­kesekkel. Morley könnyed Áprilisi ar­cú tündérlányával kezdték műsorukat, Benczédi Mihály karnagy vezetésével. Ezt kö­vette egy leheletfinomságú Brahms-óal, a Síró égi csend. Folytatták Sugár—R omhányi három romantikus madrigál­jával, majd Mozart harsogó Napfény kantátájával zárult műsoruk. Az országos minősítő hang­versenyt követő értékelésnél Forral Miklós, a zsűri elnöke elismerését fejezte ki a ceg­lédi vegyeskarnak. Sajnos, a részletes elemzésnél több hi­bát említett s végső soron bronzkoszorúval tértek vissza otthonukba az Észak-Pest megyei vendégszereplésről. Papp Rezső VISZIK A BERCELI PERONHOZ kellő tapintattal kell bánni velük, az eredmény nem ma­rad el. Józsi bácsi díszes albumot mutat, amely fényképeket, visszaemlékezésellet őriz. Még abból az időből, amikor ün­nep volt, ha egy új kaput, egy tomaállványt kapott az iskola. 1951 őszén 69 beírt ta­nulója volt az újonnan ala­kult kisegítő iskolának. Most 17 nevelő 214 gyereket tanít, j A számok elsősorban a meg­növekedett lehetőségeket tük­rözik. Több a tanterem, több ti nevelő, napközis csoportok tannak, s a szülők is jobban felismerték az iskola jelentő- ; A vasútvonal korszerűsítésével megváltozik a ceglédbercell állomás képe: szélesíteni kell a peronját. A dömperek ehhez a munkához szállítják a földet. Foto: Zsíros SPORI KÉZILABDA NB II Ragyogó játék, biztos győzelem Legutóbb a Hódmezővásár­helyi Textil vendégszerepeit Cegléden. A mérkőzésen a vendégek lelkesen játszot­tak, de egy pillanatig sem tudták kétségessé tenni a ha­zaiak győzelmét. Ceglédi Építők—Hódme­zővásárhelyi Textil 34:19 (19:10) Cegléd: Szalisznyó — Ju­hász, Pánczél, Hörömpő, Tu- kacs, Rossi, Szabó. Csere: Ivanics — Vass, Godó, Ado- nyi. Az első játékrészben gól­gólt követett. A 15. percben 12:6 volt az eredmény az Építők javára, akik ezután is rendkívül gólerősen játszva a félidő végéig 19:10-re húz­tak el. A második félidő szintén a I hazaiak fölényét hozta, azzal | az eltéréssel, hogy a ven- j dégek a saját térfelükön em- i bért fogtak. De ez sem segí- | tett rajtuk, mivel ennek el- j lenszerét a fiúk hamar meg­találták, és ekkor is 6 góllal többet lőttek, mint az ellen­fél. Végeredményben a csapat idei legjobb játékát. nyújtva 34:19 arányú győzelmet ara­tott. Góllövők: Pánczél 15, Tu- kacs 7, Szabó 3, Rossi, Höröm­pő, Vass, Juhász 2—2, Ado- nyi 1. A következő fordulóban a csapat Budakalászon játszik a tavalyi megyei bajnokság győztese ellen, ahol a mos­tani jó játékot megismételve akár a győzelmet is meg le­hetne szerezni. KOSÁRLABDA dksz 99eísó iéliúübeu~* csuk kétszer kaptak ki A tavaszi mérleg kedvező. A Kossuth Gimnázium 388:336-os kosáraránnyal meg­őrizte a tavaly oly nehezen megszerzett harmadik helyet, sőt, a feljebb jutáshoz sem sok hiányzott. Az első találkozóra Zsám- békon került sor, a helyi Fel­sőfokú Technikum csapata el­len, ahol bizony még az össz- játék akadozott, de lelkesen harcolva pótolni tudták azt, és 61:60-ra győztek. Ez volt egyébként a csapat egyetlen győzelme idegenben. A második fordulóban a Nagykátai VM volt az ellen­fél és ellenük Cegléden csak 58:55-re sikerült nyerni. Ezután két vereség jött: először Vácon, majd Nagykő­rösön kapott ki a csapat. Mindkétszer megérdemelt volt a vendéglátók győzelme. Ha­zai pályán ragyogóan, könnye­dén, mutatósán és ponterősen játszottak, és győztek két mérkőzésen — a technikum és a monori csapat ellen. Az őszi idényben Vác és Nagykőrös is Cegléden fog játszani, ahol el lehet kezdeni a feljebb lépést. A „kis Kos­suth” 388 pontját a követke­zők szerezték: Sallai 102, Ud- vardi 96, Horváth 91, Nyúl 45, Dávid 22, Füle 17, Fehér 8, Velkey 6, Túri 2. Játszott még, de riem szerzett kosarat Szűcs és Szúnyogh. A következő állomásuk a június 8-i ifjúsági seregszem­le, ahol a Kossuth Gimná­zium kosárlabdacsapata is szerepel. (— reán) LABDARÚGÁS Bem SE-Törökhóliut TSZ SK 3:1 (3:0) Megyei labdarúgó-bajnok­ság. Bem SE: Viltsák — Ko­vács, Szomolányi, Labore, Ku- binyi, Tukora, Bányai, Szabó Sándor, Bukta, Rimóczi. Edző: Labore Tivadar. Csere: Tukora helyett Ludvig. A Bem óriási nyomást gya­korolt, és ennek ellenére egy szezonra való gólhelyzetet ha­gyott ki. A Törökbálint csapa­ta csak szórványosan futott le, de ezek sem voltak gólveszé­lyesek. Az első gólt a 10. perc­ben Bányai lőtte hálóba. A 30. percben az ellenfél 16-osa I táján Bukta jó labdát kapott, 1 és a kapust is kicselezve, jobb sarokba helyezte a labdát, 2:0. A 40. perc ismét nagy helyze­tet hozott, amit Szabó Sándor ügyesen kihasznált, és a kifu­tó kapus mellett lőtt a hálóba, 3:0. A második félidő már válto­zatosabb játékot adott. Az el­lenfél szépíteni tudott, 3:1. Az eredmény már nem változott. Jók: Kovács, Bányai és Szabó Sándor. Ceglédi Vasutas SE ifi— Törökbálint TSZ SK ifi 1:0 I Megyei labdarúgó-bajnok- 1 ság. TEKE Megyei ifi nagygolyós egyé­ni—megyei öregfiúk nagygo­lyós egyéni tekebajnokság, Cegléd. Ifi: 1. Lázár László Ceglédi Építők 419 fa. Öreg­fiúk: 1. Mohács István 429 fa, 2. Szalisznyó Ferenc 385 fa, mindkettő a Ceglédi Vas­utas SE versenyzője. Június 29-én és 30-án a Ceglédi Építők tekepályáján rendezik meg az országos ifi női és férfi egyéni nagygolyós tekebajnokságot Úttörő» A CVSE serdülő atlétái egy­re jobb eredményeket érnek el. A megyei úttörő-olimpián kiemelkedő eredménye volt távolugrás'ban Balogh Zsuzsá­nak, aki 528 centiméterrel az 1967. évi országos ranglista el­ső helyén végzett. Varga At­tila 100 méteres síkfutásban 11.8 mp-oel került a területi döntőbe. A budapesti serdülőverse­nyen az alábbi eredmények születtek: Leány 60 méteres síkfutásban Kurucz Éva 8,4 mp. Serdülő „B” kategória fiú 60 méteres síkfutás 2. Haj­dú Gy. 41,1 mp. 4. Mezei 45.6 mp. Fiú magasugrás: 1. Asz­talos 157 centiméter. Távolug­rás, leány: 2. Balogh Zsuzsa 452 centiméter, 3. Kurucz Éva 439 centiméter, 4. Török Éva 415 centiméter. 100 méteres síkfutás 1. Varjasi 12 mp, Eger Spartacus SE—Ceglédi Építők SE 6:2. NB Il-es teke- bajnokság. Dobott faarány 2669:2568. Jók: Rónaszéki La­jos 473 fa, Nagy László 440 fa és Pákozdy Rudolf 427 fa Ganz-MAVAG „B”—Ceglédi Építők „B” 2:6. NB teke tarta­lékbajnokság. Dobott faarány 2433:2431. Jók: Király János 422 fa, Nyíri Ferenc 420 és Aranyvári János 410 fa. (sz) olimpia Halmi 14,4 és Lázár 12,4 mp. Leány magasugrás 1. J. Tóth Mária 130 centiméter, 100 mé­teres síkfutás: Rajkort Teréz 14 mp. (sz) Másodiké iettek a háromtusa bajnokságon A Székesfehérváron meg­rendezett országos vidéki egyéni és csapatbajnokságon a Ceglédi Vasutas SE legfia­talabb szakosztálya fegye'em- ből és. küzdeni. tudásból jeles­re vizsgázott. Csapatversenyben a máso­dikok lettek, míg egyéniben 5. helyen Fehér, 6. helyen a 2000 méteres terepfutástoan — rangos ifimezőny volt! — ifj. Szalcály, a 7. helyen Cseh vég­zett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom