Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-25 / 147. szám

1968. JÜNIUS 25.. KEDD 3 ”‘&ür§ap Pislogó petróleumlámpák Lovasnapokon a Hortobágyon A Ráckeve és Lórév kö­zötti, jobbára bortermelő vi­dék dimbjei-dombjai közt botorkálok. Az elszórt ltis em­beri települések szemérme­sen bújnak meg a fák mö­gött, mint az ógörög költé­szet édelgő szerelmespárjai. Hol egy piros cseréptető, hol egy hófehér falrész tűnik elő, szinte leskelődve. Páskom ... Bukri dűlő ... — Arra tessék menni, jobb­ra, ahol azok a kiakasztott fe­hérneműk száradnak... Végigtörlöm a homlokom. Bucka 14. Végre a célnál va­gyok. Éjszakai pilácskolás Hathetes kisfiával, csak Gu- nics LászUinét, a legfiatalabb Fórús-lányt találom odaha­za. Szülési szabadságát tölti. Férje a Kőbányai Öntödei Vállalatnál dolgozik, ő a Cse­pel Autógyárban, nővére, Er­zsi, aki szintén ebben a ház­ban lakik, a ráckevei HÉV- vonal kalauza. A fiatalasszony, vízzel félig telt edény fölé hajolva, krumplit tisztít a verandán. Készül a vacsora. Mentegetőz­ve törülgeti a kezét. Nem kell sokat biztatnom, ömlik belőle a szó. — Körül, amerre né­zünk, mindenütt villany ég, még amott, messze, a Bukri dűlőn is, csak mi bajlódunk ezzel a büdös, füstös petróleumlámpával. Tegnap pucoltam, nézze, már megint milyen. Túl a husza­dik század derekán, amikor űrhajók röpködnek a levegő­ben, mi még mindig ilyen múzeumba illő tárgy mellett töltjük az estéket. Éjjel több­ször fel kell kelnem a gye­rekhez, képzelje el ezt a kezdetleges pilácskolást... Két család lakik még itt, a mellettünk levő házban Ho- neckér Józsefék, vagy hatvan méterrel feljebb Bajka Mi- hályék, esténként náluk is petróleumlámpa füstölög. Sze­retnénk jó regényeket olvas­ni, televíziót nézni, mosó­gépet használni... Napokig a teknő fölött görnyedek, kor­mos vasalóval vasalok .,. Mért bánik velünk ilyen mos­tohán a tanács? Öt éve, ami­kor a házat építettük, azt' mondták, nyugodtan bevá­gathatjuk a falba a vezetéket, lesz villany, és máig sincs. Kétezer forintunkba került. Százötven méterről, a Vörös Hadsereg útról kellene ide­hozni a fényt. Három, Baj- káékig legfeljebb öt oszlop, ennyi az egész. Társadalmi munkát és pénzt is felaján­lottunk. Mi magunk ásnánk meg az oszlopoknak a gödrö­ket ... Csitítani próbálom. — Sallainénak, a volt kocs- márosnénak, a Páskom szé­lére, hét oszloppal vitték be a villanyt. Egyetlenegy ház­ba! Maga érti ezt? Minden­re van keret, csak a Bucka lakóira nincs? Hát én meg­mondom, én lehetetlenséget nem ismerek, csak tehetetlen­séget, igenl Én Sallainénak is szemrehányást tettem, ő meg, tanácstag létére, azzal vála­szolt, ha így beszélek, meg sem érdemiem, hogy villany­hoz juttassanak. Most mit szól ehhez? Hát hogy be­széljek, mikor majd szétvet a düh? Ránksötétedett. A krumpli lábasba kerülhet. A konyhá­ba vonulunk. Guhicsné a kre- denc tetejéről leemeli a lám­pát, az asztalra sámlit tesz, ar­ra helyezi, nehogy füstsávot húzzon a festett falon ... Már a második szál gyufát hajítja el. — Mindjárt ©davágom a földhöz — és kínjában elne­veti magát. — Pocsék mosta­nában a p>etró is. Hunyorgó, pisla fény. Bűz csapja meg az orromat. Eről­tetem a szemem, hogy papír­ra vessek még valamit.’ A szo­bában felsír a csecsemő. Módosul-e a belterületi határ? — A fővároshoz viszonylag közelfekvő Ráckevén, a buc- kaiakon kívül még sokan vi­lágítanak petróleumlámpá­val, sajnos — világosít fel Kovács Katalin vb-titkár. — A villamosítás gondjai Ráckevén Az Újhegyen, a szulai részen, a Gárdonyi soron, a Széche­nyi, a Rákóczi és a Tanács utcában. Számtalan új ház épül, a villamosítás a fejlődés­sel nem tud lépást tartani, de a belterületi utcák teljes vil­lamosítása még ebben az év­ben befejeződik. Hallgatom a vb-titkár.t, és a tornyosuló gondok az én Buckán támadt harci kedve­met is lelohasztják. Szulát, ahol körülbelül 30 család új lakótelepet létesített, a tanács belterületté szeretné minősí­teni, a belterületi határ mó­dosítása érdekében már meg­tette a szükséges lépéseket. Ha próbálkozása kudarcba fulladna, az alapvető kommu­nális ellátásból sok-sok em­bert ki kellene rekesztenie. Reméli azonban, hogy a járá­si, illetve a megyei tanács kedvezően dönt. Újhegy belterületté nyilvá­nítása viszont, noha jóval többen lakják, mint a buckái részt, nem lenne ésszerű: a községet túlságosan elnyújta­ná. Elsősorban a jelenlegi Ráckevének kell a szükséges kommunális ellátást biztosí­tani, s jócskán akad tennivaló. Utcákat kell építeni, csator­názni kell, évszázados elma­radottsággal kell megbirkóz­niuk. Az a szulai rész is, Rác­keve és Becse között, tovább­fejlődne, építkeznének az em­berek, egyelőre azonban nem kapnak építési engedélyeket. Csak majd, ha a határvonal esetleges módosításával, a közművesítés ott is lehetsé­gessé válik, akkor... Hát így állunk! Mégis terjed a fény No, és a buckaiak ügye? — Bucka is külterület — felel a vb-titkár — sorvasz­tani kellene, nem fejleszteni. Ráadásul ott nincs is meg a szabályok megkövetelte 100 méterenkénti három fogyasz­tó. Mindezek ellenére teljesí­teni kívánjuk, Gunicsék kéré­sét. De csak a jövő évben nyí­lik rá lehetőség. Számítunk persze az ígért társadalmi munkára, és az anyagi hozzá­járulásra. Ugyanis... íme, a rövid magyarázat! Minthogy a trafótól 500 méte­ren túl kell a hálózatot fej­leszteni, a már meglevő, 900 folyóméter hosszú, kis ke­resztmetszetű, elavult hálóza­tot, a Maros út és a Vörös Hadsereg útja között, újjá kell építeni. Kilencvenezer forintos költség, s ezt az összeget a tanácsnak kellene kifizetnie. Jövőre azonban, tervei szerint, a Fővárosi Elektromos Művek az újjáépítést maga végzi el. Akkor a tanácsnak a buckái rész bekapcsolása csak 18 ezer forintjába kerül. Az egyévi várakozásnak tehát ez az oka. — A munkát már a Pest megyei Villanyszerelő Válla­latnál meg is rendeltük, noha, ezt hangsúlyozom, a buckái külterületi részen a hálózat növelése szabálytalan — hajt­ja össze a szóban forgó ügy­gyei foglalkozó paksamétát Kovács Katalin. — Még egy kis türelmet kérünk tehát Gunicséktól és lakótársaiktól. Feltétlenül látniok kell a ta­nács jóindulatú erőfeszítéseit. Érdekükben valóban megtet­tünk minden tőlünk telhetőt. Hogy kivételeztek-e Sal- laiékkal? Nem tudja. Három­négy évvel ezelőtt, amikor a páskomi részre a villanyt be­vezették, ő még nem volt ta­nácstitkár. — Befejezésül még csak annyit: a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága egymil­lió forintot biztosított a rác­kevei járás községeinek to­vábbi villamosítására, s ebből maga Ráckeve 200 ezer fo­rintot kapott. A községi ta­nács, a korábban elkészített fejlesztési és kivitelezési ter­velv alapján úgy döntött, hogy figyelemmel egyrészt a köz- világításra, másrészt az újon­nan jelentkezett fogyasztókra, mintegy másfél kilométer há­lózatot építtet, következésképp körülbelül 45, ma még füstöl­gő petróleumlámpa mellett va- koskodó családnak teszi lehe­tővé a villanyvilágítást. Polgár István Kiskunsági siker — 50 ezer vendég " J\íenyasszonyssökteté8 elnöke. A közönség? Legin­kább parasztemberek: szövet­kezeti gazdák s családjuk — az ország számos részéből. No és természetesen külföldiek is... Kezdjük talán a versenyek­nél, s itt is, ahol Pest megyei siker született. A fogatok színpompás versenyében a Kiskunsági Állami Gazdaság nyerte el az első dijat — négyes fogatával. A győztes fogat hajtója: Fü- löp Sándor volt. Nem „hazai babér” ugyan, de a látványos­ságok, izgalmak talán itt te­tőztek, tudniillik a „Hortobágyi Díjért” kiírt kitartásos magas-, ugratás során. Szlovák ver­senyzők is szerepeltek a lovas­napokon, s közülük Julias Kundrák szerezte meg az ér­tékes díjat. A díjugrató csa­patversenyben a hortobágyiak győzedelmeskedtek; szóval — hogy végül is a sport stílusá­ban szóljunk — igazságos döntetlen született. Vagyis: nyertek a külföl­diek, nyertek a házigaz­dák, s ami nekünk fontos — nyertek a Pest me­gyeiek is... Persze, a lovasnapok ese­ménysorozata nem csupa ver­seny ... ! Szó sincs róla ...! Könnyed játék, bravúr, szóra­kozás ... Robog a ménes a pá­lyán, ügyességi mutatványok­kal szórakoztatják a közönsé­get a szlovák lovasok, verse­nyeznek a kelet-magyarorszá­gi ménesek csikósai, hogy ki közülük a leggyorsabb lovas... Ezt a versenyt — hű, milyen izgalom előzte meg! — Garai Lajos nyerte, a fiatal pusztai csikósivadék... És következ­tek egymás után a táncok, rigmusok; lakodalmas, felvo­nulással, menyasszonyszökte- téssel... A Hortobágy ma hatal­mas értékeket termelő gazdaság; hiszen van lovuk, amelyet 200 ezer forintért adtak el. S a Hortobágy ugyanekkor neve­zetesség, népi, pásztormúltunk hagyományainak gazdag tár­háza, őrizője. újjáteremtője... Ezért is olyan szépek, feled­hetetlenek ezek a hortobágyi lovasnapok — ahol — bár ki lát a jövőbe! — valószínűleg lesznek még százezren is ... Dékiss János Foto: Süli Andor A Hortobágyot ma már nem kell felfedezni; hiszen ki ne tudna a 85 ezer holdas pusz­táról? Mégis vasárnap sokan a felfedező izgalmával nézték a „végtelen rónát”, ugyanis elő­ször jártak itt életükben. A hortobágyi lovasnapok — három napig tartó — ese­ménysorozata immáron ha­gyományossá vált. Országos esemény, amelynek mostani sikere minden rendezői elkép­zelést felülmúlt. A becslések szerint — szóval: inkább több, mint kevesebb — 50 ezer ember vett részt a lovasünnepség harmadik napján, vasárnap. Ennyi embert egy nap még nem látott vendégül a délibá­bos Hortobágy... Megjelent Kállai Gyula is, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, az országgyűlés Tanyai pedagógusok - Aszódon Tanyai iskolákban tanító pedagógusok egyhetes bentla­kásos tanfolyama kezdődött tegnap délelőtt Aszódon. Csáki Imre docens, az Országos Pe­dagógiai Intézet munkatársa tartott bevezető előadást a ta­nulók önálló gondolkodásának fejlesztéséről. A további prog­ramban a számtan, a helyes­írás, az íráskészség fejleszté­sének oktatása, valamint a környezetismeret tanításának módszere szerepel. Az újszerű tanfolyam szombat délben fe­jeződik be. Az Ecseri lakodalmas a bécsi Práterben A Magyar Állami Népi Együttes a hónap utolsó nap­ján a bécsi Práterben vendég­szerepei a Volkscstimme-napok programjában. A kétnapos ünnepség záróelőadását rende­zik itt, s rá a szocialista orszá­gok legjobb hivatásos együtte­seit és szólistáit hívták meg közreműködőnek. Az előadás befejező részét adják a Ma­gyar Állami Népi Együttes tagjai: színes válogatást legsi­keresebb műsorszámaikból. Bemutatják többek között az Ecseri lakodalmast, a Pásztor­botolót, az Uvegestáncot és a Pontozót is. Megnyerték a százezret Ma reggel semmiféle csoda nem történt, bár egyszerre többen is megnyerték a száz­ezer forintos főnyereményt. De sajtóhiba folytán minden lapban másként szedték és nyomták a számokat. Szemfü­les munkatársunk mindezt nem vette észre, ezért némi irigységgel a szívében (egy huncut vasat sem nyert) el­ment a nyertesekhez és meg­interjúvolta őket, mondják el örömüket, tervüket, mit jelent életükben a százezer? Most összesítve közreadjuk a vála­szokat. A JÓ EMBER: — Azonnal telefonáltam imádott feleségemnek, hogy megosszam vele a jó hírt. És ő azonnal visszajött hozzám, ott­hagyta a szeretőjét, pedig az egy szép, fiatal féjfi. Haja is van és épek a fogai. De Rená­ta azt mondta, ez nem számít, engem jobban szeret, bennem több a belbecs és örül, hogy végre megszabadul ettől a csirkefogótól, aki ráadásul egy élhetetlen nagy mélák. Nagyon kedves és bájos volt az asz- szony. Elkérte a nyertes köt­vényemet, úgy sajnálom sze­gényt, már harmadnapja sor­ban áll a postán a pénzért. Biztosan éhezik, de nem tudok rajta segíteni, nem tudom me­lyik postafiókba ment. A MAMA: — Örülök, hogyne örülnék leikecském, nem mindennap ér ilyen szerencse egy magam­fajta öregasszonyt. Vettem egy kétforintos fagylaltot, olyan régen nem volt már a számban ilyen finom íz. Aztán arra gon­doltam, felugrok Vecáékhoz. Ö, a lányom. A férje mérnök. Két szép kis unokám is van. A vejem nem szereti, ha odajá­rok hozzájuk. Azt mondja, csúnyán beszélek, eltanulják a gyerekek. Két éve, hogy utol­jára náluk jártam. De egyedül nem bírtam elviselni az örö­mömet, felmentem. Megörül­tek ők is. A vejem azt mond­ta, hogy azonnal költözzek hozzájuk. Holnapra üres lesz a cselédszoba. A lány, aki ná­luk szolgált, piszkos volt és sokat evett. Kilencvenezret odaadtam a vömnek kocsira, tízezret a lányom betett a bankba a kicsik nevére. — Hát nem aranyos az én Vecám? AZ ELÉGEDETLEN: — Nem örülök! Miért örül­nék? Ez a százezer forint a múlt idők kísértete. Lehet, hogy akkor nagy pénznek szá­mított, de ne felejtse: abban az időben tornacipőben és mi­cisapkában jártunk. És fél­tünk, hogy naponként újrater­meljük, újraszüljük a kapita­lizmust. Mint emlékszik rá, akkoriban az álmainkat is megtépázták. Azt mondták: százezerről álmodhatsz, annál többet egy vassal se. És akkor mi, parancsszóra százezerről álmodtunk. Ha netán álmunk­ban odatolaljodott még egy- egy tizes a százezerhez, akkor mi azt gyorsan eldobtuk. Akkor tehát a tiszta, öntu­datos ember álmainak álma volt a százezer. És én most nyertem meg, amikor már el­romlottam, amikor züllött agyamban már a milliók jár­nak, amikor az újságok azt írják, hogy X. Y. szakácsnő ötös találatával kétmilliónál többet nyert a lottón. És ál­momban egyszer már a Nem­zeti Bank páncélszekrényében is voltam. Nem uram, nem ez a száz­ezer a szivárvány ... A CSALFA LEÁNY: — Hogy miért örülök? Kis csacsi. Maga meg fog engem érteni. Maga egy intelligens ember. Szóval világ életemben szegény voltam, de nagyon szép. Ezért rákényszerültem, hogy minden férfinak azt mondjam: Te vagy a második életemben. Mind megbocsá­totta az elsőt, mert úgy gon­dolták, azért az ezüstérem is szép dolog. De én érzékeny lelket örököltem szegény anyámtól. És ezt a lelket örökké furdalta a sok hazug­ság és rettegtem is! Miért kell nekem hazudoznom? Kérdez­tem magamtól minden reggel az ágyban. És mi lesz, ha egy­szer valamelyik partnerem megtudja, hogy dobogóra sem kerülne. A férfiak mind hiúak és érzékenyek. Nem tartanak lépést a korral, alig akad kö­zöttük egy-egy modern lelkü­letű. A huligánokat pedig nem szeretem, nem az eseteim. Képzelheti, mit éreztem, amikor megláttam az újság­ban a számokat. Felhívtam Bumburnyák Kálmánt, a bu­nyóst, akivel most járok és igen jól megértjük egymást. Megmondtam neki a százezret és közöltem vele, most már őszintén, hogy ő nálam hánya­dik helyezett. Azonnal megvigasztalt. Azt mondta, ne búslakodjak, hi­szen könnyű egy púpos, csú­nya lánynak! Könnyű annak vigyázni magára, de egy ilyen szép lány mint én, az annyi midennek ki van téve és rosszak, nagyon rosszak az emberek. Este elmentünk a Bikába, ott volt minden ha­ver, jól tartottuk őket, étellel- itallai, reggelig mulattunk. A KICSINYES: — Megnyertem, de ne tes­sék zavarni kérem. Ha van szeme láthatja, hogy számo­lok. És nem akármit számo­lok. Gondoljon bele, élek még, mondjuk húsz évet. Eny- nyi időre szükségem lesz: Húsz kilogramm sóra — az annyi mint... Két kilogramm élesztőre — az annyi mint... Húsz pár zoknira — az any- nyi mint... Kétszáz csomag cigarettára — az annyi mint... (Nem szívok többet! Leszokom a do­hányzásról! A borról is! Szó­dabikarbóna sem kell. Nincs bor, nem ég a gyomor... az annyi mint...) Jucit elzavarom — az any- nyi mint... — Mire meghalok tehát lesz kétszázezer forintom — érti, fordult az újságíróhoz — örü­lök, hogy érti és kérem, kínál­jon meg egy cigarettával. — De hiszen leszokott... — Csak a vásárlásról, fiam... ALKOHOLISTA A HÁRSHEGYEN: — Képzelje jóember, ép­pen kúrálgattam magamat. Az éjszakai pityóka valószínű anslágos volt. Ültem az ágyam szélén, elcsevegtem magam­mal és vártam a. depressziót, meg a fehér egereket. Kiabál­tam is egy keveset, mikor jöt­tök már, meddig kell ebben a büdös szobában várni egy kis ingyen cirkuszra. Egyébként azzal már rég nem voltam ki­békülve, hogy van egy állat­cirkuszom, oroszlánok nélkül. A fekete elefánt is ritkán lá­togatott meg, legfeljebb, ha egy liter rumot fogyasztottam az éjszaka. De kinek van mindig annyi pénze? Én a dohányt mindig rendesen ha­zaadtam az asszonynak. Ügy kellett visszalopkodnom min­den nap a „ridiküljéből”. — Mondom, várom a dep­ressziót és akkor jön helyette az asszony, boldogan. Meg­nyertük a százezret, mondja és sír. és csókolgat. A kerék az agyamban azonnal neki­lódult: eddig napi húsz forin­tot loptam tőle, most esetleg százra emelhetem a tétet. Ak­kor biztos jön az oroszlán is, meg jönnek a kígyók is, azo­kat nagyon szeretem, ha csö­rögnek ... Most itt vagyok a sárga házban. Behozott. Azt mondta a professzornak idegösszerop­panás, de fakultative az el­vonókúrát is fel akarom ven­ni, mint humán tárgyat. Mert nagy a humán érdeklődésem. — Fakultative!? — bődült még egyet, és jöttek az ápo­lók. AZ ÜGYELETES EGZALTALT: — Igen kérem, én vagyok az ügyeletes. A többiek kint szaladgálnak az életben. Vég­zik a mindennapos áldásos te­vékenységüket. Hogy mit csi­nálunk a pénzzel? Régi vá­gyunk bebizonyítani az embe­riségnek, hogy igenis, a ku­tyából lesz szalonna! A száz­ezerért vásárolunk tiszta, ér­tékes fajkutya-egyedeket és tenyésztjük őket. Ősszel aztán mind eladjuk, itthoni és kül­földi kutyabarátoknak. Ezzel a pénzünk duplájára nő. Ab­ból disznófalkát vásárolunk, és mind az egészet levágjuk. Ka­rácsonyra leáz sok-sok szalon­nánk. Egyszerű ugye? De hát ehhez pénz kellett. Enélküí nem tudtuk volna a régi bal­hiedelmet tudományosan el- lenbizonytíani. AZ IGAZI NYERTES: — Megvan kérem annak a pénznek a helye. Sok a gye­rek nálunk és most majd ide­vesszük a mamát is... Sem­mi esetre sem bolondulunk meg a pénztől. Dolgozunk to­vább, legfeljebb egy kicsivel könnyebben élünk majd. De hát, amikor jegyezni kellett jegyeztünk és tisztességesen fizettük a részleteket is. Most meg visszakaptuk, tán még többet is, mint gondoltuk.., (suha)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom