Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-15 / 139. szám

XII. ÉVFOLYAM, 139. SZÄM T 21A 70 FM.I ÜR 1968. JŰNIUS 15., SZOMBAT A magyar és a csehszlovák párt- és kormányküldöttség a tárgyalóasztalnál. Magyar-tsehszíovák barátsági nagygyűlés Aláírták a két ország áj barátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyájtási szerződését Alexander Dubceknek, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága első titká­rának vezetésével hazánkban tartózkodó csehszlovák párt­ós kormányküldöttség péntek délelőtt a Hősök terén meg­koszorúzta a magyar hősök emlékművét. A magyar—csehszlovák FOKVAROS Kedvezően reagál a gyógyszerekre Blaiberg szervezete A fokvárosi Groote Schuur kórház péntek délben kiadott közleménye szerint a májgyul­ladásban megbetegedett, ja­nuár 2 óta új szívvel élő dr. Blaiberg szervezete kedvezően reagált a gyógyszeres kezelés­re. A fokvárosi fogorvos be­tegágya mellett továbbra is ál­landó ügyeletet tartanak a szívátültetésben részt vett or­voscsoport tagjai. Zbiri ezredes elhagyta Tunéziát Elhagyta Tunéziát Taher Zbiri ezredes, az algériai ve­zérkar volt főnöke, aki 1967 decemberében államcsínyt kí­sérelt meg Bumedien elnök ellen, majd menekülése után menedékjogot kapott Tunéziá­ban — jelenti a tunéziai hír- ügynökség, de nem közli, hogy Zbiri hová utazott. párt- és kormányközi tárgya­lások pénteken elvtársi, bará­ti légkörben fejeződtek be. Délután az Országház kupola­csarnokában ünnepélyesen aláírták a Magyar Népköztár­saság és a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését. Magyar részről Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Minisztertanács elnöke, csehszlovák részről Oldrich Cemik, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a minisztertanács elnöke írta alá a szerződést. Az aláírásnál jelen voltak a tárgyalásokon részt vett magyar és csehszlo­vák párt- és kormányküldött­ség tagjai — Kádár Jánossal, illetve Alexander Dubcekkel az élen — továbbá a két dele­gáció szakértői. A szerződés aláírásakor Fock Jenő és Oldrich Cernik mondott beszédet. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Budapesti Bizottsága és a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa a Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és kormányküldöttségének magyarországi látogatása al­kalmából péntek délután ba­rátsági nagygyűlést rendezett az Építők Rózsa Ferenc Műve­lődési Házában. A nagygyűlés részvevői me­leg szeretettel, hosszan tartó tapssal köszöntötték az elnök­ségben helyet foglaló cseh­szlovák párt- és kormány­(Folytatás a 2. oldalon.) PÁRIZS Veget ért az Odeon színilázi „álforradalmi farsang" Csata a Sorbonne-on - Seguy számvetése Lacheroy is hazatért Georges Bidault volt mi­niszterelnököt követően, csü­törtök délután az OAS-össze- esküvésben való részvétele miatt, távollétében halálra ítélt Charles Lacheroy volt ezredes tért vissza Franciaor­szágba spanyolországi számki­vetéséből. Lacheroyt megérke­zése után, Bidaulthoz hason­lóan, azonnal szabadlábra he­lyezték. Tixier-Vignancour ügyvéd, az OAS-puccsisták vé­dője T ulle-ben tartózkodik, ahol minden pillanatban vár­ják az ottani börtönben az OAS-tábomokok közül már csak egyedül fogva tartott Raul Sálán szabadon bocsátá­LONDON Békés teadélután a BBC kerékasztalánál Cohn Bénáit anarchista diákvezér, valamint a BBC diákvitájára meghívott 12 má­sik i külföldi diákvezető csü­törtökön este a BBC kerék­asztalánál fejtették ki né­zeteiket. A hírügynökségi je­lentések szerint békés tea- délutánra emlékeztétő han­gulatban ismertették moz­galmaik céljait és eredetét. Hangoztatták, hogy „szocia­lizmust kívánnak", ugyanak­kor többen romantikus anti­kapitalista tételeket ismé­telgettek, mások pedig tá­madták a kommunista pár­tokat. MUNKAÉRTEKEZLET A PARLAMENTBEN Pénteken a Parlament dele­gacies termében értekezletet tartottak a megyei képviselő- csoportok vezetői, az Ország- gyűlés állandó bizottságainak elnökei és a Parlament -tiszt­ségviselői. Kállai Gyula, az MSZM Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke a tanács­kozáson értékelte az ország- gyűlés legutóbbi ülésszakának munkáját, majd ismertette azokat a témákat, amelyek várhatóan a legközelebbi ülés­szak napirendjére kerülnek. A munkaértekezlet résztvevői ez­után meghallgatták Vályl Pé­ter pénzügyminiszter tájékoz­tatóját az államháztartás 1967. évi költségvetésének tel­jesítéséről, valamint az idei gazdasági év és az új gazdasá­gi mechanizmus bevezetésének eddigi eredményeiről. Feszültség a Jordán mentén A kairói AI Ahram szerint a Jordán folyó mentén fe­szültség uralkodik, mert Iz­rael a Jordán völgyét ha­tároló dombokra nagy erőket vont össze: létszámuk meg­haladja a 40 ezret. A szintén kairói AI Gum- hurija lő címe: „Izrael meg akarja támadni Jordániát’’. Az Ál Akhbar értesülése sze­rint pedig az izraeli röpcé­dulák, amelyeket izraeli he­likopterek szórtak le a Jor­dán keleti partján, nyíltan fenyegetőznek az agresszió­val. A Propres Egyiptien azt jelenti, hogy a Palesztinái kommandók a Sinai-f élszi­geten több támadást intéztek a megszállók ellen. Páncél- ököllel és aknákkal megtá­madták az egyik izaeli vo­natot A szerelvényt kisik­latták. HATEZER SZÁM VÁLTOZIK W <jj telefonközpont épült Zuglóban. Az új létesítmény, amely 21 millió forintba ke­rült, lehetővé teszi, hogy a ré­gi, elavult telefonközpontokat kicseréljék. A központ mun­kába lépésével mintegy hat­ezer budapesti előfizető tele- fonszárna változik meg. sát. Tixier-Vignancour nyilat­kozata szerint a Sálán és hét másik OAS-elítélt szabadon bo­(Folytatás a 2. oldalon.) BELGRAD Új irányelvek Belgrádiban pénteken nyil­vánosságra hozták a Jugo­szláv Kommunisták Szövet­ségének új irányelveit a ju­goszláv társadalmi, gazda­sági és poütikai viszonyok rendszerének fejlesztéséről. A dokumentum a jugoszláv bel­politika minden fontos kér­dését elemzi. Az irányelvek megjelenését Tito az egye­temisták múlt heti megmoz­dulásait követő vasárnapi rádió- és televízióbeszédében jelentette be. Agy tröszt a vállalatnál A polihisztorok kora lejárt. Nem érthet az ember minden­hez. Temérdek ismeret és ta­pasztalat halmozódott fel egy- cgy tudományos és gyártási ágban. Ezért a tudomány és a gyakorlat napjainkban szán­dékainktól függetlenül egyre inkább specializálódik. De va­jon a szakemberekkel szem­ben milyen követelményeket támasztunk? A sokoldalú mű­veltségre, az univerzális ké­pességre helyezzük-e a hang­súlyt, lemondva a részletek alapos ismeretéről, vagy a nagyfokú specializálódást te­kintsük követendőnek? Az eszményi szakember fo­galmát nem alakíthatjuk ki a konkrét feladatoktól s az egyé­ni képességektől függetlenül. Mindkét típus — a részletek­be mélyedő specialista és az összefüggéseket ismerő, széles látókörű vezető — mint szél­sőség s a közbeeső megannyi árnyalat a maga helyén indo­kolt lehet. Az alkotó kutató jobban kell, hogy ismerje azt a témát, a kapcsolatos szak- irodalmat, módszereket, amelynek megoldására hiva­tott, mint közvetlen felettese. És minél feljebb megyünk a vezetés hierarchiáján — a fő­osztályvezetőn, a főmérnökön, az igazgatón át a miniszterig — annál kevésbé várható el az adott szakkérdés részletei­nek mély ismerete. Annál In­kább szükséges viszont az át­fogó képzettség és az összege­ző műszaki-gazdasági gondol­kodásmód, a társadalmi isme­reteket igénylő vezetői, irá­nyítói, sőt, politikusi képesség. A szakmai részletek tudósa, az alkotó specialista, illetve az átfogó tudású és a széle­sebb skálán tevékenykedő ve­zető, irányító, sportkifejezéssel élve, más és más súlycsoport­ba tartozik, s így munkájuk társadalmi hasznossága egy­mással pontosan össze nem hasonlítható. Ezt azért is szük­séges hangsúlyozni, mert volt idő, nem is olyan régen, ami­kor a beosztást tekintették a munka kizárólagos mércéjé­nek. A jó konstruktőr és tech­nológus, a tehetséges kutató és szervező érvényesülésének útja kizárólagosan az előlép­tetés volt. Ám a különböző vezető beosztásokban elvesz­tettük őket, mint alkotó spe­cialistákat. A növekvő műszaki-gazda­sági feladatok mindkét súly­csoportban fokozták a követel­ményeket, s mindenekelőtt megkívánták az önálló alkotó munkára képes specialisták tevékenységének nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsü­lését. Néhány év óta kiemelt fizetést kaphatnak a legjobb szakemberek, s így anélkül, hogy kiemelnék őket, megta­lálhatják számításukat. (Azért használunk feltételes módot, mert sokfelé ma sem élnek még e lehetőséggel, illetve nem a mindenkori feladatok elvégzésére ösztönöznek vele, hanem valamiféle hivatali korpótlékot látnak a kiemelt fizetések rendszerében.) A specialisták fokozott megbe­csülése útján újabb lépést je­lentett a szakmai tanácsos és tanácsadó munkakörök létesí­tése a vállalatoknál és a mi­nisztériumokban. A különböző műszaki-gaz­dasági tanácsadók az igazga­tók (illetve a miniszterhelyet­tesek) közvetlen munkatársai. Fizetésük magas, noha beosz­tottjuk nincs, mégis a főosz­tály- és a gyáregységvezetők fizetésével azonos. (Premizálá­sukat, jutalmazásukat tekintve szintén a kiemelt vezetők egyes részesedési kategóriájá­ba tartoznak.) Feladatuk: pon­tos műszaki-gazdasági kérdé­seket készítenek elő döntésre, A magasan képzett szakembe­rek fejlesztő, beruházó, mű­szaki-gazdasági elemző mun­kát végző specialisták szükség esetén a gyáregységek és a szakfőosztályok részrehajlását is ellensúlyozva képesek a vállalati érdekeket mérlegelő tárgyilagos döntések előkészí­tésére. A tanácsadó specialis­ták közreműködésével felold­ható tehát az a dilemma, amely elé a növekvő önálló­ság állítja az egyszemélyileg felelős vezetőket. A tanács­adók, mint a vállalat agy- trösztjei, az igazgató irányítá­sával tulajdonképpen a spe­cialisták elmélyült alaposságát egyesítik az átfogó gondolko­dásmóddal és a széles látó­körrel. Az év elején kinevezett szakértők és tanácsadók elő­zőleg többnyire osztályt és fő­osztályt, üzemet és gyáregysé­get vezettek. Tegyük hozzá, hogy bár nagy részük jő ve­zetőnek bizonyult, mégsem adhatta tudása maximumát, mert nem hasznosíthatta kel­lően speciális ismereteit, nyelvtudását, a vállalat egé­szét érintő javaslatait, magas fokú elemző, alkotó képessé­geit. De a tanácsadók egy má­sik része — kár volna tagad­ni — kifejezetten rossz veze­tőnek bizonyult. Nem tudott például a beosztottakkal bán­ni, vagy közel járván a nyug­díjkorhatárhoz, húzódozott a nagyobb távon gyümölcsöző befektetésektől és kockázat- vállalástól. Az új beosztás le­hetővé tette, hogy anyagi és presztízsveszteség nélkül olyan munkakörben tevékenykedje­nek tovább, amelyben a leg­többet produkálhatják. Mind­ez már ma is ösztönzést, pers­pektívát jelent a beosztott munkakörben dolgozó specia­listáknak is, hiszen műszaki­gazdasági tanácsadóként ké­pességeiket akkor is gyümöl- csöztethetik, ha a hivatali ranglétrán egy lépést sem tesznek előre. Kovács József PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I

Next

/
Oldalképek
Tartalom