Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-04 / 80. szám

a r'v/(íí»*l«P 1968. ÁPRILIS 4., CSÜTÖRTÖK ^ Jobb áruellátás § A nagykátai fogyasztási szö- $ vetkezet húsboltjaiban már ^ egy éve nincs áruhiány A ^ múlt évi forgalma elérte a 3 ^ millió forintot. A húsfélék zö- ^ mét feldolgozva, főleg a Ti- ^ szasülyi Állami Gazdaság ^ szállítja a szövetkezetnek. $ A húsellátás további javítá­si sa érdekében tárgyalnak a § helybeli Magyar—Koreai Ba- ^ rátság Termelőszövetkezettel ^ egy közös húsfeldolgozó üzem ^ létesítéséről. A fogyasztók igé- ^ nyeinek megfelelően az idén ^ ezer juhot szerez be a szövet- $ kezet közvetlenül a termelő- ^ szövetkezetektől és az állami ^ gazdaságoktól, ily módon bő- & vítve a választékot. ^ A zöldségforgalom a háztáji > kistételű áruk felvásárlásának § bevezetésével 1967-ben két- $ szeresére növekedett, értéke § elérte a 2 millió forintot. A ^ háztáji burgonyatermesztést a ^ Nyírségiből beszerzett vetőbur- gonyával segítik elő. „Keresve boldog horizontot Barnul új barázda’* (Tóth Á.) MÉLYÜL A BARÁZDA AZ ALSÓGÖDI TERMELŐSZÖVETKEZET FÖLDJEIN 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS*. 300 akós boroshordó- vörös márványból A budai várkert déli szakaszán, 12 méterrel a felszín alatt, egy barokk kori pincemarad­ványt fedeztek fel a régészek. A két­ágú pince mint­egy 45 méter hosszan nyúlik be a várkert alá. Kü­lönös érdekes­sége egy süttői vö­rös márványból faragott, 300 akó űrtartalmú óriás boroshordó. A hazánkban s tán a világon is — egyedülálló vö- rösmárványhor- dót, amelyet Gom­bos Zoltán kert­építő mérnök bontott ki porkö­penyéből, felirata szerint 1826-ban Nemes' Mayerffy Károly építtette. Felirata szerint „e — vasabroncsos tölgyfahordóinál erősebb — művet Nemes Mayerffy Károly fedezte fel az utókor javára. A munkát 1826. IV—V. havában végezték el”. A kutató meg­állapította, hogy Mayerffy, régi bu­dai szőlősgazda és serfőző család ivadéka, 1827-ben meg könyvet is szentelt e témá­nak, s igyekezett kimutatni a már- ványhordóknak a fahordóknál hasz­nosabb voltát. Megállapította azt is, hogy a hatal­mas pincének el­falazott kijárata az Attila utca 21. számú ház udva­rára vezet. Most a vendég­látóipar szakem­berei tervezik azt, hogy ezt a — mintegy 150 ven­dég befogadására alkalmas — pin­cét a tikkadt bu­dai vándorok, előtt megnyitják, s azt a Vár közeli tor­nyainak egyikéről „Buzogány-pin­cének” keresztelik el. z. 1. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Árjelzős mérleg A hódmezővásárhelyi mér­leggyár műszaki fejlesztési osztályán különleges mérőesz­köz, elektronikus számítógép­pel működő kiskereskedelmi árjelzős mérleg mintapéldá­nyát készítették el. A tíz ki­logrammig mérő készülék nemcsak az áru súlyát mutat­ja, hanem — billentyű lenyo­mása után — az érte járó ösz- szeget is feltünteti, mégpedig fényszámjegyekkel. A bonyo­lult berendezés rendkívüli képessége a beépített, minia­tűr elektronikus számítógép­ben rejlik, amely egy pillanat alatt összeveti a súlyt az egy­ségárral, s elvégzi a megfelelő számtani műveletet. Egy-egy ilyen mérőkészülék ára, soro­zatgyártás esetén is 150 000—» 200 000 forint körül lesz majd. Alkalmazása tehát a nagy áruházakban ígérkezik gazda­ságosnak. ! bzeKeiy Istvánról es az aita- la vezetett dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet­ről sok dicsérő méltatás je­lent már meg lapunkban. Is­meretesek gazdasági eredmé­nyeik, elismertek Székely Ist­ván szakmai és szervezői érde­mei: ezek indokolják a Mun­ka Érdemrend arany fokoza­tát, melyet április harmadikén tűztek mellére. Eddig csak hallomásból ismertem őt. Amikor megláto­gattam, majdnem tőle kérdez­tem meg, nem ismeri-e Szé­kely Istvánt. Ez azért van, mert tettei után erős, robusz­tus, határozott és kemény em­bernek képzeltem el. Ehelyett megjelent egy fehér hajú, halk szavú, finom mozgású öregúr, akit könnyebb lenne nyugdí­jas; kedvtelésből kertészkedő latintanárnak vagy vidékre visszavonult esztétának hinni. Lakásának falain híres né­metalföldi, olasz és régi ma­gyar mesterek értékes, szép képei, köztük egy védett Mar­A költő — verséről Piros fejfák Látogatóban Fodor Józsefnél A dánszentmiklósi elnök ko Karoly-remekmű. A meleg otthon puha színeit feloldja az ablakon gazdag sugárban be­özönlő napfény, és amíg a ké­pekben gyönyörködöm, szinte múzeumban érzem magam. Tárlatvezetőm Székely István, aki nagy szeretettel és a mű­értő alaposságával beszél a képekről. Aztán Homéroszról, majd az illatos kávé gőzében írókról és művekről vitatkozunk. A múzeumból irodalmi szalon lett... Valahol az udvaron közben egy kakas hangja harsan, ez ránt vissza a valóságba: ne­kem most nem kulturális ri­portot kell írnom. Ez az ősz hajú esztéta, aki éppen Deve- cseri Gábor Iliasz-fordításáról áradozik, a megye egyik leg­jobb szövetkezetének elnöke, aki néhány év alatt a mély­pontról emelte fel ezt a gaz­daságot. Ez pedig nem esztéti­ka. Megkeseredett embereket kellett munkára bírnia. Szer­veznie kellett, földet trágyázni, hízlalási szerződéseket kötni, ólakat építeni, milliós mér- ieghiányt megszüntetni. A munkaegységet keveslő, kiáb­rándult sertésgondozónak pe­dig hiába mutatta volna meg az olasz mesterek reneszánsz madonnáit, és hasztalan me­sélt volna Odysseus tengeri bolyongásairól... Bármennyire jólesik a kel­lemes irodalmi csevegés, itt másról kell beszélni. A nehqz munkában eltelt né­hány évről, melynek nemcsak ez az aranymedália az elisme­rése, sokkal inkább ez a virág­zó szövetkezet, az elégedett emberek, az egy tagra jutó harmincezer forintos jövede­lem, az évi 11 milliós nyere­ség és a negyvenhatmilliós termelési érték. — Ezekben nekem nincs több szerepem — mondja Szé­kely István —, mint a zene­karban a karmesternek. Per­sze, sok múlik a dirigensen, de a legjobb karmester is hiába ágál, ha rosszak, kedvetlenek a zenészei. Nekem kiváló mu­zsikusaim vannak. Aztán sorolja a „szólistáit": a középparasztból lett kitűnő origádvezetőt, akit szerinte ma már bottal sem lehetne visszazavarni egykori húsz holdjához, a kitűnő főmező­gazdászt és a többieket... Szakkérdésekről kevés szó ;sik. Erről megállapítjuk: a szakértelem elengedhetetlen :eltétele a vezetésnek, de ön­magában még nem elég. Sok szakmailag kiválóan képzett vezető bukott már el, mert a sáakkérdések mellett nem for- iított elég figyelmet a terme­tes legdöntőbb, legfontosabb .kellékére”, a dolgozó ember­be. Mástól talán frázisnak erez­em volna, de Székely István­éi természetesnek és igaznak látott, amikor azt mondta: — Vezetni csak az tud, aki \zereti az embereket. Itt is a izeretetben volt a legnagyobb íiány. Az elmúlt rendszerben i a paraszt szinte alig számított embernek és még a felszaba­dulás után is sokan voltak, akik csak eszköznek tekintet­ték az eredmények elérésére. Ér. azt akartam velük megér­tetni, hogy az elért és elérhe­tő eredmények nemcsak velük, hanem értük is vannak ... Ezek szavak, melyekkel azonban a tettek pontos szinkronban vannak. A dánszentmiklósi szövetkezetben a jelentős sze­mélyi jövedelmek mellett évi hatszázezer forintot költenek szociális célokra. Ez gyakorla­tilag azt jelenti, hogy egy tagra megközelítőleg kétezer forintot... A tavalyi évben egy különrepülőgép vitte a szövetkezet harmincnégy tag­ját a bolgár tengerpartra, egy különbusz pedig negyven em­bert a szegedi szabadtéri já­tékokra. Már készen vannak az idei utazólisták is: húszán Várnában, húszán Ausztriában és négyen a Szovjetunióban töltik szabadságukat és ugyan­csak negyven ember utazik a szegedi játékokra. Természete­sen a szövetkezet költségén. — Nagyon fontos, hogy az emberek művelődjenek, vilá­got lássanak — mondja az el­nök. Mert valóság, hogy a mo­dern, nagyüzemi gazdálkodás­hoz nem robotokra, hanem széles látókörű, művelt és elé­gedett emberekre van szük­ség. Göregáborokkal nem lehet szocialista nagyüzemet csinál­ni. A kor paraszttípusa az autón, motoron száguldó, az IL 18 bőrülésein otthonosan viselkedő, huszadik századbéli ember. Nemcsak a gazdálko­dás módját, a gépeket, az ag­rotechnikai eljárásokat kell a korszellemnek megfelelően megváltoztatni, hanem az em­bert is — hangsúlyozza. Úgy vélem — és Székely István is ezt mondja — ez a dánszent­miklósi eredmények „titka”. És már nincs is ellentmondás az esztétizáló, művészetkedve­lő Székely István és a mező­gazdasági szakember, szövet­kezeti elnök között. Eia hamarosan végzett ag­rármérnökként tér haza a szö­vetkezetbe. A nyarakat eddig is itt töltötte. A legnehezebb munkát végezte: a rakodóknál dolgozott. — Csak az boldogulhat az életben, aki megismeri az iga­zi munkát, aki becsülni tudja a nehéz, kétkezi munkát végző embert. A legnagyobb örö­möm, hogy a fiamat ezek az emberek befogadták maguk közé és a szövetkezetben ta­lán jobban szeretik, mint en­gem. Ez nagyszerű dolog ... Hatvanegy éves vagyok. Ilyen­kor az ember már gyakran csinál számvetést. A legna­gyobb boldogság érezni, hogy pozitív a mérleg. Tudtam se­gíteni az embereken... És ami a legnagyobb boldogsá­gom, hogy fiam csakűey, mint én az apámét, az én életművemet fogja folytat­ni... Ősz Ferenc utasításba, mentem Supka Gé­zához, a Világ szerkesztőjéhez. A válasz itt is az volt, hogy a cenzúra ellenzi a megjelenést: Supka azonban telefonált va­lahova, és a Piros fejfák a Vi­lágban végül mégis nyomda- festékhez jutott. Rövidesen oroszra is műfordították, sőt két szovjet költő is megbirkó­zott a lefordításával. 1947-ben Moszkvában díszes antológiát adtak ki, a két fordítás egyikét abban közölték. Ebből az an­tológiából egy példány Ma­gyarországra is eljutott, kiállí­táson szerepelt, s állítólag most a Gorkij Könyvtár tu­lajdona. A nyírfák még megvannak Naptárára tekint. — Minthogy a vers tananyag a nyolcadikosoknak, gyakran ülnek itt nálam diáklányok, diákfiúk. ismerkednek velem, meghallgatják történetemet. Más iskoláktól meg meghívá­sokat kapok. Legközelebb pél­dául a Práter utcai leányisko­la vendége leszek. Az ottani ünnepségen is a Piros fejfák­ról kell majd beszélnem, Jan- csó Adrianne szavalata után. A felszabadulást követően az Üj Idők című irodalmi hetilap felelős szerkesztője voltam, szerkesztőségünk taggyűlésén szavalták el a verset először. Sírtak a nők. Máig sem felej­tettem el. Feláll, kitárja a VI. emeleti ablakot. Friss, tavaszi levegő tódul be rajta. Áprilisi. — A napokban ott jártam, ahol az az ideiglenes katona­temető volt valamikor. A nyír­fák még megvannak. S én új­ra elképzeltem alattuk a sok kicsi sírt. Talán az iskolásokat is elviszem majd egyszer, meg­mutatom nekik azt a helyet. Még mindig az ablaknál áll. A mélyben, amíg a szem ellát, esti fényeit ragyogtatja, lük­tet és nyüzsög Budapest. Polgár István nél hálásabban öleli, bugyolál- ja a csendbe érte harcolt, el­esett, pihenő testüket. Hessentő mozdulatot tesz, keze a fotel karfájára hull. — Nem akartam én ott ver­set írni. Volt nálam egy kis notesz, s csak hevenyészve, naplószerűen jegyeztem bele az első sorokat. „Nyírfa leng sírjuk fölött, lágy szélütem. Aludjatok csendesen. Aludja­tok, a nagy élet ellobog.” Mintha prózát írtam volna, keresetlenül, strófák nélkül, s mikor befejeztem, nem érez­tem, hogy no, most kész egy vers, de a szívem mégis meg­könnyebbült, hogy írtam vala­mit. Akadályokon át Elneveti magát. — Odaadtam a Szabad Szó­nak, és eszem ágába sem ju­tott, hogy ezzel a verssel va­lami baj lehet. Csodálkoztam hát, amikor visszakaptam az- ial, hogy a cenzúra nem enge­délyezi. Abban az időben ugyanis, a rendezetlen viszo­nyok miatt, egy ideig, míg Vorosilov meg nem szüntette, :enzúra működött. Törtem a lejem, mit kifogásolhatnak? Máig sem jöttem rá. Lehet, hogy ez a sor keltett aggályo­sat : „Légy hozzájuk jó anya, föld, és jó apjuk, Istenem!” De hát a nép így mondja, és sn a magyar nép érzését pró­báltam ezzel a sorral kifejez­ni, így akartam elérni, hogy jobban beférkőzzék a nép leikébe az, amit megírtam. Vem is nyugodtam bele az el­Tudatunkban él egy vers, ezrek és ezrek ismerik: fel- szabadulásunk ünnepségein talán a legtöbbször ezt szavalják. A tankönyvekbe is bekerült, immár szinte elmaradhatatlan mementója április negyedikének. Piros fejfák a címe. Az áp­rilis 22-én hetvenedik születésnapját ülő Fodor József Kos- suth-díjas költő írta. Naplószeríí jegyzet volt Fehérvári úti lakásán, dol­gozószobájában Fodor József most a Piros fejfák megszüle­tésére emlékezik. — Egy mai fiatal talán meg sem tudja érteni, mit jelentett nekünk akkor, hogy megszűnt a náci világ, hogy összetörték, hogy végre szabadon vehet­tünk lélegzetet. Elmondhatat­lan, hogy mit éreztünk, s hogy milyen szeretettel, örömmel néztük azokat a fiatal, 18—20 esztendős fiúkat, akik eljöttek ebbe a számukra idegen or­szágba, hogy értünk harcolja­nak. És elmondhatatlan a fáj­dalom, mely a temérdek ha­lott láttán a szívünkre ült. Igazít a szemüvegén, előbb­re hajol. — Véget ért az ostrom, mászkáltam, csatangoltam, és a Thököly és Aréna út sarkán, a velem szemközti, nyírfás ki- szögellésen sok apró, friss sír­ra lettem figyelmes. Mind­egyik sír felett piros fejfa állt. Magam is voltam katona, az első világháború idején. 1916- ban vonultam be, megsebe­sültem az olasz harctéren, majd a volt kolozsvári 21. vö­rös gyalogezredben mint sza­kasz- és századparancsnok, a Magyar Tanácsköztársaság bu­kásáig minden harci megmoz­dulásban részt vettem. Megha­tó volt a kicsiny, friss katona­temető. Sok-sok piros fejfács- ka, alatta a hősök, idegen földben, rögtől betapasztott szemmel, szigorúan összeszorí­tott karral és összetett sarok­kal, mereven. Mint aki jelen­tést tesz éppen. Hiszen jelent­heti annak a nagy, roppant Valaminek, aki a tetteket szá- monkéri, hogy ők megtették a magukét, katonásan. Híjgy az életét ölő, rettenetes sárkány­varangyot eltiporták, és levág­ták mind a száz fejét. És hogy elmúlt a rém, s most jö­het az élet megint. A munka, az emberi, a jó, az öröm vagy az emberi bánat, ha úgy for­dul. De a ronda szörny nem támad fel többé. S ha feltá­madna még a magja is, ott állanak a többiek, a végtelen sorok, a hű parancsteljesítők, az erősek és félelemnélküliek. Azok után, akik itt vannak lenn, a piros fejfák alatt... Mert becses dolognak drága az ára. És ők a legnagyobbért, amit kivívtak, az életért, a leg­nagyobbat adták, az életet. Itt pihennek, a nekik idegen föld­ben, e drága hősök, e kemény, jó katonák. De idegen-e a föld, az ölelő, a nyugtató, akár­hol van is? Csak emberek ne­vezik el így vagy úgy. A nagy Anya egy mindenütt. De azért, azt hiszem, ez a magyarnak nevezett föld mégis mindenki-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom