Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-18 / 90. szám

ÜLÉSEZIK A VÁROSI TANÁCS VB Holnap délelőtt 9 órai kez­dettel ülést tart a városi ta­nács végrehajtó bizottsága. Az ülésen a Városgazdálkodá­si Vállalat számol be tavalyi munkájának eredményeiről és a jövő évi tervezési címjegy­zék jóváhagyását kéri. Napi­rendre kerül a xmrosi napközi otthonok működéséről és ezek további feladatairól szóló je­PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ LÖM KIAPÁS A lentés is. A törvényességről hallanak a tsi-ek vezetői Ma délelőtt 9 órai kezdet­tel a városi tanács nagyter­mében előadást tart a ceglé­di városd-járási ügyészség, a ceglédi járás és a város tsz-el- nökei, jogtanácsosai, a tsz el­lenőrző bizottságok elnökei számára. A törvényesség helyzetéről, az alapszabály szerinti műkö­désről, a vezetőség és a bizott­ság feladatairól, működésük helyességéről dr. Szondi György vezető ügyész ad tá­jékoztatót MAGASABB ARAK - TÖBB SZERZŐDŐ § KISEBB AZ ÁTVÉTELI SÚLY A ceglédi Húsipari Vállalat sertéstelepének kapujára nyu­godtan ki lehetne tenni a táblát: „Telt ház". De még ez sem jelezné teljesen azt a zsúfoltságot, ami ezen a tele­pen 1968 óta uralkodik. A 2000 férőhelyes hizlaldában most is 2300 süldő követeli napi adagját „Kicsiny a Hordócska — jó bor terem benne... A régi mondás is azt tartja, hogy a hordó csak ak­kor ér valamit, ha teli van jó bor­ral. A ceglédiek leg­újabb hordója, a Zöldhordó az ér­tékesebbek közé tartozik, hisz épp hogy ki nem csor­dul — a sok ven­dégtől. A nyolcvankét éves Kovács Pis­ta bácsi, aki las- 1 ónként törzsven­dégnek számít itt — élvezetei hall­gatja esténként a cigányzenét, és mint világot járt ember — Ameri­kán kívül az egész világot be­járta —, utazásait meséli esténként a szintén nyugdíja­sokból álló asztalr- társainák. És ugyancsak jól érezte magát az a húszfőnyi társa­ság, amely ottlé­tünkkor kezdett o nagy hírű Jókai bableveshez. A helyiség nem nagy. A jófajta — Malacot, süldőt, hízót egyre többen nevelnek — mondja Kisgyörgy János, a telep vezetője. — Az idén mór az Allatforgalmi Vállalat 29 forintot fizet a 15—20 kilós malac kilójáért és a 30-tól 60 kilós süldőkért 24 forintot kap a termelő. Az elmúlt évben még nagy propagandát kellett kifejteni ahhoz, hogy a ter­melők hizlalási szerződést kössenek, ma már az értékesí­tési árszabály önmagáért be­szél. Aki eddig idegenkedett a hizlalástól, még az is gon­dolkodás nélkül aláírja a szerződést. És nem is csalatkozik. Míg a piaci szabad értékesítésű ser­tés az idén 20—21 forintért kelt kilónként, a szerződő fe­lek 2—3 forinttal többet kap­tak az állatforgalmitól, men­tesülve a szállítási gondoktól és a rizikótól — hogy vajon elkel-e, vagy még a követke­ző piacra is vinni kell a ser­tést. — Eddig a Húsipari Válla­lat csak 115 kilós hízókat vett át a 'hizlaldától. így is maradt ez most is? — Tekintettel az igé­nyekre, az átvételi súly egy mázsára csökkent. Így a hizlalási, illetve leadási százalékunk sokkal magasabb, tehát a „gyorsított” hizlalás lehetővé teszi azt is, hogy a fogyasztóhoz hamarabb kerül­jön a sertéshús. A múlt héten mintegy 400 hízót adtunk a vágóhídnak. (csat—) Az elismerés csomagban jött Versenyen és kiállításon a legjobbak között szerepeltek Hordőbeli hangulat Foto: Ifjú Tóth István borok, a cigány­zene és a halk nótaszó, amellyel egy-egy vendég kedveskedik ma­gának és a töb­bieknek, hangula­tossá teszi az itte­ni estéket. Klarp Csomagot vitt a posta a szakmunkásképző intézetbe. A KlSZ-P.est megyei....Bizott- sága küldte el azt a zászlót, amellyel a szakma kiváló tanulóinak versenyén a leg­több helyezést elért iskolát jutalmazták. így jutott most Ceglédre ez a zászlóra híme­zett elismerés. Az itt tanuló és az országos versenyen részt vett fiatalokkal az idén sem vallott szégyent az intézet. A legértékesebb helyre Molnár János autószerelő jutott. Országosan a máso­dik lett A fodrásztanulók — Papp Magdolna, Haris Mária, majd a vasas szakmát ta­nulók: Pintér András, Me­zei István, Petrás József, Miskolczi Pál és a szobafestő- tanuló Oláh László következik az eredményes versenyzők sorában. Valamennyien ki­érdemelték az idő előtt meg­kapott szakmunkás-képesí­tést. —_ .... _______ A ceglédi fiatalok még egy szép eredménnyel dicse­kedhetnek. Gödöllőin, a szak­munkástanulók munkáiból rendezett megyei kiállításon Szamos Károly faesztergályos, Urbán Papp János MÁV gép­lakatos, Pálvölgyi Sándor, Egyed János, Zsíros László és Füle Ilona tanulók érté­kes munkadarabjait nézhet­te meg a sok száz kiállítás­látogató. A kiállításon sze­replő ceglédi tanulók a har­madik hellyel járó elisme­rést érdemelték ki a szigo­rúan bíráló zsűritől. Mun­káikért értékes jutalmakat, díszoklevelet kaptak vala­mennyien. (—ács) A kortárs emlékezik MAR A RÉGI KÖLTŐK megénekel­ték, hogy a szív a szívhez megtalálja az utat. Ilyen szívkapcsolat alakult ki Ceg­léd város és a múlt években elhunyt nagy fia, Kárpáti Aurél között, akire nagy megbecsüléssel és szeretettel em­lékeztek. mint kiváló íróra, újságíróra és kritikusra, de még inkább, mint Ceg­léd város szerelmes fiára. De hadd szálljak vissza az emlékezés szárnyán negyvenegynéhány esztendővel. ★ A huszas évek első felében Pesten, az akkori „Táltos” Könyvkiadó Vállalat irodájában várakoztam Inárcsi Farkas Lászlóra, a vállalat igazgatójára, ami­kor belépett egy finoman ívelt arcú, magas homlokú 40 *v körüli férfi. Az is az igazgatót kereste. — Azt mondta, a nyomdába megy — szólt az irodavezető — egy félóra múlva visszajön. Várakozó társam leült a kis vendég­asztalhoz, vaskos kéziratcsomót vett elő, szemüveget tett fel, és elkezdte a kéziratot lapozgatni, majd nemsokára újra összerakta a paksamétát. Én, a fiatal újságíró, érdeklődésével oda­hajoltam. A BÜSKEPÜ LOVAG, írta: Kárpáti Aurél — olvastam. Már akkor ismert, jónevü író és kriti­kus volt: Pesti újságíró barátaimtól hal­lottam róla egyet-mást. Elég viharos Volt az élete. Tanítónak készült, de az iskolából kicsapták, mert GorJcij-tanul­mányokat írt és ViíZon-balladákat olva­sott. Végre nehezen leképesítőzött, és sok mindennel megpróbálkozott. A kö­rösi katolikus egyháznál is volt segéd­kántor. A Tanácsköztársaság idején az Üj Időket szerkesztette, amiért 1919 után a jobboldal hajszát indított ellene. Megfosztották rajztanári állásától. Mindezek ismeretében bátorságot vet­tem, és odaléptem hozzá: — Megengedi, hogy bemutatkozzam? Mosolyogva nyújtott kezet. — A körösi újságnál dolgozik? — kérdezte. — Igen, és szeretném, ha pár szót tet­szene mondani életéről és a körösi kán- torságáról. Közben künn megeredt a tavaszi eső, és Kárpáti Aurél halkan beszélni kez­dett: — CEGLÉDEN NEVELKEDTEM, apám a ceglédi gőzmalomban volt köny­velő, a keresztapám meg körösi volt, így kerültem a körösi katolikus egyház­hoz segédkántornak. Küzdelmes idők voltak azok. Sokszor a járványos ősz­időben 3—4 halottunk is volt egy dél­után, és bizony ilyenkor egész besöté­tedett, mire hazakerültünk. A refor­mátus tanítóképző 22—23 éves „baju­szos” tanítójelöltjei voltak a barátaim, akikkel sok víg estét töltöttem együtt, amikor még arról is elfeledkeztem, hogy az őszi latyak ki-bejár lyukas cipőtalpamon. Sokat elhallgattam, hogy jó öreg kántorunk milyen gépies nyu­galommal énekli a legszívbemarkolóbb búcsúztatókat. Nagyon meglepődtem azután, amikor egy temetésen sírásba csuklóit a hangja. Nekem kellett az éneklést folytatni. Hazafelé menet meg­kérdeztem, mi hatotta meg? Az öreg mosolyogva legyintett: — Tudod öcsém, ez a család 5 koro­nával mindig többet fizet, ha meghatot- tan énekelek ... KEDVESEN EMLÉKEZETT azután Kárpáti Aurél kálvinista tanítójelölt barátaira — Már akkor is gyenge volit a sze­mem, és a hajnali miséken, a lobogó gyertyafénynél nem jól láttam a kottát és elvétettem a játékot. Egyszer odajött hozzám az öreg plébános. — Kedves fiam, jobban vigyázzon, ilyen játék mellett elszoknak a temp­lomból. Elpanaszoltam a feddést tanítóképzős barátaimnak, akik azután reggelenként többen eljöttek a templomba, és har­sány éneklésük elnyomta az orgonaszót. A RÉGI CEGLÉDRŐL, a régi házak­ról, utcákról, a régi emberekről, olyan sok szeretettel, gyengédséggel beszélt Kárpáti Aurél, mint a legszerelmesebb ifjú szíve választottjáról. A Vasút utcai régi mandulafás házukról, a szüleiről, a szomszédokról, a tanítóiról: Cegléd­ről, ahová lépten-nyomon mindig visz- szavágyik... MINT A RÉGI KÖLTŐK énekelték, a szív a szívhez megtalálta az utat. Kárpáti Aurélék egykori házának he­lyét a város hálás közönsége emléktáb­lával jelölte meg, nevéről utcát nevez­tek el, és a ceglédi irodalombarátok emlékezetének megörökítésére róla ne­vezték el társaságukat. Kopa László Hajdani város — városi úton Ami már megvalósult és ami még lerv csupán Abonyban Abony tizenhatezernyi lako­sából — a gyerekeket nem szá­mítva — legalább tízezer kö­vetkezetesen várost emleget, ha lakóhelyéről esik szó. Van ebben némi nosztalgia a múlt iránt, amikor valóban város, sőt járási székhely volt ez a nagy, tipikusan alföldi telepü­lés. Falu mivoltjuk azonban nem akadályozza a polgárokat, hogy városi jö­vőt álmodjanak, és községüket annak megfelelően fejlesszék. Ma már mind a négy termelő- szövetkezet biztos kenyeret nyújt tagjainak, jövedelmük az idén is meghaladta a tervezet­tet. A megnövekedett igények az általános életszínvonal­emelkedésben gyökereznek. A földművesszövetkezet 94 mil­lió forintos forgalmat bonyo­lított le, 15 százalékkal nőtt'a falu betétállománya, és elérte a 30 millió forintot. 1967-ben 375 új házra kértek építési en­gedélyt. A felszabadulás óta község­fejlesztésből 70 milliót fordí­tottak Abony fejlesztésére; eb­ből hárommilliót ért a lakos­ság szorgalma. Az elmúlt év­ben több mint hatszázezer fo­rint értékű társadalmi mun­kát végeztek, amiből minden egyes felnőttre 57 forint jut. Éppen egy éve, hogy a köz­ségi jelölő gyűléseken 278 ál­lampolgár szólt hozzá, és 136 közérdekű javaslatot tett. Vol­tak olyanok, amelyeket mind­járt megvalósíthattak, sem különösebb befektetés, sem anyag nem kellett hozzájuk, csak egy kis lelemény. És vannak olyan tennivalók, ame­lyekhez már alapos előkészítés és széles körű összefogás kell. A nagy kiterjedésű község egyik nagy gondja és még so­káig az lesz — az úthálózat. Elkészült a Szemere út, amely­nek felújítása több mint egy­millióba került, ugyanakkor megkezdődött az Abonyi út 300 méteres szakaszának át­építése. Az is köztudomású a faluban, hogy még ebben az évben állami erőből megkez­dik a 4-es számú főközlekedé­si út szélesítését. Ha elkészül, lovas kocsival nemigen közle­kedhetnek rajta, tehát párhu­zamos terelőutakra lesz szük­ség. Egy-egy ilyen útszakasz kiépítése legalább két és fél millió forint. A költségek nyolcvan százalékára kapnak ugyan állami támogatást 1969 —70-ben, de a többi pénzt ne­kik kell pótolni, legalább egy­millió-háromszázezer forintot. Ezért, bár sokan kérték a Bicske, Nyáry Pál, Jókai, Rá­kóczi, Vörösmarty utcák ki­építését, ezekre csak 1970 után kerülhet sor. Ahol út van, járda is fut. Ez sem okoz kisebb gondot. A Szeli úton 700 négyzetméteres az új betonjárda, de még mi­lyen sok kellene! Az Üjszászi úton a tüdőgondozóig most fektetik a lapokat. Sokan mondják, salakozzanak, egye­lőre az is megtenné. Ez igaz. Csakhogy a tanács szerint sok­szor pénzért sem tudnak sala­kot venni, meg nem is jut rá. Évenként százezer forintot emésztene fel. Nagy pénz, és ideig-óráig tartó megoldás. A nagyobb arányú építke­zésnek, a városias központ ki­alakításának másik fontos té­nyezője a csatornázás. Szintén nem olcsó mulatság, és csak a következő ötéves terv hozza ajándékba a községnek. A terveket viszont már jövőre be kell mutatni a megyei ta­nácsnak. Ahogy felmérték, legalább három kilométeres gerinchálózat kell megfelelő tisztítóhellyel, mert az építen­dő emeletes KISZ-házakat és az ABC áruházat csak így le­het rákapcsolni. Teljes kiépí­tése legalább ötmilliót kíván. Ezt az összeget csakis társulás útján lehet előteremteni, mint ahogy az ivóvízellátásnál is. Az ivóvíztársulat szervezését még az idén megkezdik, te­kintve, hogy nagy összegű be­fektetésről, 15 millióról van szó. A belvizek levezetéséről a Közép-tiszavidéki Vízügyi Igazgatósággal ’ és a Gerje— Perje Víztársulattal tárgyal­nak. Mit kértek még a választók? Több óvodai, bölcsődei helyet, nagyobb napközit, kulturál­tabb kereskedelmer, orvosi rendelőt, villanyhálózatot és utcai világítást. A tavalyi kí­vánságok közül az idén már vígan használják a gyerekek a megnagyobbított napközi ott­hont, tágasabb lett a gimná­zium. A bölcsődében tízzel több csecsemőt vehetnek fel. Az állam adott pénzt, hét­milliót a nevelőotthonra, 50 új gyerek talált gondozást fa­lai között. Ugyancsak a me­gyei tanácstól kaptak kétszáz­ezer forintot két pedagógusla­kásra, míg az egészségház át­helyezése negyedmillióba ke­rült. És ha már az építkezések­nél vagyunk, 1968-ban meg­kezdték a szociális otthon bő­vítését. A könyvtár is tága­sabbá válik, külön szárnyba te­lepítik a gyermekkönyvtár polcait és az olvasószobát. A falu központjában mindennap gyönyörködnek az ABC áru­ház impozáns méreteiben, az emelkedő falakban. A Ra- dák utcabeliek ugyanígy tart­ják számon, hogy halad az orvosi rendelő és lakás építése. Dabas után Abony a megye másik községe, ahol a legtöbb épület a múltat idézi. Kis kastélyok, kúriák, a nagy építészeti stílusok parasztosra egyszerűsített változatai teszik meghitté a község levegőjét. S míg utcáin a fejlődés, a meg­valósult községfejlesztés jeleit keressük, egy kicsit megértjük a tanyavilág magyarját, ha így szól asszonyához: holnap reg­gel bemék Nagy-Abonyba, a városba. — komáromi — Macskakölyköt kerestek gyufafénynél — leégett a nádtetős padlás A TEHENET MEGMENTETTÉK Törteién, Rátóti Józsefék házában a macskamama min­denféle ünnepélyes aktus nél­kül, a nádfedeles istálló pad­lásán szép csendben hozta vi­lágra cicacsemetéit. A „csalá­di” esemény megtörténtéről a háziak mindössze a kölykök nyávogásából szereztek tudo­mást. Rátóti néni az odavető­dött tizenkét éves Vörös Pis­tit kérte meg: menjen fel már a padlásra — hányadán is áll a szaporulat. Pista gyerek azonban a sötét padláson hiá­ba tapogatózott, hall gatózott, nem találta meg a macska- családot. Hogy a felfedező körút ne legyen hiábavaló, Rátóti néni gyufát nyújtott fel Vörös Pistinek, hogy azzal keresse. A gyufa lángja egy pillanat alatt belekapott a nádtetőbe. A gyorsan hatal­masodó tűz láttára összefutot­tak a szomszédok. Azonnal megérkeztek a községi önkén­tes tűzoltók is. kisvártatva pe­dig a ceglédi állami tűzoltók robogtak a helyszínre. A fejős­tehenet sikerült kimenteni a lángoló istállóból, azonban a nádtető leégett. így aztán — sajnos — a mai napig is titok, hány cicája lett a jól egerésző macskának. Persze, a legszo­morúbb, hogy felnőttnek sem jutott eszébe: nem szabad égő | gyufáival keresgélni nádtetejű házikó padlásán, de más pad­láson sem! A „gyorsított" hizlalás haszna Egyre több sertést nevelnek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom