Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-06 / 55. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP különkiadása XII. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1968. MÁRCIUS 6., SZERDA Régi vezetők új megbízatása Még több feladat áll a mozgalom előtt Újraválasztották a népfront városi vezetőségét Vörös nyakkendős úttörők porfala között haladtak hétfő este a tanácsterembe a város meghívott lakói, a népfront városi választási nagygyűlésére. Az ízlésesen feldíszített teremben (a dekoráció a munkás-paraszt összefogást és az internacionalizmust jelképezte) a Vasutas Énekkar énekelte a Himnuszt. Az elnökségben helyet foglalt többek között Csömör József, a megyei pártbizottság képviseletében, Csala László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke, Szeleczki Mihály, a városi pártbizottság első titkára, Bene József, a városi tanács elnökhelyettese. Dr. Lakatos József tanácstitkár volt az ülés elnöke. Mohos Imre, a városi népfrontbizottság elnöke tartott beszámolót az elmúlt négy esztendőben végzett munkáról. Elmondta, hogy a népfront szerepe tovább növekedett, a mozgalom fellendült a városban. A beszámoló kitért a haza- fiságra nevelés fontosságára, majd megállapította, hogy Cegléden sokan fáradoznak városuk fejlesztéséért. A hely- történészek munkája, így Hídvégi Lajos, Pataki Ferenc kutatók tevékenysége, Lencsés Gábor monográfiája, dr. Ikvai Nándor múzeumigazgató és I. Sándor Ildikó múzeológus sokat tesz a városért. Mohos Imre ismertette a tavalyi tanácsi és országgyűlési képviselőválasztások idején kifejtett mozgalmi munkát, majd a város fejlődéséről beszélt, a társadalmi munka fontosságát hangsúlyozva. Méltatta a virágos Ceglédért és a ki, mit vállal mozgalom jelentőségét. A tavaszonként sorra kerülő békehónap sikereiről is megemlékezett a beszámoló, végül az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével a népfront aktivistáira váró feladatokról tájékoztatott. A beszámolót követő vitát Sági Ferenc nyitotta meg, a városi pártbizottság képviseletében. Köszöntötte a gyűlés részvevőit és köszönetét mondott négy év munkájáért. Csala László értékelte az eredményeket és arról beszélt, hogy a jövőben még több feladat áll a népfront előtt. Erős Jánosné a nőtanács, Bene, József a városi tanács képviseletében beszélt. Kiss András népfronttitkár a városért végzett kiemelkedő munkáért Détári Istvánnak, Hídvégi Lajosnak, Lencsés Gábornak, Okos Lászlónénak, Péterfi Józsefnek és Sági Ferencnek arany jelvényt adott át. A vitát a Hazafias Népfront városi bizottsági tagjainak, az elnökségnek, a tisztségviselőknek és a megyei küldötteknek a megválasztása követte. A választók Mohos Imrét ismét a bizottság elnökévé, Kiss Andrást titkárrá választották. A nagygyűlés a Szózattal ért véget. INFLUENZA Úgy két hete zakót akartam csináltatni. Felkerestem a szabót, de sajnos, eredménytelenül. A segédje közölte, hogy nagyobb munkát nem vállalnak, mert a mester beteg. Influenzás. Meg is feledkeztem az egészről, amikor egyik nap — úgy emlékszem, épp heti piaci napon — a Rákóczi úti üzletek kirakatát nézegettem. A nagy forgalmú Konyhafelszerelések Boltja kirakatában kartontáblát pillantottam meg, amely világosan és érthetően tudtára adta a vásárolni szándékozó közönségnek, hogy ‘■'az üzletet betegség miatt bezárták — majd egy hete. A táblára feljegyezték: nem keli mindjárt kétségbeesni, nem nagy ügy az egész. Ugyanezeket a cikkeket, amit itt árusítanak, a városban még két helyen megkaphatja a kedves vevő. Leltár miatt, áruátvétel és tatarozás miatt valóban sok üzlet tart időközi, ki- sebb-nagyobb szünetet. Ez érthető, ezt tudomásul veszi az ember. De azt a luxust, hogy betegség miatt egy üzlet bezárjon, még akkor is, ha esetleg több hasonló , jellegű intézmény van városunkban, kicsit sokallom egy több alkalmazottam állami boltban. Sok minden csízeimbe jutott. A kereskedelem érdekké, a vásárlók jogos' mérgelődő se. Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy Cegléden még az üzleti szellem sem tudta elkerülni az influenzát. Megfázott. (—klap—) LABDARÚGÁS Ceglédi Vasutas SE-Budapesti Lánggyár 6:4 (2:2) Előkészítő mérkőzés Mérsékelt érdeklődés mellett találkozott a gerjei pályán a két csapat. De akik megjelentek, nem csalódtak. A két csapat roppant akarással, lelkesen, időközönként szép játékkal lepte meg a nézőket. A Lánggyár kitűnő partner volt és hosszan előreadott labdákkal, 20—30 méteres lövé- | sekkel igyekezett gólt elérni. A ceglédi fiúk nyitották meg a gólsorozatot. A 13. percben Kábák a 16-osról remek, váratlan lövést eresztett meg, a labda a bal kapufáról a jobb sarokba vágódott. Később Liptai közelről lőtt kapuba, 2:0. A 35. percben Halmi sérülés miatt cserélt Törökkel. Rövid időre kihagyott a védelem és a vendégcsapat egyenlített, 2:2. A második félidőben is potyogtak a gólok. Előbb Csurgói, majd Kökény szaporította a számukat. A 20. percben védőink ismét kihagytak és a Láng szépített, 4:3. öt perc múlva 11-eshez jutottunk és Csontos nagy erővel lőtte a hálóba a labdát, 5:3. Védőink ismét leálltak, 5:4 lett. Csontos állította be a végeredményt, ravasz, pattogós labdája a kapus háta fölött jut hálóba. Bár tíz gólt láttunk, még nem szabad szigorú kritikával élnünk! Ha csapatunk eredeti, összeszokott felállításban játszik, nem kapunk ennyi gólt, de a kihagyott helyzetek alapján többet lőhettek volna a fiúk. I Akiket ki kell emelpl jó játékukért: Csontos (a mezőny legjobbja), Kökény, Tóth és Kábák. A többiek is igyekeztek. Ma a Szolnoki MTE jön mérkőzésre, 14.30 órai kezdettel lép pályára. A csapat így állt fel: Farkas — Zátonyi Tóth, Halmi (Török), Vágó, Csontos, Kábák, Csurgai, Kökény, Liptai, Pa- padimitrus. (sz) tfiiikparlament ülésezett Cegléden néhány napja. Az egybegyűlt ipari tanulók az ifjúságot érintő kérdésekkel foglalkoztak az ülésen. Több olyan fontos problémát is felvetettek, amellyel a közeljövőben a KISZ-bizottság és az erre illetékesek foglalkoznak. A csábító: a táskarádió Áss utas aludt — a tolvaj lopott Gyorsan fülöncsípték, mert melegedni akart Varga Dániel 20 éves segédmunkás november 7-én este munkából utazott haza Abonyba. Észrevette, hogy ugyanabba a fülkébe, amelyben ő is helyet foglalt, beszállt egy fiatalember. Csomagját a polcra tette, leült és elaludt. Varga elemelte az alvó útitárs táskarádióját. Betette a szatyorjába és hazament. Másnap elvitte a lopott rádiót Szolnokra, hogy ott a Bizományi Áruházban értékesítse. Mikor megérkezett Szolnokra, fázott. Bement melegedni az ottani totózóba — és ez lett a veszte. Ugyanis a szolgálatot teljesítő rendőr igazoltatta, majd a rendőrkapitányságra előállította, ahol kiderült a lopás. A bíróság — ítélete megho- ' zatalánál enyhítő körülmény- | ként vette figyelembe a vádlott beismerő vallomását, továbbá, hogy egy kiskorú gyér- j mek eltartásáról kell gondoskodnia. Az ítélet: egyévi — szigort- ! tott büntetésvégrehajtási munkahelyen végrehajtandó — szabadságvesztés. Az ítélet nem jogerős. CIMEA vezette őket Cicavízió, Zalatnai és a többiek I Mit keres ?! | % Délibáb Cukrászda, este ^ $ kilenc óra — kiszűrődik a ^ ^ villany fénye, a zongora ^ ^ hangja az utcára. Gyakran 9 $ nyílik az ajtó, vendég év-1 ^ kezik, vendég távozik. Sze- S ^ rétik a cukrászdát meghitt § ^ kis asztalfülkéi miatt, sze- § ^ rétik, mert ennél különbet § ^ keresve sem találhatnának ^ S a városban, bárhogy igye- ^ \'keznének. A bejárat előtt ^ gyerekhang csendül: | ^ — Bácsi, adjon egy fo- i ^ rintot! Na, tessék adni... | ^ A „bácsi" — húsz év kö- § ^ rüli ifjú ember szíve meg- $ ^ esik a gyereken, és mivel § ^ elejét szeretné venni a kiv- ^ $ nyeráló szóözönnek, turkál- ^ $ ni kezd a zsebében. Sajnos, ^ ^ nincs aprója. | — Százasból tudsz visz-§ | szaadni? — kérdi a legény- ^ | két, aki sértetten eloldalog. ^ $ Mintha megérezte volna a ^ ^ következő kérdést: — Aíit^ ^ keres egy ilyen pöttöm éj- ^ ^ szaka az utcán?! Mert egy | ^ ilyen „rossz vicces” bácsi- % ^ nak ilyesmi is az eszébe \ juthat... (-ács) s ^ ^//////////////////////////////////////*\ Vasárnap egész nap vidám gyereklármától rezgett a művelődési ház fala: a járási űt- törőkarnevált ugyanis itt, az emeleti termekben tartották meg ezen a hópelyhes márciusi napon. Délelőtt a kisdobosok, délután az úttörők szórakoztak, és szórakoztatták népes, kiváncsi közönségüket, a papákat, mamákat, a be-betérő ceglédieket. Sok kis jelmezes lurkó ropta a táncot a parketten. Táncolt Piroska és a farkas, Nagymama a beszélő kosárkájával, a pöttöm közlekedési rendőr is ott játszott a többiekkel. A kicsik mesejelmezeket választottak sokan maguknak. ötletben, olcsó anyagok felhasználásában jeleskedtek. Sok tapsot kapottá balatoni vitorlás, a MOS—6-os tubus, Szalmakirályék, halász a halacskával, a zsiráf, a cicavízió — nem szólva a Zalat- nait utánzó, temperamentumos pöttöm énekesről és a kis ci- gánydalosról. Délután az úttörőket CIMEA, a VIT békefigurája vezette, s mutatta be a népes közönségnek. Ök már inkább ötleteket hoztak, és kevesebb mesefigurát. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek — de nem is ez volt a fontos, hanem az, hogy reggeltől estig pompásan szórakoztak a kicsik, nagyok, beleértve a zenét szolgáltató katonákat és a Lawers-együttest is. A GYŐZTESEK ÉRDLIGETRE MENNEK HOL MARADTA KÜLTERÜLET? Több hónapon át tartott őrsi, raj- és csapatvetélkedők után február 19 és 24 között rendezték meg a város általános iskolásainak szaktárgyi versenyeit. A közel 100 versenyző 7 úttörőcsapat képviseletében oroszból, matematikából, fizikából, történelemből, élővilágból, földrajzból és magyarból mérte össze tudását. A városi úttörőelnökség hiányolta a külterületi iskolák versenyzőit, a színvonallal azonban így is elégedettek. Oroszból a Táncsics Mihály Általános Iskola vitte el a pálmát. Hetedikes és nyolcadikos versenyzői: Balázs Mária, Kovács Karolina, Baranyi Klára, Szentpéteri Csilla elsők lettek. Élővilágból: Ferenci Tibor és Tóth János a városi győztes (Mészáros . iskola). Földrajzból: Tassi László (Mészáros iskola) és Farkas Zoltán (Várkonyi iskola) az első. Matematikából: Fehér Katalin (Táncsics iskola) és Dervade- rics Mária (Hámán Kató iskola). Fizikából Márton Károly és Iszlay Károly (Földváry iskola), történelemből Orosz Magdolna (Várkonyi iskola) és Darányi Miklós (Földváry iskola) lett a városi legjobb. A magyar versenyen, sajnos, csak az ötödikes és hatodikos versenyzők jelentek meg, közülük Nyíri Anikó (Földváry iskola) lett az első. A győztesek most szorgalmasan készülnek a március 10-i és 13-x megyei döntőre, hogy Érdligeten méltóképpen álljanak helyt városunk sok ezer úttörője képviseletében. Sz, A. Nagymenőkkel egy sorban A holnap sztárja? Törőcsik uióda? - Mit ir a Gondola? A Tükör egyik nyári számának címlapfotója volt. Nemrég a Népszabadság írt róla „felfedező”, meleg hangú kritikát. Tavaly nyáron, amikor a Balatonnál forgatták a Susanne című francia—magyar kopro- dukciós filmet, egy német színházi magazin riporterei is felfigyeltek a bakfist alakító Gór Nagy Máriára, aki most harmadikos színinövendék. A napokban itthon járt Cegléden, és a Gondel (Gondola) című német lapot mutatta. Nyolcoldalas cikket írtak Mariról és a fotókkal sem bántak szűkmarkúan. Ügy emlegetik, mint a holnap sztárját. Igaz, ezzel a véleményükkel nincsenek egyedül, hiszen nálunk is úgy szerepel, mint Törőcsik- utód. Mari elmondotta, hogy most fejezték be a Déry Tibor: Talp- simogatójából készült tv-játé- kot, amelyben Kati szerepét A holnap sztárja? kapta. A Holt ág című — most készülő — filmben is szerepel, gyár lány szerelméről szól. hónap végén Krakkóba megy— amely egy sokáé fiú és egy ma- Pesten fellép musicalban, a Alig .győztem jegyezni a címek, szerepek, időpontok hosz- szú sorát beszélgetésünk alatt Pediig még korántsem teljes a sor, hiszen játszik a Völgyben, a Paradicsomi játékok című tv-játékban, Jancsó új filmjében, amelyet Csend és kiáltás címmel vetítenek. Sor kerül egy angol—magyar koprodukcióra is, ebben a tiszazugi arzénes mérgezőkről lesz szó. Ennek a filmnek ő lesz az egyik főszereplője. Címe: öz- vegycsinálók. Boldogan mondta, hogy a fővárosi mozikban már az ő képét is látni az előcsarnokokban, a filmvilág csillagai között. Szerény, teenager-sapkás kislánykép. Akaratlanul is sajátmagát alakítja. Nem olyan lány, akinek könnyen fejébe szállna a dicsőség. Szerény és nagyon igyekvő, no, és igazán tehetséges. Sok film-, tv- és színházi szerepe mellett diák is, mégpedig lelkiismeretes. Nem szeretne csalódást okozni „felfedezőinek”. A Susanne kosztümös szerepében (tamasi)