Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-06 / 55. szám
Napi 140 beteg gyerek Less-e korszerű csecsemögondozó Monoron Hetek óta 130—140 kisgyereket vizsgál meg egy-egy félnapos szakrendelés alkalmával dr. Gombos Matild mono- ri gyermekorvos. Igaz, influenzás csúcsforgalom van, de a betegnyilvántartás bizonyítja, hogy az átlagos, járványmentes időszakban is 70—80 beteg gyermek és kísérője várakozik a csecsemőgondozó várószobájában. Nagyon túlterhelt tehát ez a szakrendelés is. Ugyanitt keli még lebonyolítani a monori gyerekek oltását, a csecsemötanácsadást és a terhes anyák ' gondozását. Mindez együtt megoldhatatlan. A védőnőképzőben megtanítják a helyes csecsemőtanácsadást a leendő védőnőknek, ám az ilyen kényszerkörülmények által előállt szabálytalan valóságra bizony nem készítik fel őket. Ha csak arra nevelnék a szülőket, hogy hozzák be kéthetenként gyermekeiket bemutatásra, ötven gyerek és kísérő jutna egy-egy tanácsadásra. S ilyenkor az udvaron állhatnának a kiszorulók — akár esős időben, akár téli hóesésben. Nincs lehetőséi; a fertőző beteg gyermekek elkülönítésére sem: a mentőre váró skar- látos kicsik esetleg tovább fertőzik várakozó társaikat. Az oltási időszakban hetekig nincs tanácsadás, mert a doktornő helyhiány miatt nem tud velük foglalkozni. Súlyosak a panaszok, a monori lakosság pedig mind türelmetlenebbül várja a probléma megoldását. A községi tanácsnál egy nemrég lezajlott végrehajtó bizottsági ülésen, igen viharos érdeklődés mellett került napirendre ez a probléma. A tanács vezetői elmondották, hogy a gyermekgyógyászati I szakrendelést úgy próbálták megoldani, hogy 140 ezer foi.rintért megvásárolták a járási ! tanácstól az 1968. augusztus 20-án átadásra kerülő Monori Járási Tüdőgondozó Intézetet. Ügy gondolták, hogy az egészségházban, a mostani tüdőgondozó helyén — kellő bővítéssel és korszerűsítéssel — berendezik majd a gyermekgyógyászati szakrendelést. Ennek azonban, mint megtudtuk, akadályai varrnak. Dr. Szűcs Miklós, a járási egészségház főorvosa szerint a tüdőgondozó elköltözésével felszabaduló rész nem lenne elegendő egy korszerű tanácsadási helyre és a gyermekgyógyászat elhelyezésére. Az egészségház szakrendelői egyébként is túlzsúfoltak, ezért azok bővítése már évek óta késik. Szűcs doktor szerint a megoldás az lenne, hogy az egészségház telkének hátsó részén hozzáépítéssel egy teljesen külön- bejáratú épületrészt kellene felépíteni a csecsemőgondozó részére. Az építés költségeit a monori járás községi tanácsai közös beruházásként kellene kezeljék, mivel a monori községi tanács saját beruházásból vásárolta meg a járási tüdőgondozót, abban a reményben, hogy cserében megkapja az egészségházban felszabaduló helyiségeket. Ezzel tehát visszakapná azt az összeget, amit a tüdőgondozóra ráfordított, és felépíthetné az új csecsemőgondozót Most már csak egy tisztázatlan kérdés maradt: mikorra épülhet fel e szerint a terv szerint Monoron az új csecsemőgondozó intézet Dr. Nagy István járási tisztiorvos szerint a tüdőgondozó átadása után hozzákezdenek az építéshez. S ha az egyes szervek elképzelései egyelőre nem is találkoztak még teljesen ebben a kérdésben, a megoldás felé vezető út körvonalai már kibontakoztak, s reméljük,, a megoldás sem késik.. Beiter Mária : VIDÉKE PEST MEGYEI HÍRLAP K p L Ö N K I A P A S A( X. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1968. MÁRCIUS (>.. öZERDA Rendkívüli járási tanácsülést tartottak Napirenden : as 1968-as költségvetés A járási tanács rendkívüli ülésén az 1968-as év költség- vetését, a községek idei fejlesztési tervét tárgyalták meg. Az országgyűlés múlt év decemberében tartott ülésén, elfogadta a Magyar Népköztársaság 1968. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. A törvény szerint a járást a következő bevételi források illetik meg: a költségvetési, művelődési bevételek, a lakosság és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek által fizetett adó. A járás 1968-as évi központi költségvetésében 36 millió 143 ezer forint bevételt és kiadást terveztek. A költségvetés összeállításánál a takarékosságot, a rendelkezésre álló eszközök célszerű, hatékony felhasználása mellett azt is' figyelembe vették, hogy az intézmények működése zavartalan legyen. Ebben az évben 7 millió 443 ezer forint a felújítási alap, ezt már a sürgősségi sorrend figyelembevételével felosztották a községek és az intézmények között Az egészségügyi ellátás javítása érdekében a gyömröi rendelőintézetben 12-vel több szakorvosi és asszisztensnői órát engedélyeztek, kettőt a bőr- és nemibeteg-gondozó intézetnél. A szülőotthon és a szociális otthon 1—1 érettségizett ■i gondozónői létszámot kapott, egy gyerekorvos és két védőnő lépett munkába ebben az évben. Ebben az évben az óvodát 2 óvónői, 2 technikai dolgozói, az általános iskolát 2 pedagógusi, az általános iskolai napközi szintén két státust kapott. A községi tanácsok jelentései az állami hozzájárulás és a bevételi források ismeretében készültek. Ezek szerint az idei költségvetés összege, a járás valamennyi községénél számítva: 22 millió 505 ezer forint. Ezenkívül a következő fejlesztéseket kapták a központi költségvetésből: 30 ezer forint közvilágításra, közúti lámpák felszerelésére, a maglódi új orvosi rendelő fenntartási költségére 16 ezer forintot, a szociális segélyek emelésére ösz- szesen 67 ezer forintot, 52 ezer forintot kapott Monor az óvodai férőhelyek számának növelésére, 108 ezer forintot a zeneiskola kiadásainak fedezésére, Üllő 85 ezer forintot az általános iskolai napközi otthon fejlesztésére. (d) Segítség Szicíliának A Vecsési Községi Tanácsnak van egy nyugdíjasokból álló házibrigádja. Ez a brigád nagyon sok munkát végzett mát és végez most is a község területén, főleg az utcák, utak karbantartásáva l. Most más miatt hallatnak magukról. A szicíliai földrengés áldozatainak sorsa igen megrendítette őket. Ezért vezetőjükkel, Rasztl Jánossal együtt elhatározták, hogy segítenek, ötszáz forintot kapnak havonta — ennyi a nyugdíjas taksa — s most a havibér öt százalékát elküldik a szicíliaiaknak. Négyszázhuszonöt forint gyűlt össze, összegszerűleg nem sok. De annál nagyobb önzetlen segítségük emberi, erkölcsi értéke. (pápay) OLVASÓINK ÍRJAK: Korábban kérjük a kenyeret Monoron, a Miinkásőr utca 28. szám alatti 77-es népboltba' rendszeresen késve, a déli órákban érkezik a friss kenyér. Ilyenkor mindig nagy tömeg várakozik a monori sütőüzem lovas kocsiján érkező kenyérre, s bizony előfordul, hogy az ebédhez mégsem kapnak már. Különösen a bejáró A Hazafias Népfront járási értekezlete elé A községek körzeti rendszerének kialakításáról Egyre többet hallunk mos- j és elindítói lelletnek a társaÖREGEK KÖSZÖNTÉSE Ecseren: nyugdíjasok klubja Kedve*, meleghangú ünnepség volt Ecseren. A szakmaközi bizottság köszöntötte a község idős, nyugdíjas szak- szervezeti tagjait. Az ünnepségen részt vett Torma Pál, a megyei szakmaközi bizottság kiküldötte, ott voltak a községi pártszervezet és a tanács vezetői. A meghívott 80 vendéget Torma Pál, Czira István, Urban Pál és Gutái Pál köszöntötte. Gutái Pál elismerését fejezte ki eddig végzett jó munkájukért. Kérte őket, hogy tapasztalataik átadásával továbbra is támogassák Ecser község vezetőit és lakosait. Örömmel jelentette be, hogy rövidesen sor kerül az idősek klubhelyiségének átadására, ami lehetőséget nyújt a nyugdíjasok szórakozására. Ezután vidám hangulatban fogyasztották el az ünnepi ebédet. Jókedvről, derűről árulkodtak az öregségükre, ősz hajszálaikra vonatkozó humoros megjegyzései. Közben elmesélték, milyen küzdelmes harcokat vívtak még fiatal korukban a szakszervezetekben. Ma már mindez emlék. Nyugodt, békés körülmények között élnek, mint nyugdíjasok, élvezik a társadalom, a község, családtagjaik megbecsülését. Az ünnepeltek között a mosolygósarcú, pirospozsgás Bó- gyi bácsi volt a legidősebb, 86 évével. Elmondotta, hogy testvérei 90 évet értek meg. A jelenlevő 60 éven felüliek egy része ma is tevékeny munkát fejt ki a községben, így Fazekas Ferencné, HaiNAPOSCSIBE ELŐJEGYEZHETŐ Monor, Liliom u. 34. laczky Mihály, és még sokan mások. Az eltöltött szép délután kedves jelenete volt az is, amikor a kisdobosok nevében Tatár Dóra hóvirággal köszöntötte a vendégeket. A szakmaközi bizottság a meg nem jelent időseket lakásukon köszöntötte, így a 96 éves Szántai nénit is. E kedves, hangulatos ünnepség lassan hagyománnyá válik Ecseren. Köszönet illeti mindazokat, akik a szervezés nagy részét végezték: Mayer Istvánná tanítónőt, mint a szakmaközi bizottság titkárát, Czira Istvánt, a bizottság elnökét, valamint Urbán Pál gazdasági felelőst. I‘-n<S PORTRÉ tanában a városok kerületeinek terveiről, sőt a nagyobb községek körzeteinek tevékenységéről is. Növekszik a r.épfrontrpozgal'>m;szerepe, szaporodnak a feladatai, és ezzel párhuzamosan jelentkezik az a gond, hogy közel tízezer vagy annál nagyobb lélekszámú községek kilenc-tíz fős elnökségei egymagukban képtelenek a bizottsági ülések között levő időben összefogni a munkát. A községi népfrontválasztások alkalmából tapasztaltuk, mennyi érdekes és időszerű javaslat hagzott el, s hogy milyen sokan jöttek el egy-egy falugyűlésre. Ébren kell tartani ezt az érdeklődést, támaszkodni kell a népfront munkáját segíteni kívánó lakosságra. Ez a nagyközségeken úgy realizálódhat, hogy területenként, telepenként az elnökség munkáját segítő ak- tívacsoportokat hozunk létre, mintegy kialakítva a népfront- bizalmi hálózatot. Az aktívacsoportok vezetői lehetnek az elnökség azonos területen élő lakói, akik havonta egyszer tartandó fogadóórákon összegyűjtik a terület lakóinak igényeit, tapasztalatait, és lehetőségekhez mérten azonnal segíthetik is, kereshetik a megoldást a községi vezetőknél. Ugyancsak szervezői dalmi munkának saját körzetükben is. A Hazafias Népfront gyöm- rői elnöksége elkészítette a területi csoportok beosztását, márciusban pedig megkezdik a csoportok tevékenységüket is. Fur ugly ás Géza dolgozók tartják sérelmesnek ezt a helyzetet. A legnagyobb tumultus szombatonként van a boltban, mert ezen a napon rendszerint 12 óra előtt néhány perccel érkezik a kenyér — s mivel 12- kor bezár a bolt, már csak délután négy óra után lehet vásárolni. Kérjük a Monori Sütőüzemi Vállalat vezetőjét, segítsen a monori Főszög lakosainak problémáját megoldani. Kérésünk: legalább szombatonként szállítsák a 77-es népboltba délelőtt 1—2 órával előbb a kenyeret. Nagy Miklós Irány a Fösvény A gyomról gimnázium és az ifjúsági klub tagjai március 7-én Moliére Fösvény cimű darabját nézik meg a Katona József Színházban. A színházlátogatást összekötik a Nemzeti Múzeum 1848/49 című kiállításának megtekintésével. Megint - és mi is - szóvá tesszük a monori sportpálya építését A monori sportpálya építését a község lakossága évek óta figyelemmel kíséri. Nemrég a Mérleg című lapban olvastuk a következőket: „Monor községben a dolgozók zömét a KPVDSZ-hez, illetve a MEDOSZ'-hoz tartozó szervezett munkások alkotják. Legtöbbjük a sportot is szereti, ezért még 1967 elején hozzáfogtak egy takaros kis sportkombinát létesítéséhez. A tervek szerint 1969-re kellene elkészülnie a sportpályának, ha nem volna félő, hogy a községfejlesztési alapból nem futja az építkezés befejezése. A község minden üzemét, vállalatát, az odatartozó szakszervezeteket is „mozgósítják”, hogy a tervekből Huszárok, tündérek, kukták Csemy Gábor felv. Nagyon sok szülő várta izgatottan a vasárnap délutáni óvodás jelmezbált Maglódon. Három éve rendeztek ilyet utoljára. Nyolcszáz forint tiszta bevételük maradt, amiből szőnyegeket, játékokat vásároltak. A legutóbbi szülői értekezleten megállapították, hogy újra kevés a játék az óvodában, főleg a nagyobb gyerekek részére. Ezért rendezték meg az idén is a jelmezbált. Nagy Bertalanná óvónő elmondotta, hogy micsoda gondok voltak. A fiúk majdnem mind huszárok akartak lenni, a kislányok tündérek, királynők. Igyekeztek azonban minden gyereknek az egyéniségének megfelelő jelmezt ajánlani, s a képességeihez megfelelő verset adni. A szülők a jelmezeket a kölcsönzőből hozták, vagy otthon készítették el. Végül is három huszár akadt csak, egy János vitéz, a többiek a kéményseprőtől a kuktáig mindenféle jelmezben pompáztak. A kislányok között sem csak tündérek voltak. hanem ibolyák, hópelyhek is. A maglódi népviseletbe öltözött Sziráki gyerekek nagyon ötletes verssel nevettették meg a közönséget, megérdemelt sikert arattak. Sziráki Istvánná — társadalmi munkában — a büfében szorgoskodott, de az est sikeres szervezéséből is kivette a részét. A szülők és a kicsinyek jól szórakoztak, s kérésük csupán ez volt, hogy ne három év múlva, hanem jövőre is rendezzenek jelmezbált. K. F. mégis valóság legyen. A sportszerető községiek, elsősorban a KPVDSZ és a MF>- DOSZ támogatását igyekeznek megszerezni. Az új sporttelep megépítése egyébként nemcsak a tömegsport szempontjából, de az iskolai nevelés szempontjából is fontos. A monori gimnáziumban és az iparitanulc'-iskolában mintegy 1200 fiatal tanul, de az ő részükre sem áll rendelkezésre megfelelő sporttelep. Sok „érdek” találkozik tehát a monori sportlétesítmény építésénél, így remélhető, hogy megkapják a szükséges segítséget is.” A megjelent sportkommünikét szeretnénk kiegészíteni a következőkkel: Monoron a .,sportkombinát” építéséhez nem 1967-ben kezdtek hozzá, hanem 1957-ben. Az eredeti tervek szerint nem 1969-re, hanem 1958 végére kellett volna elkészülnie. A községfejlesztési alapból rendelkezésre áll a megszavazott építési költség, már csak a megfelelő társadalmi aktivitás hiányzik. Egyet lehet tehát érteni azzal az igen hasznos kezdeményezéssel, hogy o szervezett dolgozók támogatását kérik és szervezik Monoron. Nem szabad azonban lemondani az 1200 diák aktív segítségéről, szervezéséről sem. Éppen az iskolai testnevelés elősegítése érdekében. Ugyanis eddig a társadalmi munkának nagyon gyenge ,a mérlege. Ilörömpő Jenő MAI MŰSOR Mozik Maglód: Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán. Monor: Antigoné. Tápiósiily: Bomba 10,10-kor. Űri: Don Gabriel. Vecsés: Fanto- mas a Scotland Yard ellen.