Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-10 / 59. szám

(MTI FOTO, BUD FELV.) regiszterbe: — kkikérem, szszszázados úr*.. — Igyon egy kis vizet. Kitöltötte, a kisember gyorsuló kortyokkal kiitta. Rámpislogott, biztatóan bólogattam. Ujjával ismét arra a mondatra bökött, és vég­re már nem dadogva, de elég zaklatottan mondta: — Kérem, százados úr, ezt szóról szóra tet­szett leírni. — Elvörösödött. — Ne tessék én­rám haragudni, de ezt én szóról szóra így mondtam. — Igen. Szóról szóra. — Bn... -—elhallgatott. Csodálkozó képpel nézett maga elé. ' — Gyújtson rá — kínálta cigarettával a nyomozó, ö maga is kivett egyet, aztán visz- szatolta a dobozba. Tüzet adott; a kisember szinte marokra fogva tartotta a cigarettát — Olvassa már... — mondta csendesen, rá­beszélésen a nyomozó. A kisember bólogatott, és tovább olvasta a vallomását. Már látszott, hogy a végére ért, de nem nézett föl a papír­ról; szeme rá-rárebbent a szöveg különböző pontjaira. Váratlanul felkapta a fejét: — Tessék megengedni, százados úr, hogy megint elolvassam. A nyomozó csodálkozva ránézett, aztán megadóan intett: — Olvassa ... Akár háromszor is. Ha ma­gának ez jó... — Nnem jó, szszázados úr... De olyan bel­ső kényszer... ■*- Az... Olvassa nyugodtan. Hiába néztem a nyomozóra, az ismét az író­gépen babrált. Egészen ráhajolt az asztalra, úgy babrálta a gépet A kisember ismét az előbbi szövegrészen tartotta az ujját, és hang­talanul mozgó szájjal ismételte a mondatot. Majdnem fölugrott a székről, amikor meg­csörrent a telefon. A nyomozó bejelentkezett. — Értettem — váltott katonásra a hangja. — Három perc múlva ott leszek, csak ... K iabálás hallatszott a kagylóból. A nyomo­zó ingerülten közbevágott: —.Jelentem, még itt van nálam! Csak a fogdába ... Enyhült hang válaszolt, röviden. — Értettem — tette le a kagylót a nyomo­zó. Egy nyitott dosszié alól elővette a bilin­cset; a kisember sírósan, de szolgálatkészen nyújtotta a kezét. — Rögtön visszajövök. A Belügy van a vo­nalban — mutatott a nyomozó a mennyezet­re. — Elnézését, de rumlis nap van — és ki­kísérte a kisembert. Alig csukódott az ajtó, ordítás hallatszott a folyosóról. A kisember hangja volt: „Nem én ... engedjen ... nem!” Kivágódott az ajtó; összebilincselt kezével a kisember taszította be, aki a lendülettől végigvágódott a padlón. — Nem én voltam, ügyész úr — emelte rám eltorzult arcát — Kegyelem, ügyész úr ... én szerettem! Én nem akartam, ügyész úr! A kés... Nála volt. Megcsalt! Néha napokig sem... Szóról szóra azt mondtam: Most ár­ván maradt otthon a három kicsinyke csa­lád. Én nem ... A nyomozó végre felrántotta. — .. .én szerettem! Szóról szóra .'. i — és egy vinnyogással belészorult a hang. Értetle­nül elmosolyodott, és álomkórosan tűrte, hogy a nyomozó a gallérjánál fogva kituszkolja a szobából. Murányi József I BILINCS \ a szerkesztőségben szóltak, hogy egy rend- : x\ őrtiszt keresett telefonon. Visszahívtam, jbent volt, s megállapodtunk, hogy a szélhá- ; mos ügyében másnap délután bemegyek. ! — Fél négykor felhozom a fogdából — ! mondta. — A főnök már engedélyezte, négyig ! beszélhetnek. Jó szövegeket mond — nevetett I—. hamar meglesz a színes riport, ! Másnap néhány percet késtem. A szélhámos J már ott volt. Felugrott a székről, és ijedt-alá- (zatosan köszönt: ! — Jó napot kívánok. J — Jó napot — biccentettem, aztán kezet (szorítottam a nyomozóval. Most láttam csak, ! hogy kedvetlen és fáradt. ; — Foglaljon helyet — mondta. — Maga is ; üljön le — intett a szélhámosnak. Állva még ; pötyögött valamit az írógépen, aztán kicsa- Svarta a papírt. -— Csak néhány percnyi türel- (mét kérem, mindjárt befejezem. ! Míg a papírt nézte, szemügyre vettem a «szélhámost. Mást vártam, nem egy ilyen j nyiszlett, riadt embert. Ez — ha leszámítom Ja riadtságát —, akkor is esett kisember; mé- J lyen ülő szemek, húsos, pisze orr, s az agyko- Jponyához mérten kis arckoponya. Jámbor, de J inkább komikus arc — ez csapott be ötven ! embert? Ez, aki látva, hogy figyelem, elvörö- J södik és összegörnyed? Persze, most a rendőr- J ségen van. J — Elnézést — tette le a papírt a nyomozó S — mindjárt felhozom a szélhámost. ! Elképedtem. Hogyan? Szememmel kérdően ! a kisember felé böktem. A nyomozó egy pil- J lanatra lehunyta a szemét, s a fejét rázva ad- ! ta tudtomra, hogy nem a kisember a szélhá- jmos. J — Kimegyek — szóltam és felálltam. J — Nem, nyugodtan maradhat. Csak néhány J perc... írja itt alá — tolta a kisember elé a J papírt.1 — De először olvassa el, hogy itt is ! jól írtam-e mindent. I J A kisember mohón kapott a majdnem tele- J írt papír után. Szinte habzsolva kezdte olvas- J ni, elégedetten bólogatva — mintha nem is a ! vallomását olvasná, hanem egy dicsérő cik- : két. A nyomozóra néztem; már ült, a homlo- J kát masszírozta. J — Hajnalban riasztottak — dünnyögte ma- Jgyarázólag. És kis grimasszal folytatta: — ! Nem egy diétás szanatórium, i (Meg akartam kérdezni, hogy a kisember J miatt riasztották-e. De nem nézett rám, az J írógépet babrálta elmélyülten — szólni meg > valahogy nem akartam. Inkább találgattam, ■ hogy mit csinálhatott a kisember. Persze, le- ihet, hogy csak tanú. Vagy éppen feljelentő, j Az meg a jelleméhez tartozik, hogy fél a i rendőrségtől. Nem baj, ha elment, majd meg- ! kérdezem, hogy bűnös-e, tanú-e, vagy sér- ! tett. A kisember hirtelen remegni kezdett. Ujjá­val — a szöveg vége felé — rábökött egy i mondatra. Többször is átfutotta, és segélyt > kérőén nézett a nyomozóra. : — Rosszul írtam? — kérdezte egykedvűen |a nyomozó. — Csak mondja nyugodtan. | — Kkkérem, százados úr — dadogta a kis­ember; majd hangja visszacsúszott az eredeti „Az élet újjáteremtő alkalmazást kíván" Makarenko születésének 80. évfordulójára Nyolcvan éve lesz március 13-án, hogy megszületett Ma­karenko. Képekről idézhetjük az acélkeretes szemüveg mö­gül jellegzetesen fürkésző, az emberekben mindig jót és ne­meset kereső tekintetét. Las­san három évtizede lesz, hogy meghalt S mégis: most kezd igazán élni; tanítványainak, követőinek tábora napról nap­ra növekszik. Sőt, már azok sem tudnak szabadulni életmű­vének hatása alól, akik világ­nézetileg szemben állnak vele. Makarenkót már seholsem le­het pedagógus szakembernek tudomásul nem venni. Dehát mitől lett óriás? Sze­mélyes adottságai, képességei révén? Tehetségét senki sem tagadhatja, de azt el kell is­merni, hogy pályája kezdetén hazájában is, külföldön is vol­tak nála nagyobb pedagógiai ismeretekkel bíró szakembe­rek. Mi adott hát neki ihletést és erőt pedagógiai forradalmá­hoz? Egyáltalán, miben rejlik példájának, tanításainak lé­nyege? Izgalmas és indokolt kérdések ezek, hiszen megfej­tésükkel nemcsak Makarenko portréját rajzolhatjuk fel, ha­nem azt az utat is megjelöl­hetjük, amelyet járhatnak mindazok, akik követői szeret­nének lenni. A múlt század második fele és az új század eleje is tele volt pedagógiai reformtörekvé­sekkel, s ezek jórésze a forra­dalom győzelme után gyakor­lóteret, kipróbálási lehetőséget kapott. A kísérletezők között szinte minden pedagógiai áramlatnak voltak képviselői: tevékenykedtek olyanok, akik a polgári pedagógia fejedel­meihez igazodtak, s akadtak anarchisták, akik az iskolai keretek teljes elvetését szor­galmazták. Egy dolog azonban összekötötte őket: valameny- nyien belülről akarták meg­újítani a nevelést. Szentnek és megingathatatlannak vélt pedagógiai törvényekből indul­tak ki, vitatkoztak, sok okos dolgot mondtak, de közben szaporodtak a gyerekekkel a gondok. Aztán jött egy addig ismeretlen ember, Makarenko, aki nem annyira a pedagógia belső törvényeire figyelt, mint inkább az életre és elvágta a bonyolultnak hitt gordiuszi csomót. A világháborúban, a forra­dalomban és az intervenciósok elleni küzdelemben anyátlan­ná, apátlanná lett gyerekek ezrei bolyongtak az országban. Éheztek, loptak, garázdálkod­tak. És ezekből gyűjtöttek ösz- sze egy teleprevaló fiatalt Pol­tava mellett. Makarenko kezd­hette volna munkáját úgy is, mint sokan mások, hiszen a fiatalkorú bűnözőkkel való foglalkozásnak kiforrott „pe­dagógiája” volt. De ő nem bű­nösöknek tekintette őket — noha bűnözők voltak —, ha­nem áldozatoknak, s nem szűk szakmai feladatot látott neve­lésükben, hanem szélesebb ér­telemben vett emberit, sőt, po­litikait. Ö eggyé kovácsolódott a forradalommal, a forrada­lomnak pedig — amely az em­ber felszabadítását tűzte célul — a gyerekek felemelése, em­berré formálása volt az érde­ke. Ezt az összefüggést értette meg nagyon világosan Maka­renko, s a célnak ez a felis­merése diktálta neki a neve­lési eszközök és módszerek megválasztását. Sokszor hangoztatta Maka­renko, hogy „ ... állampolgári tevékenységünktől, egyéni ma­gatartásunktól függetlenül ne­velők sem lehetünk”. Ez volt pedagógiája magja. Nem ne­velési fogások, hanem mindig a nagy társadalmi célok lebeg­tek szeme előtt. Ez tette lehe­tővé tulajdonképpen pedagó­giája kiteljesedését, a nevelés- tudomány forradalmasítását. A proletárforradalommal való eggyé forrás ismertette fel ve­le a közösség erejét, s pedagó­giai alkalmazását, a munká­val munkára nevelés lehetősé­geit. A társadalmi célok vilá­gos látása ösztönözte őt arra, hogy minden emberben kutas­sa a jót, a szépet, s a nemes tulajdonságokra építve közdjön a rosszak ellen. Makarenko erőteljesen kö­tődik korához. Sokan megpró­bálták már ezt valamiféle hi­bának feltüntetni, de sikerte­lenül, hiszen amit korlátnak hittek, abban van igazi erénye. A kortól elszakadt nevelés ugyanis csupán üres prédiká­ció. A pedagógusnak a jelent kell elemeznie, mégpedig úgy, hogy tekintete a jövőn legyen. Maga írta Makarenko, hogy „ ... az élet sokoldalú, tehát egyéni, újjáteremtő alkalma­zást kíván”. Olyan igazság ez, amit minden mai és holnapi pedagógusnak érdemes megta­nulnia Makarenkótól. Tóth László Mit tenne Ön? Ha költő lenne? Irodalmi est Soskúton Sóskúton szeretik az irodal­mat az emberek. Bizonyság rá, hogy ebben a kétezeröt­száz lelkes faluban ezer könyvtári olvasót tart szá­mon Bíró István, a könyvtár vezetője. Tavaly, egy eszten­dő alatt harmincezer könyvet kölcsönzött a falu lakóinak. A könyvek szeretetéből fa­kad, hogy a faluban mindig szívesen látott vendégek a költők és az írók. Várnai Zse­ni, Barát Endre, Bárány Tat- más találkozott már itt olva­sóival s az elmúlt napokban pedig Veres Péter tett eleget a szíves invitálásnak. Másfél órával korábban érkezett a tervezettnél. Megtekintette a csöppnyi, de gazdag választé­kú könyvtárat, majd az isko­lába látogatva a tantestület pedagógusaival folytatott élénk eszmecserét a pedagó­gusok kötelességeiről. Ezt kö­vetően került sor a meghirde­tett író—olvasó találkozóra, amelyet a helyi presszóban — más, megfelelő helyiség hiá­nyában — rendeztek meg. Kétszáznál is többen zsúfolód­tak össze ülve és állva a te­remben, hogy láthassák és hallhassák egyik kedvenc író­jukat. A földiművesszövetkezet az író ötven könyvét kínálta eladásra az ankét előtt: ha háromszor ennyi Veres Péter könyvet hoztak volna, gazdá­ra talált volna valamennyi. tájról, embereiről, átváltozá­sukról ugyanez a költő. Mitől változott meg ennyire? Miért szakadt el az egyszerű embe­rek világától? Talán azért, mert bizonyos körökben, a fő­városban, ma ez a sikk? El­idegenedik az ilyen költő az egyszerű millióktól, olvasóitól, akiknek nemrég még egyik legkedvesebb és legigazibb köl­tője volt O Elégedett az életével? — A magam módján igen. Szeretem a munkám, a felesé­gem, aki körzeti ápolónő a fa­luban, és a hároméves kis­fiam. Épülő házunk szoba­konyhája már lakható, s ha elkészül teljesen, három szoba lesz benne. Az egyéni sorsom alakulásával tehát elégedett vagyok. Azt szeretném, ha a közös gazdaság is gyorsabban fejlődne, bár már most is a jók közé tartozik, hiszen meg­haladta a huszonhatezer fo­rintot a tagság múlt évi át­lagkeresete. Ez azonban ma még nem a mezőgazdaság ki­magasló eredményeinek a kö­vetkezménye. És ezért nem vagyok önmagam munkájával sem elégedett. A változás meg­gyorsításában kell segíteni az embereket. És ehhez várunk segítséget mindenkitől, a köl­tőktől is. Prukner Pál O A mai magyar költők közül kiknek a verseit ismeri? — Baranyi Ferenc, Carai Gábor, Váci Mihály, Juhász Ferenc verseit, elsősorban azo­kat, amelyeket a különböző irodalmi lapokban tettek köz­zé. O Ha költö lenne, milyen té­mákról Írna szívesen? — A parasztemberekről. Megítélésem szerint a paraszti élet változása volt a legna­gyobb az elmúlt két évtized­ben, azon belül is az utóbbi hat-hét év alatt. Ez a válto­zás, megítélésem szerint, több összetevőből fakad. Az egyik: az anyagi javak fokozatos nö­vekedése. Ez nem csupán a jobb étkezést, a szebb öltözkö­dést tette lehetővé a paraszt- ember számára, hanem kultu­rális és művelődési igényeinek kielégítését is. Egy példát sze­retnék csak említeni: tudomá­som szerint a faluban ma már minden második házban van televízió. Ez pedig akarva- akaratlanul a gondolkodás, az életszemlélet változását hoz­za magával. A másik: a tech­nika mind nagyobb térhódítá­sa a mezőgazdaságban. Ez azt jelenti, hogy a parasztember a régi módon nem gazdálkodhat már. Ahhoz, hogy munkája eredményes és gyümölcsöző le­gyen, egyre szorosabb kapcso­latot kell kötnie a technikával, vagyis tanulnia kell. A válto­zás harmadik oka: megtanul­tak a közösségben élni. Rájöt­tek arra a régi igazságra, amit a munkásember már évszáza­da tud: ha együtt dolgoznak, többre viszik, mint amikor még mindenki csak a saját gondjával-bajával volt elfog­lalva. Állítom, hogy a mai pa­rasztember más, mint volt tíz vagy még inkább húsz évvel ezelőtt. Több, úgy is mint em­ber és úgy is, mint gazdálko­dó. Ha költő lennék, elsősor­ban ezt a nagy változást, em- berformálódást énekelném meg. O Ez valóban igazi költői téma. — De még mennyire az. Egy példát hadd említek ezzel kap­csolatban. Tavaly nyáron ösz- szegyűltek a gazdaságban azok, akik az állattenyésztésben dol­goznak. Elhatározták, hogy ez­után mindenben segíteni fog­ják egymást. Így alakult meg, minden külső ráhatás nélkül, csupán a józan paraszti észre appellálva a szocialista cí­mért küzdő brigád. Én lettem a brigádvezetőjük. Rajtam kí­vül még három fiatal dolgozik a brigádban, ök mindenben a kezdeményezők. De az időseb­bekre sem lehet panasz. Köz­tük dolgozik az apám is. Át­lagosan havi háromezer fo­rint a brigád tagjainak a kere­sete. Nézze ezt az oklevelet. Ma kaptuk a járási pártbizott­ságtól. Ez az első írásos elis­merése a brigád közös munká­jának. Szóban már többször kaptak dicséretet a gazdaság vezetőségétől. Ha csak ennyit értünk el fél esztendő alatt, már nem volt eredménytelen a brigáddá szerveződés. És biztos vagyok benne, hogy a szocialista címet is előbb- utóbb megszerezzük. De amíg odáig eljutunk, biztos, hogy formálódnak, változnak az emberek. Erről, az emberek­ben önmagukban végbemenő változásokról kellenne már verset írni költőinknek. Saj­nos, az utóbbi években na­gyon kevés olyan jó verset ol­vastam mai költőinktől, amely a paraszti élet, a paraszti em­ber változásáról szólt. Nem tu­dom, miért idegenkednek köl­tőink ettől a nagyon szép és nagyon emberi témától. O Szereti a modern verseket? — Igen. Ady és minden nagy költő modern volt a maga ko­rában. (Szerintem ma is az.) Nemcsak témájában, kifejezés- módjában is. Ez a modernség azonban soha nem lépheti át a közérthetőség végső határát. Néhány mai költő azonban er­ről megfeledkezik, gondolok például arra, akinek versei ma már szinte kivétel nélkül csak jelzőkből állnak. Pedig nem is olyan régen milyen csodála­tosan szép — és közérthető! — verseket tudott írni a magyar $ $ Csendes szavú, középmagas, J törékeny fiatalember. Felvin- ^ cen született, huszonkét esz- J tendeje költözött át végleg a J családja Magyarországra. Négy J esztendeje végzett a Gödöllői ^ Agrártudományi Egyetemen. 5 Huszonkilenc éves, és agrár- \ mérnök a dunaharaszti Ezüst- $ kalász Termelőszövetkezetben. | A neve: Ady István. í O Bocsásson meg, i-vel vagy S s y-nal Írja a nevét? J — Ypszilonnal. $ O Mint a költö? J — Igen. Ady Endre nagy- J apám első unokatestvére volt. J Nagyapámtól, apámtól sokat J hallottam róla, és jól ismerem J a verseit is. I i O Irt már verseket? 5 — Nem. Eddig még nem fe­J deztem fel magamban ilyen | hajlamot. ^ 0 Szereti a verseket? J — Több mint háromszáz kö- i tetes könyvtáram van odaha­J za, ebből mintegy harminc a ! verseskötet. És még nagyon (sok könyvet szeretnék meg- ; venni, most talán már több le- ; hetőségem lesz rá, mert tető í alá került a házam. Eddig ar- $ ra fordítottam minden pénze- J met. 1 O Kik a kedvenc költöi? J ; — Ady Endre, Juhász Gyu­5 la és Heine.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom