Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-31 / 77. szám
1968. MÁRCIUS 31.. VASARNAP «Ji Meere i KJCtvIao ft DIÓSGYŐR Várkiállítás Internacionálé Dachauban Tizenkét éve kezdték meg a § diósgyőri vár régészeti feltá- ^ rását és a négytornyos, egyko>- $ ri királynői rezidencia meg- ^ maradt falainak konzerváló- ^ sát. Mintegy 16 millió forintot^ költöttek erre a célra. Miskolc ^ város tanácsa az idén újabb § 900 ezer forintnyi összeggel ^ járul hozzá a munkák befeje- § zéséhez. A tanács a várat, ^ amelyre annyit áldozott, sa- ^ ját kezelésébe vette. A terv ^ szerint augusztus 20-án nyit-1 ják meg a helyreállított ron- ^ dellában, valamint a kiegészí-1 tett tornyok szobáiban a vár- ^ kiállítást, amely bemutatja ^ többek között az ásatások so- | rán előkerült reneszánsz S kályhacsempéket, használati ^ tárgyakat, csontból faragott ^ evőeszközöket, a csaknem tel- í jesen épen előkerült elefánt- ^ csontból faragott sakk-készle- Sí tét. § En nem itthon szabadultam fel és nem is április negyedikén. Mikor Magyarországról az utolsó német katona is kitakarodott, nálunk, a dachaui koncentrációs lágerben még élet-halál urai voltak az SS-ek. A front ugyan már gyorsan közeledett, de mi mégis attól féltünk, hogy számunkra már későn érkezik. Még otthonról, a börtönből hoztunk magunkkal egy közmondást, ezt itt több nyelvre lefordították és szerte a barakkban ezzel jellemezték a helyzetünket: „Ahol a legközelebb a segítség, ott a legnagyobb a veszély.” Joggal tartottunk attól, hogy lemészárolnak bennünket, mielőtt kiszabadítanának az amerikai katonák. S hogy nem sokat tévedtünk, mutatja, hogy az egyik raktárban megtalálták a számunkra előkészített mérgezett kenyéradagokat, csak éppen már nem merték köztünk kiosztani. Onnan, Dachauból nézve, egyébként is gyakran látszott feje tetején állni a világ. A láger két részre oszlott: egy nyílt és egy zárt táborra Az elsőben a láger területén szabadon mozoghattak a rabok, az utóbbiban minden barakkot külön drótkerítéssel vettek körül. Mi, akik ott laktunk, csaknem légmentesen el voltunk zárva a külvilágtól. Naponta két újság is járt ugyan hozzánk: a Völkischer Beobachter, a náci párt hivatalos lapja és a Münchener Zeitung, dehát ezekből csak egy esetben kaptunk „megbízható” isformációt. Berlin elestének hírét ugyanis az erősítette meg, hogy a Völksicher Beobachter egyik napról a másikra elmaradt. A Münchener Zeitung viszont még akkor is a végső győzelemről cikkezett, amikor messziről már hallottuk az ágyúk moraját. A mi részlegünk lakóinak óriási többsége a politikai elítéltek piros háromszögét hordta a kabátján, legalább tíz nemzet ellenállóit zsúfolták össze a barakkokban. Mi azt hittük, hogy a közös ellenség elleni gyűlölet teljes egységbe forrasztja össze a Häft- lingeket, a legteljesebb szolidaritás jegyében. És valóban, nemegyszer találkoztunk az önfeláldozás és együttműködés csodálatos eseteivel, de az SS- eknek mégis rendszeresen sikerült egy-egy sovinisztát találniuk barakk- és szobaparancsnoknak. A barakk ilyenkor pokollá alakult mindazok számára, akik ellen irányult a sovinizmus. Számunkra is nem egyszer jelentett a szobaparancsnok gyilkosabb veszélyt, ; mint az SS-ek. Február ele- I jén például még öten voltunk i életben magyarok, ebből né- | hány nap alatt négyet pusz- ; tított el, míg végül a dühöngőt í halálra ítélték és kivégezték ; saját honfitársai. Bennünket Patton ameri- | kai tábornok csapatai szaba- | dítottak fel. A harcoló ame- i rikai katonák bevonulása még | gyönyörű volt, percek alatt el- ; intézték a tornyok őrzőit, át- i gázoltak a drótakadályokon s ; aztán borzalommal és szána- ; lommal néztek ránk, a mi el- I képzelhetetlen nyomorúsá- I gunkra. Másnap mór a rend- I fenntartó csapatok vették át I a tábort. Naponta láttuk a jól tartott pribékeket, amint biztonságban vonultak kisebb munkák elvégzésére és ha egy-egy különösen hírhedt: gyilkost fedeztünk fel közöt-i tűk és kitört a felháborodás,: őrzőik megvédték őket, mondván: a hadifoglyokat oltalmazza a hadijog. Mi nem voltunk hadifoglyok, bennünket nem védett semmi. Továbbra is ugyanazt az élelmet kaptuk, amit a németektől. Illetve, kapott még mindenki — egy negyedkilós zsíros húskonzervet is — és ki tudott volna ellenállni a kiéhezettek közül? Ebbe a konzervbe ötezer ember pusztult el néhány nap alatt... A nyugati foglyok hazaszállítását azonnal megkezdték az amerikaiak — a többi ottmaradt és úgy segített magán, ahogy tudott. Kiszöktünk a táborból, hogy kiássuk a frissen vetett krumplit a földből, vagy élelmiszerre cseréljük be az SS-raktárakból szerzett ruhákat. Az őrség utánunklőtt ... Aztán közölték velünk, hogy nyitva áll előttünk az egész világ, Amerikától Skandináviáig mindenhová mehetünk — csak haza nem... Április harmincadikén szabadult fel a tábor. A rabok egyöntetű kívánságára másnap megünnepeltük május elsejét. Az amerikai parancsnokság beleegyezett a gyűlésbe, azzal, hogy ez felszabadulásunk ünnepe lesz. A tábor lakói egész éjjel dolgoztak. Virággal ültették tele az utakat és elkészítették a felvonuló nemzetek zászlaját. Másnap délután legalább tízféle nemzet zászlaja alatt vonultak a koncentrációs tábor volt foglyai a tábor főterére. Az amerikaiakat három csoport képviselte az ünnepélyen. A táborparancsnok és közvetlen környezete, egy díszszakasz — és a zenekar. A táborparancsnok rövid beszédet mondott, majd a tömeg ajkán hirtelen felharsant az Internacionálé. A parancsnok elsápadt, mereven bámult az éneklőkre, aztán kényszeredetten sapkájához emelte a kezét. Ezt látva, a díszszakasz is vigyázzba merevedett. Aztán persze elhangzott a „Yankee doodle” is és akkor mi álltunk vigyázzba udvariasan. De mindenki érezhette, hogy ez már csak ráadás. A dachaui tábor tíz nemzetisége az Intemacionáléval ünnepelte a felszabadulást. Erdős László Nagy érdeklődéssel látogatja a közönség a budai Vár épületében a nyilvánosságnak átadott helyiségeket. Képünkön: látogatók a nyugati palotaudvarban feltárt Zsig- mond-korabeli árkádok alatt (MTI Foto — Vidovics István felvétele) Patika a nadrágzsebben — Mi van veled, öregem? — Szúr az oldalam. Megyek Kocsordihoz. Neki mindig van egy tucat tablettája. — Ezért ne fáradj hozzá. Nekem is van annyi, mint neki. Hol szúr? — Itt. Tapogasd meg. — Minek? Nesze, szopogass el ebből néhányat, utána kutya bajod lesz. — Hű, most meg a fejem kezd hasogatni. — Tessék, kapd be ezt a drazsét. — Ez mi? — A hasogatás ellen. Halál biztos. — Lenyeltem. Hanem te... mitől sápadtál el? — Fogalmam sincs ... Rosz- szullét kerülget. — Ugyan, neked az semmit- ség. Hamar végy be valamit. — De mi az ördögöt? — Talán abból, amit nekem adtál. — Ne hülyéskedj, azt sem tudom, mire .... szóval izé... mire beveszem, már el is múlhat. — Mindenkinek doktora vagy, csak pont magadon nem tudnál segíteni? — Arról van szó, hogy ez az izé... ez a tabletta nekem nem tett jót. — Akkor miért adtad be nekem? — Neked még jót tehet. — Jó tett helyébe jót várj. Ide süss: nekem is van egy csomó ilyesmim a nadrágzsebben. Mindig feliratok néhány gyógyszert, jó az, ha kéznél van. Rá se ránts erre a kis rosszullétre, kapd be hamar ezt ni. Nyugodtan vedd be, öregem. Ha én mondom, így, rendben is van. — És körülbelül mikor hat7 — Nem tudom pontosan, mert én még nem használtam. De mondják, nagyon jó. — Hm... milyen szép is ez, hogy így gyógyítgatjuk egymást. — Ügy ám, testvéries. — Mutasd csak azt a sárga drazsét. Ez mi? — Nem tudom, de még ma kipróbálom. — Hogyan? — Frontátvonulás van, ilyenkor ez az utálatos fráter, ez a Kocsordi szédeleg, és mindent bevesz, amit kínálnak neki. — Csakugyan undok egy alak. — Megyek, és beadom neki. Majd meglátjuk, mi lesz vele. — És ha megárt neki ez a sárga vacak? — Legfeljebb majd elmegy az orvoshoz. H j rsssssss/ssssssssssssssssssss/s, v///////y TURNÉ Pécsi József 35 tagú népi zenekara szerdán négyhónapos ausztráliai, illetve új-zélandi koncertkörútra utazott. Fellépnek Melbourne, Sydney, Brisbane és Perth, továbbá Wellington, Auckland és Christchurch szórakozóhelyein. A zenekarral utazott el Kovács Apollónia, Horváth Klementina, Béres Ferenc és Boj- tor Imre magyarnóta-énekes is. Hosszú évek óta első eset, hogy magyar együttes ilyen hosszú turnéra kapott meghívást a távoli világrészből. KÖNYVESPOLC RÁNKI GYÖRGY: 1944 március 19 Sok gyalázat volt a magyar történelemben, de annál gyalázatosabb időszak, mely 1944. ■nárcius 19-ét követte, aligha, rörténelmünk mélypontja; nemcsak náci megszállás, hanem a magyar nácik tobzódása; nemcsak nemzetárulás, hanem a tökéletes lakájszerep /állalása; nemcsak egy rendszer teljes politikai csődje, hanem egy uralkodó kaszté is. Magyarország német megszál- ása logikus következménye /olt mindannak, amit Káliay- iéle hintapolitika néven tart számon a történetírás, s csődként maga a történelem. Logi- tus következménye volt a :satlósszerep habozás nélküli vállalásának, a Horthy-féle felajánlkozásnak, mindannak, imi már nem 1944-ben, sőt, nem is 1941-ben kezdődött, nanem már sokkal régebben. Ránki György, aki ismert szakértője a magyar történe- em két világháború közötti, lletve a második világháború alatti szakaszának, mostani könyvével a végkifejlet eseményeit állítja az elemzés reflektorfényébe. Történelmi aknyomozást végez, s éppen azért nem március 19-én kezdi könyve eseményóráit mozgatni; korábban. Megmutatja, mennyire messzire és mélyre nyúltak azok a csápok, melyekkel a fasizmus szennye az uralkodás magasságába juthatott; mekkora felelősséget vállaltak magukra azok, akik még ekkor, az utolsó másodpercben sem voltak képesek a nemzet igazi érdekeit felismerni. A magyar fasizmus „eszkalációja” a Tanácsköztársaság véres leverésétől kezdve állandó folyamat volt, ám igazi értelmét a Hitlerrel való szövetkezésben nyerte el. Akkor — a győzelmek, a beígért koncok odalökésének idején — aligha lett volna aggály a „nemes szövetséges” — ahogy azt Horthy egyik levelében írja — hazai jelenléte ellen. 1944. márciusában azonban — a vég, a vereség mór nyilvánvalóvá lett ekkor, a kérdés csupán a bekövetkezés időpontja — a német megszállás méltatlankodásra késztette azokat, akik korábban mindent Hitler lába elé raktak, így magát Horthyt is. Ránki történészi objektivitással mutatja ki e méltatlankodás farizeus voltát, igazi okait — az angol orientáció gyerekes kísérleteinek veszélybe kerülését —, s ugyaniakkor azt is, mire-mennyire becsülte maga a náci vezetés Horthy és a többiek szolgálatait. (Világos képet adnak erről azok a dokumentumok, melyek Veesen- mayer náci főmegbízott teendőit és jogait taglalják.) Az áruló bére mindig nagyon szegényes: ha többé már nincs szükség rá, még a látszatra sem vigyázva lökik félre. Horthy is megkapta e fizetséget, holott még 1944. márciusát követően is újra és újra bizonygatta hűségét a Führer- hez: Ránki könyvének erénye éppen abban van, hogy rendkívül világosan rajzolja fel a nemzetárulás e tragikus hónapjainak nemcsak elvi, hanem személyi fonalait is. Az érdekes könyv jénéhány olyan dokumentumot is anyagába foglal, melyeket eddig a széles nagyközönség nem ismerhetett. A mű a Népszerű Történelem sorozat új köteteként jelent meg. (Kossuth Könyvkiadó.) (m. o.) BODO BÉLA: Kulcsnyelv lőrebocsátom, nem az én találmányom. Részem csak ennyi, a nevét én találtam ki: „kulcsnyelv’’. Így neveztem el, magam használatára. Az eljárás ismert: magyar ember, ha szépen beszélnek vele, az ingét is odaadja. Az irodalomban túlontúl ismert. Például: a falu végén kurta kocsma. Petőfi legényei kurjongatnak. Az uraság üzenetére, aki pihenni vágy, csak azért is húzatják, de a jó szóra — mint ismeretes (s itt a „kulcsnyelv”) — véget vetnek a, zenének, s hazamennek a legények. A mai ,Jculcsnyelv” használatára valahogy magamtól rájöttem. Vagyis — vélem —, úgy kell a dolgokat megfogalmazni, hogy a szavak új kulcsa is zárba találjon, miként Petőfinél. Az eredmény nem lehet kétséges... Egy ízben — a mostani enyheséghez nem hasonlítható — szigorú, nagy tél volt. A tél derekában kifogyott a tüzelőm, s abban az időben — kezdeti nehézségeink idején történt ez — télvízben alig lehetett tűz- revalót kapni. En tehát gondosan megfogalmaztam mondanivalómat, a „kulcsnyelv” fölhasználásával, be is tanultam, s így hívtam fel a tüzelők királyát, a TÜKER igazgatóját: — Kérem — kezdtem — szépen kérem lírai ügyemben a részvevő meghallgatásomat. Az ügy, amelyet a mélyen tisztelt igazgató kartársnak elmondok, alapjában véve egyszerű, mondhatnám azt is: „magándolog”. Tehát semmi köze az ország építéséhez, mégis úgy gondolom, az igazgató kartárs segítséget nyújthat, és éppen ezt a szocialista segítőkészséget szeretném igénybe venni. Mert mi ugyanis azt tanítjuk, kartársam, hogy a segítség- nyújtás az élet minden területén ... Félbeszakított: — Természetesen. Szocialista segítségnyújtás, kartársam ... A kulcs zárba talált, nyert ügyem volt: — Tíz — mondtam. — Szén, koksz? kartársam — így ő. Másnap lehordták a pincémbe a tíz mázsa kokszot. A kulcsnyelvet — az a tapasztalatom, jó néha valamiféle humorral keverni. Bementem az illatszerüzletbe. Nagyon csinos hölgy fogadott. — Tessék nézni — mondtam félbúsan —, milyen rút vagyok. Tessék csak rámnézni. csinos kiszolgáló szemében értetlenség. Még nem találtam el a kulcsszavakat. Nyeltem. Aztán: — Kérem, mint tetszik látni, szerelmes vagyok. De a hölgyem nem akar tudni rólam, s igaza van. Arcom mindig borostás. Kegyed is volt, van, vagy lesz szerelmes. Mit szólna, ha lovagja mindig borostás lenne? — Mit parancsol? — kérdezte a hölgy. Ügy látszik, megbuktam. Tehát még egy kulcsot elő: — Parancsolok!? Én csak azt szeretném, ha sima lenne az arcom, ha már olyan üde soha nem leszek] mint kegyed, ilyen bársonyos arcú, hamvas. Erre a kulcsra már villant a szeme: — Azonnal megnézem, van-e még külföldi pengénk. Azóta is széltében-hosszá- ban használom a kulcsnyelvet. Egyszer, bolondságból, kipróbáltam egy rendkívül mogorva villlamoskalauznál: — Szeretnék önnel közös megegyezésre jutni. Olyan jó, ha két vadidegen ember megérti egymást. Tehát arra gondoltam — talán a gondolat megnyeri a tetszését —, hogy én átnyújtanék önnek tisztelettel egy forintos pénzdarabot. Nehogy azt higgye, ezzel akarom lekenyerezni, vagy pláne, megsérteni. Azt kérem, szíves viszonzásul, hogy mint férfi a férfinak, tépjen le jegyblokkjáról egf) jegyet, és adja nekem. Egyikünk sem jár rosszul... Nem csengette le a villamost. A végállomás felé jártunk, utas már alig volt. Elbeszélgettünk. Kiderült, három gyereke van, az utasok rendszerint olyanok, mint a vadak, nem mint én, nagyon szereti a fasirthúst, de csak amit a felesége csinál... zt mondja a feleségem, hozzak húsz deka sonkát, de soványát. Olyan § soványát hozok, ígérem, hogy ^ alig áll a lábán a soványság- S tói. | — Tehát kedves kartárs, ^ zsír nélküli sonkát kérek, 5 húsz-huszonöt dekát. És bár% nem szeretném kartársamat | terhelni, mégis el kell monda-§ nőm: egy öreg apónak viszem, $ fáj szegénykének a gyomra, ^ tetszik tudni, „plestidurdémá-1 ja” van. Előrehajol, megkérdezi: — A zsírostól fáj neki? — Attól. A plestidurdémája. | Még jobban előrehajol a s pultnál. Mutatja: — Itt fáj neki? — Ott, kartársam. És fel-% jebb. Meg lejjebb. — Ha zsírosat eszik? — Csakis attól. És öreg az^ apóka. Szakállas. „Plestidur- \ déma". — Szegény örek — mondjak az árusító —, tessék csak blok-s kot váltani, huszonöt dekára, $ olyat adok, egy fikarcnyi zsír- \ pacni sem lesz rajta. Otthon kibontjuk a csórna-^ got. Gyönyörű. A felső szele-1 ten egy fikarcnyi zsír sincs. ^ A többi szeleten alig van§ sonkahús. Csupa mócsing, ^ bőrke, ín... § fSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ e >/> Ősi árkádok alatt
