Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-30 / 76. szám

1988. MÁRCIUS 38., SZOMBAT

kíj HEGYEI

i^Úrlap

3

Patyolat-újdonságok:

Festik a nyloningeket

Uj szolgáltatás április elejétől: a Pest megyei Ruhatisztító Vállalatnál kikísérletezték és ezentúl vállalják a perion és nylon férfiingek festését a ihegrendelók kívánsága szerint. A nyioningeket már régóta mossák,

különösen Vácott és

Szentendrén igénylik ezt.

A fővárosi Patyolatnál a szintetikus ingek optikai és kémiai fehérítését is bevezették. A vasalást hőlégbefúvásos géppel végzik, és így használat közben kevésbé gyúródik az ing. A fővárosi Patyolatnál új kártérítési rendszert vezetnek be április elejétől. Ha a ruhaféle, ágynemű, stb. tisztítás közben megrongálódik s a kár a száz forintot nem haladja meg — nem várva reklamációt —

a kártalanítás összegét postára adják.

így előfordulhat, hogy a kártérítés megelőzi a ruha kiváltását. Pest megyében egyelőre ezt a szolgáltatást nem, vezetik be.

Üveg alatt meleg Fényben

Híznak, erősödnek a palánták a tavaszi napsütésben a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet kertészetében. Ha az idő továbbra is kedvez, húsvétra már piacra kerül a korai fejessaláta. Az idén tízezer négyzetméter üvegfelület alatt termel a szövetkezet primőröket

(Foto: Gábor)

Kétarcúak, korhatár nélkül

Pinceklub - Közös kassza Havi műsorfüzet

Elégedetlenség a lehetőségekkel és elégedetlenség az adott lehetőségek kihasználásával. Ez volt a lényege a vitaindító előadásnak és a vitatkozók hozzászólásainak a Gödöllőn megrendezett ifjúsági kulturális fórumon. Érdekes,

pozilív ellentmondás.

Akárcsak a többi elmondott gond és probléma. A művelődési ház állami támogatása Gödöllő várossá nyilvánításával nem változott — a keret szerény falusi feltételéket biztosít csupán, az igények viszont városi szintet követelnek —, de ugyanakkor a fiatalokról a fiatalokhoz szóló rendezvények többsége is két- háromezer forintos ráfizetéssel zárul. Ifjúsági pinceklubot kívánnak létesíteni, de az ifjúmunkások részére szervezett József Attila klub működése az érdektelenség miatt zátonyra futott. Gödöllő egyetemi város, de a város és az egyetem két külön, zárt világ. A fiatalok szóban igénylik a modemet és a korszerűt, de a könyvtár statisztikája szerint a kölcsönzött szépirodalmi művek háromnegyed része klasszikus és régi magyar művekből áll. Hiába zene- és ba*- lettiskola, nyári hangverseny- sorozat, a fiatalok életében egyeduralomra tört a beatzene: ütemére táncolnak, sétálnak, kirándulnak, ülnek a parkokban, hallgatják az utcán, Az elmúlt tíz esztendő legnagyobb példányszámban eladott hanglemezei kivétel nélkül táncdalok. Komolyzenei felvétel — Schubert: Ave Maria — csak a tizenötödik helyet foglalja el a sorrendben, de alighanem ez is Vico Torriani hasonló című tánc- dalának köszönhető. Nincs színházi előadásra alkalmas helyiség, a mozi korszerűtlen, a gimnazisták klubja minden alkalommal más helyiségben tartja rendezvényét, ugyanakkor a volt királyi kastélyt a Fővárosi Tanács más célokra foglalja le. Háromezerszáz televíziót, ötezer rádiót és hétezer újságelőfizetőt tartanak számon a városban és a könyvesbolt egy esztendei forgalma meghaladta az egymillió- nyolcszázezer forintot.

Elégedetlenség a lehetőségekkel és elégedetlenség az adott lehetőségek kihasználásával. Ez az igazság. És az is, hogy a városi rang még alig- alig érezteti hatását Gödöllő kulturális életében. Azért volt jó ez a tanácskozás, mert ilyen

nyíltan és őszintén

feltárta mindezt. És nemcsak feltárta: kereste is a megoldásokat.

Az egyik, feltétlenül megoldásra váró feladat az előrelépés érdekében: a különböző szervek, üzemek és intézmények által kulturális célra felhasznált összegek egyesítése a város kulturális életének fellendítésére. A másik: a pinceklub létesítése még az idei nyáron, amelyben valamennyi, a városban működő klub állandó otthonra találhatna. A harmadik: közelebb hozni

egymáshoz a várost és az egyetemet, hogy az egyetem ifjúsága ugyanolyan aktív részese legyen a város kulturális arculatát alakító tevékenységnek, mint a többi egyetemi városban, Pécsett, Debrecenben, Szegeden vagy Veszprémben. A negyedik: a szabad idő eltöltésének hasznosságát különböző kulturális közponi tok kialakításával lehetne serkenteni, miszerint például az árammérőgyár vállalná a filmklub szervezését, az egyetem lenne a gazdája az öntevékeny művészeti tevékenységnek, a HISZÖV a fiatalok lakáskultúrájának formálását segítené elő és így tovább. Az ötödik: havi műsorfüzet megjelentetése, amelyben minden nyilvános kulturális program helyet kapna, amelyet a város bármely intézménye, üzeme vagy szervezete rendez.

Hasznos

tanácskozás volt a gödöllői ifjúsági kulturális fórum. Feladatát azonban csak akkor tölti be, ha az elhangzott tervek, ötletek és javaslatok mielőbb valósággá válnak.

P. P.

K

ora szerint a „huszonévesek” közé tartozik, tapasztalatait, ismeretei forrásait tekintve azonban aligha kötődik korhatárhoz. Megmagyarázom: a fiatalember, aki 24 esztendős, Váci Kötöttárugyár egyik műszakjának vezetője. Technikumot végzett, fél éve kapta meg a műszakvezetői beosztást, né- .hány hónapja párttag lett. Ipari tanulókat oktat, a vállalat sportkörének egyik vezetője, műszakja számára szakszervezeti oktatást vezet. Nap mint nap tehát éppúgy ott van a tizenöt-tizenhat éves tanulók, mint az idős, sokat tapasztalt munkások között. Ott található a sportolók mellett, a gyár kommunistáinak taggyűlésén — sokfelől szerzi hát tapasztalatait, benyomásait. Miért kellett mindezt elmondani; nos, mert beszélgetésünk során elég fogas-nehéz dologba akadtunk. Azt mondta: sok a kétarcú ember. Aki más ember, ha „hivatalosan” szerepel, s egészen más, ha „csak úgy”. Melyik az igazi arca, mikor őszinte? Öszinte-e egyáltalán valamelyik arca a kettő közül?

Rágódunk ezen, persze, magunk is tudjuk, aligha vagyunk elég okosak ahhoz, hogy az őszinteség hiányának okait maradéktalanul megtaláljuk. Mégis, mondta, többet kellene beszélni erről. Minden korosztályban, mert nem korhatárhoz kötődik a kétarcúság. Nem is csak magatartásbeli, jellembeli fogyatékosság: Van ebben közéleti „beütés” is, nem kevés. Közéleti „beütés”, azaz ok? No, ez már igazán érdemes arra, hogy alaposabban odafigyeljen az ember, hiszen ha valami, akkor a sokat emlegetett közélet tisztítása az ilyesfajta foltoktól, közügy kell, hogy legyen.

A

z alakoskodás minden bi- zonnyál, egy idős az emberrel. Vagy legalábbis a hatalom születésével. Mégis: van-e talaja szocialista társadalmi viszonyaink között? Elvben nincsen. Elveink azonban

előbbre tartanak, mint a

gyakorlatunk. Valóságunk sokféle szálból fonódik: erősekből, tiszta színűekből, de silányakból is, melyekről igencsak nehéz megállapítani, mi is a színük. Mégis, sokszor teszünk úgy, mintha minden szál azonos színű lenne. Magunknak teszünk vele rosszat. Miért? Egy régebbi példát: jóidőn át helyeseltek sokan olyan város- fejlesztési terveknek Cegléden, melyek realitása, enyhén szólva, nem volt biztosított. Igaz, a helyeslők tekintélyes része, amikor „csak úgy”, azaz nem hivatalosan esett szó ezekről a tervekről, nagyonis pontosan megfogalmazta, hogy miért — rosszak. Néhány esztendeje ennek. Most, napjainkban, sorra kibuknak azok a nehézségek, melyek eredője az évekkel ezelőtti tapsokra, helyeslésekre vezethető vissza. Ártott-e az őszinteség hiánya? Ártott, mindenkinek. Azoknak is, akik a hibákat elkövették, s azoknak is, akik helyeseltek hozzá. Ha akkor, időben elhangzik az őszinte szó, sok minden máskép lehetett, lett volna.

Eszel már a következő állomáshoz érkeztünk. Igaz, hosz- szú évek, legyünk pontosak, tizenegy esztendő óta nem üti a hivatalos politika pecsétjét senki a kozmetikázásra, a gondok elhallgatására, a bajok takargatására, de napjainkban sem mindig életbiztosítás, ha kerek perec megmondja valaki a véleményét. Persze, a basáskodó vezetőt előbb- utóbb eléri megérdemelt sorsa, ám környezetükben addig dívik a ne szólj szám, nem fáj fejem kétes elve; a „kisember” úgy érzi, ő húzná a rövi- debbet. És van is, amikor a rövidebbet húzza: pártfegyelmi eljárások, munkaügyi döntőbizottsági tárgyalások során, sőt, olykor a bíróság előtt derül csak fény arra, ki mindenkit nyomorítottak meg idegileg a hatalmaskodók, a nyílt szót nem tűrök. Az ilyen esetek — s ezért szinte felmérhetetlen a politikai kár, amit okoztak — mennyire gyűrűznek, sokan beszélnek róluk, s másokban is azt az érzetet keltik, hogy jobban teszik, ha nem húznak ujjat azzal, aki ennyire „erős”.

Az őszinteség hiánya, a kritikátlanság egész közösségeket sodorhat veszélyes, nehéz helyzetbe. Évek kellenek hozzá, míg kikerülnek a kátyúból;

így volt, van ez például a Híradástechnikai Anyagok Gyárában, ahol hosszú hónapok kellettek a görcs feloldódásához a felelős vezetők sorának leváltása után, s napjainkban is kemény harcot kíván a nehéz örökség végleges fölszámolása. A közösség éppen legerősebb fegyveréről mond le, a kontroll biztos eszközét adja fel, ha a kétarcúság ingoványos útjára lép. önmagát rekeszti ki a mérlegelésből-ítél- kezésből, ha hagyja, hogy menjen minden a maga útján.

I

tt zárul a kör. Mert csakis és kizárólag a közösség önmaga lehet a letéteményese annak, hogy ne kaphasson lábra a farizeusság, a képmutatás, a kétarcúság, hogy ne beszéljenek másként kapun belül, s azon kívül az emberek. Valóban nem korosztályok, korhatárok kérdése ez, hanem egy-egy kollektíva érettségének, egész emberségének, mondhatni, felnőttségének kérdése. Csakis a közösség képes arra, hogy fék legyen annak útjában, aki máskülönben nagyon is szabadosán bánna a hatalommal; intse azt, aki rászolgál, s óvja az arra érdemest. Csakis a közösség képes arra, hogy őszinteségre neveljen, leintse az alakoskodót, s teljes erkölcsi súlyával arra kényszerítsen, hogy a kétarcúak megmutassák valódi arcukat.

Mészáros Ottó

NDK-virágok

Budatétényben

A Kertészeti Kutató Intézet budatétényi kísérleti telepén penteken színpompás virágkiállítás nyílt az erfurti dísznövénytermesztő vállalat rendezésében. Zömmel a vállalat által kinemesített, Magyarországon még csak ritkán, vagy egyáltalán nem található 85 virág- és más dísznövényfajta legértékesebb forma- és színváltozatai szerepelnek a bemutatón, amely hétfőig naponta 9—17 óra között várja az érdeklődő szakembereket és a látogatóközönséget.

ÉJSZAKA

Sánta Ferenc drámája a Katona József Színházban

Van, aki kézzel ír; Sánta Ferenc drámájának íróhőse gépet használ. De akár kézzel, akár géppel ír az író, a figurateremtés és a gondolattisztázás folyamatának már előbb, az agyában le kell játszódnia. Tulajdonképpen ezt, az eddig rejtett folyamatot állítja színpadra Sánta Ferenc az Éjszaka című drámájában.

A dráma íróhőse a huszita háborúk koráról ír. Megteremtette már figuráit, csak azt nem tudja még, hogy melyiküknek van igaza. Ajtót nyit hát nekik, borral kínálja őket. Előbb Vaclav jön, a huszita j harcos, aztán a paraszt, akinek még neve sincs, harma- . diknak Eusebius érkezik, a ! püspök, végül a császári zsold- ba szegődött diák, Zsitomir.

Emlékezetükben feltárul a múlt S épp úgy gyűlölik egymást, mint egykor, összecsapásuk — a dráma. Az összecsapás eredménye — az igazság. A teljes igazság, amelyben olyan arányban szerepelnek egyenlő értékű igazságaik, amilyen arányban a történelemnek arra szüksége van.

Talán túl bonyolultnak tűnik ez a megfogalmazás, de ha nyomon követjük a történetet, kiderül, hogy mindez milyen természetes és magától értetődő.

Zsitomirt elfogják a császáriak. Szekéren viszik, őrzője Václáv, a császár katonája. Zsitomir ott, a szekéren oltja a huszita tanok igazságait Vaclavba. Vaclav, aki egész

életét zsoldoskatonaként töltötte, Zsitomir hatására a husziták közé áll. Zsitomirt azonban a püspök elé viszik és Eusebius a császári eszmélthez téríti meg a diákot. A császárivá lett Zsitomir és a huszitává lett Vaclav találkoznak és megölik egymást. Holttestükről a ruhát a Paraszt szedi le, hogy gyerekeit legyen mibe öltöztetni, s közös sírba földeli az ellenségeket.

Mindketten a népet akarják szolgálni. És árulónak tartják egymást. Ki hát az áruló kettőjük közül?

Zsitomir azt mondja:

„Aki a népet akarja boldogítani és a nép által akarja tenni, az gazember vagy szemfényvesztő! Mert nem egyebet, de az emberi értelmet áldozza fel. Az ember sorsát jobbá tenni az értelem dolga! De vajon mennyire becsüli az értelmet az, aki kardot ragad és kardot ragadtat? Aki azt mondja, hogy az ember — kard!”

Vaclav azt mondja:

„Az ember kard! Az ember kard a gonoszság ellen, az ember kard a tisztességes életért, az ember kard az ennivalóért, a házért, a becsületes öltözetért!”

Eusebius nevet mindkettőn. Eusebiust mindketten szembeköpik. De Eusebius ezen is csak derül. Eusebius azt mondja:

„... helyére kerül mindenki ezen a világon! És különben is,

oly egyszerűen oldottatok meg mindent! Mindössze kétszer láttátok egymást az életben és ez bőven elég volt ahhoz, hogy megismerjétek és megöljétek egymást. Mily művészi tökélye az egyszerűsítésnek! Csak egyre kérlek benneteket: ne spekuláljatok sokat — elő a kést gyorsan, és aki utolsónak marad közületek életben, az köpje le a többit!”

És a paraszt? Öt gyűlölik és megvetik mindhárman. Mert a paraszt csal és lop, s a betevő falatért vívott harcon kívül más harcot nem ismer. Ez a paraszt igazsága. A Paraszt így szól:

„És ha már szóra nyitottam a számat, akkor azt is megmondom, hogy nem ingyen volt bit- zony az a ló, hanem megszolgáltam és azt már, ha loptam is, jó előre. Mert a nyomorult paraszt, aki pendelyes kora óta húzza az igát, a nyomorult nincstelen, aki pulyakorától csak munkát, robotot lát, az megszolgált már előre mindent. Az nem vehetné vissza azt, ami jár őneki, ha akár a föld minden aranyát ellopná is.” Hajnalodik. A dráma íróhőse meghallgatta magateremtette figuráinak érveit. Elgondolkodna, s elgondolkodnánk mi is. Elgondolkodna, hiszen olyan korszakban élünk, amelyben az igazságok és lehetőségek ésszerű mérlegelése épp úgy lehetőség, mint a fegyverekkel osztott „igazság” lehetősége. Kinek volt hát igaza? A huszita harcosnak?

A császárhoz megtért diáknak? Az élet „örömeit”, szerelmet és bort élvezni akaró püspöknek vagy a mindig megtaposott, mindig gyáva, mindig megtiport parasztnak? Igazolható-e a történelmi célokért kiontott vér? Igazolható-e a megtiport ember gyávasága? Igazolható-e a cinizmus? Mire hajnalodik, megfogalmazódnak ezek a kérdések. Sánta Ferenc egyik tanulmányának mondatát idézve: „Ott vagyunk végső soron a legnagyobb kérdés kapujában: lemondhatunk-e a jó erőszakáról?”

S ha ennél a legnagyobb kérdésnél tartunk, feszülten várjuk a dráma íróhősének döntését. Az idő azt mondja:

„Hallgasson rám barátom ... Ez a ház az én házam, és ebben a házban az történik amit én magam elhatározok. És, hogy még pontosabban megértse: énnekem mindenkihez közöm van, de énhozzám senkinek! És tovább: én kérdezek, és akkor feleljen mindem- ki, feleljen, akár maga is Isten az — de hozzám senkinek semmi köze!”

Az író tehát a négy út helyett egy ötödiket választ. Azáltal, hogy kitér a válaszadás elől. De lehetséges-e a világban ilyen kivülállás, Ilyen felülemelkedés minden embereknek és dolgok fölé? — ezt a kérdést eldönti a dráma utolsó jelenete. A huszita Václav ugyanis megragadja az íróasztalon fekvő papírvágókést és azzal kényszeríti az írót állás- foglalásra.

Ez hát az összecsapás eredménye. Ez hát az igazság — mondja a dráma. A teljes igazság, amelyben olyan arányban szerepelnek „egyéni” igazságaink, amely arányban a történelemnek arra

szüksége van. És annak van

igaza, aki a jóért a kést markolja.

A kritikát is ember írja, s minden embernek megvannak a maga életkörülményeiből adódó vélt igazságai. Nem a szójáték kedvéért mondom, tehát, hanem komolyan: én úgy vélem. Sánta Ferenc, akárcsak drámájának íróhőse megállt a legnagyobb kérdés kapujában s válasza a kérdésre formális. Annak ellenére, hogy egyértelműen állást foglal a „jó” erőszak, Václáv mellett. Már sokszor kimondott, de veszélyes igazságnak érzem ezt az állásfoglalást, s veszélyesnek érzi Sánta is, hiszen drámáját éppen ez a veszélyérzet szülte. Veszélyesnek érzem ezt az igazságot, mert korunk embere éppen egy olyan harcban szeretne állást- foglalni, egy olyan harchoz szeretne kapcsolódni, amely a fegyverekkel kimondott történelmi igazságok ellen hat.

Lehet, hogy nevetséges ez az elvárás. Ha nevetséges, hát az teszi nevetségessé ezt az elvárást, hogy világunkban épp úgy fennáll az ellentétek eldöntésének lehetősége atom- és hidrogénbombával, mint az a lehetőség, hogy atommal és hidrogénnel békénket oldjuk meg. Mégis vannak ilyen elvárásaink az irodalomtól, mert az élettől is ilyen elvárásaink vannak.

Sánta Ferenc a figurateremtés és gondolattisztázás írói folyamatát állította színpadra „Az áruló” című regényéből írott drámájában. Kitűnő figurákat teremtett. A figurák ellentétei kitűnően reprezentálják korunk ellentéteit

A megoldás az életben és az irodalomban is egyaránt várat még magára. A legnagyobb kérdés kapujában állunk.

Nádas Péter