Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-24 / 71. szám
fK5V MFGYEI ittívlan 1968. MÁRCIUS 24., VASARNAP Egy marék százas 11001 zsemle története Megállt a nyitott szobaajtó világos keretében: észrevétle- hül jött idáig, gumicsizmája hangját elnyelte a sötét folyosó. A lány nem vette észre; ott guggolt a nyitott szekrény előtt, s egy bőröndbe pakolta a holmit. — Jó szerencsét... A lány összerezzent a rádör- renő köszönéstől. Azonnal felállt. Bujtor zsebre dugott kézzel nekitámaszkodott a félfának, s mosolygott. — Rámolunk, kicsikém, rámolunk? A lány nagyot nyelt. Nehezen jött meg a hangja: — Kérem szépen, én... engem a gondnokné ... ő nyitotta ki a szobaajtót. Én a Józsi ruháiért jöttem, Kiss József ruháiért meg minden holmijáért, ugyanis... A férfi elnevette magát Tudta, hogy nem bizalomgerjesztő látvány; négynapos borostával, mocskos ingben, kigombolt pufajkában, tarkójára tolt bőrkobakban, ahogy tegnapelőtt az utolsó műszakot éppen abbahagyta... És egyáltalán: az átmulatott két éjCURRICULUM VITAE \ Éltem kétszer tíz tavaszt, megtanultam ezt meg azt, többet is, mint kellene. Vázát dobtam erkélyről, négy emelet mellvédről, mint az egri csillagok. Nem volt akkor még Beatles, fájt, hogy toliam rövid lesz, bújtam a borbélytól.' Használhattam már vécét, egyszeregyet, ábécét, majdnem doktoráltam. ..Süt a hold a földekre, Megy a juhász előre”—, ez volt első versem, kinőttem játékmackót, tejfogat, gatyát, kuckót, szűk a világ. Lettem lázadó kamasz, szellemesnek vélt pimasz, nagybetűvel ÉN. Hiúságom legyeztem, néha zabot hegyeztem, pukkadjon a polgár. Aztán kaptam egy mundért, vittem puskát vagy kondért, két balkéz se győzte. Nem múlott egy hajszálon, nincs egy lyukas krajcárom, csak egy lyukas gyomrom. Aztán jött episztola, rámfér még az iskola, bölcs ész-szel beláttam. Éltem kétszer tíz tavaszt, megtanultam ezt meg azt —, megbuknék a vizsgán. Rudnai Gábor SZÍNHÁZI VILÁGNAP A színház napját ünnepli a világ. 1962. óta évről évre március 27-én — a Nemzetközi Színházi Intézet akkori világgyűlésén e napon hozta a határozatot — a színházakban fölolvassák az ünnepi üzenetet, önmagukat ünnepeltetnék talán a színházak, s a színház művészei? Szó sincs róla: a kultúrának, a nemes szórakozásnak ez az érvényes intézménye ezen a napon arra emlékezik, s emlékezteti híveit, munkásait, közönségét, hogy a színház a béke, a humanizmus, a nemzetek közötti kölcsönös megértés és közeledés munkálója, eszköze és megnyilvánulása. A hagyományokhoz híven az idén is fölolvassák a színházakban, a rádióban és a televízióban a színházi világnap üzenetét. Ez idén Miguel Angel Asturias guatema- lai író, tavalyi Nobel-díjas írta meg ezt a levelet — minl mondja: — „a színpadi csoda alkotóinak, mecénásainak és nézőinek: nyújtsanak kezet egymásnak, ne azért, hogy láncot formáljanak, hanem azért, hogy lerakják a kölcsönös megértés hídjait... A hetedik színházi világnapnak ez idén, az Emberi Jogok nyilatkozatának jubileumi évében mozgósítania kell valamennyi ember lelkiismeretét: szálljanak síkra azok ellen, akik az emberiségtől elválaszthatatlan, végzetes adottságnak tüntetik fel a testvérgyilkos háborúk mészárlásait, a népirtásokat és az emberiség megtizedelésének másik módszerét, a gazdasági kiéheztetést" — folytatja üzenetében Asturias, majd így fejezi be sorait: ........ a legfőbb kérdés: hogyan mar adjon életben kultúránk, a nukleáris fegyverkészletek félelmetes veszélyétől fenyegetve. Ameddig ez a fenyegetés fennáll, addig bolygónkat nem tekinthetjük biztonságos helynek ... Csak közös cselekvéssel gátolhatjuk meg, hogy a föld ravatallá váljék, amelyen, mintegy világunk sírfelirataként, ezek az egyszerű szavak állnának: La Commedia e finita, vége a komédiának”. A színházi világnapon a TIT országos művészeti választmánya és a Színháztudományi Intézet együttesen közös eszmecserét rendez a budapesti Kossuth Klubban arról, „Hogyan szolgálta és szolgálja az emberi jogokat a színházművészet". A bevezetőt dr. Hont Ferenc, a Színháztudományi Intézet igazgatója, a Nemzetközi Színházi Intézet álelnöke tartja. Ugyanezen napon nyílik meg az Országos Színháztörténeti Múzeum kiállítása „Színháztörténeti ritkaságok” címmel. Első ízben mutatják be a közönségnek a két és fél évszázados soproni díszletterveket, a barokk színpadművészet korabeli emlékeit, akvarelleket és színezett metszeteket, 1795-ből egy kéziratos színlapot, a Nemzett Színház megnyitó előadásának színlapját 1837-ből. Kiállítják Egressy Gábor ezüst serlegét, Jókainé Laborfalvy Róza színpadi ékszereit, Blaha Lujza, Jászai Mari, Bajor Gizi és mások színpadi emlékeit. (z. 1.) sss/wvsssssss/sssssssssw'/rsss/vwrsmYSS/'ssrss/m'SJMmwrsssssssssssssssssss. PALOTAI BORIS: Már megbocsáss, fiam /t/t a megmondom neki, gondolja Radics /ff és összehúzza a homlokát, mintha haragudnék. Pedig csak töpreng. Kivil- lamosoznak a zöldbe, megisznak valahol egy pohár sört. Aztán ott... Vagy amikor hazasétálnak, útközben. — Küldjük Szuhait? — fordult feléje Galambosné, a személyzeti előadó, s tömzsi ujjúval a papírlapra bök. — Szuhai... persze ... — mondja Radics. Percek óta nem figyel, Mari jár az eszében. Innen az ablakból látja, ahogy a gyár udvarán megvillan pettyes szoknyája... Galambosné közelebb húzza a széket. — Aztán itt van Szabó Mari, őt hagytam utoljára. Nem az a magas, boglyas — magyarázza. — Két Szabó Mari is dolgozik a fonóban ... Az a kis szelíd Szabó, akarja mondani Radics. Szempillája se rebben, csak néz rá, kicsit oldalra billenti a fejét, simára fésült haja fénylik ... — Szabó Mária, a kettes számú műhelyből — jelenti ki majdnem szigorúan, mert furcsa, Marit javasoljálc, s éppen most. — öt akarjátok szakmai továbbképzésre küldeni? — kérdi és könyökével odébbtoljp a teleírt naptárt. — Miért? Nem találod alkalmasnak? — Dehogynem. Galambosné ceruzájával megvakarja a fejét. Majd az iratcsomóra koppint vele. — Te, mint KISZ-titkár... fT\adics megint nem figyelt rá. Hónapokig f nem látják egymást, nyilait belé. Most váljanak el? Mióta halogatja, hogy szól neki... Nem az az ember, aki meglát egy lányt, máris belehabarodik, elveszti a fejét. Amíg nem ismeri igazán, miért beszéljen neki házasságról? Ügy tervezte, egy-kettőre ösz- szeházasodnak, a szabadságukat már együtt töltik. — Nagyon is alkalmas — mondja nagysokára. — Csak hát... — Megáll egy pillanatra. Mi lenne, ha megmondaná: nézd, most találtunk egymásra. Tudom, nem szokás ilyesmivel előhozakodni... — Csak hát? — kapja el a szót Galambosné, s Radics ijedten emeli rá a szemét. — Ott hagytad abba, hogy csak hát. Mi kifogásod van Szabó ellen? — Semmi..: — mondja Radics, és nevet. Még a szemére vetik, hogy úgy ajánlgatta, mintha nem lenne közük egymáshoz. Elég, ha annyit jegyez meg: nincs énnekem semmi kifogásom ... — S ezzel én érjem be, hogy semmi kifogásod? ;— Mondom, nyugodtan küldjétek el. 'Galnmbosné sóhajt. — En is azt gondoltam, arra való lány. Most meg már... jóég tudja! __— Megtapog atja a kontyát. — Azért is hagytam utoljára Szabót, mert nehezen tudok eligazodni rajta ... A műhelybizalmija azt mondja, ügyes, mint az ördög. Vágó Lacinak, a brigádvezv- tőnek pedig az a véleménye, hogy várjunk még azzal a továbbképzéssel. Szeles, meg hebehurgya. — Szabó Mari? — csodálkozik Radics? Még hogy Mari szeles? Mert azon csak nevetni lehet, hogy ez a csöndes lány ... Radics érzi, hogy a füle cimpája vörösre gyullad. Ügy látszik Galambosné sejti már... Mi a csudát sejt? Hogy vasárnlaponként kimennek a zöldbe, körözöttet esznek zöldpaprikával, s fogják egymás kezét. Már megtanult bal kézzel enni, mert a jobbal Mari kezét szorongatja. — Imént beszéltem Szabó Marival — mondja Galambosné. — Megkérdeztem tőle, mit szólna, ha őt javasolnánk? — Biztosan örült neki — mondja Radics Mégis megkeresi ma este. Világért se mutatja, hogy nehéz lesz nélküle. — Ügy örült, hogy ilyet még nem is láttam. Vágónak lesz igaza. Fura egy lány ez.. — Ha nem örült volna, az lenne baj. — Ügy örült, hogy sírva fakadt. S váltií kérdezgette: biztos? Nem jöhet közbe valami? Azért gondoltam, hogy hozzád fordult veled talán bizalmasabb. — Miért? Miféle titka van? — kérdi Radics, mert hiszen Mari titka az övé is. — Igazán sirt? — Potyoglak a könnyei. S azt mondta, hog\ a legjobbkor küldjük el, csak sikerüljön. Foglalkozol te eleget velük? Isynered őket? — kérdi Galambosné, s rákönyököl a papírlapokra. . • — Mi van vele? — szólalt meg Radics. — Olyan nagy dolog nincs. Csak éppen -szerelmes. — Hát az megesik! Nem ennél egy almát! — kínálja Radics, és z'acskót. húz ki a fiókból. /7 alambosné jóízűen harap az almába. — Nem könnyelmű lány, az biztos, azér ^ is van úgy oda. Azért akar egy időr( szabadulni innen... kettőbe szerelmes egyszerre. — Kettőbe szerelmes? ... — S neki egy szóval sem említette. A vállára ejtette a fejét. úgy hallgatta, ha beszélt hozzá ... — Valami fiatal fiúba szerelmes ... nem árulta el a nevét — folytatja Galambosné. — S egy idősebbet is szeret, de azt másképpen. Radics fejében összedöccennek a gondolatok. — Az való hozzá... a fiatal! Mit akar attól az időstől? Ki hallott már olyat?! — mondja reszelős hangon. — De hát azt se tudja biztosan, hogy igazán szereti-e azt a fiatalt... Csak kétszer találkozott vele. Futottak le a domboldalról, lobogott a hajuk. Nevettek, mint a bolondok! S azóta folyton erre gondol. Hát ez olyan bolondság, persze — mondja Galambosné. — Mire neki az öreg? — kérdi Radics színtelen hangon. — Nem öreg, menj már! Mit össze nem beszélsz? ... Csak idősebb. Azért jár vele, mert attól tanulni lehet. Azt mondja, elhallgatná akármeddig... Mindig magyaráz neki. Radics az ablakhoz lép. Rövidre nyírt hajú fiatalember néz vissza rá az ablaküvegről. Én lennék \az idős? Homályos az ablak, ráférne, hogy megtisztítsák. Jó, hát nem szaladok le o domboldalról. Ez kellett volna neki? Hát fusson azzal a fiat-llal! — Küldjétek el Szabó Marit — mondja. — Helyes! En is azt mondom — bólint elégedetten Galambosné, s hangos csattanással kattintja be táskája zárját. — Törődni kell az emberekkel, fiam. Már megbocsáss, hogy így szólítalak, de olyan fiatal vagy még. szaka után. Elvert több ezer forintot. A „Gyémántban” az ő vendége volt mindenki, ismerős, ismeretlen, és aztán lehúzott redőny mögött folytatták reggelig. De nem tudott berúgni. — Na jó, az gyulladjon be, akinek nem tiszta a lelkiismerete, igaz, kislány? Odament az ágyához, csizmástól hanyatt vetette magát a pokrócon. Még két vaságy állt a szobában: azokról már elvitték a matracokat is. — Hát csak pakolj — mondta fektéből. — Különben bejövét találkoztam a gondnok- névéi, szólt, tudtam, hogy itt vagy... Lassan, óvatosan mozdult a lány. Félszemmel figyelte a férfit, mintha minden pillanatban felugorhatna. — Honnan tudtad, hogy el kell jönni a Józsi ruháiért? — Mondta a kórházban. Amikor az a baleset történt vele, akkor itt maradt minden. — Mikor jöhet ki? — Még tíz nap. És még otthon hat hét. Mondta, hogy vigyem el, mert fölszámolják a szállót, mert a bánya is megszűnik ... — Szóval fölszámolják ... — A gondnokné is mondta, hogy a hét végére át kell adni az épületet. — Elköltözött már mindenki, aid rendes ember. Egykét ilyen jómadár lézeng itt még, mint én. Ezt nem mondta a gondnokné? — Nem, kérem szépen. — Józsi hova megy, ha leveszik róla a gipszet? — Fölveszik a Vegyiművekbe. — Aha ... hiába, jó mestersége van a te Józsidnak. Bá- nya-elektro-lakatos!... — tagolta keserű-csúfondárosan. — Nem igazi bányász. Csak harmadrészben bányász. Az ilyet nem veszi be a bánya. Jobb is neki, hogy fölszámolják a bányát; legközelebb nem a lábára hanem a bordáira szakadt volna rá. azt pedig nehéz ösz- szegipszelni,.. — A Józsi szobatársa, ugye? — kérdezte a lány. — Az voltam ... Huszonkét év alatt sok mindenkinek voltam én szobatársa. Most már, látod, senkinek se vagyok ... Talán beszélt rólam a Józsi? — Igen. Ugye, Bujtor András bácsi? — Az... — Hm. „Bácsi”! Na, persze, negyvenhárom éves. Vajon miket mesélhetett még? „Van egy öreg szaki, a szobatársam”, talán csak eny- nyit. „Lezüllött, letették a nőügyei miatt, a feleségétől is elvált, és az íróasztal után újra meg kellett fognia a csákánynyelet.” Lehet, hogy azt is hozzátette: „Pedig kitűnő bányász, belevaló.” — Mást nem mondott? ... — Nem, semmit — mondta a lány. — Maga mindig szállón lakott ? — Nem. Van nekem házam. Háromszobás. Otthagytam az asszonynak. Legyen vele boldog. Nekem nem kell. Se a ház, se az asszony. — Kivillantotta fogsorát, de mosoly nélkül. — Hát te kije vagy a Józsinak? Húga? Nem. Együtt jártunk.ír — Arcát elfordította. S ahogy épp a felső polcig nyújtózkodott, hasa s csípője vonalaiból Bujtor egyszerre megértett mindent. — Elvesz? — kérdezte rekedten. — El! — vágta rá a lány. — Már meglett volna az esküvő. Csak közbejött a balesete. — Aha. Ahogy látom, úgyis... megkéstetek vele... — Ha leveszik a lábáról a gipszet, mindjárt megtartjuk. — Lakás lesz? ... Gondolom, egy elektrolakatost mindjárt kész lakással várnak, mi? — Lakást nem adhatnak, azt megmondták. Szövetkezetit esetleg, ha ugyan volna ra pénzünk, befizetni... Mindegy, Józsi majd bejár, egy-két évig kihúzzuk valahogy anyámék- nál. — Hányadik hónapban vagy? Nem válaszolt mindjárt a lány. — A negyedik elején ... Bujtor belenyúlt a zsebébe, hogy gyufát keressen: egy marék százas akadt a kezébe. Kitette az éjjeliszekrényre, s elkapta a lány meghökkent tekintetét. Eszébe jutott, hogy belső zsebében ott a többi, a még érintetlen tízezres köteg, meg a másik, amiből már hiányzik. Kirakta azt is, mind. Végre rágyújtott, felfelé fújta a füstöt, és lehunyta a szemét. Hónapok óta nem volt nővel... ... Kattant a bőrönd zárja, a lány már az ajtóban állt. — Viszontlátásra ... — \árj csak! — kiáltott rá hirtelen Bujtor, s felült az ágyon. Mintha elfelejtette volna, mit akar, bután bámult. A lány kezében a bőrönddel, féllábbal már odakint tudta magát, mintha visszanyerte volna biztonságérzetét és nyugalmát, arcáról eltűnt a riadalom. — Látod ezt a sok pénzt? — Látom — mondta rosszallóan, de azért mosolyogva. — Szeretnéd? — Bolondokat beszél! —nevetett őszintén. — Tiéd lehetne!... Nektek adnám mondjuk ... kölcsön, a szövetkezeti lakásra!... — Bolondokat beszél... Sokat ivott — Kivettem a takarékból. Huszonegyezer volt. Most már hiányzik belőle. .Elittam. — Csak tegye el szépen — mondta a lány. — Kell az magának. Cipősarka már odakinn kopogott szaporán, visszhangzott a folyosón. Bujtor megnézte az óráját: fél nyolc múlt. A szekrény, deszkapolcaival üresen meredt rá: a lány nyitva felejtette az ajtót. I* Ati/>■» Tcfván ^ n. v-iiiXGrciJ xcituuvv-vuvv t»*,«.***«^ ^ és műfajú péksüteményt egyik ^ újságunk tanúságtétele szerint ^ neves éttermünk pincéjében ^ találták az éber ellenőrök. Ez ^ volt az elmúlt év szenzációja. ^ A „tulajdonos” állítólag egy ^ pillanatra elsápadt és egy ősi ^ közmondást mormolt: aki in- ^ gyért silózza a pitykét, annak ^ pudvás retek a bére. Majd ^ megadóan széttárta karját, te- ^ nyerét az égnek lökte. Mit te- ^ hetett volna egyebet, és mit ^ lökhetett volna egyebet: tetten ^ érték. § Életkoruk — nem az ellen- ^ őröké, hanem a zsemléké — a ^ szakértők szerint négy-öt év. ^ Volt még a raktárban — nem ^ az ellenőrök, hanem a zsem- ^ lék mellett —. ahogy az újság | írja, penészes szék, zenekari 5 dobogó, rozsdás tálca, kiselej- § tezett kályhacső is, összesen 25 ^ teherautót megtöltő mennyi- ^ ségben. (Zsemlével együtt.) ^ Mint az újság írja: „Részletes ^ vizsgálat indult.” ^ Nem tudom, mennyire meg- ^ bízható a hír. Nem tudhatom, ^ az én fejem sem fenékig pap- ^ sajt. Egy szerény topográfiai felírás mindenesetre van ben- $! ne: a nevezett étterem máshol van, mint ahová az újság tet- |te... 5 Tehát a magam számára így $ kell a hír eszmei tartalmát ösz- ^ szefoglalnom: ha egyszer, úgy § istenigazából be akarok zsem- ^ linteni, ha merevre akarom $ magam zsemlézni, gondosan ^ elkerülöm a táját ennek a ne- ^ vés vendéglőnek. Négy-öt év ^ sok egy ember életében is; hát ^ még egy zsemle életében. ^ Valami azonban figyelmet i; érdemel. A zsemlék négy-öt- | évesek voltak, írja a lap. A 5 junior mondjuk négy, a doyen § öt. Tehát: az elmúlt fél évti- ^ zed során nem volt ellenőrzés. ^ Vagy: volt. Ha jaj, de még ^ mekkora. Mondjuk: két éve. § Csakhogy akkor még határo- ^ zottan tetszettek a zsemlék az ^ ellenőröknek. Akkor még csak ^ két-háromévesek voltak. An&i ^ azért különbség. Zsemlében i két-három életév a legjobb | kor. í Mindazonáltal: kénytelen ^ vagyok a hírt a lényegével ^ megtoldani: olykor az ellen- $ őröket is ellenőrizni kell. Nem^ csak mindig azokat a mokány, § stramm, kemény kötésű, jóvá- ^ gású derék magyar zsömléket. ^ AhnHv Rpla
