Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-06 / 30. szám
196S. FEBRUAR 6., KEDD tSyßlHflP 3 Munkában a „sokemeletes kubikos” Az épülő Gyöngyösi Hőerőművet szolgáló visontai külfejtési! bányában a nyitóáraitok kiásása során eddig 7,5 -millió köbméter földet mozgattak meg. Ebben a hónapiban a második, ugyancsak NDK-gyártmányú óriáskotrógép is munkába állt. A sokemeletes épületkolosszushoz hasonló marótárcsás kotrógép (képünkön) egy óra alatt több száz kubikos napi munkáját végzi el. BARANGOLÁS A TI A NY El KÚRIÁKBAN A reformpárti megye Török korban, magyar iskola Tanulmány fekszik Kiss l'Akos régész szekrényében. A Jnemrég elkészült munka a földtani őstörténettől egészen a millenniumi Tinnye és környéke történetét foglalja magában. Talán nincs még egy olyan község' az országban, amelynek múltjáról olyan részletes képünk lenne, mint Tinnyéről, e munka alapján. Hallatlan sok érdekességet őriznek a levéltárak. — Jó néhány éve felkeltette az érdeklődésemet a történeti 1 forrásokban gyakran említett, a múlt század óta keresett s mind ez idáig nem talált Aynard vára. Barangoltam a Buda környéki hegyekben, 1960-ban meg is találtam a vár alapjait. A rá vonatkozó forrásmunkák tanulmányozása közben jöttem rá, hogy a magyar köznemesi gazdálkodás legkiemelkedőbb területe Tinnye, Jászfalu és Uny volt, ahol a földesurak a haszonvételt együttesen kezelő köznemesi szervezetet hívtak életre, mely természetesen rokonsági kapcsolaton alapult. A forrásokból mindenekelőtt a XVII. századi Miskey István, katonai tisztségviselőből dunazugi birtokossá lett nemes neve emelkedik ki. Az ő unokája kapta meg Tinnyét, Jászfalut birtokul. A Pest megyei levéltárban megtalálható forrásanyag páratlan betekintést enged a XVIII—XIX. század köznapjaiba. A források például bőséges adattal szolgálnak arra, hogy Tinnyén a közbirtokosok húsz négyszögölre is lezsugorított belső földesúri telkeket adtak az úgynevezett udvartelki zselléreiknek, akik ezért különböző szolgáltatásokat nyújtottak. Valóságos falusi proletariátus alakult ki ilyen formában ezen a vidéken. A reformkorban Kossuth figyelmét is felkeltette a Tinnye környékére jellemző nagyszámú közbirtokosság, s mivel a megyeházán politikai jogokat csak birtokosok gyakorolhattak, beköltözött Tinnye—Uny- ba. Itt egy sereg közbirtokost nyert meg eszméinek. Érdekes egyébként megjegyezni, hogy a forrásokból kiderül: Pest megye mindig reformpárti volt. Kimagasló egyénisége volt a múlt századnak Simoncsics János, Pest megye alispánja, szintén tinnyei közbirtokos, a magyar színjátszás patrónusa, aki a Baeh-korszak sötét éveiben átmentette a Nemzeti Színházat a jövő korszaknak. Ö volt egyébként a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatója. E bank alapításának tárgyalásai Tinnyén kezdődtek, ennek emlékére fenyőfát ültettek a Simoncsics kúria előtt, mely ma is ott áll Huszonhárom kúria volt a reformkorban Tinnyén. Közülük öt épületet védetté nyilvánítottak. Tinnyén vett birtokot Landherr András építész, Pol- láck Mihály barátja, aki a tinnyei klasszicizáló zsinagógát építette. Vásárhelyi Géza közbirtokos régészeti múzeumot hozott itt létre a múlt század közepétől. A tinnyei gyűjtemény számos darabját őrzik a Nemzeti Múzeum kőtárában. Vásárhelyi hajlékában vendégszerető fogadtatásra találtak az ország vezető tudósai. Az író Fáy András is rendszeresen itt tanyázott közbirtokos barátai körében. Több regényalakját valószínűleg tinnyei emberekről mintázta. Tinnyei közbirtokos volt Hant ken Miksa, a magyar földtan úttörő tudósa is, aki a múlt század közepétől Európa-szerte híressé tette itteni kutatásaival a tinnyei tájat. Sok kövület viseli ma is nevében a települést. — Hogyan élt a köznép ezen a vidéken? — Tanulmányomban a XVIII. század elejei birtokperek írásainak olvasása nyomán e táj eddig teljesen feldolgozatlan törökkori történetére is fény derült. Egy teljesen magára hagyatott nép története ez. A népnek nincs vezetője. De mégis, az új hit, a reformáció terjesztői tanítják a népét, s különös, hogy az ő révükön a lakosság e sötét korban betűvetést tanult. Iskola működött — Apu, te művelt ember vagy, ugye? — kérdezte a fiam a minap, s engem abban a pillanatban elöntött a hideg veríték. Egy ilyen kérdés kapcsán már leégtem a dode- kafoniát illetően, amikor görög városnak mondtam, s emlékszem, egyszer hasonló kérdése után vigyorogva közölte velem, hogy a tetraéder, az nem zenei műszó, hanem valami mértani izé... Ha jól emlékszem. — Igen, kevés számú barátom annak tart — motyogtam vissza, mert nem vagyok hülye azt mondani, egy fecsegő gyereknek: nem művelt, hanem tökkelütött fajankó. Még elmondaná ott is, ahol ugyebár ez újdonság erejével hatna ... — Akkor légy oly kedves, mondd el a madarak osztályait ... — Mit mondjak el? — Azt, hogyan osztályoznád a madarakat... — Es miért fontos ez neked pont most, amikor látod, sürgős újságolvasnivalóm van és egyáltalán minek neked az, hogy a madarak osztályozva legyenek? — kérdeztem méltatlankodva ... — Az iskolában van rá szükség .. . Szeretném, ha elmondanád, mert te művelt egy a török fennhatóság ideje alatt Tinnyén és Unyon! — Nehéz természetű embertípus alakult itt ki a történelem viszontagságai folytán. Olyan embertípus, aki jogainak bátor vitatója volt, s e jogokért merészen kiállt az úriszék előtt is. Páratlan úrbéri per zajlott a vármegye előtt a XIX. század első felében. Ez a per, melyben a tiny- nyei, jászfalui és unyi adózó nép perelte jogaiért feudális urait, fél évszázadon át folyt. Pontosan 1811-től 1861-ig tartott. Maga Kossuth Lajos is szót emelt benne, s a király véleményét is kikérték. E per anyaga három méter hosszú iratsor a Pest megyei Levéltárban. — Változatos, tragikus fordulatokban bővelkedik Tinnye történetének 1848-as fejezete is. A haladó közbirtokosok lelkesen vettek részt a szabadságharcban. Érdemes lenne közkegyelet tárgyává tenni a tinnyei régi temetőben porladó 48-as hősök sírjait. — Mi lesz a rengeteg adatat tartalmazó, s a múlt magyar élet valóságos mikroszkopikus vizsgálatát nyújtó tanulmány sorsa? — Egyelőre Komárom megye tervezi a kiadását. Remélhetőleg Pest megyét is be lehet majd vonni. D. J. fej vagy, s biztosan jobban tudod, mint én — vette elő megint a műveltség fegyverét. De nem adtam meg magam könnyen. — Nézd fiam, mi az osztály nélküli társadalom felé haladunk ... Érted? Mi, emberek ... S akkor most te a madarakat akarod osztályokba sorolni? Tőkés madár ... — Az a réce — vágott közbe. — Mi az, hogy réce ... Ja, a tőkés réce ... Hát igen... Mire jó ez? Akkor ugyebár, ezek szerint lenne dolgozó réce, értelmiségi réce, meg egyéb réce — próbálom a madarak osztályozásának feleslegességéről meggyőzni a gyereket, de méltatlankodva intett le... — Ne tessék most viccelni, az ügy komoly .,. Tehát? Hogy ott enné meg a fene a madarakat, az osztályaikkal együtt, hiszen én a lábasban már régen megvalósítottam a madarak osztály nélküli társadalmát. Van ehető és ehetetlen madár. A pulyka és a pecsenyekacsa ehető, a stiglinc és a dögkeselyű ehetetlen. Kész! De mondani kell valamit, óvatosan, megfontoltan, visszaemlékezve biológia- óráimra, amelyekről többet lógtam, mint a függő cinke fészke ... Megvan! A madarak osztályozása A reform őket igazolja Építő mezőgazdászok Gomba után, az Ecser irányába elkanyarodó műútról letérve, alig egy kilométer távolságra megragadó látványban van része az idegennek. Fiatal nyárfákkal beültetett füves térségek között, körülvéve betonutakkal, szabályosan sorakozó szép típusú istállók, üzemépületek. Az úttest túloldalán pedig négyszöget alkotva balatoni nyaralónak is beillő manzard-emeletes szálló, mellette földszintes, kertes családi otthonok. Korunk esztétikáját és technikai fejlettségét képviselő modern farm ez az új település: a Monori Állami Gazdaság tehenészete. Amióta fölépült, de különösen a tavalyi mezőgazdasági kiállítás óta, valóságos idegenforgalmi centrum. Jártak itt már a Szovjetunióból és Albániát kivéve minden népi demokratikus országból állami vezetők, szakemberek, Nyugatról pedig amerikai, angol, svéd, osztrák s más nemzetiségű turisták, érdeklődők. Most, télidőben, is alig telik el nap, amikor ne jönnének tanulmányozni a telepet az ország más vidékeiről. Az istállók, a ragyogóan tiszta itatásos borjúnevelők, a teljes sterilitást biztosító tej ház, a központi fűtéses öltöző-, fürdőépület, egyszóval az egész komplexum láttán a lelkes, elismerő szavak mellett akaratlanul is fölteszi az ember a gyakorlati kérdést: Mennyibe került mindez? — Huszonkétmillió forintba. Hitetlenkedem: ez nem létezik, ennyiből ezt nem lehet megépíteni. Az igazgató, Pilinyi József, erre csak annyit mond: — Mi magunk építettük. Természetesen a szakipari munka kivételével. És nyolc hónappal a kitűzött határidő előtt készültünk el vele. Ilyet se hallottam még. Mert most már elég általános, hogy állami gazdaságok, termelőszövetkezetek kisebb építkezéseket, átalakításokat, tatarozásokat maguk végeznek, saját építőbrigáddal. Ám a gombai telephez egy gépesített szakemberekkel ellátott, nagy létszámú gárda kellett. Hát hányán dolgoznak itt, az építőrészlegben? Az igazgató, élvezve izgatott érdeklődésem, enyhe fölénnyel azt mondja: — Hát kérlek, cinkefélék ... Aztán hártyás szárnyúnk... — Micsoda? — Hártyás lábúak, na, azt akartam mondani — mente- getődzöm, de az ügy reménytelen. — Hártyás lábúak, legfeljebb ... Legfeljebb! — emeli fel az ujját a fiam oktatóan, hogy elönt a méreg ... — Mit tanítsz te itt engem, taknyos ... — förmedek rá — ha olyan jól tudod, akkor minek kérdezed. Vedd tudomásul, hogy te még a mlágon se voltál, én már ismertem a madarakat, a tyúkokat is — szemtelen vigyor a gyerek arcán. Igen, ezt a tyúkokat nem kellett volna mondanom... — És ne röhögj, te jómadár, ha az apád beszél, ha egy művelt ember hajlandó arra, hogy veled szóba álljon... Eridj a fenébe, szégyelld magad — maradok magamban a dühvei és a szégyennel meg az újsággal ... A fene ezeket a madarakat, meg az osztályaikat... Villámként az agyamba vág a gondolat, már üvöltöm is át a másik szobába. — És a denevér... Hallod? ... A denevér, az nem hártyás szárnyú? Mi? — De igen — szól vissza a fiam a teljes reménytelenség hangján. Csakhogy az nem madár, hanem emlős. Bumm! A denevér nem madár. Akkor meg mi a fenét repked? Ki érti ezt a mai világot?! Gyurkó Géza — Várjon egy kicsit, ennek külön története van. S elmondja szépen, sorjában. 1961-ben kezdődött: őket bízták meg azzal, hogy tárolják több állami gazdaság építkezéseihez szükséges anyagokat. Akkor szervezték I meg a faipari üzemüket: ajtókat, ablakokat, más nyílászáró szerkezeteket készítettek. Azután kezdtek maguk is építeni. Először kisebb, egyszerűbb beruházásokat valósítottak meg. Növekedett a kőművesek, az asztalosok, ácsok, épületlakatosok, festők létszáma. És jött a nagy erőpróba: a gombai tehenészet. — 1962-től 67-ig 45 millió forint értékű építési beruházást magunk valósítottunk meg. Csak a villany, a víz és a fűtés szerelését végezték mások. Amikor a majorokat jártuk, többször is rámutatott egy-egy sertésólra, hizlaldára; ezt is mi csináltuk. Bekalauzolt egy szép, világos, több helyiségből álló épületbe, megmutatta a zuhanyozófülkéket. Lakatosok, szerelők, traktoristák dolgoztak bent a jó melegben. — Látja, ez ököristálló volt, és karbantartó műhely lett belőle. Mentünk vissza a műúton Monorra. Hosszú üzemépületet, fedett színeket' láttunk, gépek sorakoztak alatta. A központi gépjavító üzem, maguk építették. Most már 30 milliós értéket képviselő géppark szervezett javítását, karbantartását végzik itt. És elmentünk a csévharaszti, 22 millióból készülő új sertéstelep mellett is. Szinte szédültem, mennyit képesek építeni. — Pedig még nem fejeztem be — csigázta tovább érdeklődésem Pilinyi József. — Amikor nincs elég csinálnivalójuk itthon az építőknek, nem eresztjük őket szélnek, hanem másutt vállalunk munkát. Építettek már az alagi, a váci, a soroksári, a nagykőrösi állami gazdaságban s még Bács megyében is. Sőt a fővárosban, az Operaház melletti Tokaji-borozó is az ő munkájukat dicséri. — Most emelnek az építőink Budán három kétszintes házat 36 lakással. És egy kétemeletes, 18 lakásos házat, alul üzletsorral Monor főterén. Csak álmélkodom. — Miért csodálkozik? Ha el tudjuk végezni, miért ne vállalnánk? Hiszen ha jól szervezett a munka, akkor mint vállalkozás sem veszteséges, nem lehet ráfizetni. Itt, a gazdaság központjában, is építkeznek. Már állnak egy hosszú, földszintes, csupa ablak épület falai. Ez lesz az új étterem és konyha, a régi, kicsi helyett, s egyben kultúrterem céljára is szolgál beépített színpadávaL Hány emberrel dolgozik ez a külön vállalkozás? — Még várjon egy kicsit — kajánkodik az igazgató —, még nem vagyunk a végén. — Nekünk utak, utak és megint csak utak kellenek. Nem lehet ma már teherautókkal, traktorokkal ott közlekedni, ahol még a nagyapáink jártak szekerekkel. Van tehát útépítő, kubikosbrigádjuk, aszfaltozórészlegük. Most már kialakítottak egy kultúrtechnikai üzemet, mérnökökkel, technikusokkal, szakmunkásokkal, megfelelő gépekkel. Így képesek lesznek vízvezeték-, sőt csatornaépítésre is. — És tudja, még mit csinálunk? Ugye, nem is sejti? Ládákat, gyümölcsrekeszeket. Tavaly 60 ezret készített a faipari műhelyünk, jól jött az alma szállításához. Idén már félmillió export hűtőládára kötöttek szerződést. — Tudja, milyen ládaszege- zőink vannak? Valóságos mesterei a szakmájuknak! Elérkeztünk az idei tervekig. Sok ezres állatállományuk számára saját maguk akarják megtermelni a takarmányt. Ezért amellett, hogy növelik a pillangósok területét. Gomba határában völgyzáró gátat építenek víztárolóval. Ebbői öntöznek majd 400 holdat. A másik terv: Csévharasztnál 180 holdas öntözött mesterséges mintalegelő, szakaszos villanypásztoros legeltetéssel. Végre megmondja a létszámot: 250 ember végez a monori gazdaságban építő- s ezzel kapcsolatos ipari tevékenységet — Idén legalább 25—30 millió forint értékű építési és ipari jellegű munkát végzünk. Ennyit meg kell csinálni. Pénzünk van, nekünk nem kell beruházás senkitől. Nem, mert amellett, hogy nyereséggel zárták a múlt évet, az amortizáció után több millió jut beruházásra, és hitelük is van. Tehát építhetnek, amennyit csak tudnak. — Pedig még nem olyan régen voltak ellenlábasaink — mondja Pilinyi József. — Mondogatták, hogy mindez nem a mi profilunk, miért csináljuk, foglalkozzunk csak a mezőgazdasági termeléssel. És hiába érveltünk, hogy elsősorban ezt szolgálja az építőtevékenységünk. De most már nincs akadálya, az új mechanizmus bennünket Igazol. Méghozzá teljes mértékben. Hetesi Ferenc Pál BUDAPESTI RAKTÁR GÁZTÁVVEZETÉK- ÉS BELSŐ GÁZSZERELÉSI MUNKÁIHOZ KIVITELEZŐT KERESÜNK Befejezési határidő: 1968. szeptember. Kiviteli érték: 500 millió Ft Terv és költségvetés van. Autó- és Alkatrésskereskedelmi Vállalat Kereskedelemfejlesztési Osztály Telefon: 125—930, 114—496, 317—341 Ügyintéző: Gécs László i i
