Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-25 / 47. szám
8 1968. FEBRUAR 25., VASÁRNAP FRIDECZKY FRIGYES: Apám Folyóiratszemle JEGYZETLAP A mi völgyünk ORDÍTVA ÉS LIHEGVE rohannak a katonák. Még nem tudjuk, hogy hová, még csak eltorzult arcukat látjuk. Ordítva és lihegve rohannak, kezükben szuronyos puskát markolnak, görcsösen, egyetlen célra irányított szuronyos puskát. Még nem tudjuk, hogy kire irányítják ordít*- va és lihegve, eltorzult arccal a szuronyos puskát... (Valóban, kire irányítják a szuronyos puskát a katonák?) (Még nem ismerjük, de ez irányban jól kiművelt agyunk már jelzi a célt. A cél egy ember lesz. Egy ember, akibe beledöfik az ordító és rohanó katonák szuronyos puskájukat. De nem! Egy szalmabábú szívébe döfik csak. ölni tanulnak a katonák. Ha majd jól elsajátították az öles tudományát, embert is ölhetnek. S, hogy a gyilkolás háborús mechanizmusa hogyan fordul ellenük, hogyan lesz „az ellenség” gyilkosából testvér, anya, szerető és feleséggyilkos? — ezt a kérdést teszi fel, erről szól Rényi Tamás „A völgy” című filmje. Szokatlan kérdés. Még nem pagyon tették fel. SZOKATLAN A FILM IS. Hangvétele és stílusa. Talán azért, mert minden erőt annak a célnak az érdekében használ fel a rendező, hogy a feltett kérdésre választ kapjon. És elsősorban arra, hogy feltegye ezt a szokatlan kérdést. A történet (a forgatókönyvet Hernádi Gyula írta) igen egyszerű és szikár. Szökött katonák rejtőznek egy eldugott, a háborús öldökléstől távol- eső faluban. A faluban csak gyerekek és asszonyok maradtak. Az élet a jogait követeli. A férfiak asszonyt választanak maguknak, meszelik a régen meszelt házat, disznót ölnek, szeretkeznek, s a béke mozdulatai egy-egy mosoly, vagy mozdulat erejéig visszavarázsolják az életet. De keresztül vonul a falun egy csapattest. Nem, nem történik még semmi. Csak egy plakát marad utánuk a templom falán azzal a fenyegetéssel, hogy aki szökevényt rejteget, azt felkoncolják. S ez a plakát behálózza a falu la<- kóit, elhinti a félelmet, elhinti a látszatbékében a háborús realitást. S a következő csapat számára a félelemtől rettegő falu lakói már köny- nyű martaléknak bizonyulnak. Mind egy szálig leölnek mindenkit. Ennyi a film. S még annyi: a háborúnak vége. Visszatérnek a katonák, akik jól „megtanultak ölni". Visz- tzatémek az üres faluba, s szeretteiket hívó, kereső kiáltásuk betölti a völgyet. A MI HABORÜS VÖLGYÜNKRŐL, erről a mi, háborúktól tépett világunkról szól ez a film. Minden film a mi világunkról szól, mert nem szólhat másról, mégis hangsúlyozottan mondom, hogy a mi világunkról szól. Ugyanis napjainkról! Szokatlanul! Mert nem a hagyományos értelemben vett háború ellenes film, a Rényi filmje. De nem elégíti ki sztereotip elvárásainak abban az irányban sem, hogy meghatározza kinek a pártján áll, a „mieink” vagy az „ellenség” oldalán. Az ember pártján áll. De van-e általánosan vett ember? Az ember fogalma nem nemzethez, párthoz, eszméhez kötött-e? Pacifista film tehát Rényi filmje? Ha pacifista film lenne, megspórolhatnánk a gondolkodást. De nem az. A megértés érdekében közelítsünk a film stílusának oldaláról. Sokan vetették Rényi szemére, hogy ez a völgybéli falu nem magyar falu, de nem is spanyol falu. Sokan vetették szemére, hogy a népművészet természetes egyszerűsége keveredik valami talajtalan stilizált általánossággal. A filmnek ezeket a „hibáit” én erénynek érzem. Ugyanis nem a film van egy- egy rendezői stílusért, hanem a stílus van a filmért. Es „A völgy” rendezője a filmre, tehát a gondolatra egy meghatározott, képileg kifejezhető korszerű életérzésre koncentrál. Arra a mindannyiunkban jelentkező érzésre, hogy napjainkban legyen a háború konkrétan igazságos, vagy igazságtalan. A HÁBORÚT a problémák emberellenes, tehát antihumánus megoldásának érezzük. Ügy érezzük, hogy a világot nem lehet már semmiféle okos, háborúban kicsúcsosodó hatalmi politikával kormányozni. Illetve lehet, de ez emberellenes. Ha nem ezt éreznénk, nem ezt gondolnánk, akkor a politikusokban sem fogalmazódhatott volná meg a békés egymás mellett élés szükségszerűségének gondolata. FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK. Rényi Tamás filmje nem egy politikai elképzelés képi megfogalmazása, hanem a háborúkkal szembeni, és igenis szembeni, érzéseink elsődleges művészi felfedezése, s mint ilyen, egyben politikai gondolattá is válik. Humanizmusát éppen nemzetek és korokat áthidaló és egybefogó stílusa teszi konkréttá, széppé és igazzá. Nádas Péter Hóvirághívó szél fütyül, a Tél sápadt arccal oszlik, teteme fénnyé merevül, az éjszaka belébotlik — Kedvessé lágyul a barna föld, s az aszfalt alatt valahol — ott fehér ágat bont a csönd — élet nyújtózik a magon. En is egy szédült cigánykerékkel beforgok a fák közé, versem a rügy, mely nyarat érlel, s minden kavics az öklömé — belevágok a jégtükörbe, a hajnali Napot döngetem, öleljen végre fénye körbe, váltsa tavaszra életem. Somodi Barn« Lehet-e meg... Hallhatom-e még az ébredés ölén termett dallamot, minek ívelése egyetlen irányt mutatott, s látni újra megtanított? Körül vesz-e még az a mélyre hullott csend, mely keretet ácsolt a lombbá-nőtt akaratnak? Lehet-e még ölelésbe zárni a didergő mozdulatot, s altatni hosszan a gondolatot? Lehet-e még kitörni a csavargó zajokkal együtt, fel a tűhegyű hűvös szemek felé, s oldozni szótlanul a régen kötött belső feszülést... ? ... A hegyre felfutó-gyermek, ha csúcsra ér, úgy várom én is — mint csodát — a jelet, . ami oly emberré tehet milyen voltam, ifjúságom kezdetén! Bagi József Szélvédő Duba továbbra is az eperfákra gondolt. Az utolsó szüret már nem tartozott a gyermekkor fénylő tisztásai közé. Kenyerük akadt egy kevés, de egyéb semmi. Anyja azt mondta az eperre: „édes töpörtyű”. Az első új Wartburg az egész bányatelepen és egy rövid nyakú, meddő, kövér féleség. Duba azt sem szívlelhette, hogy 6 is a nehézsúlyú emberek csoportjába tartozott. Harminckét éves koráig karcsú volt, aztán feljött a bányából és beállt csaposnak felesége gebines vendéglőjébe. Hatvannyolc kilóról kilencvennégy kilóra testesedett, arca elvesztette régi formáját, erősen megkopaszodott. Sűrű volt már az alkony, amikor a város perifériájához értek. Fakó porfelhő gomoly- gott a cementgyár fölött, odébb, a rendezőpályaudvaron hangtalanul mozogtak a vonatok a lila homályban. Duba babrált a műszerfalon, próbálta felidézni, mit is magyarázott a szerelő a kapcsolókról a kocsi átadásánál. Ekkor robbanás roncsolta szét az út és a képzelet áramló folyamatát és a szélvédő üveg millió gyöngyre szakadva hullott az utastérbe. A kő, amely bezúzta az ablakot, Matild vállát érte. Az asszony rekedten hörgött, Duba pedig ijedtében egyszerre kapta le kezét a volánról és lábát a gázpedálról. A fékre taposott, Evek ködfüggönyén át-átizzik arcod. Elkerített sövény, ám te úgy maradsz ott pőrén bűntől, szennytől egyre fényesebben. Fel is feszíthettek törvény fonákjára, ők is megszerettek, kiket, mint prédára reád uszítottak dúskálni sebedben. Hófehér hónál is. szűzhó fehérebben vakít igazságod, itt ég már szememben s tovább magasodsz csak a futó időben. Gazdag tématárral kínálkoznak olvasásra, tanulmányozásra a februári folyóiratok. Általános és örvendetes jelenségként állapíthatjuk meg, hogy több friss, aktuális írás is helyet kapott a nehézkesebbnek tűnő, csak a szűk szakmának szóló dolgozat mellett. A TÁRSADALMI SZEMLE szerkesztőségi cikkben emlékezik meg a százhúsz esztendős Kommunista Kiáltványról. Három olyan tanulmányt közöl a folyóirat, melyek megkülönböztetett érdeklődésre tarthatnak számot. Friss István: A szocializmus politikai gazdaságtanának néhány alapproblémája címmel elsősorban Sztálin ismert nézeteinek bírálatát adja; Erdei Ferenc: A szövetkezetek elméleti kérdései című, nagy lélegzetű tanulmányában — vitaindító írásként közli a folyóirat — úttörő jelentőségű feladatra vállalkozott, tiszteletre méltó eredménnyel; dr. Száméi Lajos: A közélet tisztaságáért címet viselő dolgozatában a korrupció és a protekcionizmus hazai viszonyaink közötti létezésének eredőit vizsgálja. Pirityi Sándor a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatokról, Pécsi Ferenc Washington világstratégiájáról ír Két, filozófiai vonatkozású írásról kell még szólni: Hermann István Lukács György: Az esztétikum sajátossága című művéről ír mértéktartó, bár nehézkes nyelvezetű dolgozatot, Bene György pedig A logikai pozitívizmus címmel közöl konzultációs eszmefuttatást. Gazdag tematikájával tűnik ki a VALÓSÁG februári száma is. Kende István a fejlődő országok új vonásairól írt bátor hangú, újat mondani tudó cikket. Három igényes tanulmány is foglalkozik mindennapjaink égető kérdéseivel. Márkus István a me- i zőgazdaság-fejlesztés és a he- ! lyi erőviszonyok itt-ott vázla- ! tos, de egészében fontos követ- : keztetésekhez eljutó tanulmá- : nya a nem szakember olvasó ! számára is sokat mondó. Elég- ! gé szűz területre merészkedett ! Laky Teréz: a községi táná- i csóknál végzett fluktuációs ; vizsgálat tapasztalatairól szá- | mól be, meglepő, s holnapi ! teendőinket lényegesen érintő I tényekről adva számot. Kon- \ rád György és Szelényi Iván \ bátor hangú, de olykor a kellő ! elemzéstől eltekintő szocioló- ! giai tanulmánya az új lakóte- : lepek társadalmi rétegeződését, I életritmusát," s távlatait vizs- 1 gálja. A megszokottan sokrétű | témakört tárgyaló PARTÉLET t I Icikkei közül hármat említünk. ! Németi Irén: A nők és a tár- 1 sadalom címmel írt cikke in- : kább az elvont megállapításo- i kát részesíti előnyben a tények : rovására; Kalocsai Tibor be- | számolója a kollektív szerző- ; dések érvényesítésének kezdő j tapasztalatairól bátrabb, út- j mutatóbb is lehetett volna. Dr. ! Kurucz Imre és dr. Komidesz \ Mihály cikke az egyetemi-fő- 1 iskolai pártmunka kérdéseiről ja ténymegállapításon túl is [megy, s ez, következtetései te- Iszik hasznossá. Az irodalmi ! folyóiratok közül e hónapban a KORTÄRS I I inyújtja a leggazdagabb téma- ; tárat. Illyés Gyula Világodban [világtalan című verse kiemet- Skedik az elmúlt hónapok vers- | terméséből. Nem mondhatjuk i ugyanezt Szenczei László egy- j felvonásosára. A szépprózai : anyagból kettőt említünk: ; Goda Gábor regényrészletét, imint sokat ígérő olvasmány egy darabját, s Galgóczi Erzsébet Budapest egymillió kilométer című elbeszélését. E; utóbbi ígéretesen indul, ám í folytatás már sokkal kevesebbet nyújt; a tehetsége: írónő most nem tudott túljutni az elnagyolt vázlatosságon s ezért figurái — közöttük már az untig ismert ostoba é: gyáva újságíró — egysíkúak A téma, drámai, közéleti töltésével robbanást ígért; e megvalósítás ereje csak hali pukkanásra futotta. A tanulmányok közül Féja Géza Krúdy, a lángelme és Vas Zoltár Horthy Miklós című írásál említjük. Vas igen sokatígérc vállalkozásba fogott, kérdés hogy a további megvalósítás — a tanulmányt folytatásokban közli a folyóirat — menynyit vált be az ígéretekből. A NAGYVILÁG sajátos zamatú szovjet novellát közöl: Vil Lipatov Misz- ter Tviszter című írását. Natalia Ginzburg Valentino című kisregénye sajátos atmoszférájával válik emlékezetes olvasmánnyá. A híres drámaíró, Friedrich Dürrenmatt Az újrakeresztelők című komédiájával szerepel a folyóirat e havi számában. A darab elmarad a szerző nevét rangként felfogó várakozástól, közlése mégsem haszontalan, mert gondolati tartalma menti a megvalósítás fogyatékosságait. Folytatja a folyóirat „Kerekasztal”-át a trágárság és irodalom kérdéseiről. A mostani hozzászólók közül Benedek Marcell képviseli a leginkább elutasító, Devecseri Gábor pedig a józan mérlegelő álláspontot. Eléggé kont- rasztos képet ad az UJ ÍRÁS februári számának szépírói anyaga. A versek közül Illyés Gyula és Garai Gábor nyújtja át a legszebbeket az olvasónak. A prózánál elsősorban Baráth Lajost említjük: meg- kapóan egyszerű eszközökkel kibontott drámai története elüt a szokvány színvonaltól. Kevésbé erőteljes, de jó írás Rákosy Gergelyé, s érdekes Hernádi Gyula kísérlete a fantasztikum — ám nem is olyan fantasztikus... — novellákkal. Egyetlen írást említünk még: Kenessei András Negatív tropizmus című novellája nehézkességével, szán>- dékolt bonyolultságával, modernkedésével joggal riasztja el az olvasót. A folyóirat Körkép és Szemle anyagából Takács Imre írására hívjuk fel a figyelmet: szobrászok és egy nagyüzem új kapcsolatáról, s annak eredményeiről ad izgalmas, s megjegyzésre érdemes beszámolót M. O. TAVASZ LÁTÓ GERENCSÉR MIKLÓS: A kocsi remekül bírta volna a nyolcvan kilométeres sebességet is, de Duba nem akart sietni. Valami balsejtelme volt, amikor elindultak a Merkúr csepeli lerakatától az új Wartburggal. Határozottan gyávának érezte magát, ügyetlenül bánt a volánnal, sokat akadozott kezében a sebességváltó, mozdulataiban meg-megbom- lott az összhang pedig nyolcadik éve vezetett már. Pánik fogta el a Soroksári út tumultusában. Most tapasztalta először, hogy az idegek is meg tudnak izzadni, síkossá válnak és ettől labilis lesz az ember önuralma, mint autó a jeges aszfalton. A nyílt országút egészen más volt. Elült a lámpaláz, idegei felszáradtak, kedélye hűvöskellemesre vált. Csak az asz- szony jelenléte bosszantotta. Nem volt heveny és friss ez a bosszúság, inkább mély, zsibbadt és krónikus, mint a rossz alaphangulat. Duba talán azért érzett így, mert az asszony is határtalanul örült az új kocsinak, márpedig Duba semmiféle örömben nem akart Ma- tilddal osztozni. Matild állandóan cigarettázott, s olyan gőgösen pöffesz- kedett a bordó kárpitos üésen, hogy Duba boldogan és rosszindulatúan tudott volna porolni vele. — Tulajdonképpen milyen szürke a kocsink? — kérdezte az asszony. tek. Duba emlékezetében úgy maradt meg az évről évre ismétlődő eperszezon, mint a gyermekkor fénylő tisztásai. Az emléknek üdítő gyümölcsíze volt, illatába az országutak sajátos benzin- és gumiszaga vegvült, a bőrén égett a horzsolások, karmolások nyoma, hiszen apró sebesülésekkel járt minden roham a fák goromba törzse és bozontos-kócos koronája ellen. A iák most kidöntve hevertek az országút árkában. Törzsük darabokra fűrészelve, koronájuk kazalba rendezve. A tüskök korongjai sárgán világítottak az alkonyaiban. — Nekünk van új Wartburgunk az egész bányatelepen — állapította meg Matild. — Sorold tovább, mire kell még büszkének lennünk — ajánlotta Duba — Veszekedni akarsz? — Semmi értelme. — Elefántszürke. — De hiszen ilyen szürke nincs is. — Akkor elefánt sincs. — Mitől vagy ilyen ideges? — A fáradtságtól — felelte Duba. Most is azon csodálkozott, hogy miképpen lehet ugyanaz a kövér Matild egyszerre olyan mesésen buta és ily hajmeresztőén leleményes. Sok minden fájt Dubának. Most mégis az a jelentéktelen veszteség okozott neki szomo- •úságot, hogy kivágták az eper- "ákat az országút mellől. Gyerekkorában éhenkórász pajtásaival néha húsz kilométerre is ílcsavarogtak eperfától eper- iáig. Malacmohósággal falták i koldusok gyümölcsét és a nagy „dőzsölésben” valóságos Ínyencekké váltak: az egyik fáról mézillatú, nektárízú felér, a másikról szomjúsággátló, savanykás fekete, a harmadikról egészen különleges zamat ú szürke epret szüretelhet
