Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-25 / 47. szám
REFLEKTORFÉNYBEN a Magyar Iparművészeti Főiskola OLVASÓINK FIGYELMÉBE Az elmúlt hónapokban mind több olvasónk juttat el szerkesztőségünkbe verseket, prózai írásokat, azok bírálatát, illetve közlését kérve. Szerkesztőségünk, adottságainál fogva, nem vállalhatja magára egy irodalmi lektorátus szerepkörét. Ezért nem vállalkozhatunk arra, hogy a hozzánk eljuttatott, nem egyszer kötetnyi verset, novellát, sőt, regényt, részletes bírálattal szerzőikhez visszajuttassuk. Valamennyi hozzánk érkező kéziratot elolvasunk, de válaszolni csak azokra tudunk, melyek szerzőinél, ha különböző fokon is, de tehetséget tapasztalunk. A beküldött kéziratok megőrzésére, illetve visszaküldésére sem vállalkozhatunk. Kultúra és pénz A művelődési házakat járva gyakran, hallani olyan véleményt: sokkal eredményesebb lenne a munkánk, ha több pénzzel rendelkeznénk! Tény, hogy a népművelés pénzbe kerül és nem is kevésbe. Az emberek művelődésére, kuiltúrá- lódására áldozni kell és áldoz is államunk a lehetőségekhez képest. Kevés, vagy sok ez a pénz? Igennel, vagy nemmel nehéz lenne válaszolni rá. Arra azonban válaszolni lehet: hogyan gazdálkodnak a művelődési házak vezetői a rendelkezésűkre álló pénzzel? Mindjárt bevezetőként el kell mondani: nem a legjobban! Példák sora bizonyítja ezt. A szobi járás művelődési házad például 1966. évi működési bevételi tervüket mindössze hetven százalékra teljesítették. Az egyes községeket vizsgálva még szembetűnőbb az elmaradás. Nagymaros ötven, Verőce harminchat, Kismaros pedig csupán tizennégy százalékra teljesítette a maga által készített bevételi tervet. Még kirívóbb esetekkel találkozhatunk a budai járás néhány községében 1967 első felében. Diósd tizenkilenc, Nagykovácsi tizenhárom, Tárnok hat, Zsámbék pedig csak négy százalékos tervteljesítést ért el ez idő alatt! Ami súlyosbítja a helyzetet: a bevételi hiányok ellenére a kiadási előirányzatokat túlnyomórészt felhasználták az említett helyeken. A kérdés jogos: mi az oka a számokkal bizonyítható rossz gazdálkodásnak? Több összetevője van. Az egyik: a költség- vetési gazdálkodás járási irányítása sok esetben nem volt megfelelő. A járási művelődési, valamint a pénzügyi osztályok a művelődési házak pénzügyi helyzetét érdemben nem bírálták, az állami támogatást több esetben indokolatlanul, mechanikusan folyósították. Más esetekben nem ellenőrizték a művelődési házak költségvetésének realitását, csak automatikusan jóváhagyták azokat. A másik ok: a művelődési házakban a költségvetés összeállítását megelőzően nem készítették el a következő évi rendezvények tervét, csak becslések, vagy az előző évi adatok átmásolásával állították össze. A harmadik: több esetben a művelődési házak vezetői a bevételi előirányzatot azért tervezték a reálisnál jóval magasabbra, hogy az általuk összeállított kiadási előirányzatnak legalább papíron legyen meg a fedezete és így jogcímet biztosítsanak az állami támogatás igénylésére. Íme, néhány példa a legszembetűnőbbek közül. Budaörsön húszezer forintot terveztek a táncos rendezvények bevételeként. Mogyoródon ugyanakkor harmincegyezret. Ezzel szem- lsen a tényleges bevétel Budaörsön kétezer, Mogyoródon pedig háromezerötszáz forint volt. T ermészetesen a helytelen pénzügyi gazdálkodást nemcsak az említett okok idézték elő. Többek között az is, hogy a rossz szervezés következtében sok rendezvényre ráfizettek a művelődési házak. Örkényben például tavaly áprilisiban hivatásos művészek közreműködésével irodalmi estet kívántak rendezni. Az előadásra mindössze két darab nyolc forintos jegyet adtak el a szervezők, ezért megtartására nem kerülhetett sor, a felkért művészek gázsiját viszont ki kellett fizetni a művelődési ház igazgatójának. A ceglédi járás ellenőrzött tíz községe közül nyolc község ötvennégy rendezvénye volt ráfizetéses egy esztendő alatt. Kőröstetét- len község ötvenkét rendezvénye közül p>edig harmincöt! A tizenháromezer lakosú Budaörsön Az ifjúkori bűnözés című előadáson mindössze heten, a négyezer lakosú Sziget- halom községben A házasság kérdései című előadáson ugyancsak heten, a tizenhétezer lelket számláló Dunakeszin A termésátlag növelése című előadáson p>edig csak öten jelentek meg. Az előadói díjakat természetesen ezekben az esetekben is ki kellett fizetni. „Sokkal eredményesebb lenne a munkánk, ha több pénzzel rendelkeznénk!” — hangoztatják még ma is sokan a művelődési házak vezetői közül. Az elmondott példák azonban mást bizonyítanák, nevezetesen: a rendelkezésükre álló összegekkel sem jól sáfárkodtak egyesek. A több pénz, a nagyobb állami támogatás önmagában még nem jelent eredményesebb népművelő munkát. Csak a lehetőségét a munka jobbá tételének. És a kettő nem azonos. a z állam a lehetőségekhez képest jelentősen támogatja az emberek művelődését, kultúrálódását. A rendelkezésre álló anyagi erők azonban végesek. Hogyan lehet mégis, nagyobb dotáció nélkül, hatékonyabbá tenni a népművelést? Gondosabb tervező- és szervezőmunkával, megfontoltabb pénzügyi gazdálkodással, az eddiginél színvonalasabb, nagyobb élményt nyújtó rendezvényekkel. Mindezek mellett adott még egy nagy lehetőség, amellyel ezideig csak kevés község népművelői éltek: megnyerni a művelődés ügyének a helyi termelőszövetkezeteket. A gyakorlat azt mutatja: ahol a művelődési ház vezetése segíti a termelőszövetkezeti tagság művelődési és kulturálódási igényeinek kielégítését, ott a gazdaság vezetése sem zárkózik el a művelődési ház anyagi támogatása elől. P. P. — Na, menj haza! — legyintette tarkón a gyereket uj- jai hegyével. A fiú gyanakvóan csodálkozott, nem hitte, hogy szabad. Félénken fürkészte a toronyember arcát. Kísérletképpen hátrált néhány lépést, a kannát a combja mellé lógatta, s amikor meggyőződött róla. hogy nem nyúlnak utána, hátra-hátrapillantva, sietett a cementgyári barakkházak felé. Pedig Duba utána akart nyúlni. Nyomorultnak, magányosnak érezte magát, ismét érthetetlen félelem fogta el, idegei megint elnyirkosodtak, mint a Soroksári út tumultusában. Elhagyatottan ácsorgott az eperfa tuskójánál, öreges vállain valódi súly volt az alkonyat. — Várj, Feri! — kiáltotta csaknem könyörögve, és száguldani kezdett a fiú után. A gyerek vagy ötven lépesre lehetett tőle. Kiáltásának engedelmeskedett, mereven megtorpant, mint az apróvad. Mindez egy pillanatig tartott, aztán szinte rávetette magát az országúira, hogy a túloldalon meneküljön tovább. Már rég eltűnt, de Duba még mindig ott állt. Ö is menekült volna, de csak Matildhoz kullogott vissza. Matildhoz, ebben a szomorú percben ... A fiú nem akart válaszolni, de nagyon sürgető volt a férfi hallgatása. — Csontos Ferinek... Július eleji kánikulává változott a hűvös tavasz, este helyett szikrázó napfény vakított, az eperfa vaskos-tömören állt a helyén, Csontos Feri a lombozat belsejében kapaszkodott és rázta a fát. Dubának nem kellett többé töprengenie, kire hasonlít a fiú. Arra a huszonöt évvel ezelőtti Csontos Ferire hasonlít, akivel együtt cserkészte végig Duba az országutat eperérés idején. Látta a hajdani Csontos Ferit, amint fekete eperrel repülőgépeket, lovakat és madarakat rajzol az aszfaltra. Szelíden a gyerek hajába markolt. — Apád itt dolgozik a cementgyárban ? — Igen... — Mennyit keres? — Azt nem tudom. — Pedig tudhatnád, mert a szélvédőt meg kell fizetni. Mit dolgozik a cementgyárban? — A bunkernál van. Tölti azokat a nagy tartálykocsikat. A gyerekén látta, hogy kétezer forintnál nem kereshet többet. Hitvány kis pamut- szvetter volt rajta, egy ócska rövid nadrág meg a szakadozott szandál. — Éppen a jövő héten ... Tíz év múlva meg rablógyilkos leszel. A jóslatra azonnal abbahagyta a gyerek a sírást. Duba ettől megdöbbent. Semmi kedve nem volt tovább menni, Mit mondott a Volga sofőrje? 1140 forintba kerül az új szélvédő. A múlt vasárnap igen szép volt a vendéglő forgalma, és Matild majdnem négyezer forint többletet vett ki a kasszából. Hűvösnek és puhának érezte a gyerek karját, amikor megfogta. — Állj meg! Kémlelte a sötétben a fiú keskeny, fakó arcát, szürkésen szőke haját, próbálta végre eltalálni, kire is hasonlít. Semmi kétsége nem volt, hogy hasonmása ott futkos a bányatelepen. Sorra megnézte gondolatban a felidézhető arcokat, de hiába. — Hogy hívnak? Komor csökönyösséggel, némán szegte le fejét a gyerek, attól kezdve, hogy leendő rablógyilkost látott benne a toronyember. Állt, ahogy megparancsolták neki, bámulta a kannácska fedelét, és szandálja orrával az eperfa tuskóját piszkálta. — Ferinek . 1 Duba a tuskón babráló, pici és szutykos lábat figyelte. — Milyen Ferinek? rüvel állapította meg, hogy semmi vész, 1140 forint egy új szélvédő, majd továbbhajtott. Matild a gyereknek esett, aki szinte boldogan jajveszé- kelt, hogy végre túljut a büntetésen, meg sem kísérelte a védekezést, csak a májszínű kannácskát szorította magához rendületlenül. Matildot Duba gorombán' félrelökte. — Vezess a szüléidhez — állt á gyerek és az asszony közé. Halkan ráparancsolt a zaklatottságtól remegő Matildra: — Menj vissza a kocsihoz. Vigyázni kell rá. Kicsit komikusnak, megszégyenítőnek érezte, hogy kilencvennégy kilós létére egy madárcsontú fiúcskát kísér. Az is zavarta, hogy a fiú hasonlított valakire. Görcsösen kereste, melyik bányatelepi srácot juttatja eszébe a pityergő kölyök. — Miért dobtad be az autóm ablakát? — Én nem akartam bácsi kérem, én nem is láttam az autót... először a Hubert dobott. én csak visszadobtam ... — Mi van a kannádban? — Anyatejet hozok az öcsémnek a Vasvári utcából. A csecsemőgondozó adja, mert a mamának kevés a teje. — Ne bőgj már ... Hány éves vagy? — Nyolc leszek éppen a jövő héten ... azonnal lefulladt a motor. Maga sem tudta hogyan, de már az apróbazaltos útszegélyen futott valószínűtlen sebességgel. Rohant a két gyerek után, akik a cementgyári barakkházak felé menekültek. A nagyobbik fiú repült, mint a fecske, a kisebbik azonban botladozott és valami edényt szorított magához. Duba néhány ugrással utolérte, nehéz kezét a nyakára ejtette, a gyerek majdnem összecsuklott. — Bácsi, ne bántson, nem akartam!... — bömbölt a fiú olyan erővel, hogy Duba megijedt tőle. — Hol laktok? .. — Itt a barakkokban, bácsi kérem, ne tessék bántani!... — üvöltött a gyerek. A félliteres, játékszernek ható tejeskannát úgy szorította magához, mintha az életénél is jobban féltette volna. — Add ide a kannát. Aztán viszlek a rendőrségre. A fiú ordított, sovány arcát elcsúfította a sírás. — A kannát nem adom, inkább tessék agyonütni!... Duba komolyan félni kezdett a gyerek rémületétől. Állt bután, nem tudta, mit tegyen. — Tekerd ki a nyakát ennek a koszos fattyúnak! — zihálta már messziről a kövér Matild, ahogy férje és a törpe fogoly felé közeledett. Egy Volga ;s lefékezett mellettük, fiatal sofőr hajolt ki az ablakon és közömbös deKÖNYVESPOLC Madárszárnyak Mai vietnami költők Távoli világból hoz üzenetet számunkra ez a kötet. Olyan világból, mely élethalálharcát vívja a barbár pusztító erők ellen. „Azt kérdezem: apám merre van? Azt felelik: a holtak között. Azt kérdezem, anyám merre van? Azt felelik: megölték anyád. Azt kérdezem-, hol van asszonyom? Azt felelik: golyó érte öt,. Ez ma Vietnam, ahogyan a költő, Le Tan Lói írja fájdalmas hangú versében. Rom, tűzvész és pusztulás. És újra meg újra megújuló harc és győzelem. Győzelem a betolakodók fölött. Az elnyomott népek igazságos harcának diadala. ősi kultúra tradícióit hordozza ez a keleti szépségű költészet, több mint fél évezredes irodalmi múlt örökségét, mégis új és modern. Nemcsak formájában, hangjában, technikájában is. A fö témát a vietnami nép két fájó történelmi élménye: az ország 1954-ben történt erőszakos kettészakí- tása, majd pedig az amerikai imperializmus embertelen irtóhadjárata adja. Mégis az élet szeretete árad ezekből a versekből. Költemények a munkáról, mert e nép számára « sokszor emberfölötti nehézségekkel járó újjáépítő és teremtő munka egyet jelent az élettel. És költemények a szerelemről, a boldogságról, amelyekben egy évszázadok óta elnyomott, bombákkal és gyújtóaknákkal fenyegetett nemzet vall a békébe, az élet szépségébe vetett hitéről. Az új vietnami líra Madár- szárnyak című, most megjelent antológiája híven tükrözi azt a kort, amelyben ma a vietnami nép hősi harcát vívja nemzeti függetlenségéért, évezredes kultúrája és szocialista fejlődése eredményeinek megvédelmezéséért. A kötet nyolcvanhat versét Weöres Sándor, Garai Gábor, Gergely Ágnes, Gereblyés László, Haraszti Miklós, Ladányi Mihály, Simor András, Székely Magda és Szegő László fordította. Vincze Lajos linómetszetei jól kiegészítik a kötet hangulatát. (Európa Könyvkiadó.) Dunai személyhajó makettje. A hajó teste ipari formaterv, belső berendezésének minden darabját az Iparművészeti Főiskolán tervezték. Megvásárolta a Magyar Hajó- és Darugyár pontilag ipari formatervezési vagy esztétikai intézet. Dr. Pogány Frigyes, az Ipar- művészeti Főiskola, igazgatója, s a környezetesztétika tanára mondja: — Célunk, hogy a hallgató saját szakterületén komoly tudást és gyakorlatot sajátítson el, ugyanakkor széles körűen tájékozódjék az egyéb környezetalakító művészetekről. — Komplex feladatok kitűzésével igyekszünk ismereteiket tágítani és a főiskola adottságait kihasználni. így például a különböző szakok közösen terveznek egy éttermet: a belsőépítész a berendezést, a textiles a kárpitosanyagokat és a személyzet ruhaanyagait, a keramikus az étkészletet, a divattervezők a kiszolgálók ruháját, cipőjét tervezik. — Milyen feladatokat jelent a főiskolának a reform? — LÉTREHOZTUK tipográfiai tanszékünket, ahol a könyvművészeti oktatás mellett, csomagolásgrafikai ismereteket is oktatunk. Ez egyre nagyobb szerephez jut ma, a kereskedelmi versenyben. — A reformmal kapcsolatos egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó kezdeményezésünk az esti iparesztétikai képzés lesz ipari és kereskedelmi szakemberek számára. Hallgatóink bizony nehéz helyzetben vannak: kitűnően kell elsajátítaniuk a tudományos — műszaki, ipari — ismeréteket, ugyanakkor nagy művészi felkészültséggel kell rendelkezniük. Torday Aliz üvegablak éppoly fontos tervezési terület, mint az üvegedény. Az ötvösmunkáknál a fémben rejlő minden szépség kiaknázására törekszenek; a bizsuk mellett monumentális térrácsok, kovácsolt kapuk szerepelnek a tervek között. A textilek „felöltöztetik” az épületet: szövött, nyomott anyagok, szőnyegek teszik a lakást otthonná. De nem lenne teljes a felsorolás, ha nem beszélnénk az ipari formákról. A GYÁRTMÁNY formája — legyen az esztergapad vagy dunai személyhajó — egyáltalán nem közömbös. A főiskola üzemekkel és vállalatokkal állapodott meg: olyan ipari formákat terveztettek a hallgatókkal, amelyekre a népgazdaságnak szüksége volt Ezeket a terveket azután legtöbb esetben a gyár meg is vásárolta. A tapasztalat azt mutatta, hogy a formatervezett gép és szerszám nemcsak szebb, hanem gyártása gazdaságosabb is. Ma nem a gép testének takarása a cél, hanem a minél kényelmesebb, célszerűbb használat biztosítása. Szépsége nem ráakasztott külsőség, hanem a funkcióból kiinduló. A formatervező munkája hasznos a népgazdaság szempontjából, a formatervezett áruk gazdaságosabbak, versenyképesebbek. Azok a nagyüzemek tehát, amelyek nem foglalkoztatnak formatervezőt, amit nyernek a vámon, elvesztik a réven — esetleg éppen a világpiacon. Épp ebből a meggondolásból kiindulva már több szocialista országban működik közKÖRNYEZETÜNK hasznos és szép tárgyait — ipari formáktól a textilanyagokig — tervező iparművészek formálják. Képzésük: a Magyar Iparművészeti Főiskolán történik. A külföldi iparművészeti oktatás meglehetősen szétszórt. Az egyes szakiskolákon az iparművészet különböző ágait tanítják — esetleg különböző szemlélet és stílusirányok alapján. Egymástól függetlenül tanulnak a belső- építészek, keramikusok, textiltervezők, ipari formatervezők. Nálunk mindez egy helyen, egységes elvek alapján alakult ki. A főiskolán öt tanszék működik: építészeti, textiltervező, szilikátipari, formatervező és tipográfiai. Ezek tizenkét szakterületere képeznek tó tervezőket (a szilikátipari tanszék például kerámia-, porcelán- és üvegtervezőket). Környezetünk kialakításában legátfogóbb szerepe az építészetnek van. Éppen ezért az Iparművészeti Főiskolán — alig érintik az építészet városformáló szerepét, hanem a belső terek formálásával foglalkoznak — az építészeti tanszék meghatározhatja a társiparművészetek feladatkörét is. Az eddig csupán tárgyformáló művészetek környezetkialakító szerephez jutottak. A kerámia például „kimerészkedett” az utcára. Az iparművész már nemcsak hamutálakat, vázákat tervez, hanem térelválasztó falakat, épületelemeket Az üveg nemcsak táblaüvegként jut építészeti szerephez. A térelválasztó üvegfal,
