Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-01 / 26. szám

•» FEST Mi« 1968. FEBRUAR 1., CSÜTÖRTÖK CSAK RÖVIDEN... KEDD ESTE 10 ÖRAKOR érkezett meg Prága repülőte­rére Alexander Dubcek, a CSKP KB első titkára, aki a Szovjetunió Kommunista Párt­ja KB meghívására rövid láto­gatást tett Moszkvában. ROBERT KENNEDY New York állam demokrata szená­tora kijelentette, hogy „sem­milyen körülmények között sem'’ jelölteti magát az elnöki tisztségre. BAR A KUTATÁST MÉG FOLYTATJÁK,»de már semmi remény, hogy a Mi nerve és Dakar nevű eltűnt tengeralatt­járók legénységét élve meg­menthetik. FEBRUÁRBAN bemutatják Londonban Erkel: Bánk bán című dalművét. Ez lesz az opera angliai színpadi ősbe­mutatója. PITTSBURGH Próbavájat Gázszivárgás felderítésén dolgozó pittsburghi munkások kedden este próbavájatokat vágtak egy úttesten. Hirtelen hatalmas robbanás történt, amely földig lerombolta a szomszédos házat. Hat sze­mély életét vesztette, tizenhe­ten megsebesültek. Koszigin Kabulban Szovjet-indiai közös közlemény Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke szerdán befejezte in­diai látogatását. A látogatás befejeztével Delhiben szovjet —indiai közös közleményt ad­tak ki. A közös közlemény minde­nekelőtt hangsúlyozza, hogy jelenleg a béke megőrzése, a nemzetközi kölcsönös megértés és együttműkö­dés további fejlesztése a legfontosabb feladat a vi­lág országai, népei száma* ra. Mindkét fél hangsúlyozza, hogy azok a nemzetközi prob­lémák, amelyek területi és ha­tárkérdésekből adódnak, csak békés tárgyalások útján ren­dezhetők, nem pedig erőszak­kal, az erő fitogtatásával vagy más államok belügyeibe való beavatkozással. A kommüniké megállapítja, hogy a Szovjetunió és India kapcsolatai pozitív irányba fejlődnek, és az együttműkö­dés kielégítő gazdasági, kultu­rális, tudományos és más té­ren. Koszigin és Gandhi aggo­dalmukat fejezték ki a vietna­mi háborúval kapcsolatban, és leszögezték, hogy a VDK elleni bombázások feltétel nélküli beszünte­tése alapot nyújtana a politikai rendezésre irá­nyuló megbeszélésekhez. A kommüniké végül közli, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége és a szov­jet kormány megbízásából Alekszej Koszigin hivatalos látogatásra meghívta Zakir Husszein indiai elnököt, Giri alelnököt és Indira Gandhit a Szovjetunióba. A meghívást az indiai vezetők elfogadták. A szovjet kormányfő szer­da reggel Delhiből Kabulba repült, hogy eleget tegyen Etemadi afgán miniszterelnök meghívásának. Koszigin a dél­előtti órákban megérkezett Kabulba. Koszigin szovjet miniszter- elnök szerda délután látoga­tást tett Nur Ahmed Etemadi afgán miniszterelnöknél és külügyminiszternél. A két kor­mányfő baráti megbeszélést folytatott az országaikat köl­csönösen érintő kérdésekről. UJ-DELHI Kéthónapos értekezlet —132 ország részvételével Nyárközéptől szabad szombat (Folytatás atz 1. oldalról) tegnap a gyáregység veze­tői vitatták meg a 44 órás munkahét bevezetéséről szóló tervezetet. Az észrevételekkel együtt ezt juttatják el Budapestre a ve­zérigazgatóhoz. A gyáregység első embere, Komáromi Lajos, a részletekről informál. — Mondani sem kell, hogy mindannyian örömmel fogad-. Iák a hírt. Azt jelenti, hogy minden második héten szabad lesz a szombat. — Hogy pótolják? — Nem kevesebb, mint 54 fezer normaórát kell előterem­teni — ennyi lenne a hiány. Ügy segítünk magunkon, hogy egyrészt az eddig tapasztalt, összesen 30 ezer órás állásidőt mi­nimumra redukáljuk, egyszerűbbé tesszük a szerelés és alkatrészgyártási művelete­ket. Ez az, amit így nagy hir­telenjében elmondhatok. Már most világosan látható, hogy nem tesz okunk félni a rö­vidített munkahéttől: meg lesz a pénz is, eleget te­hetünk kötelezettségeinknek. — A szabad szombat kettős hasznú ezen a vidéken. — Vitathatatlan. A bejárók jelentős része kétlaki életet él, háza táján, vagy akár gazda­ságban is talál, vagy keres munkát. A szabad szombat le­hetőséget ad erre is, így fel­tételezhetően kevesebb lesz a mezőgaz­dasági munkák miatti iga­zolatlan mulasztások szá­---------ma. ■- -----­M ás részről szigorúbban is kell venni: sem a céltalan lődörgésr nek, sem az ok nélküli hiány­zásnak nem hagyhatunk élet­teret. Szigorúbbak leszünk mindenki érdekében. Az első lépésnek jól kell sikerülni ah­hoz, hogy továbblépjünk a munkaidő fokozatos csökken­tésében. — Ember gondok? — Lakatosüzemet létesí­tünk. Erre égetően nagy szük­ségünk van. Csakhogy nincs hozzá lakatos szak­emberünk: 15—20 hozzáértő mestert, segé­det keresünk jó pénzért, 9—13 forintos órabérért. —tgy— Indira Gandhi indiai kor­mányfő nyitja meg ma Delhi­ben az ENSZ második keres­kedelmi és fejlesztési értekez­letét, az eddig legnagyobb ilyenfajta tanácskozást a vi­lágon. Az értekezleten 132 ország küldöttsége, az ENSZ és a ve­le kapcsolatos szervek nagy számú képviselője, a KGST küldöttsége stb. vesz részt. A találkozó két hónapig tart s az első ülések után, ahol a küldöttségek vezetői nyilatkozatokat tesznek, meg­kezdődik a bizottságokban a tulajdonképpeni munka. A fejlődő országok arra kí­vánják a hangsúlyt helyezni, hogy a fejlett országoktól ka­pott kölcsöneiket. a jövőben áruszállításokkal törleszthes- sék. Ülést tartott a megyei tanács (Folytatás az 1. oldalról) többlet az új tervezési rend­szerből szármázik. A megyei idei fejlesztésére — mint a napokban már rész­letesen hírül adtuk —, 349 millió forintot fordítanak. A cél, hogy ebből az összegből a Pest megye ötéves terve harmadik esztendejére szóló feladatokat megvalósítsák. Mind a költségvetés, mind pe­dig a fejlesztési terv összeál­lításánál Pest megye sajátos hely­zetét vették figyelembe, s elsősorban az ebből eredő feladatokat igyekeznek meg­valósítani. Nagy Miklós hang­súlyozta, hogy az anyagi erő­források rendelkezésre állnak, s meglesz a szükséges kapaci­tás is. Mindemellett továbbra is fontos feladat a takarékos­ság, a helyi és társadalmi le­hetőségek igénybevétele. A tanácsülés vitájában so­kan felszólaltak, majd az 1968-as költségvetésről és a megye idei fejlesztésé­ről szóló határozatot vál­toztatás nélkül elfogad­ták. Ezt követően dr. Mondok Pál vb-elnök a megyei ta­nács és szervei idei munka- programját terjesztette a ta­nácskozás elé. Ennek elfoga­dása után Bori Rudolf, a me­gyei népi ellenőrzési bizottság elnöke számolt be a népi el­lenőrzés múlt évi munkájáról és az első félévi tervekről. Az egyéb ügyek tárgyalása után az interpellációk megvá­laszolására került sor. s.p. Feikúszottaz árbocra a vörös zászló... EMLÉKEZÉS A C ATT ARÓ I FELKELÉSRE 1917 NOVEMBERE UTÁN amikor az orosz proletariátus forradalmával a maga részé­ről véget vetett a háborúnak, és bebizonyította, hogy a pro­letariátus legyőzheti elnyomóit, az egész világon bátrabban kezdtek a harchoz a munká­sok, parasztok, katonák. 1918 januárjában az Osztrák—Ma­gyar Monarchia valamennyi országában és /Németország­ban is azért hagyták abba a munkát a gyárak dolgozói, hogy sztrájkjukkal, tünteté­sükkel tudtára adják kormá­nyaiknak: békét akarnak! Eh­hez a békeharchoz csatlakozott az osztrák—magyar hadiflotta Cattaróban. A monarchia hajóin cseh, szlovák, horvát, szlovén, len­gyel, magyar, osztrák és olasz matrózok szolgáltak. Nehéz sorsa volt a hajó legénységé­nek. A hosszú, fárasztó szol­gálatot durva bánásmód sú­lyosbította, és az élelmezés egyre rosszabbodott Romlott húst, marharépát kaptak, míg tisztjeik jól éltek, bőségesen jutott nekik étel-ital, még hoz­zátartozóiknak is küldhették haza az elsikkasztott legény­ségi élelemből. A matrózokat a legkisebb fegyelemsértésért kikötötték, kimenőjüket meg­vonták. A parancsnokok leg­szívesebben elzárták volna őket a külvilágtól, hogy ne jus­son el hozzájuk semmi hír. Mégsem tudták megakadályoz­ni, hogy a hajógyári munká­sok, az orosz frontról vissza­érkező katonák elmondják: békére vágynak már minde­nütt, és ezért sztrájkolnak a munkások is. ÖTVEN ESZTENDEJE — január 22-én — előbb a pólai kikötő arzenáljának munkásai hagyták abba a munkát, hogy békét és helyzetük megjavítá­sát követeljék. Velük tartot­tak az ott állomásozó hadiha­jók matrózai is. Január 26-án a cattarói arzenál munkásai léptek sztrájkba. Ezekben a napokban megalakult a mat­rózbizottság, amelynek tagjai elhatározták, hogy támogatják a munkások mozgalmát. A matrózbizottság január 31-én a part menti repülőállomáson tartott megbeszélésen már a felkelés időpontjáról is dön­tött. Február 1-én délben a cat­tarói öbölben a Sankt Georg P //ousaiezy: 12. Troppauer előírás szerint tüzet ve­zényelt: — Célozz!... Tűz! Hat puska vette célba a holdat, és is őrtüzet adott az égitestre. — Gyorslépésben! Előre! Indulj! Agyonlőni nem akarták, de most már szívesen elfogták volna. Galamb rohant. Súlyos futóléptek tíöngtek a nyomában. Most látta csak, hogy a villasorban van. A sze­rencsétlen doktor Brétaü villájához ért. Hoppá! Ez állítólag lakatlan. A vaksötét útról átvetette magát a ke­rítésen. Néhány másodperc múlva odaért &z őrjárat. Össze-vissza kiáltoztak, zseblámpáikkal világítottak minden­felé. Nem látták eltűnni Galambot, csak azt tudták, hogy errefelé vesz­tették el a nyomát. Valamelyik mel­lékutcába futott be, vagy egy üres telken bújkál. Rövidesen két-három rendőr is segített az éjszaka csendjét felverni. Galamb lábujjhegyen a házhoz lo- pózott. Most is néma, elhagyott volt B lezárt villa, az ablakain sötét redő­nyökkel ... Az egyik földszinti abla­kon nem volt redőny. Valami cseléd­szoba lesz vagy mosdóhelyiség. A nagy zajra és lövöldözésre egy szomszédos villalakó telefonált a riadókészültségnek. Hirtelen éles szirénázás süvöltött fel. Galamb nem mulaszto’tta el az alkalmat. Mialatt a szirénahang mindent túlharsogott, hátralépett, és bajonettjét nekivágta a csukott ablaknak. Az oldalfegyver berepült a helyiségbe, közben kitör­te az üveget. Olyan volt a csörömpö­lés a szirénahang mellett, mint légy­döngés az oroszlánordításhoz képest. Most már átlépett a párkányon. A konyhába ért. Tapogatózva ment, míg újabb ajtó előtt állt. Hall­gatózott. Azután lassan lenyomta a kilincset, hogy továbbhaladjon. Maga sem tudta, hogy miért, de megijedt, ahogy a beszáradt ajtósa­rok hosszan, élesen nyikorgón, be­töltve a hatalmas hallt. Mert hallba nyílt az ajtó, óriási sötét terembe. Magasan, az egyik szellőztető abla­kon keresztül bevilágított a hold. Es mélységes némaság. Elindult a folyosón, amely jobbra- balra kanyargóit, és odaért, egy kis kapuhoz, ahol a kísérteties nőt lát­ta. Ez a hátsó bejárat. Lenyomta a kilincset. Zárva volt. Egy ideig céltalanul ődöngött a sokfelé nyíló oldalfolyosókon. Kijá­rást keresett, de a ház valóságos la­birintus volt. A cselédlakásokhoz ve­zető lépcsőre ült, és elszívott egy cigarettát. Itt esetleg holnapig el­bújhat. Eldobta a cigarettát, és o- vább ment. Egyszer csak ott állt is­mét a néma, sötét hallban. A csend bántóan nehezedett a teremre. De Galambnak jó idegei voltak. Elhatá­rozta, hogy keres valahol egy fek­vőhelye1 ahol átalussza a vitathatat­lan szökéshez szükséges néhány órát. Elindult a falépcsőn, amely a hali­ból egy karzatra vezetett. Bizonyára onnan nyílnak a hálószobák. A falépcső fülsiketítőén nyikor­góit, és nagy porfelhőket szusszan­tott magából. Igazán kísérteteknek való hely. Felért a korridorra. A lépcsővel szemben, az első ajtón benyitott Vaksötét volt. Nem baj A fő, nogy valami fekvőhelyet találjon, aludni úgyis csak sötétben lehet kitűnően, és remélte, hogy a kísértetek nem zavarják. Óvatosan haladt a fal mentén Közben a keze egy szekrény mel­lett rátapintott a villanykapcsolóra. Megcsavarta. Világos lett. Ijedtében felkiáltott. A szoba közepén, egy nagy vértó­csában, pizsamába öltözött férfi fe­küdt a padlón, arcra borulva, holtan „Nono...” Ezt suttogta félhangosan, miután visszahőkölt. „Nono. Észnél légy, Harrincourt. Ügy látszik, a sors ellenállhatatla­nul sodor bele valami szörnyűségbe Vigyázzon, uram! Nem megőrül­ni!..." Lehajolt a tetemhez. Mióta fekhet itt ez az ember? Hogyhogy mióta!? Hiszen a vér meg sem alvadt, egy csík lassan fo­lyik a tócsából, és most ér össze a szőnyeggel. Megfogta a kezét. Még nem is hült ki teljesen Letérdelt a halott mellé, és a hátára ford írottá A hályogosan elfehéredett tekintet kétségtelenné tette, hogy a halál már beállott. Negyven év körüli férfi lehetett az áldozat. Vagy fél méternyire a testtől ott feküdt a tőr, amivel szí­ven szúrták. De hiszen nem is tőr! Ez egy éguille! Keskeny, légionista bajonett. Fölvette... Ha most detektív volra, már el­indulhatna egy nyomon A légionis­ták minden felszerelési tárgyukba belekarcolnak valamit, hogy aki el­veszíti vagy elhagyja az oldalfegyve­rét, az ne lophassa el a másikét. A bajonett markolatát egészen az arca ele tartotta, hogy megkeresse a kis fabetéten a jelet. A saját szuronya volt! (Folytatjuk) hajón eldördült az ágyú, meg­szólalt a többi hajót is felke­lésre szólító sziréna, és felkú­szott az árbocra a vörös zász­ló. Felfegyverezték a legény­séget, a tiszteket lefegyverez­ték. A kikötőben állomásozó hajók nagy része azonnal csatlakozott a felkeléshez, sor­ra felvonták a főárbocra a vö­rös lobogót, ami azt is jelezte, hogy a tisztek helyett a le­génység vette át a vezetést. A hajókon matróztanácsok ala­kultak; ezek küldötteiből dél­után a Sankt Georgon meg­alakult és tanácskozott a köz­ponti matróztanács. Este hét­kor közösen megfogalmazott követeléseiket átadták a flot­ta parancsnokának. Azonnali béke, a népek önrendelkezési joga, demokratikus kormány­forma, a matróztanács elisme­rése, jobb, a tisztekével azo­nos élelmezés, a bevonultak hozzátartozóinak nagyobb tá­mogatása — ezek voltak a leg­fontosabb pontjai annak a memorandumnak, amelyet az ellentengernagynak átadtak. A MATRÓZT AN ACS a fel­kelés első percétől valameny- nyi hajón rendet és fegyelmet tartott. A felkelők bebizonyí­tották, hogy tisztek nélkül ia el tudják látni feladatukat. A központi matróz tanács abban bízott, hogy a hátország mun­kásai segítségére sietnek, a monarchiában a felkelés álta­lánossá válik, és megdöntiik az elnyomók uralmát. Táviratot küldtek az osztrák szociálde­mokrata párt vezetőjéhez és Károlyi Mihályhoz, tőlük vár­va, hogy mozgósítják a mo­narchia proletariátusát. Táv­iratuk azonban nem, vagy csak későn jutott el a címzet­tekhez, így magukra hagyva, meg volt pecsételve sorsuk. A parti ütegek nem csatlakozták a felkelőkhöz, a nagy rádió­adók felett is a tisztek ren­delkeztek. így — ami a felke­lőknek nem állt módjában — parancsnokaik állandóan kapcsolatban álltak a külvi­lággal és segítséget kérhet­tek. Február 3-án kora reggel hadihajók érkeztek a felkelés leverésére. A matröztanács, ha a túlerővel szemben felve­szi a harcot, ezer és ezer mat­róz hiábavaló halálát okozza; ezért kénytelen volt a meg­adás mellett dönteni. A bé­kéért harcoló „bűnösöket” a hajókról a partra szállították. Az egyik magyar matróz a hősi felkelés levont vörös lo­bogóját testére csavarta, a vízbe vetette magát, partot ért és Magyarországra hozta a közös küzdelem emléke­ként. A hadiflotta és a hadsereg parancsnoksága 1918-ban már nem merte a matrózok százait statáriális bíróság elé állítani, halálra ítélni. De kivégeztetett közülük négyet. A felkelés vezetőjének, a szocialista Franz Raschnak a sortűz előtt ezek voltak az utolsó szavai: „Éljen a béke!” , Hétszáz matróz került rab­ságba. Az erődítményekben, barlangokban embertelen kö­rülmények között tengődtek, közülük többen éhénhaltak. Az életbenmaradottaknak a monarchia összeomlása, a pol­gári demokratikus forradalom hozta meg a szabadságot. AZ OSZTRÁK—MAGYAR MONARCHIA hadigépezeté­ben a cattarói matrózok vol­tak az elsők, akik szervezet­ten szembefordultak a népel­lenes háborúval, békét, de­mokráciát és az elnyomott nemzetek szabadságát köve­telték. Példát mutattak abban is, hogy az elnyomók elleni harcban a különböző nemze­tek fiai összefogtak. Soraik­ban ott voltak a magyar mat­rózok is, akik hazatérve, to­vább küzdöttek. Többen kö­zülük életüket adták a sza­badságért. a proletárforrada­lomért, a Tanácsköztársasá­gért. G. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom