Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-21 / 17. szám
A befejezetlen per K ét könyvről kellene írni, de csak a két könyvről írni lehetetlen. Az. mert e két könyv, jobban mondva mindaz, ami lapjaikon rögzítődött, véres, szörnyű, soha nem feledhető történelem. És lehetetlen csak a két könyvről írni, mert éppen lapjaik forgatásakor, egészen pontosan 1967. december 9-én olvastam a lapok hasábjain: a szovjet kormány „kénytelen megállapítani, hogy a revan- sizmus és a militarizmus egyre szélesebb területeket fog át a Német Szövetségi köztársaság társadalmi-poltikai életében”. A szovjet kormány nyilatkozata, több mint huszonegy évvel a per befejezése után kelt: a hitleráj prominens nácijait 1946. október 16-ra virradó éjjel végezték ki. Befejezetlen per tehát; mindkét világ a maga módján folytatja tovább. A Magvető Könyvkiadó — a könyvkiadásunkban oly ritka bátorsággal és ésszerűséggel — egyszerre adott közre két testes kötetet e befejezettbefejezetlen perről. G. M. Gilbert: Nürnbergi napló és A. Poltorak: Nürnbergi epilógus című műve egy amerikai pszichológus s egy szovjet jogász munkája. Mindketten szemtanúk és résztvevők voltak akkor Nürnbergben. Nürnberg, már megint Nürnberg — kérdi a napjaink oly sokféle szörnyűségébe már-már belefásuló olvasó. Hiszen napjaink is annyi szörnyűséget zúdítanak ránk: Vietnam véres valóságát, a Közel-Kelet csatáit, indonéz pogromokat, s még mi-minden mást! Akkor hát miért Nürnberg? Mert a Per azóta is tart A Per: nem a Goring, Ribbentrop, Keitel fölött ítélkező, hanem a fasizmus, a militarizmus, a háborúra szövetkezés bűnére verdiktet kimondó. A fasizmus, a militarizmus, a háborúra való szövetkezés, sőt, maga a háborít is jelen van napjainkban: a per sem érhet tehát véget! ' Nürnbergben akkor nemcsak személyek, s elsősorban nem személyek fölött ítélkezett a Nemzetközi Katonai Törvényszék. A történelemben első ízben mondták ki hivatalos jogi formulák tökéletes betartása közepette: bűn a népirtás, a rablóháború, más országok megtámadása. Amit akkor kimondták, ma is érvényes. Még akkor is, ha a kimondók megbízói, a bírák országai közül egy teljesen, egy másik pedig majdnem szakított mindazzal, amit akkor, ott Nürnbergben képviselt. Mert Nürnbergben ítélkezett a ma népirtó háborút folytató Egyesült Államok; az Igazságügyi Palota bírói pulpitusán ott ült Nagy-Britannia képviselője is. A Kövér, ahogyan náci körökben Göringet csúfolták jó jósnak bizonyult volna? Mert a börtönzárkában, Gilbertnek, a pszichológusnak arról beszélt: eljön az az idő, amikor az amerikaiak bánni fogják, hogy „ezt az egész cirkuszC’ végigcsinálták. Mármint Nürnberget. Milyen kusza, mennyire bonyolult, s végső soron, mégis, mennyire áttekinthető a történelem! Mert Nürnbergben, amikor a náci párt ideológusát, Rosen- berget a faj elmélet következményeiért felelősségre vonták, az amerikaiak „néger-komplexusával” vágott vissza; Goring a tömeggyilkosságokra az atombombával, a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombával felelt; Keitel és Jodl, a tábornokmundérba bújt hóhér a „parancsra tet- tem”-mel védekezett, s ma az Egyesült Államokban börtönbe vetik azokat, akik nem engedelmeskednek a Vietnamba szóló behívóparancsnak... Kusza, ám mégis áttetszővé tisztítható a történelem. Mert Nürnbergben nem a megfoghatatlan gonosz ült a vádlottak padján, s nem afölött mondtak ítéletet. A megfogha- i tó fasizmus ült ott, a tapint- jható brutalitás és szörnyűség, is arról ítélkeztek, Mint napijainkban is, a soha nem szűnő i perben. A történelem legnagyobb szabású és a leg&zör- nyűbb tetteket feltáró í pere volt a nürnbergi per. Ak- i kor a fasizmus, vértől csepegő ordasként, válóban a népek i ítélőszéke előtt állt. Ma szalonképesebben vonít a kertek ; alján, de: ordas maradt. És j már igazolta a történelem, ho- ! gyan ugrott kertek aljáról az jélre; vannak, akik semmit I nem tanultak és mindent el- : feledtek. Mert már akkor, a i per napjaiban elkezdődött a i ma is tartó per. Már akkor i méltatlankodott egy amerikai i tábornok — Eisenhowemek j hívták —, mit is akarnak Kei- j téltől, s Jodltól, hiszen „csak ! katonák voltak”. Ezek a csak I katonák ülnek ma a Pentagon- I ban. Ezek a csak katonák írják ! alá a parancsokat Saigonban ; kivégzésekre, falvak felperzse- : lésére. Ezek a csak katonák ; adnak utasítást a kórházait, ! lakótelepek bombázására, a ! hadüzenet nélküli, Észak ellen ; folytatott háború napi ezernyi ; bűntettére. A felmentést ezek- ! nek a csak katonáknak már jakkor kezdték megfogalmazni. | Keitel és Jodl akkor menthe- j teilen volt. Ma a hivatalos ál- ! lami politika rangján tűnik ; fel a csak katonák cselekvése. jNem Kelteinek, nem Jodinak j hívják őket A nevek nem szá- > mítanak, a történelemben a j nevek csak törvényszerűségek j esetleges kifejezői: ezek a mai ! csak katonák éppúgy, mint an- jnak idején az OKW teljhatal- jmú vezetője, Keitel. Mert alig S tíz évvel az ítélet elhangzása ; után már ez állt az egyik ítél— jkező ország tekintélyes lapjáéban, az angol New Statesman jand Nationban: „A német há- j borús bűnösök koncepcióját \ ki kell vonni a történelmi irat- \ tárból.” Nyílt beszéd, annyi j szent Valamikor, az első vi- jlágháború után sem volt ez ■sokkal különbül. Már 1920-ban ; megkezdődött a „revízió”, s | tartott... tartott egészen | tJümbergig. Hitler 1923-as | pucccsát még szétverte a bajor ■ rendőrség, de 1928-ban már tizenkét fasiszta képviselő ült a Reichstag ban. 1930-ban pedig százhét... És 1933-ban megtörtént a hatalomátvétel. Ma a német újfasiszta pártnak, az utódok gyülekezetének még „csak” a tartományi parlamentekben van képviselője. A pártvezér azonban kijelentette: két év múlva legkésőbb már ott lesznek Bonnban, a Bundestagban is! Túlzott optimizmus lenne? A történelem, s benne Nürnberg arra figyelmeztet, hogy efféle optimista volt már: Adolf Hitlernek hívták. Nem a véletlen szülte a német fasizmust, mint ahogy a többi fasiszta rezsimet sem. Nem a véletlen szüli ma a nyugatnémet revansizmust, az „újra maslrozuhk”-at: ■ akkor és most is sokan állnak a bölcső körül. És sokan olyanok, akik ugyan nem a bölcsőnél voltak és vannak, de bátran vállalhatják az apaságot. Hitlernek Schacht nemcsak a német tőke támogatását szerezte meg. Maga mondotta Gilbertnek: „Ha vád alá akarják helyezni az összes nagyiparost, akik részt vettek Németország újrafelfegyoerzésében, akkor vádat kell emelniük a saját nagyiparuk ellen is. Az Opel- müveknek, mely kizárólag haditermelést folytatott, az önök General Motors trösztje a tulajdonosa.” És ma? Az atomfegyvert követelő német tábornokok amerikai gyártmányú repülőgépekre ültetik pilótáikat,, sőt: kiképzőtisztjeik jelentős része az USA különleges táboraiban bővíti szakmai ismereteit... Véget ért-e tehát a per? Véget érhet-e? P olitikusok, katonák, pénzemberek, ilyen meg olyan szakértők ültek a nürnbergi vádlottak padján. Mindkét szerző külön-külöm, s együttesen még inkább, tökéletes képet ad ezekről a szörnyetegekről, a tömeggyilkosságokról szóló jelentéseket Mozartot hallgatva olvasó „kul- túrlényekről”, mégis, nem az egyén jellemzése a legfontosabb e bekezdésekben, hanem az, hogyan juthattak a hatalom csúcsára ezek a szellemi gnómok, korlátolt és stupid népbolondítók, hatalomtól megrészegedő önimádók. A hogyan az érdekes jellemzésükben. Hogyan csinálhatott karriert a pezsgőügynök, aki von Ribbentrop néven vonult be a náci történelembe, bár nemesi származása maga is hazugság volt; hogyan válhatott a Harmadik Birodalom ideológusává a filozófia elemeit is alig ismerő Rosenberg; hogyan lett rettegett hatalommá Keitel, a kisszerű tisztecs- ke, aki korábban kín-keservesen bukdácsolt csak fölfelé a ranglistán; hogyan lett élethalál urává a zugügyvéd, Kal- tenbrunner... Mert ez a hogyan ad feleletet arra, amiért már nem ők maguk, hanem hatalmuk egyengetői felelnek. És nemcsak a monopoltőké- sek, a hatalom valódi hierarchiájának csúcsain lévők, hanem — a tömegek is. A vakon engedelmeskedők, az önálló gondolatot bűnnek tartók, a Führert bálványozok. És ebben, a népek, nemzetek felelősségében is lezáratlan, ma is folytatódó a per. 1946. október 1-én hirdettek ítéletet Nürnbergben. Több, mint huszonegy esztendeje. A világ akkor föllélegzett, még nem ért el tudatáig igazán az, amit Winston Churchill Fulton- ban, azév márciusában meghirdetett: a hidegháború. Az- , óta megtanulta a világ, mi is az, s megtanult sok minden mást is. Huszonegy esztendő sok ezer ténnyel írta tovább az emberi történelmet, de ezek nem törlik ki, sőt még inkább aláhúzzák azt, amiről egy éven át Nürnbergben beszéltek, a ami fölött ítélkeztek. Vajon mennyi idő, hány év kell ahhoz, hogy a népek ne csak tudják, mi történt Nümberg- ben, hanem a ma is még befejezetlen pert a tanulságok levonásával, s az ezekhez igazodó cselekvéssel örökre lezárják? M. O. KATONÁK AKADALY FELETT (MTI Foto — Szabóki Zsolt felvétele) Simon Emil: BETONHÍD asszony fozotudomanyat magasztalja. Sötétedett már, amikor hazafelé indult. Attól a naptól csaknem minden este ellátogatott a házhoz, segítkezett valamiben. — Inkább pihenne — mondta az asszony. — Elege lehet egész nap! — Nem vagyok fáradt. Maga se fáradt, úgy látom! — Ha mozgok, jobban telik az idő. — Minek sietteti? — Hadd múljék! — Igaz, magán úgysem látszik meg! — De nagyon tudja! — Nagyapám kertjében mindig a legszebb virágok hajtottak a legtovaob! — Ne mondjon nekem ilyeneket! — szólt rá szigorúan az asszony. Péter élkomorodott. Azon az éjszakán nem is tudott elaludni. Világosan látta már, csapdába került, csak az a baj, hogy a csapda nem akarja megfogni. Rohamosan közeledett a hét vége. — Holnapután már szombat — mondta csütörtök este az asszonynak. — Megjön az ura. — Nem biztos. Előfordul, hogy csak a másodikon jön. Olykor vasárnapra is vállal munkát. — Már megírta volna. — Á, nehéz az ő keze az íráshoz. Majd megüzeni. — Akkor én úgysem jönnék ide. — Ugyan, miért ne? A szemébe nézhet! Vagy talán nem? — Az asszony úgy nézett rá, hogy nem bírta kiállni. — De. Hát igen — mondta zavartan. Szombat délután csak kerülgette a házat, nem mert bemenni. Az asszony meglátta,^ kiszólt. — Nem jött meg Pali! $ Péter bement, körbejárt, ^ mint a fáradt kutya, letelepe- ^ dett a konyha ajtajába. — Most már szomorú lesz a ^ vasárnapja — mondta. — Nem vagyok rívós baba! ^ — vont vállat az asszony. Péter úgy nézett rá, hogy ^ szinte megszólalt a tekintete, i — Mit néz rajtam? — kér-^ dezte kicsit mérgesen az asz-^ szony. 5 — Mindent, ami szépet lát- $ hatok. — Kutya a maga szeme, ^ hogy jár utánam? — Az. Mégpedig hűséges! | — Hát akkor gyorsan kér- $ gesse másfelé! & > — Nem megy — mondtad Péter. | — Akkor pedig pipogya a $ gazdája! — mondta szigorú $ hangon az asszony. Péter felkelt, beljebb lépett,^ egészen közel ment az asszony- i hoz. | — Mit akar? — nézett rá^ megriadva az asszony. — Azt akarom, hogy a mai ^ napon én legyek a hites urad! ^ Hiszen legalább annyira ked-i vellek! — Nem szégyellj magát? —$ rivallt rá az asszony. — Kő- $ műves az én uram, munkás,^ ember, mint maga! Minek néz ^ engem? ^ Angyal Péter dermedtem | hallgatott. Mintha magas töl- S tésről a hideg vízbe lökték^ volna. — Eltévedtem — mond- $ ta csöndesen. — Jó éjszakát $ Hazament a szállásra, le- ^ dobta magát az ágyra. Feküdt, § nyitott szemmel. Látta az asz- ^ szony tiszta tekintetét, s eszé-S be jutott a híd is, amely majd s olyan erősen fogja össze a két 5 partot, ahogy az élet a kőmű- $ vest, meg a feleségét. Nagyot $ sóhajtott, s a, fáradtságtól ias- § san lecsukódott a szeme. S Az építők megérkezését örvendezéssel fogadták. Arról beszélgettek, hogy lám, meglesz az új híd, nem keli a rozoga fapallón szorongani. A munkásokat a faluban szállásolták el. Hajnaltól alkonyaiig dolgoztak a folyc partján. Csupa fiatal ember hegységnyi földet mozgattak meg már, akár a mesebeli óriások. A falubeliek kijártak hozzájuk, nézték a munkát, váltottak néhány szót. Este s házak között ténferegtek, kicsit hazátlanul. Angyal Péter nehezen mozdult ki a szállásról, szívesebben hevert az ágyon. A többiek csipkedték, hogy menjen, nézzen körül, azt mondják ebben a faluban vannak a járás legszebb asszonyai! Feltá- pászkodott az ágyról, megmosdott, megfésülködött. Végigment a házak során, ha valahol látott valakit, odaköszönt Aztán egy helyen megtorpant A széles udvarban jó gazdára vallott a rend. A kerítéstől nem messze állított tőkén egy asszony fát hasogatott. Pétéi beköszönt, aztán azt mondta — Magad uram, ha szolgád nincs? Az asszony feltekintett, elmosolyodott. — Egyenjogúság van, vagy mi! — Bemehetek? — kérdezte Péter. — Amott a kapu! — mutatott rá az asszony. Péter bement, megállt az asszony előtt — Angyal Péter a nevem. — Annak is látszik, angyalnak! — nevetett az asszony. — Ha megengedi, segítenél fát hasogatni. Ráérek! — Jó magának! — sóhajtott az asszony. Odaadta a baltát Péternek. — Hát az ura? — kérdezte Péter, mert meglátta az asz- szony kezén a karikagyűrűt, — Szombaton jön. Messze dolgozik. — Aha — mondta Péter. — Én a hídépítőkkel jöttem. Magam is vándoriparos vagyok. — Jó, hogy meglesz már a híd — mondta az asszony. — Ha megengedi, én bemennék. Ott is van még dolgom. — Csak tessék. Aztán menynyit hasogassak? — Amennyit bír! — nevetett az asszony. — Csak meg ne erőltesse magát! Nem szeretném, ha a felesége rajtam keresné az erejét — Nincs énnekem feleségem — nézett rá Péter. Az asszony már indulóban volt egy pillanatra megtorpant. Nagyot lélegzett, aztán megfordult és bement a konyhába. Jó óra múlva Péter abbahagyta a munkát, elment az asszony után, megtámaszkodott a konyhaajtóban. — A gyereknek főz? — kérdezte. — Á, nincsen még — mondta az asszony. Hirtelen a fazék fölé hajolt és szégyenkező arcát a gőzbe tartotta. — Nem zavarom? — kérdezte Péter. — Ugyan! — mondta az asz- szony. — Ha meg nem veti, egy tányér levesre is meghívom. — Nagyon köszönöm. Az asszony kipillantott az udvarra. — Látom, szépen összerakta tt fát. Hol szokott a rendre, ha még felesége sincs? — Katonáéknál! — Az én uramat is ott nevelték. Azért én is igazítottam rajta! — nevetett az asszony Péter segített a jószág etetésénél is, ügyes, hozzáértő mozdulatokkal tett-vett. Aztán asztalhoz ültek, jóízűen bekanalazta a levest, s nem feledkezett meg arról sem, hogy az
