Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-30 / 307. szám

1967. DECEMBER 30., SZOMBAT r»Mi at tetei &úrtgp Mindenki Jani bácsija Így emlegetik a Monori Ke­fegyárban Kovács Jánost. Any- nyi jót senkiről nem hallot­tam, mint róla. Szerettem vol­na megismerni, de kiderült, hogy szabadságon van. Nem számít, mondták, üzennek ér­te, s már jön is. Ö azt sem kérdezte, miért hívják, csak kerékpárra pattant. Magas, vé­kony, fehér hajú, melegbama szemű ember. Mondom neki, hogy az a vélemény róla: olyan ember, amilyenekre nagy szükség van és sokat le­het tanulni tőle. — Az biztos, hogy amit én tudtam, arra mindig készsé­gesen megtanítottam másokat is — mondja. — Negyvenhá­rom éve vagyok a gyárban, dolgoztam már minden gépen, a legidősebb is vagyok a fa­munkások között. A mi családunkban nem volt divat a munkahely- változtatás. Itt dolgozik az öcsém is, a hú­gom is. A feleségem már nyugdíjban van, harminchat évig volt itt egyfolytában. Csoportvezetője — fiatal lány, annyi férfi között — na­gyon dicsérte. Amit tanult a szakmában, azt tőle tanulta. Jani bácsi ezt nem veszi ud­variasságnak, hanem termé­szetesnek, mert így is volt. —. Azt mondtam neki: édes fiam, ha nem tudsz valamit, hozzám úgy gyere, mint édes­apádhoz. Ma is odajön, s meg­kérdi: jó lesz Jani bácsi? Aztán ketten megbeszél­jük, eldöntjük. Faggatom politikáról, arról, hogy miben lát változást, hi­szen annyi éve itt van. — Én nem politizáltam. Mindig becsületesen dolgoz­tam, akkor is, most is. A szor­galmam után megkaptam, ami nekem járt. Vannak kitünte­téseim: a Könnyűipar Kiváló Dolgozója, és a kiváló dolgozó jelvény, kettő is — mondja ki­csit büszkén és elégedetten. Hogyan él, mit csinál sza- bad idejében? — Van egy kis szőlőm, 600 négyszögöl, ebben dolgozga­tok, meg aztán a ház körül is. Jut-e idő szórakozásra, vagy csak a munkának él? Rögtön cáfol: — Megyünk minden vasár­nap a cukrászdába, meg mo­ziba is. Aztán egy-egy szín­házba, előre megrendelem a jegyet. Nyugodt ember, kiegyensú­lyozott élete is ezt példázza. Van-e valami, ami mégis nyugtalanítja, ami gondot je­lent? — Nem bánnám, ha néhány hónappal idősebb lennék. Az utóbbi — esős — években a ház megereszkedett, repede­zik, maholnap a nyakamba dől. Úgyhogy tavasszal meg­kezdjük az építkezést, egy szép két szoba összkomfortot. Ami kis pénzem volt, abból az anyagot megvettem, a kő­művesmunkára meg kérek az OTP-töl. Sokan mondják — mosolyog ezen — idős vagy már, jövőre nyugdíjba mégy, most akarsz építkezni? Én azt válaszolom: amíg mozog az ember, a vérkeringés nem áll meg, s amíg élek, legalább szép lakásom lesz. De jöjjön — ugrik fel, biztos már nehezére esett ennyit ülni — végigvezetem a gyáron. S ahogy megyünk műhely­ről műhelyre, ahogy minden­kihez van egy-két kedves sza­va, s ahogy köszöntik — lát­tam igazán, hogy miért is ő „mindenki Jani bácsija”. Ha talán soha nem gondolt arra, hogy a gyár az övé is, úgy kalauzol, mintha a sajátját mutogatná; felhívja a figyelmem min­den lényeges mozzanatra, elmagyarázza, hogy a világon a legveszélyesebbek a fűrész­gépek, s neki soha nem volt még balesete sem; dicsekszik a legújabb automatával, aztán panaszkodik, hogy nincs elég jó minőségű nyersanyag. Tu­lajdonképpen — kimondatla­nul is — Jani bácsi élete, gondjai együtt változtak a gyáréval. Bár ő ezt észre sem veszi. Nem politizál, „csak” dolgozik... Soós Ibolya it JÍCF, reform előtt Maguk állította mérce Az év utolsó munkanapjai: nyoma sincs kapkodásnak, idegességnek, úgy dolgoznak, ahogy egész éven át. Kiegyen­súlyozottan, átgondoltan. A gyártelepet kettéosztó beton­út mentén frissen festett döm­perek sorakoznak. Az utolsó simításokat végzik rajtuk a szerelők. Katonás rendjük kis­sé jelképe is a ceglédi Közle­kedésépítési Gépjavító Válla­lat munkájának; ilyen rend­ben telt az esztendő, annak ellenére, hogy tervük teljesí­tése mellett a reformelőkészü­leteket is végre kellett hajta­niuk. NÖVEKVŐ EXPORT A vállalat az új irányítási rendszerben teljesen önálló: csak a miniszterhelyettes gya­korol felügyeletet, önállósága felelősség is egyben. Az előké­születek tapasztalatai azt iga­zolják, hogy jól élnek önálló­ságukkal, érzik tehát felelős­ségüket. Az 1968. évi kapacitá­suk teljes egészében lekötött, a rendelések év végéig biztosít­ják a folyamatos munkát. Ezen belül tisztázottak export- szállításaik is, s ezek — mint már évek óta — növekedésről tanúskodnak. Hagyományos partnerüknek, Csehszlovákiá­nak hat darab C—25-ös asz­faltgyárat, s ötven masztiká- tort szállítanak. Mivel már jó néhány C—25-ös dolgozik a szomszédos baráti államban, a vállalat 1968 második negyed­évében megnyitja vevőszolgá­lati irodáját, mely biztosítja a szükséges alkatrészeket, sőt a szerelőket is. Sikerrel zárul­tak az előzetes tárgyalások a szovjet külkereskedelmi szer­vekei, s ezek eredményeként a második negyedévben útrakel a C—25-ös njintapéldánya. Amennyiben próbaüzemelteté­se meggyőzi az illetékeseket, úgy a ceglédi vállalat jelentős rendelésre, mintegy 15—20 C—25-ös eladására számíthat évente. Ugyancsak az export foko­zott jelentőségét szolgálják a svájci Volvo-céggel most fo­lyó tárgyalások; kölcsönös vá­sárlásokról, illetve kooperá­cióban végzett munkákról. — Az export növelésére tett erő­feszítéseinkben már tükröző­dik, hogy igyekszünk minél inkább kereskedni — mondja Ágoston Sándor igazgató. — Kereskedni, tehát nemcsak gyártani. Ennek olyan formai és tartalmi feltétele is volt, hogy létrehoztuk kereskedel­mi osztályunkat, s azon belül az exportcsoportot. Ugyancsak átszerveztük a műszaki osz­tály munkáját. Géptípuson­kénti csoportokat hoztunk lét­re, s a csoport tagjai teljes egészében gazdái területük­nek: ehhez igazodik erkölcsi és anyagi felelősségük, érde­keltségük is. GARANTALT MINŐSÉG A reformelőkészületek lé­nyegében a vállalat egészét megmozgatták. Erősítették g termelési osztályt, ésszerűb­ben alakították ki hatáskörét az önálló diszpécserosztály megszüntetésével, s ugyanak­kor: alapvetően más premizá­lási rendszert vezettek be. Az új rendszerben a tecnológiai módosítás és a garantált mi­nőség kapta a főszerepet. Ha­sonló a helyzet a műhelyeknél is, ahol a technológiai változ­tatások eredményeként fölsza­baduló bérösszeggel szabadon gazdálkodhatnak. Az anyagi ösztönzés ilyen új módszerei igen jó visszhangot keltettek, s már most elősegítették a kritikus szemlélet kialakítá­sát. Kritikus szemlélet? Igen. Néhány éve még, ha arról volt szó, hogy egy-egy műhely nagyobb feladatokat kap, rög­tön az volt az első kérdés: és hány új embert adnak hozzá? Most 15 millió forinttal kíván­ják emelni a termelési érték összegét, de — létszámfejlesz­tés nélkül. A maguk szabta mérce magasságának érzékel­tetésére hozzá kell tenni, hogy 1967-ben — 1966-hoz mérten — nyolcmillió forint­tal több értéket termeltek. A reform első évében tehát meg­kétszerezték a növekedés érté­két, ám a termelékenység emelkedésével, a műszaki fej­lesztés erősítésével kívánják biztosítani a teljesítést, s nem plusz emberekkel. A műszaki fejlesztés külön­ben is döntő szerepet ka­pott a megváltozott, reform megkívánta körülmények kö­zött. A KGV, amely joggal büszke arra, hogy két ízben is elnyerte a Szocialista mun­ka vállalata címet, 1968 má­sodik félévétől bevezeti a 44 órás munkahetet. Nem a normák rendezésével, hanem: műszaki fejlesztéssel terem­tik meg ennek feltételét! Ilyen intézkedés például a dömperjavítás zárt ciklusá­nak kialakítása. Az eddig több egységből álló részleg most összevontan működik, s az anyagi érdekeltség is azonnal mérhetővé lett vala­mennyi ott dolgozó számára. (Eddig a különálló részle­geknek nem volt érdekelt­sége abban, hány generá- lozott dömper hagyja el a gyárat, Most napi négy da­rab a követelmény, de ha ötöt adnak ki, akkor az öt darabra megállapított össze­get tehetik zsebre.) KORSZERŰ KÖRÜLMÉNYEKET A dömperjavítás zárt cik­lusának kialakítása csak pél­da, egy folyamat része. — Törekvéseink lényege úgy fogalmazható meg — mond­ja Fehér János főmérnök —, hogy korszerű gyártási kö­rülményeket kívánunk meg­teremteni, mert a gazdasá­gosabb munkának ez alap­vető feltétele. Kisipari mó­don nem lehet többletnyere­séget elérni egy nagyüzem­ben, ez világos. Tehát: 1968 Jegyzetek a tárgyalóteremből Ahuszonliarmadik másodperc Délelőtt kezdték az ugrást. Most szállt fel tizenegyedszer a repülőgép. Úgy volt, hogy előző nap kezdik, de az időjárás miatt lefújták. Most is felhős, párás a levegő, de még a meg­engedhető határon belül. Most ugrik az utolsó. Melyikük ugrik utoljára? Az ernyők nyugodtan himbálóznak — befejeződött a program. már kodik a fiú? Jól van, bravú- roskodjon, majd nyit a bizto­sítója. És ha nem jó a bizto­sító? Ugyan már! Szépen re­pül. Legfeljebb kinyitja a ha­si ernyőt, ha már a hátival nem tud boldogulni. A biztosító: kis szerkezet, amely meghatározott magas­ságban automatikusan kinyit­ja a háternyőt. Dávid Zoltán éppen ezt szerelte fel az er­nagyon kevés szolgálatot. mondja fel a Dávid Zoltán 17 éves vasbe­ton-szerelő tanuló budapesti munkahelyén ismerkedett meg Ábrahám József építésztech­nikussal. Ábrahám 17 éves ko­rában, 1954-ben kezdett ejtő­ernyőzni. Dávid Zoltán tőle kapott kedvet; felvették az MHS keretében működő Ipari Tanulók Rspülőklubjába. Itt fiatal kora miatt — akkor még 15 éves volt — nem engedé­lyezték, hogy ugorjon, bár a kiképzést megkapta. Társai, akikkel együtt kezdett, meg­előzték, mert idősebbek vol­tak. Végre ő is ugorhatott. Pa­rancsnokai, köztük Ábráhám, elégedettek voltak vele. Tizen­egyszer végzett bekötött rend­szerű ugrást. 1966. november 10-én az MHS gödöllői repülő­terén aztán sor került arra, hogy a nehezebbet, a kézi ki- oldásos rendszerű ugrást is végrehajtsa. Néhány társa há­romszor is ugrott a nap fo­lyamán,! neki — kellő gyakor­lottság hiányában — csak ket­tőt engedélvez+ek Az ugrók egyike ejtőernyő­je alól visszanézett a gépre. Látta a kirepülő testet, utána nem jött ki senki. Tehát Dávid Zoli. Szépen csinálja, meg kell hagyni. Tényleg hülyeség volt este vigasztalni — nem fél ez: kimondottan élvezi. Ügy látszik, nagyon élvezi. ítáhagy még, nem old ki, pe­A lány — két fuvarral előbb ugrott — tudta, hogy Dávid Zoli lesz az utolsó. Figyelte — és nem értette. Eltelt a három másodperc, és nem nyit? Biz­tosan élvezi a zuhanást. Az építkezésen sokat beszélt ar­ról, hogy milyen klassz dolog az ejtőernyőzés. Ha Zoli nem jön a szövegekkel, eszébe sem jut, hogy kipróbálja. Kár lett volna kihagyni. Amióta elkezdte, a többi lány­nak be nem állt a szája. De mit tudják azok? Jöjjenek ide. Itt megtudják, md a meló, mi az igazi bátorság, mi az igazi élvezet. Ez, amit Zoli csinál. Amivel délben dicsekedett. Hogy leg­alább tizet zuhan, nemcsak három másodpercet. Persze, ezt jelenteni kellett volna. De ki veszi Zolit komolyan? Na és? Tíz után kiold, legfeljebb lebarnítják. Annyit még ki­bír. Főleg, ha dicsekedhet, hogy mindjárt a második ug­rásnál tízig kitartott. Rendes srác ez a Zoli, csak nagyképű egy kicsit. Szeret bravúros- kodni, felvágni. • A repülőgép elkanyarodott, majd másodszor is célra re­pült. Ábrahám József paran­csot adott az ugrásra. A má­sik négy fiatalember is el­hagyta a gépet, utolsóként Dá­vid Zoltán. Ábrahám előbb gyorsan vé­gigmustrálta az ugrókat. Egyiknél sem tálát rendelle­nességet. Elégedetten nézett Dávid Zoltán után: szépen, szabályosan repül. Hassal le­felé, a földdel majdnem víz­szintesen. Amíg láthatta, fi­gyelte ügyes, fegyelmezett nö­vendékét. Ábrahám József eddig négy­száz zuhanó ugrást végzett. Szeleczki György kilencven- szer ugrott. Szeleczkit — jó eredményei alapján — Ábra­hám bízta meg hogy legyen a felszerelési parancsnok. a sorakozóhoz. Hogy jól sze­relte-e fel, erről Szeleczki György felszerelési parancs­noknak kellet meggyőződnie. Autó indult Dávid felé. Va­lószínűleg rosszul lett. Ugyan! Ha rosszul lenne, nem repülne ilyen szépen. Az persze előfor­dulhat, hogy elromlott a bizto­sító; esetleg nincs iól felsze­relve, s így hiába csattan el a szerkezet. Akkor is! Szépen repül. A kiképzést pontosan megkapta. Pontosan tudja, mit kell ten­nie. Ügy látszik, csak földkö­zelben akarja kinyitni az er­nyőt. Csak érjen le, olyan le- tolást kap...! A lány is megindult. A töb­biek is. Futottak az autó után. Dávid — 200 méterre lehetett a földtől — hirtelen pörögni kezdett. A szakértő szerint — őrnagy, ezer ugrás van már mögötte — a biztosító berendezés kényes szerkezet. Ha véletlenül szeny- nyeződés kerül bele, könnyen felmondja a szolgálatot. Vele is előfordult, hogy már földet ért, és csak akkor csattant a berendezés. Pedig felszállás előtt kipróbálta. A biztosítóberendezés célja: ernyőt nyitni rosszullét, illet­ve cselekvőképtelenség esetén. Az ejtőernyősök közül — erre valók a rendszeres orvosi el­lenőrzések — nagyon kevés ember lesz rosszul a levegő­ben. A berendezések közül is Az utolsó rajból néhányan még lassan, nyugodtan himbá­lóztak a levegőben. A többiek már földet értek. Akik Dávid felé szaladtak, csak annyit láttak a képből: a pörgés foly­tatódik, a pörgés nem marad abba. Dávid Zoltán nem megfele­lően szerelte fel a biztosító­készüléket. Pontosabban: rossz helyre tette a készüléktől a háternyőig vezető Bowden- zsínórt. Szeleczki György, ami­kor ellenőrizte, nem figyelt fel erre a mulasztásra. Néhányan még a levegőben voltaic amikor lejárt a 23 má­sodperc. De az utolsó ugrók többsége már az ernyőjét haj­togatta. Szeleczki György 300 méterről hallotta meg a puf­fanást. A bíró kérésére a szakértő ugyanúgy helyezi el Szeleczkin a biztosítókészülék Bowden- zsínórját, ahogy november 10-én Dávid Zoltánon volt. Dávid készüléke tönkrement, a tárgyalásra egy ugyanolyat hoztak. Ez a készülék jó, el­csattan — s a Bowden közve­títésével máris nyílik a Sze­leczki hátán lévő ernyő. Dávid Zoltán halálát tehát nem a Bowden-zsínór rossz elhelye­zése, nem Szeleczki mulasztá­sa okozta. Utólag már hinni kell, hogy Dávid Zoltán akkor nem tré­fából fogadkozott. S a beren­dezés — mert későn csattant — nem állta útját a bravúr­nak. A Pest vidéki Járásbíróság felmentette Szeleczki Györ­gyöt. Fél év múlva, a mostani fellebbviteli tárgyaláson, a Pest megyei Bíróság is fel­mentette. Murányi József ‘ második félévétől, fokozatos fejlődéssel, szalagszerűen fog­juk javítani, a dömperek Cse- pel-motorjait. Eddig ezt koope­rációban, másutt végezték, s sok problémát okozott. Ilyen intézkedés a hidraulika-javí­tóüzem megteremtése is. A hidraulika-javítóüzem példája annak, hogyan él jól az adott lehetőségekkel a vállalat. Eddig ki-ki maga „bütykölte” a billenőkocsik hidraulikáját országszerte. Érthetően drága munka volt ez így, sokféle akadállyal. A KGV kedvező árakkal vál­lalja ezt a munkát, pontos határidőre történő szállítás­sal: előny a megrendelőnek, s természetesen, a vállalat is megtalálja a maga számítá­sát. Sőt, további hasznot is hajtanak, mert új hidrauli­ka-szivattyút alakítottak ki, mely lehetővé teszi az eddig importból származó beren­dezések hazai előállítását. — A gazdaságosság eddig sem játszott mellékes szerepet munkánkban — mondja Ágos­ton Sándor —, de most, az új mechanizmusban valóban elsődlegessé lesz. Ezt jelzi — többek között — az ár- kalkulációs csoport létrehozá­sa is. Ilyen eddig nem volt. Most úgy ülhetünk le tár­gyalni, hogy ott van a ke­zünkben a többféle variáció: ettől-addig „mozoghatunk” az árban, azaz az alsó és felső határon belül a vállalatveze­tésnek módja van ésszerű megállapodások több válto­zatának megtételére, illetve elfogadására. A MEGRENDELŐ AZ ÚR Az előkészületek során so­kan feltették a kérdést a vál­lalatnál: ki is az úr? A meg­rendelő „dirigál”, vagy ők? A válasz egyértelmű volt: a megrendelő az úr. Az ő igé­nyeihez kell igazodni, mert — a megrendelésekből el a vállalat. Az idevágó példa­tár igen bőséges, csak két dolgot említve abból. A Vö­rös Csillag Traktorgyárban nem volt elegendő a kapaci­tás a dömperputtonyok gyár­tásánál. A KGV a dömper­javításhoz eddig is készített puttonyokat, s ésszerű szerve­zéssel megteremtették annak lehetőségét, hogy most már a VCST Ceglédről is kapnaí — kap is — dömperputtonyt. Jól jár a traktorgyár, jól a KGV is: a ki az úr kérdés gyakorlati megválaszolása te­hát pénzben mérhető haszon­nal győzi meg a korábbi ta- máskodókat. A másik: a masz- tikátorok felújítása eddig rá­fizetéses munka voit. Meg­szüntetni nem akarták, hi­szen ezzel lehetetlen helyze­tet teremtettek volna az ut- építő-útjavító vállalatoknál. Módszeres, s igen alapos mun­kával felülvizsgálták a masz- tikátorjavítás minden mozza­natát, majd a szükséges in­tézkedések következtek. Az eredmény: január elsejétől nem fizetnek rá erre a mun­kára sem. Még egy példát arra, ho­gyan is teremt egészsége­sebb viszonyokat az új me­chanizmus. Gödöllőn, a VCST gyáregységében most kezdik csak gyártani a Gödöllő—116 jelű, hatköbméteres dömpere­ket, de Cegléden már meg­kezdték a felkészülést azok majdani javítására, az elő­feltételek megteremtésére. Ennyire látni a holnapot, ennyire odafigyelni arra, mi­ből is élhet a vállalat két, vagy öt év múlva, frappáns igazolása annak, milyen új szemlélet reális érvényesü­lése kezdődött el a reform­előkészületekkel, s természe­tesen, folytatódik magával a reformmal. Magasra állították a mér­cét Cegléden, de: reális föl­mérés alapján. Nem kerget­nek illúziókat. 1968-ban is ugyanazt a nyereséget kíván­ják elérni, mint 1967-ben. Nem ígérgetésekkel, „ez is lesz, az is lesz” alapokon kez­dik az új esztendőt, hanem reális lehetőségeik biztos tu­datában, s e reális lehetőségek következetes és teljes kiak­názásának szándékával. Mészáros Ottó ■ dig a három másodperc mar i eltelt. Persze, hiába hőzöngött ; este, nem meri tovább kitarta- - ni. • ’ November 10-én délután há­■ romnegyed háromkor felsora- . kozott az utolsó ugrócsoport. , Dávid Zoltán kissé elkésve ér- ’ kezett, nyolcadiknak állt a sorba. A nyolc fiatalember kö­zül az első, Szeleczki György, ’ 21 éves hegesztő, törteli lakos | ellenőrizte társai felszerelését. Ezt hivatalos minőségben tet­te, mint felszerelési parancs­nok. Miután Dávidot is meg- ’ nézte, a raj beszállt a gépbe. ’ Ezer méter magasságból ki- ’ ugrott az első négy ember, élükön Szeleczkivel. A gép úgynevezett ugratási parancs- ’ noka Ábrahám József volt. Az ugrók a földet figyelték. A lent állók közül már min­denki Dávid Zolit nézte. Tel­nek a másodpercek és nem nyitja ki az ernyőt. Bravúros-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom