Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-24 / 304. szám
/ 1967. DECEMBER 24.. VASARNAP Toiíióc, M4. Sátoraljaújhelytől északkeletre Vagy 30 kilométerrel odébb ötezren csákányoztuk, lapátoltuk a lövészárkot és a tankcsapdát. Kemény, kötött, agyagos talajban fúrtuk magunkat előre. A mi századunk tenyere három nap múlva már véres csonk volt. Nem szokta a cigány a szántást. Márpedig a mi századunkban egy fia paraszt sem volt. Karpaszományosok, tisztviselők, pincérek, kereskedők, temetkezési vállalkozók. 21 évesek és 35 évesek vegyesen. A magyar királyi fasiszta hadsereg „tiszta keresztény” munkaszolgálatos alakulata voltunk. Amúgy a VII. híradós zászlóalj rádiósszázada. Azért ment valahogy a munka.' Délben minden száradhoz megérkezett a borsóleves, néha lencse. Akkor osztották a komiszkenyeret is. Csonttá aszalódott gebék húzták a lajtokat a faluból idáig. Üt közben kilötyögött a leves színe, a hatalmas fadézsák oldalára, onnét az agyagos földre. — Ha most nem lesz szent ez a föld, akkor sohasem! Vérünk is, levesünk is reá hull — mondotta egy elvetélt egyetemi hallgató. Azonnal bevitték a faluba és bezárták az egyesbe. A falu düledező tűzoltószertárát léptette elő börtönné a parancsnokság. A fiú röhögött, örült, hogy meggyógyul a keze. De időnként elfelejtettek neki levest vinni és ha vittek is kiparancsolta belőle a húscopákokat az őrmester. A század leste, ki kapja meg a fiú adagját. Véres kezünkben remegett a csajka, lehasaltunk a földre, orrunk előtt a csajka. Gyorsan faltuk, szürcsöltük az ételt, aki angyal lesz. annak talán jut még egy merőkanállal a moslékból. j — Fonyó-részleg hozzám! — Az őrmester vasi gyerek volt. A dunántúli fiúkat minden délután magához parancsolta és elment velük fűzfavesszőt vágni Amikor visszajöttek, fonták a lövészárkot, mint a boros demizsonokat, csali ezt belülről, hogy ne hulljon, potyogjon a föld, ne dőljön be az árok. December elején a tenyerem-------- - ----- mar olyan k emény és vastag volt, mint egy szenegáli lövész talpa. És akkor abbahagytuk a munkát. Már közelről szóltak az orosz ágyúk és mi még nem voltunk kiképezve. Csak ástunk, meg „fonytunk”. Este a parancskihirdetésnél Gyi- mesá törzsőrmester úr. a szolgálat- vezető tisztünk ordított, mint a sakál. Valami olyasmit, hogy kiképzet- len nagy marhák vagyunk, civil kofferok, egv nagy csürhe. Azután elmondotta, hogy a hazának szüksége van ránk, ezért most azonnal szedjük a kenyérzsákunkat és még az éjszaka elindulunk a kiképzőhelyünkre. ötezer csákányt és lapátot hagytunk ott, de kaptunk helyette 5000 puskát és tényleg még azon az éjszakán elindultunk nyugatra, gyalog. Kiértünk az országútra. „Egy-kettő! Egy-kettő! Nóta az élen!” „'Mikor a híradós regiment...” közben eleredt a havas eső. Kinyitottam én is ^ torkomat, de a lá- bomra figyeltem. Pantha rei! Bölcsek voltak a görögök! Kétszer ugyanabba a pocsolyába nem léphetsz, kétszer ugyanaz a hideg és híg latyak nem folyhat be a bakancsomba. „Egy, kettő! Egy, kettő! Mikor a híradós regiment...” Folyik a sár befelé, süti, égeti a lábamat a jeges lé. A következő lépésnél kifolyik a másik lyukon. A lábam ujjai között is marad egy kevés, azt jól meggyúrom, az meleg lesz és tartós. „Egy, kettő egy. kettő!” Néhány nap múlva Ipolyságon már fagyott es térdig ért a hó. Este az iskola tornatermében lobogó kályhánál sok száz pár kapca száradt. sok száz baka didergett és tet- vészkedett Előző éjszaka egy ho- dályban aludtunk és élt ott néhány Inilliárd csirketetű. Hajnalban ismét nekivágtunk az országúinak. Napi adag: hatvan kilométer. Ruzsintól, a borbélytól aznapra átvettem a szerelvényét és a puskáját. Jó üzletet kötött velem a tróger: Este megnyírt és megborotvált. Munka közben tisztes távolban állt tőlem és egy fapálcikával seperte ie fejemről az elhalt fürtöket. „Félek a tetvektől” — mondotta, és hogy megvigasztaljon, adott még egy csomag Leventét. Cipeltem 60 kilométeren át a dupla terhet. Érsekújvárra délután érkeztünk, de a parancsnokok pánikba estek, azonnal továbbálltunk, mert a várost félóránként bombázták. Tornócra utunk végállomásá----------------- ra valamivel karácsony előtt érkeztünk. Kemény, fagyos reggel volt. Tomóc amolyan kis felvidéki falu a Vág partján, ahol az emberek velünk magyarul, egymásközt szlovákul beszéltek. Akkor a faluban már egy gombostűt nem lehetett leejteni, nyüzsgött a csukaszürke és a sárgás keki. ötezer bennszülött, tízezer német és magyar fasiszta katona. Amikor megérkeztünk, már minden házat lefoglaltak. A parasztok elég furcsán pislogtak ránk. A vasúti töltésen túl, az új faluban kaptunk szállást. Gyimesi törzsőrmester úr intézte el. Boldogan hordtuk a jószagú szalmát a házakhoz. A mi rajunk egy nagy földes konyhát kapott, a búboskemence ontotta a meleget. Bőgős, az egri templomfestő út közben elszórta a drága kincstári szalmád és akkor kapott egy akkora pofont Gyimesi törzsőrmester úrtól, hogy mi azt gondoltuk, ilyen pofont csak ígérni lehet, de adni nem. — Kérem, ezt nem lehet... — dadogta és akkor kapott még egyet. — Ne ganéjozra össze a havat! Szedje össze azonnal szálanként! Segítsenek ennek a marhának! — mondotta Gyimesi, aztán megfordult és gavallérosan bemutatkozott a háziaknak. Egy 50 év körüli, sunyi tekintetű paraszt nyújtotta bizonytalanul a kezét, azután kijött a szobából egy érdeklődő szemű, barna fiatalasszony. Sok szoknyájába belekapaszkodott a kisfia, aki felszólításra illedelmesen köszönt a katona bácsiknak, magyarul, azután kenyeret kért az édesanyjától szlovákul. Gyimesi a fiatalasszonynak is bemutatkozott — A legényeim — mutatott ránk némi büszkeséggel, jó ha tudják, hogy ő itt a parancsnok. — Az ember? — kérdezte újból nyájasan a nőt. — A fronton van a fiam — válaszolt az asszony helyett az öreg sunyi paraszt. Így azután azonnal tisztázódott mindenki szerepe és rokoni kapcsolata, valamint helyzete a házban. Gyimesi azonnal kijelentette: itt alszik ő is velünk. Szemlátomást az asszonyka is örömmel vette a bejelentést. Az após szótlanul összeharapta vértelen ajkát és kiment a gyermekkel megetetni a disznókat. Az éjszaka tehát érdekesnek ígérkezett. Gyimesi elment, az iskolába, ahol a parancsnokság ütött tábort, de minden órában visszajött, ellenőrizni bennünket meg az asszonykát. Szerelemszaga volt a levegőnek, az elektromosság ott cikázott a konyhában. A szilaj, bikanyakú altiszt hangja búgott a menyecske vihogott, az após arca mindinkább hasonlított a citromhoz, A kisfiú is boldog volt, mert kapott két szem szaloncukrot Gyimesitől. Kis pendelyében felült a kemencepadkára, önfeledten szopogatta a cukrot, folydogált az édes nyál, ks bociarcán lefelé. És iri is örültünk a parancsnokunk sikerének A bika az más, az nem vaddisznó Ültünk, illetve feküdtünk a moziban a jó friss szalmán, de az előadás nem iezdődött. Tíz óra után elaludtunk, egyemberként horkolt az egész raj. f^jnaD kora hajnalban, mínusz----------— 25 fokban megkezdődött i kiképzés. Balra át, jobbra át, puskifogás egész nap, kint a réten. H >gy valami mégis történhetett az éjsaka a mi szállásunkon, azt csak éncudtam, meg az a három szereplő, akk között történt. A harmadik az após volt, aki éppen akkor rugdosta a menyét, amikor én délben beleptem a pitvarba, ahol a csajkámat felejtettem. Az asszony bűnbánó arccal tűrte a rúgásokat és szlovákul figyelmeztette apását, hogy ott vagyok. Az öreg bekotródott a szobába. A fiatalasszony hozzámlépett, megsimogatta az arcomat, de szeme a távolba révedt, Gyimesire gondolt... őt látta, a ruhám színe őrá emlékeztette. Nekem is eszembe jutott Bőgős, a templomfestő és gyorsan elinaltam a szállásunkról. A táborikonyha kint a szabadban volt. A szél messzire hordta a jó ételszagot. Itt mindennap hús volt, babbal, vagy káposztával. Az adagot egy bélpoklos ló sem tudta volna megenni, nekünk néha kevés volt. Századom, kezében a csajkával már sorban állt. Felzárkóztam. Bámultam a csajkámat és megint féltem, hogy kevés fér bele. Gyimesi törzsőrmester úr le-fel sétált mellettünk, gyakran megállt a kondér előtt. Ellenőrizte a konyhát, nehogy meglopjanak bennünket. Aztán ismét le- fel. És ismét megállt a kondérnál. Odafurakszik a sor elé egy német. A törzsőrmester nem érti a helyzetet, csak bámul, aztán megszólal németül és perfekt: Mars! A katona ránéz, de úgy tesz, mintha nem hallaná, nem értené. Gyimesi ellöki, amaz dühödten káromkodik és csajkájával fejbe vágja parancsnokunkat. Két borzalmas nagy pofont kap, akkorát, hogy a Bőgősé most már gyermeksimogatásnak tűnik. Brinra, a gyöngyösi temetkezési vállalkozó azonnal számolni kezd. Amikor 10-re sem kel fel a német, a szakácsok jobb híján meleg vízzel locsolják, a kamerád el takarodik. Délután Gyimesit hivatják a parancsnokságra Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy letolhatták a szolgálat- vezetőt. Tüdőszínű fejjel jött meg a szállásra és még a fiatal nőhöz sem szólt. Amikor az kérdezett valamH, csak vakkantott egyet és ismét e'tűnt a szállásról. Ez egy nappal a szenteste előtt történt. . Másnap elméleti oktatásban részesültünk, ott a konyhában. A fiatal- asszony kétszer kilesett a szobaajtón, de nem mert kijönni. A gyermek ’s bent volt, az öreg az udvaron rekedt. Tizenegy órakor a törzsőrmester úr lefújta az egészet. Hátrament az udvarba és a disznóól mellett susmu- kolt valamit az öreg paraszttal. Tizenkét, órakor már visított a disznó, a fehér hóra folyt vérvörös vére, lobogott a sralmaláng. Deli Kálmán, falumbéli hentes és kocsmáros fcöl- lérkedett. Gyimesi egy kanna bort is hozott- valahonnét. És szólt Delinek, hogy a hurkát a rajnak töltse meg. Ittunk, torkoskodtunk. A fiatalasz- szony szomorú volt. Megfogott a konyhában és a fülemhez hajolt. . — Holnap mennek . . Nekem megmondta Gyimesi... Maga, iegaiább maga e hagyjon itt, elbújtatom a pincében, elbújtatom előlük bárhová Ne féljen, ha jönnek az oroszok, én tudok velük beszélni... Egy szót sem ért,et*e™ , az — ----------- egészből, kapatos i s voltam egy kissé, meg nem is mertem kérdezni, mert így is sokáig elidőztünk már, minden pillanatban jöhetett Gyimesi. — Hová megyünk? — röhögött az udvaron Deli, a böllér, a földim. — Hát Németországba, a nagy birodalomba. Ott fejezik be a kiképzésünket. Tudod mennyi disznót vágtam én le ezen a héten? Fogalmad sincs, hékás. És mindet a tiszt uraknak Félnek, hogy a sógoréknál nem lesz zabálnivaló. A törzsőrmester úr is kolbászt töltet az egész disznóból, meg a szalonnát hagyja meg. Nekünk csak a vért adta, a burist a háziak adják. Szóval Németországba? Delejes álom. Csákány, lapát, napi 60 kilométer, fegyver, hideg, szalmaágy. pofonok, babgulyás, „Híradós regiment” és az ezeréves haza, amelynek szüksége van ránk! Kekiszínű, zsibbadt álom. Kora délután parancskihirdetés volt. Balabán Dénes főhadnagy úr, századparahcsnokunk tartotta. — Kitartás! Éljen Szálasi!.— ordította és karja a magasba lendült. Ezt Gyimesi sohasem csinálta, füs- tölgött borgőzös agyamban a vérszegény gondolat. Szép kis előadás volt. Arról szólt, hogy a Birodalom és mi — mi és a Birodalom. Szóval holnap, karácsony első napján megyünk a Birodalomba. Egyébként felkoncolta tik! Kekiszínű, lusta, fáradt, gyáva birkanyáj! Pedig mindenki tudta, hogy az oroszok itt vannak, itt kell lenniük nem messze tőlünk. Gyimesi megérezhetett valamit. Nyugtatott bennünket. Megmagyarázta, hogy a főhadnagy úr hogyan értette az egészet. Közben nagyokat káromkodott, hogy némiképp önmagát is bíztassa és refrénként mondogatta: „Nem kell besz... ni.” A fiatalasszony „ mákosgubát------------------------ főzött, mi is k aptunk egy-egy agyagtállal. Kártyáztunk és már szokásból hagytuk, hogy a törzsőrmester nyerjen. Este 8-kor rám került a sor Járőrbe' kellett mennem. Elindultunk a némettel egymás mellett, vállamon puska, övén géppisztoly, „Stille Nacht...”, halkan énekelt, „Fel nagy örömre ...” — énekeltem én is. Kisvártatva kézzel-lábbal azt magyarázta a német, hogy én menjek előtte és majd ő jön a hátam mögött. Már a falu szélén jártunk, dermedt csend volt és sötétség, aztán hirtelen mellettünk megszólalt a légelhárító ágyú. A hang hatalmas, a vákum fülsiketítő csattanással szívta, hasította a levegőt. Aztán gyorsan megszólalt még egy. azután egyszerre négy, tíz, száz. A borzalom összeolvadt, már a pokolban voltunk. Már süketek voltunk. Futottunk volna.de megbabonázva állva maradtunk és szemünk bámulta a hatalmas fénycsóvákat, melyek egymást keresztezve pásztázták a jéghideg, setét eget. S az égen fent magasan úsztak, röpködtek a picinyke világító jános- bogarak. Hatalmas bombázók úsztak a falu felett Érsekújvár felé. Félelmetes kép, pokoli zenebona. Aztán hirtelen fájó csend, és vaksi sötétség. Visszabotorkáltunk a faluba. A katonák és a civilek ezrével nyüzsögtek a falu furcsa fényű házai között. Különös búcsú volt ez, fasiszta karácsonyi búcsú Senki sem félt? Mindernd félt? Teljesen mindegy volt. A zsúptetős házak a fejek fölött semmit sem jelentettek. Hirtelen feloldódott a félelem. És gyerekes hencegés váltotta fel. Ismét elszabadult a pokol. A csendet ismét megtörte egy géppisztolysorozat, melyre először egyenként, azután ezrével, tízezrével válaszoltak a katonát játszó, félő, de romlott, kegyetlen kamaszok. Különös tűzijáték volt. Ropogtak a fegyverek és a ter- kolattüzek villódzása egy nagy háborús fénnyé változott. A tábornokok is az utcán voltak és lövöldöztek, fel az égre. Később alábbhagyott a puskaropogás. Valamelyik utcából elindult a hang, szállt, szájról szájra szállt, s már ezer és ezer torok énekelte: „Stille Nacht t..” Az iskola ablaka nyitva volt, odabent 25 petróleumlámpa ontotta a világosságot, micsoda fényűzés! Az asztalon szemkápráztató gazdagság, gyönyör és sehol egy lélek. Ordítottam, hogy „Heilige Nacht”... és bementem a szobába. Ismét ropogtak a fegyverek, gyorsan haralopództam. A konyhában sötét volt. Csak éreztem csupán, ttogy a fiatalasszony itt remeg valahol a sarokban. Süket volt ő is és nem értette szavamat, pedig a szám a fülét érintette. Kezébe csúsztattam a tiszticsokoládét és narancsot. Húzott be a szobába, éreztem, hogy egy szál ingben van. Hallottam jönnek a többiek is és akkor ő egyedül ment a szobába. Másnap reggel tábori szent----------—---- - misét hallgattunk sok ezren. Gyimesinek három nagy ezüstje volt, és két másodosztályú német vaskeresztje és még egy csomó medáliája. Négy évig volt a keleti fronton. D élben kezdtük a vagonírozást, Gyimesit meghívták a tiszti vagonba, utazzon velük. Deli Kálmán és két pucér cipelte a csomagokat és a mázsa kolbászt. Az asszonyka is kijött, szeme a törzsőrmestert kereste. Aztán, hogy engem talált meg, odajött hozzám és hívott:-r Még nem késő, jöjiön, gyere. Gyere velem. Elbújtatlak. Az én férjem, tudom, hogy meghalt — mondta és sírt. Nem mentem. A németek ránkzárták a vagonokat. Már elhelyezkedtünk vagy ötvenen a vagonban. Ruzsin, a borbély elővette száj- harmonikáját és belekezdett egy nótába. Újévkor érkeztünk 3tettinbe. Vízkereszt napján, délután 2 órakor Pasewalkban, az öreg kaszárnya évszázados platánfáira felakasztottak kilenc franciát. Hat férfit és három nőt. Megszöktek a koncentrációs táborból. A vonatról szedték le őket, közvetlenül a határnál. Egy magyar baka, civilben tiszafüredi parasztfiú, a kivégzés alatt margarinos kenyeret evett. Gyimesi irtózatosan megpofozta és azt mondta neki: — Maga, barom! iAhítof ERDÖSZÉLEN Foto: Kotroczó
