Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-02 / 285. szám

I 1967. DECEMBER 2., SZOMBAT #»»» Niem i/Cáiap Egy levél és mi az igazság? A FÓTI LÓ A szerkesztőség nemrég le­velet kapott Nagy Lajos tech­nikustól, amely arról szól, hogy a fóti Vörösmarty Tsz kiadott részes művelésre kö­rülbelül 50 hold burgonyát tagjainak; ki mennyit vállalt belőle. A megállapodás úgy szólt, hogy a termés 75 száza­léka a szövetkezetei illeti, 25 százalék pedig marad a tag­ságnak, a művelés és a beta­karítás fejében. Igen ám — háborodott fel levelében Nagy bajos —, volt aki jobban mű­velte a vállalt krumpliföldet, volt aki sehogy és a vezető- . ség végül mégis úgy határo­zott, hogy összeöntik az egész termést, aztán mindenki egy­formán részesül belőle. Így természetesen az járt jól, aki gázosán hagyta a földet — a jó munkások rovására persze —, hiszen annyi burgonyát ka­pott, mint a szorgosok. Helytelen, nagyon helytelen... Jogos fel­háborodás, mondja az ember. B.zony beleesett már nem egy szövetkezet ebbe a hibába, volt rá nem egy példa — saj­nos —, hogy játszották ezt a méltánytalan egyeiüősdít; és csak az jó — de milyen jó! —, ha akad egy ilyen szemfüles, őszintén aggódó technikus, aki felhívja a figyelmet erre a fo­nák helyzetre. A szövetkezeti irodán ugyancsak barátságtalan ké­pet vágtak, amikör előhoza­kodtam vele, hogy hát ez meg miféle dolog elv társak; itt a fóti tsz-ben jól dolgozik vala­ki, vagy rosszál dolgozik — egyre megy? E/a neki csodál­kozás — gondoltam közben, ahogy figyeltem az arcokat — a bírálat módfelett helyte­len fogadása. Csakhamar rá­jöttem azonban, hogy nem er­ről van szó. — Ide figyeljen az elvtárs! Ki mondta ezt magának? — szegezte nekem a kérdést Cse- lötei József, a növénytermesz­tési üzemágvezető. — Mert nem igaz óm ebből egy árva szó sem. — Nem igaz? — csodálkoz­tam. — Nem hát! — erősítette meg mindjárt Pausch Ferenc föagrcxnómus is. — Az ugyan igaz, hogy osztottunk ki krumpliföldet, de mindenki a magáét szedte fel, s maga szá­molt el vele. — Itt írják — mondom, s lobogtatom a papírt —, ebben a levélben. — Szabad azt a levelet? — kérte ekkor Farkas Sándor párttitkár, aztán forgatta egy kicsit a papírt, majd legyintett és ennyit mondott: — Értem már. — Ki írta? — Nagy Lajos, a Sziráki Sándor veje. — Áhán! — mondta most már az üzemágvezető is — én is értem már elvtárs! — Ezzel elmagyarázta, hogy a levélíró fiatalember nem érdekes, mert ő bent dol­gozik Újpesten az Egyesült Izzóban, ott technikus; ennek tehát semmi köze a szövetke­zethez. Hanem az apósa, Szi­ráki Sándor, az csakugyan tisz­ta g, s bizonyára ezért irkái a vő. Hogy mi volt ezzel a krumplival? Ezek a Szirákiék, ott a környékükön, ahol lak­nak, összefogtak öten, hogy majd közösen ássák fel a vál­lalt burgonyát; de a maguk jószántából fogtak össze. Sen­ki se mondta nekik. Aztán egy közülük ki is vált; Bréska Sándor nevezetű ember —, ő végül maga ásta fel a részét. Egy szó, mint száz — Cselötei József elővette a nagykönyvet és onnan mondta —, Sziráki Sándor negyedmagával kisze­dett két hold földből 83 má­zsa 70 kiló krumplit és jutott egynek 5 mázsa 20 kiló. Ezzei szemben Bréska Sándor 800 négyszögölből ásott 31 mázsa 14 kiló burgonyát, úgyhogy az ő része majdnem 8 mázsa volt. Tehát egymással lehe­Efobe tett bajuk, ha volt. tsz nem szól bele. — Mi adtuk a tagoknak vetőgumót — mondta a fő- agronómus —, aztán még vegyszereztünk is, pedig ez nem volt benne az alkuban. Jövőre ugyanezt adjuk és még a tag részét is megemel­jük 30 százalékra. A szövet­kezetnek, higgye el, nem cél­ja, hogy elvegye az emberek munkakedvét. Éppen ellenke­zően; termeljenek csak minél többet, nekünk is ez a jó, meg a tagoknak is... — Mégis mi vezethette Nagy Lajos technikust, hogy raiot- lanságokat írjon? — mondtam félhangosan, mert nehez efö­lött napirendre térni, hogy csak úgy egyszerűen elképzel­te; ír egy levelet, amelyben jól megmossa a fejét a szövetkezet vezetőinek ország-világ előtt, holott a vád alaptalan. — Mi lehetett ezzel a célja? — Megmondom én, hogy mi lehetett a célja — közölte a párttitkár. — Mi itt sokat vi­tatkozunk néhány emberrel; többek között Sziráki Sándor­ral is. Földet béreigetnék, azt sem tudjuk, hogy mennyit, aztán lovat tartanak... Ezen sem lehet pontosan eligazod­ni, hogy a ló kié, kinek a ne­vén van... Szóval mi itt mon­dogatjuk nekik az alapsza­bályt, mert egyszerűen nem tudunk velük mit kezde­ni... Qk meg így — meglo­bogtatta a levelet — vissza­csipkelődnek ... Esteledett már, amikor ott álltam a rangos portánál, | a Dózsa György u. 43. előtt. I Nem kellett sokáig várni, csakhamar ott ültem egy jól berendezett, fűtetlen tiszta szobában, s hallgattam a fia­tal technikust. Kicsit zavar­tan beszélt. — Kérem én Pesten magas politikai iskolába járok, s ugye azért itthon is látom a dolgokat, s ugye mindnyájunk kötelessége ... Szóval nem elég csali az elmélet, hanem a jelenségekre is oda kell figyel­ni... Hiába tanuljuk a főisko­lán az elméletet, mert szóval magas elméletet tanulunk... De az élet. Érti, hogy mit aka­rok mondani... Különösen ugye ebben a mostani új gaz­dasági helyzetben... Megállítottam: — Nem fedi a valóságot, hogy egyformán osztották a krumplit. — Igen, az lehet, hogy en­nek nem néztem elég alapo­san utána; de ugye a jelen­ség maga, hogy ilyen eset is előfordulhat... Észre sem vettem hogy mo­solygok, csak amikor a fia­talember elhallgatott, s kis­sé furcsállva nézett rám. — Mennyi földet bérel az apósa? — kérdeztem ekkor gyorsan szigorúra váltva. — óh, kérem, dehát én igazán nem az apósom miatt... — Mégis mennyit? — Pontosan nem tudnám megmondani — jegyezte meg, s kissé eltűnődött. — Tudja ebben a községben él a ver­seny a családok között, ez viszi előre ezt a községet, és ez nem hiszem, hogy baj volna... A mostani gazda­sági helyzetben ugye, ami­kor a termelés, kor a termelés Sokat beszélünk iskolán... Azzal a hangsúllyal mond­ta, amit mondott, hogy ne­künk itt kettőnknek, egyfor­mán értő politikusoknak; igazán nem lehetnek véle­ménykülönbségeink, már ami a parasztság új helyzetét il­leti. így aztán csaknem sér­tődötten nézett rám, ami­kor azt kérdeztem: A — Es a ló kinek a nevén van? — Azt csak úgy béreli az apósom — mondta, aztán j kisvártatva hozzá tette: — De- I a j hát kérdezem én: most ké- j rém a huszadik században, a I itt nálunk, Magyarországon,’ saját magukat fogják az em­berek a szekérbe? Újra éreztem, hogy nevet­nem kellene; hát nem furcsa ez, hogy mindenre van va­lami magyarázat? Lehet itt akármilyen új szövetkezeti törvény, új gazdasági mód­szer; azzal mindig számolni kell, hogy lesz, aki mindezt a maga módján értelmezi... Mindegy, hogy a szövetkezeti tagnak nem lehet lova, sze­kere; mindegy, hogy csak a háztáji földjét művelheti, a közös mellett — van, aki megmagyarázza a bérelt föl­det, a saját lovat... Hivat­kozással persze az új hely­zetre! Hogy milyen szívósan próbálja magát még mindig fenntartani olykor ez a régi, egyoldalú magánérdek... íme; óvatosan — no, persze az igazság nevében — még szur- kálódhat is a közös ellen... Nehéz bizony — még min­dig nehéz a falun politizálni... — Tehát kié a ló? — kér­deztem újra a fiatalember­től, aki nem lehet több mint harmincéves, gyári techni­kus, és magas politikai is­kolába jár. Nem válaszolt azonnal és én közben a Máté evangélium egy sorát olvas­gattam, amely ott fügött szo­bája falán: „Én tivéletek va­gyok minden nap". Különben a ló, Sziráki Sán­doré ... Dékiss János A nehézből könnyebb lesz szóval ami- a fontos... erről a fö­Az építőanyagipar gyorsan fejlődő ágazatai között ott van a betonele ingyártás: a máso­dik ötéves tervben termelé­se 38,8 százalékkal növeke­dett, ám a műszaki színvo­nal fejlődése — néhány nagy­üzem kivételével — sok kí­vánnivalót hagyott maga után. Ezt a többi között az lékenység Levél a katonától Ugyanazt másként Kudarcból siker is igazolta, hogy a termelés- növekedés 69,8 százaléka a foglalkoztatottak számának emelkedéséből származott. Többségében manuális mód­szerekkel dolgozó, kevés gépi munkahellyel rendelkező üze­mek ezek; az 51 ipartelep közül mindössze kilenc he­lyen foglalkoztattak három­száznál több munkást. E ki­lenc egyike az ÉVM. Beton- elemgyártó Vállalat Szent­endrei Betonárugyára. Hirdetés a lapokban Hétről hétre olvasható la­punkban, s másutt is a gyár hirdetése: felvesz... munkás- szállás van ... jó kereseti le­hetőség ... Kevés az ember, mert: nehéz a munka. A ke­reset valóban jó: 1800 forint a munkás átlagkeresete, s nem ritka a jóval kétezer fölé emelkedő havi summa. A hétszáz embert foglalkoz­tató gyár sokféle terméket készít, a múlt esztendőben például csak mozaiklapból 350 ezer négyzetmétert gyártot­tak. A sokféle termék, a ro­hamosan emelkedő mennyi­ség s az ugyanakkor kró­nikussá vált munkaerőhiány egyetlen járható utat jelöl meg: a gépesítés, s a terme­Fazekasok Sarosácz György, a mohácsi Ka­nizsai Dorottya Múzeum igazga­tója évek óta gyűjti a környé­ken található népi kerámiákat. Eddig IHM került a mú­zeum tulajdonába. Mohács környéke igen sok fazekast, keramikust foglalkoztatott az l?90-es évektől az első vi­lágháborúig. 1880 körül 123 fazekas élt Mohácson. Család­tagjaikkal együtt legalább nyolcszázan dolgoztak. A mes­terek zöme Boszniából és Hercegovinából származott, te­hát stílusukon a balkáni agyagműves6ég jegyei találhatók. Ma már csupán 4 fazekasmester dolgozik az egykor mesz- sze földön híres fazekasvárosban Elutaztak a Szovjetunióban élő magyar internacionalisták A Szovjetunióban élő, ma­gyar származású Internaciona­listák —, akik a partizánszö­vetség, a Honvédelmi Minisz­térium és az MSZBT vendégei­ként két hetet töltöttek ha­zánkban, péntek délután el­utaztak Budapestről. Búcsúz­tatásukra a Ferihegyi repülő­téren megjelent Úszta Gyula altábornagy, honvédelmi mi­niszterhelyettes, Otta István vezérőrnagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsno­ka, Vágó Ernő, a Magyar Par­tizán Szövetség titkára, Kiss László, az MSZBT titkára, va­lamint a Külügyminisztérium képviselője. Jelen volt a búcsúztatásnál F. J. Tyitov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete is. Épül már a vízvezeték a szigethalmi iskolában November 25-i számunkban megírtuk, hogy Szigethal­mon az iskolában a két éve elkészült mélyfúrású kút rendeltetésszerű használatát a vízvezeték hiánya akadályoz­za. Megállapítottuk, hogy a Pest megyei Víz- és Csator­namű Vállalat kapott meg­bízást a vezeték építésére, de még nem kezdett munkához. Ottjártunk és a cikk meg- az iskolaépületbe. jelenése közben eltelt idő­ben a vállalat felvonult. Hoz­zánk intézett levelében közli, hogy bár a szükséges anyag egy részét még mindig nem tudta beszerezni, az anyagel­látási nehézségek ellenére ko­moly erőfeszítéseket tesz, hogy a december 15-i határ­időre a kút vizét bevezesse növelésének útját. E kettős feladat — ahogy az igazgató, Maukner Boldizsár mondja — elválaszthatatlan az újítók munkájától. Sza­vait számokkal is megerősíti; 1966-hoz mérten ebben az esztendőben több, mint ötven százalékkal megnőtt a meg­valósított, illetve jelenleg kí­sérleten levő újítások száma, s míg 1966-ban a benyújtott és elfogadott javaslatok 25 százaléka szolgálta a ter­melékenység növelését, addig 1967 eddig eltelt 11 hónap­jában ez az arány 35 száza­lékra emelkedett. 1958-ban rekonstrukciós ter­vet dolgoztak ki, s ennek ér­telmében százmillió forint fölé emelkedik a termelési érték; ma ezen a szinten állnak, csakhogy — rekonst­rukció nélkül! Döntően saját erőből, a lehetőségek maxi­mális kihasználásával jutot­tak el addig, hogy ugyanazt, amit a rekonstrukciós terv előírt, ténnyé tették, csak­hogy másként. Nem állami beruházásból, központi ala­pokból, hanem a rejtett erő­források feltárásával Ebben a munkában jelentős részt vállaltak az újítók, közöttük olyanok, mint Bak Sándor. Szente János, Cinege Béla, Kovács Lajos — e két utób­bi a gyár váci telepén — és mások. Javaslom, hogy... Testes borítékot hozott a postás. Amikor felbontották, újítási javaslat került elő be­lőle, Bak Sándor küldte, aki — katonaidejét töltötte. A pre­cíz szöveg, a világos rajzok nemcsak egyetlen ember te­hetségéről, kedvéről tanúskod­tak, hanem egy szemléletet is illusztráltak: a katonaideje alatt is a gyári gondokkal fog­lalkozó ember messze van at­tól már, hogy csakis munka­vállaló, s semmi más. több ne legyen. És ami igaz Bak Sándor esetében, igaz máso­kéban is. — Ha fokozatosan, tényleg lépésről-lépésre ha­ladva is, de sikerült megte­remteni azt a közgondolkodást a műszakiak, s a szakmunká­sok körében, hogy a kezdetle­ges körülmények ellenére sem szorul háttérbe az, ami új, ami a gépet állítja előtérbe a kézzel végzett munka he­lyett — mondja Fodor Károly újítási előadó. Az említett közgondolkodás ugyanakkor népszerű azok szemében is, akik maguk még távol állnak tőle: a betanított munkások, segédmunkások, akiket a nehéz fizikai meg­terheléstől szabadít meg a gép, vagy legalábbis könnyebbé teszi a napi nyolcórai mun­kát, saját bőrükön, izmaikon érzik, mit is jelent egy-egy ja­vaslat. Ha maguk még nem is jutottak el addig, hogy így is tegyenek a gyárért, mind job­ban becsülik azokat, akiktől e javaslatok származnak. Ez pe­dig már nem műszaki kérdés: a kollektíva formálódásának útja! Persze, az új nem egy eset­ben csak szívós küzdelemben nyer csatát. Szente János és Horváth István bányaékgyártó automatája például ilyen volt. Az újítók első próbálkozásait •kudarc kísérte. Rögtön akad­tak, akik temetni kezdték a javaslatot, s azzal érveltek, hogy — úgymond — ezt a munkát nem lehet gépesíteni. A dolog azonban nem maradt annyiban: az újítók tovább kí­sérleteztek, tökéletesítették be­rendezésüket, s ma már nem csupán bányaékgyártásra, ha­nem minden más, blokkszerú, nem különleges alakú ter­mék — járdaalap, útszegélykő stb. — készítésére alkalmas. És: négy darab dolgozik már belőlük a gyárban, teljes egé­szében megszüntetve a koráb bi nehéz fizikai munkát... Nyughatatlan emberek — Az automata példája an­nak igazolása is, hogy egy-egy új eljárásnak nemcsak mű­szaki értelemben, hanem a gondolkodást illetően is buk­tatókon át kell eljutnia a megvalósulásig — mondja Aszalós József né, a gyár szak- szervezeti bizottságának tit­kára. — Sokan vélekednek úgy, hogy az itteni munka eredendően és megváltoztat­hatatlanul „durva” es .kezdet­leges”. Azok, akik vállalják a fejtörés-kínlódás sokféle ter­hét, nemcsak műszaki érte­lemben törnek utat; legalább ilyen fontos az a csapás, me­lyet a földhözragadtság, a megszokottság sűrűjében vág­nak. A nyughatatlan ember típu­sa persze, még nem általános, ám mind többen vannak ilye­nek. Például Mazács Ferenc. A rendkívül megfontolt, sokszo­ros újító, ahogy mondják, csak „biztosra megy”. Nem kiérle- letlen ötletekkel, hanem telje­sen kidolgozott javaslatokkal jelentkezik. Többek között ne-‘ ki köszönhető, hogy több, má­sutt sehol gyártóra nem találó egyedi gépet elkészíthettek. Ügy is emlegetik ezeket a gyárban: Mazács konstruk­ció ... Az ő nevéhez fűződik a lapüzem korongcsiszoló gépei meghajtóművének átalakítása: külföldről csak keményvalutá­ért is nehézkesen beszerezhető alkatrészeket teljes egészében hazaiakkal váltotta fel. Egy másik újítása még érdekesebb utat járt be: a mozaiklap gyár­tó gépek hidraulikájának sze­leprendszerét alakította át. A' gépek 160 atmoszféra nyomás­sal dolgoznak, szeleprendsze­rük tehát igen hamar tönkre­megy. Amikor Mazács Ferenc a hagyományos anyagok he­lyett műanyagból dolgozta kJ a szeleprendszert, sokan fel­szisszentek. A hitetlenség lát­tán az újító nem bocsátkozott vitákba: három hónapig saját szakállára az új szeleprend­szerrel működtette a gépet, teljes sikerrel. A tények ezek után már megnyitották a zöld utat... Lépés, keréken Itt, ahol a gyártásban, s még inkább a szállításban hosszá éveken át ismeretlen volt e gép, most mind erőteljesebbe* lépnek előre —, kerekeken Sok gondot okozott a csőgóliá- tok szállítása: a 800 millimé­ter átmérőjű, két méter hős» szú, 1100 kilogramm súlyú be­toncső mozgatására Bak Sán­dor dolgozott ki speciális ko­csit. Akár friss, akár kötött ál­lapotban szállítható a cső; is­mét nehéz fizikai munka váll feleslegessé. Szente János, i kisebb súlyú és méretű beton­áruk mozgatására konstruált hidraulikus szállító kocsit. A késztermék géptől való el­szállításának gépesítése azért is fontos, mert hiába termel­nek többet a gépek, hiába dol­goznak gyorsabban, ha a ter­mék fölhalmozódik a gép mel­lett. A keréken megtett lépé­sek tehát nemcsak a nehéz munkaerőhelyzeten enyhíte­nek: lehetővé teszik a terme­lés mennyiségének zavartalan emelkedését is. A kézi éré iránti igény csökkenését má­sok is szolgálják: Csuka Ernő, Nagy Vilmos és Csuka Ferenc például a betoncsövek vízzáró- ságának vizsgálatára dolgozott ki készüléket; eddig ez is kéz­zel végzett, hosszadalmas munka volt. Most ismét napirendre ke­rült a rekonstrukció, s az el­képzelések szerint termelés- ben-felszereltségben egyaránt gyárteleppé növekednék az üzem. Jó választás ez, mert aa elmúlt esztendőkben szilárd alapot teremtettek itt ahhoz, hogy — amint a fentiekben megvont mérleg is ezt igazolja — a nehéz, mert súlyos beton­nal végzett munka könnyebb, s maga a gyár is valóban be­tonáru gyár, tehát gépekkel, nagyüzemi módszerekkel dol­gozó vállalkozás legyen. Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom