Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-15 / 270. szám

1967. NOVEMBER 15« SZERDA HEcrsi v/ílflflU KIÁLLÍTÁS vásárral Gyöngygaílér Filléres ólomkristály Modern bizsu Talán kevesen tudják, hogy e világhírű színes játékfilm, a Cleopatra főszereplőinek is a csehszlovák üveg-bizsu ipar szállította csodálatos ékszer- utánzatait. Csaknem egyedül­álló produkciójuk, amelyek 6 ok szép alkotásában Magyar- országon is gyönyörködhetnek a hölgyek. A legszebb, s legújabb termékekből ren­dez bemutatót a Csehszlo­vák Kultúra Budapesten a Népköztársaság útján. A csillogó női csecsebecsék, holmik között dekoratív nyak­ékeket, s a nálunk ritkaság- számba menő gyöngygalléro­kat is találunk. Az első látás­ra ólomkristálynak, s metszett üvegnek tűnő tálak, tálcák, vázák jelentős része filléres éru, préselt, nagy tömegben gyártott termék. Mindez köz­vetlenül érinti az érdeklődő­ket, hiszen a jövő hét elején nyíló kiállításon nemcsak be­mutatót tartanak, de árusítják is a szépen sike­rült termékeket. Külön érdekessége, hogy nem­csak néhány napon át térhet be a Csehszlovák Kultúrába a vásárolni szándékozó; minden vendéget szívesen látnak, aki mint vevő jelentkezik. A termékek egy részét teg­nap mutatta be a sajtó néhány képviselőjének a Csehszlovák Kultúra igazgatósága — szak­emberek társaságában. —t.— Megkezdődtek a Pest megyei gyermekvédő hetek Kedden reggel ismét bené­pesült a megyei tanács nagy­terme. Itt nyitotta meg dr. Csicsay Iván tanácselnökhe­lyettes a Pest megyei gyer­mekvédő heteket. A november 14-től 28-ig tar­tó üléssorozat első előadója Kása Erzsébet adjunktus volt. A közel kétórás és mindvégig lenyűgöző előadásban Kása Erzsébet a mai családforma átmeneti válságáról beszélt. Az a tény, hogy’ a nők hatvan szá­zaléka ma * kenyérkereső, ugyanakkor legtöbbje a magá­val hozott régi szemlélet sze­rint vezeti életét, törést okoz. Ezután a gyermekvédelmi, családsegítő intézmények a Uj típusú részletakció Szigetszentmárton ban Figyelemre méltó újítást vezetett be a Szigetszentmár- toni Fogyasztási Szövetkezet. A Kiskunlacházi Takarék­szövetkezettel kötött megál­lapodás szerint ugyanis a vásárlóknak a jövőben nem kell a takarékszövetkezethez fordulniuk hitellevélért, mert ezt a bolt intézd el helyettük a vásárlás megtörténte után. Ily módon a részletre vásá­rolt áruféleséget a vevő hitel­levél nélkül, azonnal átveheti. Nagy sikere volt annak a villamossági és háztartási kis­gép kiállításnak is, amelyet a Szigetszentmártoni Fogyasz­tási Szövetkezet Ráckevén rendezett. Ez volt az első al­kalom, hogy a szövetkezet a gazdaságirányítás reformja szellemében — működési körzetén kívül — más község­ben is árusított iparcikket. Április elsejétől rövidített munkaidő a Május 7 Ruhagyár ceglédi telepén Á múnkaidő-csökken tésről szóló kormányhatározat alap­ján a könnyűipari miniszter­helyettesek az érdekelt szak­szervezetekkel, továbbá a Munkaügyi Minisztériummal és a SZOT-tal egyetértésben kilenc könnyűipari vállalatot jelöltek ki, hogy már 1968. január 1-töl bevezessék a rö­vidített munkaidőt. A munkaidő csökkentésre készülő üzemek többsége szá­mottevő műszáléi fejlesztési programot hajt végre még ez évben. A Május 1 Ruhagyárban is sok új célgépet és különböző félautomatát, valamint vá- salóautorna tákat és gyorsvar­rógépeket állítanak munkába, hogy pótol jak a kieső mun­kaidőt. Ügy tervezik, hogy 1968. január 1-től a budapesti központi gyárban, április 1-töl a ceglédi telepen és még a jö­vő év július 1-töl az összes többi gyáregységében beveze­tik a csökkentett munkaidőt. A rendőrség kérése 1967. november 1-én eltűnt Né- medi Imre (Budapesten 1952-ben született, anyja Gallai Ibolya, — Budapest, XXI. kerület, Tiborc utca 22. szám alatti lakos) fiatal­korú, aki epilepsziás betegségben szenved. Személyleírása: 168 cen­timéter magas, erős testalkatú, ke­rek arcú, pattanásos, szeme bar­na, feketekeretes szemüveget vi- sél. Ruházata sötétszürke egyso­ros, középgombos zakó, sötétzöld vászonnadrág, kék-fehér-fekete- kockás Handling, tompaorrú fe­kete félcipő, vajszínű nylonzokni. A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság fiatalkorú és gyermekvédelmi osztálya kéri, hogy aki bármit tud az eltűnt Némedi Imréről, érte­sítse az osztályt a 150—270-es tele­fonszámon. Két karambol - Leégett a tető Szabó Rezső, 32 éves eszter­gályos, dunakeszi lakos a köz­ség területén személygépko­csijával balra kanyarodva belerohant egy oldalkocsis motorkerékpárba. A Klad&k Sándor dunakeszi lakos mo­torkerékpárján utazó kétéves SieiraMcsk az álnyamozók Erden történt: Úgy éjfél után egy óra le­hetett, amikor az öreg Kum­pel Ferenc ablakát megzörget­te valaki. Az idős ember ki­szólt: Ki az? Válasz helyett újra zörögtek. Ekkor kiment a kapuhoz és kinyitotta. Magas férfi állt előtte a sötétben. — Rendőrség — mondta és intett valakinek. Még egy fér­fi lépett be a kapun. Az öregember egyedül volt a házban. Lakott ugyan nála két nő, az egyik néhány hete költözött el Budapestről a fér­jétől, de most egyik sem volt otthon. A két férfi bement a lakásba. Házkutatás — mond­ták az öregembernek és sorra felnyitották a szekrényeket A szekrény tetején könyvek so­rakoztak. köztük Lenin és Sztálin művei. Az egyik férfi ez öreghez fordult. — Tudja, hogy ezért bör­tönbe kerülhet? Kampel Ferenc valaha vö­röskatona volt. Nem értette, miért kerülhetne börtönbe, de ki tudja, öregember már ő, lehet, hogy baj volt Sztálin könyvét megőriznie. — Tegye a tűzre — paran­csolta az egyik nyomozó, és ő tüzet gyújtott, elégette a köny­vet. Az ágyon is feküdt egy könyv, az egyik férfi belelapo­zott. Takarékbetétkönyv akadt a kezébe: 6200 forint. Amikor a házkutatás véget ért, elvitték az öregember sze­mélyazonossági igazolványát, de eltűnt a takarékbetétkönyv is. Itt valami nincs rendjén. Kampel Ferenc másnap felje­lentést tett a rendőrségen. Ugyanazon a napon, hogy a nyomozás megindult, ajánlott küldeményt adtak postára Kampel Ferencnek címezve. A borítékban a személyi igazol­vány és a betétkönyv volt Ha­marosan figyelmeztetést ka­pott egyik lakójától, azt üze­ni két fiatalember, vonja visz- sza a feljelentést. A rendőrség azonban végére járt a dolognak. Előkerült a két álnyomozó: Csikós Gábor és Part János, mindkettő bu­dapesti lakos, alig túl a hu­szadik évükön. Part így vallott: azért tör­tént a házkutatás, hogy az el­tűnt betétkönyv miatt Kampel Ferenc a lakóira gyanakodjék, kidobja őket, és Csikósné kénytelen legyen visszaköltöz­ni férjéhez, helyreálljon a há­zasság. Csikós Gábor azonban egész más magyarázatot adott. Bár valóban az lett a dolog vége, hogy az asszony vissza­költözött a férjéhez, a békí- tésnek efféle módszere tör­vénybe ütközik. A két álnyo­mozó bíróság elé kerüL ifj. Hajdú Lajos súlyos sérü­lést szenvedett. Bella József 37 éves ceglédi lakos Cegléd határában mo­torkerékpárjával nekiütkö­zött Sós Albert 66 éves föld­műves kivilágított lovaskocsi­jának. A baleset következté­ben Bella József súlyosan megsérült. A történtekért ő hibáztatható, mert a motorke­rékpárt ittasan vezette. November 12-én hajnaliban kigyulladt Szabó Balázs kókai lakos Homok utcai nádfede- les házának tetőzete. Kide­rült, hogy a 20 000 forintra tehető kárt kéménytűz okoz­ta. ténykedéséről beszélt. Ha csak a számokat nézzük, óriási a fejlődés, a valóságban azon­ban mind nagyobb a rés az igény és a lehetőség között. A családok nagy része ma nem tudja hogy kezelje gyermekét. Két véglet uralkodik: van, aki a reményeit, vágyait gyer­mekében szeretné újraélni, megvalósítani, itt a gyermek a családi élet rosszul értelme­zett közepe. Másutt az a fel­fogás: én mint egyed élem az életem, az iskolai-társadalmi intézmények gondja a nevelés. Ebéd után folytatódott a tanácskozás, amikor is Gáti Ferenc „Gyermeknevelés az iskolában” címmel tartott be­számolót. irmnap Operareformátor 1967. november 15, szerda, Lipát napja. A nap kél: 6.48, nyugszik: 16.09 órakor. A hold nyugszik: 4,53, kél: 15.16 órakor. Változóan felhős, párás, kö­dös idő, helyenkint ködszitá- lás. Mérsékelt szél. A legma­gasabb nappali hőmérséklet a ködös helyeken, 5, máshol 10 fok körül. — A renaissance művészet nagy mesterei címmel Cifka Péter főiskolai docens tart előadást ma este 6 órakor a ceglédi TIT szabadegyetem művészeti tagozatán. — Megyei tanácstagok be­számolói. Bajor Sándomé ma délután 16 órakor az áparkai tanácsházán, Belovai Jánosné 17 órakor Tóalmá­son, a vb-teremben, Nagy Emőné 18 órakor a farmosi tanácsházán tart beszámolót. — A tápiószecsői Damja­nich Művelődési Házban ma este 6 órakor kerül sor az Ifjúsági Magazin irodalmi estjére. 180 EVE, 1787. november 15-én halt meg Christoph Willibald Gluck, az opera nagy jelentőségű refor­mátora. Olaszországi tanulmá­nyai után Párizsban élt. Első operáját 1741-ben mutatták be, s ezt csakhamar nyolc másik olasz stílusú opera követte, azonban az akkori operaírás kereteit szétfeszítő műveinek sorához csak két évtized múlva kezdett. Az operát természethübb és ér­zésekben gazdagabb humanista eszményeihez vezette. Mintául az antik tragédiák általános emberi jelképszerűségét tekintette. A drámai jelleg szolgálatában, az eddigi opera stilizált, rokokő formavilágát szigorú szerkezetbe kovácsolta. A zenekar, az ének, a tánc és a színtér harmonikus egységét igyekezett megteremte­ni. Párizsban, reformjai nyomán, éles harc lángolt fel a régimódi olasz és a francia opera hívei kö­zött, amely végül a német mes­ter döntő győzelmével zárult. Gluck rendkívül termékeny élet­műve 107 operát, szimfonikus nyitányokat és sok kórusművet ölel fel. Újításait fejlesztette to­vább Weber, majd egy évszázad múlva új életre keltek Wagner zenedrámáiban. — Orvosi rendelőt építenek 250 ezer forintért Kőröstetét- lenen. Szegény gazda - gondozatlan utak Járásonként karbantartó részlegek kellenének Aj. építés, az új szemünk előtti születése, mindig igaz öröm. A meglevő javítása, kar­bantartása nem látszik pro­duktívnak, alkotó tevékeny­ségnek. Pedig enélkül, az új is hamarosan régi lesz, ha elha­nyagolják, tönkremegy. A Pest megyei Tanács köz­lekedési osztályának múlt évi költségvetése 24 millió forint volt. Ebből az összegből azon­ban mindössze 3 milliót for­díthatott a már meglevő utak karbantartására, a többin újat épített. Ha megvizsgáljuk a statisz­tikát, kiderül, milyen megdöb­bentően kevés ez az összeg. Pest megye területén 13 625 kilométer út van. Ennek nagy része — (11 300 kilométer) a tanács felügyelete alá tartozik, 422 portalanított burkolatú, vagy makadám, a többi föld­út. A számadatok szerint tehát egy évben ezer méter út javí­tására csak 600 forint jut! Az útőrök, útjavítók foglal­koztatása nagy segítség lenne, erre azonban ebből a keretből nincs mód! A rádió és a televisió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Népdalok, népi táncok. 8.45: Orvosi tanácsok. 8.50: Beethoven-raűvek. 9.34: Kozmosz. 10.10: Kedvelt régi melódiák. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A Szabó-család. 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 13.18: Magyarországon először: Prokof- jev-dalok Op. 27. 13.29: Könnyűze­ne — zenével a föld körül. 14.00: Üj felvételeinkből. 14.14: Gazdasá­gi magazin. 14.44: „A szántói híres utca...” 15.15: Rádióegyetem. 16.09: A cigányprímás. Részietek. 16.37: Levelek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Andor Éva népdalo­kat énekel, Balogh Elemér cim- balmozik. 17.38: Van új a nap alatt. 17.53: Üj lemezeinkből. 19.30: Egy vicces-spicces óra ... — köny- nyűzene. 20.27: Gondolat. 21.12: Svéd Sándor magyar nótákat éne­kel. 21.28: Jazz a Szovjetunióban. 22.20: Aureliano Pertile Verdi: Otelló c. operájából énekel. 22.43: Közép- és Kelet-Európa és az in­tegráció. 22.53: Sanzonok. 23.10: Zenekari muzsika. 0.10: Rózsa Miklós filmzenéjéből. PETŐFI RADIO 10.00: Bizet: Carmen. 12.50: Já­ték. 13.02: Könnyűzenei híradó. 13.32: Iskolarádió. 14.08: Hangszer­szólók. 14.20: Könnyűzene. 14.35: Közvetítés az Ü. Dózsa—Wiener SC KK-mérkőzés H. félidejéről. 15.20: Hanglemez MK. 15.25: Skandináv utakon. 15.35: Szimfonikus táncok. 15.55: Orvosi tanácsok. 16.05: A Bergendi-együttcs játszik. 16.20: Weber-áriák. 16.32: Fúvószene. 16.47: Hirdetőosziop. 16.57: Zongo­ramuzsika. 17.15: Közvetítés a Bp. Vasas—Vaiur Reykjavik BEK-mér- kőzés II. félidejéről. 18.10: Lüziszt- raté. Részletek. 18.30: Pillantás a mai olasz irodalomra. 19.00: Köz­vetítés a Ferencváros—Zaragoza VVK-mérkőzés II. félidejéről. 20.30: Tánezene. 21.10: Nőkről — nőknek. 21.40: A Tátrai-vonósné­gyes játszik. 22.19: Magyar nóták. 22.56: Ugetőverseny-eredmények. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Webern művei. 19.22: A jazz kedvelőinek: Bix Beider­becke és együttese játszik. 19.35: Közvetítés a Zeneakadémia nagy­terméből. 21.25: Riraszkij-Korsza- kov operáiból. 21.44: Szimfonikus zene. TELEVÍZIÓ 17.50: Hírek. 17.55: FTC—Real Za­ragoza. Vásárvárosok Kupája lab­darúgó-mérkőzés közvetítése a Népstadionból. A szünetben: kb. 18.45: Esti mese. 20.30: Tv-hiradő. 20.50: Dr. von Kniprod. Magyarul beszélő lengyel tv-film. 21.55: Szü­lők, nevelők egymásközt... A szülői munkaközösségekről. 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. Hisz csak egynek éyi fizetése 16 ezer forint körül mozogna! S ezzel-maximum 20 kilométer út karbantartása lenne bizto­sított! Égető probléma ez, viták, tárgyalások, megbeszélések sű­rűn visszatérő témája. Az egyik vb-ülésen például felve­tődött az ötlet: a Budapesti Közúti Igazgatóság — amely a megye területén húzódó fő­útvonalakat,, országutakat gondozza, s önálló karbantar­tó részleggel, természetesen nagyobb költségvetéssel ren­delkezik — terjessze ki fel­ügyeletét a tanácsi utakra is. Ez a megoldás azonban elég ésszerűtlen lenne, mert a KPM maga is anyagi gondokkal küzd, nem beszélve arról, hogy az országutak más karban­tartást igényelnek, mint a me­gyei tanács hatáskörébe tarto­zók. A helyes megoldás járá­sonként útkarbantartó ap­parátus életrehívása lenne. Mint ahogy a fővárosban is kerületenként biztosítja ilyen az utak azonos minőségének megőrzését. Ennek rengeteg előnyét, úgy hisszük, felesleges felsorolni, az égjük legfontosabb: a megyei tanács költségvetéséből jelen­leg javításra fordítható elégte­lenül csekély összeg is új utak építésére szaba­dulna fel. A meglevők karbantartása pe­dig biztosítva lenne, nem kel­lene milliós kárral számolni, mint most, az elhanyagoltság miatt. — Bagón november elsejé­vel megkezdődött a rendelés a fogorvosi szakrendelőben, A községi tanács 83 ezer fo­rintot biztosított működésé­hez. — A Zsámboki Általános Iskolában 1952-ben végzett diákok jól sikerült 15 éves találkozót tartottak a helybe­li kisvendéglőben. — Aradszki László, Koős János, Majláth Jenő, Pálfi Zsuzsa, Megyeri Mari és Varga D. József lépett szín­padra Mendén, a művelődési házban tartott táncdalesten. — Az abonyi művelődési házban pénteken a műsoros esten a helyi könyvtár ren­dezésében könyvkiállítás nyílik. — A harmadik országos bábjáték-napokat november 17-től 20-ig Pécsett tartják ez UNIMA, a bábjátékosok nemzetközi szövetségének védnöksége alatt. az asztal alatt... fl # A « N © 'S * N "?! u '© t­T 8 © © s-á a & u :© 8 © u '8 M U fa — S könnyű szerrel befér? — Ha egyszer mindössze 47 centiméter magas __ Széles­sé ge 38 centiméter. Nevére tehát tökéletesen rá­szolgált: Minikalor a Mecha­nikai Művek legújabb olaj­kályhája. Mit tudhatunk meg eze­ken kívül Sátori János igazgatótól? — Tíz mintapéldány mű­ködik különböző helyeken, különböző körülmények kö­zött és valamennyi kifogásta­lanul. Rendkívül kis mére­tei ellenére a fele teljesít­ményt nyújtja, mint nagyobb testvérei. Két változatát ké­szítjük rövidesen, az egyik 2500, a másik 3500 kalóriás. — Gyártás? — Most készülnek a sorozat előállításához szükséges szer­számok. Decemberben kez­dünk hozzá, s elkészítjük a nullszériát. — Ara? — A mostani olajkályha árá­nak fele. Lehet valamivel drágább is, olcsóbb is. — Hasznosítása? — Kisebb helyiségeik, ví- kendiházak fűtésére alkalmas mindenekelőtt. Kis mére­tei, s a régebbinél sokkal ki­sebb súlya sok előnyt bizto­sít. ß OSTABONTÁS Mégsem hell ián nlóhocsi Október 3-án „Az olvasó kérdezi” rovatunkban írtunk arról, hogy a Budapesti Helyi Érdekű Vasút, az olvasó kéré­sére kijelöl tanulókocsit az 5 óra 42 perces Budapest—Rác­keve vonalon. A HÉV október 9-től kísérletképpen fenn is tartott egy kocsit a tanulók részére. Szerkesztőségünkhöz most érkezett a levél, mely beszámol arról, hogy az eltelt idő alatt körülbelül 50 száza­lékos volt a kocsi kihasznált­sága. Az utasok részéről több panasz érkezett a fenntartott kocsi által okozott túlzsúfolt­ság miatt. Ezért november 8- tól a tanulókocsi megszűnt ezen a vonalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom