Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
4 x&C(Hat> 1967. NOVEMBER 19.. VASÄRNAP MIKULÁSRA HAMLET UTÁN. Közeleg a Mikulás-nap. A gyermekek azon izgulnak, mit kapnak, a szülők pedig azon, hogy mit vegyenek. A kereskedelem igyekszik bő választékkal a szülőknek segíteni. Az Édesség Bolt Vállalat üzleteibe 240 mázsa különféle Mikulást, csizmákat szállítottak. A 32 féle kisebb, nagyobb figura között bizonyára mindenki megtalálja a kedvére valót Egy népművelő monológja A többért, a jobbért Vác Pest megye legnagyobb ipari városa. Lélekszámban Cegléd után a második. Művelődési háza öreg, korszerűtlen. Minden terme többszörösen foglalt, néha az ajtók előtt várakoznak a soron következő szakköri foglalkozás részvevői, hogy megkezdhessék munkájukat. A művelődési ház fiatal, tehetséges igazgatója, Rudolf Ottó, mégis elégedetlen az eddig elért eredményekkel. Többet, nagyobbat akar. Ezért vitatkozik gyakran még önmagával is. A többért, a jobbért. To be or not to be... Ugye, ismeri Hamlet monológját? Lenni vagy nem lenni... Nagy kérdés. Hogy miért idézem én, a művelődési ház igazgatója, Hamlet monológját? Ne higgye, hogy teátrális ember vagyok. Csak egyszerűen kikívánkozik belőlem. Néhány éve még lelkes, optimista pedagógus voltam. Ma pedig ... pesszimista népművelő. Az okára kíváncsi? SzáLenhottyán néni szerencséje Özvegy Lenhottyán Gyulámé Pátyon lakik. 1 Életének egyenlege bizony eléggé kiegyenlítetlen volt. Sok tétel szerepelt a tartozik oldalon, míg a követel rovat majdhogynem üresen állt. Aztán az élet — na, és az OTP — nagyvonalúan és gálánsán igyekezett helyre pofozni ezt a mérleghiányos könyvelést. Lenhottyán néni évek óta lottózik. Na, csak kicsiben. Hetenként kitölt egy szelvényt, bedobja, imádkozik egy sort a Szent Antalhoz, aztán várja a szombatot... Igen, a szombatot. Mert évekkel ezelőtt elromlott a rádiója, becsomagolta, hogy elviszi megjavíttatni, de aztán rájött, hogy nem hiányzik. így csak szombaton az újságokból nézi meg, vajon segített-e a Szent Antal. Azt mondja: nem sürgős ... Mehettek vacsorára Azon a bizonyos szombaton vadászvacsora volt Pátyon, — Megkérdeztem a lányo- mékat, hogy nem mennek-e el. Azt mondták, hogy nincs pénzük. Ez pénteken volt Szombaton fellapoztam az újságot, aztán átsétáltam hozzájuk: Mehettek a vacsorára... Csak néztek rám. Mehettek nyugodtan, mondtam. Négyesem van a lottón. Aztán kiderült, hogy „pechje” volt. Előtte és utána is százezer forint felett fizetett a négyes. Ezen a héten csak harminchatezer forint jutott. Ezt a pechet! Lenhottyán néni szépen háromfelé osztotta a pénzt. Egy részt a fiának, egyet a lányának adott. A saját részével pedig visszasétált a postára, és autónyeremény-betétkönyvet váltott. Mondták a gyerekek: — Minek ez magának, mama ... Inkább élje fel a pénzt, utazzon, vásároljon belőle. Lenhottyán néni nem hallgatott a „jó szóra”. Azt a tanácsot sem fogadta meg, hogy ezentúl játsszák több szelvénynyel. Minek? Most is nyert eggyel is. Továbbra is szorgalmasan töltögette azt az egyetlen szelvényt, figyelte szombatonként az újságot. Aztán egy napon azt olvasta, hogy Pest megyében két autót nyertek ... Az egyik be- ,tétkönyv tulajdonosa pátyi. — Ez csak én lehetek — .súgta egy „belső hang”. És így történt. Egy 408-as Moszkvics volt a nyeremény. — Már megint majdnem „pechünk” volt. Képzelje, nem akartak kék színű kocsit adni. Ott voltunk a lányommal kint a telepen. Látták, hogy + Életének egyenlege + Egy szelvénnyel + Várja a szombatot két egyszerű parasztasszonnyal van dolguk, aki nem ért- az autóhoz. Mindenképpen ránk akartak sokni egy ütött-kopott szürke kocsit. De nem tágítottunk. így aztán meg is lett a kék autó... Gondolkoztam, hogy mit csináljak vele. A fiamnak, aki a pátyi tsz-ben brigádvezető — van egy Opelje. A lányomék nemrégen vettek egy Trabantot... Aztán úgy döntöttem, hogy adják el azt, és legyen ez az övék. Azért amikor a kis kocsit elvitték, megsirattam... A harmadik műfaj „Ha Hogy is szól a mondás? egy üzlet megindul...” Ezúttal egy harmadik műfajban kopogtatott a szerencse. A tárgynyeremény-sorsoláson a hetvenéves nénike nyert egy szép campingfelsze'relésít. — Éppen kellett a kocsiba. A fiam vett egy kis telket a Balaton mellett. Még nem tudták rá felépíteni a házat. Csuda jól jött... Az autónyeremény-betét- könyvek még mindig megvannak. Az is, amelyikkel nyert... Hátha újra beüt... A pénzből magára semmit nem költött. Hacsak azt nem számítjuk, hogy szenvedélyes utazó. A népfront időnként országjáró túrákat rendez Aggtelekre, a Balatonhoz és az ország egyéb szép tájaira. Eddig huszonhat kiránduláson vett részt. — Külföldre nem vágyik a néni? — Dehogynem... Olaszországba ... Hallom, beteg szegény pápa... Bizony, elég öreg ember már az is... Ügy mondják, velem egyidős. Engem is operáltak epekővel... Tudom, hogy rossz dolog a betegség ... — Mivel tölti napjait? — Elmegyek a gyerekekhez ... Jó látni őket, hogy boldogok, mindenük megvan ... Aztán hazamegyek, és lefekszem ... Kell már nagyon a pihenés. — Mivel szórakozik? — Semmivel. Nem szeretem a televíziót sem ... Csak a természetet ... A szép tájakat, a csendet... Tudja, szép dolog ez a nagy szerencse... Csak hát harmincéves koromban ilyen öreg- a más örökellett volna. Az asszony legfeljebb mének tud örülni. Milyen népek... — Nemsokára újra betétkönyvsorsolás lesz. Nem „fél”? — Nem... — mondja nevetve. Aztán kikísér, megmutatja az autót. Kint, a ház előtt, a lánya csodálkozva megkérdezi: — Magának nincs saját autója? — Nincs. — Hát az hogy lehet? — Én nem lottózom... Csóválják a fejüket. Arcukra van írva, hogy csodálkoznak afelett: milyen népek vannak ... ö. F. mókát mondok okok helyett. Évi költségvetésünk egymilliószázezer forint. Az állami támogatás mindössze nyolcvankilencezer. Magyarán mondva: évente kerek egymilliót kell „megtermelnünk” ahhoz, hogy létezhessünk. És ez csak a lét. To be ... Hamlet szavai szerint. Az ember azonban ennél többre vágyik. Okos dolgokra, jelentős eredményekre: a művelődési ház a népművelés centruma legyen. De miből? Hogyan? Ezek a mi nagy kérdéseink. „Megtermelni” a milliót, és közben művelni, tanítani az embereket, nem is akármilyen körülmények között, és nem is akármilyen fokon. Csak a munkabér havonta közel húszezer forint. Azaz: egy esztendőben majd negyed- millió. Bálok, tánciskola, tanfolyamok bevételei — ez rá a fedezet. De ez még nem vagy csak nagy vonalakban népművelés. Van évi negyedmillió tiszta hasznunk a moziból. Ebből csak az énekkarra költünk százezret. Ez már népművelés, de csak egy szűk réteget érint. Tízezer a népitánc-csoport, tízezer az úttörőkórus fenntartása. Ez is népművelés, de ez is csak kevesekre korlátozódik. Szükség van rájuk, ez nem lehet vitás, de évente még tízezer, forintot sem hoznak ezek az együttesek. Pedig minden egyes tagra évente legalább ezer forintot költünk. Mit lehetne tenni? Talán növelni kellene beléptidíjas rendezvényeinket. A felnőttkórus esetében ez járható út, országos rangot vívtak már ki maguknak. A másik két együttesnél magasabbra kell emelni a mércét, hogy azok is „hozzanak valamit a konyhára”. Klub. Van, működik, a lehetőségekhez mérten otthonos, barátságos környezetben. De menjen át a szomszédos presszóba. Modern, korszerű, minden kényelemmel felszerelt. Szinte évente alakítják, mindig a legutolsó ízlés és divat szerint. Fogy az italt, nagy a forgalom, jut pénz rá. De mi honnan vegyünk? A jelenlegi körülmények között a presszókkal — már a berendezést illetően — lépést tartani soha nem tudunk. Pedig oda csak szórakozni mennek az emberek. A klubba meg tanulni, művelődni is. Mégis, úgy tűnik, a presszó a fontosabb. Az gyorsan meghozza a ráfordítást. ’Esetleg többszörösen is. A klub nem ilyen egyértelműen téríti vissza a ráfordított összeget. Legtöbbször nem is pénzben, hanem csak műveltségben, kulturáltságban jelentkezik hatása. Igen, a népművelés, a kulturálódás pénzbe kerül. Nem is kevés pénzbe. A mi legnagyobb konkurren- ciánk a vendéglátóipar. Nem tudunk vele versenyre kelni. Az emberek meg úgy vannak, ha szórakozni akarnak, oda mennek, ahol nagyabb figyelemmel, modernebb környezetben várják őket. Ebből az következik, hogy nekünk is mindent meg kell tennünk: a művelődési ház látogatói kellemesen érezzék magukat. Mit tehetünk ennek érdekében? Egyre-mésra hívjuk a beatzenekarokat, rábólintunk, ha az Állami Déryné Színház operettet vagy vígjátékot kínál, az Országos Rendezőiroda köny- nyú fajsúlyú produkciói elől sem zárkózunk el — ez jelenti nekünk is a pénzt Pénzt a korszerűsítésre, pénzt a népművelésre. Például az ismeret- terjesztésre. Ismeretterjesztés. Éveken ót a népművelés egyik legjelentősebb bázisa , volt. Százhúsz-százötven ember is részt vett egy-egy előadáson. Gyakran még ennél is több. Mondhattuk és mondtuk is: lám, nálunk milyen jó és hatásos a népművelés. A televízió gyors elterjedése azonban alapvető változást hozott Ma húsz-harminc ember jön el egy-egy előadásra. A régi eredmények megtartásához így sokkal nagyobb energia és anyagi ráfordítás szükséges. Annál is inkább, mert a régi fajta ismeretterjesztés — csupán előadás — ma már nem vonzza az embereket. Az ismeretterjesztés hagyományos formája helyett ma már a komplex forma vonzza leginkább az embereket: több előadó ugyanarról a témáról, kiegészítve filmvetítéssel és másfajta szemléltetéssel, magnóval, lemezjátszóval, diával. Lenni vagy nem lenni... a kérdés egyre élesebben vetődik fel. Ez a pesszimizmus eredője. Néha úgy érzi az ember, nem azt csinálja, amire hivatott Engedményeket teszünk, hogy produkálhassunk. Mi ez, ha nem megalkuvás... — mondogatom gyakran magamnak. De valóban az? Ebben már nem vagyok egészen, biztos. Azt hiszem, hiba lenne ex katedra kijelenteni: zárkózzunk el minden elől, ami nem szorosan vett népművelés. A művelődési ház is egyfajta szórakoztató intézmény. Tetszik, nem tetszik, ez az igazság. Pontosabban: a kulturálódási segítő, tanítva szórakoztató intézmény. Ha így fogom fel, akkor nincs jogom elzárkózni a szórakoztató produkciók megrendezése elől. Ha produkálni akarok, s ehhez pénzre van szükségem, akkor sem. Az arányok ... Azt hiszem, valahol itt kell keresni az igazságot A helyes arányok kialakításában. Mert a cél mégiscsak az: lenni... ★ Sok igazság van az elmondott véleményben. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésének népművelést érintő kérdéseivel kapcsolatban sok vita volt már eddig, s lesz még ezután is. így van ez jól. Viták, véleménycserék hevében éá tüzében születik minden új, minden, ami jobb. P. P. A VARBÓL. A munkásörhrimd Lassan és okkal, legenda kezd kialakulni köröttük: nem ismernek lehetetlent, még el sem hangzik igazából a hívó szó, ők már ott vannak. Sajátos közösség: huszonnyolc tagú brigád, s közülük 25 a munkásőr! Sajátos közösség: 28 tagból húszán párttagok, a pártalapszervezet létszámának fele. Sajátos közösség: még csak versenyeznek a szocialista brigád cím elnyeréséért, de már rövid hónapok alatt is sokszor bebizonyították, hogy akarnak és tudnak szocialista módon dolgozni, élni. Mert csak tizenegy hónaposak. Január elsején alakultak ... Délután kettőkor kezdték, s éjjel fél háromkor hagyták abba. Csak azért, mert: készen voltak a munkával. Háromszáz köbméter földet mozgattak meg, szállítottak el: sürgős munka volt, hajszás, izmot-akaratot próbáló, ezért vállalták. A mozaiklap tárolása most már nem gond. És ilyen munka volt a csőüzem melletti csákányozás, betonozás is: aki ledolgozta a nyolc órát, ott folytathatta tovább. Van ebben virtus? Persze, hogy van. Maguknak is imponál, hogy mi-míndenre képesek. Van benne azonban más is. Cél- tudatosság és kötelességérzet Mindez együtt jellemző az ÉVM Betonelemgyártó Vállalat Szentendrei Beton- árugyára Zalka Máté mun- kásőrbrigádjára. A januári alakuláskor voltak, akik aggodalmaskodtak: jó lesz az, hogy a gyárban levő összes munikásőr egyetlen brigádba tömörül? Válaszoljunk az igazgató, Maukner Boldizsár tréfás kifakadásával: „annyi mindent csinálnak, hogy nem győzöm aláírni a brigádnak címzett köszönő leveleket”. Valóban: annyi mindent csinálnak, hogy Aszalós Jó- zsefnénak, a brigád vezetőjének magam is ijedten könyörgök, tartsunk már egy kis pihenőt, mert görcsöt kap a szapora s szünet nélküli jegyzetelésben a kezem. A két rohammunkát már említettem. Ezeken kívül teljesítettek — a vállalt 300 helyett — 372 óra társadalmi munkát; természetesen ellátják a munkásőrszolgálatot; korábbi közepes minősítésű lőkiképzési eredményűiket jóra javították; van a brigádtagok közölt KISZ-titkár, pártvezetőségi tag, szakszervezeti aktíva; valamennyien, kivétel nélkül részt vesznek valamilyen oktatásiban; ott voltak a városi víziúttörőtábor építésénél; rohammunkában készítették el az augusztus 20-i tűzijátékhoz a honvédség részére a betontalpazatokat a vasszereléssel együtt... Mindez csak annyi, ameny- nyi éppen eszükbe jut arról, mit is tettek, mit végeztek — tizenegy hónap alatt... Brigádvacsora volt a Vöröskő Étteremben. Ott volt mindenki, két tagot kivéve: szolgálatban voltak. Kedves gesztus volt-e, vagy cukko- lás? Küldtek nekik két adag kiadós vacsorát... A vízi- úttörő-tábor építésénél két brigádtag, Horváth István és. Dobos Margit oly komolyan és lelkesen vette a közös munkát, hogy nemrég — házasság lett belőle, ötszáz forint értékű ajándékot szavazott meg a brigád a közös kassza terhére. Mert mindent szavazással döntenek el. Nevetve mondják: ha már a szolgálatban nincs demokrácia, hanem parancs, legalább itt legyen ... Jókedvnek, fiatalok, elnyűhe- tetlenek, örök optimisták. Pedig nagy többségük nehéz munkát végez. Verejtékes kenyér a betoné rugyári: 1953 óta újra és újra szó kerül a rekonstrukcióról, az özönvíz előtti berendezések korszerűbbre cseréléséről. Szó esik róla, azután annyiban is marad. Mégis: itt, ahol a fizikai állomány hetven-nyolc- van százaléka cserélődik évente, a 28 brigádtag közül húszán öt évnél régebben dolgoznak * betonárugyárban, törzsgárda- tagok. Miért nem állnak tovább ők is olyan könnyen, mint mások? Húzzák a vállukat, s valaki csöndben megjegyzi: ha leírná, azt mondanák, frázis. Pedig így van: szeretni is lehet ezt a gyárat, ezt a munkát. Attól függ csak, melyik végénél fogja meg az ember. Aki mindig a köny- nyebbik végét keresi, az előbb-utóbb semmit sem akar vinni. Aszalósné, aki tízéves munkásőrszolgálatáért emlékérmet kapott, aki emellett tagja a városi tanácsnak, aki ezeken túl is annyi mindent vállal magára, nagyon egyszerűen annyit mond: húszán a brigádból kommunisták vagyunk. Igen, nincs több magyarázatra szükség. Szép számmal vannak olyanok a brigádban, akik gyáron belül tekintélyes emberek: Mozsarik János, Beregszászt
