Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-19 / 274. szám

1967. NOVEMBER 19., VASÁRNAP 5 A népfront pártmunkása Akik fogyasztottak Kiss András, a városi nép­frontbizottság titkára, a sok, tevékeny társadalmi munkás között Péterfi Józsefet említet­te mint olyan embert, aki hosz- ezú évek óta fáradhatatlanul dolgozik Ceglédért. Azt mond­ta róla: — Nincs kérés, megbízatás, «mit ne vállalna. Mindenre ké­pes a városért. Ha kell, éjjel Sötétben, télen fagyban, hó­esésben is megy. A piactéren egy modem földszintes üzletház.ban a Pest megyei Ruhatisztító és Szolgál­tató Vállalat női ruha-szabósá­gában kerestem fel, ő itt a szabász, B egyben az üzlet és a műhely Vezetője. Megvártam, míg egy öreg, kedves néni most készü­lő új fekete télikaibátjának próbáját nagyon udvariasan és előzékenyen befejezte. Ezután mentünk át a Kossuth tér túl­só Oldalára, és beültünk egy fekete mellett beszélgetni, is­merkedni az üvegfalú, vonzó bisztróba. Hogyan és miért lesz valaki társadalmi munkás? Elsősorban ez érdekelt, és erre kerestem választ, ilyen Irányba kíséreltem meg terel­ni beszélgetésiünket. Bevallom, sikertelenül, mert Péterfi Jó- Bsef nem szók indítékokról, hanem ..rövid tőmondatokban nagyon is köznapinak tűnő dol­gokat mondott. ■■— Mindig van valami kis haunlka, amiben részt veszek, hem sok, csak annyi, ami erőmből futja — így, ezzel kezdte. Én azonban már tudtam ró­la: egyáltalán nem Olyan ki­csi és kevés, amit ő tesz és tett Cegléden: ott volt a ter­melőszövetkezetek szervezésé­nél, ő a főrendezője a város­ban a nagy demonstratív gyű­léseknek, ünnepségeknek, a választások lebonyolítása nél­küle nem képzelhető el, t. ütónáp. tanácstagi beszámo- lid^Jáfcia- és vlzv<a*fete£-éí>í­té*í tüifip.sservézőni’i: e& agi­t^torkdi^ fcysiölván minden­hez van köze, ami Ceglédén lőrtépiki Ezért; hát rákérdeztem. Szerényen elmosolyodott — Nézze — mondta —, volt valamikor egy kis műhelyein, éppen a városháza épületében. Tizenhét éve pedig egy válla­latnál dolgozom, nem mozdul­tam el a szabászasztaltól. En­gem tehát a városban minden­ki ismer. Jó, de hát hogyan csinálja? Elmond egy akciót, a Kos- feuth Lajos utca járdaépítését A népfront meghívót küldött a lakóknak a gyűlésre, hogy ! megállapodjanak a betonozást előkészítő földmunka végzésé­ben. Ilyenkor jó, ha százból húszán eljönnek, de azok szét­viszik a hírt. Azután sokszo­rosított cédulákkal, a tanács­tag kíséretében Péterfi József napokig járta a házakat, laká­sokat Sorban írták alá a nyi­latkozatokat: vállalom... És a munkában még azok is részt vettek, akik a túloldalon lak­nak, ott, ahol nem is betonoz­tak. — Tudja, sehova sem ajtós­tól rontottunk be. És türelem­mel, emberi megértő szóval majd’ mindenkit meg lehet győzni. E szavaik természetesnek í tűnhetnek, de Cegléden kü­lön jelentőségük van. Mert bi­zony a városi tanács vezetésé­re sokáig nem ez a magatar­tás volt a jellemző. — Tudja, a népifront elnök­ségében sok kitűnő értelmiségi ember van. Ott ülök közöttük én, az egyszerű munkás. Sok okos dolgot elterveztünk, de le volt kötve a kezünk, kezde­ményezésünk valahogyan min­dig elakadt. Az idei választások után vál­tozott a helyzet; új vezetők ke­rültek a városi tanácsiba, élén- kebb, aktívabb lett a közélet Most majd megépítik többek között a Vörösmarty téren a KRESZ-parkot, mert nagyon fontos gyerekeknek és felnőt­teknek egyaránt, hogy megis­merjék a közlekedési szabályo­kat És nagyon fontos, hogy legyen a népfrontnak klubja, ahova rendszeresen eljárhat­nak mérnökök, tanárok, más értelmiségiek meg tisztviselők, iparosok és mindenki, aki akar. Megfelelő helyiségre van szükség, ha ez meglesz, meg­nyitják a klubot, és az eddigi­nél sokkal nagyobb fóruma lesz a hasznos, építő kezdemé­nyezéseknek. Igen, igen, mindez szép és tiszteletet érdemlő. De ö maga miért csinálja? Most csend ül közénk. Le­olvasom az arcáról, valami olyasmit érintettem akaratla­nul, amiről nem szívesen be­szél. Először meg is kerülte a választ; bár amit mondott, az is megszívlelendő és nagyon igaz. — Nézze, nagyon fontos, h o- gyan szólnak az emberhez. És az is, hogy' egyáltalán szól­nak. Másokra és saját magára is érti. Mert közel tíz éve, hogy ilyen sokat dolgozik a nép­frontbizottságban, és akkor, amikor erre megkérték, az el­ső szó, a hangvétel indította el. Most már nem tudjuk elke­rülni, hogy szót ejtsünk az előző időkről. Hiszen Péterfi József, ha sokkal fiatalabbnak is látszik, már 57 éves, és a közügyek iránti hajlama, ér­deklődése sokkal előbb kelet­kezett — Igen, én 1945-ben belép­tem a pártba. S azután, néhány év múlva történt vele az, amire ma is szomorúan emlékezik vissza. — Kizártak. Azokban az években itt Ceg­léden is voltak olyanok, akik úgy vívták az osztályharcot hogy a hozzá hasonló becsüle­tesen dolgozó kisembereket ki­rekesztették a pártból. Kirekesztették ? — Én a pártot soha nem té­vesztettem össze az egyes em­berekkel — így mondja Péter­fi József, és még hozzáteszi: — És én azután is ugyanaz, ugyanolyan ember maradtam. Így van: a sérelemnél erő­sebb volt a meggyőződése, nem húzódott vissza, nem zárkózott magába, hanem hosszú éve­ken át kommunista munkával bizonyította be, hogy méltat­lanul bántották meg. — Tudja, egy dolgozó kezet nem lehet megakasztani. Ha volt is idő, amikor nem vették észre, én tudtam, hogy egyszer elismerik, amit teszek. Neki volt igaza: a párt hely­re hozta egyesek tévedését, és Péterfi Józsefet négy évvel ez­előtt ismét felvette soraiba. Azóta „hivatalosan” is a nép­front kommunista pártmun­kása. Hetes! Ferenc Pál Csütörtökön: megyei sertéshűstermeiési tanácskozás Egész napos sertéshústerme­lési tanácskozást tartanak no­vember 23-án Cegléden a Vö­rös Csillag Termelőszövetke­zetben a megyei pártbizottság, a megyei tanács és az Agrár- tudományi Egyesület megyei szervezetének a rendezésében. A ankéton neves szakembe­rek számolnak be a sertéshús- termelés jelenlegi helyzetéről, továbbá a fejlesztés lehetősé­geiről, feladatairól. A tanács­kozáson a sertéstenyésztő me­zőgazdasági üzemek, termelő- szövetkezetek, állami gazdasá­gok, továbbá a kutató intéze­tek szakemberei vesznek részt. 'József, Seres József, Horváth István például. Tekintélyes emberek, pedig Beregszászi például dömpervezető. A bri­gád a szó igaz és jó értelmé­ben szerzett érvényt annak az é. viiek, hogy nem beosztás, rang függvénye a tekintély. Hanem munkáé és emberi tar­tásé. Mégis, vagy éppen ezért: szenvedélyes viták vannak a brigádgyűiéseken. JEl-elkap- juk egymást, ha valaki okot ad rá” — mondja a brigád egyik tagja, Horváth István. Nyílt és nyers a szó ilyenkor. Nem csomagolnak be semmit, nem köntörf aláznák: maguk között vannak. Megszokták, bogy a brigád valóban közös­ség, & ahogy a családban nem szabad titoknak lennie, úgy itt sincs helye elhallgatásnak, ej nye-ejnye stílusú kérlelés­nek. Valaki szolgálatot mulaszt a munkásőrségnél: a brigád azonnal ad helyette másik szolgálatost, de a mulasztó bő­rében senki sem szeretne lenni a következő brigádgyűlésen. Mért ez a legnehezebb. A fő­nökével még úgy-ahogy szem­benéz az ember, ha letolast kap, de a társak szemébe néz­ni ilyenkor a legrosszabb. Mart önként vállalt kötelessé­get kérnek számon! vitatkoznak másról is, sőt, mint mondják, mostanában igencsak van miről vitatkozni. Az új mechanizmus a gyárban dolgozók nem jelentéktelen ré­tiénél csupán annyiból áll: több lesz-e a bér, vastagabb lesz-e a boríték? Nem kapcso­lódik hozzá, hogy ezért itt, gyáron belül kell tenni, s mindenkinek! A brigád részt kér és vállal a felvilágosító, magyarázó munkából: néhány dologra, hogyan is, mint is lesz a nagyvállalaton belül január elsejétől, ugyan ők sem tud­nak felelni, de amire lehet, ar­ra felelnek, nem hagynák kér­dést megválaszolatlan ÜL Pártmunka — mondják. Mo­solyognak: az öt vagy hat pártmegbizatás mellett már igazán megfér ez is. Moszkvából érkezett az üd­vözlő lap. A városi TIT-szer- vezet elnöke írta legjobb „ügyfeleinek”. Mert a Zalka brigád a munkásakadémia lel­ke-mozgatója: hírük, tekinté­lyük már jóval túljutott a gyárkapun. Tudnak róluk a városban, s járásszerte, a nagyvállalatnál, de — például — a Debreceni Betonárugyár- ban is. Mert a debreceniek tapasztalatcserére jött küldött­ségét a Zalkások kezére bíz­ták: úgy látszák, jó kezekben akarták tudni őket... Az év első felében másfél millió forint értékű termékkel keve­sebbet adott a gyár — majd­nem. Döntő részük volt ab­ban, hogy hem így lett, hogy csak „majdnem”. A brigád­naplóban semmi több erről, csak egy rövid Igazgatód kö­szönőlevél. Igazuk van: ami elmúlt, csak rövid emlékezte­tőre érdemes. Nem babérjai­kat porolgatják, fényesítgetik. A holnappal törődnek. Az a fontos — mondja egyikük — ami az üres lapokon „van” a brigádnaplóban. Mert az üres lapokat a holnap tölti1 meg, írja tele. Azt, hogy mivel tölti meg, hogyan írja tele, „bízzák ránk.” Nem önteltség. A kö­zösség erejére alapozott ma­gabiztosság. Sokszor mondják, leírják: egyszerű emberek. No, ez a 28 ember igencsak az. Semmi kü­lönlegesség nincs az életükben, s mégis: annyi élmény, emlék, esemény, hogy nem egyszerű emberek is joggal irigyelhetik. Berkest Andrással, Baranyi Ferenccel beszélgetnek a mun­kásakadémián; ott vannak a fegyveres erők lövészverse­nyén; a brigád két tagja mun­kásőrként részt vesz egy ve­szélyes bűnöző elfogásában; szovjet katonákkal kötnek ba­ráti ismeretséget; külföldet járt brigádtagok élménybeszá­molóit hallgatják; s persze, dolgoznak. Küzdenek a beton­nal, az öreg gépekkel, a re­konstrukció után kiáltó gyár­telep ezernyi nehézségével, szolgálatba mennek, tanul­nak . i. A napokban új naplót kezd­tek. Mert az első, bármilyen vaskos kötet is volt, bármeny­nyire is takarékoskodtak a be­jegyzésekkel, januártól októ­berig az utolsó oldalig meg­telt. M. 0.- és akik a számiét fizetik \ Dr. Nagy Ambrusáé a monori járásbíróság előtt KETTEN ÜLNEK A VÁDLOTTAK PADJÁN: DR. NAGY AMBRUSNÉ, ELSŐRENDŰ ÉS BORZSÁK FARKASNÉ MÁ­SODRENDŰ VÁDLOTT. A MONORI JÁRÁSBÍRÓSÁG 3 NA­PIG TÁRGYALTA AZ ÜGYET, KÖZEL HARMINC TANÚT HALLGATOTT KI. ÍTÉLET A VÁRAKOZÁS ELLENÉRE SEM SZÜLETETT, MERT ÜGY AZ ÜGYÉSZ, MINT A VÉ­DŐK, ÜJABB TANÜK ÉS SZAKÉRTŐK MEGHALLGATÁ­SÁT KÉRTÉK. EZÉRT A BÍRÓSÁG A TÁRGYALÁST EL­NAPOLTA ... gyei Hírlap? Ilyen folyóirat nekünk nem jár ... Mit akar tőlem? Nem érek rá... Végül azonban mégis ki­es/.közlom, hogy fogadjon. Megkérdezem, hogy azon • banketten mit gondolt, miből fedezték A vád: sikkasztás, hivatali hatalom­mal való visszaélés, közokirat­hamisítás, hamis tanúzásra való rábírás, hűtlen kezelés. A társadalmi tulajdont ért és ed­dig felderített kár húszezer forint körüli összeg, tehát nem világot rengető ügy, különösen, ha hozzávesszük, hogy két em­ber egy év alatt „produkálta Ami a pert kiemeli a hasonló esetek közül és érdemessé te­szi részletesebb ismertetését az az elsőrendű vádlott szemé­lye és a bűnügy háttere. Dr. Nagy Ambrusná nem bűnöző. Kiderült, hogy cselek­ményeiből személyes anyagi haszna alig számazott. Sokan vannak Monoron, akik azt mondják, hogy Nagyné hasz­nos ember volt, hiszen sok mindent el tudott intézni. Ügy mesélik, hogy összeköttetései­vel olyan póthite-leket és engedélyeket is megszerzett, amire egész testületek képte­lenek lettek volna. Mint a legtöbb legendának, ennek is csak cseppnyi a valóságalap­ja. Az emberek —, az a bizo­nyos közvélemény — gyakran tévesztik össze az ügyességet az ügyeskedéssel, az okosságot az okoskodással. Világos do­log: ebben az esetben is ez történt. , Nagy Ambrusné az iskolai gondnokság vezetője volt Mo­noron. Az ő szemszögéből néz­ve bizony ez nem nagy társa­dalmi rang. Az iskolák, óvó- dák ügyes, bajos dolgait kell intézni egy elromlott zártól a í napközi otthon konyhájáig. Becsvágyát ez a kicsinyes fel­adatkör nem elégítette ki. Többre, nagyobb sikert bizto­sító tettekre vágyott. Ez eddig lehetne nagyon hasznos törek­vés is. Attól függ, hogy ezt ki, hogyan akarja megvalósítani. Nagyné, úgy gondolta, hogy a nagy tettekhez, összekötteté­sek kellenek. Ezért elkezdte kapcsolatait építeni felfelé. Megkereste azokat az embere­ket, akikről úgy vélte, hogy segíthetnek neki. Ehhez első­sorban reprezentáció kellett. Szerencséjére volt egy családi borpincéje. Kitűnő hely a hi­vatalos kapcsolatok elmélyíté­sére. Közben az történt, hogy Nagyné egyik beosztottja — most a másodrendű vádlott — szépen, halkan elkezdett sik­kasztani. Nem valami bonyo­lult módon. Egyszerűen nem fizette be a tanácsnak az ebéd­pénzeket. Szorgalmasan és pontosan beszedte, aztán eltet­te. Nagyné, a közvetlen hiva­tali felettes — mostani vallo­mása szerint — álmában sem gondolt erre. A beosztott ja­nuártól kezdve egy tételt el nem könyvelt, sőt bent sem tartózkodott a munkahelyén. Munkaidejét Nagyné irodájá­ban töltötte és neki segédke­zett. Hogy miben? Nagyné el­küldte borért, megrendelte ná­la az érkező vendégek részére szükséges élelmiszereket. Bor­ra pénzt soha nem adott. Bor- zsákné pedig hozta a bort Arról, hogy mindez miből van, szemérmesen nem beszél­tek. Viszont Nagyné egy éven keresztül egyszer sem tartott ellenőrzést és egyszer sem kér­dezte meg: vajon miért nem futnak be az ebédtérítések? Ami a reprezentálással ösz- szegyűjtögetett magasabb ösz- szeköttetéseket illeti: az ered­mény nem volt valami fényes. Néhány tanácsi előadó, „Vé­letlenül” mindegyik pénzügyi, vagy művelődési vonalon te­vékenykedett és mint ilyen feladatai közé tartozott Nagy­né és a gondnokság munká­jának ellenőrzése. Most a bí­róságon mindnyájan azt val­lották: nem is sejtették, hogy mi folyik a monori gondnok­ságon, és mindnyájan azt hit­ték, hogy az a néhány ebéd, néhány üveg bor és pincei meghívás Nagyné magánügye. Nekik, mint magánemberek­nek pedig joguk ezt elfogadni. Hogy ezek az ebédek hogyan zajlottak, arra vonat­kozólag a tárgyaláson egybe­hangzóan így vallottak a konyha dolgozói: — Délelőtt leszólt Nagyné, hogy hány ebéd kell. Ekkor már egyebet nem tehettünk, minthogy elvettük a gyerekek adagjaiból. Utána valamelyik konyhai dolgozót elszalajtot- ták borért. A pénzt mindig Borzsák Farkasné adta. Szám­lát nem kellett hozni... A napközi vezető tanára: — Többször észrevételeztem és jelentettem, hogy a gyere­kek kevés ebédet kapnak. Nem egyszer az is előfordult, hogy a felének egyáltalán nem jutott hús... — Többször fordult elő, hogy a pincében lezajlott mu­rikhoz a napközi konyháján kellett megsütni a húst és a pogácsák Nagyné születésnap­jára ugyanitt sütöttünk tor­tát — vallja a szakácsnő. Ezek a „felsőbb helyről” jött vendégek a helyben székelő járási tanács munkatársai, né­hány esetben a megyei tanács egy-egy előadója voltak. A legjellemzőbb eset: 1965-ben elkészült a napkö­zi otthonnak egy toldalék szárnya,. Nagy Ambrusné, fé­nyes bankettel akarta megün­nepelni az eseményt. A ban­kett célja természetesen az ő munkájának ünneplése lett volna. Többszöri nekifutás után sem lett azonban az ün­nepségből semmi, mert vala­milyen felettes szerv és a szü­lői munkaközösség is kijelen­tette, hogy nincs rá pénzügyi fedezet. Nagyné azonban nem nyu­godott. Már majd’ egy eve üzemelt a napközi, amikor I960 augusztusában mégis megtartotta az avató ünnepsé­get. A bankettre hatvan sze­mélyt hívott meg, az iskola pedagógusai közül összesen kettőt A felkészülés kitűnő volt Fejedelmi menü várta a magas vendégeket íme az étel- és itallap: Pálinka, ko­nyak aperitifként Raguleves. Gombásszelet Rántott csirke. Kétféle torta. Fekete. Fagylalt Majd a márkás palackborok arzenálja. Az ünnepség rosz- szul kezdődik. Egyetlen pesti vendég sem jön ei, sőt a he­lyiek közül is néhányért el kell menni. Így is mindössze húsz-huszonöt vendég van a hatvan személyre készült ban­kettre. Az ünnepélyen részt vesz a járási tanács művelődési és pénzügyi osztályának vala­mennyi tagja. Senkinek nem jut eszébe megkérdezni, hogy végül is miből lett pénz erre a fényes lukulluszi lakomára. Egy ünneprontó akad: Szij- jártó Lajos, a járási tanács el­nöke, akit úgy hívtak meg, hogy megkérték: nézzen be már egy kicsit a napközibe. — Amikor odaértem, lát­tam, hogy a művelődési' és pénzügyi dolgozóim nagy ré­sze már itt van. Láttam a rogyadozó asztalt. Odahívat- tam előbb Rétvári művelődési osztályvezetőt Megkérdez­tem, hogy miből tellett mind­erre. Nevetve felelte: Ne féltsem én csak Nagynét. Ügyes asszony az! De nem nyugodtam. Odahívattuk Új­vári Istvánt, a járási tanács művelődési osztályának gaz­dasági előadóját, ö azt mond­ta, hogy teljesen rendben a dolog. A pénzt a szülői mun­kaközösség adta össze. Üjvári Istvánt az újságíró először telefonon kereste. — Milyen újság? Pest me­annak költségeit? — Azt gondoltam, hogy majd valahogy „eisuvasszák” a konyhai anyagokból — ma­gyarázza. Ebbőd kiderüL hogy a közvetlen gazdasági fe­lettes teljesen rend jenvaló­nak találta volna, hogy a bankett közel ötezer forintos költségeit a gyerekek amúgy- sem magas napi élelmezési normájából lopják el. A tár­gyaláson már élesen elítéli Nagy AmbrusnéL Mint ahogy valamennyien elítélik. És akkor ott a bíróság előtt elhangzik egy kenyes kérdés: — Hogyan történt az a 13 zsák cement elvitele az iskolai építkezésről? Az osztályvezető egy ideig hallgat, majd megpróbálja a dolgot a feleségére hárítani: — Ezt az ügyet Nagyné a feleségemmel tárgyalta meg... És különben is éppen tél előtt voltunk ... Űgyis meg­fagyott volna a cement. Nagyné a vádlottak padján halkan megjegyzi: — Nem fagyott volna meg; mert beépítjük... Később a cementet vissza­adták az építkezésnek, tehát bűnügy itt sem történt. Csak annyi, hogy Nagyné akkori szolgálatkész segítségével egy újabb felettesének kezét kötöt­te meg. A bankett költségeit egyéb­ként Borzsákné fizette, az ál­tala sikkasztott ebédpénzekbol. N agy né azt vallja, hogy úgy gondolta: Borzsákné a saját pengéből „kölésönözte” a közéi ötezer forintok — Monoron az emberek ar­ról beszélnek, hogy Nagyné ügyét az illetékesek próbálták „elkenni” — mondom Sima Istvánnak, a járási tanács el­nökhelyettesének. — Amikor az ügy kipattant, felfüggesztettük Nagynét, aki­nek férje a járási tanács jogta­nácsosa. Valóban észleltük, hogy a döntőbizottság — elnö­ke egy azóta nyugdíjazott, idős jogász — próbálta az ügyet odázni. Szijjártó elv társsal azonban azonnal jelentést kér­tünk és az egész anyagot át­adtuk az ügyészségnek. Szijjártó elvtárs, a járási ta­nács elnöke: — Ebből az ügyből is meg kell tanulniuk az érintettek­nek azt, hogy az ellenőrzés el­hanyagolása, a lazaság hová vezethet. Nagyné ezekkel a ki­csinyes korrupcióival el tudta altatni néhány előadó ébersé­gét. — Éreztük, hogy a járási ap­parátus nem képes egyedül az ellenőrzésre. Ezért is hoztuk azt a határozatot, hogy az in­tézményeket — mint a napkö­zit is — a községi tanácsoknak negyedévenként tételesen keli ellenőrimi — mondja Sima István elnökhelyettes. —■ Ezt az ellenőrzést azonban a mo> nori községi tanács nem haj­totta végre. Lehet, hogy vélet­len, de a községi tanács adó­ügyi csoportjának vezetője dr. Nagyné testvére. Az mindenképpen érdekes az ügyben, hogy a községi ta­nács pénzügyi csoportjánál senkinek nem tűnt fel, hogy a napköziből nem futnak be az ebéd térítések. — Nekem mindig azt mond­ta Nagyné, amikor féltem, hogy k;pattan a dolog: ne izguljak, amíg őt látom — mondja Bor­zsákné. És igaza volt. Addig nem is történt baj. Ez a mos­tani viszontlátás a vádlottak padján pedig nagyon kellemet­len. Kellemetlen a vádlottak­nak és kellemetlen azoknak a tanúknak, akik éveken át sok­kal kényelmesebb körülmé­nyek között, fehér asztalnál, bor mellett találkoztak. Olyas bor mellett, melynek számlá­ját most a két vádlott fizeti... Ősz Fér cue

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom