Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-16 / 271. szám

1987. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK ~^teirinn TISZTA SZÍVVEL A gyermekotthonban ismerkedtek meg, odajártak kéthe­tenként látogatóba. Az asszony elkérte a férfi nyaksálját, hogy kimossa, mert fekete volt, pedig szürke a színe. Egymásba kapaszkodott két szerencsétlen fiatal ember. Az asszony huszonegy éves. Nagyon kicsi, nagyon vékony, dús, sötétsző- ke haja keskeny vállán pihen. Ormótlan síbakancsban van és hosszú, bő, vastag télikabát- ban. Az anyjáról, a testvérei­ről beszól, öten vannak, kö­zülük ő a legfiatalabb, őt „menhelybe” adta az anyja, ott nőtt fel és egyikükre sem támaszkodhatott, amikor kike­rült az életbe. — Az egyik nővéremnek három gyereke van, szoba­konyhában laknak, a gyerekek szellemileg fogyatékosak. A nővérem az unokatestvéréhez ment férjhez. A másiknak a férje részeges, ott négy gye­rek van, mind asztmásak, szükséglakásban élnek. Az anyja nyugdíjas, özvegy, a legidősebb lányánál él, aki­nek még a legjobban megy. — Odaadja a nyugdíját ne­kik. És cseléd. Főz, mos, dol­gozik a három gyerekre. Már azt is megkapta a vejétől; „Maga öreg, menjen aludni, ne a tévét nézze.” S ő, ez a nagyszemű, gyerek- lánynak látszó asszony? Gyen­ge, beteges, tüdőműtéten esett át még régebben. De most is mindig van valami baja, né­hány napig dolgozik, s utána hetekig táppénzes. Tizennyolc eves volt, amikor összeköltö­zött, albérletbe, egy harminc­két éves férfival, aki ivott és verte. Tőle van a gyereke. Mi­kor úgy maradt, el akarta ve­tetni, de az az ember ígérte; föl tud ő nevelni egy gyere­ket. S még meg sem született, már otthagyta. A tanács ke­reste meg a férfit, akkor ír­ták a kicsit a nevére. De pénzt nem tudnak tőle levonni, mert már négy gyerek után fizet A férfi huszonkilenc, de nem látszik huszonháromnál többnek, arccsontja kiáll, feszül rajta a bőr, olyan sovány. Kopott tiszta ruha, hófehér ing van rajta Ez a kicsi, már o har­madik asszonya. Az első fele­sége részére két gyerek után Vonják a tartásdíjat, a másik­tól való a kétéves kislány, aki az állami otthonban van. A nagyobbakat már nem látta két éve, az anyjuk nem enge­di, csak úgy meglátogatni őket ha egyedül megy. Úgy pedig... már egyszer, ami­kor állapotos lett a harma­dikkal, őrá akarta fogni. — Az igazság az, hogy az el- éő gyereke nem is az enyém, csak a nevemre írattam, ami­kor elvettem. A férfinak 12 ezer forint adóssága van a vasútnál és a postánál. Ez a munkaruhák ára, amit nem adott le, illetve nem vettek tőle vissza, amikor kilépett. És kétezer a takarék­nál, egy kilencszáz forintos áruhitel miatt ennyire nőtt évek alatt a kamatokkal. Akarná és fizetné is mindegyi­ket, de a keresetének a felét ődaadja a gyerekeknek. A BUDAPESTI I. SZ. AKÖV ceglédi főnökségére KERES •iiiiiiiiimimiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiii. megfelelő számviteli és terv­munkaügyi ismeretekkel rendelkező munkaerőt üzemgazdasági vezető beosztásba JELENTKEZÉS: Budapest V., ^ Tüköry u. 3. IV. em. Személyzeti osztály. Telefon: 123—205. Már nem „vándormadár”, ami a munkahelyét illeti: több mint három éve egy helyen dolgozik, kertészetben, szocia­lista brigádban. Prémiumot és jutalmat is kapott már több­ször, fél éve felvették — ké­résére — az asszonyát is. Panaszáradat Nem vádaskodva, de teli fáj­dalommal és kétségbeeséssel, mind a ketten a férfi szüleit okolják, hibáztatják azért, hogy így nyomorognak, egyik albérletből a másikba vándo­rolnak. — A két első házasságom is miattuk ment tönkre. És éve­kig költözködtem, bujkáltam, hogy ne találjanak meg. Most, kéthete cseréltek szál­lást, ezt még nem tudják az öregek. De az apja még a munkahelyére is beutazott, mindennek elmondta, azt akarta elérni, ne tűrjék ott meg, dobják ki. Tavasszal, amikor ők ketten összekerültek, odamentek hoz­zájuk lakni, velük egy szobá­ba, hová is mehettek volna? Akkor az asszonyt „édes leá- nyom”-nak szólította az anyó­sa. De nem maradhattak: „ezt csináld meg, azt végezd el”, „megállás nélkül dolgoztatták őket otthon, amikor a munká­ból hazatértek. Igaz, az öre­geknek is kevés a jövedelme, de „az apámnak csak a nyolc­forintos kolbász jó” és „min­dennap megköveteli a maga sörét". S tőlük, a fiataloktól, azonkívül is amit hazaadtak, csak kérték a pénzt erre-arra. — Még egy moziba se me­hettünk el. Azután megkapták; pusztul­jatok innen. Azóta pedig egymásután jönnek a levelek az öregasz- szonytól. Kettőt iszonyodva elolvasok: kicsinyes, csúnya szemrehányások, az elvitt le­pedőt, a kabátot, kerékpárt kö­veteli vissza, azt, ami a fia­talok saját holmija. És förtel­mes szitkok, hogyan írhat le, s kívánhat ilyet egy anya annak, akit a fia szeret: jKérem az úristent, még járnivaló erőt se adjon neki”. Egy budavidéki községben laknak most, földes szobában, havi 450 forintot kér érte a há­ziasszony. Ezer forintnál nem sokkal többől élnek ketten, ennyijük is csak akkor marad, ha az asszony kidolgozza a hó­napját, de most is beteg volt három hétig. Tanácsolták már nekik: mondjanak le a két szép kis­lányról, adják oda őket örökbe, akkor utánuk nem kell fizet­ni. Havonta négyszáz forinttal több pénzük lenne. — Nem tudjuk megtenni. Reménykednek, hogy javul majd, változik a soruk és ak­kor hazavihetik a kicsinyeket. A nő arcáról tiszta harmat­könnyeket töröl le a férfi gyengéd, simogató szeretettel és megszólal: — Vele akarok élni. Mert engem ő így vállalt, amikor el­mondtam neki mindent. Az asszony felnéz rá, úgy mondja: — Nem ver, nem kártyázik, nem iszik. Ha beteg vagyok, ápol, segít mosni, nem kell kö­nyörögnöm,, hogy hozzál be vizet, vágjál fát. És elmondha­tok neki bármit, megért. Sokáig néztem öltét, ahogyan mentek a Déli pályaudvarra, föl a lépcsőn, egymás kezét fogva. Hét esi Ferenc Pál Szilikátipari konferencia A IX. szilikátipari konfe­renciát november 21—25 kö­zött Budapesten a Technika Házában rendezi a Szilikát­ipari Tudományos Egyesület. A négynapos tanácskozáson, melyet dr. Trautmann Rezső építésügyi és városfejleszté­si miniszter nyit meg, hazai, szovjet, lengyel, jugoszláv, ke­let- és nyugatnémet, angol, csehszlovák, olasz, és bolgár szakemberek tartanak előadá­sokat. A magyar előadók kö­zött találjuk a váci Dunai Cement- és Mészművek fő­mérnökét is. Díszkivilágítás a Baradla-barlangban Befejezéshez közelednék az aggtelek—jósvafői Baradla- cseppköbarlang díszkivilágí­tásának munkálatai. A „föld­alatti mesevilág” elektromos hálózatának korszerűsítése körülbelül kilencmillió fo­rintba kerül. A hatalmas szik­laüregekben és a kiépített útvonalakon csaknem negy­ven kilométer hosszú külön­böző keresztmetszetű, ólom­mal szigetelt kábelt szereltek fel és a színes cseppkőkép­ződményeket rejtett reflek­torok sokaságával világítják meg. Jegyzetek a gazdaságirányítási reformról: Újítások, találmányok 190 esztendő után Költözött a hivatal A pécsváradi erdészek el­hagyták eddigi hivatali helyü­ket — a középkori várat — amelyben kereken 190 eszten­deig működött az állami erdé­szet, illetve annak elődje. Máiüa Terézia 1777-ben a val­lásalapítványnak adományoz­ta Pécsvárad környékének földjeit és erdeit, s ekkor lett a vár gazdaság irányító köz­pont. Az idegenforgalmi hivatal felkérésére az erdészet most a Kossuth Lajos utcai új szék­házába költözött. A XXV. szá­zadi vár, amely magában fog­lalja az István alapította ko­lostor maradványait, ezután teljes egészében az idegenfor­galmat szolgálja majd. Jelen­leg a régészek ásatásokat foly­tatnak és feltárásokat végez­nek a vár területén, később felújítják a történelmi becsű épületeket Balatoni rekordlista A Balatonon az idei szezon­ban jó eredményeket értek el a horgászok. A most összesí­tett rekordlista szerint nem akadt párja annak a harcsá­nak, amelyet Tóth Tivadar Badacsonyban fogott. A hál hitelesített súlya 23 kilo­gramm. Szögedi Dénes bálatonfűzfői horgász áll a második helyen. Egy 15 és egy 10 kilós kapitá­lis ponttyal, Molnár István veszprémi horgász 12 és fél kilós harcsát akasztott meg. Kollár Lajos, aki Várpalotáról érkezett a tópartra, még en­nél is súlyosabb, 13 és fél ki­lós harcsát szákolt. Keller Ká­roly Siófokon fogott egy 13,2 kilogrammos pontyot. — Ki tudja hogyan les*? Vajon érdemes-e újítással bajlódni, hiszen a gazdasági vezetők 1968-tól féltik a nyereséget, nagyon megné­zik majd, hogy mire adnak Id pénzt — mondta bizalmas beszélgetés során egyik isme­rősöm. Valóban, mire számítha­tunk? Bővül, vagy szűkül az újítások köre? A kér­désre helyes választ adha­tunk, ha azt vizsgáljuk, hogy az új mechanizmus igényli-e a korszerűbb tech­nológiát, az olcsóbb terme­lést, a helyi lehetőségeket és a tartalékok minél eredmé­nyesebb feltárását? Feltét­lenül! Éppen ez a reform célja. És erre útal a Gazda­sági Bizottság határozata, amely megállapítja, hogy az új gazdasági mechaniz­mus vívmányai között a műszaki alkotó tevékeny­ség kibontakozásával na­gyobb mértékben lehet szá­molni. A Gazdasági Bizottság ha­tározata nemcsak az igé­nyekkel számol, hanem újabb lehetőségeket biztosít az újí­tók kezdeményezéseinek. A 15-ös rendelet megállapít­ja, hogy az újítási tevékeny­ség körét az eddiginél tágab- ban kell értelmezni és ki­mondja azt az elvet, hogy a vállalatok kötelesek minden újítót, akinek újítását meg­valósítják, erkölcsi és anya­gi elismerésben részesíteni. Mennyit fizessenek az újí­tásért? Ezt központilag és összegszerűen nem lebet meg­szabni. A gazdasági ered­ményhez és az újítás szín­vonalához igazodjék a díj, de az évi eredmény két százalékánál kevesebb nem lehet. Jogszabály, illetve vállalati szabályzat gondos­kodik majd arról, hogy jo­gos járandóságát megkap­ja az újító. Az alkotó ember erkölcsi megbecsülését je­lenti az, hogy a vállalat és a dolgozó egyenrangú fél­ként állapodhat meg az újí­tás megvalósítására és dí­jazására vonatkozóan. Mennyi vitára, sőt perre adott alkalmat az a bizonyta­lanság, hogy a benyújtott, il­letve megvalósított javas­lat munkaköri kötelesség-e, vagy újítás és ennek meg­felelően, jár-e érte díjazás, vagy sem. Ugyancsak fo­nák helyzetekre, sőt, visz- szaélésekre vezetett a köz­reműködői díj. A 15-ös ren­delet — a köztudatban ezen a néven szerepel a Gazda­sági Bizottság határozata — iparkodik rendet teremteni a vitás kérdésekben. Számí­tanak a vezető állású dol­gozók, a kutatók, a fejlesz­tők és a tervezők segítségé­re és az új rendelet ki­mondja, hogy az ő újítási tevékenységükért — akár munkaköri kötelezettségen belül, akár azon kívül alkotó tevékenységről van szó — alapbér, prémium, jutalom, vagy egyéb anyagi elismerés jár. A közreműködői díjra, mint külön jogi kategóriára az új mechanizmus idején nincs szükség, mert az újí­tás megvalósítása érdeké­ben a közreműködőket a vál­lalat egyéb módon díjaz­hatja. A Gazdasági Bizottság határozata intézkedik arról is, hogy a feltalálók díjazá­sának eddigi mértékét lé­nyegében fenn kell tartani. Ezen túlmenően az új jog­szabályokban lehetőséget adnak arra is, hogy — külö­nösen szolgálati találmá­nyoknál — a feltaláló és a vállalat egyéni szerződésben a jogszabály uan megjelöli mértéktől eltérően állapod­hassanak meg. A vázlatos és a rövid fej­tegetésből is látható, hogy a gazdaságirányítási reform szabadabb légkört igyekszik megvalósítani a vállalat és a dolgozók között, nagyobb ön­állóságot ad a vállalatnak. A nagyobb önállóságot arra lehet és arra kell felhasznál­ni, hogy még eredményesebb munkára ösztönözzék az újí­tókat és a feltalálókat. F. L. Bizalom és meggyőződés MUNKAHELYI ESZME­CSERÉK, szakmai konferen­ciáig baráti beszélgeté­sek százezrei bizonyítják, hogy gazdaságirányítási rend­szerünk korszerűsítése, re­formja egész társadal­munk ügye lett: milliók gond­ja. A pártszervezetek, a gazda­sági vezetők, a propagandisták s a társadalmi szervek vezetői­nek tájékoztatása mellett im­már a legkisebb munkahelyen is folyik a dolgozó emberek tájékoztatása, a munkájukat, keresetüket, körülményeiket érintő részletek átfogó megbe­szélése, megvitatása. Százezrek vettek részt a nyáron szerve­zett pártnapokon, csoportos be­szélgetéseken, brigádgyűlése­ken. Figyelmet érdemel, hogy számos pártszervezet munka­helyenként, társadalmi réte­genként s az emberek érdeklő­dési körének megfelelően dol­gozták fel a reformmal össze­függő legfontosabb helyi kér­déseket. Kitűnően beváltak, megannyi fenntartást és bi­zonytalanságot tisztáztak a népm ivelőkkel, pedagógusok­kal, egészségügyi dolgozókkal folytatott beszélgetések. Min­denütt jó hatást váltott ki az emberekben, kedvező irányban befolyásolta a tömeghangula­tot, lrogy számos eszmecseré­nek, vitának a közvetlen mun­kahét vezetők voltak az elő­adói, vitavezetői. A REFORMOT ÖVEZÖ NAGY TÁRSADALMI ÉR­DEK LÖDÉS felhívja azon­ban a figyelmet a töme­gekkel folytatott eszmecsere, a közvéleményformálás és tájé­koztatás néhány fogyatékossá­gára is. A pártszervezetek he­lyesen figyeltek fel arra, hogy egyes gazdasági vezetők tevé­kenységében még mindig sok a tétovaság, az utasításvárás, az egészségtelen óvatoskodás. Olyan kérdések esetében is megmutatkozik ez, amikor a világos vállalati koncepció ki­alakítása és annak a dolgozók­kal való megvitatása csak elő­segítheti és meggyorsíthatja a hatékonyabb cselekvést. A má­sik negatívuma a reformmal összefüggő politikai tömeg­munkának az, hogy helyenként túlzottan általánosságokban mozog a tájékoztatás. Előfor­dul az is, hogy egyes gazdasá­gi vezetők — informáltságukat tekintve — nem tartanak lé­pést az elhatározott központi intézkedésekkel, s ebből kö­vetkezően elégtelen munkatár­saik és a dolgozók tájékozta­tása. Jogosan teszik szóvá a pártszervezetek, hogy nem mindig elég átgondolt s nem mindig elég alapos a különbö­ző gazdasági intézkedések po­litikai hatásának és következ­ményeinek felmérése és elem­zése. A negatív jelenségek kö­zött utalni kell arra is, hogy a sokrétű véleménycserék mel­lett is maradtak ki olyan tár­sadalmi rétegek, ahova még nem jutottunk el a reform em­beri kihatásainak konkrét és világos megmagyarázásával. Különösen figyelmet érdemel­nek itt olyan rétegek, mint a kereskedelmi dolgozók, házi­asszonyok, művészek, bejáró dolgozók. Mindezek mellett a munkások és a szövetkezeti dolgozók alapvető tömegei őszintén bíznak a reformban, több szervezettséget, tempó- sabb és hatékonyabb munkát várnak tőle. Pártszervezeteink­ben általános az a vélemény, hogy ez a bizalom a dolgozó emberek még figyelmesebb meghallgatásával, a vállalati döntésekbe való bevonásával — rövid úton alkotó aktivitás­sá és szilárd meggyőződéssé változtatható. Lényegében ez a feladat áll ma a pártszerveze­tek tömegpolitikai munkájának középpont j ában. A TÖMEG POLITIK AI MUN­KA tartalmi kérdéseinek so­rában a legelső helyen áll a helyi, vállalati munkával konk­rétan összefüggő intézkedések politikai kihatásainak elemzé­se s magyarázása. Alapvető politikai, termelési igényként jelentkezik, hogy minden egyes munkahelyen ismerjék, értsék a dolgozók az adott terület te­vékenységét, jövőjét érintő szervezeti, gyártmányfejleszté­si, műszaki fejlesztési, bérezé­si, munkaszervezési intézkedé­seket. Tudják, értsék az embe­rek, hogy mi történik körülöt­tük. Ez pedig csak úgy bizto­sítható, ha magas fokon meg­valósul a gazdálkodási, terme­lési folyamatok kihatásainak igényes politikai elemzése. Mindez alaposabb tájékozott­ságot és rátermettséget köve­tel a gazdasági vezetőktől — és a gazdasági, politikai és er­kölcsi célok együttes érvénye­sítését Nincs „csak” gazdasági intézkedés — ilyen vagy olyan összefüggésben valamennyi döntés kihat az emberekre. Ez pedig már politika! Mindebből következik, hogy a pártszerve­zeteknek, a kommunistáknak a dolgozó emberek mellett ma­gas fokú politikai szervező munkát kell végezni a gazda­sági vezetők körében is. Olyan munkahelyi légkört és közhan­gulatot kell kialakítaniuk, amelyben minden vezetőnek munkaköri kötelessége intéz­kedései politikai kihatásainak, következményeinek elemzése. Általános tapasztalat, hogy el­sősorban a bérviszonyokkal, a vállalati juttatásokkal, az áru­ellátássá’ a foglalkoztatással, a kollektív szerződésekkel, a jö­vő évi tervekkel s a termelő­szövetkezeti törvénnyel össze­függő kérdések foglalkoztatják az embereket. A véleménycse­rék, beszélgetések középpont­jába ezek konkrét tisztázását kell állítani. Az őszinte eszme­cserék lehetőséget adnak a kölcsönös tájékoztatásra, a jó közhangulat megteremtésére. E kérdések konkrét tisztázására azonban senki se várjon re­ceptet. Az emberek többnyire nem azt kérdezik, hogy „álta­lában” miként alakulnak a dol­gok, hanem azt, hogy az ő fa­lujukban, az ő üzemükben mi és hogyan lesz holnap. Ezt pe­dig csak a helyi vezetők tud­ják pontosan megmondani. A dolgozó emberek egyre nö­vekvő érdeklődése, a megbe­szélésre váró kérdések sokasá­ga megköveteli a tömegpoliti­kai munka, a tömegtájékozta­tás eszközeinek és formáinak korszerűsítését, fejlesztését is. Az élet minden területén nö­vekszik a gyors tájékoztatás, a hatékony informálás iránti igény. S itt minden eddiginél nagyobb szerepet tölthetnek be a párt- és szakszervezeti bi­zalmiak, a szocialista brigád­vezetők, csoportvezetők. Jói teszik a pártszervezetek, ha minél hamarabb rendszeressé teszik e — közvetlenül a dol­gozók között élő, velük min­den órában érintkező — veze­tők színvonalas, alapos tájé­koztatását. Csak a vállalati munka javát szolgálja, ha az igazgató, a főmérnök'vagy a főkönyvelő leül a dolgozók bi­zalmi embereivel, s tájékoztat­ja őket az egyes aktuális in­tézkedésekről, kikéri javasla­tukat, véleményüket. Ezzel a módszerrel ténylegesen meg­oldható lesz a dolgozók gyors és pontos tájékoztatása, a tá­jékozatlanság szülte kombiná­ciók felszámolása. A nagyobb tömegeket érintő gyűlések, pártnapok mellett jól beváltak a 20—30 dolgozó részére szer­vezett csoportos beszélgetések* ahol kötetlen eszmecsere ala­kulhatni, s az összes „nehéz’' kérdések megvitatásra kerül­hetnek. AZ ÉLET NAPONTA ÜJ ÉS ÜJ KÉRDÉSEKET VET FEL. Nem lehet megállni, nem lehel lemaradni. Az átfogó és konk­rét tájékoztatás, a dolgozókkal való őszinte eszmecsere, a re­form alapelveinek helyes és átgondolt érvényesítése a leg­főbb eszköze annak, hogy a megértés és bizalom minden jó szándékú állampolgárban meggyőződéssé és aktivitássá váljék. Ágoston László TT T

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom