Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-27 / 254. szám

Ma: Szülő-tanár találkozó Ma este fél 7 órakor a gim­názium szülői munkaközössé­ge szülő—tanár-találkozót tart a gimnázium dísztermében. Vasárnap Cegléden dalolnak Vasárnap délután 3 órakor a ceglédi Kossuth Művelődési Ház színháztermében ünnepi kórushangversenyt adnak a megye öntevékeny kórusai, az Októberi Forradalom jubileu­mi sorozata alkalmából. A mi városunkat a KIOSZ férfikórusa képviseli. A kórus- hangversenyen fellép többek között a váci Vox Humana vegyeskórus is. Választóik elé állnak Zsilkó Pálné és Marosfi Gyula tanácstag szombat délután 5 órakor a tejüzemben választói előtt beszámolót tart. Vasárnap délután 3 órakor a hangácsi iskolában Harsá­nyt András számol be válasz­tóinak. A PEST MEGVEI h I RLA F* KÜLÖNKIADÁSA XL ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1967. OKTOBER 27. PÉNTEK El sem tudtam képzelni, hogy ilyen modern lehet egy istálló! A konzervgyár szocialista brigádjainak vezetői, a mű­helyfőnökök és az osztályve­zetők a minap értekezleten beszélték meg az eddig vég­zett munkát, />. tanácskozás előadója Antal László, a gyár termelési főmérnöke volt. — Egy évvel ezelőtt — mon­dotta — ugyanígy ültünk itt a teremben és azt vitattuk, ho­gyan lehetne a kézi zárást megszüntetni. Akkoriban sok hasznos gondolat hangzott el. Sokan közülünk külföldön, különböző élel­miszergyárakban tanulmá­forradalmi hét indul a gyárban — 41 konzerves északi szomszédainknál — Felépítik a leégett házat nyozták a konzervzárás új módszereit. Jelenleg is negyvenegyen is­merkednek Csehszlovákia kon­zervgyáraival Voltak olyan problémáink is, hogy e maga­sabb igényű munkához nem kaptunk munkást, mert a bé­rek elég alacsonyak voltak. Ma már ez a múlté. Brigádjaink jól megállják helyüket, bizo­nyítja ezt, hogy október elején IPAROSODIK VÁROSUNK: Új üzem születik a vasút mellett A beteg autók kórháza - Szervizt is vállalnak - Munkáskéz kell A vasút mellett, a 21-es Autóközlekedési Vállalat a múlt évben gépjavító üzemet rendezett be, azzal a céllal, hogy ezentúl itt javítják az országos vállalat autóit, mun­kagépeit s azok villamos és egyéb berendezését. Azután hatalmas műhelyeket emeltek, azokba komoly tudású szak­embereket alkalmaztak, Joó Imre személyében pedig egy ambiciózus, hozzáértő embert állítottak az üzem élére. A Mit mond az új törvény? 5. A felelősségnek is két oldala van zás esetén e testületek tagja mentesül Elemi dolog, hogy mindenki vállalja és viselje a felelőssé­get azárt, amit tesz, illetve azért is, ha valamit tennie kellene, de nem teszi. A ter­melőszövetkezeti törvény ezért mondja ki, hogy fegyelmi vét­séget követ el a tsz-tag, ha kötelességét megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, amely a termelőszövetkezeti taghoz nem méltó. A fegyelmi jogkört a termelőszövetkezet vezetősége gyakorolja, de van­nak esetek, amikor a közgyű­lés, vagy valamelyik üzem­vezető. Természetes például, hogyha a vezetőség, vagy az ellenőrző bizottság tagját kell fegyeLmileg felelősségre von­ni, akkor ezt a jogkört a közgyűlés gyakorolhatja. A felelősségrevonás csaik akkor járhat eredménnyel, ha a büntetést a vétkesség sú­lyával arányban szabják ki. A törvény ezért állapít meg többféle fegyelmi büntetést, s hangsúlyozza, hogy bárme­lyiket csak fegyelmi eljárás alapján lehet alkalmazni. Alapvető követelmény, hogy a fegyelmi elé állított tagnak legyen alkalma a védekezés­re. A vétkesen okozott kárért a tag kártérítéssel tartozik. Viszont nem róható terhére a kárnak az a része, amelyet a termelőszövetkezet elhárítha­tott volna. Gondatlan kár­okozás esetén a tag előző évi, átlagos munka szerinti ré­szesedése egy hónapra jutó összegének 50 százalékáig fe­lel. Ha a kár bekövetkezté­ben a termelőszövetkezetnek is része volt, akkor a kárt meg kell osztani. A kártérítést el­sősorban pénzben állapítják meg. Az a tag, aki vezető tisztsé­get tölt be, előző évi saját részesedése két hónapi átla­gának erejéig felel, ha vala­milyen szükséges intézkedés elmulasztásával okozott kárt. A vezetőség és az ellenőrző bizottság működése alapján bekövetkezett vétkes károfco­o felelősség alól, ha a kárt okozó határozat meghozatalá­ban, illetőleg az intézkedés megtételében nem vett részt. Mentesül akkor is, ha hiteles jegyzőkönyv által bizonyítha­tó, hogy ő a határozat ellen szavazott, vagy az intézkedés ellen tiltakozott. Az a tag, aki papír alapján, visszaszolgáltatási vagy el­számolási kötelezettséggel vett át vagyontárgyakat, azokat ál­landóan őrizetében tartja és kizárólagosan használja, vagy kezeli, továbbá a pénz, az ér­tékpapír és más értéktárgyak kezelői hiány esetén — vét­kességükre való tekintet nél­kül — a teljes kár erejéig fe­lelősek. Természetesen nem kell megtéríteniök a hiány­nak azt a részét, amely a tsz hibájából eredt. Mentesül a felelősség alól a vagyonkezelő, ha bizo­nyítja, hogy a hiányt elhárít­hatatlan külső ok idézte elő. A vagyonkezelők közül a raktárak és lerakatok dolgo­zói leltárhiányért az előző évi egy hónapi átlagos részesedés erejéig felelősek. Az a raktá­ros, aki az átvett vagyontár­gyakat állandóan, közvetlen ellenőrzéssel egyedül kezeli, a teljes leltárhiányt fizeti meg. Ezzel szemben kimondja a törvény, hogy a termelőszö­vetkezet is köteles a tagjának jogellenesen okozott kárt meg­téríteni. Ha az ilyen kár a háztáji gazdasággal kapcso­latos kötelezettségek megsze­géséből származik, akkor a kárt elsősorban természetben kell megadni. Vétkességére való tekintet nélkül kártérí­tési kötelezettség terheli a ter­melőszövetkezetet a tag életé­nek, egészségének, vagy testi épségének elvesztéséért. A törvény az anyagi fele­lősség szabályaival biztosít­ja egyrészt a közös vagyor. károsítóinak gyors és hatá­sos felelősségrevonását, más­részt a tsz felelősségének fo­kozását. (Vége.) fejlődés azóta szemmel látha­tó. Az épületeket egymás után tatarozzák, újabb és újabb műhelyek nőnek ki a földből, gyarapodik a munkáslétszám. — Sok a munkánk — mon­dotta kérdéseimre a telepve­zető. —' Vállalatunk minden telepéről ide küldik a beteg autókat, a villamos motorokat és az egyéb gépeket. Emellett más vállalatoktól is elfo­gadunk villanymotor-te­kercselést, egyéb javítást, autószervizt, benzinkút-berendezés készí­tést. Jelenleg ötvennégyen va­gyunk, de ez a létszám a vil­lanyszerelő, és egyéb új mű­helyek elkészültével együtt va­lószínűleg még az idén hetven­re emelkedik. 1970-re pedig el akarjuk érni a százas létszá­mot ... — Gondolnak az utánpótlás­ra is? — Igen, igyekszünk mun­kásaink igényét kielégíteni — mondotta továbbiakban a te­lepvezető, amikor megmutatta az üzem korszerű öltöző-, mos­dó- és étkezőhelyiségeit. — E pillanatban tíz autó- és motor­szerelő, és tíz lakatos tanulója van az üzemnek. — Mit várnak az új mecha­nizmustól? — Sokat várunk tőle — mondotta a végén az üzem­vezető. — Nagyobb önállósá­got, nagyobb fejlődési lehető­séget, s az elvégzett munka arányában alakuló keresetet. (kopa) végeztünk az idei tervünkkel. De sokszor egy-egy jobb ta­pasztalat hamarább előrevinné a termelést és a munkát is megkönnyítené. Az idén 33 új brigádba tö­mörültek azok, akik érez­ték, hogy a jelenleginél többre képesek. — Ma is és holnap is a szak­mai továbbképzés a nagy fel­adata a gyárnak és elsősorban a szocialista brigádoknak. A minőség javítása olyan feladat, amelyet nem szabad elhanya­golni. Jó hírünket semmiféle hanyagsággal nem szabad el­veszteni. Ezután hozzászólások követ­keztek. A jelenlevők javasolták, hogy november 7-e előtt tartsanak „forradalmi he­tet”: a vállalt versenyben érjék el a célkitűzéseket. Németh Teréz brigádja a gyárbeli feladaton kívül vál­laltá, hogy brigádja segít egy idős asszony leégett házának felépítésében. Az értekezlet Leskó László, az üzemi pártbizottság titká­rának zárszavával ért véget. A Hunyadi Termelőszövet­kezetben, Debitzky Béla főál­lattenyésztő társaságában in­dultam el a központi telep új, 98 férőhelyes tehénistállója megteKintésére. Velünk tar­tott Halmi Mihályné, a tehe­nészet leendő tejkezelője és édesanyja, Illés Gyönrgyné lép­kedett, aki férjével együtt a termelőszövetkezet hízómarha­gondozója. A tehénistálló innenső vé­gén több, kisebb-nagyobb szo­ba van. Az egyikben mennye­zetig érő két melegvízboj­ler, a másikban szeperátor és a hűtőkészülékek sora vun, találunk laboratóriumot és pihenőszobát is. A fiatal tejkezelőnő most látja először leendő munka­helyét. — Tetszik? — kérdem Hal­mi Mihálynét. — Nagyon! Alig várom, hogy elfoglalhassam a helyemet. Ez lesz az én „birodalmam”. — Mikor veszi át a szolgá­latot? — November elsején. Előtte még Pestre megyek a tejkeze­lésből vizsgázni, mert most végeztem el a tejüzemben a hathónapos tanfolyamot. Ügy örülök, hogy hallgattam a szü­léimre és elvállaltam ezt a munkát. El sem tudtam kép- | zelni, hogy ilyen praktikus és modem lehet egy istálló — mondotta örömmel a fiatal tej- Kezelőnő. (fehér) Szüreti bál Szombat este hét órakor a Szabadság Termelőszövetke­zet fiataljai szüreti bált ren­deznek a feketei üzemegység központjában. Motoros tanfolyam Az MHS városi elnöksége (Dalmady Győző utca) a sor­kötelesek részére autóvezető tanfolyamot indít. Az állami gazdaságban motorvezető tan­folyam indul. MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Hamis pénz. Egy álhulla megpróbáltatásai. Színes, szé­lesvásznú francia—olasz—spa­nyol film. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Ki a barátod? Előadás kezdete: 5 és fél 8 órakor. Jön a szénsavas jaffaszörp Nem lesz már piszkos a szódásüveg A nyáron 1350 mázsa jeget gyártottak. Az üdítő italokban sem volt hiány, mert 193 ezer palack narancsitalt adtak el. Most azt tervezik, hogy Nagy­kőrösön is meghonosítják a Balaton partján kitünően be­vált szénsavas jaffaszörpöt. Bár már hidegre fordult az idő, a szódát most is kedvelik az emberek. Eddig 665 ezer li­ter szódavizet készítettek az üzemben. A kihordással, gyár­tással nincs probléma, de to­vábbra is panasza a vevőknek, hogy sokszor piszkos belülről a szódásüveg. Az oka: ritkán mossák az üvegeket. A városi tanács legutóbbi végrehajtó bizottsági ülésén arról tárgyal­tak, hogy e panasz orvoslására egy állandó üvegmosót kell al­kalmazni az üzemben. HADD VEGYE, HADD VIGYE! Séta a zsibongó VÁSÁRRA VIRRADT va­sárnap a város. Sűrű ember­áradat hömpölyög a vásártér felé. A kocsikon portéka, s álmos üzletemberek. A főbejáratnál száz és száz kerékpár sorakozik. Jó napja van ma a kerékpár­őrzőnek. A „kapu” mellett tengeri malacos jós szédíti a népet. Planétát húz a kis jó­szág, o jövendőt jósolja. Mindössze öt forintért. Hiá­ba, az emberi hiszékenység végtelen... öt forint ide vagy oda, fizetnek az embe­rek a kis áltatásért. Egy forint, s villanásnyi élvezet a vattacukor. Veszik, viszik „mimt a cukrot”. A törökmézes sátra mellett nagy a tolongás. „Fele cukor, fele méz!” — kiabálja az árus, de a fele úgyszólván csupa lyuk. Az édesség mel­lett üdítőitalt árulnak a kö­Bóvli a javából Giccsparádé a falra Nevetséges árak zépső placcom. Két csitri méregeti, hogy elegendő ször­pöt adnak-e a pohárban. Nem tudom. Csupán azt tu­dom, hogy az alig két lite­res folyóvizes tartályból mossák az ötven-hatvan piszkos poharat. T ARHON Y AKÉSZÍTÖ, mák- és paprikadaráló kése­ket kínál a másik mester. Szomszédja folyékony tűzál- ló-forrasztó oldalékot árul. Jó üzlet, három centinként öt forint. Azt is veszik. Mel­lette „eredeti” szegedi papu­csot árul egy pesti maszek. Művészi falvédők! — hir­detik a következő pavilon­ban. Jancsi és Juliska, szarvasbőgés lila égbolttal, haragoszöld fák hattyúkkal, potom negyvenöt forintért. Sajnos, ezt is veszik. Mert a reklám az órjási, az ízlés az távolról sem ... Az ég felé fordított kocsi- rudak jelzik, hogy sok ló, szekér eladó. Malacvisítás, tehénbőgés egészíti ki a bá­beli zűrzavart. Az utolsó állomás a zslb- piac. Elfogadhatatlan aruk. nevetséges árak. Alig tizenöt éves csizma 180—200 forint. Molyrágta felöltő háromszáz- húsz. Régi újságok, írószer- számok, rozsdás műszerek halmaza mindenütt. KIÉREK a forgatagbői Cipőm poros, a fejem zúg. Hát ilyen egy vásár, figyelő szemmel nézve... (mitru) A lyukashídnál a helyzet változatlan... Néhány nap még és ismét itt van az ősz, a hideg és az esők évszaka. Az ősz ismét ránk köszönt, de a lyukashíd­nál minden változatlan.__ Az első kép a régi átjárót mutat­ja. A szokott látvány ez: bő­ven áll a víz a híd alatt, pedig ha jól emlékszünk, napok óta színét sem láttuk az esőnek. Az átkelés itt nem annyira motorosoknak és kerékpáro­soknak, mint inkább könnyű­búvároknak való feladat. A második kép a nemrégi­ben épített gyalogátkelőről készült. Ennek azonban a gya­logjárók aligha örülhetnek, mert a motorosok és a kerék; párosok is használják, s így ők kiszorulnak a nekik épített aluljáróból. Vajon mikor lesz már rend a lyukashíd környékén? „Kétéltű” motorosok hasítják a vizet Szép építmény, csak nem a gyalogjáróknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom