Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-30 / 231. szám
Kádár János válasza Tito tizenötére Joszip Broz Tito pénteken délelőtt fogadta Marjai Józsefet, hazánk belgrádi nagykövetét, aki átadta a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének Kádár János válaszát Tito Közel-Kelettel kapcsolatos üzenetére. Az ,-Ana“ sikere az USA-ban A New York-i filmfesztiválon csütörtökön mutatták be Szabó István „Apa” című filmjét. A fiatal magyar rendező díjnyertes alkotása az Egyesült Államokban is osztatlan sikert aratott: már a vetítés közben is sokszor megtapsolták s a bemutató végén hosszú perceken át ünnepelte a közönség a nézőtéren helyet foglaló rendezőt. A New York Times pénteken elragadtatott hangú kritikát közöl a filmről, amelynek vetítési jogát megvásárolták, s a jövő héten már műsorra is tűzik New Yorkban. A húszmilliomodik - sorshúzással Augusztus 29-én hajnali 4.30 órakor született meg Jugoszlávia 20 milliomodik polgára. Mivel a nyilvántartás szerint ebben az időpontban hét újszülöttet segítettek világra az orvosok, szombaton sorshúzással döntik el, ki lesz közülük hivatalosan a húsz- milliomodik jugoszláv. Lenin-díjas mexikói festőművész David Alfaro Siqueros mexikói festőművészt és közéleti személyiséget Lenin-békedíjjal tüntették ki. Ajub Khan Volgográdban Ajub Khán pakisztáni elnök pénteken Moszkvából Volgo- grádba, a szovjetunióbeli kőrútjának első állomására repült V ATI KANVÁROS Az első püspöki szinódus VI. Pál pápa pénteken Rómában megnyitotta a római katolikus egyház első püspöki szinódusát. A tanácskozáson a világ különböző kontinenseiről érkezett kétszáz püspök és bíboros vesz részt. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! na YEI TANÁCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 231. SZÁM AHA 50 Fll.I.ESt 1981. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT A parlament elfogadta a termelőszövetkezeti és a földjogi törvényt Befejezte munkáját az országgyűlés A mezőgazdasági termelő- szövetkezetekről, valamint a földtulajdon és a földihasználat továbbfejlesztéséről szóló törvényjavaslatok együttes tárgyalásával folytatta tanácskozását pénteken reggel 9 órakor az országgyűlés. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kállai Gyula, Nyers Rezső és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője. Vass Istvánnénak, az ország- gyűlés alelnőkének megnyitója után a pénteki tanácskozás első szónoka, Fehér Lajos, a kormány elnökhelyettese emelkedett szólásra. Fehér Lajos felszólalása Két igen fontos, egész termelőszövetkezeti mozgalmunk továbbfejlődését érintő törvényjavaslat fekszik önök előtt. Kidolgozását pártunk IX. kongresszusa kezdeményezte. Irányelveit ez év első felében megtárgyalta a mezőgazdasági termelőszövetkezetek sok százezres „parlamentje”: tsz-pa- rasztságunk tehát már leadta szavazatát a két tervezetre. Egyöntetűen támogatja és most tisztelettel azt kéri az ország- gyűléstől: emelje törvényerőre azokat! Termelőszövetkezeti mozgalmunk általános fejlődése mögött elmaradt a jogalkotás. Szövetkezeteink többsége gyorsan kinőtte azokat a kereteket, amelyeket az 1959. évi 7. sz. törvényerejű rendelet és egyéb jogszabály, valamint az átszervezés időszakában kialakított alapszabályminták megszabtak. E jogszabályok több tekintetben elavultak, s ma már gátolják a fejlődést. Üj szabályozásra, új törvényekre van szükség, amelyek szentesítik a szövetkezeti élet kialakult új formáit. Egyúttal egyengetik a további fejlődés útját is. A termelőszövetkezeti és földjogi törvénytervezetek ezt a célt szolgálják. A két törvénytervezet kidolgozása és életbeléptetése a munkás-paraszt szövetséget is érinti. A szocialista földtulajdon kialakításával, a szövetkezeti gazdálkodás szocialista vonásainak erősítésével a két tervezet azt a célt szolgálja, hogy parasztságunk még közelebb kerüljön a munkásoszEosonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke dr. Sághy Vilmosnak, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettesének társaságában képviselőkkel beszélget tályhoz. Enélkül nincs előrehaladás sem az ipar és a mezőgazdaság valóban arányos fejlesztésében, sem pedig városon és falun az életszínvonal növelésében. A termelőszövetkezet korszerűsített fogalma A két törvénytervezet kidolgozását és jóváhagyását nemcsak a szövetkezeti mozgalom fejlődése, hanem a gazdaságirányítási reform megvalósítása is sürgeti. A reform szellemének felel meg a törvénytervezetnek az a törekvése, hogy a termelőszövetkezet fogalmát az új helyzet követelményei szerint korszerűsítse. A törvénytervezetben ajánlott, korszerűsített fogalmazás szerint: a termelőszövetkezet önkéntesen társult dolgozó parasztok társas szervezete és egyszersmind szocialista nagyüzem, amely önálló, vállalatszerű gazdálkodást folytat. A termelőszövetkezet fogalmának előbb idézett meghatározásából adódik továbbá az a következtetés s feladat, hogy egyrészt fejlesztenünk kell a termelőszövetkezetet, mint a parasztok társulását, úgy is mondhatnánk, hogy szövetke- zetibbé kell tenni a szövetkezeteket, másrészt erősítenünk kell a szövetkezeteket, mint nagyüzemeket. Oly módon kell fejlesztenünk azokat, hogy mindinkább vállalatsze- rűbbek legyenek, azaz korszerű, önálló vállalatszerű gazdálkodást folytassanak. A törvényben, mint Dimény Imre elvtárs is hangsúlyozta —, világosabb és az eddiginél határozottabb megfogalmazást kap az, hogy a tagoknak nemcsak jogai, hanem kötelezettségei is vannak. E kötelességek közé nemcsak a rendszeres munkavégzés tartozik, hanem az is, hogy a tag vegyen részt rendszeresen a szövetkezet életében. Önálló vállalati gazdálkodás A gazdaságirányítási reform fontos vonása, hogy nagyban előmozdítja az önálló vállalati gazdálkodás kibontakozását nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is. Az ár-, adó- és egyéb pénzügyi intézkedésekkel lehetővé vált, hogy a korszerű nagyüzemi gazdálkodás követelményeinek megfelelően a termelőszövetkezetek is létrehozzanak — erejüktől telhetőén és fokozatosan — fejlesztési, részesedési, szociális-kulturális és jövedelembiztonsági alapokat. Az elkövetkező években fokozatosan megnyílik a lehetőség a részesedési alap, ezen belül a munkadíj alap képzésére, ennek nyomán az évközi, rendszeres garantált munkadíjazásra. A garantált munkadíjazás bevezetésével kapcsolatban szeretném felhasználni az alkalmat két közkeletű félreértés eloszlatására: Először: elvi kérdést jelent (Folytatás a 2. oldalon) KOSZORIJZÁSI ÜNNEPSÉG A FEGYVERES ERŐK NAPJA ALKALMÁBÓL Pénteken délelőtt — a fegyveres erők napja alkalmából — koszorúzást ünnepség volt a Hősök terén, a Magyar Hősök Emlékművénél. A zenekar eljátszotta a Himnuszt, majd a Magyar Népköztársaság fegyveres erői nevében Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Benkei András belügyminiszter és Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka helyezett el koszorút. A budapesti diplomáciai képviseletek katonai és légügyi attaséi is koszorút helyeztek el az emlékműnél, Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának képviseletében Sz. A. Andrjuscsenko altábornagy, M. I. Jerasztov vezérőrnagy és T. M. Bicskov ezredes koszorúzott. A Magyar Partizánszövetség részéről Tóth Lajos vezérőrnagy és Vágó Ernő ezredes; a Magyar Honvédelmi Szövetség képviseletében Úszta Gyula altábornagy, Réti Antal és Várkonyi László ezredes, elnökhelyettesek koszorúzták meg az emlékművet. Pénteken, a fegyveres erők napján, ünnepélyesen megkoszorúzták az 1848-as honvédek pákozdi, dicsőséges csatájának színhelyén álló emlékművet is. A koszorúzási ünnepség után a néphadsereg ejtőernyősei és két szovjet ejtőernyős 1500, 2000, 2500 méter magasból ereszkedtek le, pontosan az emlékmű elé és mögé. Nemzetiszínű és vörös zászlót hoztak, amelyeket a székesfehérvári Zalka Máté úttörőzászlóaljnak és a jelenlevő szovjet pioníroknak ajándékoztak. A pákozdi koszorúzási ünnepség a kivonult honvédségi egység díszmenetével ért véget. Véget ért a szovjet hadgyakirlat Véget ért az Ukrajna és Belorusszia területén megtartott „Dnyepr” szovjet hadgyakorlat. A hadgyakorlatot Grecsko marsall, honvédelmi miniszter vezette. A fegyveres erők alakulatai és a fegyvernemek személyi állománya a hadgyakorlat során magas fokú harcképességéről, a támadásban bátorságról és határozottságról, a védelemben kitartásról és energiáról tett tanúságot. A tisztek és tábornokok nagy hozzáértéssel szervezték meg és bonyolították le a modem harcokat. A hadgyakorlat megmutatta a fegyverzet és a haditechnikai eszközök kiváló harcászati minőségét, a csapatok készenlétét hazájuk megvédésére. Kormányátalakítás Szíriában Kiürítik Szuez és Port Taufík lakónegyedeinek egy részét A damaszkuszi rádió csütörtök este bejelentette, hogy Juszef Zuajen miniszterelnök átalakította kormányát. Nyugati hírügynökségi kommentárok szerint az új miniszterek közül négyen Nasz- szer-barát politikusok. A Szuez és Port Taufik ellen meg-megismétlődő terror- támadások miatt az EAK hatóságai kénytelenek kiüríteni a város és a kikötő lakónegyedeinek egy részét. Eddig a lakosság mintegy negyedrészét költöztették el és további negyedrész hagyja el a napokban az izraeli tüzérség tüzének kitett lakónegyedeket. Mintegy 125 ezren hagyják el a csatorna déli kapuját Elrendelték az iskolák kiürítésót is. A tanévet más városokban kezdik meg a szuezi diákok. Vietnami jelentés A saigoni rendőrség péntek reggel letartóztatta Truong Dinh Dzu ügyvédet, az elnök- választások második helyezettjét. Vele egy kocsiban utazott Vu Hong Khanh, volt államfő, a választások másik polgári jelöltje, akit fél órával később szabadon bocsátottak a rendőrség épületéből. Pénteken Bunker nagykövet fennhéjázó beszédével felavatták az Egyesült Államok saigoni nagykövetségének új épületét. A Bunker által a „béke ügyének” ajánlott hatemeletes épülőt ablakai golyóálló üvegből készültek. Az amerikai légierő gépei pénteken ismét támadták Haiphongot, a VDK legnagyobb kikötővárosát. A légelhárítás két amerikai repülőgépet megsemmisített. Gromiko elutazott New Yorkból Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, az ENSZ- közgyűlés 22. ülésszakának munkájában részt vevő szovjet küldöttség vezetője csütörtökön este New Yorkból visz- szarepiilt a Szovjetunióba. A külügyminiszter elutazása előtt nyilatkozott a sajtó képviselőinek. — Az ENSZ-közgyűlés ülésszaka elé számos fontos kérdést utalták. Szeretném felhívni a figyelmet arra a két fontos kérdésre, amelyet a szovjet küldöttség a szovjet kormány megbízásából terjesztett elő. Ez az agresszió fogalmának mielőbbi tisztázására és a nukleáris fegyverek alkalmazásának betiltásáról szóló egyezmény aláírására vonatkozik. E két kérdésnek az ENSZ elé terjesztését a jelenlegi nemzetközi helyzet diktálta. Megelégedéssel tölt el bennünket, hogy számos ország érdeklődéssel fogadta a Szovjetunió e javaslatát és pozitív módon viszonyult hozzájuk. — Magától értetődik, hogy továbbra is súlyos kérdés a közel-keleti helyzet és az izraeli agresszió következményeinek felszámolása. A kérdés megoldásának módját még nem sikerült megtalálni. Azok a körök, amelyek nehézségeket gördítenek e probléma elé és alcadályozzák a közel-keleti válság megoldását, nagy felelősséget vállalnak magukra a további fejlemények szempontjából. Az ENSZ-közgyűlés péntek délelőtti — magyar idő szerint délutáni — ülése valamivel több mint két és fél óra hosszat tartott. A küldöttek három felszólalást — Mahmud Riad EAK külügyminiszter, a venezuelai külügyminiszter és az albán ENSZ-küldött beszédét hallgatták meg. BONN Kiesinger válasza Pénteken válaszolt Kiesinger, nyugatnémet kancellár, Wiiíi Stophnak, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének szeptember 18-án hozzá intézett levelére. Stoph levelében újabb javaslatot tett a német kérdés megoldására és a két német állam viszonyának rendezésére. A bonni kancellár válasza érdemben egyáltalán nem tér ki Stoph javaslataira, a felvetett kérdések egyikével sem foglalkozik. A válaszlevél terjedelme nem haladja meg a 30 sort. A levél címzése: „Willi Stoph úrnak, a minisztertanács elnökének — Berlin”. A válasz mindösze az, hogy Bonn hajlandó tárgyalni „az emberi kapcsolatok megjavít tásáról”, de ezt is csak az április 12-én felvetett és i kancellár június 13-i levelé* ben körvonalazott nyugatneJ met indítványok alapján.