Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-08 / 185. szám
1967. AUGUSZTUS 8„ KEDD re» «ecru ^Mírlan KONZERVGYÁRI LÁNYOK ÉS - FIUK Első munkahelye Öt gyerek, aki a nyolcadik általános után nem ment középiskolába, vagy ipari tanulónak, hanem rögtön dolgozni kezdett. Foglalkozásuk: segédmunkás. Néhány hete hagyták el iskolás életüket, s kerültek a Nagykőrösi Konzervgyárba. Beszélgetéseink során azt próbáltam megtudni tőlük, milyen volt első találkozásuk a munkával, a gyárral, miért érzik, s érzik-e a pénzkeresésen túl a szükségét annak, hogy dolgozzanak, hogyan mutatkozott ineg számukra új oldalról a munkahelyen a felnőttek világa, egyezik-e mostani foglalatosságuk eddigi vágyaikkal, milyen célokat tűztek ki maguknak? A feltörekvő Oj ház, gyümölcsfa, virág a a kertben, tiszta, derűs szobák, barátságos fogadtatás. Az édesapa a tanácsnál, felesége, és most már mindkét lánya pedig a konzervgyárban dolgozik. Amikor a húgocska, K. Mária hazaérkezik a munkából, az első dolga, hogy nagy bizalommal ad az ismeretlen vendégnek egy puszit. — Élelmiszeripari tanuló iskolába akartam menni, de csak hármas volt a tanulmányi eredményem, és nem vettek fel. Az a baj, hogy nem szeretek tanulni. Nem voltam elkeseredve, mert a nővérem mondta, hogy menjek én is a konzervgyárba. Biztatott, hogy ott keresni is lehet, és hogy ott igazságosak, szóval nem kivételeznek. — A gyárat most már ismer rém, mert ha végzünk a munkával, és nem tudnak mást adni, elmehetünk, ahová akarunk, csak kimenni nem szabad a gyárból, és ha van egy kis idő, akkor mindent megnézek. Különben is, sok helyen dolgoztam már, mert minket össze-vissza dobálnak. Van, hogy négy helyen is vagyunk egy nap. Ezt nem szeretem, mert így nem lehet keresni, de hát a munkában el kell tűrni mindent. — Tetszik tudni, minket csak hat órára vettek fel, de ilyenkor nyáron nyolcat, sőt még többet is dolgozunk, mert sokszor túlórázni is lehet. Ez jó, mert így többet tudunk keresni. — A fizetésemet borítékostól hazaadom a mamának, ez nálunk így szokás a családban. Ű aztán megvesz nekünk mindent. Én az első fizetésemből két ruhát kaptam. A nővéremnek már megvan az egész sta- fírungja, tele van vele a szekrény. A nővérem most majd férjhez megy, és akkor kiürül a szekrény, és elkezdjük gyűjteni az én stafírungomat. A gyárban négy év után tanfolyamra mehetünk, így aztán öt év múlva szakmunkások leszünk. Ez azért is jó lesz, mert akkor majd öt forint helyett hetet kereshetünk. — Most elbúcsúzom, mert kimegyek kapálni a szőlőbe. Akinek mindegy — Négy légyfogót is akasztottam a lámpára, mégis majd megbolondulok tőlük — mondja M.-né a ^zoba-konyílás lakásban. Tizenegy gyereke van, de eddig egyiknek sem tudott szakmát adni a kezébe. A legnagyobb fiú most harmadévben hagyta ott a cserépkályhás mesterséget, a három kisebbik pásztornak szegődött tanyákra: egy nyári szolgálatért teljes öltözet ruhát és kosztot kapnak a gazdájuktól) A családból a mamával együtt négyen dolgoznak a konzervgyárban. Rajtuk kívül még ott vannak a kicsik. M.-né egészen a legutóbbi időkig egyedül nevelte gyerekeit, mert elvált a férjétől. Most valamivel könnyebb lett a sorsa, amióta élettárs állt mellé, s a tizenegy gyerekhez. — Te mi akartál lenni? — kérdezem a 14 éves Valit. — Semmi. — Mi tetszik legjobban a konzervgyárban ? — Hogy enni lehet. És a strand. Azon kívül? Vállvonogatás. Aztán a mamára néz, hogy mit is mondjon. Aztán mégse mond semmit. — Nem érünk mi azon gondolkozni, milyen a gyár, amikor fáradtan hazajövünk. Az ember csak ^dolgozik, és nem is tudja, mi van tíz lépéssel arrébb — felel helyette az édesanyja. — Hogyan akarsz majd azután élni, hogy férjhez mentél? — kérdezem ismét Valit. — Pestre szeretnék költözni. — Miért? — Hát ott van Vidámpark, Állatkert, vannak cukrászdák ... — Ha lesznek gyerekeid, mit akarsz belőlük nevelni? — Az egyikből orvost, a másokból tanárt. — Miért? — Azok nem lesznek koszosak. — Azt hiszed, hogyha egy orvos operál, akkor tiszta marad? — Nálatok a gyárban ügye van zuhanyozó? — Van. Pályatévesztettek S. Sándort és K. Kálmánt farmer-egyennadrágos fiúk csoportjában találom. Sanyi: Én szobafestő és mázoló akartam lenni! — Kálmán: Én kőműves. Olyan áhítattal ejtik ki e mesterségek nevét, mint mások azt: űrhajós, orvos, box- bajnok. Sanyi: Mindig is irtózatosan szerettem rajzolni, festeni. Ezért akartam szobafestő lenni. Az iskolában egy barátommal együtt kimeszeltük a tantermet. Haláli jól sikerült. De félévkor elhúztak, és nem indulhattam a felvételin. Év végén viszont átengedtek, de gő.- zöm sincs arról, hogy hol lehet jelentkezni a pótfelvételire, így aztán a konzervgyárba mentem. Én látom el áruval az egyik lánybrigádot. Van, ami tetszik a gyárban, például az új paradicsomüzem. Az teljesen modern. Kálmán: Kőművesnek készültem. Hogy miért? Szeretek a magasban lenni. Meg aztán az építőiparban nem puhul el az ember. És mégis modern, mert már ott is vannak gépek ... De hát én kisegítő tagozaton végeztem a nyolc általánost, és ahhoz, hogy szakmára menjek, előbb le kell tennem a két év különbözetit. Azt meg nem tudom, hol lehet ilyen iskolára jelentkezni. így hát elmentem a konzervgyárba, ahol most egy raktárban üvegeket válogatok. A realista D. Klári Sanyiék truppjának egyik lánytagja. — Fodrász akartam lenni. Rossz volt a bizonyítványom és elkezdtem gondolkozni : miért vágyakozzak olyasmi után, ami úgysem sikerülne? Itt a konzervgyárban évek múlva szakmunkás lehetek. Szeretem is ezt a munkát. — Nem egyhangú? — Ha egyhangú helyre tesznek, akkor lehet beszélgetni. — Milyenek a felnőttek? — Rendesek. Igaz, ha kimegyünk valamiért, nézik az órát, hogy öt perc múlva visszaérünk-e, de hát ennek így kell lenni. Volt olyan is, hogy kiabáltak velünk. Az is igaz, hogy akkorra már százszor megmondták, hogyan kell berakni az uborkát, mégsem úgy csináltuk. — Milyen gyárat szeretnél a jelenlegi helyén tíz év múlva? — Én nagyon szeretek gép mellett dolgozni. Van egy gép, amely hozza az üveget, és csak be kell rakni a barackot, aztán elviszi az üveget. Ugyanezt a berakást csináljuk akkor is, ha asztal mellett dolgozunk, de a gépnél sokkal izgalmasabb. így hát több gépet szeretnék a gyárba tíz év múlva... Padányi Anna Eszpresszó, önkiszolgálóbolt, falatozó, fodrászat Szerdán adják át a tóalmási üzletkombinátot Nemrégiben lapunk is beszámolt róla, hogy a Tápiósze- cső és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet kereskedelmi mintafalut alakít ki Tóalmáson. Szerdán délután kerül sor a túlnyomó- részt házi építkezéssel készült üzletkombinát átadására. A Tóalmási Községi Tanács és a szövetkezet által közösen létrehozott új kereskedelmi egységeket, a Hangulat eszpresszót, a modern önkiszolgálóboltot, a falatozót, és a fodrászatot ünnepélyesen nyitják meg. Tá- piószecsőn ugyancsak szerdán délután a Napsugár eszpresz- szó átadására kerül sor. Korszerűsítik a külső Bécsi utat A KÜLSŐ BÉCSI ÜT VÖRÖSVARI ÜTTÓL KEZDŐDŐ SZAKASZAT KORSZERŰSÍTIK. A RÉGI, KESKENY, KERAMITKOCKAS, KANYARGÓS ÜT HELYÉRE SZÉLES, ASZFALTBURKOLATÚ EGYENES ÜTVONALÄY ÉPÍTENEK. AZ ÜTSZAKASZT A HEGYRŐL LEZÜ- DULÖ VÍZ ELLEN SZÉLES CSATORNÁVAL VÉDIK Előregyártóit családi házak Augusztusban családi házak előregyártását is megkezdi a Dunaújvárosi Házgyár. Egyelőre kétféle családi ház-tipus- hoz gyártanak elemeket. Az egyik egyemeletes sorház, a másik ennél kisebb, sátortetős ikerház. Az első sorházat a Mezőfalvi Állami Gazdaságban szeptemberben állítják fe. A földszintes ikerházból kettőt az Agrár Állami Gazdaságban szerelnek össze. A MÁSODIK „FECSKE” TÁPIÓSZEIÉN JELVÉNYGYÁR AZ UDVARHÁZBAN Nők fehér köpenyben Hajnali háromkor kelnek Nyitás októberben Műszaki rajzokat tereget elém Pálok Kálmán, az Állami Pénzverő műszaki osztályvezetője. A négyholdas parkban levő egykori udvarház átalakítását magyarázza: itt közfalakat bontanak, ott újakat húznak fel, ezek lesznek az iroda- helyiségek, azok a raktárak, két nagy munkaterem, infra- sugaras szárító, női, férfiöltözők, mosdók, központi fűtés, fénycsöves világítás. S amikor mindezzel elkészülnek — remélik már októberben — az újjávarázsolt négyszáz négyzetméteres alapterületű, vályogfalú volt udvarházban megkezdi működését az Állami Pénzverő tápiószelei jelvénygyártó üzeme. Ferßak csak mm mulatóban — Miért éppen Tápiószelére esett a választás? — Budapesten egyre nehezebb még női munkaerőhöz is hozzájutni. Több lehetőség közül végül is Tápiószele mellett döntöttünk. A nagy- kátai járásban nincs ipar, évtizedek óta sok Szelére való munkás dolgozik nálunk. Vezetésre is alkalmas kiváló szakmunkások, akikre bátran rábízhatjuk az új üzemet. De csak annyi férfi dolgozik majd ott, amennyi elengedhetetlenül szükséges. A többi nő. Összesen mintegy negyvenfőnyi létszámmal indulunk. Egyelőre. A tervele, sa községi tanáccsal kötött megállapodás szerint ugyanis 1971- ig mintegy háromszázra emeljük a létszámot — Hogyan oldják meg az induláshoz szükséges munkaerők szakmai kiképzését? — A kiképzést máris megkezdtük. Nőket toboroztunk Tápiószelén. A hátralevő hónapokban annyira begyakorolják a munkát hogy az új üzemben már ők tanítják be azokat akik az induláskor lépnek be. Mire Szelén megkezdődik a termelés, akkorra a munkások több, mint A szabályokról és a kivételekről A történet tulajdonképpen néhány mondatban leírható. Négy részeg fiatalember, azzal a jelszóval, hogy „csináljunk valami sztorit”, április 2-án este zászlókat szedett le és égetett el Nagykátán. Közben az egyik vörös zászlót ki akarták tűzni a templom előtti keresztre. Később egy kerítésről lefeszítették a postaládát, majd az egyik zászlórúddal villanykörtéket vertek le. Az eset hetekig beszédtéma a községben és a járásban. A négy tettest már másnap kéz- rekeríti a rendőrség. Megbánást mutatnak, a bíróságon is mindent beismernek, egyedül a főkolompos próbálja szerepét kisebbíteni. Sokat beszélünk és írunk az ifjúságról. Jók, rosszak, olyanok, amilyenekké mi neveltük őket. Sokban hasonlítanak hozzánk, mégsem olyanok mint mi. S ez nemcsak a frissebb, rugalmasabb sejtállomány következménye, hanem azé a minőségileg más világé is, amelyet mi teremtettünk meg, s amelybe ők beleszülettek. Az eddigiekhez hozzákapcsolnám azt a marxi gondolatot, amit Hegedűs András alkalmaz a mi viszonyainkra a Kortársban megjelent tanulmányában. Ezek szerint: ha egy új rendszer már kellően megerősödött, megszilárdult, akkor megkezdi önbírálatát, önanalízisét — épp a továbblépés, a továbbfejlődés érdekében. És visszatérve témánkhoz: mi végigcsináltunk mindent — a fiatalok azpnban a proletárdiktatúra „önbirála- tos”, rugalmasabb, bonyolultabb szakaszában eszmélked- tek. Kérdés, hogyan eszmélked- tek? Ha a lényeget nézzük (nem túlozva el a negatív jelenségeket), akkor a szocializmus szempontjából értékes embernek minősül a fiatalság nagy többsége. Kivételek mindig voltak. A felnőttek között is akadtak olyanok, akik örültek a zászlóégetés hírének. S a fiatalok közül is néhányon „nagy tettet”, „jó bulit” láttak benne. Kivételek voltak és vannak. Hogyan lesz valaki kivétel? Beleszületik, belecsöppen, fokozatosan belenő. Vagy egyszerre több tényező következtében. Érdemes a harmadik típust tüzetesen megvizsgálni. A kivételek jórésze ehhez a típushoz tartozik. Hazulról jó útravalóval indulnak, hisznek a szocializmusban, a legkorszerűbb társadalmi rendszerben — aztán úgy látják, hogy ez a legkorszerűbb rendszer is küzd korszerűtlen, tegnapi módszerekkel. Tegnapi raun- kastüusú, vagy életfelfogású emberek; korszerűtlen érvek, programok, megoldások — s ezek elfedik előlük a lényeget: magát a rendszert és a rendszer következetes önbírálatát. A négy fiatalember is valahogy így lehetett. Pedig jó útravalóval jöttek el hazulról: szüleik becsületes emberek, három párttag is van köztük. Egyéni hajlam, társaság és sok-sok más összetevő: hiába a jó útravaló, ha mindezek ellene szólnak. Aztán, egy bizonyos ponton túl az ember már szinte vadászik arra, hogy környezetében csak a korszerűtlen jelenségeket lássa És a korszerűtlen jelenségek — az ilyen egyéniség szemszögéből — elegendő indokot adnak a normák felrúgására. Ez is fokozatosan történik. A négy fiatalember sem azzal kezdte, hogy a zászlókat meggyalázta. Sőt, hárman közülük KISZ-tagok voltak — igaz, csak formális tagok. Az apró elégedetlenkedések, fegyelmezetlenségek már a zászlóügy előtt is „sztorivá” rendeződnek. Látványos fegyelmik zárják le a „sztorikat” — újabb alapot adva az elégedetlenkedésnek. A fegyelmik oka? Egyikük éhségsztrájkot szervez a váci technikum kollégiumában. A másik folyton szembeszegül a szolnoki technikum tanáraival, végül kollégista társaival botrányos ivászatot rendez. A harmadik mindig a „haverokkal” jár — hiányzásai miatt kizárják a pesti iparitanuló-iskolából. Látszatra a főkolompos a legrendesebb. (Ö sincs még 18 éves, mint az ivászatot rendező fiú; a másik kettő pedig alig múlt 18.) Szakmát tanult, esztergályos. Pestre jár dolgozni az apjával. Jó munkaerő, otthon segítőkész. Igaz, már szeret inni; olykor fölényes és nagyképű. Április 2-án este is ittak. Sört, gint, konyakot vegyesen. Unatkoztak a nagykátai bisztróban, s az unalom és a szesz sugallta a tippet, hogy csináljanak „valami sztorit”. Elkezdték. Először csak „heccből”, aztán folytatták — már tudatosan — politikai tettként „Április negyediké van, ünnepeljünk!” — a többiek helyeslésével nyugtázottan így rikkantott egyikük. Ekkor jött a félelmetes ötlet: a zászlók. Elhiszem, hogy mind a négyen torkig vannak a frázisokkal. Elhiszem, hogy nem lelkesítették őket a nemegyszer unalmasan megszervezett ünnepségek. Tudom, törést jelentett a főkolomposnak az, ami a családjukban történt: az apja a tsz elől menekülve vállalt munkát Pesten, az anyja viszont — belépett a tsz-be, ahol pártvezetőségi tag. Tudom, hogy az alvezér, a Pestről kizárt ipari tanuló korán árván maradt, s így a többieknél jóval sötétebbnek láthatta az életet. Mindezt elhiszem, tudom, de nem fogadom el mentségnek. És a részegséget sem fogadhatom el mentségnek. Mert gyűlölöm és elvetem a korszerűtlen jelenségeket, de a lényeget igenlem és mindig tiszteletben tartom. Murányi József negyven százalékát már itt kiképezzük. Napi négy-öt órás utazás Végigjártuk az Üllői úti üzemet. A félautomata présgépek mellett nők ülnek. A kiszabott réz- és alumíniumle- mezkéket gyakorlott kézzel rakják a présfejek alá. Kiváló munkás, szocialista brigád, KISZ-jel vények, kerékpár és DUTRA-traktor emblémák, közületi fémgombok „alkatrészei” kerülnek ki kezük alól. Munkateremről, munkateremre haladva, fokozatosan alakul ki végleges formájuk. Kísérőim többször mondják: „ez a munkafolyamat még nem kerül le Szelére”. Egymással párosán szembehelyezett munkaasztalok mellett könnyű nyári ruhákba vagy fehér köpenybe öltözött nők ülnek. Előttük táblákon sorakoznak a jelvények. Jobbkezükben kis ecsetek, baljukban festékestálak. Itt a jelvényeket festik különböző színekre, ott zománccal vonják be, amott műgyantával fedik a felületet. — Ezt a munkát — a felületi kiképzést — végzik majd Tápiószelén. Itt dolgozik egy hónapja Krizsán Jánosné és két hete Józsa Lászlóné is. Négy forint nyolcvan fillér az órabérük a betanítás alatt. Hajnali háromnegyed háromkor kelnek, negyedhat után öt perccel érkezik Budapestre a vonat, hat órakor már a munkaasztal mellett ülnek. Legjobb esetben délután négy órakor érkeznek haza, ha éppen elérik a délután két óra huszonöt perckor induló vonatot. Októbertől majd napi négyöt órával több jut a családra, művelődésre, szórakozásra. Ráérnek fél hat felé kelni, s csak átszaladnak a, szomszédba — dolgozni. Évi százezer forint — 1971-ig Az Állami Pénzverő és a községi tanács június 8-án írta alá a megállapodást az üzem létesítéséről. A községi tanács adta az épületet, felújítva, bevezeti a vizet, biztosítja a szükséges munkaerőt, s évente százezer forinttal járul hozzá az üzem további fejlesztéséhez, 1971 végéig. — Egyelőre tehát a könv- nyebben megtanulható, a különböző jelvények, emblémák felületi kiképzését, s a gombok összeszerelését végzik Tápiószelén. Később — ahogyan gyakorlott ipari munkásokká válnak az egykori háziasszonyok — bonyolultabb gyártmányokkal is foglalkozik majd a szelei üzem. Addigra természetesen új üzemépületeket is kapcsolnak a mostani mellé — villantja fel a fejlődés kilátásait Pálok Kálmán osztályvezető. Így röppen hát he októberre — a nagykőrösi konzervgyár telepe után — másodiH „fecskeként” Tápiószelére al Állami Pénzverő jelvénygyár* tó üzeme. Fereacz Lajos
