Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-23 / 198. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! 1 AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 198. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1967. AUGUSZTUS 23., SZERDA 1 GYÜMÖLCSEXPORT MANSFIELD: „Az USA közelebb került a szakadékhoz" Kína felett lelőttek két amerikai gépet Az Üj Kína hírügynökség hétfő esti pekingi jelentésében közölte, hogy a délután során » kínai népi felszabadító hadsereg légierejének egyik egysége lelőtt két A—6 típusú amerikai Intruder bombázógépet — amelyek a dél-kínai Kuang- Szi tartomány területén szándékos háborús provokáció során behatoltak Kína légiterébe. Az egyik amerikai pilótát elfogták. A Renmin Ribao keddi számának kommentárja rámutat, hogy a két amerikai gép behatolása Kína légiterébe, súlyos rint „a világ legjobb, bármi A Ferihegyi repülőtérről naponta indulnak a Hungarofruct exportszállítmányaival a MALÉV repülőgépei. Viszik a friss, ízletes magyar gyümölcsöt Ausztriába, Németországba és Csehszlovákiába. Képünkön egy csemegeszőlő-szállítmány vár berakodásra. (Foto: Dozvald) provokáció a kínai nép ellen, amely — mint a lap írja — készen áll a harcra. Azt, hogy a két Intruder típusú gép behatolt Kína légiterébe, már a megsemmisítésükről szóló pekingi jelentés előtt közölte az amerikai hadügyminisztérium. A bejelentés szerint a gépek a Hanoi ellen intézett hétfői légitámadás után a VDK légierejének vadászgépei és a rakáték tüze elől menekülve, rossz időjárási viszonyok között véletlenül kerültek Kína légiterébe. Az A—6-os típusú Intruderek az amerikai haditengerészet szeA görög nap fái ráiatnángt inan ti an i Királyi rendelet alapján kedden szabadon bocsátották Averoffot, a Karamanlisz kormány volt külügyminiszterét, akit egy héttel ezelőtt az athéni katonai bíróság öt évi börtönre ítélt, mert megszegte a gyülekezési tilalmat. A dán, svéd, norvég és finn parlamenti képviselőkből álló bizottság visszatért Görögországból és beszámolt tapasztalatairól. Bent Knudsen, a politikai foglyok sorsával foglalkozó nemzetközi szervezet al- elnöke elmondotta, hogy Görögországban a katonai junta mindenkit kommunistának tekint, aki a rendszerrel szemben áll. Különösen embertelen feltételek között tartják a foglyokat Jarosz szigetén. Jorgen Lembourn konzervatív képviselő szerint a katonai kormány ellen már saját táborán belül is olyan erős ellenzék alakult ki, hogy rövid időn belül újabb államcsíny is bekövetkezhet. Otto Lyng norvég képviselő kijelentette, hogy a hatalmon lévőket a nép nem támogatja. Nagyon nehéz pontos képet alkotni arról, hogy a nép többsége mit akar — tette hozzá — mert félnek nyilvánosan véleményt mondani, úgy ahogy mi féltünk a náci megszállás idején. lyen időjárás esetén használható támadó gépei". Az AFP rámutat: az Oj Kína hírügynökség a közelmúltban azt jelentette, hogy egy év alatt hét, a kínai légiteret megsértő amerikai gépet lőttek le, továbbá összesen 128 amerikai gép sértette meg Kína légiterét berepülés során. A New York Times vezércikke figyelmeztet arra a veszélyre, amelyet a téves számítás jelenthet, amikor amerikai gépeket küldenek a kínai határ közelében fekvő észak-vietnami célpontok bombázására. Mansfield szenátornak igaza van, amikor arra figyelmeztet: az Egyesült Államok közelebb került ahhoz a szakadékhoz, amelyet a tévedés következtében kialakuló háború jelent Kínával — írja a New York Times. VJ. Fulbrigth, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke kijelentette: az USA hadirepülőgépeinek behatolása Kína légiterébe, súlyos és veszélyes konfliktus. Fulbrigth a bizottság ülésén leszögezte: az USA a béke fenntartásának jelszavával törvényesíteni akarja világméretű intervenciós politikáját. A szenátor szerint a kongresszusnak törvénnyel kell leszögeznie, hogy a kormány csak a választott képviselők beleegyezésével vállalhat bármiféle új katonai, vagy politikai kötelezettséget■ Fadömping - fahiány Tűzifakészlet: 5 hónapos — Lesz-e szőlőkaró? Megyei üzem — bútorgyártásra Erdészek, faiparral, a lakosság ellátásával foglalkozó szakemberek, vezetők találkoztak tegnap, hogy közérdekű témáról vitázzanak. Szóba került a tüzelő-, tűzifaellátás, s a faipari termékek elhelyezésének, illetve hiányának a gondja. Megállapították, hogy ilyen mennyiségű — hozzávetőleg négy-öt hónapos — tűzifakészlet régen nem állt rendelkezésre, mint az idén. Annál kevesebb a különböző fűrészáru, s szőlőkaró. Az erdészet képviselői ez utóbbi témában gyorssegélyt ajánlottak, s egyúttal örömmel vették az ötletet, hogy a nehezen elhelyezhető — most fölöslegszámba menő — bizonyos faanyagokat akár a már meglevő megyei faüzemek bővítésével, akár új üzemek létrehozásával dolgozzák fel. Mindenekelőtt bútorfélét kellene gyártani, mert azokból sem ma, sem a jövőben nem áll rendelkezésre elegendő. Kitűnő, vastag törzsű akácuk is van, amelyből a mahagónihoz hasonlítható furnéranyagot készíthetnek. Az erdészet, a tanácsi és a szövetkezeti ipar és a kereskedelem összefogásával meg lehet találni a megfelelő megoldást. Már a közeli napokban találkoznak az érdekelt szakemberek es vezetők, hogy több fontos részletet megbeszéljenek, s esetleg meg is állapodjanak. A Pest megyei Pártbizottság mezőgazda- sági osztályának tegnap rendezett megbeszélése ily módon sokatígérően zárult. Dr. Biró Ferenc, az osztály vezetője mindezt örömmel nyugtázta, de elvetette azt az ötletet, hogy újabb bizottság létrehozásával, s annak rendszeres összehívásával akarjanak célt érni. Az új mechanizmus szellemének megfelelően az érdekelt feleknek közvetlenül kell összehangolniuk intézkedéseiket. — t — Vásár — Lipcsében Ráció, 67 — Sláger a bor, a szövet, a szalámi Elszaladt a nyár, már az őszi vásár a téma. Lipcsében szeptember 3-án kezdődik. Tegnap az NDK kereskedelmi tanácsosa, Heinz Naue tájékoztatta erről az újságírókét. Ötvenöt ország 6500 kiállítóval képviselteti magát A vásár mindenekelőtt fogyasztási, közszükségleti javakat tár az érdeklődők és a kereskedelmi szakemberek elé. Többek között bemutat egy igazán modern, „célszerű” gépesített konyhát, amelynek összeállításában több cég is részt vesz. Munkatársunk kérdéseket tett fel a kereskedelmi tanácsosnak. A válaszokból kiderül, hogy legnagyobb érdeklődésre számíthat a textil- és élelmiszeripar. A magyar cikkek közül a legszívesebben látottak a borok, szalámifélék, az elegáns magyar RANDEVÚ A DOM TÉRÉN cipők, s elsősorban a pamutszövetek. Nem kaptunk részletes választ arra a kérdésre, hogy mi lesz az őszi lipcsei vásár szenzációja. Feltételezhető azonban, hogy egy sor új háztartási cikkel, irodagéppel és elektronikus berendezéssel jelentkeznek. A vásár keretében rendezik meg a Ráció 67 című kiállítást, amely az NDK kereskedelmének ésszerűsítéséről, korszerűsítéséről ad képet. A csomagolástechnika csakúgy helyet kap itt, mint az áruellátást és gyors kiszolgálást segítő készülékek és elektromos berendezések. A helyszín sok érdekességgel szolgál, ezért szívesen várnak, s örömmel invitálnak minden érdeklődőt Németországba. — t. gy. — | Az évszázad divatbemutatója Szeged nevezi tességeivel ismerkednek a zsámboki asszonyok. Tudósításunk az 5. oldalon a Pest megyeiek kétnapos kirándulásáról. (Foto: Gábor) ! Kedden délben a szovjet fő- í város Szokolnyiki parkjában a | kormányférfiak és szakembe- ^ rek előtt megnyitotta kapuit a $ XX. század eddig legnagyobb $ — 50 000 négyzetméter terüle- | tét felölelő — ruházati kiállí- § tása. A nagy nemzetközi di- § vattalálkozón 26 ország vesz § részt, ezerháromszáz cég — | gyakorlatilag a divat kialakí- ^ tói — adtak találkozót a Szo- kolnyikiben. A bejegyzettek § között olyan nevek szerepel- $ nek, mint a Dioré, amely fel- | építette Párizs üzletházának ^ kisebbített mását. A Chanel § a rendezőséghez intézett leve- ^ lében közölte: bár a cég még $ sohasem állított ki Franciaor- ^ szág határain túl, ezúttal kivé- ^ feZt tesz. A Szovjetunió három Sí impozáns pavilonban mutatja Nemzetközi ruhakiállítás Moszkvában be mind a 15 köztársaságának divatját. A moszkvai „ruhaolimpiá- szon” a magyar színeket négy vállalat képviseli: a HUNGA- ROTEX konfekció és méteráruval, a TANNIMPEX cipővel, bőrrel és bőrdíszművel, a T annónia 72 féle ipari konfekciógéppel és a METRIMPEX textil-minőségvizsgáló gépekkel. Szerdán megkezdődik a szovjet főváros másik látványos eseménye: a nemzetközi divatfesztivál a Luzsnyiki Sportstadionban. Ezen 24 ország vesz részt. A kilenc magyar manökent rendkívül erős mezőnyben léptetik fel: a francia, angol, holland és nyu- ritnémet csoportban indulnak.