Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-09 / 160. szám

*XK(rlai> 1967. JULIUS 9., VASÁRNAP Egy hónap bűnesetei Júniusi krónika Ócsáró! Gyújtogató Virág Károlyné vb-titkár gépeli a jegyzőkönyvet. Az író­asztal túlsó felén könnyes sze­mű munkásasszony: Horváth Miklósné. Három gyermek, a tizennégy éves Kati, a tízéves Miklós és a hároméves Zoli anyja. Férje segédmunkás, de sok esztendő után csak nem­rég dolgozik megint. Súlyos betegség miatt leszázalékol­ták, s hogy most újból mun­kaképes lett, a Vörös Csillag­ba jár. — ötvenegyben kerültünk össze, ötvenkettőben költöz­tünk házunkba, magunk épí­tettük. Egyik délután a férjem erőszakkal kivette a szekrény­ből minden pénzünket, 1300 forintot és elment. Este tíz után hazajött, én a picivel már aludtam, akkor bepetro- lozott egy rongyot, meggyúj­totta és ránk dobta. A karom megperzselődött, felébredtem, elhajítottam az égő rongyot, kiugrottam az ágyból. Meg­öléssel fenyegetett, átmene­kültem az anyósomhoz, szem­ben lakik. Ablakából tűzfényt láttunk nálunk. Mind odaro­hantunk. A dunyhát gyújtotta fel. Oltottuk. Az uram meg csak kiabált, fenyegetett, azt mondta, hogy felgyújtja a há­zat. Zolikával a karomon rendőrért szaladtam, futkos­tam össze-vissza az egész fa­luban, seholsem találtam. Mi­re egy óra múlva hazamen­tem, éppen a kazlat gyújtotta fel az udvaron. — Részeg volt? —' Nem annyira, hogy ne tudta volna, mit csinál. Szín­józanon is kerget a házból, mennék is, de nincsen hová. Amikor a kazal tüzet fogott, megijedt és maga is oltotta. A tűz kialudt. A jegyzőkön"v átkerül a rendőrségre, onnan az ügyész­ségre, a tűzvészokozás hivatal­ból. üldözendő. Csakhogy eb­ben az esetben anyagi kárt kisebb mértékben csak maga a tettes vallott, a veszély el­hárításában pedig, még mi­előtt elhatalmasodott volna, BUDAPESTI HELYIÉRDEKŰ VASÚT felvess: kalauz, vonatfékező és kocsicsatoló tanulókat, felsővezeték segédmunkásokat, pályamunkásokat, valamint Panther-darus gépkocsivezetőt. A vállalat dolgozóinak munkaruhát, a dolgozó és családtagjai részére MÁV, HÉV, FW, FAU utazási igazolványt biztosit. Felvétel 18 éves kortól. Pályamunkásoknak munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: a BHéV Munkaügyi osztályán: Budapest VII., Kertész u. 10. II. 264. tevékenyen részt vett... Csu­pa enyhítő körülmény, még az j eljárás megszüntetése is le- j hetséges? Marad a kényszer- i elvonókúra, amely Horváth1 Miklósnál betegsége miatt | nem alkalmazható, de ha az lenne, amúgyis kétes az ered­ménye. Különben józan álla­potban szintén brutális a fe­leségével, ki akarja üldözni egyszoba-konyhás otthonuk­ból. Válóper? És utána lakja­nak tovább egy szobában? Tolvajlás, betörés Június 7-én az ócsai szociá­lis otthon építkezésénél el­tűnt egy ablakkeret. Néhány nappal később a délutáni órákban betörtek Ordasi Já­nos tszcs-tag házába és elvit­tek 39 700 forintot. A rend­őrség napokon belül elfogta a tettest, Papp Andor 30 éves, nagykátai születésű — onnan feleségével, két gyermekével csak nemrég költözött Öcsára — ember személyében. Vagyon elleni bűncselekményekért ed­dig ötször, összesen 61 hónap­ra ítélték el. Kiderült, hogy az ablakke­retet is Papp emelte el. Meg is találták, ellenben Ordasi sok pénzéből alig valami ke­rült meg. öt nap alatt elher­dálta, azt vallja, sokat szóra­kozott és kötegenként dobálta a százasokat. A rendőrség azt gyanítja, eldugta valahová. Gattyán Ferencné feljelen­tést tett; mialatt vásárolt, a bolt elől ellopták kerékpárját. A nyomozás folyik. Ebben az ügyben azonban aligha lesz eredmény. Évek óta töménte­len. bicikli tűnik el a község­ben és eddig a tolvaj ritkán került meg. A Felsőbabádi Állami Gaz­daság feljelentést tett két al­kalmazottja, Szabó János és Kozma Boldizsár ellen, akik az ócsai vasú tállomáson a gazdaság részére • vagonban érkezett horganyzott drótot ki­rakták és abból mintegy fél mázsányi mennyiséget eladtak. Álrendőrök A két hete tartó nyomozás mostanáig eredménytelen egy másik ügyben. Nem is lesz könnyű kézrekeríteni azt a két ismeretlen embert, aki Pusztor József tsz-tag házába minap bekopogtatott Azt mondták, detektívek és ház­kutatást tartottak. Amikor el­mentek, hiányzott az 1200 fo­rintot érő tranzisztoros rádió- Helyes, ha felhívjuk a figyel­met; házkutatást csak írásos hatósági végzéssel lehet foga­natosítani, kivéve, mikor tar­tani kell attól, hogy a gyanú­sított a bűnjelet eltünteti. Ilyen esetben is csak tanú je­lenlétében. Az lehet a tanács egyik tagja, vagy akár vala­melyik szomszéd is. Prédára bocsátott menyasszony Húszéves elvált pesti asz- szony a kárvallott. Megismer­kedett és többször találkozott Láng István 22 éves segéd­munkással, aki hamarosan megkérte a kezét. Aztán meg­hívta Öcsára, hogy bemutatja szüleinek. A fiatalasszonnyal egy délután vonatra is ült, azonban öcsa helyett inárcs- szőlőnél szállt le és megindult a néptelen vidéken. A gyanút­lan asszony nem sejtette, hogy nem Ócsán járnak. Alkalmas helyen a vőlegény olyan kívánsággal állt elő — amit az asszony elutasított. A fiú műharagra gerjedt és han­gosan kiabált. Mindjárt ott termett Papp Mihály 19 éves segédmunkás és két fiatalko­rú. Nyilván előzetes megbe­szélés alapján. Négyük közül hárman erőszakoskodtak a nővel. Most azon elmélkedhet­nek: ugyan hány év múlva kerülnek szabadlábra. Késelő garázdák Bár hatóság elleni erőszak miatt egyszer 16 hónapra el­ítélték és a községben garáz­dának ismerik Juhász József 20 éves ócsai segédmunkást, mégis szabadlábon várja bűn­ügye bírósági tárgyalását, no­ha vért is ontott. Egyik este fiatalkorú barát­jával kifordult az Utasellátó állomási italboltjából — ahol különben törzsvendég — és ketten két lányt leszólítottak. Miután választ nem kaptak, Juhász az egyik lányt arcul ütötte. A két lány ismerős fia­talembereket kért meg, hogy hazaikísérje őket. Ezekre a fiatalemberekre Juhász és ba­rátja az utcán rátámadt. Ve­rekedés közben a bicskáját is elővette és Czenner Tibort arcon is szúrta, orkánkabátját össze vagdalta. Sok vagy kevés? Mindez júniusban történt Öcsán. Méghogy egy hónap leforgása alatt egy tizenegy- ezer lakosú községben nem is sok bűneset? Csakhogy ezek csupán a hivatalból üldözen­dő, közvádas, az ügyészség elé kerülő bűnügyek. A harminc nap alatt ezenkívül még leg­alább két tucatnál is több magánvádas ügy keletkezett, könnyű testi sértés, becsület- sértés, rágalmazás miatt, to­vábbá enyhébb elbírálás alá eső szabálysértések. Többnyi­re kétszáz forint értékhatáron aluli társadalmi, vagy szemé­lyi tulajdon ellen elkövetett cselekmények. Ezek teszik tel­jessé Öcsa júniusi bűnügyi krónikáját. Szokoly Endre Magyar Pamutipar Budapest IV., Erkel u. 30. felvesz 16 évet betöltött leányokat qépen betanuló dolqozónak Felvétel azonnal. PEST MEGYEI VEGYI- ÉS KÉZMŰIPARI VALLALA7 FELVÉTELRE KERES in ....... janmrú B tSMäfcL *, nagykátai üzemépítkezéséhez kőműves, ács, vasbetonszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. Jó kereseti lehetőséget biztosítunk. Jelentkezés: Építésvezetőnél. Nagykáta. Tüzelő u. 4. KÁNIKULA Vác, július 10-20 Színjátszó-rendezők tanfolyama Hétfőn, július 10-én kezdő­dik Vácott a megye színjátszó­rendezőinek hagyományos nyári tanfolyama. A tíznapos program igen változatos. Már az első napon vitát rendeznek a hagyományos színjátszás és az irodalmi színpadi munka egymásra hatásáról. Ezt kö­vetően Montágh Imre, a Szín- művészeti Főiskola tanóra tart beszédtechnikai előadást. A tíz nap programjában sok dráma- elemzésidrámatörténeti kis­előadás is helyet kapott. Töb­bek között az Antigoné, az Oidipusz király, a Hetvenkedő katona, A kertész kutyája, a Volpone, az Othello, a Lear király, a Macbeth, a Szent- ivánéji álom, a Cid, a Fösvény és a Nők iskolája című klasz- szikus művek elemzésére ke­rül sor a tanfolyamon. Érde­kesnek ígérkezik a színjátszó­körök feladatai az ifjúsági klubokban és a korszerű vers- mondásról szóló előadás. A tanfolyam programját két iro­dalmi színpadi műsor összeál­lítása és bemutatása egészíti ki. A tanfolyam elméleti vizs­gával és a munkacsoportok szakmai bemutatóival fejező­dik be, július 20-án délben. Villanófény Kezdő próféták Kezdő próféták vagyunk — mondja némi malíciával & Gyapjúmosó- és Szövőgyár anyag- és áruforgalmi főosz­tályának vezetője. Arra céloz, hogy nehéz dolog idehaza prófétának lenni, legalábbis jó ideig nehéz volt. Most végre, ha kezdő fokon is, de elindultak a prófétaság útján. Történt, hogy a gyár termék- bemutatókat rendezett több vidéki városban, nagy siker­rel. A bemutatókon azonban néhány furcsaságára is fény de­rült. Arra például, hogy a fo­gyasztók egy jelentős része eddig importszövetnek vélte a Gyapjúmosó- és Szövőgyár több termékét. A közvéle­mény kutató lapokra jegyzett vélemények között ilyeneket olvashatunk: „nem is hittem volna, hogy a magyar ipar ilyet csinál”; „kellemes meg­lepetés, hogy ezek a szövetek magyar termékek”; „eddig azt hittem, hogy valamelyik nyugati országból hozzuk be” s így tovább. Bebizonyosodott, hogy a jő bornak is kell cégér, azaz a gyár termékpropagandája — akárcsak az egész magyar iparé — nem volt elég hatá­sos, s főként nem eléggé szé­les körű. Igaz, nem volt kü­lönösebb érdekeltsége sem ab­ban, hogy termékét GYM ter­mékként ismerjék, keressék. Másfél-két esztendeje, amikor elkezdték az új mechaniz­musra való készülést, mindez előtérbe került. Es most már, kezdő prófétákként, biztató eredményeket könyvelhetnek el. fis január elsejétől annak anyagi hasznát is, ha GYM terméket keres a vásárló, ha olyat adhatnak árban és mi­nőségben is, amivel próféták lesznek, s már nem kezdő fo­kon .. • (m. o.) Átszervezték a vidéki gázelosztó-rendszert A nehézipari miniszter át­szervezte a vidéki gázelosztó hálózatot. Vidéken a gázelosz­tást az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt felügyelete alatt tizenkét vállalat intézte. Ezeket a vállalatokat most a miniszteri határozat július 1-i hatállyal öt regionális válla­lattá vonta össze Győr, Szeged, Pécs, Hajdúszoboszló, illetve Nagykanizsa székhellyel. A határozat megszabja az vállalatok működési terüle­tit. Eszerint az Északdunán­túli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat Győr-Sopron, Vas és Komárom megye, a dél-alföldi Bács-Kiskv , Csongrád és Bé­kés megye, a dél-dunántúli Ba­ranya, Tolna és Fejér megye, a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat Pest, Sza- bolcs-Szatmár, Nógrád, Bor­sod, Heves, Hajdú-Bihar és Szolnok megye, a közép-du­nántúli pedig Zala, Somogy és Veszprém megye területén lát­ja el a határozat által reá bí­zó' feladatokat. A közép-dunántúli, illetve a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat nagyobb, át­fogóbb hatáskört is kapott. Az első egész Dunántúlon, a második a Dunától keletre fekvő országrészen irányítja a ’•á-c-i és földgázelosztó háló­zat fejlesztésének tervezését, építését és szerelését. Alapkő-letétel Szombaton Budapesten, az Ady Endre utca és a Szemlő- hegyi út sarkán ünnepélyesen letették a Demokratikus Ifjú­sági Világszövetség új buda­pesti székházának alapkövét. A 11? ország több mint 100 millió fiatalját tömörítő világ- szövetség ' új otthonának épít­kezését a tervek szerint 1968: augusztus 1-ig fejezik be. Július 17-23 A lengyel kultúra hete Lengyelország újjászületé­sének évfordulója alkalmából július 17—23 között lengyel kultúra hete lesz a Magyar Rádióban. Lázadás 1 Déli tizenkét óra. Fiatal lány integet a tápiósze­csői állomásnál. Megállunk Hosszú, be­szédet váró csend. Tapogatózva indul az ismerkedés. Utasunk Nagy Erzsiké, a Ganz-MAVAG tanuló munkása. Még soha nem késett el, most is a menet­rendváltozás csapta be. — Mindennap utazik? — kérdem. — Egyszer egy héten. Pesten lakom. A néni csak 150 forintot kér az albérle­tért. A többiek, ha nem akarnak ingáz­ni, négy-ötszáz forintot is fizetnek. — Szabad idejében ismerkedik a fő­várossal ? — Keveset. Nem nagyon járok seho­vá. Azért egy-két érdekességet már lát­tam. Voltam a várban, a környékén. In­kább segítek a néninek főzni, rendbe ra­kodni, ő is fáradt, takarítónő. Visárnap hazajárok. — Nem lenne otthon munka? — Otthon ? Ah ... A vőlegényem a tsz-ben dolgozik, de nekem nincs hoL — A gyárban törődnek magával? — Persze. Deák Gyula a mesterem. Biztat, nincs okom félni a közelgő szak­munkás vizsgától. — A gyár nem szervez közös szóra­kozást a vidékieknek? — Nem. Mindenki éli a maga életét. elváltunk, de a gondolat nem hagyott nyugodni. Pest megye több mint 300 000 ’altosából 160—170 ezer a bejáró. S ez a szám csak azokra érvényes, akik vidék­ről utaznak a fővárosba. Ezenkívül Vác- ra, Ceglédre, Nagykőrösre, Dunakeszire Nagy Erzsikétől | szintén sokan járnak a környékről. S utaznak szerte a megyébe Budapestről, mintegy negyvenezren. A megye üze­meiben 138 600 munkás dolgozik. Ezek­nek 35 százaléka a munkahelyétől tíz ki­lóméternél nagyobb távolságra lakik. Legtöbben a budai járásból járnak be a fővárosba: harminchárom ezernél töb­ben! Előkelő helyet foglal el a monori, a váci járás is. Nagykáta és környéke tízezer embert küld naponta Pest gyá­raiba. Az ipar szívóhatása ma is erős. Elkép­zelhetetlen, hogy ez a bej áró-létszám mostanában jelentősen csökkenne. Még akkor sem, ha nagy a törekvés me­gyénkben az ipartelepítésre. Antalfia Jenő, a Nagykátai Járási Pártbizottság első titkára panaszkodik: tarthatatlan a járás helyzete. Szükség lenne sürgős se­gítségre: MÉK-telep létesítésére, ne vesszen például kárba minden esztendő­ben a gazdag szilvatermés, ami kiváló exportcikk. Másik két telepítési lehető­ségről is beszél, reménykedve akkor is, ha egyelőre ez csupán három-ötezer em­ber gondját oldaná meg. De legalább mozdulna meg az álló víz! Nemrégen Szirmai Jenő, a SZÖVOSZ elnöke járt a járásban. Foglalkozik velük a Pénz­ügyminisztérium, az Országos Tervhi­vatal ... Egy év előtt éjfél után jártunk köz­ségről községre. Elhülve láttuk: minden ablak mögül halvány fény világolt. A kapuk egymás után nyíltak, útjukra bo­csátva az álmosan bóklászó sok-sok sö­tét foltot. Már akkor elhatároztam, hogy egyszer utánuk megyek a gyárba Ta­lálkozásom Nagy Erzsikével végre utam- ra indított. | A Ganz-MÁVAG pártszerve­zete, műve­lődési házá­nak vezetői, szívesen segítségemre siet­tek. Náluk is gondot okoz a sok bejáró. Mintegy hatezer dolgozójuk utazik nap, mint nap. A gyár létszámának 31 szá­zaléka. Átlag utazási idejük 3 óra 25 perc. Az egy főre számított heti szabad­idejük —, ha a háztáji föld művelését is figyelembe vesszük, legfeljebb tíz-tizen- két óra. Ennyi jut szórakozásra, tanu­lásra! A bejárók munkájára nincs panasz. Van ott nem is egy olyan vecsési, kókai, tápiószentmártoni, maglódi munkás, aki negyven éve lépte át először az öreg gyár küszöbét. Sőt, vannak, akik nem­zedékről nemzedékre követik egymást a gyárban. Azok is hűségesek, akik tíz- tizenkét éve kezdtek itt. A régiek java szakmát is tanult. A gond oka mégis az, hogy sok száz értelmes, tettrekész em­ber vész el a gyár, de a községek szá­mára is. Tíz, tizennégy órát vannak tá­volt az otthontól. Éjjel indulnak, nyáron is majdnem vége a napnak, mire haza­érnek. Vonat, gyár, vonat, kis kapálás a kertben, korai fekvés és kezdődik min­den élőiről. Ez az életük. Szín, érdekes­ség? Kártya a vonaton, nagyritkán egy újság. A gyári könyvtár erőlködése itt- ott néha egy könyv a kézben. Otthon ki­nyitják a rádiót, átjön a szomszéd egy pohár sörre. Az már óriási eredmény, mondja Szá­lai Béla művelődési ház igazgató, hogy népszerűek a gyári politikai akadémiák. Valóban népszerűek? Statisztikája sze­rint ezeregyszáz a bejáró hallgató. Mol­nár Ferencné, aki szervezi az akadémiá­kat, bizakodó. Eredmény az is, újságol­ja, hogy a nagykátaiakat például autó­busz viszi haza az akadémiai előadások után. A ceglédiek, sajnos, megsértődtek, mert oda még nem jutott autóbuszjá­rat. — Mi történik akkor, ha elromlik vé­letlenül az autóbusz?

Next

/
Oldalképek
Tartalom