Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-09 / 160. szám

IfHTJ. JÜLITJS 9„ VASÁRNAP rui WKcrei :s Élőszóval — az ifjak holnapjáról — Az az ember, — mondja magáról Katona István — aki tíz éven át fáradozik moz­galmi munkával, néha egy ke­vés pesszimizmust is érez. Számomra a KXSZ-kongresszus új, erős optimizmust adott — így ítéli a Dunakeszi Jármű­javító KISZ-titkára, — S mi jut ebből társainak? — Már csaknem minden titkár meghívott, kérték, tart­sak beszámolót a kongresszus eseményeiről. — Újságban is olvashattak róla. — Ez más. így, személyes élményként sokkal érdekesebb, sokkal szívesebben hallgatják. Ez a tapasztalatom az eddig megtartott két beszámoló után. Az újságok pontos képet ad­tak Méhes Lajos beszámolójá­ról, Kádár János beszédéről. De attól hallani mindezt, aki személyesen is jelen volt, ter­mészetesen vonzóbb dolog. Azt hiszem, sikerült hangulatát és élményét továbbadnom, I Jönnek - mennek a vonatok A miniszter kitüntetései a XVII. vasutasnapon Villanyvonat Ceglédre: 1968 — Ha*ármen*i turbinaátszálló Nincs pompa, nem fogad­ják az érkezőt a parlamenti őrség szép szál katonái. Vas­utasok tisztelegnek. Az ün­nep otthonos, családias. A helyszín hétköznapi, a munka hétköznapjáé: Keleti pálya­udvar. A miniszter nem sokkal 11 után érkezett. Feszes tisztelgés, s nem sokkal ké­sőbb felhangzottak az üd­vözlő szavak. És mikrofon elé állt az ország egyik leg­forgalmasabb pályaudvará­nak szolidan feldíszített kul­túrtermében dr. Csanádi György, a közlekedés- és pos­taügy minisztere. — Az ember a kibernetika korában is nélkülözhetetlen poszton áll. Rendkívüli idő­szakok, közlekedési csúcsok, halmozott feladatok mindig lesznek, s ilyen helyzetek­ben csak az ember rendkí­vüli erőfeszítése, helyt­Abonyban, Cegléden már sikerült Bemutató-telepek segítik a gyorshízlaíási módszer elterjesztését Pest megye állattenyésztő gazdaságai nagyobb mérték­ben akarnak hozzájárulni a húsellátás megjavításához. Ez év elején — mint a közel­múltban beszámoltunk róla — szakemberek és kutatók irá­nyításával hat termelőszövet­kezetben kezdtek az intenzív sertéshizlalási kísérletekhez. Az abonyi Kossuth Termelő- szövetkezetben és a ceglédi Vörös Csillag Tsz-ben már számmal kimutatható eredmé­nyei is vannak a kísérletek­nek. Hat-hét hónap leforgása alatt 100 kilósra tudják fel­hizlalni a fehér hússertést A következő lépésként 8— 10 erre alkalmas termelőszö­vetkezetben sertéstenyésztő törzstelepet koznak létre, s bevezetik a gyorshizlalási módszert Ezek a telepek be­mutató üzemek lesznek, mun- kámódszerüket tapasztalatcse­réken, előadásokon ismertetik majd. Lesz víz Pilisszentivánon A budai Járás egyik legsú­lyosabb gondja, az általános vízhiány, különösen Pilis- szentivánon okozott sok gon­dot. Évék óta keresik, hogyan lehetne megoldást és — vizet találni. Most végre sikerült. Az emberek elégedetten vet­ték tudomásul, hogy a víz után kutató társaság bő for­rásra talált, mintegy 15—20 méterre a föld alatt Egy perc alatt 700 literes bőséggel ontja a Köjál által is ellenőrzött egészséges, jóminőségű vizet. A föld alatti lelőhelytől a tárólóig vezető csővezeték e hó végéig elkészül. Egyidejűleg megkezdték a társadalmi munka szervezését a 600 méter hosszúságú árok kiásására és a vezetékek le­rakására. állása és áldozatkészsé­ge segíthet. Egyetlen mulasztás kataszt­rófát okozhat... A miniszter elismerő sza­vakkal méltatta tíz és tíz­ezer vasutas egész eszten­dei verejtékes helytállását. Utalt arra a szomorú esetre, amely az NDK-ban történt: feltételezhetően egy sorom­póőr gondatlanságából nyolc­van ember vesztette életét. A mélységes, szívből jövő részvét ilyenkor természe­tes, de az is, hogy e szo­morú eset figyelmeztető le­gyen: minden egyes vasutas személyes helytállásán múlik a biztos és ered­ményes közlekedés. Ismertette a vasút moderni­zálásának a folyamatban le­vő programját Emlékeztetett arra, hogy jövőre már Ceg­lédig akarnak jutni villany- vonattal. A Budapest—Vác— Szob vonal elektrifikálásá- val 1970—71-ben akarnak elkészülni. Egy 1980-ig ter­jedő vasútfejlesztési-vasútpo- litikai program kerül most terítékre. Rövidesen a me­gyei tanácsok vitathatják meg a több mint egy évti­zedes elképzelések előnyeit és hátrányait Cél: gazda­ságosabban, nagyobb haszon­nal dolgozni, kamatoztatni a vasút sok milliárdos érté­két. Ugyanakkor határozot­tan szembe kell szállni azzal a veszéllyel, hogy mind­ezt az utasforgalom, ké­nyelem. pontosság rová­sára tegyék. Nevek, s felcsattanó tap­sok jelezték, hogy az or­szág legjobb vasutasai vet­ték át ezután a miniszter kezéből a kiváló és érdemes vasutas kitüntetéseket. Ket­ten az elismerésben része­sülték ' közül: Lőrinc Imre. a szobi átrakodó brigád vezetője; — Sturovóba, a közös ha­tárállomásra járunk. Raj­tunk múlik, hogy milyen gyorsan jut tovább az áru Budapest vagy külföld felé. Most a legnehezebb, amikor szerelvényszám érkezik az egyik óráról a másikra romló gyümölcsféle. Ha mi nem állunk jói a sarkunkon, ak­kor az első osztályú áruból könnyen „visszáru” lehet. Az egyik emlékezetes esetünk az volt, amikor egy 365 sítettek — annak reményé­ben, hogy a termelőszövetke­zetet ez „kirántja” a bajból. A nagy jövedelmet „jósló” melléküzemági vezető nincs már a szövetkezetben, he­lyette újat vettek fel, aki minden erejével azon van, hogy tovább vigye a gazda­ságot ezen az úton. De hova vezet ez az út? A bank szakemberei szám­adatokkal bizonyították, hogy a kátyúba. A melléküzemek éves bevételi terve 2 483 000 forint. Fél év elteltével a melléküzemek árbevétele 346 ezer forint, a befejezetlen ter­mékek értéke 116 ezer forint. A szövetkezet összes költsége fél év alatt 570 ezer 113 fo­rint volt, A veszteség tehát 108 113 forint. Mennyi tiszta jövedelemre számítottak? Katona Bálint, a tsz elnöke így vélekedik: — Három-négyszázezer fo­rint! Ezért a bizonytalan jövede­lemért a szövetkezet hatal­mas összegeket áldoz. Anya­got vásárol, bért, forgalmi­adét fizet, beruház gépekre, felszerelésekre. A jelenlegi pénzügyi rendelkezések sze­rint az állam az árbevétel 20 százalékát előlegezi, illetve ennyi hitelt ad. A Dózsa Tsz- ben ez 500 ezer forint hitelt jelent. Ez az összeg azonban a bérek fizetésére sem ele­gendő. A szövetkezet nagy összegeket fektetett be a mel­léküzemekbe, s ez pedig na­gyon hiányzik a fő tevékeny­ségnél, a mezőgazdasági ter­melésnél. Az üzemvezető — Rohody László — újabb és újabb ötletekkel traktálja a tsz vezetőit — Százezer forint kellene egy új cikk gyártásának meg­indításához, hatalmas üzlet lenne — mondja a járásiak­nak. — De nincs pénz... A szövetkezet vezetői — főleg Katona Bálint — na­gyon bízik a könnyű pénz­szerzésben. Büszkén vezette körül a mezőgazdasági osz­tályvezetőt a baromfiólakból átépített, primitíven felsze­relt melléküzemeken. Baghy László korántsem lelkesedett ennyire. Mint szakember rö­vid idő alatt felismerte, hogy a mezőgazdasági tevékenység jobban kifizetődne: — Ha most csirkékkel né­pesítenék be a négy baromfi­ólat, az év végéig többet hozna a szövetkezetnek, mint a műanyag, meg a festés. A pénzügyi szakemberek véleménye: — Év végén, a várható be­vételhiány a melléküzemek­nél 1 283 000 forint! A tervezettnek tehát csu­pán ötven százaléka lesz a „haszon”. Ha eddig csodára vártak a tsz vezetői, ma már ki kellene ebből ábrándul- niok, s minden erővel a 2600 hold mezőgazdasági terület megművelésére fordítani a fi­gyelmüket. Mert hogyan fest például a nagy jövedelmet beharangozott műanyagüzem ? A rövid párbeszéd ami Baghy László és Ro­hody László között zajlott le, igen tanulságos. Baghy: — Van-e műszaki minő­sítés a készített termékek­re? Rohody: — Nincs, de lesz! Küldtünk be mintadarabokat! Baghy: — Van-e szerződés a ké­szítmények értékesítésére! Rohody: — Ha akarom, van. Akár hárommillió forint értékben is! Baghy: — Van-e kalkuláció az ön­költségre, a jövedelmezőség­re? Rohody: — Nincs, de készíthetek! A szövetkezet vezetői te­hát kellő körültekintés és gazdaságossági számítás nél­kül kezdtek hozzá a mel­léküzemek létesítéséhez. Az „eredmény” nem is ma­radt el! A termelőszövetkezet amúgy- is nehéz pénzügyi helyzetét terheli még: túlelőlegezték a tagokat, túllépték a ter­melési költségeket! Hogyan tovább? A tsz vezetői, rendíthetet­lenül „bíznak” a járásiakban Ez ma már kevés, nagyon kevés a boldoguláshoz. A járás tovább folytatja a vizsgálatot, hogy személy szerint is megállapítsa, kit mennyire terhel a felelősség azért, hogy a dömsödi Dó­zsa Tsz a nagy segítség el­lenére sem jut ötről hatra Ez valószínűleg a csodavárás­nál többet segít! Mihók Sándor mázsás turbinát kellett vol­na visszairányítani Pestre. A kérdéses kocsi kerékab­roncsa meglazult. Ilyen te­herbírású daru nincs a ha­tárállomáson. Mi mégis hoz­záfogtunk és síndarabokon, csörlők segítségével húztuk a súlyos testet egy vagonra. Dobrovits János, Duna­keszi Járműjavító: — Váratlanul ért a ki­tüntetés. A kovácsműhely művezetője vagyok. Talán azt is honorálta ez az elisme­rés, hogy két hónappal előbb készen áll minden alkatrész, amely a javítandó, vagy új Bah-kocsikhoz kell. Akkor munkálkodunk igazán sike­resen és tisztességesen, ha nem jár felénk kilincselő, ha nincs vendégünk. Mert a vendég mindig valamit akar, reklamál Mifelénk nincs ok erre... — t. gy. — Szobrok a Várban A Képzőművészeti Kivite­lező Vállalat kőszobrásza- tában négy szobor késziH, amelyeket a Vár Oroszlános udvarának egyik balkonján helyeznek el még az ősszel. A körülbelül 3 méteres figu­rákat haraszti mészkőből, egy tömbből faragják. A négy szobor Dabóczy Mihály, Nagy Géza, Nagy István János Is Mettky Ödön szobrászművész alkotása Papírgyári lányok Tarka színű, mosolygós ar­cú sereg. Nyújtózott a gyár, s nyújtózik ma is, több mun­káskéz kell. Jöttek a lányok. Fiatalok, munkába még nem kóstoltak, gyárat csak kívülről ismerők. Gépek mellé álltak, a válogató terembe kerültek, s voltak, akik két hét, két hó­nap után továbbálltak. ök ezt nem bírják. „Azt hittük, a pa­pír könnyű.” Voltak, sokan voltak, akik maradtak. A Pa­píripari Vállalat szentendrei gyára válogató termében el­vétve találni időseket. Az itt dolgozók nagy többsége fia­Hárman együtt tesznek ki Ötven esztendőt. Kincses Anna most egy esztendeje jött a gyárba, tizenhét lesz. Csuport Márta szeptemberben lépett be, ő hármuk közül a legöre­gebb, „már” tizenhét múlt Bújna Rozália november óta papírgyári munkásnő, tizen­hat esztendős. Mindhárman a válogató teremben dolgoznak, havi keresetük 1200—1300 fo­rint között van, „de nem hit­ték, hogy ennyit kell érte dol­gozni”. Mennyit? Sokat, mert az otthoni segítésen kívül nem végeztek még fizikai munkát, iskolába jártak, a padot cse­rélték föl a válogató terem­mel. Időre kell jönni, norma van. fegyelem, főnökök, akik közül „az egyik jobb, a má­sikkal nehezebb kijönni”, vi­gyázni kell a minőségre, mert ha selejt kerül ki a kezük alól, azért „fejmosás van”, szóval csupa olyan dolog, ami miatt hámot érez magán az addig szabadon futkározó, ug­rándozó csikó. Kincses Anna: — Hat hétig tanultunk. Akik régebben itt vannak, segítettek, magyaráz­tak. Ez jó volt. Rossz volt, hogy sokszor úgy éreztem, a kezem sem tudom fölemelni. Ügy kifárasztott a munka. Saj­góit a karom, fájt a dere­kam ... Csuport Márta: — ... ugyan­így voltam én is. A szüleim szerették volna, ha tovább ta­nulok, nem volt kedvem. El­jövök a gyárba, mondtam, azt hittem, semmi az egész. Ke­serves volt, nem röstellem megmondani. Fárasztó, szokat­lan, idegesítő. Megfordult a fejemben, elmegyek. Most már nem jut eszembe Ilyesmi... Bújna Rozália: — ...vég­eredményben magunk válasz­tottunk így. Ha ezt vettük a nyakunkba, akkor ezt kell csi­nálni, ezt hajtogattam magam­ban az első hetekben, hóna­pokban. Két nővérem dolgo­zik a borítéküzemben, tőlük hallottam eleget a gyárról, de hát nagy különbség hallani, vagy csinálni. Apukám is itt dolgozik az üzemben ... Kincses Anna: — ... az én édesapám is, már csak ezért sem szökhettem meg. Bújna Rozália: — A vőlegé­nyedről nem is beszélve ... Nevetnek, teli szájjal, csil­logó szemmel, mindenről elfe­ledkezve. Valahol, a tudat mélyén ez is fontos tényező abban, hogy szokottá váljék a szokatlan, a kényszerből csi­nált természetessé. A hónapokká sorakozó he­tek. mindig hoztak magukkal valamit. Kincses Anna például tagja lett a Gárdonyi Géza brigádnak, megtalálta az utat a KISZ-szervezethez is, míg a két másik lánynál a fordított­ja történt. Az iskolában tagjai voltak az ifjúsági szervezet­nek, itt, a gyárban „valahogy" kimaradtak ... „Ök sem jöt­tek, mi sem mentünk, ez az igazság.” Belekóstoltak az első, önálló kereset mézizébe, az­után rájöttek, jobb, ha haza­adják, s úgy kérik vissza, ami kell. A mama jobb beosztó ... Barátnőket találtak, új isme­rősöket, Kincses Anna itt is­merte meg a vőlegényét, aki „imádja a focit, minden va­sárnap járok vele meccsre, mert ő játszik”, különben gépkezelő a fiú, de „még csak most lesz majd katona”. So­kat nevetgélnek, de sokat be­szélgetnek is egymás között. Apró meg nagyobb dolgokról. Ruhákról, meg arról, milyen jó lenne átkerülnC a boríték­üzembe, gépen dolgozni, de hát „ahhoz tizennyolcnak kell először lennünk”. Megtörtént, hogy megszid­ták őket, kaptak már dicsé­retet is — „azért ezt jóval ritkábban” mondják nagyon őszintén — előfordult, hogy sírtak is, s tudomásul kellett venni, hogy nem akkor me­hetnek szabadságra, amikor kedvük tartja, hanem amikor a gyár biztosítani tudja ezt. Eszükbe jutott, hogy spor­tolni kellene valamit, de en­nél tovább még nem jutottak, talán egy röplabdacsapatot összehoznak most. Sok min­den történt velük, s lényegé­ben semmi különleges. A megszokott folyamat: beillesz­kedés egy közösségbe. Bújna Rozália: — ... és itt is sok olyat megtanulunk, ami, bárhova kerüljünk is, csak hasznunkra lesz. Vala­hogy úgy ráragad az emberre ez is, az is, tegnap még nem tudtam, s nini, ma már nem kell kérdeznem, tudom "ma­gamtól. Csuport Márta: — A bá­tyám egyetemre jelentkezett, ő szeret tanulni, menjen. Miért lennék én kevesebb tőle azért, hogy reggelente idejövök? Kincses Anna: — Persze, azért van kényelmesség is bennünk. Inkább csak a tele­víziót nézzük, könyvet ritkán veszünk a kezünkbe, s sok­szor úgy elmegy az időnk, hogy nem is tudjuk, mire? Bújna Rozália: — És ott­hon is azért segíteni kell, ez sem kevés idő. Két nővérem, két öcsém van, én középen... A nővéreim már nagyok, az öcsik kicsik... Mindhárman egyetértenek abban, hogy van jobb dolog is a házi munkánál, de hát — s egyszeriben felnőttes lesz kedves, kamaszlány arcuk — „nők vagyunk”, azaz. ezt is szokni, gyűrni kell. Mert ha egyszer férjhez mennek... Csuport Márta: — Volt né­hány lány, aki elhúzta a szá- j amikor megmondtam, hogy gyárba megyek. Mintha ezzel befejezné az ember az életét... Kincses Anna: — ... már érdeklődtünk is, hogyan jut­hatnánk esti vagy levelező tagozaton technikumba, de várni kell néhány évet, túl fiatalok vagyunk, még nem vehetnek fel... Strand, mozi, olykor tán­colni mennek, bár a város nem kényezteti el a fiatalo­kat nekik való, kellemes szó­rakozóhelyekkel. Bevallják, mint nagy titkot, hogy bizony olykor a sörbe is belekóstol­nak, mert „egész este nem lehet táncolni egy málna­szörp mellett”. A következő pillanatban — mintha maguk között lennének — már arról beszélnek, „lengedez valami a bérezésről, hogy a selejt büntetve lesz, s bizony akkor kapaszkodnunk kell”, majd átvált a jótorkú kórus a fo- gyókúrázásra, s az erőnlétre. Néhány kilót jó lenne ma­gukra szedni, hogy erősebbek legyenek, de — elbizonyta­lankodnak — hátha csak kö­vérebbek lesznek, s nem erő­sebbek? Teleírt lapok a jegyzetfü­zetben: témáik, problémáik, gondolataik kiszámíthatatlan ugrándozása, ugratások, neve­tések, viták is, pityergések. Félig még kislányok, félig már felnőttek. Ugrándozva indulnak vissza a válogató­asztalhoz, de amikor megér­zik, hogy utánuk nézek, egy­szeriben megfontolt léptekkel közlekedő nagylányok lesz­nek. Kék köpenyük föl-föl villan a. fehér papírhalmok között, s nevetésük a csarnok ajtajáig kísér. Vajon mit ne­vetnek? Ki tudja. Nem kell különösebb ok rá. Tizenhat vagy tizenhé évesen... Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom