Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-25 / 173. szám

1967. JULIUS 25., KEDD real HECril *» A miniszter gyors miért késik a tanács? Mibe kerül a dunakeszi MÁV-telep? A Dunakeszi Járműjavító Vállalat KISZ-szervezete la­kásépítő akciót szervezett 60 család részére. A kiszemelt te­lek a MÁV tulajdona volt Tudták, hogy nehéz lesz meg­szerezni, ezért Rubik László KISZ-titkár — merész gondo­lattal — levelet írt dr. Csa- nády György közlekedés- és postaügyi miniszternek: segít­sen a kívánt terület megszer­zésében. Egy hónap múlva meg is kapták a választ, hogy o területet rendelkezésükre bocsátották, s erről minden il­letékesnél intézkedtek. Azóta az építéshez szükséges doku­mentumok közül már csak egyetlenegy hiányzik, az, amelyben a tanács hivatalosan megszabja a telek árát Kor­mányrendelet van arra, hogy állami terület lakásépítkezés céljára csak a tanácson ke­resztül vásárolható meg. A. miniszteri közbenjáráshoz az ügyintézést is beleértve, egy hónap elegendő volt, a községi tanácsnál még ki tudja med­dig húzódik az ügy. Az történt ugyanis, hogy a tanács meg­kapván a felhatalmazást a szóban forgó MÁV-terület el­adására, elővette ez év elején hozott határozatát, miszerint négyszögölenként 60 forintnál olcsóbban senkinek nem ad el telket. A járműjavító KISZ- szervezetét jogosan bántja, hogy míg a mechanikai labor KISZ-fiataljai lakásépítési ak­ciójukhoz korábban negyven forintért megkapták a telek négyszögölét, a tanács telkét, most a tanács a MÁV földtu­lajdonát 60 forintért akarja eladni. Határozat ide, határo­zat oda, e kettő összevetve visszás! A tanácselnök arra hivatko­zik, hogy a községfejlesztésre befutó adó nem fedezi mind­azt a kiadást, amit a község rendben tartása és fejlesztése fölemészt, tehát nem lehet a tanács liberális. Arra, hogy nem tekinthető-e ez a mintegy 3000 négyszögöles terület ég­ből pottyant ajándéknak, ami még 40 forintjával is mintegy 120 000 forint váratlan hasznot hoz a tanácsnak — mert hi­szen a terület a KISZ kérő le­vele nélkül ma is a MÁV-é, nem szól a fáma. S ha a la­kásépítő akció részvevői nem tartanak rá igényt, vissza is száll a MAV-ra, Ellenérv: a tanács kérte a területet a ma­ga nevében. így hát az övé, s az semmi esetre sem kerülhet vissza a MÁV tulajdonába. Meggyőződtünk arról, hogy a szóban forgó KISZ-szervezet nevében személyesen Rubik íjászló KISZ-titkár irt levelet dr. Csanády Györgyhöz, s a miniszter Rubik Lászlónak személyesen válaszolt erre. A makacs ragaszkodás egyelőre oktalan kerékkötője a lakás- építési akciónak. Erkölcsileg így is felvethető a kérdés: ha a fiatalok megta­lálták a megoldást, hogy mi­képpen segítsenek magukon, s el is jártak ebben, miért akar­ják a szerzett előnytől meg­fosztani őket? — Dozvald — CSILLEBÉRC j Nemzetközi ! C úttörőtábor Vasárnap megnyitotta ka­puit a csillebérci nemzetközi úttörőtábor, tizennégy ország pionír- és úttörőszervezeteinek csaknem 130 tagja tölt majd itt el egy hónapot a Vörös zászló hőseinek útján -mozga­lomban kitűnt 1200 magyar pajtással. rrmmw Elhunyt Kassák Lajos ASZOD Korabronzkori urnasír Az Aszód határában épülő TEFU-telepen értékes régé­szeti leletre bukkantak. Egy árok ásásánál korabronzkori, 26 különféle agyagedényt tar­talmazó urnasír került a nap­világra. A leleteket az aszódi Petőfi Múzeumba szállították. 1967. július 25, kedd, Jakab napja. A nap kél: 4.12, nyugszik: 19.28 órakor. A hold nyugszik: 8.05, kél: 21.37 órakor. Nyolcvanéves korában el­hunyt Kassák Lajos, Kossuth- díjas író, költő, festőművész. Több lapot szerkesztett, így például a Ma, Munka, Alkotás, Kortárs című lapok, folyóira­tok főszerkesztője volt. Első verseskötete Világanyám cím­mel 1915-ben jelent meg. Az­óta napjainkig csaknem het­ven könyve látott napvilágot — némelyikük nemcsak ma­gyarul — regények, novellák, versek, képzőművészeti és iro­dalmi cikkei, tanulmányok. Halála pótolhatatlan veszteség. Ma víz, holnap szesz A tápióbicskeiek régi kí­vánsága, hogy saját szeszfőz­déjük legyen. Rengeteg gyü­mölcs terem a faluban és a cefre átszállítása Pándra vagy Tápiószentmártonba eléggé körülményes és lassú. A Tápiószentmárton és Vi­déke Fmsz ai kora tavaszon hatszázezer forintot biztosí­tott a bicskei szeszfőzde épí­tésére. A szentmártonkátai Kossuth és a helyi termelőszö­vetkezet építőbrigádja rövide­sen hozzákezdett a munkához, a lakosság társadalmi munkát ajánlott fel, míg a berende­zést a nagykátai Építőipari Vállalat készíti. A tsz kertészete mellett, a Damjanich utca végében már áll a ház, ma délben pedig át­adják a vízvezetéket, amelyet iitiiäyff-iäÄt utolsó napjaiban a tápióbics- kei szeszfőzde megkezdi mun­káját. l AGGTELEK Szerencsétlenség a barlangtól néhány méterre Vasárnap reggel Aggtelek és Jósvaíő közötti útvonalon egy utasokkal megrakott autóbusz a barlangtól néhány méterre a szakadékba zuhant. Az autó­busz a gyengén lejtős úton át­törte a korlátot, de szerencsé­re a mintegy 40 méteres sza­kadék helyett 15 méter mély­ségben a fák között megakadt. A balesetnek így is egy halá­los áldozata van — Farkas Györgyné, 37 éves háztartás­beli, putnoki lakos vesztette életét — egy személy életvc­autóbusz Vezetője. Kacsina László, 36 éves sofőr súlyosan és nyolc személy könnyebben megsérült. Kisebb felhőátvonulások, va­lószínűleg már eső nélkül. Időnként megélénkülő északi, északkeleti széL A hőmérsék­let alakulásában lényeges vál­tozás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok között. BEMUTATÓ A LOTZ-TEREMBEN: Tranzisztoros a vitrinben Konyhaszekrény fridzsiderrel — örülök, szívem, hogy olyan mosolygós vagy egész reggel. (Pásztor Péter karikatúrája) Sok az ismerős, de akad bő­ven újdonság is. Olyan áru­cikkeket állítottak ki a Nép- köztársaság úti Divatcsarnok Lotz-termében, amelyeket a szovjet kereskedelem már szállít ,vagy a jövőben küld az áruházakba. A kiállítás célja, hogy bemutassa, hányféle árucikk érkezik legnagyobb kereskedelmi partnerünktől. A megnyitón hangzott el, hogy egymilliárd körül jár a Magyarországra behozandó, illetve már behozott cikkek értéke. A közeljövő újdonsága lesz — a Sokol rádió sikere után — több, általában három hullámsávos, tranzisztoros ké­szülékfajta behozatala. Szóba került tv-készülékek vásárlá­sa is, de itt a magyar áruk korszerűsége és választéka nem sok alkalmat ad a kon­kurenciára. Annál több a fantázia a jól sikerült szovjet rádiók megvásárlásában. Láttunk új elektromos gép­szekrényeket is. Ezekből nagy mennyiséget akar behozni a kereskedelem, hogy növelje a hazai választékot Érdekesség­ként említhetjük meg a kony­haszekrény felső részébe épí­tett, 100 liter körüli űrtartal­mú hűtőszekrényt. A mostani kiállítást ősszel szovjet áruk vására követi, több budapesti és vidéki áruházban. — t gy. — *— Pilisen a villamosítás során idén a községiéjlesztési alapból a község öt területén fejlesztik a villanyhálózatot A négyes főútvonal pedig jö­vőre higanygőzlámpákat kap, a terv már elkészült. — Jutalomként 25 tsz-tag látogatja meg együttesen az idei budapesti Országos Me­zőgazdasági Kiállítást az abo- nyi Lenin Termelőszövetke­zetből. — Cegléd hét termelőszö­vetkezetének baromfitenyész­tésében dolgozó, kimagasló eredményt elért asszonyok közül 30 augusztusban külön- autóbuszon mátrai jutalom- kiránduláson vesz részt. — A monori Kossuth Ter­melőszövetkezet a helyi piac­téren reprezentatív üzlethe­lyiséget nyit még az idén. — Hajdú márkájú porszí­vó gyártását kezdte meg a Hajdúsági Iparművek. Még az idén 3000 darabot adnak át a kereskedelemnek. .'* r.i tf.' ■ .i.,,—J 411 . .trn.náMi.'i Nádass József: Kassák Lajosról Szurtos kovács, leengedi a kalapácsot, inas kezével egykedvűen int, jól van, emberek, aki elmegy, az elmegy, sírjára ültessetek kankalint, Szagos szegfűt, rózsát, árvácskát, tulipántot, vigasztalják mély nyirkos magányát, megköszönni életét úgyse tudjátok, temérdek kincsét, pazar ajándokát. 1967. július 23. — A Dunakanyar Fotoklub a váci Thain Gyula: Modell című képével vesz részt a skóciai Ayrben, az Ayr Pho­tographie Society rendezésé­ben megnyílt 51. skót fotó­szalonon. — A Magyar Jogász Szö­vetség az új oktatási idény­ben vállalati jogászok részé­re továbbképző tanfolyamot szervez. — Tápiósülyőn tavaly no­vemberben alakult meg a budapesti VII. kerületi Pa­pírfeldolgozó Ktsz részlege, amely jelenleg már 70 taggal dolgozik. Talpas, sima és re­dős zacskókat, a MALÉV és a Chinoin-gyár részére tasa- kokat, emellett számtalan közismert piperecikk dobozát itt gyártják. SZEGED MA MOJSZEJEV-EST Hétfőn, a kora hajnali órák­ban megérkezett Szegedre a 120 tagú Mojszejea-együttes. A világhírű szovjet táncosokat a Szabadtéri Játékok Igazga­tóságának vezetői ünnepélye­sen fogadták. A szovjet ven­dégművészek ma este mutat­koznak be a Dóm téri színpa­don. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye: Bűntény áldozatot gyerekek Július 4-én a délelőtti órák­ban Gödöllőn, a felügyelet nélkül hagyott 5 éves Ignácz Dorottya és húga Orsolya szü­leik lakásának udvaráról is­meretlen körülmények között eltűntek. Július 15-én az esti órákban a gödöllői Agrártu­dományi Egyetem kísérleti tangazdaságának búzatáblájá­ban aratás közben rátaláltak a két gyermek oszlásnak Indult holttestére. A rendőrség, igaz­ságügyi orvosszakértő bevoná­sával folytatta a vizsgálatot, s megállapította, hogy a gyer­mekek bűncselekmény áldoza­tai. A rendőrség széleskörű nyomozást folytat a tettes, il­letve a tettesek kézrekerítésé- re. — A nagykőrösi Ceglédi úti sétány 3 méter szélesség­ben hideg aszfaltburkolatot kap. — A maglód! gépgyárban tervbe vették, hogy a sáros gyárudvar területén beton­utakat építenek, valamint korszerű fürdő-, mosdó-, öl­tözőhelyiségeket létesítenek dolgozóiknak. — A kunszentmártoni tég­lagyárat 39 millió forintos költséggel korszerűsítik. A rekonstrukció eredménye­ként a gyár évente 17 millió kisméretű téglát és 3,5 mil­lió cserepet gyárt. Jeligés betétkönyv Százhatvanötezer forint „kivét" Bővítik, újjáépítik a nagykátai villanyhálózatot Ma délelőtt tíz órakor Indul el a Nagykátai Községi Ta­nácstól az a bizottság, amely átveszi az elkészült 3,5 kilo­méteres új villanyvezetéket az Észak-Magyarországi Áram­szolgáltató Vállalattól. A munkálatok költségeit — 450 ezer forintot — a megyei tanács fizette. így a belterület Villamosítása lassan megoldó­dik, jövőre elkészül a még hiányzó 2,5 kilométeres háló­zat kiépítése is. A mostani bővítésből tíz utca és a tanács- háza mögötti új házhelyek kapnak fényt. Másutt — ahol már régen van villany — teljes felújí­tásra volt szükség. Tizennégy utcában 6700 méteren rekonst­ruálták a vezetékeket állami költségvetésből 1750 ezer fo­rintért. A meglevő községi villanyhálózatot még további tíz kilométeren kell kicserélni. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Az idegen tehén. 8.35: Liszt: Magyar fantázia. 8.53: A Gyermekrádió műsora. 9.33: Kó­rusok népdalokat énekelnek. 10.10: Folyóparton. Torna Adóm elbeszélés«. 10.25: Leo Slezák énekel. 10.45: A nyári hőhullám előrejelzése. Dr. Aujeszky László előadása. 10.55: Fő a vendég. Ze­nés játék két részben. 13.24: Délutáni muzsika. 13.50: Rejt­vényúton a Szovjetunióban. 15.10: Gazdasági rentábilitás és szo­ciális juttatás. Orbán Attila írása. 15.15: Beethoven: A-dur szonáta. 15.45: Gazdasági újság­íróké a szó. 15.50: Géczy Do­rottya énekel, Deák Tamás együttese játszik. 16.11: Men­delssohn: a-moll „Skót” szimfó­nia. 16.44: A kék szemű Dávid- káné. 17.15: „Debrecenbe kéne menni”. A földművesszövetke­zeti együttesek vetélkedője. Haj- du-Bihar megye. 17.45: Wilhelm Backhaus Chopin-müveket zon­gorázik. 18.00: Vízbetörés. Do­kumentumműsor. 18.29: Könnyű­zenei híradó. 19.30: A Szabó-csa­lád. 22.00: A vígopera remekei — V. Mozart: Figaro házassága. 22.20: Sporthírek. 22.54: Népda­lok, népi táncok. 23.26: Bartók: l. hegedű-zongoraszonáta. 0.10: Sanzonok. PETŐFI RADIO 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.30: Glazunov: Parasztkisasz­szony — balettzene. 13.15: Há­zunk tája. A Falurádió műsora. 13.35: Jose Arzamendia latin­amerikai dalokat énekel. 14.08: Kovács Dénes hegedül. 14.20: Da­ris Day és Tino Rossi énekei. 14.35: Falusi percek. 14.40: Há­rom keringő nagyzenekarra. 14.55: Fiatalokról — fiataloknak! 15.00: Tánczenei koktél. 15.45: Opera­áriák. 16.05: Mai témák, mai dalok. Márkus László énekel. 16.15: Világirodalmi mozaik. 16.30: Kárpát Zoltán és Keresztes Mi­hály dalaiból. 16.50: Van tíz perce számunkra? Kapusi Rózsa riportja, 17.00: Csúcsforgalom. 18.10: Hanglemezgyűjtők húsz perce. 18.30: Történész szem­mel Bécsben. Dr. Benda Kál­mán riportja. 18.55: Részletek Szenkár—Ambrózy operettjeiből. 19.15: Az olasz rádió és televí­zió felvételeiből. 20.30: Lakatos Ferenc népi zenekara játszik. 20.57: A XX. század nagy írói. 21.27: Gróf é-hang verseny. 22.00: Sólymos Péter Debussy-prelüdö- ket zongorázik. 22.20: Tánczene. URH 18.00: Hírek. 18.05: Hangle­mezparádé. 19.00: Wagner ope­ráiból. 20.00: Uj lemezeinkből. 20.27: Századunk zenéjéből. 21.53: \ dzsessz kedvelőinek: Ray Dra­per együttese játszik. 22.07: Vo­kális muzsika. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: A gyógy­szerfogyasztásról. Egészségügyi kisfilm. 18.45: Uj könyvek. 18.50: Vitis , Tokayensis, magyar kis­film. 19.05: Dávid, kisfilm Viet­namról. 19.20: Előjáték. Kis já­tékfilm. 19.30: Rubel, forint dol­lár ... A devizagazdálkodás új módszeréről. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: A pénz komé­diája. Zenés szatirikus műsor. Részletek az Irodalmi Színpad előadásából, felvételről. 21.55: Permi fafaragások. Szovjet kis­film. 22.05: Tv-híradó 2. kiadás. A Nagykátai Járásbíróság ítéletet hirdetett dr. Tumann Károlyné és társai bűnügyé­ben. Tumanné 1959. december 1- én alapította meg a takarék­szövetkezetet Tápiószentmár- tonban. Rátermettségével, hozzáértésével rövidesen a megye egyik legjobb takarék­szövetkezetévé fejlesztette a tápiószentmártonit. Munkája eredményeként. többször di­cséretben, jutalomban része­sült. Az asszony azonban visz- szaélt azzal, hogy beosztottai — akik megbíztak benne — nem értettek kellőképpen az ügyrendhez, s így három éven keresztül kevesebb pénzt jegyzett be hét jeligés taka­rékbetétkönyvbe, mint ameny- nyi a tényleges befizetés volt. A különbözetet, mintegy 165 ezer forintot saját céljaira fordította. A járásbíróság számos revi­zort, tanút hallgatott ki az ügyben, s így bizonyítottnak vette Tumanné bűnösségét. Figyelembe véve, hogy a kárt még a bűnvádi eljárás előtt egy évvel teljes egészében visszafizette a takarékszövet­kezetnek, továbbá eddigi jó munkáját és valóban önzetle­nül végzett egyéb társadalmi Mély fáid« lom mai mindazokkal. tu fiat juk akik szerették és ismerték, hogy dr. Fazekas Ist­ván ügyvéd f. hó 23-án 17 óra­kor elhunyt. Temetése ma lúllus 25-én Tápióbicskén du. 4 órakor lesz. A gyászoló család. Minden külön értesítés helyett. Sürgöny­eim: Dr. TumaiMi. Tápiószent­márton. '//* tevékenységeit, egyévi szabad­ságvesztésre és nyolcezer fo­rint pénzbüntetésre ítélték. A másodrendű vádlottat, Ka­masz Istvánnét felmentették a sikkasztás vádja alól, de más szabálytalanság miatt kéthó- napi felfüggesztett szabadság- vesztésre ítélték, Héjjá And­rás felügyelő bizottsági elnö­köt pedig kétezer forint pénz- büntetésre, mert nem ellen­őrizte kellőképpen Tumannét. Az ítélet nem jogerős. Gázolás Dunakeszin Hétfőn hajnalban a duna­keszi MÁV-állomásom egy fér­fiholttestet találtak. A vizsgá­lat eddigi megállapításai sze­rint az elhunyt: Bakos Mihály 43 éves kubikos, dunakeszi la­kos hazafelé tartott, amikor egy vonat, éjfél után elgázol­ta. Bakos ittasan haladt a sí­neken, ezzel magyarázható, hogy nem vette észre a köze­ledő vonatot. Négy vízbefúlás Az országos összesítés sze­rint a hét végén négyen ful­ladtak meg fürdés közben. A négy közül egy szerencsétlen­ség a megyében történt. Tiltott helyen fürdött Tahi község határában, a Pokolcsárda kö­zelében Fedor István 23 éves segédmunkás, püspökszilágyi lakos. A Dunába fulladt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom