Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-25 / 173. szám

6 flJT mcrn Z'ffnrlno 1967. JÚLIUS 25., KEDD 155 kilométeres sebességgel a nagykőrösi tavon Az MHS a nagykőrösi csó­nakázó tavon rendezte a lég­csavaros sebességi hajómodel- lek megyei bajnokságát. Ki­lenc modellező indította 2,5 kcm-es kis masináját, s a kis hajók az 500 méteres pályán öt kört tettek meg. 1. Székelyhídi József (Nagy­kőrös) 131 km, 2. Botocska j Ferenc (Nagykörös) 122 km, 3. Fllatky István (Vác) 111 km, 4. Werner János (Vác) 110 km, 5. Bakos Ferenc (Csepel Autó) 103 km, 6. Faragó Dé­nes (Nagykőrös) 100 km, 7. Fejes Gábor (Dunaharaszti) 64 km. Vitkovics Miklós főelőadó kiemelte a pálya jó előkészíté­sét és a kifogástalan rende­zést. A sportág fejlődését mu­tatja, hogy az első hat helye­zett 100 kilométeren felüli se­bességet ért el. Elsősorban a körösiek tűntek ki, a többie- ken meglátszott az edzéshi­ány. Ha már az edzésnél tartunk, érdekesség, hogy négy főváro­si modellező edzésjellegű viadalon vett részt, köztük az Európa rekorder Takács Béla, aki a B—1-es kategóriában — amelyben a megyebajnokságot rendezték — 155 kilométeres sebességet ért el, Angel Ta­más és Szvetkó István előtt. Takács Béla a vízcsavaros 5 és 10 köbcentiméteres kategó­riában is győzött 136, illetve 140 kilométeres sebességgel. A hajómodellezők után au­gusztus 13-án az autómodelle­zők vetélkednek majd a me­gyebajnoki címekért Budaör­sön. Pécsi Sándor Újabb döntetlen Szolnoki MÁV—Ceglédi Vasutas 0:0 Szolnoki MA V—Ceglédi Vasutas 0:0 Szolnok, 800 néző. V: Szabó Cegléd: Hamza — Zátonyi, Kiss, Halmi, Vágó, Tóth, Da- rász, Csurgat, Kábák, Liptai, Papadimitriusz. Akárcsak a legutóbbi fordu­lóban, most is döntetlent ért el a Pest megyei csapat a Vas­utas Kupában. Érdekesség, hogy az idei NB Il-es találko­zón is megosztoztak a ponto­kon, Cegléden 1:1 volt. Kö­kény szombaton tartotta eskü­vőjét, s kívüle még hárman hiányoztak a legjobbak közül. A fiatal tartalékok nagy becsvággyal, de megilletődöt- ten kezdtek a komplett össze­állításban kiálló hazaiak ellen, s így az első 45 percben Szol­nok irányította a játékot, s ké­sőbb visszaesett. Az 55. perc­ben Halmi nekidobta a labdát az ellenfélnek, s ezért kiállí­tották. Tíz játékossal is egyen­rangú ellenfél volt a Pest me­gyei gárda. A küzdelmes mér­kőzésen mindkét oldalon sok helyzet maradt ki, s így szüle­tett a gól nélküli eredmény. Jó: Hamza, Vágó, Tóth, Da­rázs. 1. Szóin. MÁV 1 2 1 — 5:3 5 2. Szegedi VSE 3 1 2 — 9:6 4 3. Ceglédi VSE 3 1 2 — 7:3 4 4. Szí. MÁV 3 1 2 — 3:2 4 5. Dombóvár 3 — 1 2 4:8 1 €. MÁV DAC 3-------3 3:7 — A Vasas Túrán Népszerű a kézilabda Túrán, vetekszik a labdarúgással. Ezt bizonyítja, hogy a budapesti piros-kékek vendégszerepléséi e $00 néző volt kíváncsi, még a környező községekből is jöttek. Az előmérkőzésén a hazai máso­dik csapat 22:22 (11:10) arányú döntetlent ért el a Lőrinci SE, Gaigahévíz vegyes ellen. Ezután került sorra a fő mérkőzés. Bp. Vasas—Túrái Vörös Meteor j 28:21 (13:12) Túra, Tetézy — Nagy J. (1), | pártái (1), Sima (10), Bánczky I (5), Bánczky n (4), Tóth L. Csere: í Jvuti, Fehér. Bobák kitűnő bíráskodása mel- I Jett már az első hazai támadás j gólt hozott, amelyet még két újabb követett. A vendégek 7 i méteresből szépítettek, majd 8:2- íg fej-fej melletti küzdelem folyt, szünet után kidomborodott a több válogatottat felvonultató Vasas nagyobb tudása. Bár Si­ma továbbra is ellenállhatatlan volt, a piros-kékek mégis 7 gó­los előnyt szereztek, amelyet vé­gig tartani tudtak a barátságos mérkőzésen. A hazaiak közül a Bánczky- testvérpár, Tetézy és Sima di­csérhető. Gólya József Ferenc ismét 194 MNK-pórosítás A labdarúgó Magyar Népköz- társasági Kupa küzdelmei során vasárnap délután még egy mér­kőzésre került sor a legjobb nyolc közé jutásért. Az U. Dózsa fo­gadta otthonában a Diósgyőrt és 6:2-re nyert. Hétfőn délelőtt az MLS^-ben elkészítették a negyeddöntő sor­solását. Eszerint szerdán a kö­vetkező mérkőzéseket játsszák: Csepel—Ferencváros, U. Dózsa— Pécs, Győr—Bp. Honvéd, Salgó­tarján—Vasas. A szabályok értelmében döntet­len esetén a vendégcsapat jut to­vább. Sakkprogram A Budai Járási Tanács termé­ben ma délután fél hatkor tart­ják a megyei sakkszövetség ver­senyének V. fordulóját. Csillagszerzők: Bydeskuty—H Dr- váth, Juranics—Vékony, Harma- tosi—H. Tóth, Grósz—Gremsperger, Imecs—Lakó, Szlovák—Schubert, Szabó—Hámory. I. osztályra minősítő viadal: Sziebig—Szalay, Szőcs—Miskey. Az I. fordulóból: Szántai—Ács, a II. fordulóból: Dózsa dr.—Herceg (függő). Befejezett függő játszmák, Il­letve elmaradt mérkőzések ered­ményei. Csillagszerzők: Imecs— Szlovák 0:1, Horváth—Szlovák 0:1, Schubert—Harmatos! 0:1, Schubert—imecs 0:1, Gremsper- ger—Harmatost 0:1. A H. Tóth— Juranics játszma függőben ma­radt. Az élen három 3 pontos áil: Bydeskuty (egy elmaradt), Szlo­vák, Lakó (egy elmaradt, egy előre játszva). I. osztályra minősítő verseny: Sziebig—Szőcs 1:0, Herceg—Mis­key függő, Szalay—Szántai 1:0, Sziebig—Dózsa dr. 1:0, Fóthy— Szalay 0:1, Acs—Oszfolk 1:0. Az élen 3,5 ponttal Szalay áll, aki egyszer szabadnapos volt, egy mérkőzést pedig előre játszott. Mögötte 2,5 ponttal Ács követ­kezik. FELVÉTELRE KERESÜNK BUDAPESTI MUNKAHELYRE szerkezetlakatos, hegesztő, marós, esztergályos, mintakészírő szakmunkást, férfi segédmunkásokat, portásokat, valamint VIDÉKI MUNKÁRA lakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket és festő szakmunkásokat. ORSZÁGOS BÁNYAGÉPGYARTó V. Bp. IV., Baross u. 91—95. MOZAIK Balatonfüreden megkezdődött az Idei vitorlásévad egyik kiemelke­dő eseménye: az első ifjúsági Európa-bajnokság a finn dingi olimpiai hajóosztályban. Ezzel egy időben kerül sor a magyar ifjúsági finn dingibajnokságra, valamint a felnőtt kalózhajó ma­gyar bajnokságra. Bmóban százezer néző előtt ren­dezték meg — immár 17. alka­lommal — a motoros Csehszlo­vák Nagydíj küzdelmeit. Mi­után az eredmények a világbaj­noki összesítésbe is számítot­tak, igen erős mezőny gyűlt össze. A 125 kem-esek között a magyar Szabó László ismét re­mekelt, a 3. helyet szerezte meg. PEST MEGYE] (ŰRLAP » Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és ft Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelete kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla u. 6. (1 em Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3. Egész nap Hívható központi telefon: 344—100. 142—22C Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráié 140— 447 Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—462 141—258 Előállítja: Szikra lapnyomda Budapesti Index: 25 064 Terjeszt] a Magyar Posta. Előfizet* belő bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzle­teiben és a Po-»ta Központi Hírlat Irodánál (Bp v , tó/set nádor téi 1. tt.) Előfizetési dl) I hónap™ 12 forint Debrecenben rendezték a magyar—lengyel utánpótlás at­létikai versenyt. A magyar szí­nek képviseletében rajthoz állt a váci Pataki Pál is, aki ma­gasugrásban 194 centivel má­sodik lett. Az elsőséget a len­gyel Kiinger (198) vívta ki. A Pest megyei sportoló meg­ismételte idei legjobb eredmé­nyét, ugyanis 194 centit ért el a gödöllői NB I B-s viadalon ir. Idén már hat versenyen in­dult, de még nem tudja elérni legjobb egyéni rekordját, a 198 centit, amelyet tavaly ugrott s ezzel az országos ranglistán hatodik lett. A két ország viadalát a várt­nál nagyobb arányban nyerték a lengyelek. A nőknél ugyan­csak ők bizonyultak jobbnak 68:49 arányban. Óriási hőségben rendezték meg Szegeden a hagyományos, im­már 11. nemzetközi maratoni fu­tóversenyt. Az ózdi Tóth im­már harmadszor lett első. FONÓ ÁTRÉPZŐSÖKET FELVESZÜNK Lakást, üzemi étkezést biztosítunk Jelentkezni lehet: PAMU TFONÓIPARI VÁLLALAT Bp. XVIII. kér. Gyömrői út 85-91 Pestlőrinci vasútállomásnál Magyar Pamutipar Budapest IV., Erkel u. 30. felvesz 16 évet betöltött leányokat gépen betanuló dolgozónak. FELVÉTEL AZONNAL NE KÍSÉRLETEZZEN! mert járművében NAGYOBB KÁRT OKOZHAT Gyóni műhelyünkben szakszerűen javítunk _ Dabasi Járási Javító és Szolgáltató KTSz Gyón, Kossuth Lajos u. 4. Két 13+1-es A vasárnapi totófordulóban nyolc pályázó ért el 13 találatot, egyenként 56 697 forint nyere­ménnyel. Közülük ketten a -fl-et is elérték, s össznyereményük 282 790 forint. Tizenkettes 232, ll­es 2821, 10-es 18 120 darab akadt. Nyeremények egyenként: 978, 80, illetve 20 forint. Totóeredmények: 1, 1, 2, x, 1, 1, 1, x, 2, 1, 1, 1, 2, 2. AZ IPARI SZERELVÉNY- ÉS GÉPGYÁR — VOLT PRÉKO — betanított gépmunkára férfi és női munkaerőket FELVESZ Jó kereseti lehetőség! Jelentkezés a vállalat felvételi irodáján INC YEN ES szakmunkásképző tanfolyamra JELENTKEZHETNEK 22—45 éves építőipari segédmunkások KŐMŰVES SZAKMÁRA A KÉPZÉS HELYE: KECSKEMÉT Érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót. ÉM. BÁCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI V. Kecskemét, Klapka u. 34/a. Már csak néhány napig vásárolhat SORSJEGYET! Húzás augusztus fSO-ún 1 15 évet betöltött leányokat FONÓ VAGY SZÖVŐ SZAKMUNKÁSTANULÓNAK EGYÉVES KÉPZÉSI IDŐRE FELVESZÜNK A KÉPZÉSI ÉV 1967. SZEPTEMBER 1-ÉN KEZDŐDIK Felvételi feltételek: betöltött 15 év, 8 általános iskolai végzettség, budapesti vagy Pest környéki lakás, mert a gyár lakást nem tud biztosítani. Érdeklődni és jelentkezni: A KELENFÖLDI TEXTILGYAR SZAKOKTATÁSÁN LEHET Budapest XI., Budafoki út 111. sz. Telefon: 258—900, 191 m. ÉM. Betonelemgyár- tó Vállalat Szentend­rei Betonárugyára azonnali belépésre felvesz női dolgozó­kat mozaiklapgyártá- si munkakörbe Munkásszálló és üze­mi étkezés van. Fel­vétel személyes je­lentkezés esetén a gyáregység Munka­ügyi Osztályán Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. Kiemelt budapesti ál­landó munkára, tel- jesitményberes jó ke­reseti lehetőséggel kőműveseket, kőmű­ves lparltanuló-okta- tót, ácsokat, vasbe­tonszerelőket, segéd­munkásokat, — komp­lett brigádokat is — keresünk felvételre. Díjtalan szállást, ét­kezést biztosítunk. Je­lentkezés: Április 4. Ktsz, Munkaügyi Osz­tály, Budapest, VIII., Auróra u. 23. Kőműveseket, ácsokat, kubikosokat, kőművesek mellé férfi segédmunkásokat azonnal felvesz Favorit Építőipar Szövetkezet, (Bp., XI., Soproni út 149.). Munkahely! pótlékot, meleg étkezést. munkásszállást biztosítunk. Megközelíthető a Fehérvári úton az Albertfalva kitérőig. Jelentkezés a szöv. munkaügy osztályán. Keresuna teiveteait budapesti gyáregye - günkbe kőműveseket és villanyhegesztokst. — Jelentkezni lehet Gyapjúmosó és Szövő gyár (XIII.. Kárpát u 9—11.) munkaerő­gazdálkodási osztályán naponta 9—11 óráig. Az Egyesült Izzó Gépgyára felvételre keres: esztergályos, marós szakmunkásokat, betanult esztergályos és marós munkásokat Jelentkezés 8—14 órái' a a Munkásfelvétel) Irodán. Ctm: Budapest, 'í IV.. Szilágy« a. 26 Rákospalota— Cjpest. vasútállomástól I perc. Megközelíthető: 12-es villamos«ai 43. «. 84. 96-os autóbuszai Eladó jó karban le­vő fekete DANUVIA és 120-as tangóharmo­nika. Cegléd. Dohány utca 11/a. szám. Am Egyesült Izzó Gépgyára FELVÉTELRE KE3ES: bárom műszakot munkakörbe női munkásokat Jelentkezés 8—14 óráig. a Munkásfelvételi Irodán, Cím: Budapest, IV., Szilágyi a. 26 Rákospalota— Cjpest, vasútállomástól t perc. Megközelíthető: 12-es villamos, 43, 4i, 84, 96-OS autóbusszal. Építőanyagoknak, deszka-szín, cserepes lebontásra eladó. Nagykőrös, Báthory u. l/d. Viz-, gáz­fűtésszerelőket, festő-, lakatos-, asztalos-, tetőfedő- és bádogos szakmunkásokat és segédmunkásokat azonnal felvesz • Favorit Építőipari Ktsz. (Bp., XI., Soproni út I49j Jelentkezés a szöv. munkaügyi osztályán. Megközelíthető a Fehérvári útoD az Albertfalva kitérőig. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. 3 műszakos munka­helyre női és férfi munkaerőket felvesz a Tauril Gumi­gyár. Bp., X., Újhe­gyi u- 35. ___________ J ogászt és közgazdászt keres felvételre a Ceglédi Járási Tanács V. B. Jelentkezni le­het írásban, vagy sze­mélyesen a Járási Mezőgazdasági Osz­tályon. Cegléd. Rá­kóczi út 14. JAWA-IDEAL 50-es eladó. Cegléd,, Hu­nyadi utca 28. Eladó új típusú 175-ös Czetka. Cegléd, Ka­zinczy u. 25. A Ceglédi Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésé­re. Felvétel: belkeres­kedelmi mérlegképes könyvelői vizsga, leg­alább öt év szakmai gyakorlat. Lakást biz­tosítani nem tudunk. A részletes önélet­rajzzal felszerelt je­lentkezést a vállalat címére: Cegléd, Kos­suth tér 1. sz. kérjük beküldeni. Jelentke­zési határidő: augusz­tus 20. Csökkentett munka­idővel dolgozó S mű­szakos üzemeinkbe FELVESZÜNK szövő, orsózó női dol­gozókat és tanulókat FELVESZÜNK kivarró bedolgozókat, férfi se­gédmunkásokat és gép­munkásokat. Korláto­zott számban felve­szünk 4—6 órás fiúkat és lányokat kisegítő munkára. JELENTKEZNI LEHE t* Gyapjúmosó éi Szövőgyár iXUl., Kárpát u. »—U.l, Budakalászi gyáregy­ség (Budakalász, Ság- vári utca 27.), Pomázi gyáregység (Pomáz, HÉV-állomás) munka- erőgazdálkodási osztá­lyain. Rakodómunkásokat előnyös anyagi fel­tételekkel azonnal szerződtet a Mező­gazdasági Kiállítási Iroda. Jelentkezni lehet: Budapest, X., Albertirsai út 10. Te­lefon: 470—990 116 mel­lék. Vidékiek részére munkásszállás. _______ F arkas Titusz villany- szerelő ipari tanulót felvesz. Monor, Jó- zsef Attila u. 53. Azonnal beköltözhető négyszobás családi ház eladó. Nagykő- rös, Aponyi u. 6. Fogsorjavítás meg­várható, Bp., VIII., József krt. 77. Üllői út- nál. Telefon: 331—628. Tizhavt részletre re- kamiék, fotelok, szé­kek. fotelágy, heve- rők. Bujtás kárpitos­nál. Baross utca ki­lencvenkettö._________ W arsawa kifogástalan állapotban, olcsón el­adó. Szentendre, Kos­suth Lajos utca 9. Kovács. _______________ C zetka 175 cm 8000 km futott, eladó. Nagykőrös, Kölcsey u. 6. szám.____________ T 5-ös Pannónia mo­torkerékpár sürgő­sen eladó. Érdeklő­dés: Vác. Balassa­gyarmati úti élelmi­szerüzlet. Ipari tanuló pótfel­vétel : 2 fő villanysze­relő, 2 fő vízszerelő, 2 fő bádogos, 3 fő kő­művest még felve­szünk. Pest környéki fiatalok jelentkezze­nek. Étkezést, sza­bad szombatot, ösz­töndíjat biztosítunk. Jelentkezés: ,.Április 4.” Ktsz. Bp., VIII., Auróra u. 23. Apró cserép eladó. Nagykörös, v.. Tán­csics Mihály 22,

Next

/
Oldalképek
Tartalom