Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-25 / 173. szám
re»» MtEGVtl ■&Cíi4ap A biztos alapkő CRDEKES és elgondolkoztató jelenségről beszélt a Szerszám- és Gépelemgyárak Porkohászati Gyára pártvezetőségének agitációs és propagandafelelőse; taggyűléseiken, szabad pártnapjaikon mind aktívabb a résztvevők magatartása, de csak abban az esetben, ha gyakorlati kérdésekről van szó. Átfogó elvi kérdésekben, ha azokról szó esik, felüti fejét a bizonytalanság, az „inkább nem szólok, nehogy szamárságot mondjak” felfogás diktálta magatartás. Az ideológiai munka — mondta az ágit.-prop. felelős —, pártszervezetünk legnagyobb gyengéje, s bár az oktatásban jelentős eredményeink vannak, a kérdés egészét tekintve, még Igen sok a tennivaló. A gond jóval több egyszerű, hétköznapi feladat összegezésénél, s súlyát, jelentőségét aligha lehet kellő nyomatékkai hangsúlyozni. Már csak azért sem, mert pártszervezeteink nagy többségében hasonló a helyzet. A párt IX. kongresz- szusa döntő kérdésként foglalkozott az elméleti munka javításával, a marxista—leninista világnézet uralkodóvá tételével. A kongresszus a párt- szervezetek, pártbizottságok legfontosabb feladatai között jelölte ki az ideológiai munka rendszeressé és alaposabbá tételét, s ennek helyénvalóságát nem is vitatja senki. A vita sokkal inkább azon van: hogyan, milyen módszerekkel végezzék a pártszervezetek ezt a munkát? öreg hiba lenne valamiféle elméletieskedésre biztatni párt- szervezeteinket; az öncélúság többet árt, mint használ. Az olyasfajta „elméleti” vita, hogy a kommunizmusban lesznek-e eladók, kiszolgálók az üzletekben — ahogy ezt egyik párt- szervezetünkben nagykomo- lyan vitatták —, aligha segít bármit is tisztázni. Márpedig éppen az az elméleti munka értelme, célja, hogy világosságot teremtsen ott, ahol homály van, hogy megértesse, ami nem eléggé érthető, magyarázatot adjon arra, hol vannak a dolgok közötti nagy összefüggések. MEGYÉNK NÉHÁNY párt- szervezeténél, mint például a Csepel Autógyár, a Mechanikai Művek pártbizottságánál, egészséges törekvések tapasztalhatók az elméleti munka lényegének megragadására, elmélet és gyakorlat szoros összhangjának megteremtésére, azaz az elméleti munka aktualitásának biztosítására. Mindig arról beszélni — fogalmazta meg törekvéseik lényegét az autógyár egyik pártmunkása —, ami foglalkoztatja az embereket, de úgy szólni róla, hogv arra is választ kapjanak, amiről nem is kérdeztek. Tehát: apró. hétköznapi esetek nyomán eljutni a nap" egészhez. az összefüggésekhez, a kérdés elvi lényegéhez, a marxista—leninista állásponthoz. Ez az egyik szála a munkának: fölismerni az elméleti aktualitást a gyakorlat fölvetette kérdésben, s azt megragadva elmélyülni annak lényegében. A másik, s nem kevésbé fontos szál: vitatkozva, az ellenérveknek helyet adva végezni ezt a munkát. Párt- szervezeteink egy részénél hajlamosak ugyanis úgy felfogni az elméleti munkát, hogy az semmi másból nem áll, mint a felsőbb pártszervezetek állásfoglalásainak ismertetéséből. Hiba lenne hallgatni arról, hogy ezt a magatartást elsősorban az óvatoskodás, a kényelemszeretet diktálja, s nem sok köze van a demokratikus centralizmushoz. A felsőbb pártszervek állásfoglalásait ugyanis nem elég ismertetni, hanem alkotó módon kell azokat feldolgozni, s ugyanakkor: ezzel még aligha lesz teljes az elméleti munka. Nincs mindenre határozat, nincs minden kérdésben állásfoglalás. Pártszervezeteinknek, pártbizottságainknak területük legjobb ismeretében kell megállapítaniok elméleti tevékenységük sajátos feladatait, s ezek érthetően mások lesznek egy nagy ipari üzemben, s megint mások egy közepesen gazdálkodó termelő- szövetkezetben. AZ AKTUALITÁS és a sajátos adottságok helyes fölmérése már félig nyert csata. A csata teljes megnyeréséhez az kell, hogy igényesen, valóban lényegeset mondva szóljanak azok, akik a magyarázatra vállalkoztak. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy pártszervezeteink legképzettebb tagjaik tudását jól kamatoztassák, illetve ne restelljék igénybe venni a kapun kívüli lehetőségeket. A porkohászati gyárban, az autógyárban is volt például olyan szabad pártnap, ahol igen élénk vita alakult ki a fellazítás kérdéscsoportja körül, de volt olyan pártnap is, ahol az előadó eleve érdektelenségre kárhoztatta a jelenlevőket, mert — mint mondották — újságot a hallgatóság is olvas ... Napjaink valósága rendkívül bonyolult, s ez sokat hangoztatott igazság. Kevesebb szó esik azonban arról, hogy éppen e bonyolultság adja az elméleti munka növekvő fontosságát, mert a bonyolult kérdésekben való eligazodáshoz biztos alapkőre van szükség, biztos támpontra, s ez nem lehet más, mint a marxizmus—leninizmus. Az elméleti munka nem valami kampányfeladat, nem reszorttevékenység. A pártszervezet munkájának egészét kell hogy átfogja, s a hétköznapok, a helyi események, tények elemzésével állítsa fel a szintézist, azaz az elméleti összegezést. A kongresszusi útmutatás az ideológiai munka fontosságáról egyben program is a cselekvéshez pártszervezeteink számára. Halasztást nem tűrő program. Mészáros Ottó Tájékoztató az egyetemi fellebbezési kérvények elbírálásáról Az 1967—6ß-as tanévre pályázó egyetemi felvételizők a közelmúltban megkapták a felvételi vizsga elbírálásáról szóló értesítést. Több tízezer jelöltről lévén szó, nagy érdeklődés kíséri a felvételi eljárás soron következő fázisát: a fellebbezési kérvénye* elbírálását. A Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alatt működő egyetemeken augusztus végéig lebonyolítják az átirányítást kérők ügyeit. Az érintett intézményeken a fellebbezési kérvények elbírálására az átirányítási ügyek lebonyolítása után, vagyis augusztus 29-én, 39-án és 31-én kerül sor. így a pályázók a fellebbezési kérvényeik elbírálásáról szóló értesítést szeptember első napjaiban kapják kézhez. A ceglédi „húsosfazék": A siker titka másokban van SZEMBESÍTÉS 196?. JULIUS 25., KEDD A nyomozótiszt figyelmezteti a két férfit: — Csak az én engedélyemmel beszélhetnek. Megértették? Akkor kezdjük. Nyilatkozzék ön — fordul az egyik férfihez — ismeri-e ezt az embert? — Igen, ismerem. Bakos Lajosnak hívják, gépkocsivezető a vágóhídon. — Nyilatkozzék ön — fordul a rendőrszázados a másik férfihez —, ismeri-e ezt az embert? — Ismerem. Buresch István. Az állomásnál levő földművesszövetkezeti bolt vezetője volt. Kattog az írógép, telnek a papírok. Minden választ aláírásával hitelesít a beszélő. Most éppen Bakos beszél. Felcsattan : Hazudsz, Pista! Én nem vittem neked semmit! Mi nem vittünk neked semmit! Hazudsz! Meg kéne vizsgáltatni az elmeállapotodat! Visszavágna a válasz, de Bureschnek meg kell várnia, míg leírják az elhangzottakat. Bakos aláírja. Csak ekkor szól a nyomozó. — Tessék, válaszoljon. — Csodálkozom, Lajoskám — kezdi fojtottan Buresch. — Talán a te elmeállapotodat kellene megvizsgáltatni. Jöttél te, jött Krizsán, volt úgy, hogy ketten is jöttetek! Én mindent bevallottam! Te hazudsz! — Én? Ügy volt, ahogy én mondtam! — Nem, Lajos! Én mondtam igazat! A szembesítés eredménytelen. Illetve, néhány nappal később Bakos Lajos helyesbít: — Krizsán beszélt rá. Krizsán vitte el az „árut” Bu- reschhez a boltba. Én csak elkísértem. Kint vártam meg. Amikor kijött, a pénzből kétszáz forintot adott. Krizsán György felháborodik, amikor a százados kihallgatja: — Disznót vágtam! Mindig vágtam disznót, mindenkitől meg lehet kérdezni. A saját belébe töltöttem a kolbászt, de csak egy részére volt elég. A többi belet a vágóhíd melletti hentesüzletben vettem. Ez igaz. De az adatok mégis Krizsán ellen szólnak. Krizsán továbbra is tagad. Aztán a megyei főkapitányság vizsgálati osztálya ügyét hozzákapcsolja a Dávid-féle ügyhöz. Hiszen Krizsánék is, Dá- vidék is a vágóhidat, a Ceglédi Húsipari Vállalatot károsították meg. Ifjú Dávid Lajos 1906. június 14-én került a ceglédi húsüzembe. Most úgy próbál védekezni, hogy négy-öt hónap után valahogy „belekeveredett”. — Műszakváltás volt. Illés Ferenc munkatársam megkért, hogy adjam ki az aktatáskáját. A trafóház mellett kiadtam neki a kerítésen. Hatvanhat októbere-novembere táján történt Ez volt az első eset. Később módosul vallomása. — Nekem adták ki. Hatvanhat augusztusában. Ez volt az első eset Farkas Pálék beszéltek rá. Először viszolyog- tam tőle, de azt mondták, kár majrézni. Kiadták a zsákot, elvittem a kerékpáromon. Negyven kiló kolbász volt benne. Ifjú Farkas Pál így vall: ■— Engem Juhász Károly vett rá, még hatvannégy júliusában. Elismerem, hogy később én is kezdeményeztem. Farkas, Dávid, Krizsán neve fémjelezte a két „brigádot”. A két összeszokott csoportot, amely három éven át, egészen 1967 márciusáig fosztogatta a húsipari vállalatot. A lopott árut eladták. A már említett Burescn István, a ceglédi 23- as földművesszövetkezeti bolt vezetője a legjobb vevőjük volt Mintegy 50 ezer forintos vásárlásával megelőzte a többi. ceglédi és abonyi orgazdát A „brigádok” módszeresen dolgoztak. Kolbász, zsír, zsírszalonna, turistaszalámi, színhús, töpörtyű, parizer, sonka szerepelt a „szajrélistán”. Összesen 36 mázsa. — Krizsánnal a lábszárunkra kötöttük a kolbászt, úgy vittük ki a portánál — mondja Bakos Lajos. — Ha négy évvel ezelőtt azt mondom: „Ne csüggedjen, elnök elvtárs, lesz még maguknak rózsakertjük is” — mit válaszolt volna? — Kinevetem. Elhiszem. Én is ezt tettem volna a helyében. Pedig az a rózsakert ma már valóság Szigetesépen. Három és fél holdas valóság... Amikor — úgy négy esztendeje — megkaptam a verébfej betűkkel írott névtelen levelet, megdermedtem: Hogyan? Létezik ilyesmi — nálunk? Hogy a tsz-elnök kidobja, kizavarja az irodáról az egyszerű embert, a tsz-tagot? Hát kinek hiszi magát ez a Dobó István? Alig vártam a másnapot, hogy körülnézzek a szigetcsépi Lenin Tsz portáján ... Ügy tíz percig ültünk némán az irodában: a durvasággal vádolt elnök, meg én. ö a levélen tűnődött, amit megmutattam, én meg azt gondoltam: „Most bezzeg nem vagy olyan nagy legény!...’’ Abban a pillanatban éktelen ordítozás vágta ketté a csendet. Kivágódott az ajtó, s valaki a nyakamba zuhant. Arcomba pálinkabűz csapott, irtózva hátráltam. Az egyensúlyát vesztett „látogató” az asztalra esett. Onnan acsarkodóit az elnökre: „Kkkidobtál engem? Nnnem trá... tárgyalsz velem? Mmmmert én csa ... csak egy pa ... paraszt vagyok? Mmegírom a Népszabadságnak! ... Egy levéllel tö.több már nnnem számit... Az én levelemet is ez az ember írta. Akkor zavarta ki Dobó István másodszor. De most már én is segítettem... Hanem a rózsakertnek története van. Három évvel ezelőtt Dobó István az újságot böngészte. Az apróhirdetések között megakadt a szeme egy bekeretezett szövegen: feladója rózsa- töveket kínált eladásra, kicsiben és nagyban. Theahybride- ket, Florybundákat. Darabját 12—30 forintért. Az elnök ceruzát vett elő, s számolni kezdett. Az eredmény: ami kifizetődő a „ma— A váltótárs kiadta a kerítésen az előkészített aktatáskát, zsákot — ez volt Dávidék módszere. És a szenesajtó? — Ha szenet hoztak a gyárba, utána a szenesajtó napokig nem volt bezárva. Ott nyugodtan kivihettünk mindent. — Ez Farkas megállapítása. A vállalat igazgatóját tanúként hallgatták meg: Az elmúlt években több lopás volt a gyárban. A városban levő két raktárunkba is többször betörtek. Fegyelmit indítottunk, feljelentést tettünk. A vállalat volt munkatársa: — 1957-től 1963-ig dolgoztam a gyárban. Abban az időben — úgy tapasztaltam — laza volt az ellenőrzés... És később? Dávid vallomása: — A hűtőgépekre ügyeltem. Ennélfogva többször jártam a füstölőben és a hűtőtermekben. Ilyenkor zsebretettem két-három pár gyulait Farkas vallomása: — A kolbászszárító ajtaját saját kulccsal nyitottam. A szenesajtóra csak tavaly novemberben (!) szereltek egy használt lakatot. Szöggel is ki lehetett nyitni. Az igazgató tanúvallomása: — Nem tudtam ezekről a mostani lopásokról. A rendőrségi adatokból értesültem, hogy jelentős kár érte vállalatunkat A kár: 175 ezer forint. Ez a kiderített kár. Az ügyészség már készíti a vádiratot a több mint negyven szereplő: tolvajok és orgazdák ellen. Murányi József szeknak”, azzal a tsz sem járhat rosszul. Másnap hatszemközt tanácskozott a főkönyvelővel, s főmezőgazdásszal. A megbeszélés rövid volt: a földet — 240 négyszögölet a saját háztájijából — az elnök adja, a költségeket hárman viselik. Az emberek először mosolyogtak: rózsát termeszteni, itt?! Később legyintettek: Hadd csinálják, az ő zsebük bánja! Aztán tavaly, amikor a tsz kétholdas vadalany-telepí- téséhez — százezer tőhöz! — innen került ki a szemzőanyag nagy része, elhallgattak. — Októberben kezdjük meg a tövek értékesítését; ötvenezer darabos exportról tárgyalunk. Az idén telepített másfél holdon is rövidesen megkezdjük az oltást. Zöld fedeles reklámfüzetet mutat, a tsz rőzsaárjegyzókét. Szétküldték az ország minden tájára. ( — Hétszázezer forint bruttó árbevételt terveztünk. Ha maximális termelési költséget számítok, 50 százalékot, akkor is 350 ezer forint lesz a bevétel. Két holdról... Csendesen mondja, nem diadalmasan. Pár esztendeje még erről a tsz-ről lehetett volna oktatni: hogyan nem szabad gazdálkodni egy szocialista nagyüzemben. Férfi alig akadt, mutatóba; a kasszában ritka vendég volt a pénz, a munkában ismeretlen a fegyelem. A régi vezetők túl sokat ígértek — és túl keveset adtak. Az emberek elvesztették bizalmukat, nemcsak vezetőik, de a közös gazdaság iránt is. Ráadásul, egyik elemi csapás követte a másikat. Ekkor hozták ide — idegenből — Dobó Istvánt. Ahogy akkoriban mondták: rendet csinálni. Keservesen kezdődött Eleinte ő sem tudott adni, csak kérni. Fegyelmet bizalmat gondos munkát. Az emberek pedig egyiket sem előlegezték könnyen. Az elnök belebetegedett a gondokba. Csaknem egy esztendeig nyomta a kórházi ágyat Ebben az évben 5587 forint volt az egy tagra jutó részesedés... Hatvanötben hazajött az elnök. Sovány volt megviselt. Vétek lett volna vele vitatkozni. Az emberek egymás után pártjára álltak. Előbb az asz- szonyok, aztán az egykori bolgárkertészek igyekeztek megmutatni, mit tudnak. Év végén 14 495 forint jutott egy tagra. Most már minden könnyebben ment A rendszeresen folyósított előleg, a jövedelemelosztásban alkalmazott anyagi ösztönzés, no meg a szakszerűbb vezetés — megtette a magáét: megszilárdult a munkamorál, megjött a termelési kedv. A legutóbbi zárszámadáskor kevés híján húszezer forintos átlagkeresetet mutatott a mérleg! Szemem sarkából figyelem az elnököt. Most is sovány, most is fáradt, mégis jókedvű. Bele sem pillant a papírokba, úgy sorolja: — Ötvenholdas zöldségkertészetünkből negyven holdra leszerződtünk a MÉK- kel. A többi tíz hold terméséből látjuk el friss áruval — naponta többször is — a községben nyitott saját üzletünket, sőt, még két budapesti tsz-árudának is szállítunk. Eddig csupán erről a 10 holdról mintegy négyszázezer forintos bevételt szereztünk, ebből fizetjük a havi előleget. A kertészet bevételi terve egymillió-kétszázezer forint, de meg lesz a kétmillió is. Az, ott dolgozó 60 tagú asszonybrigád a tsz támasza: dolgosak, szorgalmasak, elégedettek. Mi is megadjuk nekik, ami megilleti őket: a netto árbevétel harminc százalékát kapják fizetségnek, s a többlet árbevétel felét prémiumnak! Megérdemlik. Aztán a terveikről beszél. A rózsatő mellett szegfűtermesz- téshez fognak. Idén kezdik meg — saját erőből — egy 200 négyzetméteres, kazánfűtésű hajtatóház építését, s ezt 1971-ig 1000 kvadrátra növelik. Építenek zöldségcsomago- lót, ahol majd maguk mossák, adjusztálják, csomagolják a zöldárut. Mellette épül fel a kertészet irodája is, s ötven holdat körülkerítenek, itt, a falu melegebb, szélvédett végén. A térület is jobb, mint a mostani kertészeté, s az asz- szonyoknak sem kell annyit gyalogolniuk munkába. Az iroda is megváltozott Bútorzatát fővárosi szállodák is elfogadnák. Az asztalon, üvegvázában szegfűcsokor. Ez már „saját termés”. Németh Lukács főmezőgazdász nyit be a szobába. — Látja, itt jön az eredmények egyik „forrása” — mutatja be az elnök. — Főállat- tenyésztő volt tavaly októberig. Amikor láttuk, milyen jó szakember, azt gondoltuk: erős, egészséges fiatalember, miért csak az állatokkal legyen gondja? Hadd kínlódjék az egész gazdasággal! A siker többi titkát az asszonyokban, meg a kertészet vezetőiben: Robii Jenönében és Bobonkov Jovanban kell keresni. Öröm velük dolgozni. Órájára pillant, s elnézést kér: egy vonatot már lekésett miattam. Pedig ma sietnie kell; tegnap éjfél után ment haza. Talán a gyönyörű gla- dioluscsokor megbékíti majd az otthoniakat... Nyíri Éva AZ ÖREGÚR Vasárnap dél. Vendéglő. Egy öregúr spenótot kanalaz. Üres spenótot kenyérrel. A körülötte ülők résztvevőén nézik. Vasárnap min. A rántotthúsok, torták, palacsinták, pörköltek időszaka. Zsíros húsoké, vajas krémeké. Söröké, boroké. Ez a gondozott külsejű öregúr pedig itt spenótot eszik. Egy vendég arra gondol rendelni kellene neki valami mást. De hogyan? Hogyan hogy ne sértsék meg az öregurat, aki méltósággal és élvezettel kanalaz. Utolsó cseppig megeszi a spenótot aztán palacsintát kér. Egyet. Lekvárosat. Óvatosan megszagolgatja, körülnéz, aztán gondosan elvágja falatokra. A körülötte ülők torkát szorongatja valami. Apjukra gondolnak, szüleikre, akiknek már illene vinni egy csokor virágot. Akiket talán meg kellene hívni egy vasárnapi ebédre mondjuk ebben az étterembe. Az öregúr gondosan falatozik, összekaparja késsel a porcukrot azt is elszopogatja. Aztán iszik egy pohár vizet. Simát. Aztán hívja a fi- zetópincért. Komótosan diktál. Ragulevest, paprikáscsirkét galuskával. Rántottha- lat roseibnivel. Csak ezután következik a spenót é$ a palacsinta. A pincér összead, átveszi a százast. Az öregúr némi gondolkodás után oda tesz az asztalra egy forint borravalót. Aztán piszkálni kezdi a fogát. Zsebében kotorászik. Celo- fántpapirba csomagolt Parker tollat vesz elő. Dolgozni kezd. Az étlapon feltüntetett árakkal egyezteti a számlát. összead, szoroz, pipál. Aztán — úgylátszik minden stimmel — visszacsomagolja a Parkért a celofánba. Feláll. Lesimítja a kabátját. Távozik. Cipője kínosan nyikorog és jobb orratövén egy szőrszálakkal ékesített szemölcs van. (b. i.)
