Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-01 / 153. szám
1967. JULIUS 1., SZOMBAT ""kMítíod A lokálpatriotizmuson múlik: Ne legyen kisváros - az ország egyik legkisebb városa! Könnyű utasnak lenni. Kiszállni a gépkocsiból, megérkezni a helyiérdekű modern — de fuiiasztó levegőjű — szerelvényével, nézelődni, megízlelni ezt és azt, fényképezni, ismerkedni a várossal, s utána azt mondani, ez sem jó, az sem, nem tetszett, hogy... ha lágy csinálnák... Könnyű utasnak, turistának lenni. Ám ahol idegenforgalomra rendezkednek be, ahol számítanak erre, ott számítani kell az utasok, turisták kedvével, igényével is. S az — nehezebb dolog, mint turistának lenni... Hétköznap, szeplókkel Hőség, hétköznap, reggel. És — tömés! Ontja az utasokat a most érkezett szerelvény, autóbuszok indulnak, de jócskán jut a városnak is. Iskolás- esoportok, felnőttek. Tehát, utas vagyok. Az állomásnál sokáig szidott „köpködő” helyén létesített büfé jó. Elődje elriasztott, elszomorított, ebben, ha nem is dühöng a tisztaság, de megfelel a gyorsan továbbálló utasnak. Befelé az út apró, várost csúfító szep- lőfckel teli. A kőfalas, pihenőpados saroknál nyíratlan a pázsit, s itt is, tovább, a beugróban levő nyomóskútnál, s magán az utcán is szemét, szemét... piszok... lovak névjegyei, papírok, ahogy ez lenni szokott. Sajnos. Üzletek, hiszen ez lenne a „főutca”. Sajnos, régi és rosszéFtelmű „falusi” boltocskákat idéznek. Kopott portálok, ha illik egyáltalán ide a kifejezés, por az üveg mögött, s a látszat kedvéért odatett ez vagy az. Ilyen a dohánybolt, a férfi fodrászüzlet sem valami vonzó, s így tovább. A patakon túl, a háztartási ve- gyiáru bolt uralta ház homlokzata sem illák a városka hangulatához, kedvességéhez. És mindenütt régi, tépett, piszkos plakátok, mintha nem is a szezon elején, hanem a végén, valamikor októberben lennénk, amikor már úgyis mindegy. Apróságok persze. Szeplők. Az utas azonban itt ballag be a város központjába, itt jön be kocsin — az országút felől, ha leszalad a moziig, s ott jön föl, valamivel kedvezőbb benyomásokra tehet szert — s mindez, nem találok más kifejezést, lehangoló. Vagy legalábbis disszonáns mindazzal, amit értékben, történelmi emlékekben a város kínál. Még olyan, renitens gondolat is megfordult a fejemben, ha nem menne másként, talán — főként a fiatalok segítségével — szervezhető, rendezhető lenne egy „várostisztasági” nap. Végigtakarítanák a tereket, a főbb útvonalakat Lenne mit, s főként, lenne miért. Az utasokért. Alkalmi ismerősök Utas vagyok, nem kötnek hát szakmám előírásai. Találomra beszélhetek emberekkel, s nem kell azzal kezdenem, hogy... Két fiatalember; ,Jogalmunk sincs, hol lehet” válaszolják, amikor a Ráby- ház után kérdezősködöm. Másodszorra szerencsém van, idősebb — és bőbeszédű — férfi igazít útba, megkérdi, jártam-e már a városban, mit ismerek belőle, percek alatt kifejti véleményét, hogy „sajnos, csak néhány loltálpatrió- ta ügye” Szentendre fölvirá- goztatása, a lakosság nagy többsége — úgymond — fütyül arra, hogy olyan városban lakik, ami „Európa más részén drágakő lenne.” Nemes elfogultságát megbocsátom, sum- más ítélkezése persze, mint általában a sumHÍás ítélkezés, igazságtalan. Sok minden történt a városkában — hiszen 1957 óta minden esztendőben legalább kéttucatszor, ha nem többször megfordultam magam is benne — elég most is ránézni a fölállványozott, szépülő egyik templomra, a Du- na-parti. sétányon serénykedő munkásokra, a kiépített véd- falra, sok mindenre. Mégis, amikor egy feketére leülök a Művész-presszóba — miközben fülembe üvölt, látómezőmibe tolakodik a televízió képe, hangja, legalább délelőtt ne! — nem hagy nyugodni a gondolat: néhány lokálpatrióta? Hirtelen jött ötlettel megkérdem a szomszéd asztalnál ülő két asszony egyikét, nem tudja véletlenül, kilenckor vagy tízkor nyit a múzeum? Húzza a vállát, fogalma sincs. „Egyszer voltunk ott a kisfiámmal, délután.” A felszolgálónő tájékoztat, még azt is tudja, hogy most „Táj és ember vagy hasonló címmel kiállítás van benne dunakanyari festők képeiből.” Egy kicsit megnyugszom. Azért nem téved itt mindig zsákutcába az utas... Öröm, üröm nélkül Van mégis öröm üröm nélkül! És ez a Ferenczy Károly Múzeum, meg — kissé előreszaladva — a Parkmúzeum, közismertebb nevén a szoborkert. Mindkét helyen tömeg: iskolások csoportjai, gyerekek Nógrádból, Komárom megyéből, sőt szegediek is, felnőttek, pároséin, csoportosan. Értő kezek rendezte anyag, ízlés, mértéktartás, ahogyan kell Nem szájbarágás, de tartalmas magyarázatok az anyaghoz, szíves kalauzolás. A szeplő- ket itt már feledi az utas, annyira varázsát érzi a múltnak, szépségét, tapintható közelségét annak, amire azt mondjuk, történelem. A szoborkertben is sok a látogató. Hat ország rendszám- táblái az ott parkoló kocsikon, gyalogosan érkezettek, álmél- kodó vagy értetlen tekintetek egyik és másik szobor láttán, de — művészettel ismerkedő tekintetek mindenképpen. Fényképeznek a külföldiek — fotóscsemege, lesz mit mutogatni odahaza —, a bejárat melletti pavilon jó anyagot kínál, ha nem is túlzott meny- nyiségben. Elkapott félmondatok: „Ilyen nincs az országban...”-, „...hol lehetnek az eredeti szobrok fölállítva...”; „diafilmen nem lehetne megltapiii ezt..„telitalálat, hogy az országúti elágazás mellé tették”... s így tovább. Vissza a múzeumhoz. Sikátor vezet föl a templom- hegyre. Padok, nyíratlan pázsit, de — tisztaság. Látszik, hogy a templom környékét rendben tartják. Rajzoló, festő gyerekek, meglepően jól választott színek, ügyes vonal- vezetés, tiszteletreméltó fölszerelés. Vezetőjüktől megtudom, hogy salgótarjáni bányászgyerekek ... táborban vannak a Dunakanyarban, „kiruccantak fösteni”, s olyan kedvet csinált a gyerekeknek, hogy „holnap is bejönnek.” Konyha, utcán át A térről a mozisarokhoz vezető utcácskákban finom fagylalt, maszek cukrászdában, ahol köszönnek... Néhány lépés, s az utcára nyitott ajtón át láthatja az utas, mit is készítenek a Görög Kancsó kisvendéglő konyhájában... Nem a legépületesebb látvány a földre rakott lábosokkal, a vízben ázó burgonyával, a nem túl tiszta köpenyekkel... Jobb lenne becsukni az ajtót, vagy — nagyobb rendet tartani a konyhában. A nap elől ernyő véd, a székek ugyan nem túl kényelmesek, de hol van hazánkban olyan kerthelyiség, ahol kényelmesek lennének a székek? A kiszolgálás gyors, udvarias, pedig sokan vannak, a pincér a kérdésre, hogy milyen a mai nap, azt válaszolja, „csak a szokott, uram”. És tovább lohol verejtékezve megpúpozott tálcájával. Engem szólítanak meg, Pozsonyból jött házaspár tudakozódik. hol kaphatnának a várost bemutató leporellót, valami szép emléktárgyat, mert bejárták a környéket, de nem jutottak semmire. Én sem tudok rajtuk segíteni, sőt, a mellettünk ülő szentendrei bennszülött sem. A művésztelep három illusztris tagja sörözik a bal oldali asztalnál, hallják a házaspár gondját, egyikük fehér papírlapra megkapó hangulatot varázsló vonalakkal skicceli föl — mintha ott lenne a szeme előtt — a szerb templom park övezte, fáktól félig takart sziluettjét, s némi habozás után átnyújtja. „Emlékül” — mondja, a házaspár tétova, nem értik a gesztust, s csak a fölvilágosító szó nyomán jönnek tisztába a helyzettel, de akkor azután nem győzik köszönni, címüket írják papírra, ha netán a művész Pozsonyba menne — s jöjjön minél előbb — „természetesen” náluk szálljon meg... Ismeretségek születéséhez olykor véletlenek kellenek. Például, hogy az iparilag előállított emlékeztető hiánycikk legyen._ Túl hangos békesség Elég hosszú a gyalogtúra ki a városból a Papszigetig, pe- cabotokkal fölfegyverkezett srácok baktatnak előttem, s búsan mondogatják, hogy „tegnap sem fogtunk semmit.” Azért persze ma is mennek. A szigetre kanyarodó út előtt a fűben, kidöntve hever a széltől letépett tábla, ami tudtul adná, hogy „Bisztró” honol ott, még szerencse, hogy a lekaszált, összeaszott, nagy csomókban heverő giz-gaz félig eltakarja. Mielőtt ráfordulnék a hídon át vezető útira, a Pe- tőfi-rádió műsora bök mellbe, süketít meg, fültépő harsogással ordít ki vagy a cam- pingből, vagy a Szigetgyöngye bisztróból, szerencsére azután, néhány perces bőgetés elteltével, csöndesebb lesz. De minek ide egyáltalán? Hát nem a csöndért, a békességért, a nyugalomért jönnek ide az emberek? Meglepő a rend, a tisztaság, az ápoltság a camping bejárata előtt, most is három asz- szony szorgoskodik, söpör, gazt kapál, két kéregető kisgyerek tűnik föl — „bácsi, kérem, egy forintot... délután mindig ki szoktunk jönni... a külföldiek jobban adnak, mint a magyarok... na, jól van, de most már tessék adni egy forintot ...”, szép, rendben tartott az üzletház, modem vonalú, akárcsak a Szigetgyöngye. Délután öt felé jár, elég- nagy a forgalom, főként autósok, tovább azonban, túl a bisztrón nem merészkednek, mert földhányások, nagy pocsolyák riasztják vissza őket, valamilyen vezetéket fektetnek le, most, főszezonban. Tavasszal jobb lett volna. Valaki arról beszél mellettem, hogy — három házaspárnak vélem a társaságot — „két tekercs filmet ellőtt a városban”, s a másik azzal toldja meg, „milyen kedves volt az a fiú, egész délelőtt loholt velünk, s még pénzt sem fogadott el”. ★ Többször hallottam aznap: az ország legkisebb városa. Ez ugyan nem stimmel, mert lakosságát tekintve Komárom, Kőszeg, Túrkeve, területét értve pedig Balassagyarmat, Kazincbarcika, Komárom kisebb, de az bizonyos, e miniváros értékben, szépségben nem — kisvárosit produkál. Mégha vannak is szeplők. Mert a festő gesztusa, a felszolgálónő útbaigazítása, az ismeretlen fiú ingyen idegen- vezetősködése nyomós érv amellett, hogy azért e városkában nem mennek fehér holló számba a — lokálpatrióták... Mészáros Ottó Ki arat le több gabonát? Rekord javításra készül Petró János Versenyre keltek a monorí kombájnosok ötszáz hold gabona learatá- sa — kombájnnal is dicséretes teljesítmény. Petró János, a Monori Gépjavító Állomás traktorosa három évvel ezelőtt 800 holdról vágta le aratócséplőgépével a termést. A kiváló kombájnos most re- kordjavításra készül. SZK—4- es gépével szerdán állt a nyáregyházi Béke Termelőszövetkezet árpatáblájába, s csütörtökön bejelentette: ötezer forint külön jutalomban részesül a mononak legjobb eredményt elért brigádja, s külön jutalmazzák az egyénenként legmagasabb teljesítményt elérőket is. A gépjavító állomás vezetői, műszaki gárdája igyekszik segítségére lenni a versenyzőknek, biztosítja a zavartalan vetélkedő feltételeit. sp — versenyre hívja ki Pest megye kombájnosait. Egyetlen feltétele: hogy ki-ki a gépével, minél nagyobb területről, a lehető legkisebb szemveszteséggel arassa le a kalászosokat. Egyben kéri a megyei versenybizottságot, s a gépállomások megyei igazgatóságát, hogy a vetélkedőt, hasonlóan a tavalyihoz, karolja fel, kísérje figyelemmel, s egy-egy szakasz elteltével értékelje a versenyt. Berzsenyi Zoltán, a mono- riak igazgatója elmondotta, hogy a gépjavító állomás valamennyi kombájnosa bekapcsolódott a versenybe, s azonkívül, hogy kiemelkedő egyéni teljesítmény elérésére törekszenek, szem előtt tartják a jó átlagteljesítményt is. Más szóval: a negyvenegy monori kombájnos elvállalta, hogy az idei aratásban 365 holdra növeli az 1 gépre jutó átlagteljesítményt. S hogy a vetélkedőnek meglegyen a kellő „húzóereje” is, Tóhnnliovi ^aíDdíőrösön, az Állami Gazdaság birto- I uDOrUdll kán is tábort vertek a vakációzó úttörők. A kellemest összekötötték a hasznossal; a pihenés, szórakozás és vidám versenyek mellett vezetői ismeretekre is szert tesznek. Az úttörő vezető-képző táborban a pajtások legjobbjai sajátítják el a vezetéshez szükséges alapismeretéket Foto: Gábor A rádi málnaszörp története Díjat nyert — Eladható — Kezdik a gyártást — Jó hír a cukorbetegeknek A rádi Üj Élet Tsz málnaszörpjét a váci országos bo- gyósgyümöles-kiáilításon harmadik díjjal jutalmazták a készítmények versengésében. — Itt a díj, ez az ezüsttalpas nehéz kristályserleg. — Akkor talán mindjárt meg is kóstolhatnánk belőle... — Sajnos arra még néhány napot várni kell, egyelőre nincs készletünk — közli Könyves József a tsz elnöke. — Ejha! Ennyire kapós portéka? — Reméljük az lesz, értékesítési gondoktól nem félünk. Minden mennyiség eladható. Hogy mégis miért nincs még kész szörp? Egyszerű. Előbb a nyers és mindössze hangyasavval tartósított levet kell olyan mennyiségben előállítani, hogy érdemes legyen cukrot keverni bele. Ami pedig a kiállításra vitt mintát illeti, az tulajdonképpen az első gyártási kísérletek eredménye, még csupán kézisajtón átpréselt gyümölcsből készült a megfelelő hozzávalók adagolásával. A szörpüzem zsengéjének kiállítási sikere meglepte az elnököt és a tagokat is. — De nem nagyon. Hiszen tudós élelmiszervegyész új eljárása alapján és személyes irányítása mellett dolgozunk. E percben is itt van nálunk, az üzemünkben. Persze mindjárt odamegyünk. Tágas, világos helyiség, frissen meszelt falak, még a mestergerendák is csillogó hófehérek. A terem végén jókora szőlősajtó. — Ezt a budafoki pincegazdaság adta bérbe egy esztendőre, akkor kell nyilatkoznunk, megvesszük-e vagy tovább béreljük, mert ha nem, kiselejtezik. Nekik a legmodernebb francia préseik mellett ez itt már csupán kacat. Pedig, ha elavult is, még mindig használható, kitűnő állapotban van, és nekünk most úgyszólván az életet jelenti. Igen, enélkül, hiszen az Űj Életnek nincs befektetésre elegendő pénze, nem lenne szörpüzeme sem. Márpedig mezőgazdasági nagyüzem, még a legjobb sem lehet meg melléküzem nélkül. — Nekünk pedig azt mondották — beszél keserűséggel róla Könyves József —, hogy csak termeljünk, az a mi profilunk, a feldolgozás ipari feladat Az eredmény: még tavaly is alig tízezer forint évi átlagkereset tagjainknak. Közben évek óta kilincseltünk hiába szörpüzem engedélyért. — Végül mégis megkapták. — Néhány hete. Akkor jött csak a neheze, hogyan is fogjunk hozzá. Mert ugyebár mi tudunk trágyázni, kapálni, még az állatokhoz is értünk, de a szörp? Szóval szakemberre kellett vadásznunk. Ha gazdag tsz lenne az Üj fiiét ez sem okozott volna gondot. Jó fizetségért mindig akad szakember. Csakhogy a rádi tsz meginduló üzeme még nem vállalhat magas fizetési terhet. Felkerekedett tehát az elnök és néhány tag, elmentek Budapestre. Ami azután történt valóságos mese. Bár nem kellett bejárniuk heted-hét országot, amíg célhoz értek, a történetből mégsem hiányzik a váratlan. Beállítottak az első konzervgyárba. Kérdi a portás, mi járatban varrnak? Elmondják. Az igazgató éppen házon kívül van, közli a portás, megszólal azonban a hátuk mögött egy férfi és bemutatkozik. Megmondja: magas műszaki beosztást tölt be a gyárban, de azt is, hogy az igazgató nem híve a tsz-fel- dolgozó üzemeknek. Kényelmetlen versenytársat lát bennük. Ám, ha hallgatást fogadnak és akarják, elmegy hozzájuk, megmutatja nekik a szörpkészítés technológiáját. Természetesen minden díjazás nélkül, társadalmi munkában. A nevét ezekután az elnök elhallgatja előttem. A szerencse azonban ezzel még nem merült ki. Egyszerre csak, mintha az égből poty- tyant volna, megjelent a tudós vegyész, aki a szörpkészítés új eljárását dolgozta ki. Hideg úton, a hagyományos főzés elhagyásával jó eredményű kísérleteket folytat. így üdébb a szörp, több a vitamintartalma. A gépe az intézményben, amelynek tagja, már működik. Most kért engedélyt rá, hogy felállíthassa Radon, legyen ott a kísérleti üzem. Hiszen így kiderülne nagyban, mennyivel jobb ízű a meleg úton előállított gyümölcsszörpnél. Ami, bár primitívebb eszközökkel készítve, már a kiállításon kiderült és díjat hozott a tsz- nek. Mi a tudós neve? Megkér, írjam X. Y.-nak vagy N. N.- nek tetszés szerint, mert ő is feketén jár ki Rádra, a konzervipar vezetősége sem látja szívesen a tsz-ek tartósító üzemeit. Ebből is látható, legfőbb ideje volt egy gazdát adni a kormányon belül a mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak, ezáltal talán gyorsabban áthatja az ipar vezetőit a gazdasági irányítás új szelleme. — Ha megkapjuk a gépeket és ezzel a kísérleti üzem jellegét — bizakodás fűti át Könyves tsz-elnök szavait —, akkor leszünk csak egyenesben. Berendezkedünk mindenféle más gyümölcsszörp készítésére is. Télen o palackozással munkát adhatunk asszonyainknak, aztán — van sztk- vízüzemünk — nyáron szénsavas gyümölcslével láthatnánk el a közeli üdülőhelyeket. De maradjunk csak a jelennél. Ez évben mintegy tíz vagon málnaszörp előállítását tervezzük.' Még az új gépek nélkül is. — Szóval a kóstoló legköze- lebbre marad. — Fájdalom, én meg sem kóstolhatom. Tilos, cukorbajos vagyok. Habár... X. Y. — mondja a kutatóélelmiszer- vegyész nevét a tsz-elnök — megígérte, hogy rövidesen kidolgozza a cúkorbajosok által is fogyasztható, cukor nélküli málnaszörp előállítási eljárását. Ez ugyan nem tartozik a rádi szörpüzem létesítésének történetéhez, de — hiszen olyan sok a cukorbeteg — csak itthon tízezreket, a világon milliókat érdeklő remény- teljes jó hír, tehát el nem hallgathatom. És micsoda perspektíva a rádiak számára, üdítő, vitamindús, édes gyümölcsszörpöt gyártani beteg* ségben szenvedő embereknek! Szokoly Endre
