Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-01 / 153. szám

4 1967. JÜL1US 1., SZOMBAT 10 éves a Tv-Hiradó (II.) A legfrissebb képes A Tv-Híradó szerkesztőinek vízióban, hogy ott egy új, iga- a film és a rádió kombináció­jából kellett egy új tájékozta­tó műfajt kialakítani. Azt ku­tatták, hogyan lehet a sajtó publicisztikáját, a filmhíradó képszerúségét, a rádió gyorsa­ságát úgy kihasználni a tele­Munkatársak; a nagyvilág operatőrjei Talán röviden tekintsük át a híradó fejlődésének egy-egy állomását. 1958. elejétől már az aznapi események is szere­pelnek benne. Ugyanabban az évben kialakul a rendszeres riportfilmcsere a szovjet, az NDK, a lengyel és a csehszlo­vák televíziókkal és az ame­rikai UPI hírügynökséggel. 1958-ban hetenként 2-szer és mintegy 50 ezer képernyőn je­lenik meg a Tv-Híradó. Az adásnapok száma is nő. 1964. március 3-tól már napon­ta háromszor ad friss informá­ciót nézőinek a Tv-Híradó — műsorkezdéskor a képekkel il­lusztrált hírek, 20 órakor a 20 perces első kiadás és műsorzá­ráskor a második kiadás. A Tv-Híradó főszerkesztője Irányítja a három rovat —, a külpolitika, a belpolitika, és a népgazdasági rovat munkáját, valamint az operatőrök, a vá­gók, a gyártási csoport, a ren­dezők, a keverők, a világosítók és a gépkocsivezetők gárdáját. Majd minden nagyobb vidéki városban van tudósítója a hír­adónak, aki megyéjének ese­ményeit rögzíti filmszalagra és Nyugalomba vonult Pioker Ignác Az Egyesült Izzó Gépgyára alkatrészgyártó műhelyének dolgozói a pénteki ebédszünet­ben búcsúztatták régi munka­társukat. a nyugalomba vo­gára néhány évig gép mellett, fizikai munkát végez. Sokan megkérdezték Pioker Ignáctól, hogjran használja ki szabad idejét. Válasz helyett zán „tv-szerű” közlési mód jöj­jön létre. Ez az útkeresés 10 éve kezdődött és ma is tart sőt még hosszú évekig ahogy egy- egy újabb technikai eljárás je­lentkezik a televíziónál. küldi fel Budapestre. A saját forgatócsoportokon kívül a vi­lág nagyon sok operatőrje és szerkesztője is részese a Tv- Híradónak, ezért bátran el­mondhatjuk, hogy ez a leg­nemzetközibb műsor. Amikor nincs film... Ma már fel sem tűnik, a né­zőknek, hogy a délutáni lon­doni, vagy a moszkvai délelőt­ti eseményeket este már Buda­pesten is láthatják. Ez úgy történik, hogy délben és dél­után Európa fővárosai talál­koznak a Szabadság téren a tv székházában. Az Intervízió, majd az Euróvízióhoz tartozó televíziók az egész Európát összehálózó mikrohullámú lánc segítségével leadják leg­frissebb és legérdekesebb ese­ményeiket, ezekből mindenki azt rögzíti képmagnón, vagy filmszalagon, amire az esti adásnál szüksége van. Repülő­gépen naponként küldik az anyagot a testvér-televíziók és a filmhírügynökségek. Ezek a tekercsek a repülőgépek le­szállása után rövidesen megér­keznek a Szabadság térre. nuló Kossuth-díjas Pioker Ig­nácot, a szocialista munka hő­sét. Pioker Ignác 38 évig dolgo­zott ebben a gyárban, s a szakma részére egészen új ge­nerációkat nevelt. Pioker Ig­nác fia, Pioker Gyula, egyéb­ként ugyancsak az Egyesült Izzó Gépgyárában dolgozik, s bár technikus, apja kívánsá­teendőit sorolta: tagja az or­szággyűlésnek, a IV. kerületi Pártbizottságnak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének és kerületi bi­zottságának. Sok teendője mel­lett azonban most már igyek­szik egy kis időt szakítaná kedvenc szórakozására, a ker­tészkedésre is. A telex-szobában pedig a képtávíró reggeltől estig meg- j állás nélkül ontja a legfrisebb képeket. Az archívumban több ezer tekercs külföldi filmriportot tartanak nyilván, a fénykép-archiv dobozai 17 ezer, a világ majd valamennyi híres emberéről, fővárosáról, érdekes tájáról készült fényké­pet rejtenek. S ha nincs film, akkor fényképpel, térképpel és egyéb grafikával illusztrálják a legváratlanabb hírt. 9 méter —1 perc Jelentkeznek az intézmé­nyek, üzemek is, hogy hírt ad­janak életükről. Ugyanakkor gyakran maguk a nézők is tá­jékoztatják a Híradó munka­társait egy-egy balesetről, pa­naszról, vagy az élet különbö­ző visszásságairól. Közben a „saját” forgató csoportok is dolgoznak és megörökítik a nap eseményeit. Nem kis fel­adat 20 percbe sűríteni a leg­fontosabb külföldi és hazai eseményeket! A jövő a képmagnóé. Az operatőr könnyű kézi kamerá­ját vékony kábel köti össze a személykocsiban elhelyezett képmagnóval, amely magnó­szalagon rögzíti a mozgóképet. Nagy előnye, hogy a stúdióba érkezés után azonnal „adha­tó”. A magyar televízió híradó­operatőrjei egyelőre úgyneve­zett fordítós filmet használ­nak, ahol először előhívják, mint negatívot, majd megfele­lő eljárással ugyanazt a fil­met pozitívvá alakítják. A laborálás után a vágókhoz kerül a film, akik a szerkesz­tővel közösen úgy csoportosít­ják az egyes részeket, hogy legjobban kifejezze a riport mondanivalóját. Közben a 30 méteres filmtekercs 9—10 mé­terre zsugorodik, ami a Hír­adóban egyperces riportként látható. Pontos terv alapján a hazai és külföldi filmripor­tokat összeragasztják, elkészül a megfelelő szöveg, és a ren­dező feladata, hogy adásba időben induljon a film, időben kerüljön egy-egy telefoto a kamerák élé, és minden a leg­nagyobb összhangban, a szer­kesztő elképzelése szerint va­lósuljon meg, illetve jelentkez­zen a készülék képernyőjén. A Tv-Híradó július másodi­kén a 11. évfolj-amát kezdi meg: egy feltnőtté vált televí­zió friss, érdekes képes napi­lapjaként. Tamás György Szentendre, július 3—15 Képzőművészek nyári tábora Hétfőn, mintegy negyven képzőművész és rajztanár rész­vételével megnyílik Szent- j endrén a hagyományos nyári művészeti tanfolyam. A közel kéthetes programban sok ér­dekes előadás szerepel. Júliüs 4-én Gaál Endre festőművész tart előadást Stílusok a kife­jezés szolgálatában címmel. Másnap, július 5-én Körner Eva művészettörténész tart előadást A kubizmus szerepe a XX. század képzőművésze­tében címmel. Ugyancsak Kör­ner Éva tart előadást a konst­ruktivizmusról, majd pedig a modern szobrászat formaprob­lémáiról. Július 11-én kerül sor dr. Poszter Györgynek, a Népművelési Intézet osztály- vezetőjének A szocialista mű­vészet és a közízlés problé­mái című előadására. A kö­vetkező népművelési évad képzőművészeti feladatait Dá­niel Kornél festőművész is­merteti majd a tanfolyam hallgatóival. A tanfolyam programjában még mindenna­pos műtermi és szabadtári munka szerepel. A tanfolyam ideje alatt készült művekből július 13-án kiállítást rendez­nek. Százezer forintot dobnánk a sárba morfondírozott magában Pász­tor Jenő vb-elnök Szigetszent- mártonban, amikor megtudta» hogy ennyi pénzt kapnak út­javításra. Ebből legfeljebb egy­szer lehetne lesalakoztatni a2 üdülőtelephez vivő duna-parti utat. A következő esős idő­szak után ott lennénk, ahol x part szakad. Eszmefuttatásával a tanács­tagok is egyetértettek. Töp­rengtek, hogyan lehetne a száz­ezer forintot megsokszorozni. Okos érvekkel felkeresték as arra legilletéke-sebbekct, hogy nyissák meg jobban a bukszá­jukat. — Nem lehet, nem lehet — csóválta a fejét Illetékes. Kél kilométer útépítés egyenlő kéí millióval. — Ha vállalat csinálja. D« mi házilag nekiveselkedünk és a fele sem kell rá. Tisztek kék egyenruhában Tizennégy éve képeznek . tisztek hatásköre, felelőssége forgálmi tiszteket az AUtóköz- [ megnövekszik, lekedési Tisztképző Intézetben. _____ N em szaporítjuk tovább * szót. Másodállásban szakmér­nököt alkalmaztak a tervek ké­szítésére, a KPM-től kölcsön- g ép eket szereztek és ma már ott tartanak, hogy lényegében elkészült a fontos útszakasz fele. Az idén 54-en végezték el a tanfolyamot. Tegnap délelőtt avatták őket tisztté a Magyar Autóklub székhazában. Az ünnepségen Kiss Dezső, a közlekedés- és postaügyi mi­niszter helyettese köszöntötte az 54 sötétkék egyenruhás, piros vállapos forgalmi tisz­tet. Felhívta figyelmüket az autóbuszközlekedés növekvő szerepére. Elmondotta: a köz­úti szállítás rohamosan nö­vekszik, néhány éven belül a személyszállítás 70 százalékát már autóbuszok bonyolítják le hazánkban. Az autószerve­zet a minisztériumon keresz­tül tröszt formájában fogja irányítani a közúti szállítást. A központi akarat hatéko­nyabb érvényesítése mellett a szállító közületek, célfuvarozó vállalatok nagyobb önállósá­got kapnak a helyi fuvarozás­KIS MŰVÉSZEK Tegnap fejeződött be ^Szent­endrén a megyei úttörőelnök­ség képzőművészeti szaktábo­ra. Hatvan képzőművészettel foglalkozó, kitűnő rendű álta­lános iskolás vett részt a tíz­napos táborozáson, amelynek sok színű programja minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad a kis képzőművészek simára. A táborélet és napi alkotómunka mellett több műteremlátogatás is szerepelt az úttörők programjában. így megtekintették többek között a Kossuth-díjas Barcsay Jenő műtermét, valamint ellátogat­tak Kristóf János, Hoch Fe­renc és Balogh László szent­endrei műtermébe is. A kis festőket, grafikusokat és szob­ban és a belső gazdasági szer- j j-ászokat neves művészek: vezésben. Ezért a forgalmi j PirJc János, Balogh László, ______________________________ Kues Béla és Dániel Kornél o ktatta a táborozás ideje alatt; A festészet műhelytitkairól Cs. Nagy András festőművész tartott számukra értékes elő­adást. A tábor végén díjakkal jutalmazták a legtehetsége­sebb pajtásokat. A festők kö­zül megosztott első díjat ka­pott Maczelka Tibor ceglédi, Császár Zsuzsa váci, Köles Irén szobi és Somogyi András gyomrod pajtás. A grafikusok első díját Veres Klára buda­keszi pajtás nyerte. A szob­rászok első díjának nyertese Horváth Károly herceghalmi pajtás. Képünkön Barcsay Jenő festőművész ad tanácsokat Köles Irén pajtásnak. Aki nagy figyelemmel hallgatja a mester szavait: Varga Imre herceghalmi pajtás, az idei megyei rajz tanulmányi ver­seny győztese. WSSSS/S*SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSffSSSSSSfSSSSSSSSSSS*SSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSfSSSSS/SS/SJfSSSSS/S/SSSSfS'/SSSSSSfSSSSSSSSSSmSSSS* SSSSSSSfSSSS*rSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSYSSSSSSSSfSSSfSSfSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SS/ A z asszony egész izgékony termetecskéje remegett, szinte szökdécsellve járt, s vállának, karjainak és igen hosszú, száraz kezének kapkodó tagiejtéseivel kísérte beszédét. Szavai egymás hegyire-hátára torlódtak, s közben halántékán és arccsontjain lázrózsák gyulladtak. Valami rossz szokásból a szók elején megkettőzte az f-eket, mintha zihálna. Közben zsebkendőjét mindúntalan orrahegyéhez meg felső ajkához emelte, mert zuhatagos beszédétől különös módon ki-kigyön- gvözött rajtuk a verejték, s nyálképződése olyan bőséges volt, hogy hangja olykor szinte belefulladt. — Ó, Noli, látja, kedves Noli, itt hagyott engem egyedül, három ffiúcskával. Itt, ezen az idegen vidéken, ahol senkit sem ismerek, hiszen alig két hónapja, hogy ideköltöztünk... Egyediül, egyedül... Ö, de borzasztó egy ember, Noli! Tönk­retette magát és tönkretett engem is, az egészségemet, az éle­temet, mindent... Vesztemre, tudja Noli? Vesztemre halt meg... vesztemre ... Hosszan, borzongva megrázkódott, és hangja szinte nye­rítésbe szaladt fel. — Elvitt engem a szülőföldemről — folytatta —, s ott nem maradt senkim, egy fférjezett nővéremet kivéve... Mihez ffoghatnék ottan? Nem akarom mutogatni a nyomorúságomat azoknak, akik valaha irigyeltek... De itt meg egyedül, három ffiúcskával, itt, ahol senkit sem ismerek ... Mihez ffogjak? Kétségbeejtő... Valósággal elveszettnek érzem magam ... Voltam Rómában, hogy kijárjak valami segélyt... De nin­csen jogalapom semmire: mindössze tizenegy évig tanított. Tizenegy havi ffizetés járna: néhány ezer líra ..de még ezt sem utalták ki! Ügy visítoztam a minisztériumban, hogy azt hitték, megőrültem ... Kedves asszonyom, azt mondja, hideg­víz-kúra, hidegvíz-kúra!... De lehet, talán csakugyan meg­őrülök ... Valami állandó húzó, mardosó ffájdalom van itt az agyamban, Noli... és olyan vagyok, mint a dühöngő... Mintha égne itt belül 1.. egész testemben valami emésztő tűz... Ö, milyen ffriss maga, Noli, de igazán milyen ffriss! S akkor az elhagyott, nyirkos, sötét sétányon, amelyre az egymástól távol álló villanylámpák alig-alig hintettek valamelyes halvány, opálos derengést, az asszony a ta­nár karjába akaszkodott, és mellére ejtette özvegyi gyászfá­tyolos fejét, mintha beléje akarna bújni, és őrjöngő zokogás­ban tört ki. Noli megdöbbenve, megzavarodva és megilletődve ösztön- szerűen visszahőkölt, hogy lefejtse magáról az asszonyt. Meg­értette, hogy ez a szerencsétlen nő, kétségbeesett állapotában éppen ilyen őrjöngve belekapaszkodott volna bármelyik is­merős férfi karjába, az elsőbe, aki útjába akad. — Bátorság, asszonyom, bátorság! — mondogatta. Hogy én friss vagyok? Hát igen, mondjuk. Én már megháza­sodtam, asszonyom. — A! — kiáltotta az özvegy, és hirtelen felkapta fejét a tanár melléről. — Megnősült? Házasember? — Már négy éve, asszonyom. Egy kisfiam is van. — Itt? — Itt, nem messze, Saint’Angeloban. A kis özvegy most a tanár karját is elengedte. — De maga, ugye, piemontei? — Igen, torinói vagyok. t/ssssss*ztrss*sss^sssssss*ysss*srsrsjv*rsssAfsssss/ssssssssssssssssssssssssssssssssss/sss Luigi Pirandello: ÉJSZAKA rS/SS/SS/S/SSSSSS/SSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSfS/SS/SSSSSSSSfSSSYSSSS//YSS/SSSSSSSS/SSfSSSSS — És a felesége? — Ó, ő nem; ő idevalósi. Megálltak egy villanylámpa alatt, s egymásra néztek, és megértették egymást. Az asszony Olaszország csücskében született, Bagnara vá­rosában, Kalábriában. Nézték egymást az éjszakában, ezen a tengerhez vezető széles, hosszú, elhagyott és mélabús sétányon, a város alvó házai, villái között. Oly messze volt ez a város mindkettőjük első, igazi szerelmeitől, vonzalmaitól, és oly közel azokhoz a helységekhez, amelyekben a kegyetlen sors lakóhelyüket ki­jelölte. Mély részvétet éreztek egymás iránt, de ez az érzés, ahelyett, hogy egyesítette volna, inkább arra késztette őket, hogy keserűen távol tartsák magukat egymástól, begubózva saját vigasztalan nyomorúságukba. allgatva mentek tovább, egészen le a homokos tenger­partra, s már ott voltak a tengernél. Derűs, szelíd éjszaka volt, s a friss tengeri szellő jól­esett. A roppant tenger nem látszott, de érezni lehetett eleven lélegzését a végtelen, csendes, mélyfekete éjszakában. Csak messze-messze, a ködös láthatár egy pontján villód- zott valami zavaros, vérvörös, remegő fény a víz fölött. Talán a hanyatló hold utolsó negyede volt az, párafátyolba burko­lózva. A hullámok elnyúltak, és habtalanul szétterültek a par­ton, néma nyeltekként, s egy-egy kagylót hagytak a víztől iszapos, fényes, sima homokon; de mihelyt a hullám vissza­húzódott, ezek a tengeri jövevények elsüllyedtek a föveny­ben. S a sötét ég elbűvölő csendességét át- meg átszúrkálta a számlálhatatlan csillagok sokaságának szakadatlanul villogó sziporkázása, de oly élénken, mintha mondani akartak volna valamit a földnek az éjszaka mély titokzatosságában. Ök ketten szótlanul tovább mentek még jó darabig a nedves, süppedős homokon. Lépteik nyoma csak egy-egy pil­lanatig maradt meg: mire a következő benyomódott a föveny­be, az előbbi már el is tűnt. Csupán ruháik suhogása hallat­szott. |ost szemükbe villant a sötétségen át egy partra húzott és felfordított fehér csónak. Leültek rá. Az asszony az egyik, a férfi a másik oldalára, s egy ideig hallgatva nézték a hamuszürke, nedves homokon csendesen szétterülő, üveges fényű hullámokat. Akkor az asszony ég felé emelte szép, fekete szemét, s a csillagok világánál felfedte elgyötört homlokának sápadtságát. — Noli, szokott-e még énekelni? — kérdezte bizonyára a fájdalomtól elszorult torokkal. — Én... énekelni? — De, igen, maga azelőtt énekelt az ilyen szép éjszaká­kon... Nem emlékszik, Materában? Bizony énekelt... Még fülembe cseng a hangocskája... Fejhangon énekelt... de olyan lágyan, olyan bájos szenvedéllyel... Nem emlékszik? A tanárt lelke mélyéig felkavarta ennek az emléknek vá­ratlan felidézése, s valami kifejezhetetlen ellágyulás borzon- gott végig rajta a hátgerincén át a haja tövéig. Igen... igen... igazat mondott az asszony: csakugyan énekelt ő akkoriban, még odalent Materában is még éltek lelkében ifjúságának édes, szenvedélyes dallamai, és amikor valamelyik barátjával a szép, csillagos estéken sétálgatott, ezek a dalok újra kivirultak ajkán. D gaz volt tehát, hogy'magával vitte az életet a torinói atyai házból, hiszen még ott lent Materában is nyilván nála volt az élet, ha énekelt... ennek a szegény kis barátnőjének. Talán udvarolt is neki egy kicsikét azokban a régmúlt napok­ban, ó, persze, csak úgy rokonszenvből, minden hátsó gondo­lat nélkül... hogy egy kis szeretetet, melegséget érezzen ma­ga körül, egy jó barátnő nyájas gyöngédségét. — Emlékszik, Noli? — Igen ... igen, asszonyom, emlékszem ... — suttogta, az éj ürességébe meresztve szemét. — Magasír? — Emlékszem...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom